Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


03 október
10komment

Nyelvvizsga? Miniszterhelyettesnek? Legfeljebb csapásgyorsaságból…

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizennégy éves rovatunk mai, e helyütt már száznyolcvankilencedik kiadásában – miközben természetesen tisztában vagyok vele, hogy már mindent elmondtak az ügyről – a Volkswagen (meg a többiek, jelen állás szerint az Audi, a Seat, a Skoda) világraszóló botrányáról igyekszem megfogalmazni ezt-azt: leginkább is azért, mert egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy épeszű ember elhihette, titokban maradhat valami, amiről mondjuk ezren tudtak. Jó, százan. Oké, ketten. De az is too much. És persze attól lesz szép kerek a történet, hogy a többiek is elhitték (hogy hányan, az egyelőre még kérdés – szerintem mondjuk a Teslán kívül kábé az összes) ugyanezt, igaz, nagyjából tíz éven át ment is minden, mint a karikacsapás. Az óriásnak most október 7-ig kell előállnia valamiféle tervvel, mit is kíván tenni azzal az irtózatos trágyadombbal, amit összehordott. Eurómilliárdokról van szó alsó hangon is, és akkor a távolabbi következményekről még egy árva szót se ejtettünk, pedig vannak, dögivel… Ugorgyunk. Tállai András. Legyen ez egy önálló mondat, csócsálása alatt ki-ki idézze fel magában Mezőkövesd valamikori polgármesterének délceg alakját, karakteres arcát, emlékezzen valamelyik irányadó, intelligens, remekbe szabott beszédére, vagy gondoljon korábbi dicső tetteire. Korunk Magyarországán persze egyáltalán nem véletlen, hogy ebből a méretes poliészterből miniszterhelyettes, az adóügyi államtitkárság vezetője, parlamenti államtitkár és NAV-elnök lett, nagyjából egy slukkra. Ki az, aki úgy gondolja, ezekhez a jelentéktelen beosztásokhoz esetleg szükséges lenne némi nyelvtudásra, de legalább egy valahol összeumbuldázott, megvásárolt nyelvvizsgára? Remélem, senki: merthogy druszám, legalábbis az én mércém szerint, még a magyar középfokon is elég csúnyán elhasalna… Végül egy görög este, jelesül a mai, nyaralásom utolsóelőttije, itt, a névválasztásban szerénységgel semmiképpen se vádolható Alexandros Palace második emeleti teraszán – nem lesz benne semmi különös, csak körbetekintek innen fentről, néha lebámulok kicsit a medence fényben úszó, ragyogó kékjére, meg hallgatom a fáradhatatlan kabócákat… na jó, pár szót ejtek még a sztavroszi kis térről, meg még pár dologról, ami eszembe ötlik itt, a válság kellős közepén. Amiről a görögöket mintha elfelejtették volna értesíteni: pedig nem, az automatákból továbbra is napi hatvan eurót vehetnek fel – csak, hangsúlyozom, az én szerény tapasztalataim szerint ők mégiscsak úgy szeretnék látni/élni a világot, mint amiben nem ez a legfontosabb szegmens. Dízelgázok, T. A., tavernázás odabent: egyenesen Görögországból jelentkezem, illő tisztelettel.

Hirdetés

* Beláthatatlan következményei lehetnek a világméretű VW-botránynak.

Bizonyára már mindent hallottatok erről a szép történetről, a lényeget azért két nyolcvanhat mondatban igyekszem összefoglalni: a világ egyik legnagyobb autókonszernje, mostani tudásunk szerint nagyjából tíz éven keresztül szétcsalta az agyát, amennyiben azt a remek hírt terjesztette dízelmotorjairól, hogy azok nem csupán kiemelkedően erőteljesek és takarékosak, de mind e mellett még környezetbarátak is. A helyzet viszont, mint kiderült, az, hogy az élénkzöld károsanyag-kibocsátási értékeket a motorok csupán azért tudták produkálni a méréseken, mert az autó agyában elhelyezett ravasz kis software érzékelte a mérést: ilyenkor úgy módosította a motor beállításait, hogy valóban az ígért adatokat láthassák a vizsgálódók – amikor a kutakodás véget ért, újra odanyomta a dögöt, az autó hasíthatott, mint a nyíl, igaz, a károsanyag-kibocsátás akár a megengedett negyvenszerese is lehetett. Ami azért, valljuk be, nem piti. Gyorsan hozzáfűzöm, régóta meglehetősen kétarcúnak találom az európai károsanyag-kibocsátási rendelkezéseket – örömteli eredménynek tűnhet persze, ha mondjuk 2050-ben az Euro10-es értékeket elérni óhajtó motoroknak illatosított oxigént szabad csak kibocsátaniuk, de álságos el is hinni azt, hogy ez valóban lehetséges, na persze úgy, hogy közben az autóink 200 feletti sebességekkel utaznak lazán, öt másodperc alatt robbantanak százra, és mind e közben két liter üzemanyagot kérnek száz kilométerenként… Az igazi problémát a dízeltechnológia jelenti a gyártók számára: az üzemanyagot a benzineseknél jóval tökéletlenebbül égető gázolajos motorok már hosszú ideje komoly fejtörést okoznak a fejlesztőknek – hosszú, tömött sorokban egymás mögé illesztett részecskeszűrőkkel, különféle adalékanyagok alkalmazásával igyekeznek bepréselni a motorok kibocsátási értékeit az előírt limitekbe. Illetve… avagy… immár tudjuk, van a másik út: a sima, mezei csalás. Amikor is valaki előáll egy zseniálisnak hitt húzással: dobjuk át a világot a palánkon, illesszünk be két “okos” sort az autó software-ébe, és baromi jók vagyunk, senki semmire rá nem jöhet, a mérések mindenkit meg kell nyugtassanak, a vevők kedvükre száguldozhatnak a méregzöld technikával. Tényleg csak józan parasztival kérdezem: aki valaha ezt az egészet, még ha sub rosa is, engedélyezte (nyilván nem ostoba ember, tegyük hozzá rögvest), az tényleg elhitte, hogy titok maradhat bármi, aminél egynél több ember tud? Tényleg van, aki elhitte, hogy a dologról tudók között soha nem lesz senki, akinek valamiért tele lesz a hócipője a céggel, a főnökével, az alacsonynak gondolt fizetésével, vagy bármivel – s miután kiszáll a buliból, akár névtelenül is, feltárcsáz lényegében bárkit, bárhol, és szépen kipakol? És tényleg lehetett ezt az egészet tíz éven keresztül nyugodt, vagy bármilyen lelkiismerettel művelni? Hát… ezek szerint, kedves András, lehetett bizony. Simán. Volt az a pénz. És most lesz is: mert azért úgy tűnik, Európában úgy tizenegymillió autót kell visszahívni, és… és ki tudja, mit csinálni velük – mondjuk beépíteni harminc új szűrőt meg pár tucat elektromos kütyüt mindbe, egyszersmind kárpótolni a kedves tulajdonosokat a mínusz száz lovacska miatt… aki ezt az egész hóbelevancot nem így képzeli, annak megint másfajta kárpótlást fizetni… kezelni mindazok jogi ügyeit és kárigényét, akik az ily módon rájuk eső környezeti plusz terhelést szeretnék leverni a VW-en tengeren innen és túl… És akkor még nem szóltunk azokról az országokról, akik a jövőben hallani se nagyon szeretnének a VW és barátai cég(ek)ről, akik úgy gondolják, a szakmai tisztesség egyszer játszható el. Milliárdok, milliárdok és milliárdok már az első körben – és ha engem kérdeztek, nem nagy kérdés, lesznek-e az eset következtében leépítések, amik pár tíz- vagy pár százezer embert/családot érintenek majd világszerte, leálló/el sem kezdődő fejlesztések, amik hasonló következményekkel járnak, innen és onnan kieső adó- és más bevételek (Wolfsburg városa máris befagyasztotta költségvetését, nem akarnak túlköltekezni, míg nem látják az ügy további kifejletét)… szóval lesz baj bőven. A lavinát egyébként egy amerikai mérnök, Daniel Carder indította el, aki a vizsgálatot megrendelő nonprofit szervezettől ötvenezer dollárt kapott a vizsgálódás fejében. Carder és ötfős stábja (csak hogy még valami érdekes részletet mondjak) már másfél éve előállt az eredménnyel: ám az egész botrányról csak azután kezdtek el szélesebb körben beszélni, hogy kiderült, az amerikai környezetvédelmi hivatal autónként akár 37.5 ezer dolláros bírságot is kiszabhat a VW-re, ez pedig önmagában 18 milliárd dollár. Lenne. Vagy lesz. Kíváncsian várom: ahogy azt is, vajon hogyan sikerült a konkurens cégeknek nagyon hasonlóan ragyogó motorokat fejleszteni, mint a VW-nek. Marad a Tesla: aminek következő modelljét egyébként már 35 ezer dolláros áron dobják piacra. És hogy nekem is legyen egy morzsányi remény: lesz még abból is húszéves… talán.

* Nincs nyelvvizsgája Tállai Andrásnak.

Tisztázzunk valamit már itt, a legelején: idegen nyelvről beszélünk. Na jó: muszáj máris pontosítanom, tekintettel arra, hogy verbális megnyilatkozásaiból kiindulva neki azért a magyar is elég idegen, szerintem egy középfokú is elég rendesen meg tudná izzasztani, szóval külföldi nyelvről van szó. De hát minek is kéne ilyesmi egy NAV-éllovasnak, amikor épp tőle magától, Tállai mestertől tudtuk meg annak idején, amikor Vida Ildikóról derült ki, hogy az angolból lényegében annyi van meg neki, hogy helló, így persze, hosszú ó-val a végén, szóval ekkor kelt a feddhetetlen hölgy védelmére András, aki elmondta, Magyarországon a magyar nyelv szabályai szerint adóznak, nem kell ide semmi más – és ezzel a dolog a lovagiasság szabályai szerint le is volt rendezve, egyszer és mindenkorra, a helyzet tudtommal azóta sem változott, hát ugyan mi akar lenni a NAV-elnök, tán angol??? Vagy az amerikaiaknak kell beszámolnia bármiről, vagy mipöcs? Tehát nem kell itt semmiféle nyelvtudás, illetőleg, ha nagyon fórsriftosak akarnánk lenni, hát egyfajta képesség ugyebár erőteljesen szükséges, de ehhez nem is kell ilyen őrülten magas polc: ha jól látok, ebben a mostani rendszerben a megfelelő nyelvkészség megléte bizony már egy közepes település önkormányzati kishivatalnokainál is szükséges és elégséges feltétele az állás többé-kevésbé nyugalmas betöltésének, nem is beszélve minden feljebb magasodó stallumról, amelyekben szenvtelenül ugyan, de egyre ügyesebben, szaporábban és behatóbban kell működtetni a normál esetben a szánkban diszkréten meghúzódó marsallbotot. Tállai András esetében e tekintetben, azt hiszem, nyugodtan megadható a felsőfok. Egyebet ne mondjak, ott a mezőkövesdi stadion, a 16 ezres településhez méretezve alig ötezer nézős, bizonyos vagyok benne, hogy teljes kihasználtsággal dübörög, ráadásul megvolt az egész ripkeröpke nyolcszázmillióból (először megpróbálták négyszázból, de nem ment, érkezett hát a második részlet), a bivalyerős másodosztályban toronymagasan második Mezőkövesd-Zsóry FC elnöke Tállai András, a csapat technikai vezetője ifj. Tállai András, a felügyelőbizottság másodfőtitkára a három hónapos Tállai Titike (csak ez utóbbiban nem vagyok biztos, a többi viszont kőkemény, konkrét tény). Jól van ez így. De számomra emlékezetes nyelvművelete volt a miniszterhelyettes úrnak az a 2012-es, még polgármesterként bemutatott akciója is, amikor a Borsod legszegényebb régióiból indult éhségmenet résztvevőit várta hólapátokkal települése határában, majd közölte a Munkát, kenyeret! táblák alatt Budapestre gyaloglókkal, náluk bizony mindkettő akad, s 4230 forintot tud fizetni mindenkinek, aki egy műszakban lapátol egy egészségeset, természetesen csak a kötelező szondáztatás és munkavédelmi oktatás után. Rövid beszédében elmondta még, a kormány a mezőkövesdi kistérség számára több mint 411 millió forintot hagyott jóvá közfoglalkoztatásra, ebből 460 ember juthat munkához. Felvonulók kérték – mi gátlás nélkül teljesítjük… Csak semmi cinizmust, uraim, kövesdiek vagyunk. Tállai András. Miniszterhelyettes, NAV-elnök, parlamenti államtitkár, klubelnök meg a többi. 2015, Magyarhon.

* A sztavroszi Alexandros Palace apartmanház második emeleti teraszán ülök, csütörtök este van, 22.34.

Görög idő szerint, természetesen, azaz eggyel több, mint otthon. Kellemes a klíma, nem tagadom, az asztalomon egy szerényebb méretű Mythos sörösdoboz várja, hogy ihletvétel céljából időről időre a számhoz emeljem. A kis utcán meglehetősen energiatakarékos üzemben világítgatnak a lámpák, de ez itt igazából senkit nem zavar különösebben, engem, Dunaújvárosból érkezett turistát aztán pláne nem. Szinte teljes a csend és a nyugalom, természetesen a kabócák még rendesen nyomják, bár kicsit azért rajtuk is érződik már a szezonvég – a kutyák viszont a nappal megszokott szorgalommal járőröznek, érdekes egy népség, kóborolnak, kunyerálnak, de valahogy teljesen máshogyan élnek, mint a mi kóbor/kivert ebeink. Először is: van köztük egy csomó házi kedvenc, ők csak nap közben, kalandvágyból és egy kis táplálékkiegészítés reményében csatangolnak össze-vissza, estére szépen hazahúznak; másrészt itt valahogy az igazi kóbor kutyák is mások. Barátságosak, senkit nem bántanak, és egy hessentő mozdulatra is továbbállnak – leszámítva egy különleges alfajukat, a strandokat járó bulikutyát: ezek minden átmenet, szemrebbenés és gátlás nélkül odafekszenek a parton heverésző turisták mellé a gyékényre, vagy épp fütyörészve átgyalogolnak bárkin, netán egy centiről bámulnak a napimádók arcába, míg csak fel nem pattan. Úgy tűnik, hajszálpontosan tudják, hogy az akcióikon nagyszerűen szórakozó többség, a kis kárörvendésért cserébe önként ajánl meg nekik némi adományt – a jótét lelkek még nem tudják, hogy a strandkutya jóindulata soha nem megvásárolható, könnyen lehet belőlük is a következő áldozat, akin a fél beach röhög boldogan… De nem a kutyákról akartam mesélni. Sajnálom, tudom, nem szép dolog, de akkor is baromira bírom, ahogyan a görögök élnek. Nem tudom, meddig csinálhatják még azt, amit csinálnak; hogy Jürgen Schmidt német gyári munkás meddig viseli még el különösebb tettlegesség nélkül, hogy lényegében az ő munkája/adója tart el két görög (meg, ne feledjük, egy magyar, egy bolgár és egy fél román) családot – Nyulasi barátom szerint az örökléttől fogva így élnek a hellének, s az idők végezetéig így is fognak: én simán csak irigylem azt a hihetetlen lazaságot, amivel az egész életet kezelik. Pedig vannak azért gondok, ezt se nehéz észrevenni. Rengeteg a bezárt kis üzletecske, bár, diszkó, miegymás. Sztavroszban végigsétálva a főutcán, az ember lépten-nyomon ilyenekbe botlik, olykor kettőre-háromra is egymás mellett – igaz, ez nem csak a jó hosszú ideje tartó görög válság miatt van így, mint később Vaszilisz barátom, simán csak az idegenvezetők élő Rolls-Royce-a magyarázza: a nyaraló közönség összetétele is nagy mértékben változott az elmúlt években. Korábban vaskos pénztárcával érkeztek a turisták, és aranyat, bundát kínáltak nekik egy tucatnyi üzletben – ma a közönség zöme szerb és magyar, lefagyasztva hozzák a kaját két bőröndben, és hűtőmágnest böngésznek az ajándékboltban, pohár sör, netán egy gyros pitában, azért együnk már étteremben, na ja. Ez a helyzet: nem értékelés, csak makacs tény. És mindezzel együtt is: a görögökön nem látszik semmi különös – felmegyünk Sztavroszon a hegyre, ez a tulajdonképpeni óváros vagy ófalu, ahogy tetszik, van egy kis terecske, nagyon szép, pár taverna, meg egy kis liget, árnyas fákkal. Nyolcan-tízen mindig itt kártyáznak egy kis asztalnál, egyikük a tavernás bácsi, óramű pontossággal fordul mindig egyet az üzletben, hoz egy környi ouzót a kis tálcán, koccintanak, folytatják, jókat nevetgélnek, vagy épp leteremtik a partnert, ha rosszat hív – nemhogy megállt az idő, de egyenesen ide kötött, mint a beton, olyan hihetetlen a nyugalom, úgy árad szét, hogy nyugodtan elkenheted magadon, ha beleülsz a teret belengő felhőbe. Naná, hogy beleülünk, naná, hogy kenjük… meg kell becsülni az ilyen értékes adományt, pláne ha Idegországból érkeztél. A tavernás bácsitól kérünk tehát egy sört, kiülünk. Nem megy vissza játszani, vendég van, ilyenkor illik mellette maradni, a szomszéd asztalhoz ül, csak úgy hevenyészve, fél fenékkel. Két-három tőmondatot váltunk, ő sem érti, mi sem, de barátság van, mosolyog, aztán két perc múlva titokzatoskodva behív a belső helyiségbe, és egy fotót mutat a falon. 1916, Sztavrosz – a teljes öböl panorámája innen, a hegyről, tíz perce élőben is láttam, de az semmi, a fotón a lenti, part menti üdülőfalunak persze még nyoma sincs, csak pár délceg angol tengerésztiszt pózol, a háttérben, az öbölben a hadihajóik horgonyoznak. Száz év a lambériára szögezve, van benne valami nagyon misztikus, emberünk még mindig szívből mosolyog, lefényképezzük a fotót, visszaülünk a teraszra, felhörpölgetjük a sört, aztán fizetünk és megyünk – a tér sarkáról egy pillanatra visszafordulok, a tavernás bácsi épp visszaül a helyére, a következő leosztásban már újra kap lapot. Mindig jót.

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (15 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

10 komment

  1. Kurucz Gergely szerint:

    Hát igen… Egy mezei bölcsésznek, hogy taníthasson kell két nyelvvizsga… Egy óvónőnek is minimum egy… Így megy ez.
    Amúgy Tállai nagy kedvencem, kiváló az ízlése, biztosan láttátok azt a Puskás-Orbán-kettős portrét, amelyet miniszterelnökünknek ajándékozott anno.

  2. baloghtomi szerint:

    Arcpirító módon most átlépem az egyértelmű morális kérdéseket. A kíváncsiságról szólok, ami a sokfajta kiváló diesel autóhoz köt engem. Már vagy egy évtizede nézem elképedve és irigykedve az ÖSSZES gyártó masinájának a mindenféle adatlapjait. Zseniálisnak vélve az elért nagyszerű, főképp fogyasztási eredményeket…

    MOST megdőlt a VW. Vajon a többi márka fejlesztőinek mi járhat a fejében? „nahát, ezek a buta németek mégsem tudtak jó motorokat gyártani?! Mi bezzeg ismerjük a nagy titkokat! „ Amennyiben jól tejel a kártérítési biznisz – könnyen lehet, hogy szépen sorra kerülnek a többi gyártók is. Aztán egyszer csak összeállnak és mégsem fizetik be a megspórolt milliárdokat egy igazából követhetetlen környezetvédelmi bankszámlára.

    Addig is boldogan kacsinthatunk össze a vigasztaló magyar közmondásra támaszkodva: „a hazug embert előbb utolérni, mint a … „ és közben persze szívjuk a gázt. De gáz!

    És a heti kedvencem, ami igazi szépirodalom. És művészet. Esetleg a szociológia és a közgazdaságtan piruláinak csokimázas változata: a harmadik tétel. Engedelmével hosszan gratulálok hozzá és miatta!

    • Boda Kapitány szerint:

      Köszönöm a megtisztelő elismerést… Annyi jutott csak eszembe, hogy a fogyasztással a dízelek terén soha nem volt nagy gond (mondjuk úgy Euro3-4-ig), ha visszagondolsz mondjuk épp a VW TDI-jére, azzal azért egy sziklakemény fix 90-100-nál olyan négy litereket lehet produkálni, hogy csak úgy suhog, meg ott voltak anno a francia kis dízelek, mondjuk az AX/Pug 106-ban, az egynégyesek, azok háromvalamikkel mentek, nem csak prosi szerint… Akkoriban pölö az AX volt a legnagyobb hatótávolságú autó, mert raktak bele tán 36 literes tankot, elméletileg elgurult 1300 kilométert egy tank nyállal… Hát igen… Lehet, hogy valamivel több volt a kibocsátás, de lényegesen kevesebb anyagot kellett elégetni… Körte tudna erről még sokat mesélni, neki nagy kedvence a postás Transporterek példája – a régiek elmentek x literrel, arcpirítóan kevéssel, az újak már elkérték (ha jól emlékszem) a másfélszeresét…

  3. hatlövet szerint:

    Szerintem a WV csoport nem az egyik hanem a legnagyobb autógyártó konszern a világon közel 100 mrd eurós saját tőkével.
    Gyanítom már nem sokáig és ez sajnos a magyar gazdaságot is keményen érinteni fogja.

  4. Green szerint:

    Egyik dízel kutya, a másik eb dízel, sőt a benzin is valami a kutyafélék családjából. Azt gondolom, hogy elmentünk már az olajszármazék tüzelés közlekedésben a falig. A környezetet megmentenünk talán máshol kell, addig pöfögjünk ezzel, úgy ahogy van ne csináltassunk már euro115 ös normákat, ha fizikaileg képtelenség. Ebböl dolgozzunk adjuk vegyünk amennyi kell és vegyük le a szemellenzőt, fordítsuk a fejünket a hidrogén és vízhajtás technológiája felé. Amit azért majd szép lassan kiengednek, abból a titok felhőből, ahol az most várakozik, a VW dízel titok hült helye mellett.

    Ma sem gondolok a Tállaifélék szükebb rokonságára, a mohóság és kapzsiság netovábbjait, hogy nemzhették e gyönyörű anyaföldre… oh wait!
    Hát ez magyarisztán és mi önsörsrontók vagyunk, mi válaszjuk meg vezetőknek, mi hagyjuk hogy rajtunk élősködjenek ezek nyelvet sem tudó, zsebünkben turkáló a poloskák, már régtől fogva… sokszor gondolom azt, hogy meg is érdemljük az ilyen vezetőket, az ilyen arclálam lopást kapzsiságot… és talán mi is ilyenekvagyunk. Ezt a sorsot érdemejük, ahogy méltán szép “dicsőítő, indulószerű, büszke” Hinuszunkban nap, mint nap megénekeljük/és megénkelik unokáink majd.

    Göröghon. Már az írásodra vágyik a lekem Sztávroszon lenni (és itt nem Kojak felügyelő jobbkezére gondolok). Szerencsémre volt alkalmam ezt a mediterrán nyugodságot megtapasztalni, amihez szívem lekem leginkább vonzódik, A mozdulatlanság, lassúság talán változatlanság csodás illatát megérezni. Azt hiszem nagyon el kell és elkené, menni minden magyar családnak egy hétre, tíznapra kiszabadulni oda… ahonnan tudnának erőt kapni ezekhez a mogorva, rettegős, rothadó magyariszáni hétköznapokhoz. Sokszor nem tudom honnan ez az erő, hogy mindennap fejlehorgasztva, szemlesütve tesszük a dolgunkat, miközben tapossa a nyakunkat a dölyfös uraság/újkori urizáló fociokos úrinép… talán genetika?!

    • Boda Kapitány szerint:

      Igen, el kéne menni, mindenkinek, egyetértek, ha lenne miért… de a jövő héten terveim szerint arról is zengek pár szót, milyen az átlagos magyar turista, ha létezik, ilyen helyen… hogy mitől tud mégis a létező legrosszabb lenni minden, de minden, akár akkor is, ha szumma 24 900 magyar egységet fizetsz nyolc éjszakáért és az oda-vissza útért…

  5. Tűnödő Királylány szerint:

    Angol nyelvtanárként tanítottam általános iskolában, magán nyelviskolában és alapítványi gimiben. Nem sok sikerrel, be kell hogy valljam. Sokat gondolkoztam hogy miért van az, hogy más országokban alig hallható akcentussal beszélnek angolul, mi meg évek után se tudunk az alapoknál többet kinyögni. Visszagondoltam a főiskolás éveimre, amikor végig volt angol irodalom és egy szemeszter módszertan. Végig volt nyelvtan és szinte semmilyen használható, a tanítást megkönnyítő tipp és gyakorlat. A fejétől bűzlik a hal? A tanárok hibásak ebben főleg? Vagy talán a gyerekek nem jutnak hozzá az interneten elég angol nyelvű dologhoz amik érdeklik őket? Vagy a szüleik nem beszélnek nyelveket és az a baj? Az viszont szégyenletes, hogy a dunaújvárosi kórházban a huszonéves orvos nem tud a külföldi betegével alapfokon elbeszélgetni.

    • Boda Kapitány szerint:

      Az utolsó mondatoddal csont nélkül egyetértek, az kínos. Hogy akcentussal beszéljük az angolt vagy rosszul, az szerintem nagyon két dolog. Abban mindenképpen biztos vagyok (a statisztikák is mutatják), hogy sajnálatosan keveset beszélünk angolul és bármilyen más idegen nyelven, szerintem ez is erőteljesen oka mindenféle fóbiánknak és idegenekkel kapcsolatos rosszkedvünknek és kisebbségi érzésünknek, hogy milyen szinten beszélünk, nos, arról se nagyon hízelgő a véleményem – az akcentus szerintem a legkevesebb, hallgass csak meg egyszer egy olaszt, egy franciát vagy pláne egy spanyolt… :-) Hogy hol a hiba mindabban, amit felvetsz (ha így van), arról meg azt gondolom, hogy szinte biztosan nem a tanárok a hibásak – azt viszont nem tudom, mi… Ja, és az is biztos, hogy a gyerekek több mint elég angol nyelvű cucchoz jutnak: a Cartoon Network például, ha sok másra nem is, de korán angolul (szinte már meg)tanulni biztosan jó… Oké, nem a Teletubbies…

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


+ 9 = tizenhat

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz