Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


05 március
10komment

Matolcsy bácsyék picit ráemelnek

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Tizenöt éves rovatunk kétszáztizedik kiadásában vonatozunk egy kicsit: a dobbantónk az a jelentéktelennek tűnő hírecske lesz, mely szerint fapados vonatot indít egy társaság, a francia-belga érdekeltségű Thalys, Párizs és Brüsszel között. A legszerencsésebbek akár 19 euróért tehetik meg a 315 kilométeres távot – a Thalysnak egyébként van már vonata, ami ezen a viszonylaton fut, annak egy teljes órára és még huszonkét percre van szüksége a célba éréshez: a fapados olcsó áraiért az idejükkel fizetnek a spórjóskák, az ötvenhárom perccel lassabban ér oda, mert a régi pályát is használnia kell itt-ott. Két és egy negyed óra – tűrhetetlen, 315 kilométerre, még a 150 kilométeres átlagot se sikerül hozni. Nálunk viszont, különutas megoldásként, robog tovább a Viktoria-expressz, most épp Szekszárdig hosszabbodik a vonala, mert ígérőkörúton ott járt az ötletgazda. Sebaj, Tóbiás, nekünk, a gemenci erdőn át ez is megfelel, majd nézgelődünk. Csak muszáj vagyok pár szóban megemlíteni Matolcsy mesterék legfrissebb zseniális húzásaiból egy párat: 250 milliárd forintnak (nem tétel) ismét búcsút inthetünk a jelek szerint, mert kiderült, néhány tudományos munkatárs, például Kósa mufti már el is magyarázta szépen, a mi szintünkön, hogy a közpénz, ha alapítványba sodródik, elveszíti közpénz jellegét. De nem csúnya az a visszafogott mérték sem, amellyel az MNB élmezőnye megigazította a fizuját – a korrektség kedvéért meg kell hagyni, a mester magának szabta a második leggyengébb rátát, beérte 110 százalékkal, így a szánalmas 2.37 millió helyett immár ötmilliót vesz fel havonta, ha ugyan eszébe jut: a bank fb-tagjainak tiszteletdíja 275 százalékkal emelkedett. Szépen játszikálnak a pofonláda fedelével nagyjaink – egyszer csak sikerül felpattintani, a magam részéről alig várom. Talán említettem már, Boda sr. áprilisban szerényen betölti a kilencvenedik tavaszt – naná, hogy öröm a köbön, az igazán érdekes a dologban, hogy igazából kutya baja, mondjuk hogy öt gyógyszert szed reggel-este, de igazából még azok a pirulák se valami komolyak. Na de kilencven év, ugye tudjuk, sok egyéb tényező mellett mivel jár ez együtt: állami megbecsülés, felköszöntés, például – nem ám csak családilag, de a legmagasabb szinteken, hoppá. Például kijönnek az önkormitól, leggyakrabban az idősköszöntésügyi szakpolitikus, aztán újságcikk meg fotó is lesz az ingyenes nyolcvanmillásban. Hát ja… Öhm… Na… Szóval vannak gondok – de túllendülünk ezen is, meglátjátok. Ha beljebb lapozzátok magatokat.

Hirdetés

* Fapados vonatjáratot indítanak Párizs és Brüsszel között.

Fapadost, csak hogy jól értsük: leginkább is olcsót. 19 euró lesz ugyanis a legolcsóbb jegy a 315 kilométeres viszonylaton, a vonat ezt a távot két óra tizenöt perc alatt tudja le. A belga (40 százalék)  és a francia (60 százalék) állami vasúttársaság tulajdonában álló Thalys cég húsz nyugat-európai nagyvárost köt össze nagy sebességű szerelvényekkel, van már járata ezen a vonalon is, az ötvenhárom perccel gyorsabb, aminek az az oka, hogy az végig használhatja a teljes sebesség elérését lehetővé tevő pályaszakaszokat, a fapados itt-ott kénytelen hagyományos sínpárokon egerészni. Nem csoda, hogy így még a százötven kilométeres átlagsebességet sem éri el, ami innen, felőlünk nézve szánalmas – és akkor még egy szót se szóltam arról, hogy a fapados vonaton nincs még egy vacak büfékocsi se. Ennyit a hangzatos ígéretekről, hazudnak ezek éjjel és nappal, ott, a széthulló, rothadó kapitalizmusban, ahol, mint már talán említettem, az utcán verik a négereket. Ne kívánkozzatok oda, polgártársak, ezerszer csodálatosabb itt az élet. De még mielőtt ennek számos újabb bizonyítékát adnám, hadd emlékezzek egy percre Kínára, ahol szűk tíz éve, hazafelé, a reptéri váróban egy magyar családdal sodort össze a sors, akik elmesélték, hogy vonatoztak egyet a Peking-Sanghaj vonalon. Kicsit már akkor elcsodálkoztak, amikor felszálltak: a kupékban az ülések ággyá alakításakor egy-egy komolyabb méretű plazmatévé is előbukkant, egy elegáns pincér pedig időről időre bekopogtatott, hogy teával és egyéb frissítőkkel kínálhassa a kedves utasokat. Az egyik körnél megkérdezték tőle, igaz-e, hogy a vonat nagyjából tíz óra alatt teszi meg a kicsivel több mint 1300 kilométeres távot – szegény ember azt hitte, a tisztelt sápadtarcúak reklamálni óhajtanak, ezért zavartan elhadarta, hogy hát igen, valóban annyi, de csak azért, mert még nem készültek el a pálya fejlesztésével mindenhol… cserébe személyesen garantálta, ha legközelebb mennek, már nem kell ennyi időt pazarolniuk az utazásra. A derék pincér nem a levegőbe beszélt. Ma a két város között megállás nélkül tolja a szuperexpressz, két perc híján négy óra a menetideje, 329 kilométeres az átlagsebesség, s ehhez a – természetesen kínai fejlesztésű – szerelvénynek az út elég jelentős részén a 380 kilométeres csúcssebesség környékén kell cammognia… Naponta úgy 220 ezer utas veszi igénybe a járatot, csúcsidőben öt percenként kell indítani – hagyok időt, olvassátok el még egyszer, nekem sem volt egyszerű. Pár éve kíváncsiságból egyszer levonatoztam Nagykanizsára, jókor reggel indultam, és úgy rémlik, meglehetősen közel volt már az alkony, amikor megérkeztem… De ne hagyatkozzunk az én rissz-rossz memóriámra: nézzük a menetrendet, most, nyilván csak fejlődött azóta a tudomány Magyarországon. Ehol, ni: IC-vel, egy átszállással kicsit kevesebb mint öt óra alatt letudható a 293 kilométer – de azért, ha mondjuk a sors úgy adja ki, hogy a 18.34-esre pattanhatok csak fel, akkor csak másnap hajnalban, pontosan 4.51-kor látom meg a kanizsai templom tornyát, már persze ha nincs valami apróbb kis csúszás a menetidőben, ám ez legjobb tudomásom szerint igen ritka. Egészen pontosan tíz óra és tizenhét perc utazásról beszélünk, igaz, tegyük hozzá a teljesség kedvéért, simán belefér nem 19, de még 15 euróba is, a fapad pedig adott. Ugyanezen tíz óra tizenhét perc alatt a kínai mozdony vezetője elviszi a gépet Pekingből Sanghajba, az Utasellátóban vesz magának egy díszített szendót meg egy krumpliszirmot, benyomja, gőgösen felhág az ellenjáratra, visszaviszi Pekingbe, megírja a papírokat, felül a hármas buszra, hazamegy, lezuhanyzik és lefekszik kicsit pihizni. Igaz, ennyi idő alatt mi is kényelmesen leérünk Kanizsára. Jó, persze, tudom, ne is mondjátok, ezek nem összevethető dolgok, nem sportszerű ilyesmit leírni – oké, vállalom, bunkóság, de azért… na… akkor is… És hadd említsem meg korunk géniuszát, aki, úgy tűnik, Sándorunkhoz hasonlóan szintén “száz vasutat, ezeret” óhajt ennek az országnak – igaz, nem olyan csúnya, hangos, kisiklós, méregdrága expresszvonatot, csak olyan aranyos kisvasutakat, amiről szépen elnézelődhetnek a családok, megcsodálhatják a magyar nemzeti és/vagy polgári természet csodáit, teszem azt, vasárnap, a hülye shoppingolás helyett. Szegény ember az, aki ígérni se tud: no hát nálunk nagy gazdagság van, főmasinisztánk legutóbb Szekszárdon járt, és ígért a megyeszékhelynek a., meleget Paksról, vezetéken, tízmilliárdért; b., négycsillagos szállodát 4.8 milliárdért; c., dunai kikötőt 2-3 milliárdért; úthálózatfejlesztést 3 milliárdért – az olyan apróságokat, mint a sportcsarnok, új uszoda, effélék, meg se említem. Ugyanitt lengette be, hogy beviszik a városig a gemenci erdőben kanyargó kisvasút pályáját – így megy ez nálunk, polgártársak, a felcsúti és az etyeki csihuhu után most ez a legújabb ötlet, amely könnyen lehet, hogy a helyszínen villant be, amúgy improvizatíve… Hogy a leendő szekszárdi kisvasútnak mindenképpen kereszteznie kell az M6-ost? Nüansz, hölgyeim és uraim – legfeljebb lesz belőle metró azon a szakaszon, két légy, egy csapás, tessék. Hogy Tolna megye három kórházának adóssága kétmilliárd forintra rúg, hogy a szekszárdi oktatási intézmények közüzemi díjelmaradása rezsicsökkentéssel együtt is 170 milliós, annak a kisvasút meg a fűtött gyep fényében semmi jelentősége – ez az egyre remekebb ország réges-rég nem a létező problémák megoldásáról, sokkal inkább a lassan mindent átszövő keskeny nyomtávról szól. Nem csak vasúti értelemben.

* Simán megszavazták az MNB alapítványi pénzeit “láthatatlanná tévő” törvényjavaslatot.

250 milliárd forint közpénzről van szó, azaz… nos, ez így nem teljesen pontos. Ebből a szerény összegből működnek ugyanis egy másik pompás elme, Matolcsy György gondjaira bízott nemzeti bank alapítványai. Talán helyesebb, ha “alapítványnak” írom őket, bár kétségem sincs se a mély szakmaiságukról, se a kristálytiszta működtetésükről. Nyilván ezért is kellett eltüntetni őket a kurkász tekintetek elől oly gyorsan. De nem, dehogy: Bánki Erik, a javaslat benyújtója szépen megindokolta, miért is érezte múlhatatlan szükségét a változásnak: “A jegybank társaságai úgynevezett nyílt piaci műveleteket is végezhetnek, ezek adatainak napvilágra kerülése pedig előnyt jelentene a pénzpiacon működő más cégeknek.” Aha. Más cégek a piacon, ha ti úgy akarjátok… na ja… Szép megoldás, ám legyen. Az MNB vezetése egyébként már-már szenvedélyes vásárló: olyan tempóban gyűjtik például a sok száz milliós, milliárdos értékű ingatlanokat, az értékes műkincseket, mintha perceken belül zárna az üzlet… Egyik frissen titkosított alapítványuk például, a Pallas Athéné Domus Animae egy friss hír szerint hamarosan exkluzív borboltot nyit a Budai Várban. Az ingatlanra, a Szentháromság téri régi budai városháza épületére még 2014 decemberében csapott le a bank, röpke 1.85 milliárd forintért szerezték meg, és itt, akárcsak a bank által vásárolt többi ingatlanban, mint a “közsajtó”, természetéhez híven, volt kedves elárulni a kendőzetlen igazságot, “tudományos értékmentés” folyik. Bocsánat, egy perc, újraindítom a szoftvereimet – szóval tudományos értékmentés. Matolcsyéknál. Okés. Mondjuk ami engem illet, szívesen lemondok az általuk mentendő értékekről, biankó, látatlanban, szóval miattam tényleg ne fáradjatok, Gyuri bátyám, ne vesztegessétek a drága időt ilyen hülyeségekre, mentsétek inkább azt, a saját kasszátokba, amit eddig is oly művészien: a lóvénkat. Ja: az említett épületet, amelyben a magyar borokat bemutató szakbolt is helyet kap, teljesen véletlenül a Magyar Építő Zrt., egy teljesen ismeretlen figura, bizonyos Mészáros Lőrinc gázszerelő egyik vállalata újítja szépen fel, és, mivel érthető módon igényes díszkivilágításra is szükség van, hát azt meg minden jel szerint az Elios Zrt. kapja meg, amelyhez nem, nem és nem, illetve nincs, nincs és nincs köze már Első Ember Vejének. Ennyi csak: egy hír, benne híres kis Magyarország, ától cettig, ahogy van. De hadd mondom el nektek, miért is nem kell rálátnunk nekünk, csipszaroknak ezekre az “alapítványi” pénzekre, költésekre, meg úgy egyáltalán bármire is, amivel a nagyfiúk játszanak. Ennek semmi más, mint csupán az az oka, hogy a közpénz, amint bekerül az alapítványba, most figyelj, idézem a tudósokat, akik több soron is elmagyarázták, szóval a közpénz… el-ve-szí-ti köz-pénz jel-le-gét. Na bumm. Ilyen a közpénz kémiája, természettudományos tétel, mit is tehetnénk: a közpénz magas alapítványi nyomáson adszorpciós reakció során elszíntelenedik, aztán bekékül, erős záptojásszaga lesz, majd elveszíti az ő jól megszokott jellegét, és alapítványivá válik. Volt-nincs, huss, csak a kezemet figyeljék, kérem. Milyen érdekes, pontosan fordított egyébiránt ez a folyamat, mint két évvel ezelőtt a Norvég Alap pénzeinél láthattuk: ott ugyebár, megingathatatlan bizonyossággal jelentem ki, hiszen ugyanez a fáradhatatlan tudós gárda kiabálta az értelmezést, magyar alapítványokba tolt norvég állami pénzek váltak egy csapásra magyar közpénzzé, alighogy átlépték a határt… A Párt, akkori sajnálatos visszafogottságának köszönhetően, még, nem merte egy az egyben, mondjuk szimplán fegyverrel, vagy Kubatov ifjúgárdájának bevetésével elrabolni azokat a nagyon is kívánatos összegeket, amiket ráadásul azok a kurva liberálkommunistaszemkilövetőelmútnyóc alapítványok nem is rendes magyar nemzeti célokra használtak fel, hanem csak úgy össze-vissza szórták őket, szánalmas szegényekre meg életképtelen senkikre, ráadásul a kis hülyéknek eszük ágában se volt szépen leadni a százalékot annak, akinek kell – azt hitték, megússzák az alapos ellenőrzést, hát csúnyán tévedtek, mindenki szépen meg lett rángatva, A KEHI kezdeményezésére végzett ügyészségi vizsgálat eredményeként kiderült, a vizsgált öt civil szervezet közül (melyek az Alapok pénzeinek elosztását végezték) három semmilyen szabálytalanságot nem követett el, egynél formai szabálytalanságot találtak, egy pedig nem is működött. A szervezeteknél a rendőrség házkutatást tartott, amit a bíróság később törvénysértőnek ítélt. A több mint egy éven át tartó nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntették. De addig is szép energiák emésztődtek fel értelmetlenül, az meg mindig jó. Ja, el ne felejtsem már a nagy alapítványozásban: Gyuri bácsiék egy kicsit rendezgették az MNB-s vezetők bérét is: nem kell csodálkozni, hangulatot kelteni, mondom a kivétel nélkül száz százalék fölötti emelések indokát, figyelj, kapaszkodj: “Ezzel a díjazás mértéke közeledik a piaci vezetői bérekhez, és megfeleltethető az állami pénzügyi cégek vezető állású munkavállalóinak meghatározott javadalmazási keretnek.” Megfeleltethető. Matolcsy mester példás visszafogottsággal beérte 110 százalékos kiigazításocskával, 2.37 helyett immár 5 millát visz haza havilag; Papcsák Ferenc (hm… de ismerős név… na, majd utánanézek, biztos hogy komoly szakember…) fb-elnöknek a korábbi, szégyenteljes 1.2 millió helyett, gyönge 191 százalékos srófolás után, 3.5 milliót, azaz szegény embernek évi 42 millát kell majd a szokásjog alapján ismeretlen magánszemélyektől származó kölcsönként elsimítania a bevallásában. Már ha olyan kedve lesz, hogy tesz. És hát a felügyelő bizottság tagjainak se lehetett könnyű dolguk az arcizmaikkal, amikor meghallották, hogy szolid 275 százalékos bérkiigazítást kapnak – nyolc kiló helyett három milla megfelelő befektetéséről kell gondoskodni, nem egyszerű, higgyétek el. Eszembe jutott, micsoda hetekig tartó harcokat vívnak különféle bértárgyalások során a szakszervezetek meg a cégek – előbbiek nagy fenekedéssel 0.6 százalékot óhajtanak kicsikarni, utóbbiak tíz körömmel ragaszkodnak a 0.1-hez… Aztán találkoznak 0.13-nál, és minden boldog dolgozó havonta nyolcvan forinttal többet kap a borítékjába – aminek persze a nyolcvanhét százaléka adó, így már, remélem, érthető módon: hát valamiből csak finanszírozni kell a nyomorgó bankszféra aprócska, a dübörgő magyar gazdasághoz maximálisan igazodó, merőben jogos igényeit…

* Boda senior áprilisban 90.

Szűk másfél hónap van odáig – erősen örvendetes a tény, különösen azt figyelembe véve, hogy a kedves érintett javarészt azért továbbra is minőségi életvitelt folytathat: időről időre igyekszem is felhívni rá a figyelmét (s nem kevésbé a vele egy háztartásban élő, nyolcvanötödik évében tartó anyukámét), hogy elég sok mondjuk harmincéves vagy fiatalabb ember él a világon, aki bármikor gondolkodás nélkül cserélne vele-velük problémakört. Azt kell mondjam, Papának igazából kutya baja: jó, van egy félvállról korántsem vehető szívproblémája, de mivel nem kell naponta felásnia fél hektárt, cementeszsákokat pakolnia pótkocsis teherautóra, avagy lefutnia egy félmaratont, ez elég ügyesen kordában tartható. Reggel és este nagyjából öt-öt szem gyógyszert kell bekapkodnia, a nagy része már-már placebo, semmi nagyon súlyos. A legfontosabb, hogy naponta szépen és maradéktalanul megiszogassa a másfél-két liter folyadékot – ennek betartását forszírozza és ellenőrzi szigorúan, naponta többször a kíméletlen emberhajcsár, Boda kapitány, aki a legváratlanabb időpontokban tart rovancsot, és ha komolyabb elmaradást tapasztal a programban, addig nem hajlandó elhagyni a területet, míg szapora kortyok kíséretében a szervezetbe nem jut legalább egy nagy ibrik lötty. Vannak jó napok, és akadnak kicsit nehezebbek is – utóbbiak esetén különféle ráhatásokkal kell ügyesen visszaterelni a normális mederbe Bodáék életét: nyugodtan mondhatom, az elmúlt másfél év, amit a buszvezetés és a HL mellett/előtt főképpen az ápoló-pszichoterapeuta hivatás elsajátításának és egyidejűleg magas fokú művelésének szenteltem, eléggé megacélozott számos tekintetben, úgyhogy már rég nem dőlök be olcsó, ravasz, és/vagy megható kifogásoknak, minimálisan hat rám bármiféle nyafogás vagy épp keménykedés… Nálam simán csak rendnek muszáj lenni, hogy szépen, nyugalmasan és békésen folyjanak a hétköznapok és az ünnepek. Mindezek nélkülözhetetlen alapja pedig, hogy az általában nagyfokú ellenkezést okosan leküzdve némi tápanyagot, és legfőképp folyadékot juttassak kedvenc nyolcvanasaim szervezetébe – és persze hogy fejben is igyekezzünk a frissesség fenntartására. Na, nem is ragozom, a lényeg, hogy megvagyunk – egy csomó, máshogyan be nem szerezhető szép pillanat mindannyiunk jutalma, ez a helyzet, jól van így. Ha valaki kilencven lesz ugyanakkor, arra persze azért már magasabb szinteken is felfigyelnek. Levelet kaptunk a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalától, azaz a KEKKH-től, melyben egyebek mellett ezt írják: “Hazánk idős polgárainak megbecsülése és tisztelete jeleként a Kormány úgy döntött, ezentúl kiemelt megbecsülés övezi a magas kort megért honfitársainkat, akik hivatalos köszöntésben részesülnek, az ünneplést pedig anyagi megbecsülés is kíséri.” Három megbecsülés egy mondaton belül – ez már bizony komoly szándék. Nem feltétlenül szeretném most közhírré tenni, milyenfajta rendszeres nyugdíjszintű megbecsülésben részesíti tisztelete jeleként a Kormány a nagyjából ötven éven át dolgozókat – persze egy percig nem panaszkodnánk, az előttünk járó generáció tagjai legalább még kapnak valamit, persze, tudom, nyilván mi is fogunk, szerintem leginkább is egy szépen cirádázott levelet… már ha kevesen eljutunk mondjuk hetvenig, teszem azt. De ne legyünk ilyen pesszimisták, bizonyára én tévedek. Na mindegy, a lényeg, írják a levélkében, hogy faterkám kap kilencven rugó jubileumi juttatást, függetlenül attól, hogy egyébként nyugdíjas-e vagy sem. Jó, köszönjük nagyon szépen, természetesen. A borítékban van egy adatlap is, azt kell kitöltve visszaküldeni – a személyes adatok már rajta, igazából azt kell ikszelni, elfogadja-e a kedves szép korú a lóvét és a vele járó önkormányzati jellegű felköszöntést. Hát ugye… itt voltunk mi kicsit meglőve… hogy akkor most mi is legyen… El kell hogy áruljam most azt az apróságot, hogy az önkormányzat idősfelköszöntésügyi szakembere… hogy is mondjam csak… ha jól vettem ki az elmúlt évek történéseiből, nem igazán rajong a munkásságomért, már ha létezik ilyesmi… Igazából talán úgy helyes, ha azt mondom, ő sem rajong érte(m) különösebben – bevallom, mérsékelten ráz meg a dolog, húszpár év korábbi szakmámban jól megtanított rá, az viszonylag jót jelent, ha a mindenkori hatalom tiszta szívből rühelli, amit makogok. De mindegy is: kicsit eljátszottam a gondolattal, micsoda tortúrára késztetném szegény embert, ha április vége felé be kéne kopogtatnia (horribile dictu) Boda bácsihoz, akinek a két bátyámé mellett az én ittlétemhez is elég alapvető köze van, hogy a szokott módon avatottan felköszöntse, aztán egy kis kvaterkázás, koccintgatás, az állami tortagyertyák szakszerű elfújása – majd pedig elkészülhessen a fotó az “ingyenes” hetilapba, hogy mindenki kedvére olvashassa húsz többé-kevésbé szabatos mondatban, hogyan is volt, amikor 1960-ban feltűntünk és gyökeret vertünk itt, a Duna partján… Mondom a lényeget: hosszas töprengés után mindenesetre úgy döntöttünk, senkinek nem ártunk, tehát nem tesszük ki ilyen megrázó élménynek a szakapparátust – kiválasztottuk az étlapról azt a szerencsére adott opciót, hogy postai úton kérjük a megbecsülést amúgy is mindennél jobban mutató emléklapot, az emelt szintű ünneplést pedig megoldjuk majd a szokásos családi körben, az eddig is egészen jól bevált. Azt viszont már most elárulhatom, csak a jóleső feszültség fenntartása érdekében: a Bodák úgy határoztak, a századiknál már nem lesznek ilyen kegyesek…

 

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (31 lövet, átlagosan: 6.90 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

10 komment

  1. csathó gábor szerint:

    Hm…Igen? 90 éves férj, 85 éves feleség?…Emberek! Boda lebukott!! Bevallotta, hogy az apja, ha nem is ÁVÓS volt, mint a Pukli nagyapja, de pedofil!! 18 éves korában hány éves is volt a felesége?? És az ilyen ember ír rosszat a kormányról…

  2. pannianyu szerint:

    Nagyon helyesen döntöttetek!
    Előre a százig! :)

  3. George szerint:

    Én múltkor meglepődtem, mert Magyarországon vasúttal haladtam 160km/h val.
    Kétszer néztem meg ahogy Kósa ur elmagyarázta a közpénz jellegét. Nagyon jól mulattam.
    Boda bácsi esete nagyon örömteli. Nagyon nagy egészséget kívánok! Viszont ez a hatalmas megosztottság, fáj.

  4. öregbarátnéd szerint:

    Én kicsit szomorú lettem, hogy nem látlak egy fényképen Gombos Pistivel :)Képzeld benne lehetnél az újságban. Ejnye ejnye.

  5. Tarány szerint:

    Mi tagadás… szeretnék majd egyszer így ünnepelni magamat :) és boldog szülinapot kívánok Boda senior-nak is :)

  6. Gondolatjel szerint:

    Jó egészséget, sok boldogságot kívánok Boda seniornak!
    A Livelövetre légy szíves hozzál családi képeket. Neked nem kell őket szégyelned (mint fordítva). :)

  7. Hatlövet szerint:

    Ahogy elnézem András kivárásra alapozol, azaz azt gondolod, hogy Boda senior 100.-ik betöltésekor már gombospisti csak egy rossz emlék lesz.
    Nem csekély az esély, hogy ő még akkor is az önkormányzat idősfelköszöntésügyi szakembere lesz alpolgármester fedőnévvel és ahogy belegondolok akkor leszel bajban és nem kicsit szerintem.
    No de ez legyen a te gondod.

    Szerintem Bánki Erik nem tudja mit is jelent a nyílt piaci művelet a jegybankoknál, az ugyanis csak akkor kerül nyilvánosságra amikor a pénzpiacon valutát vesz vagy elad a nemzeti valuta azonnali árfolyamvédelmében, tehát nehéz azt titokban tartani a pénzpiaci szereplők előtt hiszen az ügylet a pénzpiacon történik ami nyilvános, azt még matolcsyék sem tudják titkossá tenni.

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


7 − három =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz