Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


27 február
5komment

Exkluzív: FittBandy, a test(le)építő

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Tizenöt éves rovatunk kétszázkilencedik kiadását egy erőteljes figyelmeztetéssel muszáj kezdenünk: vigyázzatok a szemetek világára, felebarátaim! Hm… egy pillanat… ezt a mondatot most újra elolvastam, és muszáj pontosítanom, hiába, ezer csavaros nyelvünk teszi a dolgát – szóval nem a hulladékok világára kell vigyázni, az sajnos pont eléggé tud magára: sokkal inkább a látószerveitek állapotára figyeljetek oda, mert egy nemzetközi kutatócsoport arra a következtetésre jutott, ha így mennek tovább a dolgok, 2050-re, azaz kevesebb mint röpke negyven év múlva a világ népességének fele (akkorra mintegy ötmilliárd ember, ha minden igaz) rövidlátó lesz, s egyötödünknek (hadd legyek az élethosszomat illetően optimista egy ‘n’ betű erejéig) akár a teljes megvakulásra is nagy esélye lesz. A trendek egyébként már most is igen riasztóak: 1970 és 2000 között például az USA-ban megduplázódott a rövidlátók száma, és Ázsia egyes területein még ennél is aggasztóbb statisztikák mutatkoznak. Az okokat beljebb tárom elétek – remélem, még el tudjátok olvasni. Miközben kockás inget húz lassan a fél ország, a pedagógusok pedig sztrájkra készülődnek, a kormányzat, nekem úgy tűnik, igyekszik bemutatót tartani feneketlen tarsolya tartalmából – most például arról olvastam, a Magyar Országos Horgász Szövetség szeretné elérni, hogy az alapfokú tananyag része legyen a horgászat, s a gyerekeknek vizsgázniuk is kelljen belőle: elmondták például, hogy ilyen rendszer működik többek között Hollandiában is, mondjuk ha ez egy érv, akkor azért én is kérnék pár apróságot, ami egyik kedvenc országomban szintén elég régóta üzemel… Fantáziám táltosai közé dobom a gyeplőt, és bepillantunk egy osztályozó vizsgába. Kérem: a továbbiakban mindenkinek megadom a szabad röhögcsélés lehetőségét, várom a vicces kommenteket is, tucatszám – mazo-exhibiből akkor is elárulom, gyökeres életmódváltásba fogtam. Benne vagyok a korban, azt is be kell látnom, ragadnak rám a grammok szépen – kicsit visszább kellene vennem a kalóriabevitelből, úgy érzem, ahhoz a munkához, amit végzek, bőven elég lesz a napi ötvenezer kalória, nem muszáj a dupláját elfogyasztanom. És mozogni se ártana egy kicsit – csak hogy szegény kis négymázsás motoromnak ne kelljen már kettőt cipelnie hamarosan… Életmód-tanácsadó szerencsére van a családban, úgyhogy kőkeményen belefogtam a nagy kalandba… Mondom egyebek mellett a reggeli zabkásám titkos receptjét is – fittségre fel!

Hirdetés

* Rohamosan romlik a földlakók látása.

Ha minden így megy tovább, ahogyan most folynak mifelénk a dolgok, akkor 2050-re a világ népességének fele (a becslések szerint, akkorra mintegy ötmilliárd ember) rövidlátó lesz, és egyötödük akár meg is vakulhat – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport. Nem a szokásos bulvár-pánikkeltésről van szó: 1970 és 2000 között az USA-ban megduplázódott a rövidlátók száma, és Ázsiában még ennél is elképesztőbb adatokat regisztráltak – a dél-koreai tinédzserek 96 százaléka (!) rövidlátó, míg Szingapúrban, Kínában és Japánban ez az arány nagyjából 80-90 százalékos, utóbbiak is döbbenetes arányok. S hogy mi az oka ennek az igencsak komoly következményekkel fenyegető, drámai változásnak? Szaniszló Ferenc nyilván már készíti a VilágPanolárma megfelelő kétórás epizódját, amelyből kiderül majd, hogy a cionisták és migránsok együttes erővel chemtraileznek, s a fehér csíkokból ránk hulló idegméreg megbénítja az emberek látószerveit is, így a szerre immunis, ufókkal paktáló gonoszok majd sokkal könnyebben gonoszkodhatnak és lophatnak el mindent szegény látássérültektől, nem is szólva a judaista szervkereskedőkről, akik vaksi szemünkön kívül szó szerint mindenünket viszik majd, ráadásul élveboncolással. De hogy az igazi – ámbár egyelőre csak feltételezett – okokat is megemlítsem pár szóban: a szakemberek szerint elsősorban nem megfelelő életmódunknak “köszönhetjük”, hogy szépen lassan össznépileg megvakulunk. Ha bizonyítani egyelőre nem is tudnak semmit, a legnagyobb gondnak mindenképpen az tűnik, hogy rettenetesen keveset tartózkodunk a szabadban – azaz minden korábbinál több időt töltünk különféle zárt terekben, s ez, no meg feltehetően a sok mesterséges fény is, rossz hatással van a látásunkra. Bár a kutatók szerint a számítógépmonitorok, okostelefon-képernyők előtt töltött hosszú órák nem igazán felelősek a helyzetért (hiszen a folyamatot már a hetvenes években, vagyis jóval a számítógép tömeges elterjedése előtt is megfigyelték és jelezték), én azért, ha szabad, megfogalmaznék némi különvéleményt. Természetesen rólam van szó. Gyerekkoromban olyan szemem volt, hogy ha két szárnyat is tudtam volna növeszteni, hát háromezerről tévedhetetlenül csapok rá a kétgrammos etruszk cickányra - de komolyan, mindent láttam, sokszor még olyasmit is, amit nem kellett volna, de ez nem a látásélességgel függött össze. Élénken emlékszem, milyen gőgösen dicsekedtem ezzel a képességemmel (is): fűt-fát megkértem, szabjanak nekem olyan feladatot, ami méltó egy világbajnok közel- és távollátóhoz – tévedhetetlen, csalhatatlan, megfoghatatlan voltam minden kategóriában, vagyis a legapróbb betű elolvasása se jelentett gondot, és távolságban is hihetetlen eredményeim voltak. Jöttek azonban a bájos betűk: olvastam, olvastam és olvastam, mindent, mindenfajta fényviszonyok közepette, persze abban a hamis tudatban, hogy nekem aztán semmi nem árthat. Aztán, amikor megteltem betűvel, elkezdtem írni, azóta írok, írok és írok – nagyjából 23 évet töltöttem szerkesztőségi szobákban, előbb író-, majd számítógépek előtt görnyedezve, minden áldott nap, hosszú-hosszú órákon át. Hogy az éjszakáim se legyenek olyan unalmasak, fordítgattam ezt-azt – szerény négy-öt órában újabb betűmilliókat szívtam fel és köptem ki, ha határidős regény volt, minden éjjel, olykor hónapokon át… A kitartás persze mindig meghozza a gyümölcsét – egy idő után nem csak hogy a másfeles olvasószemüveg kellett, de anélkül már esélyem se volt mondjuk beleolvasni valamibe… szomorú kis sztori, de ez van. Vagy… ez volt… mert azért van jó hírem is. Mégpedig az, hogy amióta nem muszáj napi szinten tizeniksz órán át a monitorra merednem, plusz, szerintem fontos tényező, ha nem is tudom (még) bizonyítani, rendszeresen autóbuszt vezetek mindenfajta viszonyok között, érezhetően javult a látásom. A menetlevelet és hasonlókat például hónapok óta szemüveg nélkül írom – öt éve ilyesmivel kár lett volna még próbálkoznom is… És érdekes módon, feltehetően az éles háttérvilágításnak köszönhetően, tökéletesen látom a telefonom kijelzőjén a fél milliméteres bolhabetűket is – azokhoz se kell az okulárém… A végére, bónusznak, elmesélem egy ismerősöm történetét, aki szintén nem a jó látásáról volt híres, viszont jogosítványt kellett hosszabbíttatnia – na, hogy az orvosnál ne süljön fel, leszedte valahonnan a netről és szépen bemagolta a számos táblát, ami az ő hite szerint szabvány, mindenütt egyforma, ezt egyébként nem tudom, de mindegy is. Belépett a dokihoz, aki a vérnyomásmérés és egy kis beszélgetés után megkérte, álljon a vonal mögé, majd széthúzta a táblát takaró függönyt. – Tessék olvasni, felülről lefelé. – Nyolc, tizenkilenc, huszonkettő… – emberünk tökéletesen koncentrált, és hiba nélkül mondta fel a sort… mígnem a nyolcadik számnál az orvos megakasztotta a feleletet. – Elnézést, uram, muszáj szólnom… a táblán betűk vannak… Ez az a helyzet, amiben némán, kicsit felszegett fejjel illik távozni – aztán két hét múlva, ha már a betűsort is szépen fújjuk, újra próbálni, hátha… (Bónusz-bónusz: egy zseniális Gálvölgyi-Körmendi jelenet, a témához kapcsolódva…)

* Az alapfokú tananyag részévé tennék a horgászatot.

- Osztály, vigyázz! Jelentést kérek! – Tanár bácsinak jelentem, a patakpart állapota megfelelő, botok kihelyezve, beetetés megtörtént, hiányzik három fő, Vajna és Habony ma mentek a jutalomkirándulásra, Selmeczi állítólag grippés, de tanár bácsi, a Gyurcsány Feri meg csúzlizott, és betörte az ablak… – Jó, köszönöm, Tuzson, köszönöm, Kovács, köszönöm, Hoppál, pofa be, lassan több itt a hetes, mint a tanuló… Jó, áhítatot kérek, mindenki üljön le szépen a horgászszékre. Nos, nézzük először a házi feladatot. Volt-e valakinek gondja az otthoni belezéssel? Senkinek? Nagyszerű, ezt már szeretem. Kérném a mintákat… nyamm… igen… no hát… Németh, jó napom van, egye fene, ez a sült kárász négyes, nem lett rossz, de kicsit még maradhatott volna a tűzön… Ne spórolgass már állandóan azzal a gázzal. Lássuk csak, mit alkotott Pintér mester… hát, édes fiam, ezt a kecsegét kicsit nagyon sikerült kiszárítani, mondtam, hogy vigyázz vele, kényes eset, ez így hármas alá, jóindulattal… Mutasd a rothasztott csalidat is, hadd szagolom… tyű, a hét meg a nyolc… na, ez viszont nem lett rossz, tömeget lehetne vele oszlatni, jó irányban haladsz, bravó, jövő hétre csinálj nekem egy kis üveggel. Rogán, most nézem, már megint úgy nézel ki, mint valami hippi… szerezz be már valami normális táskát, szégyen, mikkel járkálsz az iskolába. Jó, a halászleveket majd délután osztályozom le, tegyétek csak az utánfutóra az edényeket. No, miről is beszéltünk a múlt órán? Elmondtam, ugye, hogy a bojlizás is, mint sok más horgászmódszer, Angliából indult a hatvanas évek végén világ körüli hódító útjára. Akkor még senki nem gondolta, hogy alapjaiban fogja megváltoztatni a pontyhorgászatot, és mindenhol hatékonyan alkalmazható csúcstechnikává növi ki magát – hé, ott a ladiknál… Lázár, akaszd ki azt a horgot a Balog szemöldökéből, fiam, és ne szórakozz tovább, inkább rám figyelj, mert hülye vagy, mint egy balin, közben meg baromira el vagy szállva magadtól, felesleges. Szóval: beszéltünk róla, hogy a bojlis horgászt nem a csali különbözteti meg a többi pecástól, hanem elsősorban a viselkedése, a természet iránti tisztelete, ami a megfogott hal visszaengedésében csúcsosodik ki… Ez is fontos, de remélem, mindenki megjegyezte azt is, hogyan kell felszerelni a bojlis botot… Oké. Na… akkor most nézzük a fogási naplót, ne húzzuk az időt, felelünk… legyen mondjuk… legyen Szijjártó… No, Péter fiam, pattanj gyorsan, szedd össze a szertárból, ami kell, és mutasd meg, mivel mész harcsára… mit tudunk az élőhelyéről, a szokásairól… hogyan és hová dobod be… Kérnék majd egy húsz másodperces kuttyogatást is… Mi az, hogy mi az? Készültél te, fiam? És mit akarsz azzal az úszóval, te szerencsétlen! Harcsára megyünk, azt mondtam, már rég azt kéne fárasztani, nem engem… Á, hagyd a francba, menj a helyedre, gyerekem, ez egy jókora karó. Péter, Péter, nem leszünk így jóban… Következő órára szedd össze magad egy kicsit, máskülönben úgy megbuktatlak év végén, csak úgy cserdül… aztán mehetsz vissza egy évet gondolkodni, a zsebpecásokhoz, az előkészítőbe. Jut eszembe, küldd be majd anyádékat – beszélnem kell velük, mert te állítólag a büfé előtt rendszeresen azzal hülyíted a többieket, hogy kaptál a szüleidtől hetvenmillió forintot… Ha már most ilyen folyékonyan hazudsz, mi lesz belőled később, tán diplomata? Ne röhögjetek!!! No, a mai órán a szélhajtó küszt, snecit, avagy népies nevén a fingcsókot vesszük: mivel ugye apró jószágról beszélünk, elsősorban csalihalnak fogjuk, léggyel vagy csontival. Európában szinte mindenhol megtaláljuk. Fontos hal, mert a nemes ragadozóhalak tápláléka, kárt nem okoz. Ennyit az elméletről, most pedig ragadja meg mindenki a botját, tűzzön egy-egy legyet a horogra, és próbáljunk meg kiráncigálni pár snecit tanulmányozásra… Harrach és Semjén… uramisten… megkérném nagyon szépen a nagytudású urakat, legalább a víz felé fordulva tessenek próbálni bedobni a cuccot, a gyalogösvényen vajmi csekély esélye van egy szélhajtó küsz feltűnésének… És ne a damilt fogjátok, hanem a bot végét… Na, elég, tudjátok mit, tulkok? Szépen bejöttök vasárnap is, úgysincs semmi dolgotok, egy kicsit gyakoroljuk az alapkészségeket. Istenem… hogy miért, miért is vagyok én itt, köztetek… Jó, és akkor csendesedjünk el, szép nyugodtan várjuk a kapást, amikor pöccint a hal, mi még nem moccanunk, amikor érezzük, hogy beakadt, bevágjuk, mint betyár a bablevest. Orbáááán!!! Te meg mit sündörögsz ott a teli szákok környékén, édes fiam!!!?? Mikor tanulod már meg végre, hogy nem nyúlunk a máséhoz!!? Komolyan mondom, nem sok jót jósolok neked: szedd össze magad… a legjobb lenne, ha valahol máshol folytatnád – csak bomlasztod az osztályközösséget. Neked elmentek otthonról?? Ha meg hozzád beszélek, ne vágj már ilyen hülye pofákat! És mit öltögeted itt a nyelved? Te jól vagy, Orbán? Délután mars az iskolaorvoshoz, értve? És a pszichológushoz se felejts el bemenni: ellenőrizni fogom! Vége a zavarosbanhorgászat órának, most menjetek, élvezzétek kicsit a szabad levegőt. Amíg lehet.

* Életmódot váltok.

Gyökeresen, keményen. Valahogy úgy indult az egész, hogy egyik hajnalban, műszak előtt lehajoltam bekötni a cipőmet, és elég gyászosan ment. Az csak a dolog egyik fele, hogy a hátam nagyjából öt százalékot bírt eltérni az egyenestől – a másik, talán még sajnálatosabb apróság az, hogy az úgynevezett csípőm és az úgynevezett mellkasom közti területen található egy meglehetősen jelentékennyé fejlődött testrészem, ami elég kemény próbatétellé tette a cipőbekötést. Szánalmas egy menet volt, komolyan. Hát igen. Benne vagyok a korban, tudomásul kell venni, és kövérségileg minden csak egyre rosszabb lesz, mert egyre nehezebben tudok majd lekínlódni magamról minden egyes rohadt grammot, úgyhogy most kell elébe menni a dolgoknak, nehogy aztán egyszer tényleg lefulladjon alattam a kétkerekű masinéria, vagy egyszerre kelljen beülnöm a Párduc összes ülésére. Az elhatározás tehát aznap hajnalban meg is született – kábé egy hete már. Nem röhög! Az nagy idő, nagyon nagy idő, felebarátaim… Másnap már tanácsot is kértem egy jeles szakértőtől, aki egyaránt otthonosan mozog a táplálkozás, a sportos élet, az elszánt edzés és, őszinte döbbenetemre, a lakásban végzendő házimunkák területén – Boda jr. mindeme mesterségek avatott tudója. Bevallom, kicsit szégyellősen vezettem fel a témát, de hát valakiben muszáj bízni, mégiscsak az én vérem – na, be is jött szerencsére, nem röhögött olyan teli szájjal, mint közületek most jó sokan: szépen elmagyarázta a teendőimet, a lehetőségeket, jövőképet rajzolt, biztatott, és mivel épp úgy jött ki, hogy e fontos megbeszélés után egy élelmiszerboltba mentünk együtt, hát mindjárt neki is láttam a beszerzésnek. Boda jr. (aki egyébként számos területen sok mindent les és sajátít el a világ egyik legjobb hokiedzőjétől, Lundh mestertől, akivel szerencsére mindmáig élő kapcsolatot tart) rámutatott, mindennek az alapja a zabpehely, azaz a belőle főzött zabkása. Elsőre elég borzalmasnak hangzott – a kása szótól valamiért amúgy is mindig összerezzenek, de tanácsadóm, látva riadalmamat, megnyugtatott, egyáltalán nem lesz olyan rossz, ráadásul tehetek bele egy kis lekvárt, ízesíthetem némi fahéjjal, és az egészbe beleszeletelhetek akár egy egész almát is. És annyit ehetek belőle, amennyit csak akarok. Oké, de akkor se nevezzük ká… na, tudjátok minek. Vettem még bőségesen vizet: mert Boda jr. elmagyarázta, a legfontosabb, hogy mit iszok – a Coca-Coláról pár hónapja már egészen jól lejöttem, helyette viszont a multivitamin-italok kelepcéjébe keveredtem, na, egy hete már az sincs, víz, víz és víz, reggel, nap közben, este, hadd szóljon. Érzékeny búcsút intettem a nasinak – adieu, drága jó barackos-túrós drogom; bye-bye, túrós táska; adios, csavart pohárkrém (na jó, még volt egy a hűtő alján, azért el csak nem dobhattam…); doszvidányjá, lidl-s somlói; és vége az esti vajaskenyérpartiknak is, ami az elmúlt hónapokban oly kedves szórakozásommá vált, persze kizárólag rozskenyérrel, de akkor is. Ebéd persze még van, a város legjobb menüjét/hangulatát, azaz a Corso kínálatát nem bírom nélkülözni – de fontos változás, hogy reggelizek is, a már említett ká… na, zabot, tudjátok. És akkor mindehhez hamarosan társul egy kis mozgás is – folyamatban van egy bicaj beszerzése, amivel tavasztól munkába tekerek, bedobom a busz aljába, a ládába, aztán műszak végén haza, ez is a szép tervem része. Boda jr. egyébként azt mondja, mellette a teremben is tekerhetnék néha, olyan szintűnek érzem az agyi elváltozásaimat, lehet, még arra is rászánom magam. Mi is van még? Jaaaaa… a kenu: Szabó Ferinek van egy, elvileg vihetem, amikor akarom, sőt, arról is beszéltünk, hogy együtt evezünk majd heti párat, a házuktól úgy tíz métert kell vinni a vízig, jó lesz, de nagyon, pár héten belül indulhat is a móka. Na… akkor ha mindenki kedvére kikacarászta magát, én el is teszem magam holnapra, ma déltől amúgy nullkalórián voltam – mi több, legyőztem egy démont is, ugyanis három órája befészkelte magát az agyam hátsó zugába, milyen szívesen begyűrnék egy kis csirkés (nem kiscsirkés!!!) pizzát a Pistáéknál, épp úton voltam hazafelé, már be is fordultam a Kossuthra, aztán a döntő kereszteződésben megálltam, álltam egy percig, és végül megálltam, hogy tényleg beforduljak. Most rémesen büszke vagyok magamra – nincs más hátra, mint hogy aludjak egy roppant gyorsat, ma (azaz pénteken) még egy hajnali műszak plusz egy déli menet, aztán Nyulasi harcostársammal és a megpróbáltatásokat, jelesül például a mi társaságunkat is igen jól viselő nejével kicsit kinézünk Ausztriába, gyorsan agyonverünk mindenkit egy hangulatos mahjong-versenyen, legigazibban viszont én azért megyek, mert roppantul érdekel, nyomorgás közben hogyan verik a labancok a négereket az utcán, már ha jól értelmezem a “közmédia” riportázsait… A Suszter amúgy kebabbal vár – csak azért nem izgulok emiatt, mert Boda jr. szép tanítása szerint néha azért ebbe az új életmódba is belefér egy (?) kis csúf bűn: no, ha így van, gyorsan el is lövöm az első sanszomat, úgy hiszem…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (24 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

5 komment

  1. Tóth Judit szerint:

    Kicsit betesz ugyan a fogyókúrának, de ha már Ausztria, a Sacher-torta bizony kihagyhatatlan!

  2. A Lala Lukasz szerint:

    Nagyjából rezzenéstelen arcal gondolok arra, ahogy motoros találkozón korsó vizzel a kezedben iszogatsz a haverokkal.

  3. Hatlövet szerint:

    Péntek délelőtt nem néztél olyan tragikusan ki a nagy postán. Gondolom az első hét hatása. :D
    Ha meg a bringával munkába járás is megvalósul akár steaket is reggelizhetsz.

    Kicsit fura, hogy miközben a horgászat az alapfokú tananyag részévé vált a vadászat egyenlőre kimaradt belőle Lázár meg Semjén nagy bánatára.
    Azt sem tartom kizártnak, hogy géniuszunk kockázatosnak tartaná fegyvert adni a kockásingesek kezébe a mostani feszült időkben. :D

  4. Tóth Gábor szerint:

    A kóláról gyorsan lejöttem én is, igaz, ma kivételesen vettem egy dobozosat a német molnárokról elnevezett drogériában, de csak azért , mert ez osztrák gyártmány volt, és más volt az alakja: a tömzsi dobozka helyett egy nyúlt henger.És a nyugati kóla a gyengém marad most már örökre…
    De olvastam, hogy a cukrozott és szénsavas üdítők gyakorlatilag kiszárítják a szervezetet, és valóban, zokszó nélkül bedobtam két liter – újabban 1,75 l – light kólát,akár két óra alatt is, és még mindig szomjas voltam, viszont örökké pipikélni járkáltam, és mindig a ló jutott eszembe, mármint a mennyiségtől…
    Aztán két napig ásványvizet ittam csak, igaz, szénsavasat, bele nyomkodva párszor a 100%-os citromléből keveset, és teljesen más lett a dolgok folyása. Azóta is ásványvizes vagyok.
    A bicikli jó ötlet, most jutott eszembe , hogy az enyém 10 éve rohad a pincében. Hja kérem, amíg váltó műszakban dolgoztam, minden második délután legalább a budakalászi tavakig letekertem, egy csobbanásra, vagy tovább a Római partra, át a hídon és vissza Szentendrére, de amióta főbalek vagyok – más néven középvezető – gyakorlatilag csak hétvégén élek, egyébként dolgozom és alszom. És hízom.Na de majd most… :)
    Sok sikert a fogyáshoz, azért a felsoroltak alapján egy-két dolgot megkóstolok, persze szigorúan csak módjával. :)
    Szemetek világa…..haha, vigyááázz, egyszer még befordul az utcátokba a naaagy fekete autóóóó… :)

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


8 + nyolc =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz