Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


26 szeptember
2komment

Boda őrvezető jelentkezik: munkára, harcra kész!

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizennégy éves rovatunk mai, e helyütt már száznyolcvannyolcadik kiadásában Hollandia kapja az első főszerepet – nem politikázunk, nem csúnyáskodunk, csupán a tőlem megszokott nyugatimádás egyik etűdjét muzsikáljuk el, némi egyszerű kis irigységgel a felhangokban: Amszterdam repülőterén, amely egyébként már eddig is az egyik “legzöldebb” ilyen komplexum volt a világon, mostantól 35 darab teljesen elektromos üzemű autóbusz szállítja a kedves utasokat ide-oda. A reptér vezetősége még 2013-ban döntött a nullemissziós buszok munkába állítása mellett – a tendert egy kínai gyártó nyerte. Amszterdamból pár sor erejéig átruccanunk Rotterdamba is, a kikötő jutott eszembe valamiért, meg hogy a hollandok nem nagyon viccelnek, ha melóról van szó… Bárhogy alakul is, nálunk viszont egyre csak fokozódik a nemzetközi helyzet, szemmel látható, hogy Kormány Viktor akkor is megvédi ezt az egyfolytában betámadott mérges kis tündérkertet, ha a Marsról kell ide hozatnia a betolakodókat (természetesen a mi érdekünkben és a mi pénzünkön – de ezt már szinte fájdalmasan unalmas leírni…): Simicskó István vadiúj honvédelmi miniszter elrendelte az önkéntes műveleti tartalékos katonák részleges behívását. Kicsit bizonytalan vagyok még, vajon én beleesek-e ebbe a körbe – ami azt illeti, egy kritériumnak, nevezetesen hogy a Magyar Honvédségben (akkoriban: Néphadsereg, de kétlem, hogy ez gond lehet) másfél éves katonai szolgálatot teljesítettem, minden kétséget kizáróan tökéletesen megfelelek. Vizsgáljuk a többit: ha beszólítanak, például nagy kérdés lesz, tudnak-e biztosítani nekem egy Lada 1300 S parancsnoki gépjárművet – ha netán lehet válogatni, mustársárgát. Mert ahhoz vagyok szokva. Végezetül bemásolok egy levélkét, amit én küldtem a biztosítónak: év közben kellett volna váltanom, hogy kicsit kevesebbet fizessek az autóra, de nem sikerült, külön szép, hogy újrakötöttem volna náluk, ez ért volna (nekem) majdnem egy húszast – de inkább maradt 17 helyett a 36 ezer forint, persze, tudom, én voltam naiv, hülye, felfuvalkodott, ők meg a tök jó fejek, törvényesek, ügyfélbarátok… Mindegy, legalább megköszöntem szépen, egyben ki is kértem a 2016 augusztusi váltásomhoz szükséges dokumentumokat (persze meg is kaptam szépen, ahogy kell) – ahogy visszatérek Göröghonból, szépen kitöltöm és már küldöm is őket, nehogy jövőre lemaradjak. Mert innen el: ha mindenki másnál tízszer annyi lesz a díjam, akkor is. Elektromos fapapucsok, svejkbandi, köszönjükbizalmát odabent, a szövegtestben.

Hirdetés

* Mostantól kizárólag elektromos üzemű autóbuszokkal szállítják az utasokat az amszterdami Schiphol repülőtéren.

A Schiphol ezzel világelső a sorban, s alighanem a legzöldebb repülőtér. A komoly lépésre már két éve elszánták magukat az üzemeltetők, akkor írták ki a pályázatot a teljes belső buszflotta cseréjére. Öt gyártó indult a tenderen, a harmincöt autóbusz leszállítására végül egy kínai gyártó, a BYD kapott megbízást a hollandoktól. A kínai járművek egy feltöltéssel nagyjából 250 kilométert tudnak megtenni – ez repülőtéri viszonylatban azért elég jó használhatóságot tesz lehetővé. Bár a buszok városi kialakításúak, a holland előírások szerint tudniuk kell tartósan is száz kilométeres sebességgel haladni – nem mellékesen impresszív a gyorsulásuk, hiszen a 14 tonnás jármű alig több mint 17 másodperc alatt éri el a százas tempót. Ha pedig netán valaki most azt gondolná, a repülőtér valami “kici-ocó” buszt vett meg Kínából, gyorsan hozzáfűzöm, hogy a járművekkel komoly szervízcsomag is járt: a buszokért és a hozzájuk tartozó teljes infrastruktúráért a kocsik teljes élettartama alatt (ez várhatóan tíz év) a kínai fél felel – azaz lényegében tíz év teljes körű garanciát vállaltak mindenre, és ebben az akkumulátorok tervezett, egyszeri cseréje is benne van. Hadd osszak meg veletek még egy érdekességet: a buszpark cseréjéhez a repülőtér sem eu-s, sem állami segítséget nem vett igénybe – Hollandiában ellenben a zöld beruházásokhoz a bankok automatikusan adják az erősen kedvezményes hitelt, Schiphol egy ilyen konstrukcióban finanszírozta a váltást. Érdekes egy népség lakik arrafelé, az már bizonyos. 1983 óta barangolok arrafelé meglehetős rendszerességgel, és ahányszor csak meglátogatom őket, mindig sikerül valami igazán érdekeset kifognom. Pár éve Rotterdamban töltöttem pár napot – egyebek mellett van ott egy barátom, aki a teljes kikötő biztonságáért felelős, több száz fős csapatban tevékenykedik, meglehetősen felelős beosztásban. Az ő társaságában sétahajóztam végig a több mint tízezer hektáron elterülő, elképesztő forgalmú kikötőt – pontosabban már a tízezer hektár sem igaz, hiszen néhány éve a hollandok játszadoztak kicsit kedvenc sportágukban, a honfoglalósban, s ennek során 170 millió köbméter homok és még némi ez-az bedolgozásával újabb kétezer hektárnyi területet hódítottak vissza az Északi-tengertől, azaz húsz százalékkal növelték a sokáig a világ legnagyobb kikötője címmel büszkélkedő gigászi létesítmény alapterületét. A kikötő, közel százezer ember munkahelye, évente nagyjából 32 ezer óceánjáró óriást (immár akár a négyszáz méteres monstrumokat is, amik, kapaszkodj, 18 ezer konténer befogadására is alkalmasak) és közel százezer belföldi hajót fogad éjjel-nappal – próbáltam én, de szűk agykapacitásommal képtelen vagyok felfogni, hogyan működhet az a logisztikai rendszer, amely gördülékenyen képes naponta nagyjából száz hajót, megszámlálhatatlan darut, kamiont, tartálykocsit, minden mást kezelni, megfelelően átrakni és továbbítani a rakományokat vagy épp feltölteni és továbbindítani a hajókat. Jaap, a barátom, persze igyekezett mindent türelmesen elmagyarázni, tőle tudtam meg, hogy évi 350 millió tonnát (közte nem is tudom már, hány millió konténert) mozgatnak meg a szintén brutális méretű, olykor száz méter magasan pörgő-forgó kikötői daruk – és elég szépen kerekedett a szemem, amikor mutatta, hogy a veszettül ide-oda cikázó konténerszállító teherautókban éppúgy nem ül bácsi, akárcsak a konténerfogadó részleg daruiban, minden automata, csak így lehetséges az irgalmatlan forgalom lebonyolítása. De mit is akartam ezzel az egésszel? Ja, hogy milyen elszántak tudnak lenni a hollandok, ha melóról van szó, vagy valamire elszánják magukat… Nem várnak senkire, semmire, leszegik a fejüket és teszik a dolgukat – ha meg csüggednének, legfeljebb néha elmorzsolják magukban azt a közmondásukat, ami, nem vicc, komolyan így szól: A tehén is foghat verebet. És tényleg.

* Simicskó István honvédelmi miniszter elrendelte az önkéntes műveleti tartalékos katonák részleges behívását.

Amióta csak megtudtam ezt, naponta kétszer lesek lopva a postaládámra, nincs-e benne a boríték… Őszintén szólva nem tudom, beleesek-e a kiszemeltek körébe – az makacs tény, hogy másfél évet becsülettel lehúztam a Magyar Néphadsereg egyik légvédelmi bázisán (közelebbit majd csak valamikor 2067 tájékán mondhatok), és komoly pályaív leírása után nem szerényebb rangban, őrvezetőként tértem vissza a civil életbe. A katonaság egyik, ha ugyan nem épp a legfontosabb tanulsága számomra az volt, hogy kedvenc könyvem, a Svejk minden betűje igaz: a hadsereg valóban az a közeg, ahol a leghülyébbek érvényesülnek igazán – a valódi hülyék által ihletett hülyének nyilvánított Svejk, aki persze éppen hogy nagyságrendekkel bölcsebb mindenkinél, így hát mindent túlél, nem is vágyódik többre, de kétségünk se férhet hozzá, hogy Ságner kapitány vagy épp Dub hadnagy, azaz az igazi idióták előtt a katonai karrier határa a csillagos ég, s ha ma élnek, vezérezredesek és tábornokok mind. Jó, Hende Csaba nálunk most kicsit elrontotta, de leginkább csak azért, mert nem hitt igazán a Legfőbb Hadúrban és a csalafinta tervekben. Mily megnyugtató ugyanakkor, hogy azonnal be tudták tölteni azt a hatalmas űrt, amit maga mögött hagyott – édes hazánk védelméről már egy másik szellemi sólyom, a már számos területen teljes és általános alkalmatlanságáról tanúságot tevő Simicskó István gondoskodik szakszerűen, aki egyébként egyrészt harcművész, másrészt – 1993-tól – a Magyar Hadtudományi Társaság tagja, na, korán ítélkeztem már megint, nem lesz itt semmi baj, pörögnek majd az ötletek bőven. Szóval, hogy visszatérjek az alapkérdéshez: dübörög bennem, vajon bekéretnek-e majd engem is, szükség van-e rám a haza védelmében, most, amikor olyan irtózatosan nagy a baj. Az m1-en mármint. Ahol, pár szép nap után, amikor végre brutálisan borzalmas, véres, igazi háborús képeket lehetett csinálni, csak hazudni kellett melléjük egy picit, de elég volt a szokásos, és mindenki hátradőlhetett, volt nagykanállal Nógrádi minden szükségeshez szakértő, Bilkei lelkiügyi szakértő, Spöttle biztonságpolitikai szakértő, és persze nem hiányozhatott örök kedvencem, a szakma mágusa, az egy héten átlagosan 170 órában elfogulatlan híradót elfogulatlanul vezénylő, roppant empatikusan bárki alá őszinte kíváncsisággal bekérdező, gyermeki tekintetű Németh Balázs, más néven a “Trafikos”. Azt előre kell azért bocsátanom, hogy katonai igazolványom egyik betétlapján szerepel, hogy adott esetben, teszem azt, mozgósításkor, Ercsiben kell jelentkeznem, az ottani laktanyában – nos, én hadi pályámon megtanultam, hogy a parancshoz maradéktalanul ragaszkodjak, így aztán én, bármi történjék is, ott fogok állni a vártán, Ercsiben, a laktanya kapujában, várva a további utasításokat. És nekem jöhet bárki azzal, hogy az a laktanya 1999. február 28-án megszűnt: oda kell mennem, és kész, papírom van róla. Én onnan el nem mozdulok, az egyszer fix, nem kupleráj ez, katonaság. A másik dolog, hogy szeretném még arra kiemelt tisztelettel kérni feljebbvalóimat, hogy önkéntes szakirányú továbbszolgálásomhoz a nélkülözhetetlen tárgyi eszközt, vagyis a (lehetőség szerint HA 41-16 frsz-ú) Lada 1300 S típusú parancsnoki gépjárművet, amelynek vezetőülésében szolgálati időmet eltöltöttem, Ercsibe szállíttatni szíveskedjenek (preferálnám még a mustársárga színt, de nem szeretnék válogatósnak tűnni), egyúttal kérem, mielőbb közöljék, ki lesz az a főtiszt úr avagy magasabb rangú személyiség úr, akit majd szállítanom kell. Szolgálatom során annak idején is szerettem előre tudni, kivel és hová megyek – az ilyesmi kell a megfelelően magas színvonalú szakmai előkészületek megtételéhez. Ami a fegyvert illeti: nekem bátran adhatnak bármilyet, legutóbbi, 1987-es éleslövészeti eredményeimre visszagondolva (amelyeket látva kedvenc kiképző altisztjeim csak csendesen a kezükbe temették az arcukat) senkinek nem kell izgulnia, hogy kárt teszek bármiben is. (Egy korabeli, barátságosan üvöltve elmondott szakvélemény szerint: “Nem hiszem, Boda, hogy maga gépkarabéllyal egy méterről eltalálná a kínai nagy falat…”) Egyéb kívánságom nincs, a ruházatomat meg a kajával kapcsolatos dolgokat, ilyesmiket majd megbeszéljük ott, Ercsiben: addig is várom a behívót, ahogy megjön, haladéktalanul indulok. Vagy… nem is tudom: most jut eszembe, végül az is lehet, hogy itt, a kapualjban szépen elégetem majd, mint Bergerék – mert mondjuk az is egy vélemény. A háborútokról, betegek.

* Befizettem a kötelező biztosításomat.

Év közbeni váltásról van szó, ugyebár: szeptember 11-én járt le az előző évi kötésem, augusztusban megnéztem a Netrisk-en, mi lehet jobb, mint a 36 ezres ajánlat, amit a Waberer küldött, kiderült, az lesz a frappáns, ha újrakötöm náluk, akkor megúszom 21 ezerből az egészet, azért az nálam nem egészen mindegy. Persze, szokásomhoz híven alaposan elolvastam a szerződést, most – akkor nem láttam, hogy le kellett volna mondanom az előzőt, oké, hibáztam, belátom, amikor azt gondoltam, ha augusztus 31-én megkapják az újat, aránylag egyszerű lesz rájönniük, hogy a másikat, ami szintén náluk él, szeretném lemondani ezzel párhuzamosan. És persze tudom, így működik a rendszer, nem tehetnek kivételt senkivel, a hivatalos ügyekben nincs jófejség, miegyéb, és persze most, így pár héttel később, amikor újra elolvasom a mindjárt beidézett dörgedelmemet, már én is érzem, hogy talán nincs mindenben igazam, és kissé hevesen és némiképp igaztalanul támadom a biztosítót mindazért, ami történt – de, a fenébe is, akárhogyan is van, mégiscsak… na… Mentségemre szolgáljon, hogy tényleg nagyon felpöcköltem magam… Jó, mindegy: most már érzem, bukóban vagyok, de ha egyszer elhatároztam, hogy megmutatom azt az első indulatomban írott levelet, hát legyen… Szépen kérnék mindenkit, kivételesen hagyjátok a kitanítást: tudom, így működik, megértettem, megnyugodtam, nem bántok majd senkit, letettem a fegyvert. És persze már réges-rég be is fizettem a harminchatot, pár dolog ismét várhat, majd sorra kerül, ha sorra kerül. Na szóval ezt küldtem el:

Tisztelt Cím! KGFB ajánlat-elutasító levelüket megkaptam, köszönöm figyelmességüket és figyelemre méltó gyorsaságukat. Jól megértettem, hogy önök a 2009. évi LXII.törvény 10 paragrafusa szerint jártak el, amennyiben igen éles szemmel felfigyeltek rá, hogy van már egy érvényes biztosításom – nem mellesleg épp önöknél. Megértettem, hogy biztosítóváltásra a biztosítási időszak utolsó napjára történő felmondással lett volna lehetőségem. Ajánlatomat, amelyben (természetesen még a biztosítás lejárta előtt) ugyancsak önöknél szerettem volna újrakötni a biztosításomat, tekintettel arra a nem teljesen elhanyagolható tényre, hogy ebben az esetben kevéssel félár alatt biztosíthattam volna az autómat, a netrisk.hu-n keresztül juttattam el önökhöz, abban a reményben, hogy a fentiekben már említett éles szemmel azt is észreveszik, hogy újrakötésről van szó, amely nagyjából értelemszerűen együtt jár a mostani biztosítás felmondásával… Balga módon azt hittem, mivel ugyanazon cégről van szó, nem kell lefutnom ezt az adminisztrációs kört. Nincs kétségem, hogy az önök jogszerűségében azért az is szerepet kap, hogy ily módon duplázhatják a bevételüket: ez viszont csak növeli az önök társaságába vetett bizalmamat, mivel jól érezhető, milyen felelősségteljesen törekszenek arra, hogy még többet fordíthassanak ügyfeleik magas szintű és törvényes kiszolgálására. Örülök annak is, hogy a tavalyi évben kötött biztosításom idei díjának megállapításánál szerényen megelégedtek a nagyjából harminc százalékos áremeléssel – nyilván követniük kellett a kormányzat által kommunikált 0 százalékos inflációt, nem kétlem, hogy egyéb, nem rám tartozó költségeik is voltak velem, továbbá mindössze egy kategóriával léptem feljebb a bónuszlistán, miközben természetesen nem okoztam kárt, s ezzel költséget az önök társaságának. Ily módon tehát maximálisan elégedetten fizetem be a 36 ezer forintot a 17 ezer helyett, köszönöm, hogy ügyfélbarát rugalmasságukkal lehetővé teszik, hogy az engem megillető részt vállaljam társaságuk fenntartásában, remélem, minél hosszabb időn át. Gyanítom egyébként, hogy a név is kötelezi önöket: biztosító részlegüknek is fel kell nőnie a ragyogó hírű fuvarozási céghez. Mindazonáltal szeretném tisztelettel kérni, hogy postafordultával küldjék meg mindazokat a felmondási nyomtatványokat, amelyek a következő évi biztosítóváltásomhoz szükségesek, ezeket, a saját lelki békém érdekében azonnali hatállyal szeretném kitölteni, és visszaküldeni önöknek, nehogy véletlenül még egyszer lemaradjak arról a pompás lehetőségről, hogy örökre elfelejthessem önöket. Még egyszer köszönöm – azt hiszem, ez az az üzletpolitika, amely joggal kérheti felvételét a hungarikumok népes csoportjába, önök ugyanis nyertek 19 ezer jó magyar forintot, és csupán egy hülye kis ügyfelet veszítettek. Illetve, amennyiben rajtam múlik, de rajtam nem fog, remélem, jó sokat. Választ természetesen nem várok, az említett nyomtatványokat annál inkább. Üdvözlettel.

Mindegy most már, akkor ez jött ki. Postafordultával kaptam egy választ, nem rúgtak belém, nem is mondtak különösebben semmit, pár egyszerű mondat kíséretében csatoltan elküldték a felmondási nyilatkozatot, szárazon közölték, hogy 2016. augusztus 11-ig kell beérkeznie, hát be fog, most már csak azért is, még 2015 október elején, nehogy elfeledkezzek róla. Mindent értek tehát, mondom: tán csak egyet nem. Amikor egy ilyen levélre válaszolnak, mint az enyém, miért írják a végére, hogy “Köszönjük megtisztelő bizalmát!”? Ohohó… várjatok csak… ebben a pillanatban… megvilágosodtam… Száraz hivatali levél, szikár tények, bikkfanyelv? Egy frászt… most jöttem rá, de komolyan, van ott humorérzék bőségesen…

 

 

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (16 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

2 komment

  1. Csathó Gábor szerint:

    Boda sorstárs!Jogilag nincs igazad, ahogy Antigonénak sem volt…Ezzel együtt, azon tanakodom,hogy milyen tantárgy keretében kéne tananyaggá tenni a válaszleveled.Irodalom?Nyelvtan? Társadalomismeret?Hon-és népismeret? Nagyon fontos, hogy nem azzal zártad a leveled: Nincs a teremtésben más vesztes, csak én!”Vagyunk egypáran…És ezek a biztosítók,bankok,politikusok katatonok, annak is a stupor változata, minden külvilágból érkező inger,levél,irónia, gúny elől elzárkóznak.Bár,időnként belegondolok, ha nem lennének ilyenek,nem születnének ilyen zseniális levelek.Nézd meg, szerencsétlen hollandokat, esélyük nincs egy Bodára…

  2. Tüske Hajnalka szerint:

    Andriska, csak most olvastam el, bocs! Maradjunk a második résznél. Berger a Hair-ből és hoznék egy párhuzamot ( vagy vonnék) James Jones -tól. A halál szele. Épp most olvasom másodszor. ” A háborútokról, betegek… ” Nem látok nagy különbséget. Ez nem a mi harcunk. Bennünket itt rendesen szivatnak, mint úgy általában…

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


− kettő = 6

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz