Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


07 november
12komment

Peter Harrach Superstar

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizennégy éves rovatunk mai, e helyütt már százkilencvennegyedik kiadását egy Japánból érkezett hírrel indítjuk – a szigetországban dolgozó tudósok ultrakemény, igen vékony, a fizikai behatásoknak mégis roppant mód ellenálló üveget fejlesztettek ki. Ez önmagában csak egy örvendetes hír lenne – ám a cikk szerzői arról is szót ejtettek, hogy az új üvegnek köszönhetően jóval tartósabbak lehetnek majd például a (z okos)telefonok, a járművek, és sok-sok fogyasztási cikk… Nos hát… ezzel kapcsolatosan ébrednek bennem bizonyos kételyek – a világ iparcikkgyártói ugyanis szinte kivétel nélkül, jó néhány évtizede épp arra fordítanak különös gondot, hogy minél bizonyosabb legyen, hogy bizonyos idő elteltével cuccaink megadják magukat. Hol vannak már az autógyártók, akik az örökkévalóságnak gyártották a kocsikat, hol a tartósság terén versenyző cégek: őrülten pazarló világunkban ma már minden eldobható és el is dobandó, igazából egyetlen tárggyal sem érdemes hosszabb távú kapcsolatot terveznünk, márpedig az én esetemben ez komoly megrázkódtatást jelent… Harrach Péter: kedvenc keresztényeim, demokratáim, mi több, embereim egyike – néhány nem kevésbé korszakos kollégája társaságában sikerült a szokásos örömteli arckifejezésével bemorognia a nemet egy olyan kezdeményezésre, amely a magyarországi gyermekéhezés felszámolásáért szeretett volna tenni. Gyermekéhezés, 2015-ben, Európa közepén – évek óta próbálom, de egyszerűen képtelen vagyok felfogni mindezt abban az országban, ahol száz- és ezermilliárdok úsznak el évente bűnözők hizlalására, egyéni őrültériákra. Aligha csoda, ha eszembe jutott, mi lett volna, ha Jézus Krisztus Harrach képében jelenik meg e sártekén. Közvilágítás reloaded: a fél, vagy tán egészen homályba burkolózó gyalogátkelőhelyek előtt fényvisszaverőket építettek az útburkolatba, most a fákat vágják vissza, hátha az a baj – nos, elárulom, nagyon nem, a hiba sajnos marad, továbbra is azokban az ostorlámpákban, amelyeket sok-sok pénzért “korszerűsítettek”: a tragédia most, az ősz beálltával immár sajnos kódolva van, tényleg csak azt kívánom, legalább most ne legyen igazam… Épp tegnapelőtt telefonált rám egy sok vihart megélt barátom, nem az a kiborulós fajta, mégis eléggé megrázta, amikor negyvennel haladva hajszál híján elcsapott valakit alkonyat táján – csak azt tudtam mondani neki, hogy Dunaújváros új lakott területi esti sebességhatára a 10 km/h: e fölött minden méter életveszélyes… Kemény üveg, kemény őskeresztények, kemény közlekedés – itt a metal HL, induljon a headbang.

Hirdetés

* Ultrakemény üveget fejlesztettek ki Japánban.

Oké, gyorsan vegyük át, mi is az újdonság a dologban: kémia faktosoknak fontos lehet, hogy szilícium-dioxidból és timföldből készül. A tudósok hosszú időn keresztül kísérleteztek az új anyag létrehozásával – a fő gond az volt, hogy ahol az elegy a keverőedénnyel érintkezett, ott kristályosodás lépett fel. Ám Japánban erre is találtak gyógyszert: a levegőben lebegtették az összetevőket és lézerrel olvasztották egybe őket, pont. Egyszerű, mint a pofon. A tudósok szerint számos területen forradalmi változásokat hozhat az ultrakemény üveg- a hagyományosnál sokkal vékonyabb kiadásban is szilárdabb és ellenállóbb, keménységi együtthatója már-már az acéléhoz közelít. Alighanem ezért vélekedett úgy a kutatócsoport egyik tagja, hogy az új üveg alkalmazásával sokkal tartósabbak lehetnek majd az okostelefonok, a laptopok, az épületek és a járművek, hogy csak néhány felhasználási területet említsünk. Hát igen: az elképzelhető, hogy a szuperüveg mosolyogva kibírja majd, ha véletlenül a földhöz csapjuk a mobilt; alighanem csak legyintünk, s eszünkbe se jut a fékre taposni, ha az előttünk haladó teherautó ikerkereke közül szép íves pályára áll a félkilós kődarab; és nyugodtan focizhatnak majd a gyerekek a ház mellett, nem lesz semmi baj, ha az eltévedt tizenegyes Kobulkai néni földszinti ablakát trafálja telibe. Eddig rendben: de hogy ettől – egyéb vonatkozásban – tartósabbak lennének a manapság készülő iparcikkek, azt erőteljesen kétlem. Mára, ez tényanyag, van, aki tagadja, de olyan is, aki igazából be is vallja, külön tudományág lett a (felesleges) fogyasztást ösztönző élettartam-befolyásolás. Hol vagyunk már a minimum ötven évre gyártott VW Bogártól, a legalább harminc év gondtalan autózást kínáló középkategóriás japán autóktól (egész sor volt belőlük a nyolcvanas-kilencvenes években), s miközben egyetlen autómárka híveit se szeretném magamra haragítani, azért mégis megkérdezem, ugyan mi lett a valaha az örök megbízhatóság, a kompromisszumok nélküli minőség szimbólumainak tartott Mercedesből vagy BMW-ből… Ma elektronika van, rejtélyes, kibogozhatatlan, kijavíthatatlan problémák, csere, csere, csere – az autószerelő műhelyek túlnyomó többsége régesrég autóalkatrészcserélő bázis lett, itt-ott van még pár megszállott öreg szaki, utolsó mohikán, de jórészt semmi egyébről nem szól a dal, mint hogy sajnos nem tudjuk mi a baj, csak azt, melyik fődarabot kell komplett eldobni. Az úgynevezett kettős tömegű lendkereket feltaláló mérnök például, a mai autóipar irányítóinak példaképe, bármire megesküdnék, ebben a pillanatban épp beleslukkol a koktéljába egy méregdrága barbadosi tengerparti bárban, és azon tűnődik, hogyan sikerül majd elköltenie az arra a hónapra szóló százezer euróját, és élete végéig ez a gondja kábé… Nem véletlen, hogy minden autógyár habzó szájjal csapott rá a pompás találmányra – holtbiztos, hogy előbb-utóbb szétmegy, baromi drágán lehet adni, ugyanis nem megy nélküle az autó, tehát tuti biznisz. És van még ilyesmi, pont háromszázötven. Az első számítógépek még ma is vígan futnak, ha nem is olyan szélvészgyorsan, de különösebb baj nélkül üzemelnek – csak mondom, hogy akkor veszem elő az öreg Commodore-t, amikor csak jólesik, és ma is ugyanolyan kíméletlenül hányják a villámokat a robotok az Impossible Mission-ben, mint harminc éve. Ma, ha egy jó nevű laptop elmegy öt évet, már illik megsüvegelni – valamelyik fődarab szinte biztosan feladja a harcot, és örülhetünk, ha a haláltusa közben ki tudjuk még sajtolni az agyából a múlhatatlanul fontos információinkat… Egy jóbarátom egy nagyvállalat informatikai szakembereként tevékenykedik, viszonylag nagy tételekkel dolgoznak, teszem azt beépítenek egy slukkra háromszáz winchestert a gyáron belül. Van tehát némi rálátása… na, ő mesélte, hogy előfordult, hogy – természetesen a garancia lejárta után szinte napra egy hónapon belül – bombabiztosan meghaltak azok a cuccok, amik nélkül nem igazán megy tovább a masina. Nem egy, nem kettő, hanem tucatszámra, különösebb ok és külső behatás nélkül. Igazából egyetlen okosan elhelyezett titkos kis programsor megoldja az ilyesfajta gondokat: a gyártó hosszú távon, kellemes profittal számolhat, tiszta sor. Működik a gondosan tervezett avulás, azaz hogy sokkal silányabb anyagból készítenek mindent, és lényegében az összes használati tárgyunkban, műszaki cikkünkben elhelyeznek jó pár gyenge láncszemet. Javítani, alkatrészt cserélni vagy lehetetlen, vagy értelmetlen. Vedd meg, használd kettő, öt, maximum tíz évig – aztán dobd el, vagy próbáld eladni nálad is szerencsétlenebbeknek, neked meg jöhet az új, amúgy is szánalmas/megmosolyogtató, ha valaki nem a legtrendibb, legújabb vackokkal szerelkezik fel. Az egészhez, első olvasatra, még a duma is tűrhető: a nagyobb fogyasztás miatt új munkahelyek, új gyártóüzemek létesülnek, a növekvő fogyasztás biztos bevételt jelent az iparnak, virágzik a kereskedelem, s az egész ügymenet révén persze az államok is szépen kaszálnak, fogyasztási adók, miegyéb – az aprócska gond az egésszel csak az, hogy a nyersanyagokat sok esetben egyre nehezebb megszerezni, egyre súlyosabb környezeti sebeket kell okoznunk; másrészt a sok eldobott, feleslegessé vált (vagy már új korában is az) vacakkal, a felfoghatatlan mennyiségű szeméttel nem csak a padlás meg a pince van tele, hanem lassan az egész bolygó is, úgy, ahogy van. És félő, hogy előbb-utóbb a Föld esetében is aktuális lesz egy fődarabcsere – mert a javítás, úgy tűnik, nem nagyon akar menni…

* Elutasította a Parlament a Nemzeti Minimum beadványát.

A Nemzeti Minimum Alapítvány egy jó szándékú civil kezdeményezés, mely egyebek mellett a magyarországi gyermekéhezés felszámolását szorgalmazza. Az alapítvány készített egy beadványt, az anyag vitára/tárgyalásra bocsátását bal- és jobboldali képviselők egyaránt támogatták. Egy darabig: a kormánypártok egyszer csak kijelentették, a baloldal provokációjáról van szó, így aztán az ügy még addig sem juthatott el, hogy nagyjaink egyáltalán beszéljenek róla. Sok, sajnos túlontúl sok minden van, ami baromira irritál a mai Magyarországban – az viszont, azt hiszem, mindennél jobban, hogy 2015-ben, Európa közepén gyerekek éheznek, rendszeresen. A szakemberek szerint negyvenezren vannak ilyenek, ám ennél nagyságrendekkel magasabb, több százezer azok száma, akik időről időre éhesen bújnak ágyba este, akik nem vihetnek uzsonnát az iskolába, és reggelizni se tudnak – a szerencsésebbek legalább ebédet kapnak, hogy milyet, az persze megint csak egy másik kérdés: az egészségünkre oly érzékeny kormány egyik pompás ötletének köszönhetően lényegében száműzték az iskolai közétkeztetésből a sót, a cukrot, a zsírt, épp a napokban láttam egy pompás fogásról készült fotót valahol a neten keringeni, mit mondjak, van az a pénz, amiért egy kanállal begyűrnék belőle, de elég hosszú ideig mondanám ki, az biztos. Na jó, nem biztos: egymilliárd, nem is olyan nagyon hosszú. Szóval azt gondolom, ha (szigorúan ad absurdum persze) semmi más bűne nem lenne egy kormányzatnak, teszem azt, a mostaninak, mint ez, mármint a gyermekéhezés, az is untig elegendő lenne, hogy azt mondjuk, ha ennyit tudtok, kulturáltan takarodjatok innen a vérvörösbe, vagy amerre láttok. A gyermekéhezés akkor se lenne könnyen feldolgozható élmény 2015-ben, ha ebben az országban nulla, azaz nulla elkölthető forint lenne – de akkor talán legalább érteném valamennyire, ha nincs pénz semmire, akkor hát nincs pénz szerencsétlenekre sem: de itt szemmel láthatóan nagyon sok pénz van. Nagyon sok tőlünk elvett, belőlünk kisajtolt lóvé kering itt, mint a juharfa kis helikopterei – aztán egyszer csak itt, ott meg amott eltűnik szépen sorban egy-, tíz-, száz- meg ezermilliárd. Itt egy futballstadion, ott egy másik, a harmadik, a századik – bocsánat, én is kurvára unom már mantrázni, de mit tegyek, ha egyszer muszáj… ja, mindez persze szigorúan az utánpótlás fejlesztése érdekében, mit hoz a sors, épp a gyerekek érdekében, “akadémiák” keretein belül, na jó, értem én, valamit mondani kell, mert azt azért elég nehéz lenne okként felhozni, hogy a magyar futball színvonala, vagy a tömeges nézői igények kielégítése miatt van szükség erre az egész őrületre. Persze hogy nem: mint ahogy az utánpótlás-nevelés is szemenszedett hazugság – a stadionépítések és a futball igazából ugyanúgy a zavartalan, elképzelhetetlen mértékű lopás eszköze, mint oly sok minden más. Plusz persze őrjítő, bizonyos körökben kötelezően ragályos szenvedély is: fantasztikus, legmagasabb szinten végrehajtott kikapcsolódás szotyizgatva élvezni, ahogy a Videoton találkozik a Felcsúttal, egy felejthetetlen 0-0-t produkálva, világszínvonalon. A meccs legemlékezetesebb pillanataiból összevágott szkeccsek ugyanis tényleg körbeszaladják az egész világot – hála a netnek, a futballnak látszó paródián teli szájjal röhög mindenki, Tanganyikától Grönlandig. Száz- és ezermilliárdok tehát erre: ez a prioritás. A leglényegesebb az, hogy legyenek stadionok, fűtött gyepszőnyeggel, tízcsillió lux világítással, VIP-páhollyal – az egészségügy, a gazdaság fejlesztése, a nemhogy elmaradott, de egyenesen középkorban rekedt térségek, a düledező házakkal teli borsodi falvak felzárkóztatása, az elesettek, a csökkent munkaképességűek, a leszázalékolt, beteg emberek megsegítése várhat. Meg az éhes gyerekek is. Főleg arra, hogy ha már a szüleik nem tudnak ennivalót venni nekik, valamelyik multimilliárdos honatya bűnöző bácsi majd fog. Jó, persze, nem húsz forintot adni a vérverítékkel ellopott pénzből, csak esetleg engedni, hogy egy kis apró odacsorranhasson, ahol nagyon kéne. De még ennyi se kellett volna, még ennyiről se volt szó most: csak a határozati javaslat tárgysorozatba vételéről – de, fájdalom, erre se nyílhat mód (Wittner) Mária országában. A már nevében is totálisan abszurd “népjóléti” bizottságban a kormánypárti tagok simán lesöpörték az asztalról az egész gyanús ügyet: Te, kéhlek szépen, hát mit képzelnek máh ezek a nyomohult kommunisták meg libehálisok, tán csak nem holmi koszos gyehekeket fogunk itt ingyen zabáltatni, kéhlek szépen… Harrach Péter, minden magyarok ikonikus őskereszténye, akire gyanúm szerint élő ember nem szavazott még soha, Harrach Péter, ez az örök spleenes, depressziós, békaarcú, ostoba, megrázóan embertelen, szánalmas véglény például “messzemenően egyetért” ugyan a magyarországi gyermekéhezés felszámolásának ügyével, de mivel a baloldali ellenzék (a micsoda??? már bocsánat…) “rárepült” a témára, így a kezdeményezés “felvállalhatatlan”, sajna-sajna. Ha Harrach lett volna Jézus, amire, lássuk be, annyi esélye mindenképpen lett volna, mint arra, hogy most egy “keresztény”"demokrata” “párt” frakcióvezetője, szóval Harrach Jézus (a Szentháromság egyik személye, az Atyaisten és a Szentlélek mellett), nem kiűzte volna a kufárokat a jeruzsálemi templomból, hanem jó százalékért megegyezik velük okosba’, két hónap múlva pedig átveszi az egész bizniszt; a kenyérszaporításkor nem hét kenyeret oszt fel négyezer éhes embernek, hanem négyezer kenyeret porcióz ki hét hájfejű csókosnak; a borrá változtatás előtt Mészáros Lőrinc szenteltvíz- és kegytárgy-gyárából rendeli meg a vizet, a bort pedig Tokajba viteti, az Atya pincéibe; az elébe járuló betegeket, vakokat, leprásokat és bénákat, mint egyértelmű szimulánsokat, soron kívüli OEP-felülvizsgálatra küldi; a holtakat feltámasztja, és közmunkára küldi; a szegényeket vagyonosodási vizsgálatnak vetteti alá… és sorolhatnám, ha keresztény lennék és ismerném a Bibliát… Egy lényegi különbség egyébként, jut eszembe, mindenképpen van Harrach “Szent” Péter és Jézus között – Jézus, Isten fia, emberré lett… És hadd idézzem a végére a megfáradt Jézust, midőn megpihent a Jákob kútjánál, és szóba elegyedett a szamáriai asszonnyal, akinek egyebek mellett ezt mondá: “Hidd el nekem, asszony, elérkezik az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogják imádni az Atyát.” Oldalsó középtartás, szögelésre felkészül…

* Legallyazták a Kossuth Lajos (és azóta még több) utca fáit.

Valamint tegnapelőtt este felhívott a barátom, aki, (nem) mellékesen előrebocsátom, talpon maradt már az élet pár jelentősebb szélviharában, szóval nem az a szétesős fajta, de akkor, a hívás pillanatában meglehetősen feldúltnak tűnt: kissé összefüggéstelenül elhebegte, kis híján elcsapott egy embert az egyik gyalogátkelőhelyen, egyszerűen nem látta, a semmiből, azaz a homályból bukkant elő, szerencsére ő csak negyvennel botorkált, egy rántás a kormányon, és sikerült kikerülnie. A két dolog, mármint a gallyazás meg a barátom telefonhívása között látszólag nincs összefüggés – de, bizony, van, nagyon is. Nyáron 255 millió forintért “újította fel” a város közvilágítását a fővárosi székhelyű Rosettum Kft. Magamat ismétlem, mert ezt a leckét egyszer már átvettük: egy olyan cégről van szó, amely piac- és közvélemény-kutatással foglalkozott 2009-es alapításától egészen tavaly őszig – ekkor, teljesen életszerű módon tevékenységi körei közé bekerült a villanyszerelés, a világítóeszközök és egyéb villamos berendezések gyártása, továbbá a mérnöki tanácsadás, és a kft., amely bő négy éven át összesen 111 millió forint árbevételt produkált, egyszerre alkalmassá vált egy 255 millás tender elnyerésére, majd, nulla alkalmazottal a szakmunka elvégzésére. Jó, jó, nincs ezzel se semmi baj, szikrányi kétségem sincs, minden maximálisan törvényes, minden papír rendben: aki itt él, már csak tudja, Magyarországon bizonyos szint felett minden torokszorítóan törvényes, és ha mégsem, hát bőven elég egy telefon, és bármelyik éjszaka hoznak olyan törvényt, amitől másnapra bármi az lesz, bele se menjünk, ráadásul az egész parasztszekér bakján épp egy olyan kocsis pattogtatja hetykén az ostorát, aki még soha nem hazudott. Megjöttek a fehérvári huszárok, jut eszembe, kolbászfeszt, kis pálesz, szotyi, kisvasút. Mindegy is, maradjunk a lényegnél, a korszerűsítés megtörtént. A magam részéről először egy darabig nem is akartam véleményt formálni – valahogy nem igazán tudtam eldönteni, csak az én szememmel lehet-e komoly baj, vagy valakik itt tényleg azt gondolták világításnak a továbbiakban, amit látok. Aztán eldőlt: a városban a közvilágítás tekintetében is a homály marad az úr, felelős járművezető tíz kilométeres sebességnél gyorsabban nem repeszt, máskülönben esélye sincs rá, hogy a kísérteties árnyalakok (korábban: gyalogosok) elgombázása nélkül komolyabb távot tegyen meg a város belterületén. Pár hét alatt aztán elég komoly felzúdulás kerekedett – az autósok féltek/félnek, hogy elcsapnak valakit (akkor aztán, kétségünk ne legyen, ha tízzel mentél is megkapod a mindenre ráhúzható gumi jolly jokert: nem a látási és útviszonyoknak megfelelően…), a gyalogosok féltek/félnek az elcsapatástól. Itt csak az, vagy azok nem féltek/félnek semmitől, akik előzetes tanulmányok, számítások, szakvélemények nélkül megrendelték, majd, látva a késztermék minőségét, átvették és kifizették ezt a roppant jól sikerült kis beruházást. A polgárok felvetéseire oly érzékeny önkormányzat mindenesetre bejelentette: “A kivitelező a városfejlesztési igazgatósággal együttműködve folyamatosan figyeli és teszteli a rendszer működését…” Ismét csak: szemernyi kételyem nincs, sőt, féltve munkamániás szakpolitikusainkat, itt szeretnék szólni, hogy azért néha haza lehet ám menni egy kicsit kajálni, pisilni, elmondani egy rózsafüzért a Fény érdekében, megnézni valami jó focimeccset, mintaszerű családi életet élni, vagy ilyesmi. Tehát most megy a figyelés meg a tesztelés: a figyelést még csak-csak értem – de mit kell tesztelni? Hogy mondjuk Dunaújvárosban a tök sötétben létrejön-e magától fény? Hümm… fizika kettessel mondom: ha a tesztek azt mutatják, igen, mindenképpen szóljatok, az mérlegelés nélkül ér egy Nobelt. No de, csak hogy a figy-teszt alatt se teljenek tétlenül az órák, első körben elkezdtek fényvisszaverő prizmákat bevésni az úttestbe a gyalogátkelőhelyek előtt… Hm… Mint azt a facebookon is voltam bátor jelezni pár röpke mondatban: nem az a problémánk itt lent, hogy nem tudjuk, hol a zebra, sokkal inkább az, hogy nem látjuk, mi történik/ki megy át rajta… A napokban megkezdődött a csorbaköszörülés második magas szintű fázisa, amennyiben is a Kossuth Lajos utcában (azóta, híreim szerint a Köztársaság úton is) lényegében tarra vágták a fákat: a lombkorona (pláne a különösen dús téli) így már aligha zavarhatja a fényáradást. Na már most, ha netán ez se működne, volna még pár szerény javaslatom. Ki is lehet például vágni azokat a fákat, így a törzsük nem nyeli el a fény jelentős részét. A gyalogátkelőhelyek környékét külön meg lehetne világítani: közbeszerzési pályázatot kéne kiírni teszem azt kétezer darab iparművészeti igényű mini kandeláber elkészítésére. Ezek lehetnének ám mondjuk, hoppá, figyelem, gázüzeműek is, és akkor a bekötéshez, vezetékezéshez és a többi munkához hívhatnánk valami avatott szakembert, egy nevesebb gázszerelőt például, mittomén, Felcsútról, akkor legyen már megyei ember. Persze csak ha megfelel minden feltételnek, törvényesen, uraim, csak törvényesen, ahogyan a bikatenyésztőtelep meg a kisvasút megy az égen. Ja, igen, és akkor van még egy elég egyszerű megoldás: esténként szépen fordítsuk ki a fasztudjahánymilliárdból száz szurkoló és kétszáz pártnyalinger ősfutballer nagyobb örömére elkészült stadionunk szupernovarobbanásokat megszégyeníteni képes fényforrásait, a négyet a város négy sarka felé irányítva, és nincs tovább gond. Garantálhatom: meccsek idején itt, nálunk, a Barátság városrészben, a rezsicsökkentés részeként minden villany lekapcsolható, és nappali világosság uralkodik. No persze ha minden marad így, akkor sincs semmi vész: ne picsogjunk, barátaim, még akkor se szisszenjünk minden kis szilánkhoz, ha netán épp minket csap majd el valami hússzal száguldó vadállat – köztudott, hogy áldozatok nélkül nincs fényes jövő…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (22 lövet, átlagosan: 6.82 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

12 komment

  1. hatlövet szerint:

    Nagyon remekbe szabott lett harrach jellemzésed. Ezek ba…meg még az éhező gyermekek elől azt a keveset is elvennék amitől éheznek. Mert kevés nekik a milliárd, nekik már csilliárdosnak kell lenniük.

    Nincs itt a közvilágítással egy szál gond sem, hiszen az egyik fideszes képviselő valami lőrinczi konrád a mobilapplikációjával megmérte a lámpák fényerejét, fénysűrűségét, fényáramát, a be és visszaverődő fény sinusának cosinusát és arra a következtetésre jutott, hogy minden rendben van az új világítótestekkel és aki mást mond az nem figyelt rendesen fizikaórán és kihívásokkal küzd ezen a téren is.

    • szimat szörény szerint:

      Biztos valami román applikáció lehetett Bukarestből ajánlva dislexiásoknak , feltörekvő politikusoknak s beszakadt az űttest ja s padokat kérek a körzetembe mellveregető fasza csávóknak.

  2. OregHal szerint:

    Az a baj, hogy nem tudtok alkalmazkodni. A fénynek ugyanis van egy színhőmérséklete, aminek olyan 2700 Kelvin körüli értékéhez (napfény) optimalizált az ember látása; a felszerelt hidegfehér lámpák fényárama lehet akár nagyobb, mint az eredeti, akkor sem látsz mellettük semmit… Úgyhogy ideje gyúrni a négyezer Kelvines értékre, akkor minden világos lesz. (Ha nem, akkor az örök világosság fog fényeskedni… az meg nem kéne.)
    :-(

  3. Gráczer zsuzsanna szerint:

    Csak egy hetet kérnék H. P.-töl és a bandájától. Szívesen vendégül látom őket. Mutatnék nekik pár dolgot, családokat, élet helyzeteket.Nem , nem Szabolcs, nem Borsod, Békés, vagy a baranyai zsákfalukról van szó, csak ide kéne leruccanni : Mezőföld szélére. Ha az, amit látna, tapasztalna,az sem vágná arcon, szíven, nem szégyenlené el magát, és nem fájna a lelke a “furdalástól”, akkor tényleg nagyon nagy bajban vagyunk.

  4. Tüske Hajnalka szerint:

    Andriska, egyenlőre az első résznél maradtam. A többit majd máskor… Nagyon jövünk felfelé: nálunk is az a trend, hogy kidobjuk a régit, mert baromi olcsó ;) a fő alkatrész… Fogyasztóvédelem, nesze neked! :D

  5. Lazáné Asztalos Borbála szerint:

    Az első témához hozzászólva azt megjegyezném, hogy ha ténylegesen megsegítik a devizahiteleseket, ha ténylegesen lenne munka közmunka helyett, akkor talán nem lenne ennyi éhező gyermek. Mivel mindez megvalósíthatatlannak látszik,egyszerűbb úgy venni,hogy nincs is nálunk gyermekéhezés.

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


+ 8 = tizrnnégy

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz