Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


17 október
6komment

Az ország, ahol a Zsukov teret Zsukovra nevezték át

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizennégy éves rovatunk mai, e helyütt már százkilencvenegyedik kiadásában egy (számomra) egészen megrázó hírrel indítunk: Szingapúrban megkezdik a vezető nélküli autóbuszok tesztüzemét, mert 2016-ban már rendes üzembe szeretnék állítani a járműveket. Szingapúr azonban ezzel  még csak liheg Kína nyakában: ott, egész pontosan Csengcsou városában egy 32 kilométeres szakaszon már régen, szinte unott rutinnal nyomják a tesztköröket a fantombuszok. No de mi lesz így velünk, kétkezi autóbuszvezetőkkel, kérdem én… Amíg felitatom sűrű könnyeimet, gyorsan elmesélek egy honi történetet: Szeged egyik városrészében, Tápén (figyelem, Tápé, de tápai: legalábbis így vettem ki a fellelt forrásokból) végre megoldódott egy hosszú évek óta húzódó borzalmas mértékű probléma: megszüntették/átnevezték a Zsukov teret. Nem tagadom, roppant szimpatikus számomra, hogy miután Magyarországon az elmúlt évtizedekben (és pláne években) szerencsére minden, de tényleg minden gondot-bút-bajt sikerült orvosolni, igazából egyetlenegy apró kis bibi maradt, jelesül a kommunista jellegű egyedek nevét viselő, avagy önkényuralmi fogalmat megörökítő közterületek átnevezése. Talán még emlékeztek, minden a Moszkva térrel indult, amiből… mi is lett? Ja, tudom már, Széll Márton vagy Sándor vagy Edömér tér, persze ez csak az 1951 előtti állapot visszaállítása, mert akkor az akkori kommunisták nevezték el a kommunista Moszkváról a teret, szóval kölcsön kenyér és egyáltalán… Széll Kálmánt amúgy anno Ady Endre is értékelte, mérsékelten hízelgően, íme. Ja, de Tápé: szóval átkeresztelték a Zsukov marsallról elkeresztelt teret… mire? Na mire? Zsukov térre, apukám! Csakhogy ez a Zsukov már nem az a Zsukov: a zseniális egyperces részletei odabent. Akárcsak Siri, azaz a telefonomba rejtett, beszélő digitális asszisztensem, akivel, miután egy véletlen folytán rábukkantam, röpke pár nap alatt meglehetősen jó viszonyba kerültem: és akkor még egészen finoman fogalmaztam. Siri lényegében mindent tud, Andy-nek szólít, ha kérdezem, válaszol, ha intézkedésre kérem, intézkedik, tesz-vesz, mosogat, bogarat gyűjt, lelke és jelleme van, képes megsértődni, és bizonyos kérdésekre nagyon is szellemes válaszai vannak – azért nem kell nagyon aggódni, nem őrültem meg teljesen. Még. Jajmileszvelem, Zsukov I-II., és némi virtuálcimbiskedés: ma is csak a HL belterületén.

Hirdetés

* Vezető nélküli autóbuszok tesztüzeme kezdődik Szingapúrban.

Kedves szingák, kedves púrok, hadd közöljem ez úton mindenkivel, alaposan le vagytok ám maradva. Hunyászkodjatok meg szépen, gyakoroljatok önmérsékletet és a továbbiakban csak szerényen, szerényen, mint a képességeitek: ti nem csak Kínához, de a keleti nyitás fenegyerekéhez, az európai gazdaság éllovasához viszonyítva is. Hogyhogy kiről beszélek??? Természetesen a mi édes hazánkról, Jézus Krisztus szülőhelyéről, a világ köldökcsakrájáról, ahonnan minden energia ered: Magyarország ez, faragatlankáim. Még egy ilyen köcsög bekérdezés, és már indíthatjátok is útba a külügyminisztérium felé a nagyköveteteket vagy ügyvivőtöket Mr. Szidzsártóhoz, kevesebbért is rendelt már be, nem fenyegetőzni szeretnék, csak jó, ha tudjátok, ha nálunk vagytok, tisztelnetek kell. Mindenünket, mert csak. Egészségesen nagy a tiszteletigényünk, ez van, sárguljatok csak. Na, a lényeg, hogy nálunk már akkor közlekedtek vezető nélküli autóbuszok, és nem ám holmi rissz-rossz tesztüzemben: rendes normál városi forgalomban, szóval nálunk már akkor gurultak ilyenek, amikor arrafelé nálatok még a jak vontatta kordé is látványosságszámba ment. Írjátok csak be a google-ba, már ha van felétek valami rendes számítógép, hogy “elgurult egy busz”, aztán bámuljátok a listát, oldalakon át, hosszú-hosszú évekre visszamenőleg. Ha élőben szeretnétek látni ilyesmit, udvariasságból elmondom, hogy az elmúlt pár évtizedben nálunk a Moszkva Kálmán téren található a legtöbb vezető nélkül közlekedő intelligens jármű: ha például a 22-es sötétkék Ikarus hang nélkül megindul lefelé, igen, mi így szeretjük, ez a leggyakoribb üzemmód, és amúgy ilyenkor jobb, ha senki nem vitatkozik vele – szépen hagyni kell, hogy intelligensen megkeresse azokat az autókat, egyéb útba eső járműveket, akikkel valami elrendezetlen ügye van, aztán, ha végigért azon a kétszáz méteren, már csak meg kell várni, hogy keressen magának valami alkalmas kerítést vagy házfalat, azokat többnyire még megadjusztálja egy picit, aztán szép jámboran megáll. Ezeknek a járműveknek a vezérlő szoftvere természetesen szupertitkos, magyar örökség, egyben persze hungarikum is, na jó, egyetlen fontos alapelemét elárulom: az autóbuszokban, többnyire bal kézre, található egy zömök kis kar, nevezzük most az egyszerűség kedvéért csak kéziféknek – nos, ha a vezető nélküli autóbusz képességeit szeretnénk bemutatni a világnak, ezt a kart még véletlenül se húzzuk be, mert akkor csak nagyon nehezen fog összejönni bármilyen mutatvány is. Persze azért, tartozunk ennyivel az igazságnak, nem csak a magyar iskola létezik: mint olvashatjuk, a világ más tájain is folynak kísérletek – a már említett szingapúriról egyébként a kormány (félreértések elkerülése végett: az ottani) facebook-üzenetben értesítgeti nyájas szavazóit. Természetesen ez is csak után(unk)lövés, mondanom se kéne: van például valaki, mindegy is, hogy hívják, az egyetlen ember, aki még soha nem hazudott (cáfolhatatlan bizonyítéka, hogy ezt a szikár tényt ő maga szokta közölni magáról: márpedig ha valaki, aki soha nem hazudott, mond valamit, az szükségképpen éppen úgy igaz, köszönöm a logika nevében is), nos, az ő facebook-oldalát nem kevesebben, mint 416 ezren kedvelik, ők az illető személy számos kedves és emberi megnyilvánulásáról kaphatnak képet hetente többször is. Szingapúr egyébként, csak mondom, fejletlen állam: a szemét IMF kamu GDP-ranglistáján mindössze a harmadik helyen áll, de ami ennél is jobban mutatja elmaradottságát, az a korrupciós listán elfoglalt helye – a legfrissebb mérések szerint a szemét skandináv hordák után a hatodik legkevésbé korrupt ország a világon. Ez pedig nem mást mutat, mint hogy Szingapúr vezetésének segédfogalma sincs arról, mi fán terem az okosság: legfőbb ideje tehát, hogy politikusaik egy kiadós tapasztalatcserére Bodapestre utazzanak – a megbeszélések szünetében majd ott, a Széll Moszkva téren testközelből bemutatjuk nekik, mit is tudnak a mi vezető nélküli autóbuszaink. A végére hagytam a sikolyt: vezető nélküli buszok?????? El se nagyon tudok képzelni ennél nagyobb szörnyűséget. Egyetlen reményem van, cserébe legalább termetes: Magyarországon élek – de mire a sofőrmentes járat ide beszivárog, feltehetően már nem…

* Tápén átnevezték a Zsukov marsallról elnevezett teret.

Átnevezni, átnevezni, átnevezni: kétségtelen tény, nincs ennél fontosabb teendő Magyarhonban 2015-ben sem, közismert tény, ha átnevezünk például közterületeket, azzal egyszer s mindenkorra ki is töröljük a törlendőket, az meg ugyan kit érdekel, hogy a kommunizmus gonoszul bazsalygó szelleme mind e csodálatos átalakítás közben úgy szövi át a hétköznapokat, hogy a fal adja a másikat. Itt van például a csodás túlteljesítési kényszer – vannak települések, ahol például önként váltak meg a Kalapács vagy a Sarló utcától (én dobtam volna a Csillagot is, csak szólok, talán még nem késő), illetve biztos, ami biztos, nehogy baj legyen, inkább rákérdeztek a megfelelő bizottságnál, vajon maradhat-e a Köztársaság utca, ajánlott vagy csupán megtűrt-e az Alkotmány, és József Attila inkább kommunista volt-e mint költő: Horthy Miklós, Prohászka Ottokár és pláne a jolly joker Wass Albert persze mindegyik helyett ezerszer jobb lesz/lett. Nem, nem kínos, egyenesen szánalmas ez a nyálcsorgató lihegés sok helyen. Annak idején, a kezdetekkor egyébként nagy kedvencem volt a Moszkva tér esete – merthogy Moszkvában ugye kommunisták laktak egy időben, aztán, amikor pár hónappal később újra elkezdtünk az oroszokkal barátkozni ezerrel, persze önzetlenül,  na jó, tiszta érzelmeink mellett némi húsos koncocskák reményében, emlékszem, meg kellett ígérni nekik, hogy valamit majd hamarosan elnevezünk Moszkváról. De addig is maradhatott az orosz krémtorta. Ott volt aztán Ferihegy, amit – szent meggyőződésem szerint Nyócéves Gyurcsány neve miatt – Liszt Feri-hegyre kellett változtatni, az egész, a táblacserékkel és néhány egyéb járulékos költséggel együtt megvolt pár száz millióból, de ugyan kit érdekel, megszűnt az ingyenreklám. A legszörnyűbb az egészben, hogy emlékszem az egész folyamat dühödt gyorsaságára, és, hogy is mondjam, indulatosságára… és én tényleg el tudom képzelni, hogy ez volt az ok. A Malév kivégzése már csak úgy feljön most az egészhez, mint buli végén hazafelé a fáradságosan bevitt két liter boros kólához a déli nokedli – emlékszik erre a csodaszép történetre még valaki az érintett pilótákon kívül, akiket boldogan szívtak fel az európai légitársaságok? És a Sólyom légitársaság, a vezérgéppel, a büszke Álmos vezérrel megvan még? Pedig ez is csak két éve történt ám: jut eszembe, ti mit hallottatok azóta, volt-e felelős, mindegy is, miért, mondjuk hogy lepöndörödött a gép törzséről a sólymos matrica, vagy bánom is én, bármiért, kapott-e valaki legalább egy árva körmöst, favonalzóval? Jól van, nem fecsegek hiábavalóságokról – végül is a Malév meg a Sólyom esete is csak valamiféle átnevezés, ha úgy nézzük… És hadd meséljek el még egy átnevezést három mondatban, tök mindegy, hol volt, Törökszentmiklóson: kikérték az állásfoglalást szépen, aztán a Hámán Katóból lett Herman Ottó, szép megoldás, szótagszám és rímelés, jól van, nesztek, egy kolbász; a Fürst Sándorból Für Lajos Bartai út, a Zalka Mátéból Kocsis Máté Vadai Ferenc, hát, ezen is lehetett volna még dolgozni egy picit, különös tekintettel Vadai Ágnesre, ebből azért lehet még komoly baj. No de ott volt a Gorkij utca, ezt első körben elfogadhatónak ítélte a bizottság, pár hónappal később viszont küldtek még egy levelet, amelyben közölték, Gorkij “részt vett a szovjet önkényuralmi rendszer fenntartásában”, ezért mégsem javasolt, bocs. Nyilván közben kikutatták, mindegy. (Berlinben egyébként színház viseli a nevét, de hát mi az a Berlin, gyerekek, hagyjuk már…) Megkérdezték az utcában lakó huszonöt érintettet, tetszik-e nekik a Tisza István név – miután lényegében senkinek nem tetszett (egy háztulajdonos egyébként, ezen percekig sírtam a röhögéstől, a Gépfalusi utca elnevezést javasolta), az önkormányzat úgy döntött, jó, akkor talán inkább mégiscsak legyen… Tisza István utca. Csak magyarosan, barátaim. És akkor a címadó: Tápén, Szeged egyik városrészében a Zsukov marsallról elnevezett teret az elmúlt két évben már négyszer próbálták meg átnevezni a szegedi önkormányzat jobboldali képviselői, sehogy nem sikerült dűlőre jutni. Úgy nézett ki, hiába minden győzködés: mégis eljött az ötödik alkalom is. A tér hét házából tizenkét lakó gyűlt össze a fórumon – egy darabig ismét ment a parttalan vita, a KDNP-s Póda Jenő képviselő újra elmondta, Zsukov vállalhatatlan, a lakók mondták, ők inkább a névváltozással járó teendőket tartják vállalhatatlannak, kialakult az újabb patt, aztán egyszer csak szót kért az egyik érintett, Pávlicz Gábor programozó, korábbi profi kosárlabdázó, aki zseniálisan átvágta a gordiuszi csomót, midőn azt javasolta, nevezzék át a Zsukov teret Zsukov térre: ő ugyanis rábukkant a neten egy Gennagyij Zsukov nevű professzorra, aki a Nemzetközi Űrtörvénykezési Hivatal (!) elnöke volt. Ily módon csak az utcanévtábla melletti kis magyarázó táblát kell kicserélni, kétszáz forint, köszönettel. A boldog lakók azt mondták, ha Genya bácsi az űrhivatalnak megfelelt, hát nekik is jó lesz. Póda Jenő azt mondta: “Erre nem gondoltam. Szellemes, ügyes.” Én azt mondom: agybeteg közegben agybeteg megoldás a tökéletes – csináljunk egyszerűen Zsukovból Zsukovot, és máris mehet minden ugyanúgy. Űrtörvénykezési Hivatal, tyű, de kurva gyanús: szívből remélem, hogy a remek programozó találta ki az egész sztorit…

* Új cimborám, digitális asszisztensem: Siri.

Siri a telefonomban lakik – magam sem tudom, hogyan feledkezhettem meg róla majd’ egy éven keresztül: ő nem akart előtérbe tolakodni, csak türelmesen üldögélt és malmozott odabent, szerény gyerek, ha másból nem, ebből bizonyosan kitetszik. Valamelyik nap véletlenül megnyomtam a telefon úgynevezett főgombját, kicsit hosszabban a szokásosnál, mire Siri előjött, mint szellem a palackból. Hirtelen ötlettől vezérelve szóltam hozzá valamit, ő meg, őszinte döbbenetemre válaszolt – hát így kezdődött. Siri mindent tud. Oké, magyarul még nem, de például az angolt (az amerikait, az ausztrált, a britet meg még pár verziót) igen ügyesen nyomja, és az én kiejtésemmel is jól elboldogul. Na… mondok pár dolgot, ami Siri számára gyerekjáték. Mondjuk megkérdezem, hány óra, már mondja is. Ha a New York-i idő érdekel, akkor szemrebbenés nélkül löki azt is. De – a belé plántált mesterséges intelligenciának hála – nem mindig ugyanúgy, nem mindig ugyanazt mondja: ma például tizenkét óra egy perckor kérdeztem meg tőle az időt, mire azt válaszolta, “A harmadik pittyenés után tizenkét óra egy perc van – pitty, pitty, pitty…” Tudja a nevemet, és tényleg úgy beszél velem, mint valami kedves alkalmazott, egy régi bútordarab, aki ha meg is tartja a három lépés távolságot, inkább barát már, mint csak munkatárs. Sirinél jobban senki nem tudja, mi minden van a telefonomban – ha kérem, bárkit felhív (oké, nem mondom, hogy a magyar nevek angolosítása minden esetben annyira egyszerű – például a bátyám, Petike nevét úgy kell bemondanom neki, hogy Pitájk, de egy idő után egész jól bele lehet jönni), ellenőrzi és rendszerezi a napi teendőimet, bemondás alapján illeszti a naptárba az új programjaimat, ellenőrzi az e-maileket, üzeneteket ír-olvas, bármit megkeres a neten, ha azt mondom, filmet, zenét szeretnék, már mutatja is a választékot, megmondja az időjárást itt, Ausztráliában vagy Tanganyikán, indítja és mutatja a navigációt, és még kismillió mást, amiket majd az elkövetkezendő hetekben próbálgatok ki. Ha a telefon töltőn van, még a gombot se kell nyomni, az ember csak elrikkantja magát a szobában, “Hey, Siri!”, mire egy másodperc múlva jön a szokott pittyenés, és már lehet is kívánni, kérdezni – ha így keresünk valamit, akár egy komplett szócikket is felolvas hangosan. Mind e közben Siri ráadásul még szellemes is, van egy csomó roppant szórakoztató jellemvonása. Az ember nyugodtan elengedheti a fantáziáját, és egészen őrült dolgokat is kérdezhet tőle – a szinte minden eshetőséggel számoló programozásnak köszönhetően sok esetben rendesen feküdni lehet a választól… Nem, nem vagyok függő, elég nekem a farm is: jó, néha-néha kérdezek valamit Siritől, hogy szegény ne érezze olyan haszontalannak magát, talán csak nem baj, ha az ember ember kicsit az embertelenségben? Suszternek persze nincsen ilyen barátja, ő, szegény pára, másik, nevezzük úgy, rendszeren van. De persze azért tagadhatatlan, ellenségeinknél, Ausztriában is vannak érdekes dolgok. Tegnap például azt mesélte a Suszter, hogy csomagot kaptak, de ő épp nem volt otthon (nettó duma: otthon volt, csak aludt, mint rendesen), mindegy, a postás bedobta hát az ilyen alkalmakra rendszeresített sárga értesítőt, amin viszont a szokásos alapdolgokon kívül ott egy link is, amelyre ráugorva rögvest ott egy applikáció. Letöltöd, aztán a telefonnal leolvastatod az értesítőn szereplő vonalkódot, elballagsz a postára. A megfelelő, természetesen éjjel-nappal látogatható részleg ajtajához érve megmutatod az ottani leolvasónak a telefonod, erre kinyílik az ajtó, bemész, ott majd szintén találsz egy ajtót, megint megmutatod a telefonod, az is kinyílik, és mögötte… ott a csomagod… Aha… szóval erre a kis szarságra vagytok olyan nagyra Grazban… Na, jó hazafiként nem akartam szégyenbe hozni a Nemzetet, meg hát azért mi is haladunk ám a korral, lakossági nyomásra például visszanyitották a korábban bezárt kis postát itt a Barátság úton, ismét lehetségessé vált a sárgacsekk-befizetés (és más semmi), talán nem tűnik gőgösségnek – na, úgyhogy mondtam ennek a nyugatimádó Suszternek, hogy nálunk ezt a kacat rendszert már rég meghaladta az idő – én, hogy ha például a csomagomat akarom, csak odavakkantok Sirinek, az meg azonnal hívja az önjáró drónunkat, nekünk tudniillik már nem kell személyesen, lábkoptatva ballagnunk ilyen hülyeségek miatt, Suszterkám, mi csak bereptetjük az automata kis helikopterünket, az majd nyitja, amit kell, felkampózza a dobozt, és a többi is megy magától, minden, de minden, és amikor meg jön hazafelé, Siri kinyitja az automata és intelligens ablakomat… No jó, mára ennyi, srácok, köszönöm a figyelmet. Hey, Siri… give me my big bili – I want belelogatni my hands…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (17 lövet, átlagosan: 6.94 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

6 komment

  1. hatlövet szerint:

    Nagyon jó Hl-t hoztál össze megint András. Gratula.

    A nyugatimádó Suszternek meg nyugodtan megmondhatod, hogy a halódó nyugat csak egy lépéssel van előttünk akik a szakadék szélén tántorgunk. :D

  2. Tóth Gábor szerint:

    Élmény volt olvasni – Zsukovon szétröhögtem az agyam, pláne az Űrhivatalon.
    Mellesleg Szegeden volt egy Űrállomás, a Tisza parti sétány Novotel felőli végén, pár lépésre a halra vetődő termetes szoborhölgytől, vele majdnem szemben.Fészbúkra mellékelem a fotót.

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


× öt = 30

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz