Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


05 december
11komment

Navdeep Bains iszonyú menő bajsza

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizennégy éves rovatunk mai, e helyütt már százkilencvennyolcadik kiadását Kanadában kezdjük, más fontos személyiségek mellett az utak királya tizennyolc keréken, azaz Suvi barátom és kedves családja választott hazájában, ahová mellesleg engem is rendszeresen invitál hosszabb távra, állítólag szépek a buszok is – nem mondom, hogy ne lenne kedvem, de egyelőre kicsit messze van, különös tekintettel Boda sr-ra és becses nejére… Ha ott vagyok, ha nem: Kanadának új kormánya van, s az összetétele meglehetősen érdekes – az elmúlt hetekben csak úgy zengett az internet, vannak, akik istenítik a 44 éves miniszterelnök, a liberális Justin Trudeau stábját, mások fanyalognak, mondván, az egész csak olcsó marketing, kínlódni és bukni fognak. Én azt mondom, egy bő felsorolást megér a dolog – arrafelé, nekem mindenesetre úgy tűnik, tényleg lehet más a politika… Ami az itthoni helyzetet illeti… nos… semmi különös… tudom, ezerszer mondtam már, hogy ennél lejjebb talán már nincs, aztán mégis lett, de szóval ez a két menet a héten… ez most tényleg egy picit betett… egyrészt ugye egy jótékonysági sütizés résztvevőire csapott rá a szakszerv – Győrben a civilek negyedik éve rendezik meg az akciót, nagymamák és anyukák sütnek jó pár tepsi finomságot, cukrászdák is beszállnak az adományozásba, a befolyt összegből valami jót próbálnak tenni, az idén egy életmentő készülék beszerzéséhez járultak volna hozzá. A Nébih azonban “állampolgári bejelentés” alapján kiszállt a helyszínre és haladéktalanul megtette a szükséges intézkedéseket, azaz véget vetett a bulinak és elkobozta a zserbókat… Gyerekek, bazmeg, már oppardon, nem kell ide semmilyen külső ellenség, aknamunka, magyarellenes fenekedés, köcsög Európa és szemét világ: tudunk mi magunk is, saját hatáskörben olyan, de olyan szar országot csinálni, hogy a tíz ujját nyalja meg tőle féreg édesapánk, a kormány – amely egyébként épp most hozott visszamenőleges törvényt a szabad rablásról, indulhat a vastaps, aki szeretne boldogulni a szép új világban, annak halljam a sikoltozását is szépen… És a végére egy névnap, méghozzá az enyém, csoportokkal, jelölésekkel, hajnalban pittyegő telefonnal, millió és millió köszizéssel, és boldogságosságosságokkal… Nagy ég, de jó, hogy drága szüleim nem Boda Tibor Károly Tamás Béla Nándor Euzébió Andrásnak kereszteltek – így jövő november végéig tán egy kis nyugtom lesz… Kanadai libsik, honi bolsik meg én a remek némdéjjel – köszöntsetek már fel egy kicsit, kérlek…

Hirdetés

* Különös összetételű kormányt alakított Kanadában a 44 éves Justin Trudeau miniszterelnök.

A Trudeau vezette párt, a Liberális Párt nyerte meg a választásokat Kanadában, s az új, igen fiatal miniszterelnök hamarosan be is mutatta kormányát. Javaslom, fussunk át rajta pár tőmondatban, csak úgy – szerintem nem túl gyakran látni hasonló összetételű stábot. A kanadai kormányban ugyanis a környezetvédelmi miniszter egyúttal a klímaváltozás elleni harc minisztere is; a bevándorlási, állampolgársági ügyekért felelős ember egyben menekültügyi miniszter is; az egészségügyi miniszter orvos; a család- és gyermekügyi, valamint szociális miniszter egy közgazdász, aki korábban leginkább a szegénység hatásaival foglalkozott; a tudományokért felelős miniszter Nobel-díjas tudós; a nők jogaiért küzdő miniszter természetesen nő – nem mellékesen a teljes testület pontosan fele is nő; a veterán katonák érdekeit képviselő miniszter mozgássérült, egy utcai lövöldözés során sebesítették meg; a demokratikus intézményrendszer minisztere muszlim bevándorló; a sporttal és a fogyatékos emberekkel foglalkozó miniszter paralimpikon; a védelmi miniszter háborús hős, afganisztáni veterán rendőrtiszt; a közlekedési miniszter űrhajós. Két miniszter helyi őslakosok leszármazottja, inuit illetve kwakwaka’wakw; három miniszter Kanadán kívül született (Afganisztánban, illetve Indiában); két miniszter szikh, legalább két miniszter ateista. Egy miniszter vak, egy nyíltan meleg, és Navdeep Bains-nek – ahogy ezt a fenti kis összeállítást büszkén közzétevő kanadai Alana Philips hozzátette – iszonyú menő bajsza van. Szerintem szaladjatok át rajta még egyszer, nekem úgy harmadjára sikerült igazán felfognom, mi is az ábra Kanadában… Persze korántsem hiszek benne feltétel nélkül, hogy egy még oly Nobel-díjas tudós automatikusan kiváló miniszter, vagy akár csak jó politikus is lesz – ahogyan az sem teljességgel bizonyos, hogy a paralimpikonok érdekeit csak egy sorstársuk tudja megfelelően képviselni – de azért a sanszok minderre elég jók, én azt hiszem. Ráadásul nem titok: ennek az összetételnek mindenek fölött szimbolikus ereje van. Hadd ne menjek bele most az összes szegmens részletezésébe – itt és most annyit emelnék ki, hogy ez a kormány azt mutatja meg, azt üzeni nagyon jól érthetően minden egyes kanadai állampolgárnak, hogy abban az országban bárkiből bármi lehet. Hogy abban az országban egyetlen pillanatra sem az számít, honnan jössz, hogyan nézel ki, milyen hátrányokkal küszködsz: egyesegyedül az a kérdés, mihez értesz, mit tudsz, mit mondasz, mit teszel, hogy mivel tudsz hozzájárulni a közösség értékeinek gyarapításához. És ha egyébként minden adottságod megvan hozzá, hogy pölö miniszter legyél, akkor az lehetsz, és ha kitartó, szorgalmas meg szerencsés vagy, hát az is leszel: egy pillanatra sem lehet akadály, hogy fiatal, hogy öreg, hogy nő, hogy meleg, hogy vörös hajú, hogy csúnya, hogy beszédhibás, vak vagy mozgássérült vagy. Vagyis Trudeau nem mást jelez nagyon élesen egy ország minden lakója számára, mint hogy egy toleráns, sokszínű, nyitott és legfeljebb pozitívan diszkriminatív társadalom élén kívánnak dolgozni, annak minden rétege érdekében. És ez bizony piszkosul fontos és nem kevésbé nagyszerű üzenet, még akkor is, ha sokan mondják most, az úgynevezett szakértői kormány nem más, mint lenge liberális illúzió – amire én meg csak azt mondom, szerintem nagyjából minden tök mindegy: egy politikusnak ugyanis (mielőtt még figyelmeztetnétek, én is tudom, most jön dolgoztatunk álom-része…) legelsősorban is feddhetetlenül becsületesnek és elhivatottnak kell lennie; képesnek arra, hogy a maga szakterületén képes legyen elfogadni és értéken kezelni az adott témákhoz jobban értő szakemberek jó tanácsait, ötleteit, iránymutatását; az ideális politikus továbbá bivalyerős jellemű, mentális egészsége kicsattanó, hiszen csak így lehet képes hatásosan ellenállni a hatalom mindenkire ható torzító erőinek; az általam elképzelt politikus nem uralomra tör és nem saját ambícióit éli ki, hanem valóban azokat akarja szolgálni minden tehetségével és képességével, akik megbíztak benne, amíg ígért… és folytathatnám, ahogyan most érzem, akár vastag könyvet is írhatnék – de ez itt most nem az a hely… A lényeg, hogy a most megalakult kanadai kormányban, az összes károgás dacára is, ott a nagy alkotás lehetősége: én azt gondolom, fognak tudni élni vele. De ami ennél fontosabb: biztos vagyok benne, hogy nem az lesz kormányzásuk egyetlen célja, hogy mindent, de mindent ellophassanak és -rabolhassanak; hogy nem kifosztani és kisemmizni akarják népüket, s azt sem néznék vállvonogatva, hogy legjobbjaik, orvosaik, művészeik, tudósaik, szakembereik, erejük teljében lévő munkásaik, fiataljaik, akár százezres vagy milliós nagyságrendben vándoroljanak ki a parlagra vágott országból; és egészen biztos vagyok abban is, hogy nem azzal fogják tölteni a rendelkezésükre álló időt, hogy furfangosan kitalálják, miként szabhatják át a kanadai alkotmányt, a demokráciát, a törvénykezési és választási rendszert úgy, hogy az legyen a törvény, amit csak kitalálnak, ami csak számukra kedvez, és persze hogy hamarosan csak őket választhassák, szándékaik és egyre duzzadó hitük szerint örökre. Így aztán, ha kiderül, hogy a most oly ígéretes összetételű kormány mégsem képes megfelelő irányba terelni, pályán tartani az ország hajóját, ezt a kanadaiak a következő választáson már tudtukra is adhatják. Merthogy így üzemelnek a világban az országok – legalábbis a normálisabbak, összegezzük talán úgy, a demokráciák. Szíves engedelmetekkel… mostani magunkkal igazán nem is terhelném ezt a kört…

* Jótékonysági süteményvásárra csapott le a Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Hatóság.

Gyorsan előrebocsátom, (szinte) megbocsáthatatlan mulasztás volt a terrorelhárítás részéről, hogy félvállról vették azt a bátor és irigylésre méltó jellemről tanúskodó állampolgári bejelentést, melynek nyomán a NÉBIH szakemberei tüstént a győri helyszínre siettek, és elkobozták, majd nyilván szakszerűen meg is semmisítették az államrend felforgatásán ügyködő, magukból kivetkőzött nagymamák és anyukák zserbóit, putnoki tekercseit, meggyes pitéit, krémeseit és mákos kiflijeit. Mulasztott a TEK, ezt, hölgyeim és uraim, bizony be kell látnunk: Hajdú fanfárhábornoknak személyesen kellett volna átfésülnie a teljes helyszínt, mi több, bocsánat, de nincs helye a köntörfalazásnak: helikopterrel repülni be a kultúrház aulájába, ha hullik a forgács, hullik, sajnálatos: hátha olyan “süteményekre”, “krémekre” bukkan, amelyekről könnyűszerrel kiderülhet, hogy (most szándékosan nem is mondok nagyobb célpontokat, például Őt, mert egyáltalán de nem szeretnék pánikot kelteni a tisztelt magyar nemzeti migránsfélő lakosság igen jó érzésű tagjaiban) Bakondi György állam- és világbiztonsági főkalácsadó, netán Tállai András NAV-elnök, Kovács Ákos kilencszeres Kossuth Béla-díjas beat-pol előadóbűvész, esetleg Kovács Zoltán kormányshowvivő elveszejtésére készítették őket. Például súlyosan mérgezőek ezek a készítmények, teszem fel, s mondjuk egy nagymama közel férkőzik valamelyik említett célszemélyhez, és hirtelen mozdulattal a szájába tol egy marihuánával töltött búrkiflit, paff, hopp. Vagy mondjuk olyan keményre van sütve a máglyarakás, hogy a háztető paláit félrehúzva egy mesterien célzó, nyolcvanas felkarú merénylő anyuka térden tudja dobni vele a sújtótájékoztató keretében épp üzemszerűen, nagy tételben bálás veretes igazságokat ontó Kovács Zoltánt, a következmények beláthatatlanok, inkább nem is folytatom. De a tárgyra, Boda elvtárs, a tárgyra, már ahogy biztatni szoktam magam, ha néhanap objektív okok miatt lankadok kissé az igazság feltárásáért folytatott kíméletlen harcomban vagy tévútra sodornak a liberálbolsevik, illetve ateo-eurokonformista-ciánista ártó szelek! Szóval negyedik éve rendeznek egy sütipartit Győrben, aki tud és szeretne, süt, az elkészült finomságokat egy kis jamboree keretében eladogatják, plusz nyilván szabad egy krémesért ezer forintot is fizetni, még plusz a cukrászdák is beszállnak – na, az egészből összejön valamennyi pénz, abból pedig valamely nemes ügyet támogatnak. Idén például a Gyermekmentő Alapítványt segítették volna egy igen fontos életmentő készülék beszerzésében. Támogatták – volna! A helyzet ugyanis az, hogy volt egy éber polgártársunk, jó szívvel kívánom, áldás kísérje minden léptét, aki volt olyan kedves felhívni a NÉBIH illetékeseinek soha nem lanyhuló figyelmét, hogy a sütiparádén bizony származási és erkölcsi bizonyítvány nélküli, forgalmi engedéllyel és adószámmal sem rendelkező islereket, rigójancsikat, Szapáry-szeleteket és túróslepényeket óhajtanak áruba bocsátani. Na kérem, itten rendnek muszáj lenni, a lakosság és a nép nevében és védelmében tehát a hivatal szakemberei PNL-lel és Hamuhó Ödönnel szólva “tanúval tudják igazolni krémes vevését”, majd a 6058/1924. Kxsz. Tv. erejű rendelet (f) alpontja szerint eljárva könyörtelenül lecsapnak. A bulinak ezennel vége: életmentő készülék ugyan nincs, s ha mi nem veszünk valahogy, soha nem is lesz, no de ki tudja, hány és hány ártatlan életet mentett intézkedésével meg az éber Hivatal – a sok, egyébként is agyoncukrozott vacak (néma gyilkos mind) elkobzásával és szakszerű megsemmisítésével. Szép volt, fiúk, szép volt, lányok. Talán már csak egy szint van ebben a játékban, az a vörösiszap-katasztrófánál történt, volt szerencsém első kézből hallani, ha nem is voltam ott – épp pár száz méterrel odébb, egy Devecser széli ruharaktárban teljesítettem szelektáló culágeri szolgálatot… Szóval még aznap este, amikor az a szörnyű katasztrófa történt, azonnal, gondolkodás nélkül megmozdult az amerikai autótulajdonosok klubja (tudjátok, nálunk, Dunaújvárosban is volt pár évig találkozójuk, míg el nem csesztük azt is): az egyik tag bepattant a terepjárójába, bevágott pár bográcsot, sörpadot, asztalt, odébb megállt a tescónál, saját hatáskörben vett pár mázsa krumplit, hagymát, zsírt, kenyeret, plusz műanyag tányért, evőeszközt, és két órán belül már sercegtette is a paprikáskrumpli-alapot. Hatalmasat nőtt a szememben az a brigád, mert a többiek is bekapcsolódtak, a neten szerveződött az utánpótláslánc, és hosszú napokon át éjjel-nappali szolgálatban ezek a srácok-lányok etették, aki csak megállt hevenyészett kis sátortáboruknál. Nem is volt baj, hogy ők legalább gondoltak rá: a helyszínre vezényelt katonák és rendőrök feljebbvalói úgy emlékeztek, embereik fénnyel üzemelnek – így hát ők is az amerikaiautós srácoknál menüztek. Mondanom sem kell, önkéntes munka folyt, saját forrásokkal – tök mellékes, hogy tudtommal még csak egy köszit se kaptak azért, amit tettek. No, a második vagy harmadik napon, amikor is az egyik bográcsrotyogtató úriember már vagy hatvan órája talpon volt, egyfolytában nyomta, egy kedves hölgy lépett oda a társasághoz a megfelelő hatóság képviseletében, és szemrebbenés nélkül megkérdezte, vajh milyen engedélyek birtokában végeznek melegkonyhai tevékenységet a faluszélen, hol a pénztárgép és a nyugtatömb, továbbá a három szakaszos mosogatáshoz adott-e minden feltétel, az egészségügyi kiskönyvek vonatkozásá… na, nagyjából idáig jutott, ekkor a bográcsos ember nehézkesen felállt, és kissé törékenynek tűnő nyugalommal közölte a hölggyel, boldogan elkészíti belőle a következő adag pörköltet, amennyiben haladéktalanul el nem takarodik a környékről… És, a derék revizor realitásérzékét dicséri: lőn takarodás…

* Névnapom volt.

Köszi, köszi, köszi… igazából erre ment ki az egész, ha gondoljátok, még benne vagyunk a nyolc napban, kérlek, köszöntsetek, ünnepeljetek, küldjetek vagy hozzatok apróbb ajándékokat – ha úgy érzitek, nem vagytok biztosak az ízlésemben, válasszatok valami egyszerű megoldást, kifejezetten szeretem például az autókat, arany ékszereket, vagy a színes, számokkal ellátott, speciális kis papírdarabkáka… de egy jelentéktelennek tűnő kis plasztik kártya is könnyeket tud csalni a szemembe (ne felejtsétek el feltüntetni valahol a PIN-kódot, kérlek)… Gyerekkoromban, nem mondom, még csak-csak elvoltam valahogy ezzel a névnapos dologgal, páran meghúzgálták a fülemet a suliban, és kész – jaaa… és akkoriban még tényleg kaptam ezt-azt, leggyakrabban valami könyvet vagy egy társast, meg mondjuk két tábla csokit, egy narancsot, azzal azért, ha beosztotta az ember, egész szépen el lehetett menni pár napot. És persze nem volt már messze karácsony, úgyhogy ez így rendben volt. Időközben aztán, legalábbis hivatalosan, felnőttem: a munkahelyen a kollégákkal egy darabig megittunk az András (János, László, Ferenc, Sándor, Judit, Erzsébet) nap tiszteletére pár pohárka ezt-azt, volt valami kis sütizés is, aztán duma, zene, tánc – de amióta a Suszter maradt a legnagyobb hatalmú főnököm, lényegében semmi. Mármint semmi jó: mert olyasmiből, amitől időnként leolvad az agyam, akad szép számmal… A legtöbb bajom a mobiltelefonhoz/internethez köthető. Idén hajnali 2 óra 21 perckor pittyent a telefon, jó, én vagyok a barom, tudom, ki is lehet kapcsolni, le is lehet halkítani: legyen elég most annyi, én soha nem kapcsolhatom ki a telefonomat, ez legyen az én bajom, mindegy – 2.21-kor mindenesetre megjön az első üzenetem, nagy melegség önti el a szívemet, amikor résnyire nyitott szemmel kisilabizálom… na hát erre aztán tényleg nem számítottam: Boldog névnapot. Frappáns, komolyan… talán inkább azt mondanám, brilliáns. Hajnali öt körül a reggeli műszakba indulók leglelkiismeretesebb rétege is elküldi jókívánságait, el ne feledje – a technika vívmányainak hála sokan képet is csatolnak, viszonylag kora reggelre, bár nem számolom, de van vagy tíz különböző bombázó csaj változóan, de jellemzően nem túlságosan felruházva, nyolc vagy kilenc üveg whisky, számolatlanul a sör, és akad még jó pár nem kicsit vicces egyéb ábra is.A bemelegítés megvolt, indulhat a nap, nem lesz könnyű, tudom előre, de én se szarral gurigázom, elég kemény csávó vagyok. Azt hittem. Az idei újdonság, nehézfegyver a csoport. Azt amúgy is baromira bírom a facebook-ban, hogy lényegében bárki bármikor felvehet egy csoport tagjai közé, nekem nem kell beleegyeznem (biztosan le lehet tiltani ezt az opciót, mindegy, az idei András-napon elhatároztam, meg is kérdezem a Susztert, hogyan kell) – voltam én már így vagy egy tucatnyi csoportban, jobbnál jobbakban, kilépni szerencsére elég gyorsan ki tudok már. A névnapos csoportban az a fasza, hogy miután valaki megcsinálja, azaz egy egyszerű manőverrel felveszi az összes Andrást, akit csak ismer, vagyunk mondjuk háromszázan, ez a csoport, szóval miután ez megvan, én az összes csoporttag minden rezdüléséről pittyenős értesítést kapok. Ez, egy komolyabb csoport esetén átlagosan másodpercenként két-négy pittyenést jelent – ha belemész a témába, a következőt látod. Alapüzenet: Boldog névnapot András Kovács, András Szabó, Boda András, Bálint András, Godó András, Csicsóka András… pampapamm, mondom, gyenge háromszáz név, na, és akkor jönnek is a hihetetlenül izgalmas válaszok: Köszönöm (nálam: pitty), Köszköszkösz (nálam: pitty), Köszi (nálam: pitty), Thx, drágám (nálam: pitty), Köszcsikeh (nálam: pitty)… és így tovább, százharminc méter hossz lefelé scrollozva. Oké, kitörlöm magam, fellélegeznék, de félóra múlva másvalaki ugyanezzel a háromszáz névvel csinál egy másik csoportot, és indul minden előről. Boldogságos neved napját (bevallom, ez az abszolút csúcskedvencem), szerénykedik az alapüzenet, és már indulhat is a köszönet-áradat, nálam meg a vég nélküli pittypittypitty… Persze, gyerekek, tudom én, hiszen olvasom eleget egyes viszontválaszokban, micsoda sokkoló, mégis nagyszerű érzés szembesülni azzal, hogy ilyen sok-sok rengeteg embernek eszébe jutottunk… és mi több, a megemlékezők legjobbjai még egy pompás csoportba is felvesznek bennünket, ami már tényleg torokszorító… és akkor még a képek, oda-vissza… szóval szép, na, és ha most jobban belegondolok, és az ajándékos szekrénykémet nézem, ami csont üres, ráadásul érdek nélkül is tetszik, tehát akkor tényleg. Persze nem ezt kell nézni, hanem… izé… a szándékot: és az tényleg… Na… Marina… most meg… mi… hova mész? A szívedre vetted? Hát veled még viccelni se lehet? Na… postán küldjem vissza az emlékkönyved? Marina… Ne tégy tönkre… Szeretlek, te őrült… gyere vissza… és izé… boldogságos neved napját…                         

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (21 lövet, átlagosan: 6.86 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

11 komment

  1. csathó gábor szerint:

    Egy késő üzenet…

    A költő nem rest
    köszönti Andrást
    a most
    névnapost

  2. csathó gábor szerint:

    Jaj, a felkiáltójel lemaradt a végéről!…(Mármint nem ennek a mondatnak a végéről…)Mármint nem az előzőjéről…a kettővel előzőjéről…Más! Lehet a mostani három közül a sütiszámlás a kedvencem?(Mármint első az egyenlők közül,nehogy a másik kettő megbántódjon…)

  3. Tóth Judit szerint:

    Hát akkor boldog névnapot! (pitty)

  4. hatlövet szerint:

    Mi a szakadék szélén, Kanada meg egy lépéssel előttünk.

    Mit várunk egy a korábbi rendszerben besúgókkal teli országban?
    Azok a III/III-as besúgók meg tartótisztjei nem szívódtak ám fel mint a térdduzzanat egy rossz lépés után.

    Boldogságos neved napját! Ha már ez a nagy kedvenc. :D

  5. Balika szerint:

    Andras

    Javaslom ennek a liberalis miniszterelnok csaladjanak behato tanulmanyozasat
    Az apuka egyszer mar tonkrevagta az orszagot rendesen

    Udv

  6. cberth szerint:

    a mindent tudó megmondó emberektől ments meg urunk minket….

  7. cberth szerint:

    ezszar, vagy cens…

  8. Tóth Gábor szerint:

    Hahh, immáron szorzótábla lett az összeadósdiból…. Ja de nem ezért..szóval az van, hogy ez egyszer, hogy lásd,kivel van dolgod, igazán trendi szerettem volna lenni, és nem egyenként ugrottam rá minden egyes András ismerősöm idővonalára a fészen, hanem – ahogy írtad is – boldog névnapot kívántam a kívánalom után felsoroltaknak. Azt nem gondoltam volna, hogy ilyenek a következmények – bár ha belegondolok , a fészbúk erősen igyekszik elhitetni velem (is) ,hogy az egész világ az ismerősöm.
    ( na most mi is a polkorrekt válasz :) :) )
    Na de: annyira örülök,hogy leírtad, mert így már tudom, hogy jobb az ősi megoldás, és szépen egyenként látogatva a delikvenseket kell írni a köszöntőt.
    Ezzel nagyon sok név viselőjét mentetted meg a jövőbeni ünneplés nem kívánt hatásaitól, s talán nem vagyok ezzel egyedül… :)
    És ja persze ,hogy Boldog Névnapot ezúton is !! :)

    A sütikről nagyon tetszett az írás, a devecseri történet viszont csak megerősített abban, amit minden évben szomorúan konstatálok a karácsony előtti két-három hétben – ha más oldalról is: ez a hülyék országa. Persze szolgáltatóként csak mosolygok és nyelek, esténként pedig szorgalmasan nézem Dexter mester (vérelemző és sorozatgyilkos) példáit, hátha eltanulok tőle ezt-azt…

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


négy + 6 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz