Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


26 december
3komment

Igen Zeti Légállomások

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől… Hopp-hopp-hopp, egy pillanat, álljunk meg egy szóra, tanár úr… Nos, kedves mindnyájan, drága olvasók, olcsó nemolvasók: reménykedem, mindenki túl van a karácsonykor szokásos fitneszprogramon, amikor is a minimálisan óránkénti felhorgadások keretén belül alkalmanként bevisszük a szervezetünkbe azt a minimálisan szükséges 15-18 ezer kalóriát, a következő szeánszig elcsorgó negyvenöt percben igyekszünk legyőzni magunkat, pontosabban az elemi erővel ránk törő rosszullétet, majd örömmel konstatáljuk, hogy minden jel szerint ismét képesek leszünk beszuszakolni a szánkba két rántott húst, három gombóc töltött káposztát, és a végére egy hatvan centi hosszúságú hamis mézes krémest – mindezt csak azért ilyen mértékletesen, hiszen hamarosan ebéd, már rotyog a gázon a maradék negyven liter halászlé. Ha valakinek bármikor is kétsége lett volna afelől, hogy az ember a legerősebb, a magyar hagyományok ünnepi világa némán bizonyít. Ilyen körülmények között talán érthető, hogy nem frissen főzött, hanem konzerv anyaggal rukkolunk elő most: egy 2013 végi kis dolgozatomat szeretném ezúttal szélesebb körben is ismertté tenni. A Szente István politikus és környezete életét bemutató kis sorozat 2006-ban indult el, akkor még papír alapon, s a Szente István-híd igaz történetét mesélte el – a második egy évvel később jelent meg nyomtatásban, ez pedig a Szente István Gőztársaság Kht. aktuális ügyeit göngyölítette fel. 2008-ban bemutattam, milyen az, amikor igazi profik rendeznek olimpilyát, utána pedig, 2009 szilveszterén a Biblilyakör is megalakult Szentééknél. A 2010-es etűdben (ja, el ne felejtsem, készült még egy darab hasonló tematikában, amelyben Sipőcz Pistával fellázadtunk – de abban az évben épp nem volt túl sok hely a Hírlapban, úgyhogy fele akkora, mint az eddigiek, ínyenceknek azért itt a linkje, hm… hogy miért nem én vagyok szerzőként feltüntetve, miért Hétlövet S a dolgozat címe és a többi, ne tőlem kérdezzétek, szépen kérlek) megalakul a Mélynemzeti Agyar Királyság Intézet, azaz a MAKI. És volt aztán még egy ritörn of the Szente, 2013-ban, amelyben a régi harcostársak elhatározták, hogy életre hívják az igen zeti légállomások hálózatát – nos, ezt a részt még nem mutattam meg, jöjjön hát ez. Ahogyan a Szente-sorozat többi darabjánál, ezúttal is szeretném mindenkiben tudatosítani, hogy bár a szöveg teljes mértékben a fantáziám műve, ha netán bármifajta hasonlóságot vélnétek felfedezi a leírtak és a napi realitások között, az biztosan nem a véletlennek köszönhető… Jó szórakozást, boldog új évet, találkozunk januárban, másodikán, amikorra is remélhetőleg elkészülök egy vadonatúj HL-tel… Most pedig kerüljetek beljebb, a Szente-birodalomba.  

Hirdetés

Szente István – mint hűséges olvasóim talán még emlé­keznek, a Dercerécei Öntözőkanna és Moncsicsigyár jogutódjai, a Nature Friends salét­rom- és ciánüzcm, továbbá, beolvadással a Dorgyán József Élményfürdő és Szabadegyetem egykori árttitkára, 1990-től, a Fűtetlen Kisbaltapárt (Port, púzást, férgességet!) ne­gyedik újjáalakulásától Derce­réce önkormányzata kulturális, pénzügyi és jogi bizottságának vezetője, vész-bolgármester, a helyi Vér és Darts-klub főtit­kára, a Fiatal Technokraták Követsége helyi elnöke, hobbi-vérmagyar) szórakozottan hát­radőlt a hurkás bőrfotelben, és áthelyezte okostelefonját a má­sik fülére, mert az egyik már teljesen átforrósodott.

– A lényeg, Lacikám, ezért is hívtalak most, kérlek szépen, hogy aztán, két év négy nap előzetesből – melyet, talán egyik nyílt levelemben olvas­hattad, a Szente István Olimpilya Zrt., továbbá a Szente István-híd körüli állítólagos anyamáriák miatt koholtak ellenem bizonyos áruló természetű acsarkodók, melyek viszont, mint a független Dercerécei Általános és Futballbíróság el­nöke, harmadunokabátyám, Szente Amoróz népi jóízzel megállapította, nélkülözték az alapokat, amik nélkül, az ítélet szerint, még felépítmény sem létezhet,  nemhogy nemzetál­lam, miszerint tehát jogosult vagyok teljes vérkielégítésre – kikerülésemet követően a héten állítólag  még megkapom a REHA típusú bilitálakat vagy miket is, erről pecsétes papí­rom is lesz nekem, kérlek szé­pen, egyrészt ezek értékesítésé­re szeretnék veled majd ofsór egyeztetni, kérdezném egyszer és mint. meg-e van még az az ugandai ertéd, érted, amit még a Nyávolypölöskei Cérnagyár Trading Company Bt. jogarszerű eltüntetésekor voltál ked­ves alapítani, mert akkor most ezeket a bilitálakat majd eset­leg ezen keresztül tudnánk szalajtani, nyilván ez is a kielégítésem osztályrésze. De ez mellékszál, pár száz mílliós nüanc, és ahogyan az Iránytű, azaz legnagyobb alvidéki költőnk, Vaschal Bertram mondta, ne szisszenjünk minden Kiss Szilárdhoz, továbbá amely nemzetnek nincs ugye izéja, annak hogyishívjákja sincs, na, mindegy. hagyjuk a lírát… Szóval, ami ennél fontosabb még, hogy a közügyekre, eltiltottság helyett ismét rá leszek szorítva, államérdekileg: e sokat szenve­dett nép jobb létre szenderítésén fáradozás lehet osztályrészemül jövend, miszerint. Tehát azt gondoltam, és, biztos információm van róla, a legfelsőbb szinteken is örömmel fogadták ezt az ötletet, ami egyébként még raboskodásom alatt pattant ki isteni szikla keretében méltán nagy koponyámból, hozzuk létre a Szente István Igen Zeti Levegőállomás Hálózatot.

A vonal másik végén szinte dramaturgiai jellegű csend honolt. Nagyon kimondottan érezhető volt, hogy ha írásunk elején netán behoztunk volna a színre egy lőfegyvert, az most tótziher elsülne, ha másik főszereplőnk elsőre eltalálná a halántékát, egyszer, ha nem, legfeljebb hétszer. Kolbászossy László (mint hűséges olvasóim talán még erre is emlékeznek, az Agyar Focialista Bárd ka­zán- és kéménybizottsági alel­nöke, a bolgárí védelem fekete gyémántokkal ékesített tizede­se, az óvodai kisközösség számevőszékének főkalácsosa, a néhai Agyargárda, később a belőle alakult, nemzeti faze­kassággal, ősmagyar köcsö­gökkel foglalkozó Legúj, Gyomkezelő, De Már Egyálta­lán Nem Törvénybeütközős, Sőt… Agyagpárna illegalitásba vonult zászlóapja, továbbá a közben barlangmenti erővé vált Jóbék Baráti Társaság he­lyi, föld és élményfürdő alatti egységének hőtitkára) akkorát sóhajtott, hogy a falon elmoz­dult a Honthy Miklós príma don elefántháton átkel a Gere­csén című festmény, mely az Igen Zeti Művészetiigény-kielégítő, Fudball-, Megfelelőkul- és Túratámogató Bizott­mány és Makidémia előző ha­vi, minden köz- és magánintéz­ményben kötelezően ki­rakandó szállítmányában volt megtalálható.

– Pista, baszki. lehet, hogy te lemaradtál róla odabent, de jelenleg négyharmadotok van: egy november éjszakai törvény óta az ellenzék egyharmadát is hozzátok szá­molják el, ha megnyomom az igen gombot (a nemet, ha nem tudnád, négy hónapja cellux­szal leragasztották), az olyan, mintha te nyomnád, érted?

– Lacikám, demokratikus értelemben ennek nincsen szá­mottevő jelentősége. Már, örömmel értesítelek, benne is vagy a munkabigottságban, Zénóka, kisfiad pedig helyettesít, amennyiben papírozási szempontból ez megduplázza albérleti és útiköltségedet, utólagos engedelmeddel beírtam, hogy hagyomány őrzése céljából mind a ketten T-72-es tankkal jártok, külön, persze benzines, 700-700 litert tudtok elszámolni száz kilométerre, kopfonként, és papíron elköltöztettelek benneteket Grönland, Rezedaszál u. 5. szám alá, ami Szécsényi István nutriagyártó és parizertelepének bejegyzett székhelye. Hatezerkétszáz kilométert tesztek meg tehát naponta, az 4 340 000 liter üzemanyag, amit majd anyósom benzin- és tőzegkútján lesztek szívesek betankolni papíron, ha bokrosaitok megengedik. Csak jelzem, nem célzás, de kizárólag közbenjá­rásomnak köszönheted ezt, lyobbiztam kicsit érted, de majd visszaosztod, ha ti lesz­tek, most kacsintottam, de úgyis érted anélkül is. Lényeg a lé­nyeg, már épül az üvegkupola, amit az ország fölé feszítünk. Humunkulusz Bernát, régi jó civilünk, aki már az élet szá­mos területén bizonyította te­hetségét, még tavaly átalakítot­ta az Érckovácsi Süvegkészítő és Nemezkártoló Kisszövetke­zetet, a cég új neve, mert a menedzsment a keleti piacokra is számít, Naszreddin Hodzsa Igen Zeti Fudball-, Kupola- és Csíküveggyár lett: akkor még senki nem értette, miért tett így – ma már tudják. Egyelőre négyszázmilliárd négyzetmé­ternyi felületre kell gyártaniuk üveget, négyzetméterenként négyezerrel számolva, az annyi mint… jó… jó lesz mindannyiunknak. De ez még csak az albiznisz, hogy úgy fogalmaz­zam. A lényeg, hogy amikor a kupola kész, és légmentesen zár, szpesziálisz adszorpciós vákuumeljárással, Szalacsi Sándor, az Igen Zeti Fudball- és Tudományoktató Központ minap kinevezett vezérizga­tója útmutatásai alapján kivonjuk az ország égteréből a levegőt, s ugyanezen nap ugyanezen órájában megnyitjuk a Szente István Igen Zeti Levegőállomás Hálózatot.

– De Pista… ebből azért lesz egy kis felzúdulás, én azt hiszem…

– Már törvény van erre megfelelő módszeresen beiktatva, jogilag ügyszáma is van neki, kérdőjelezhetetlenségében meggyőző, s ilyenkor, ha, ezt már alaposan kikutattuk, a lakóság nem pofáz, csak némán tiszteli alkotásaink, és pluszban, ahogy erőinket feszítve küzdünk és bízva bízunk, no meg al- és főkotmányunk támogatása. Meg lesz mondva per­sze, hogy sajnálatos, mivel ko­rábban még objektíve, mikor mi ugyanis gyanútlan bolgár­gyerekek voltunk, ámbár kon­zerv atizmust is felmutattunk nyomokban, nos, egyesek ti­tokban és gonoszul röhögve kiszívták a zokszigént minden­ünnen, mostanra ezért már nin­csen is szinte, mert azok a má­sok izéltek vele, mindegy, na, lényeg, hogy erőfeszítésünk­nek hála, a levegőállomásokon lehet lesz kapni, színes kis cso­magokban, amikben lesz húsz kis üvegcse, amikben meg okszigéneket helyezünk bele az Irinyi Géza Igen Zeti Zokszigéngyártó és Gumibelső Mű­vekben, már folyik is a gyártás szubrózsa, hogy ne legyen majd hiány és cikkezés nemzetárulóilag. A levegő árát mi szabályozzuk, de viszont nem is kell ám beszarni a lakó­ságnak, mert folyamatosan csökkenteni is fogjuk, mindig sokkal is olcsóbb is lesz, mint máshol is. És lehet lesz kapni mindig, legfeljebb ha nagy ünnepségek lesz­nek akkor nem. Akik annyira faszkalapok vagy bénák, hogy nem tudják megfizetni azt a kis pénzt, azok meg mehetnek a Waterspider Igen Zeti Légállomásokra, ahol közösen szívhatnak tíz percig még nyomottabb ára­kon ipari levegőt. A többi (85 é. titk.) fulladjon meg. A levegőállomások vezetése természetesen bizalmi kérdés: a felé­nek, ha legalább egyet értesz, kisfiad, Zénóka lesz a boltve­zetője, a másik felének viszont pályázati úton bizonyos Szente Hümér Ond, onáni kettős állampolgár, azaz pólyás kis­fiam, akit az alatt hozott szűznemzéssel a világra drág nejem, mialatt én tévesen sínlőttem. Kérdés még, közbevethetnéd, de udvariasságod fegyvertény, régtől kedvelem, szinte amióta csak érdekkapcsolatunk fennáll, mi lesz a légi közlekedéssel – nos, már erőteljesen alakulóban van az Ólom Igen Zeti Égi Társaság Bt., ezzel azt hiszem, el is mondtam mindent, Zénóka negyven százalékos beltulaj, két vadonatúj festésű papírrepülőjével: ami meg a többit illeti, ide csak ne röpködjenek mindenféle zavaros gondolattal ellenünk fondorkodó köcsög senkiháziak, már bocsásd meg az indulatért, de nekem a repülés szívcsakra. Őszintén megkérdezlek mármost, hogy minden körülményről a tőlem megszokott őszinteséggel beszámoltam, tehát benne-e vagy a projektbe, miszerint támogatod, de, mint mondtam, csakis társadalmi civil munkában, vagy hallgass mindörökre?

képjav– Pista… nagyon szépen köszönöm a kínálkozó lehetőséget, azt hiszem, élni fogok veled, hiába, rajban ismerni meg az igazi barkát. De ha már nálam a szó, mely veszélyes fegyver, te mit szólnál, ha úgy emelnénk majd, persze csak a kötelező és elkerülhetetlen piaci hatások érvényesítése miatt szükséges korrekció mindenkori mértékében kissé enyhén minimálisan törvénytisztelve és szociálice, az árakat (amit természetesen nem nevezhetünk majd áremelésnek, hiszen, könnyű belátni, hogy a szónak fordított értelmében ugye ez nagymértékű árcsökkentés), hogy úgy havonta-kéthavonta szépen kivennénk egy-egy üvegcsét azokból a dobozokból – az ár állandó maradna, sőt, negatíve csökkenne, a kutya észre nem veszi, fogadjunk akármibe. Tehát lenne a dobozban előbb tizenkilenc, aztán tizennyolc, és így tovább…

– Tudtam, hogy számíthatok felbecsülhetetlen szellemiséged fáklyájának hirtelen fellobbanására: az ötlet nagyszerűsége már szinte bántóan kifino­mult lelkiségembe mar. Lesz mondjuk, úgy saccolom, egy kikerülhetetlen  fordulópontja az egésznek, amikor ugye az utolsó üvegcsét is kihagyjuk a dobozból, ezt a reckírt nem szabad felednünk, mert ma­gunkat csapnánk be, ami tény­leg nem fér bele, de majd meg­látjuk a társadalom felhatalma­zásának esetleges, bár ha el­képzelhetetlen apadását – mert, Lacikám. minket visszatisztel­nek, átbecsülnek, tudják és ér­zik, hogy mindent megteszünk értünk, és nem hiszem el, hogy valaki is kaffogna, amúgy meg. hadd mondjam meg, a doboz se lesz ám csúnya, meg fogja érni, akármennyit keresünk is rajta nonprofitba jótékonyan, lesznek rajta igen zeti ősmotívumok a hősi múltjainkból, ami­kor még Derceréce és Ércková­csi partjait hét tó mosta, hogy másra most ne is akarjak utál­ni, s mely oly szép, hogy csor­bul a könnyem érte. És ugye amikor még de hogy tönkrevertük rekszbe meg dürrenmattba a nagy rivált is, Csujkarábonyt, ajjaj, 29-1, de az az egy is mi­lyen szép öngól. Na, ez mind a volt, sőt, bár nem szeretnék feszültséget kelteni, nagybetűvel, a Volt: de persze érdemes rajta merengeni, mert azzal is megy az idő, és annak a politi­kának, amelynek jelene van, csak annak lesz jövője is, ugye.

Ez időt álló bölcsesség után Szente István kitette a három pontot, elköszönt régi arcostársától, lerakta a kagylót, és nekilátott a szerződési feltételek részletes kidolgozásának. „Omnija vincsit ámor!” – rótta szálkás, iromba betűivel hűséges nótabukjába az első pontot: majd nagyot szippantott a kellemes, nyáresti levegőből. Ingyenesen: ahogy az csak a legnagyobbaknak jár.

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (14 lövet, átlagosan: 6.86 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

3 komment

  1. pannianyu szerint:

    Ne adj nekik ötleteket! Egy bérolvasó megtalálja, jelenti és kész a projejtjük! A szó hatalom!

  2. Szilvássyné Puskás Mária szerint:

    Csak azért adtam 6 lövetet a 7-ből, mert még álmos vagyok. Újraolvasom, majd ha felébredek, mert Igen Zeti nagyon érdekel. Egy szó, mint száz, már megint jó volt. :)

  3. alprosys szerint:

    Az ünnepi ételek fogyasztása közben egyre kevesebb levegőhöz jutva már el is hiszem, átvették az ötleted. Itt vannak a Zeti Levegőállomás Hálózatot üzemeltetők. :(

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


kilenc − 3 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz