Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


15 augusztus
15komment

Gyűrűkúra, hepienddel

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizennégy éves rovatunk mai, e helyütt már száznyolcvankettedik kiadásában először ismét egy globális, igazi nagy kérdéssel foglalkozunk – talán ismertek már annyira, hogy olyan témák mellett, mint a pee-or-not-to-pee, döcögősen magyarítva mondjuk pisilni-vagy-nem-pisilni a zuhany alatt, egyszerűen nem mehetek el szó nélkül. Hallgathatnánk persze szemérmesen e fontos ügyről, homokba dughatnánk a fejünket, de nem, nem teszem: nyájas olvasóm, az arany sugár bölcs alkalmazásával mentsük meg együtt végveszélyben lévő kis bolygónkat, egyszerűbben fogalmazva csurizzunk a zuhany alatt, elég meggyőző leszek, remélem… Aztán egy igencsak szerencsés esetről mesélek pár szóban: Görögországban, Rodosz szigete mellett búvárkodott egy brit férfi – ni csak, talált egy karikagyűrűt, a belső falába vésve, Szeretlek. Gyanította, miről lehet szó – legott el is kezdte keresni a tulajdonost a neten, s mit hoz a sors, egy magyar úriember személyében rá is bukkant. Zoltán és felesége még 2008-ban járt nászúton a szigeten, ott, a vízben csúszott le az ifjú férj ujjáról a gyűrű – keresték is, de a mély homokban esélytelennek tűnt megtalálni… szomorúan elbúcsúztak hát tőle… Aztán tessék: hét évvel később, épp a házassági évfordulójukra, a nagy semmiből egyszerre csak megérkezett. Pár gyűrűt nekem is sikerült már elveszítenem – félek, azokkal már nem kopogtat se búvár, se más: de ki tudja…Végül egy tudományos kísérlet részeredményeibe avatlak be benneteket – lassan pár hete kutatom, milyen hatással van az agytevékenységre a bőven harminc fok feletti folyamatos kánikula. Mostanra, úgy érzem, rájöttem… hogy… na… az előbb még határozottan megvolt, állítom… Jó, várjatok egy pillanatot, elmegyek a jeges vizes törülközőmért, és felcsavarom a halántékomra, mostanában úgy születnek a legjobb… izé… tudjátok mik… a… ja, persze, a gondolataim… Eddigi eredményeim azt mutatják, hogy az agy magas hőmérsékleten… mit is akartam? Ja, az agy… hogy kitűnően üzemel… vág, mint a… tudjátok, az a vacak… vág… fűrész vagy mi… mindegy… bent a többi eredménnyel is elbüszkélkedem. Gold-flow, brit búvárok barangolásai, és alanyi agymentesség negyven fokban – igyekszem a szerkesztettség látszatát kelteni, tudom, mindhiába: gúnyoljatok.

Hirdetés

* Pisiljünk bátran zuhanyzás közben!

Merész kis témaválasztás, pirulósok nyugodtan hagyják el a fedélzetet, nem haragszom meg, bár az ügy szokás szerint természetesen jócskán túlmutat az elsőre könnyedén feltételezhető szimpla hülyeségen – nos, mint tudjuk, kétféle ember létezik, az egyik minden különösebb faxni nélkül összevonja a zuhanyzást a sárgázással, a másik… nos, többnyire a másik is, csak valamiért ez a másik azt mondja, hogy ő aztán nem. Mert… mert gondolom, úgy illő, elegáns, sikkes, higiénikus vagy jófejséges. Lehet, hogy ebben a pillanatban még nem igazán sejtitek, hogyan is jutunk majd el a zuhany alatti sugarazástól egyik kedvenc témámhoz, a Föld megmentéséhez, de legalábbis sajnálatosan gyorsan apadó forrásaink megóvásához: hát akkor mindjárt a közepébe is vágok – az egyik (!) angliai, zuhanypisi melletti jelentős kampányban sok más mellett kiszámolták, hogy például a Kelet-Angliai Egyetem 15 ezer hallgatója egy év alatt nem kevesebb, mint huszonhatszor öblít tele egy olimpiai méretű úszómedencét (jelentős részben ivóvízzel természetesen), csupán azért, mert zuhanyzás előtt inkább a porcelánba engedi le a fáradt vizet. Elég meggyőző kis matek, nem? Mondom tovább az érveket: a vizeletünk természetesen nem fertőz, továbbá semmilyen kárt nem tesz a fürdőszobai egységekben, a csövekben, a zuhanytálcában, tudom is én, miben; ugyancsak nem bántja mondjuk a lábunkat, ha netán gyengén célzunk; és hát természetesen pár méter megtétele után ugyanoda kerül, ahová a vécénkből lefolyva kerülne, szóval igazából gancegál az egész, az viszont nagyon nem mindegy, hogy a túinvan módszerrel egy nagy csomó vizet nem használunk el tökéletesen feleslegesen. Jelzem, épp most, csütörtökön éjféltől ismét túlmentünk egy elég komoly határon: az emberiség ugyanis 2015 első nyolc hónapjában (egészen pontosan augusztus 13-ra) felélte azokat a forrásokat, amiket a Föld egy év alatt újratermel. Ez a dátum egyébként évről évre korábbra tolódik, átlagosan úgy három nappal – 2005-ben még szeptember elejére esett, 1975-ben november végére. A “túllépés napjától” természetesen még tovább roncsoljuk azokat a forrásokat, amiket már így is végzetesen kinyuvasztottunk az elmúlt évszázadok során – az elmúlt évtizedekben csak fokoztuk a csapásszámot. Szikrázik a baltánk, amivel lesújtunk az ágra: apró gond, hogy rajta ülünk, de mindegy, majd ha zuhanunk, biztosan eszünkbe jut valami okos megoldás… Pillanatnyilag ott tartunk, hogy 1.6 Föld kéne a fenntartható működéshez – de persze ez csak a nagy átlag, országonként eltérő méretű az ökológiai lábnyom: Kínának például 2.7 Kínára lenne szüksége – Franciaországnál ez a mérőszám 1.4, Svájcban 3.5, Japán esetében pedig 5.5. A jóslatok szerint, ha minden így marad, 2030-ban már két bolygóra lesz, vagy inkább lenne szükségünk egyre növekvő igényeink kielégítéséhez. Hadd térjek vissza a kiindulóponthoz: tegnap éppen zuhanyzás (és pisilés) közben jutott eszembe, hogy ahhoz sajnos már túlkoros vagyok, hogy elmenjek a Greenpeace hajójára bálnavadászokkal verekedni; aligha lesz módom odaláncolni magam a brazil esőerdők valamelyik nagy fájához, hogy negyedóra késedelmet okozhassak a könyörtelen kitermelésben; nem vagyok az a típus sem, aki az atomvonat elé fekszik s a többi – van viszont egy csomó szinte nevetséges apróság, amit finoman szólva is egyszerűen kivitelezhetünk: s ha mindannyian megtesszük, talán tényleg ér is valamit. Pisiljünk nyugodtan a zuhany alatt – aki sosem tette meg, annak is megér egy próbát: higgyétek el, ráadásul szó szerint igaz, nem nagy dolog…

* Egy brit hobbibúvár bukkant rá egy magyar férj 2008-ban elvesztett gyűrűjére Rodosz mellett.

Igazi szép, habos-babos nyári sztoricska – Zoltánék 2008 augusztusában kötötték össze az életüket, szeptemberben Rodoszra mentek nászútra. Egyik nap tengeri fürdőzés közben Zoltán ujjáról lecsúszott a karikagyűrű, azonnal észrevette, de hiába keresték, a homokos tengerfenéken képtelenek voltak megtalálni – beletörődtek a veszteségbe, mi mást is tehettek volna. Most viszont, röpke hét évvel később egy brit férfi, bizonyos Mick Fraser a helyszínen búvárkodott, és, láss csodát, rábukkant a gyűrűre. Természetesen azonnal sejtette, hogy valakit, jelesül a tulajdonosát igencsak boldoggá tenné, ha visszakaphatná a becses ékszert – Mick úgy gondolta, egy kattintást megér a dolog, felrakta a képet a jellegzetes, vésett feliratos gyűrűről a facebook-ra, aztán kezdődött a szokásos játék, posztolta a történetet, s pár nap alatt több mint tizenkétezren osztották meg a fotót, míg végül a lánc egyszer csak, hisszük vagy sem, Zoltánékat is elérte. Szerintem elég jó fantázia kell hozzá, hogy el tudjuk képzelni, mit éreztek, amikor felfogták, szinte napra pontosan hét évvel a házasságkötésük után, már-már tolkien-i fordulattal, a tenger mélyéről előkerült az elveszett gyűrű… Időközben egyébként, de ez teljes mellékszál, az index is megpörgette a sztorit – kell-e mondani, számos “tulajdonos” jelentkezett be e-mailben, jó, nem nagy pénz, de ebben a furcsa kis országban, amely, most hallom, épp Afganisztánban meg Szíriában készül kiplakátolni helyi nyelvjárásokban, kit-mit kell tiszteletben tartani, aki hozzánk menekülne, szóval itt, úgy tűnik, dacára a 0.4 százalékos áremelkedésnek, és Európa legdinamikusabb gazdaságának, minden árva fillér számít… Mindegy, no: a lényeg a boldog vég – azaz hogy Zoltánék (akiknek természetesen elég hiteles fotójuk is volt/van a gyűrűpárról) állítólag már fel is vették a kapcsolatot Mick-kel, aki ezek szerint hamarosan küldi is a portékát: nagy kétségem azért nincs, hogy vámot meg áfát kell majd rá fizetni, de nem akarok ünneprontó lenni, arra ott lesz a NAV vagy valami ilyesmi. Nekem sincs túl nagy szerencsém a gyűrűkkel az elmúlt években: egy kedvenc ezüstömet, amivel ráadásul Boda jr. ajándékozott meg, a Lidl parkolójában hagytam el szerintem elég érdekes körülmények között. Motorral voltam, épp elindultam, öttel mentem, valamit meg akartam igazítani bal kézzel, és éreztem, ahogy közben lecsúszik az ujjamról – hallottam, ahogy pendült a kövön, lenéztem, még láttam is, ahogy pattant, egy méteren belül megálltam. Leszálltam, nyugodt szívvel, hiszen tudtam, hogy öt méteren belül meg kell találnom. Máshogy alakult. Nagyjából négy órán át kúsztam-másztam végig a teljes parkolót, megnéztem minden rést, az összes repedést, mindent, de tényleg mindent, amit csak el tudtok képzelni… visszamentem este, amikor már az a pár autó is elment, akik délután ott álltak, éles zseblámpafényben még egyszer átkutattam mindent – sehol, sehol és sehol. Kész, ennyi volt. Ha netán egy szárazföldi búvár egyszer rábukkan, és eljut hozzám, komoly jutalomra számíthat… Mindez viszont semmi az idén tavaszi esethez, amikor a buszban ücsörögtem, volt még pár percem indulásig, gondoltam, letörlöm kicsit a kormányt valami kendőcskével – e közben sikerült valami olyan hülye mozdulatot tennem, amitől egy másik, nem kevésbé fontos gyűrű simán, szó szerint lerepült az ujjamról. Láttam az egészet, az a legkínosabb: beesett a szélvédő elé, ahol érintés nélkül tűnt el egy akkora résben, amin talán négy tonnás hidraulikus préssel se nagyon tudtam volna átnyomni, aztán ezt is hallottam koppanni, valahol. Valahol. A buszban. Szépen megköszönöm, ha nem mondjátok el jó szándékú kommentekben, hol és hogyan keressem – elárulom, hogy nb. cégem két kitűnő szerelője is kutatott e tárgykörben, sehol, sehol és sehol, ismét csak. Azt mindenesetre szentül elhatároztam, hogy ennek a busznak a pályafutását követni fogom, és ha egyszer, teszem azt húsz év múlva bontásra érett lesz, nos, annál a műtétnél én is ott fogok állni, azt megígérhetem…

* Az emberi agy működése kánikulában.

Ez lesz a címe annak az értekezésnek, amit, remélem, hamarosan átvesz a Science című tudományos magazin is, szerzőjeként, reményeim szerint, orvosi kategóriában hamarosan komoly lépést tehetek a Nobel-díj felé, amire eddig csak a béke-divízióban láttam reálisabb esélyt. Lassan vagy tíz napja folytatom magamon a legkülönfélébb kísérleteket – az időjárás, tudományos szempontból mondom, valósággal a kezemre játszik, tekintve hogy lényegében huszonnégy órán keresztül tudom tanulmányozni az agyam helyén lévő vegyes gyümölcslekvár úgynevezett működését. Azt már most viszonylag nagy biztonsággal kijelenthetem, hogy a magyar “köztelevízió” adására kánikulai időszakban az emberi agy kimondottan alkalmas, sőt, úgy tűnik, sokkal alkalmasabb, mint a hűvösebb időszakokban. A napokban tapasztalható nagy melegben például a híradó végignézése lényegében semmilyen megerőltetést nem okoz – az alany mérhető (további) károsodás nélkül képes volt végighallgatni egy és ugyanazon estén Tuzson Bence kormányszóvivő lelkesítő szózatát, Hoppál Péter ksz. II. sziporkázó hírértékelését, továbbá a finomműszeres mérések szerint még Kovács Zoltán ksz. III. feltűnését is érzékelte a képernyőn. Utóbbi mondandójából az agy már meglehetősen lappadt állapotában sem volt képes felfogni semmit – hogy ez szervi hibának minősíthető-e, nos, ebben a tárgykörben még vannak bizonyos nézetkülönbségek a vizsgálatban részt vevő tudóscsoportok között. A hőmérséklet ekkora már meghaladta a 37.4 fokot a vizsgálati helyiségben, ideje volt tehát néhány extrém kísérlet lefolytatásának. A kísérlet vezetője az Echo tévére kapcsolt, ahol Szaniszló Ferenc kis híján Táncsics-díjas betegünk Világpanoráma című, igazi sorskérdéseket feszegető műsorának legjobb pillanataiból adtak válogatást. A vizsgáló csoport legnagyobb megdöbbenésére az agy ezen az extrém hőmérsékleten huszonkét percen és negyvenhét másodpercen keresztül bírta a rá nehezedő nyomást, ám akkor, amikor a kiváló szerkesztő életművének egyik csúcspontja tűnt fel a képernyőn, a vizsgálati alanynál igen rövid idő alatt bekövetkezett az agyhalál – csak az ilyen esetekben szokásos sokkterápiával, Korda György 1976-os felvételének maximális hangerőn történő lejátszásával sikerült újraindítani a létfontosságú szervet. A kutatást e bevezetőnek szánt experimentumok után a munka irányába kívántam folytatni – azt gondoltam, legcélszerűbb lesz, ha olyan tevékenység során vizsgálom az agyat, amit alanyom rutinszerűen, évek hosszú sora óta hetente elvégez: arra kértem tehát, legyen szíves elkészíteni a HL aktuális számát, a láthatóan megrázó előzmények miatt némi engedményként megvárhatta, míg a hőmérséklet 34.6 fokra zuhan vissza. Megfigyeltem, hogy alanyom az írásmű kezdő F betűjét meredten bámulva mintegy másfél órán át ült a számítógép előtt, majd először egy q, később két n, majd egy a és egy i betűt illesztett a nagy F-hez, de egyik megoldással sem volt maradéktalanul elégedett, így ezeket (átlagosan huszonöt percnyi, a felületes szemlélő által akár gondolkodásnak is nézhető tevékenység után) törölte. Négy órás izzadást követően a szokásos kétezer karakterből egyetlenegy, a már említett F volt meg – kísérleti alanyom taplószáraz ajkai remegtek, látható volt, hogy agysejtjeiből elpárolgott az utolsó molekulányi nedvesség is. Ily módon lehetőségem nyílt megfogalmazni az első axiómát, mely agykutatási karrierem során felmerült: Kánikula idején az emberi agy teljes tompultságának köszönhetően különösen alkalmas orbitális faszságok befogadására, harminckét fok felett ellenben teljes mértékben képtelenség bármiféle olyan tevékenység (különös tekintettel az emberi természettől amúgy is merőben idegen munkára) végzése, melyhez a legminimálisabb agyi tevékenység szükségeltetik. Legfigyelmesebb olvasóim persze most megkérdezhetnék, ha mindez így történt, hogyan olvashatják most mégis a HL Classic soros kiadását e hasábokon – nos, a válasz roppant egyszerű: honlapunk és holdingunk egy a szokásosnál is bőkezűbb, anonimitásához makacsul ragaszkodó támogatójának hála, pénteken délután egy titokzatos, lefüggönyözött magángép szállt le helyből a kisapostagi repülőtéren, Chewbacca vezette, magával vitt Grönlandra, egy hatalmas villába, amelynek teraszán a plusz négy fokos nyárestében a szokásos másfél óra alatt sikerült megírnom ezt a néhány röpke sort… És képzeljétek, közben dideregtem és fáztam… ja, tudom, ezt már úgysem hiszi el senki…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (27 lövet, átlagosan: 6.93 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

15 komment

  1. Sándor Elek szerint:

    A pisi témához szólnék természetesen. A seregben ajánlotta a katonaorvos hogy zuhanyzás alatt pisiljük a lábunkra,mert alegjobb a lábgomba ellen! Nah csak ennyi!

  2. LonBoy szerint:

    Délután szétszedem a céges kocsit. A korábbi sofőrök neve Mifta és Aladdin volt. Szerinted?

  3. Hatlövet szerint:

    Elolvastam ebben a hőségben ezt a HL-t is és annyit azért sikerült felfognom belőle felforrt aggyal is, hogy mind a témaválasztást mind pedig a megéneklést illetően most is remeket alkottál, de azért hétfőn vagy kedden újra elolvasom 24-25 fokban dideregve.
    Nekem ugyanis nem küldtek magángépet, hogy grönlandi magányomban egy jéghotelben olvashassam el. :D

  4. Tüske Hajnalka szerint:

    Andriska, ismét hetest kaptál a dolgozatra. ;) Egy gondolatot emelek ki, mert ez a legégetőbb: ” … ebben a furcsa kis országban, amely, most hallom, épp Afganisztánban meg Szíriában készül kiplakátolni helyi nyelvjárásokban, kit- mit kell tiszteletben tartani, aki hozzánk menekülne… ” Nagy agy volt, aki az utak mentén kihelyezte a táblákat! A magyar nyelv világnyelv, mint tudjuk. És a migránsok csakis ott közlekednek… >:(

  5. Tóth Gábor szerint:

    Ami az agyhalált illeti a melegben: ilyenkor is kell számtanpéldát megoldani hozzászóláshoz. Igaz, most csak 1-et kellett kivonni, remélem 40 fok felett már csak összeadás lesz…. :) :)

  6. Dömény Lászlo szerint:

    [email protected] témával sikerült fejemben találnod a stiftet! Ez egy ultra- modern mechanikus szerkezet, melyet az agyhalál blokkolásásra ( ABS) alakíttattam ki Szergej bácsival Muzsikovóban amúgy hagyományos orosz faék specialítással a honi Mosómasamédiaközcsatornamosodája – így egyben- ellenében! No meg a többi szarság, lónemzőtolattyúszerv ellenében! Működése: stift ki, búrát kinyit, mosott agy szátítókötélre! Volt, a felmosórongyot raktam vissza, láss csodát olyan tiszta lett röpke öt perc alatt a “ksz”-től, hogy símán bepelenkáztuk vele a gyereket! Ja’ csak annyit, hogy Muzsikovó behívott időszaki generálra, egyben jelezve, hogy rendelkezésre állnak a protototípúsok valamennyi további érzékszervek számára! Kiruccanok az öreghez, úgy is a tundrára készülök kétkerekezni!

  7. Green szerint:

    Pisi wcbe mi magyarisztáni prüdériák? Aztán utána meg vissza az alsóneműbe, ott meg csepeg, búzlik egésznap! Higiénia hercegei/női hurrá!

  8. zselés szerint:

    Nyilván pár nap, és valahol megjelenik majd apróbetűben, hogy háhá, ezt beszoptátok, hogy az elveszett gyűrűt, meg megosztották, meg elolvasták tizenhétezren, és még a tulaja is megtalálta, és még csak ő tudja hitelt érdemlően bizonyítani (lásd paint.exe)…

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


7 − kettő =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz