Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


20 június
5komment

Egy falat falat? Köszi, ezt is befaljuk…

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizennégy éves rovatunk mai, e helyütt már százhetvennegyedik kiadásában először is visszatekintünk egy csöppet a néhány napja lezajlott Bajnokok Ligája-döntőre – nem, nem futballszakmai szempontból foglalkozunk az eseménnyel, mint talán tudjátok, a Barcelona legyőzte a Juventust, egészen jó kis meccs volt, oké, nem egy Videoton-Paks, de azért el lehetett vele tölteni az időt. A díszpáholyban természetesen ezúttal is helyet foglalt jó néhány nobilitás – többek között nem hagyta ki a döntőt a magyar és a francia miniszterelnök sem, mindketten különgépen utaztak a helyszínre, s ugyancsak mindketten fontosnak érezték, hogy gyermekeik is ott legyenek a megismételhetetlen sportcsemegén. Egyikük aztán, pár nappal később úgy érezte, illik belátnia, hibázott, ugyancsak illik elnézést kérnie honfitársaitól, s befizetnie az államkasszába a gyerekekre eső költségeket. Hogy ez vajon Orbán Viktor avagy Manuel Valls volt-e, nos, ezt a nehezen eldönthető kérdést megválaszolom odabent. A múlt héten fecsegtem néhány szót egy vitorlásról, mentális kihívásokkal küszködő kapitányáról és enyves kezű legénységéről – tettem mindezt az utóbbi hetekben mindent elöntő (és minden mást jótékonyan elfedő) kormánytévés téma, az ugyancsak mindent elözönlő migránsok (tényleg megőrülök már ettől a szótól) ügye kapcsán: nos, az kétségtelen, hogy sikerült szűk másfél milliárdért szóba hozni a dolgot, ebből háromszázmillió ment el az ide látogató embercsempészeknek szóló, naná hogy magyar nyelvű óriásplakátokra. Ha Magyarországra jössz, ez meg az… Nos, pár mondatban meglessük, mi a helyzet akkor, ha már Magyarországon vagy, és történetesen a kormányzásban tevékenykedsz: vajon akkor hogy állunk a törvényekkel, kultúrával meg a többi aprósággal… Nem is szólva a négy méter magas kerítésről, ami a kormány döntése alapján felépül: egyelőre csak a déli határszakaszon… Végül szóljon a rádió – elég sokat hallgatom mostanában, amolyan szakmai ártalom: alighanem ezért tűnhetett fel, mennyire unalmas és egyoldalú az úgynevezett kereskedelmi adók zenei kínálata. A kívánságműsorban például kívánni már nem lehet – egy kicsit nosztalgiázom is, amikor régi munkahelyemre, az EL-DO Rádióra, s benne a régi típusú kívánságműsorra emlékezem… Kapcsoljunk be/ki együtt, gyertek.

Hirdetés

* Gyermekeivel vett részt a múlt heti BL-döntőn a francia miniszterelnök.

Manuel Valls a kormány különgépével utazott Berlinbe: utazása egyébként a miniszterelnöki hivatal szerint hivatalos útnak minősült, mert a döntő előtt Michel Platinivel, az UEFA elnökével kellett megbeszélést folytatnia a 2016-os, francia rendezésű EB-ről. Úgy tűnik, a francia választók egy manósapkányit kételkedtek ebben a valóban kissé magyarosnak tűnő indoklásban, ugyanis egy gyors közvéleménykutatás szerint 77 százalékuk nem vette jó néven az utazást, amire Valls a gyerekeit is elvitte magával. Miután e felmérés napvilágot látott, Valls átgondolta az ügyet és a teendőit, és elnézést kért mindenkitől. Egyebek mellett így fogalmazott: “Miniszterelnök vagyok, feddhetetlennek kell lennem. Megértem, ha azokat a franciákat, akiknek a hónap végén már nincs pénzük, felháborította ez a könnyelműség. Baklövés volt. Még egyszer nem fogom elkövetni.” A teljesség kedvéért azt is muszáj hozzátennem, hogy a politikus visszafizette azt a 2500 eurót, amibe gyermekei kiruccanása került. Különös talán, de mindezek után egy újabb felmérés azt mutatta, a megkérdezett franciák 58 százaléka továbbra is úgy gondolta, a bocsival meg a visszafizetéssel még nincs elintézve az ügy. Hm… Kicsit elkényeztetettnek tűnnek nekem ezek a csigaevők, de komolyan: mit várnak még? Valls korbácsolja meg magát délben a Champs-Élysées-n? Zárassa kalodába magát, hogy két napig mindenki leköphesse? Mondjon le minden ingó és ingatlan vagyonáról, vállaljon két év önkéntes munkát? Jó szívvel javaslom, aki Franciaországban elégedetlen azzal a gesztussal, amit Valls tett, jöjjön át egy kicsit hozzánk, és vizsgálja meg testközelből, mit tesz hasonló helyzetben a mi emberünk ugyanebben a beosztásban (vagy, hogy fokozzam az élményeket, Rogán Antal kicsit lejjebb). Tehát: Orbán Viktor szintén különgéppel (jó, nem kormánygéppel, az, ha jól tudom, nincs, bár igény természetesen lenne rá… szóval csak az OTP-ével, de ez lényegét tekintve ugyanaz) repült Berlinbe, szintén magával vitte Gáspár herceget, akitől már előre is elnézést kérek, jól tudom, hogy ő nem közszereplő. Némi különbség mutatkozik a tekintetben, hogy Orbánnak meg se próbáltak valami hivatalos fedőtevékenységet kiötleni – úgy voltak vele, ha elcsúszik úgy, hogy senkinek nem tűnik fel, ha meg netán bevágják őket a közvetítésben, hát úgy is nagyon jó. Nálunk senkit nem érdekelt/érdekel, vajon a magyar választók mit gondolnak erről a kis kiruccanásról, olyasmi meg fel sem merül, hogy egy ilyen eset után nagyjaink közül valaki netán a zsebébe nyúljon és fizessen. Hm… miből is? Ha jobban belegondolok, azt hiszem, elég jó ideje, mondjuk harmincegynéhány éve már, hogy Orbán Viktor “saját” vagyona is vegytisztán közpénz. De kedves vezetőnk természetesen már egy ilyen üres gesztus eljátszását se érzi szükségesnek: ha ő elutazik és elviszi magával a fiát, a lányát, a vejét, a mészároslőrincét, az a magyar nemzet érdekében történik, és egyébként is, kik vagyunk mi, hogy el- vagy beszámoltatnánk… Baklövés volt. Még egyszer nem fogom elkövetni – ezek voltak a francia elnök szavai: a franciák elégedetlenek. Nálunk egyetlen szó el nem hangzott, leszámítva, hogy megírta a hvg, az index meg a 444 – a magyar választók epedve várják a következő világeseményt, amelyre befizethetik néhány nagyszerű fiukat… és persze azok fiait is. Hálatelt szívvel rebegjünk köszönetet a fáradhatatlan utazóknak a többgenerációs, szó szerinti népképviseletért.

* Négy méter magas falat is építünk az idegenek ellen – egyelőre csak a déli határvidékre, 175 kilométer hosszon.

“Nem akarjuk látni, hogy új falak épülnek Európában!” – no, ki mondta ezt a szép mondatot a saját soha nem hazudós szájával jó régen, 2014 novemberében? Talált, nem süllyed. Még jó, hogy egyelőre csak a földön járó idegenek kerültek a magyar kormány nemzetmentő vágyainak homlokterébe – sokkal nehezebb dolgunk lesz, ha egyszer majd, Pataky Attila (Nemzeti Idegenvédelmi Intézet) tárcás miniszteri kinevezését követően az ufóktól kell megvédeni a keményen dolgozó kisrabszolgákat: akkor ugyanis csak egy méretes csirkedrót-kupola jöhet szóba, amit ácskapoccsal lerögzítünk minimum nyolc-tíz helyen, el ne vigye a szél. Kíváncsian várom egyébiránt, melyik bariról derül ki pár héten belül, hogy drótüzeme van. Folytatódik a kutyakomédia, ami az évek alatt alaposan felgerjesztett idegengyűlöletre épül – nem csodálkozom, tavalyelőtt egy kutatásból az is kiderült, mi a rohadék pirézeket is úgy rühelljük, hogy legszívesebben azt kívánnánk, bár ne is lennének: hát most kérdőíveken kellett bejelölgetnünk, ugye nem lenne jó nekünk, ha pokolgéppel felrobbantanának a piacon, nem örülnénk, ha égre emelt géppuskákkal randalíroznának az utcán; ugye nem akarjuk, hogy egyik reggel egy vigyorgó, nagy szakállú afgán üljön az íróasztalunknál az irodában; ugye ezerszer jobb csárdást járni, mint dervistáncot; és ugye mi se szeretnénk, ha szír menekültek kerülnének a parlamentbe, hogy aztán ellopják minden vagyonunkat. Mert mi csak azzal maradhatunk továbbra is ilyen boldogok, gazdagok, elégedettek, ha itt élő igaz magyar véreink fosztanak ki bennünket csurira; ha ők szarják le nagy ívben a kultúránkat, illetve határozzák meg, mi is az oszthatatlan, támogatásra érdemes mélymagyar, hamisítatlan feketegyörgyi, mágazoltáni, demjénferenci okosság/szépség, ami nekünk való. Ezek a mi embereink nem akarnak konkurenciát a törvények be nem tartása terén sem: bőven elég, ha csak rájuk nem vonatkozik az, ami miránk oly nagyon is. És persze arra is van jó gyógyszerük, ha valamiért netán mégis nagyon törvényesen kéne eljárni: expresszregulát gyártanak, a kellő mennyiségben és minőségben, éjszakánként – na tessék, ők akkor is fáradhatatlanul dolgoznak, amikor más pihen, mellesleg. Szóval megvolt a kérdőívezés, amúgy az se csúnya szakma, kicsivel több mint egymilliárdba fájt kipostázni a lapokat, most már hatszázezren visszaküldték, persze azt is mondhatná bárki, hogy hatmillió érkezett be, senki nem látja, senki nem tudja, senki nem ellenőrzi, és senki nem kétli, hiszen tudjuk, csupa igazmondó juhásszal van dolgunk. Németh Szilárd két rezsivágás között kamera elé áll, mögötte harminckét darab hatszor három méteres nemzetiszín lobogó, de szép, és elmondja, amit tudnunk kell. A feldolgozás nyolcvan százalékos, Magyarország lakossága 99.99999998 milliomodos arányban egyetért, sőt, még inkább… (“A Fidesz üdvözli a kormány döntését a határzárról…” – részlet egy közleményből.) Ezért aztán kerítést húzunk, négy méterest, egyelőre csupán 175 kilométeren, határon innen, természetesen semmit-senkit nem sértünk vele, és aki netán egy külön helikopteren el tud repülni direktben a falig mondjuk Szíriából, és hivatalos iratokkal igazolni tudja, hogy az ámokfutó fegyveresek lefűrészelték minimum két végtagját, továbbá néhány tüdő-, has- és fejlövése is van, és kötélhágcsón leereszkedik a Fal mögé (azaz nem lép előtte a Kósa Lajos és Rogán Antal által biztonságosnak minősített országok területére), azt befogadjuk. Azaz már mehet is a zárt, őrzött menekülttáboraink valamelyikébe, aztán majd meglátjuk. Megkérdezhetem-e csendesen, mennyibe fog kerülni ez a pompás fal, demokráciánk legújabb büszke hírnöke? Saccolgatnék, kockás papírral: a bolgár-török határon felhúzott szögesdrót-kerítés három méter magas, 85 kilométer hosszú. 45 millió euró, azaz 14 milliárd forint volt, hadd áruljam el, ott se lopnak keveset, és természetesen a megfelelő sürgősség miatt érthetően közbeszerzés nélkül húzták fel a nagyszerű építményt. Nem kérdés, hogy nemzetgazdasági és -biztonsági okokból nálunk minden titkos lesz örökre, de egy kábé képletet akkor is készíthetünk: 14 milliárd forint x 2 (hossz) x 1.33 (magasság), az 36 és fél milliárd, és a barátkvóciens, legyen mondjuk csak kettes szorzó jóindulatúan, kerekítve lefelé 70 milliárd. Csak hamvába holt gondolatkísérlet, és azt is előre tudom, fogadjak be egy szír családot, ha annyira tetszik, mindegy, akkor is elmondom: szóval egy normális országban, ha tényleg akkora a baj, építhetnénk ebből a pénzből (esetleg, jófejségből tegyük még hozzá mondjuk hat újabb stadion árát) egyszerű, de emberinek mondható telepeket, legyen egy férőhely egy milla (tehát mondjuk egy ötfős családnak elegendő tér ötmillió, csak hogy jól lássuk), az így elsőre 70 ezer ember elhelyezésének megoldása. Házépítéssel, nem falemeléssel, ha érthető a különbség. Ha meg netán mégse lenne rá szükség, az itthoni menekültjeink körében is létezik rá minimális igény, attól tartok. Hülyeség, ugye? Franciaország most jelentette be, hogy 10 500 lakást épít – ötezret a menekülteknek, négyezret azoknak, akiknek még nem bírálták el a kérelmét, 1500-at pedig az illegális bevándorlóknak. Kérem, kapcsolja ki. Vagyis még ne: lenne még egy erőtlen kérdésem a végére. Ha majd Németh Balázs neheztelően összevont szemöldökkel bejelenti a “híradóban”, hogy immár meg kell hogy védjenek minket a nyugatról hozzánk visszaküldendő menekültek ellen is, ugye az se fog zavarni senkit, ha a minket pesztráló kormány arra a részre is pattint valami jelzés értékű kordonkát – lehetne esetleg egy kis rezsicsökkentett áram is benne, meg mondjuk automata géppuskafészkek száz méterenként. Csak miattunk, legújabb kori kelet-berlinerek miatt persze: a szónak számos, szánalmasan szomorú értelmében.

* Kívánságműsort hallgatok a rádióban.

Tudom, ellőttem már a poént, de mindig jólesik: lassan fél éve a kormánynál dolgozom, vezető beosztásban – márpedig a buszsofőrség egyik velejárója a rádióhallgatás, persze csak szépen csendben, kulturáltan. Van egyébként magnó is a munkahelyemen, de szándékosan nem viszek magammal kazettát, nem szeretném ráerőltetni az ízlésemet senkire. Szóval szól a rádió, hallgatom a híreket, meglepő módon mindenhol kizárólag a távirati iroda evangéliumaiból merítenek, érthető persze, jobb a békesség, hamar ugrik a frekvencia, tudjuk jól. Úgy jön ki, hogy elég sokszor szaladok bele az egyik nagy adó kívánságműsorába, tudjátok, ez az a sáv, ahol mindenkinek klassz délutánt kívánnak, klassz felvételek szólnak, és a többi, rendkívül szellemes, komolyan – és ez az az adó, amely, ha jól tudom, még mindig Simicska Lajos tulajdonában van. De hagyjuk a dagadt ruhát másra, mondom, kívánságműsor. Vagy nem is, kicsit távolabbról szaladnék neki: szóval nem tudom, nektek feltűnt-e, hogy ezekben a “kereskedelmi” (már csak azért teszem idézőjelbe, mert szerintem nem olyan nagyon nehéz kereskedni azon a piacon, ahonnan a veszélyes konkurenseket egy-egy szépen kivitelezett, megfellebbezhetetlen, jellemzően hivatali döntéssel eltirhítják) rádiókban ugyanaz a mondjuk húsz szám szól? Oké, értem én, hogy sláger, értem, hogy biznisz – és valahogy mégis kínos, hogy a sok millióból mégis csak ez a pár tucat zöröghet, ezek viszont éjjel és nappal, minimum óránként, jó, tudom, tudomány ez is, nem értek hozzá, bocs, befogtam. De azt akkor se nagyon tudom felfogni, ami a kívánságműsorokkal történt – pár hétig hallgattam, és csak éreztem, valami nem stimmel, mire egyik délután rájöttem, mi a baj: hát csak az, hogy a kívánságműsorban immár nem lehet kívánni. Püff neki. Betelefonál a kedves hallgató, szépen elmondja, hogy a kedvesének szeretne küldeni egy klassz dalt, akit egyébként imád, ez úton üzeni is neki, és egyébiránt mindenkinek küldi, aki szereti, mármint nem a kedvesét, hanem a klassz dalt, amúgy legyen világbéke és boldogság – jó, eddig stimmt, itt jönne ugye a kérdés, hogy hát akkor kedves Jóskám, mit szeretnél küldeni… de nem, nem, változtak az idők, Boda bácsi, itt bontjuk a vonalat, és a műsorvezető megmondja, ő melyik klassz dalra gondolt klassz kívánságképpen. Jó, tudom, bocsássatok meg, megengedem, tényleg nem ez ma a világ legnagyobb tragédiája – de mégis, az ördög a részletekben lakozik, hát hadd kérjem már ki visítva magamnak, hogy a nevemben valaki elküldje szívem szottyának az UFO együttestől a Napolaj című örökbecsűt… (Megvan a Csuja Imre-féle változat, Vers mindenkinek??? Niiincs??? Nézd meg azonnal!) Emlékszem, annak idején, mások mellett persze, feledhetetlen kollégámmal és barátommal, Mackóval mi is nyomtunk kívánságműsort az EL-DO Rádióban: klasszikus idők jártak, cédéről üzemeltünk, a stúdiófalon, padlótól plafonig fent volt a pár ezres gyűjtemény, persze nem holmi olcsó ábécé-rendben, hanem egy roppant speciális logika plusz stílusok szerint felpakolva… Mackó persze mindent, de mindent tudott, én kábé semmit: élőben mentünk, s a legizgalmasabb pillanatok akkor következtek el, amikor mondjuk tíz vagy épp hat másodpercünk maradt, hogy megkeressük, berakjuk és elindítsuk a következő felvételt… csorgott az adrenalin, rengeteget röhögtünk, és örökre belém ivódott a nagy lecke, milyen hihetetlenül sok is tud lenni pár lesajnált kis szekundum… A jó kis EL-DO… lehet róla bármi a véleményetek, megengedem: abban viszont nehéz, sőt, lehetetlen vitát nyitni, hogy az valódi kereskedelmi rádió volt – csak és kizárólag abból élt, amit a piacról, bazi sok melóval, be tudott hozni. És húsz éven át el tudott tartani jó néhány munkatársat – szerényen, tisztességesen, jó hangulatban. Aztán jött egy időszaki frekvenciapályázat, kábé a századik, csak az érthetőség kedvéért mondom – és ennek során, ni csak, felmerült egy súlyos formai hiba a beadványban, amit hű, sajnos, sajnos, minden hiába, sehogyan nem is lehetett orvosolni. Köszönjük, ennyi volt. Ennél többet is tudnék mesélni, akár még arról is, ki intézte az egészet a hivatalnál, de ebben a pillanatban nem esedékes, amúgy is mindegy nagyjából már. Az EL-DO fregattja, amit csatában ezen a kis beltengeren senki nem tudott legyőzni, méltóságteljesen, némán elsüllyedt – s ezzel végre magára maradt a város “egyetlen kereskedelmi” rádiója. Nem nagy eset: cseppben a tenger. Talán csak nem olyan áttetsző.

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (16 lövet, átlagosan: 6.63 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

5 komment

  1. Motorman szerint:

    Kellett a frekvencia a Lánchídnak….

  2. Tüske Hajnalka szerint:

    Andriska, most megfogtál, de gondolom, nem vagyok egyedül ezzel.Én csak simán Górénak hívtam az El- Do szépségesen alacsony vezetőjét.;) Bírtam a stílusát, telefonon recepteket is megosztottunk, zenékről is beszéltünk. Később megjelent a Gerilla is, nem elhanyagolható zenékkel. És mi lett a vége? Egyetlen rádió maradt itt, helyben, Garda Árpi vezetésével. A három helyett. Őt Töhi ( Ferenczi János) tanította be.Mint Téged Kemény Dezső.

  3. Tóth Gábor szerint:

    Jesszusom, én is rádióztam, egy kicsit otthon, aztán az ottani intendáns itt Szentendrén lett intendáns a Pilis Rádióban – nem reklám mert már az sincs, ahol én is sokat kívánságműsoroztam. Kezdetben CD-ről ment a zene aztán jött a számítógépes korszak.Nálunk ez – ahogy tanították – amerikai stílusban ment, azaz én ültem a keverőpultnál és a mikrofonnál is, volt úgy hogy az egész épületben csak egyedül, és műsort csináltam.Ha kellett, reggeli közszolgálatit, ha meg jött az este, kereskedelmi kívánságot.
    Fent ment a zene az emeleten, én meg rohantam le beengedni az épületbe a vendéget,polgármestert,politikust,celebet, és igyekeztem vele felérni a két zene végéig, mert “beszélni kell”.
    Ja persze nálunk is lehetett kívánni,bizonyos határok között.Emlékszem milyen sokan küldtek Vácra dalokat, én kis naív azt hittem, a környékről valami miatt sokan Vácra költöztek – aztán a rádiós kollégák nagy röhögések után felvilágosítottak, hogy ez így van ugyan, de nem önként tették.
    A frekvencia pályázatok és a rettegett ORTT már akkor is ocsmány volt , magyar módra szar és szemét.
    Amikor még otthon, a Duna rádióban (volt itt Szentendrén is egy Duna rádió egyébként ) rádióztam, akkor nagyon romantikus volt számomra, hogy ez már nem egy koleszos rádió, itt vezeték nélkül is hallják mondjuk a Duna túlpartján amit mondok a Vasmű klub stúdiójában.
    Mint friss diplomás villamos üzemmérnök képes voltam ájuldozni és meghatódni eme technikai vívmányon, amit rádiónak hívnak.
    Kár, nagy kár, hogy már ezt sem hagyják, hogy egyéniségeket, egyéni hangokat, egyéni műsorokat hallhassunk, ne csak ugyanazt mindenhonnan és a pályázat sem pályázat, csak képmutatás.

    A múltkor írtad,hogy Kanadában vagy hol lakásokat építenek a hajléktalanoknak, most meg jössz ezzel a francia megoldással.
    Lehet,hogy több legyet ütnénk egy csapásra efféle építkezésekkel,esetleg a pályakezdők és a magamfajta egyáltalán nem pályakezdők is esélyt kaphatnának hogy lakáshoz jussanak úgy, hogy ne kilakoltatás legyen a vége a rossz bankhitelek miatt.
    Na persze igazad van, Hofival szólva minek álmodok,ha egyszer ébren vagyok….
    Most is jó volt olvasni téged! :)

  4. Hatlövet szerint:

    Nagyon úgy néz ki, hogy Orbánék ezzel a menekültkérdéssel megütötték a főnyereményt.
    Már a rezsicsökkentés sem volt kis gurítás, hozott is nekik újabb 2/3-os győzelmet, de ahogy elnézem most nyugodtan kezdhetnek berendezkedni akár 40 évre is a fiúk, hiszen a magyarok gyűlölködése minden határ felett van. Egymást is gyűlölik nem hogy az idegent.

    No de jól is van ez így ezek szerint. :( :( :( :( :(

  5. Alma Lajos szerint:

    Kedves T. Szerkesztő Úr!

    Kapargatjuk itt a felszint, pedig szerintem úgy néz ki a dolog hogy a vezető bűnözőink észrevették hogy buktak és most mentik a maradék vagyont. Lehet hogy minden egyéb fedőszöveg?

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


egy + 3 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz