Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


11 július
4komment

Csirkedrótot a tetőnkre, véreim!

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizennégy éves rovatunk mai, e helyütt már százhetvenhetedik kiadásában Pekingbe repít benneteket a HL luxusrakétája, ahol nemrégiben különös versenyen mérhették össze tudásukat azok, akik kicsit lassabb tempóban szeretik befogadni a rohanó világ kínálta csodákat: a kínai fővárosban, kapaszkodjatok, bambulóversenyt rendeztek – nyolcvan ember érezte fontosnak, hogy megméresse bambulási képességeit. Őszintén sajnálom, hogy nem hallottam korábban erről a viadalról – hosszú évtizedek óta folytatok komoly edzéseket ebben a szakágban, és úgy érzem, méltón tudtam volna képviselni a magyar színeket… A verseny részleteiről, no meg arról, milyen rendkívül modern és nemzeti jellegű edzésmódszerekkel fejlesztem tovább magam mostanság, mindent elolvashattok beljebb. Újabb fejleményt habzik fel a Nagy Magyar Migránsügy, amely lényegében immár a köztévé teljes adását elviszi – a bármihez boldogan alkalmazkodó meztelencsigák láthatóan ezúttal is rájöttek, milyen jó biznisz felkapaszkodni a kormány kínálta kampányok megbízhatóan csühögő vonatára: bizonyos Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere a kormánytól kéri az illegális bevándorlók által okozott mezőgazdasági károk enyhítését, ugyanis károk keletkeznek a terményekben, továbbá, mély levegő, a termelési infrastruktúrában… A múltkor valamelyik “híradóban” bemutatták A Hölgyet, Aki Nagyon Megijedt, Mert A Hátsó Kertjükben Ólálkod Ott A Négy Migránsok – és egyéb szörnyűségek is szép számmal akadnak sajnos, nem is beszélve a tenoristákról, ami mind ők ezek, milliónyian. Mind e közben persze az adásidőt szépen kitöltik e borzalmak borzolását célzó intim betétek – ergo egy kockát nem kell forgatni tehát pár tucat olyan egyéb témában, amik azért engem legalábbis parányit érdekelnének, Quaestor, Lőrinc, Tiborcz, Vida, elmeállapot s a többi… Sajnos azt kell jósolnunk, várható a gazdasági menekültek áradata Ausztria, Németország, Skandinávia felől is – nincs más hátra, körbe kell keríteni és csirkedróttal be is kell fedni édes kis Magyarországunkat. Végezetül pár sor, ismét buszolási műhelytitkokkal tele – tudjátok-e például, melyik a felelősségteljesebb hivatás, a szívsebészé avagy a buszvezetőé: saját axiómám, valamelyik nap jöttem rá munka közben… És elmesélem azt is, miért a buszsofőr a legtöbbet integető ember a világon… Sofibáságok, csirkedrót, bambula – nálunk aztán tényleg nem kötelező értelmesen néznie senkinek…

Hirdetés

* Bambulóversenyt rendeztek Pekingben.

Ha akár csak pár nappal az esemény előtt szólnak a szervezők, ma bizonyosan kínai billentyűzeten kellett volna megírnom a HL-t… Szerénytelenség nélkül kijelenthetem, ha van élsportágazat, amiben van múltam és jövőm, az a bambulás. A családi legendárium szerint születésemet követően jó étvággyal falatoztam egy keveset, aztán máris heves bambulásba fogtam. Nekem aztán gügyöghettek a nénik meg a bácsik, mutogathattak hű de érdekes játékokat, színes meg csillogó-villogó firlefrancokat – kitartóan, egykedvűen bámultam magam elé, egy árva szót nem szóltam senkihez, és, képzeljétek, határozottan emlékszem rá, hogy közben nem volt egy megveszekedett gondolatom se. Csak úgy bámészkodtam, minden hátsó gondolat nélkül – na jó, néha voltak hátsó gondolataim, olyankor tisztába tettek. De ugyan min is kellett volna tépelődnöm, mondjátok már meg: kosztom-kvártélyom volt, egy szalmaszálat nem kellett keresztbe tennem, mert hát az a kis háton fekvés meg rugdalózás meg se kottyant, s ha netán szükségem volt valamire, maximum negyedórás üvöltés után bizonyosan megkaptam, azután meg süppedhettem vissza a bambulásba. Csodálatos csecsemőéveim sajnálatosan gyorsan elrepültek, de szerencsére a bambulás szép képességét átmentettem a folytatásra is: nem mondom, szívesen elfocizgattam a grundon, de azt se bántam különösebben, ha egyedül kellett lennem – leültem a lépcsőre, és egy követ, egy fűszálat vagy valami bogarat bámultam, mint egy haladó sintoista, volt hogy órákon át elvoltam, olykor még nekem is fura volt, hogy így bírom. De még innen is vezetett út feljebb: az iskolában, majd később a gimnáziumban kitanultam a láthatatlan bambulást, ami nagyságrendekkel bonyolultabb a simánál – azt a képzetet kell ugyanis keltenünk a minket figyelőkben, hogy nagyon is éberek vagyunk, miközben valójában jószerivel hibernált állapotban leledzünk, ötvenes pulzussal épp hogy lélegzünk. Később aztán jött a Magyar Néphadsereg, ahol egészen az őrvezetőségig ívelt a karrierem – ott, különösen a kiképzés, azaz a hadi tudományok elsajátítása során arcátlanul magas szintre fejlesztettem a bambulást: a többiek mesélték, hogy még kérdeztem is valamit félálmomban az alakiság témaköréből Fika törzsőrmestertől, nos, ennél a mozzanatnál, bevallom, én is kezdtem félni magamtól, elvégre is a légvédelemnél szolgáltam. Munkahelyek jöttek, páratlanul érdekes értekezletekkel és megbeszélésekkel – sejthetitek, hogyan éltem: mindazonáltal kisujjból elértem, hogy mindig minden főnököm azt gondolja, nagyon is élénk, érdeklődő, agilis kolléga vagyok, aki soha semmilyen megbízatásra nem mond nemet. Nem is mondtam, ez tény: mivel jó párszor átrágtam magam Parkinson ezredes pompás törvényein, pontosan tudtam, a kiadott munkahelyi feladatok nagyjából 99.98 százaléka tökéletesen felesleges kamuparancsolat, zömük már akkor az enyészeté, amikor a főnök kilép az ajtón – abban a pillanatban, a fenti arányban már ő is elfelejtette, mit mondott, tehát időpocsékolás azonnal belekezdeni valamibe, csak mert mondták. Ha a délutáni bambulás során a főnök mégis rákérdezett, hogy állok a feladattal, anélkül tudtam mondani egy meggyőző “mindjártkész”-t, hogy felébredtem volna – a maradék két század százaléknyi feladatból egy század itt pukkant el. És maradt az ezerből egy, ami tényleg fontos volt, valóban meg kellett csinálni – amiatt volt egy kis ordítozás mondjuk két nappal később, na, akkor a zajra felébredtem, és félóra alatt megcsináltam. És akkor engem nem hívnak meg a bambulóversenyre ezek a tapló kínaiak… Oké, aláírom, sportszerűtlen lett volna, ha elindulok, nem is lett volna pofám: de egy bemutató játékra csak felkérhettek volna, nem tudom, nekem jólesik az ilyesmi… Mindegy: a versenyt egyébként egy helyi egyetemista, bizonyos Xin Shiyu nyerte – produkciójáról nincs különösebb információm, de bármikor agyonbambulom, ha erre jár. Hogy mást ne mondjak, edzésprogramom részeként újabban az m1 megy nálam lényegében egész nap: én nem mondom, hogy nem kemény, de az eredmény tekintetében isteni, komolyan. Ez a mi pénzünkből üzemeltetett tévéadó igazi tömegsporttá fejleszti a bambulást – az eredmények pedig szépen, folyamatosan jönnek, mindannyian láthatjuk, kedves bambarátaim…

* A menekültek miatt kér mezőgazdasági kárenyhítést a kormánytól a mórahalmi polgármester.

Nos hát eljutottunk ide is: meg kell hagyni, Nógrádi Zoltán jobban teljesít. Mezőgazdasági kárenyhítésért, az én megfigyeléseim szerint legalábbis többnyire azért szoktak folyamodni a gazdák, mert a., aszályos az idő és kiszáradt a talaj; b., túl csapadékos az idő és felázott a talaj; c., változékony az idő és itt olyan, amott meg amolyan a talaj; d., jég volt; e., szél volt; f., rovarok pusztították el a növényeket; g., madarak ették le a termést; h., vadállatok taposták szét a területet; i., bármi egyéb. Na jó, nem szeretnék a szorgos gazdák terhére olcsón humorizálni, tudom, milyen nehéz a földből megélni, ráadásul tényleg nagyon sok szegmensből áll össze a képlet, és nagyon sok helyen bukhat a mutatvány – néha csak azt nem tudom, vajon kérhetnek-e kárenyhítést a hentes-mészárosok, a pékek, a taxisok vagy a cserzővargák: merthogy ezek is elég összetett szakmák (mondhatom talán, az összes az), és előfordul, hogy valamiért nem jön be egy-egy év. Jó, tudom, ezeknél általában kevésbé szól közbe a természet, rendben, vegyük úgy, hogy nem szóltam semmit… Nógrádi polgármester viszont most újabb fejezetet kezdett írni a migráns terroristák már így sem elhanyagolható bűnlajstromához: jelesül hogy az illegális bevándorlók, akik, mint hamarosan nyilván ez is napvilágra kerül, közvetett okozói a Quaestor körüli kisebb anomáliáknak, nagy valószínűséggel ők lopták el a magánnyugdíjpénztári számlákon összegyűjtött 3000 milliárdunkat, s ők zavarták össze Vida Ildikó gondolatait, továbbá miattuk nem jutott eszébe Mészáros Lőrincnek, mije és mennyije is van pontosan, na szóval ezek a migránsok, miközben kajtatnak át a zöldhatáron, “károkat okoznak a terményekben és a termelési infrastruktúrában”, bármit jelentsen is ez utóbbi. Gondolom, valamelyik a sötétben, ólálkodás közben rálépett egy öntözőkannára, vagy nekiment egy Robi-kapának, és letört a gázkar. És hát nyilván jelentős a taposási kár, amely a terményeket éri. Hogy mennyire, azt egyelőre nem tudta megmondani a polgármester úr, de hamarosan felmérik a károkat. Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára kicsit még erre is rá tudott tromfolni, nem véletlenül sodorta oda a jó sors, ahova: ő azt mondta, “…beláthatatlan károkat okozhatnak a növény- és állatbetegséget terjesztő vírusok, baktériumok, amelyeket a migránsok hurcolnak Magyarországra a szendvicseikben”, éppen ezért, bár “Még nincs veszély, de lehet, ezért fontos a határzár mielőbbi felépítése.” Kérlelhetetlen vaslogika. Napnál világosabb, hogy a menekültek itt, minálunk bontják ki az alufóliából az alig három hónapos, még Szíriában készített szendvicseiket, melyeket úgy készítenek el maguknak, hogy két réteg kórokozóra három vastag szelet baktériumot raknak. Állatok ezek, komolyan mondom: hát nézz oda, bazmeg, felzabálják a kórokozót, aztán az őszi árpára tüsszentik, és kész a baj, rajtunk a lépfene. Na most jött el az ideje, hogy elétek rakjam a keserű pirulát: biztos forrásból, a Maxitól tudom, hogy további migránsok készülődnek a mi lángoktól ölelt kis hazánkba… ezrek, tízezrek, de az sem kizárt, hogy milliók… Nyugat-Európában állítólag hírét vették, hogy január 1-től 2.4 százalékkal meglódították a közmunkások bérét, így immár bruttó 79.155 (nettó 51.847) forintot használhatnak fel a legszerencsésebbek. A nyomorgó német, osztrák, francia, svájci, holland, brit tömegek számára (nem is szólva a siralmas helyzetben, már-már rabszolgasorban “élő” skandinávokról) alighanem ez az 1855 forintos ugrás volt az utolsó csepp a pohárban – hamarosan megindulnak a jobb élet reményében ők is. Így tehát nincs más út, körbe kell kerítenünk az egész országot, több mint 2200 kilométeren. De sajnos ez is kevés, hiszen a tehetősebb szakmunkások még ekkor is berepülhetnének például kisrepülőgépen – a kormány tervei alapján tizenöt méteres magasságban csirkedróttal fedik be a légteret, szerencsére a jelek szerint a nemrég alapított Mészáros, Pintér & Tiborcz Nemzeti Drót- és Édességipari Kft. kapacitása bőven elegendő lehet a projekt kivitelezéséhez. Már csak a pecsenyevakondok támadása ellen kell védekeznünk, amelyek átjöhetnének, és felzabálhatnák a tritikálét – a már említett 2200 kilométeren tehát három méteres mélységben vasrostélyt süllyeszt ősi földünkbe a Mészáros és Nemzeti Fia Rostély- és Nemzeti Szenteltvízgyártó Kulturális Betéti Nemzeti Társaság. Marad még így is rés a pajzson bőven – de majd apránként, az ötéves tervet követve betömjük azokat is: szép légmentesre.

* Integetni jó.

Időnként egyre jobban sajnálom, hogy nem mondjuk 25 éves koromban lettem buszkormányos. Jó, pár dolog talán kimaradt volna az életemből vagy ki tudja – de néha, a hosszú egyenesekben bele-belemar a szívembe, hogy lehetséges, már csak röpke 30-40 évem van ebben a szakmában, aztán kilöknek a kormány mögül, és mehetek élvezni a jól megérdemelt nyugdíjamat – ha csak addig nem történik még pár áttörés az orvostudományban, ami mondjuk 150 évre tolja ki az átlagos élethosszt, s így a felelősen gondolkodó kormány fellélegezhet, s kitolhatja a nyugdíjkorhatárt mondjuk 149 évre, amit választási évben 148-nak ígérnek. De nem is erről akarok mesélni… Buszvezetőnek lenni nagyon nagy flesh. Már biztosan írtam, micsoda perverz kiváltságnak élem meg, hogy ebben az energiaszegény világban nekem még fizetnek is, hogy minden száz kilométeren elégessek mondjuk 25 liter gázolajat… Gyorsan hozzáteszem még (a buszos tananyagunkban olvastam lelkesen anno), hogy az autóbuszos közlekedés fajlagosan a legkisebb környezeti terheléssel járó módozat: gondolj csak bele, hogy egy korszerű, környezetbarát motorral felszerelt busz fogyaszt mondjuk 22-25 litert száz kilométeren, miközben 50-60 utast szállít – egy autónak ebben az összevetésben 2 literrel kéne elboldogulnia. Meg kell adni, hogy egy korszerű óriás utasszállító egy főre lebontva megközelítőleg hasonló adatokat képes produkálni – persze ezúttal csak az üzemanyaggal számoltunk, ez azért jóval összetettebb ügy, de higgyétek el, kérlek, hogy akkor is a busz a legjobb, kész… :-) Aztán az is nagyon jó, hogy folyamatosan amolyan világok ura-érzésed van: tonnákat terelgetsz okosan és nyugodtan, súlyos méterekbe tömörítve – és  megunhatatlanul jó érzés az is, hogy a busznak azért még mindig van egyfajta respektje a közlekedésben, igen, még a magyarban is. Hadd idézzem megint a tananyagunk egyik különösen szép mondatát itt és most: “A buszvezető a közlekedés karmestere. Mindenki rá figyel.” És bizony, bizony, tényleg – sokszor megtörténik, nagyszerű dolog, ha ésszel csináljuk, és csak élünk a lehetőségekkel, nem vissza, ugye. Aztán, még mindig folytatom: itt van a megkerülhetetlen súly, a felelősség kérdése… Gyors kérdés, melyik a felelősségteljesebb hivatás: a szívsebészé vagy a buszsofőré? Ne vágd rá rögtön a választ – előrebocsátom, én is nagyon is tisztelem az orvosokat, ráadásul soha nem is bírnám elviselni azt a fajta direkt felelősséget a betegek élete és egészsége iránt, ami az ő vállukat nyomja szinte minden pillanatban: de, már ha szabad ilyesmivel ironizálnom, ha ők elszúrnak valamit, azt ugye egy ember bánja; ha én hibázok, adott esetben akár ötven… De természetesen nem hibázok… jó, tudom… de akkor is, legalább mind így, ebben reménykedve indulunk el minden nap hajnalban vagy épp éjszaka, és mindig pihentek, nyugodtak, koncentráltak, barátságosak és defenzívek vagyunk… És akkor a végére hagytam a legnagyszerűbbet mindenek közt: az integetést. Azt nyilván tudja/látta már mindenki, hogy minden buszvezető minden útba eső kollégát alaposan üdvözöl – na, ebben az egy szegmensben elég jó rutint szereztem a néhány évtizednyi motorozás során, merthogy ott ugyanez a helyzet. Az viszont már egy kicsit jobban meglepett, s csak azóta tapasztalom, amióta falujáró járaton dolgozom: integet a buszvezetőnek a fogatos, a biciklis, a traktorista, a boltos, természetesen a gyerekek, no és a házuk előtti kis padon egész nap üldögélő mosolygós bácsikák is… És mi sem természetesebb, mint hogy az ember kedélyesen visszalenget mindenkinek, legjobb törzsintegetőimnek még egy rövidke duddantás vagy egy villantás is jár – csak mert így kerek és szép a világ mifelénk. Szóval összességében csak azt akartam elmotyogni, minden különösebb első/hátsó szándék nélkül, hogy ha valakit nem különösebben izgat a pénz, nem nyomasztja, hanem doppingolja a felelősség súlya, ráadásul valami igazán izgalmas, igazi, klasszikus kapitányi tevékenység után vágyódik, ha szeretné érezni embertársai tiszteletét (leszámítva persze, többnyire, az épp aktuális utasokat), vak ismeretlenek megbecsülését, és más, hasonlóan magasztos élmények után sóvárog, az szóljon csak rám bátran – lehet, hogy lenne egy visszautasíthatatlan javaslatom…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (19 lövet, átlagosan: 6.58 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

4 komment

  1. Fehéri Tamás szerint:

    “Mészáros és … nemzeti … nemzeti … nemzeti …”
    ez király.

  2. K Ferdy szerint:

    Kapitámy!A Nógrádi Zoltánt van szerencsém már nem tegnap óta ismerni.Ha ő mond valamit,akkor az úgy van.Az,hogy mi aránylag egy “jó”helyen élünk,az legyen nekünk a szerencsénk,de igenis azon kisembereken,akiken jókat gúnyolódsz,nekik igenis nagyon nagy baj az,ha összemosod a péket és ide hozod a bróker dolgokat…ugyanis semmi köze az egyiknek a másikhoz.

    • Boda Kapitány szerint:

      Hm… Nos hát, remélem, lesz olyan is, aki régebbről ismer további politikusokat, így végül kiderülhet, hogy amit mondanak, az úgy van – mondjuk ha valaki ismeri Nagy Istvánt, akkor a kórokozós szendvics is valós problémává avanzsálhat, felkészülnek Mészáros Lőrinc és OV jó ismerősei, alig várom… A probléma ott van, hogy az egész ügy durranásig pumpálása valamelyik spin doctor, Finkelstein vagy Habony mester (mellesleg természetesen zseniális) agyszüleménye: egyfelől mindig jó, ha sikerül nálunk is szerencsétlenebb csoportokat felmutatni (még jobb, ha a helyzetben vannak olyan féligazságok, amiket attól kezdve teljes értékű érvekként lehet mantrázni), akiket kedvére rugdoshat bárki, s akiket időről időre elő lehet húzni, mint minden bajunk okozóit – másrészt addig se arról kell beszélni, amiről beszélni kellene, a gumicsontrágcsálással remekül megy az idő, felejtünk, kopnak a problémák, miegymás… Nem szokásom egyébiránt kisembereken gúnyolódni: az általad említett dolgoknak pedig nagyon is sok közük van egymáshoz, bármily meglepő is…

      • Hatlövet szerint:

        Az a polgármester aki ebből az egészből azt vonja le, hogy letapossák a vetést esetleg felzabálják a búzát lábon, még őrlés előtt az bizony nem kis szellemi kihívásokkal küzd. :(
        Teljesen jó és logikus a levezetésed András, én legalábbis érteni vélem. :D

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


9 + egy =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz