Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


16 május
13komment

Árgus szemű revizor Görögországba tart

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizennégy éves rovatunk mai, e helyütt már százhatvankilencedik kiadásában Görögországba utazunk – a hét híre volt, hogy a laza délszakiak ki tudták fizetni mérhetetlen adósságuk egyik részletét az IMF-nek: kicsit talán csökkent a dolog értékén, hogy az IMF pénzéből voltak jó fejek… Hogy rendesen tájékoztatni tudjam nyájas olvasóimat, úgy határoztam, hogy a helyszínre látogatok, hogy saját szememmel győződhessek meg róla, hogyan is áll most a helyzet délen. Elsősorban Paraliát fogom ellenőrizni az elkövetkezendő tíz napban, ahol a helyi gyrosárusok nyugtaadási fegyelmét veszem majd górcső alá, továbbá a strandokon kihelyezett napernyők után szedett bérleti díjak jogszerűségével kívánok foglalkozni, különös tekintettel arra a tényre, hogy ha iszom egy Mythos sört, nem kell értük csengetni. Igyekszem nagyon haza, le ne maradjak a legújabb Nagy Nemzeti Konzultációról, semmiképpen nem szeretném, ha pont én nem vennék részt az alkotmányozás folyamatában, ha már egyszer úgyis kifizetem a másfél milliárd rám eső részét. Kevesen hitték volna, hogy a legutóbbi, a magyar nemzetből még itthon maradottak körében enyhén szánalmas mértékű érdeklődést kiváltó konzultáció után Vezetőnk bevállal egy újabbat – de a betegség, úgy tűnik, már csak ilyen, időnként furcsa mellékhatásokkal jár, tapasztaljuk naponta. A végére egy kis önostorozást tartogatok az ínyenceknek, és azoknak, akik szívesen olvasnak nagy bukásaimról – olyan mértékben szégyellem magam valamiért, hogy úgy gondoltam, az a minimum, hogy a szélesebb nyilvánosság elé tárom, mekkora kőparaszt is tudok lenni, miközben hétről hétre ontom a jóságot, szépséget, toleranciát, természetesen folyton azt a képet erősítve, hogy én két hetente szépen kiszidolozom a szekrénykém kiemelt helyén tárolt bölcsek kövét, amit egy álmos délutánon kaptam fel a földről a házunk mögötti parkban. Nos, eljött a nap, amikor Vörös Kapitány elcseszte: nem vettem fel valakit a buszra, és ezt most tényleg nagyon sajnálom. Vallomásos líra szapora bocsozással – bárcsak még visszacsinálhatnám. Elő az ostorokat: sújtsatok le, állom

Hirdetés

* Görögország kifizette adósságának aktuális törlesztőrészletét.

Korábban már említettem itt-ott (az akkor “hamarosan” ígért folytatás máig 90 százalékos, majd valamikor…), mennyire szimpatikus nekem a görögök (és úgy általában véve is, a déli népek) erőteljesen “leszariosz” mentalitása – hogy tudniillik nem épp a pontosság mintaképei, többnyire, a látszat legalábbis ez, a munkához fűződő viszonyuk se túl szenvedélyes, roppantul élvezik viszont az életben mindazt, amit élvezni érdemes, barátságokat ápolnak, beszélgetnek, nevetnek, anekdotáznak, iszogatnak, sziesztáznak… egyszóval jól elvannak, na, ez kétségtelen tény. Mint mindennek, ennek is van persze másik oldala: ebben a mai, sok szempontból meglehetősen rideg és anyagias világban ez a hozzáállás nem sok jóra vezet, a görögök tehát rútul és végzetesen eladósodtak, immár évek óta a totális államcsőd szélén táncikálnak. Sok minden felmerült e tény kapcsán: például az, hogy meddig viseli el (mondjuk) a német autógyári munkás, hogy a sajátja mellett igazából két görög családot is finanszíroznia kell; hogy kizárják őket az eurózónából, s hagyják elsüllyedni őket – sok minden, végül is, azt hiszem, ebben is megegyezhetünk, nem történt, oké, voltak kemény megszorítások, de azoktól se változott döntően a drámai helyzet, csak tüntetések és ellenállás kísért minden próbálkozást. Most aztán nem volt több mese: az IMF (amit a köztévé egyik, nyilván ősmagyar beállítottságú nagyszerűsége következetesen csak íemeffként emleget, ahogyan nyilván New Yorkot is nevlyorknak ejti, mindegy, mellékszál, kapjon érte egy alternatív pulicert hamar, csak hogy stílusos legyek) elhatározta, behajt legalább egy részletet, egy morzsát, azaz 750 millió eurót. Nos, a görögöknek sikerült az, ami a Mátyás-mese csóró, de észkombájn lányának: merthogy már ki is fizették lihegő hitelezőiknek a pénzt – de miből? Nos, igazából az IMF pénzéből, azaz abból a zárolt tartalékból, amit a nemzetközi pénzalap bocsátott rendelkezésükre, mondjuk nem pont erre a célra. Hogy lesznek ebben a játszmában még érdekes történések, az számomra nem nagy kérdés… Holnapután, hétfőn mindenesetre, úgy döntöttem, a helyszínre utazom, hogy személyes tapasztalatokkal gazdagodhassak a görög helyzet minéműségéről. A Katerini melletti Paraliát szemeltem ki vizsgálódásom helyszínéül, kilenc napon át itt fogom ellenőrizni például a hely legnagyobb múlttal rendelkező, immár három évtizede a lakosság szolgálatában álló sarki gyrosos számlaadási fegyelmét; ellenőrzöm, hogy a közeli strandon dívik-e még az a tarthatatlan gyakorlat, hogy ha az ember napernyőt bérel, az négy euró, ellenben ha bármit, jellemzően párás üvegűre hűtött Mythos sört fogyaszt, akár csak egyet is, a napernyőtulaj bartender már szemet huny, és nem szed sápot a turistáktól – vajon helyes-e ez az adófizetői magatartás, kérdem én már most, itthon is, s fogom még inkább kérdezni hamarosan. Üzentem már Kosztasznak is, akivel – persze csak a látszat kedvéért, konspiratíve – meglehetősen jó barátságot építettem ki tavaly: ő annak a kis apartman-hotelnek a tulajdonosa, amelyben a nap jelentős részében, amikor épp nem ellenőrzök, unatkozni fogok, udvariasan megkértem, takarítsák ám ki szépen az elnöki suite-ot, amiben majd meghúzom magamat. Talán már említettem, de ha nem, most megteszem: a revizorkodás mellett még egy fontos célja van mostani utazásomnak – ez pedig nem más, mint a rezsicsökkentés, ha nem is teljesen a megszokott némethszilárdi módon. Ez a kilenc nap ugyanis ilyenkor, előszezonban, ha az ember időben lefoglalja, 21 ezer magyar egységbe fáj – hogy pontos legyek, ennyi a díja a nyolc éjszakának Kosztasznál, és persze még ugyanebből a keretből hurcolnak el a helyszínre (s a korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, fontos tényező, hoznak is haza), autóbusszal, nagyjából kétezer kilométer oda-vissza cakkumpúder. Van-e valakinek valamilyen egyéb kérdése? Ja, tavaly, ha jól emlékszem, egy főre nagyjából száz eurónyi kinti fenntartási költséget számláltam össze, oké, megengedem, nem ültem Katerini legelegánsabb éttermében minden este (na jó: egyszer sem, de nem is veszítettem semmit), cserébe inkább nagyszerűen éreztem magam a helyiek társaságában a hangulatos kis büfékben és bárokban, a reggelit meg magam sütögettem a gázon Lidl-alapanyagokból, és a többi. Ne hívjatok, ne írjatok, kikapcsoltam, mert veszedelmesen kikapcsolok (de azért egyszer, legkésőbb szombatig, az aktuális HL miatt várhatóan be- is..) – és ne feledjétek az ősi bölcsességet: egy elő- meg egy utószezoni olcsó görög hét távol tartja az orvost és a pszichiátert… Nem hiszitek? Nézzetek csak rám…

* Nyakunkon az újabb Nemzeti Konzultáció.

Sajnálatosan kevés, mindössze három volt még csupán ebből a nagyszerű műfajból – a hivatalos kommunikáció/Orbán Viktor szerint azért van rá szükség, mert “előrébb van a nemzeti konzultáció segítségével történő alkotmányozás, mint a népszavazás révén történő alkotmányozás”. Nos hát, ha előrébb van, előrébb van – szerintem meg, hadd mondjak egy buszos példát (mostanában egy csomó mindenről ilyenek jutnak eszembe, bocs), ha halványlila segédfogalmam nincs róla, merre tudok eljutni Hartyánfalvára, arra persze az is egy megoldás, hogy még itt, a külső kútnál megállok, és akkurátusan begyűjtöm kedves utasaim véleményét, aztán a legtöbb voks alapján elindulunk valamerre: én azért mégiscsak azt gondolom, ha profi buszvezetőnek tartja magát az ember, talán nem pont így kéne működnie a dolognak. Szempont persze a “konzultációk” esetében az is, hogy felületes néző számára úgy tűnhet, mintha mi akarnánk, mi több, mi irányítanánk mindazt, ami itt történik velünk. Egy népszavazáshoz a választópolgárok felének érvényes szavazata szükséges, azaz minden eddigi ízléstelen alákérdezés-sor cefedelem nagy bukó lett volna: nézzük csak, hogyan alakultak az eddigi három konzultáció számai. Az első, még 2011 februárjában az úgynevezett alaptörvényhez kapcsolódott, és 917 ezer választ eredményezett; a második, ugyanaz év májusában szociális témákról, 1 millió 140 ezerrel volt a legeredményesebb; míg a harmadik, 2012 májusában 690 ezer embert érdekelt – mindegyik esetben nagyjából nyolcmillió kérdőívet postáztak ránk mindig oly kíváncsi honatyáink. Az egymillió fölötti válasz súrolta meg a tíz százalékot, hozzá muszáj tennem, ennél 16 évre szállították le a válaszadók korhatárát. Csak zárójelben jegyzem meg azt is, hogy a visszaküldött válaszok száma mellé még így is tehetünk egy rotringos kérdőjelet: ha jól emlékszem (és persze, most megnéztem, nagyon is jól: akkoriban is rámoccantam kissé a témára, itt van, ha valakinek netán kimaradt), az elsőnél szerette volna tán egy szombathelyi újság lefényképezni a nagy halom kitöltött kérdőívet (amit egyébként, teljesen hihető az is, kismamák dolgoztak fel távmunkában – valahol még azt is kiszámoltam, hogy tán ha tizenöt év kellett volna ehhez, ha napi 24 órában csinálják, de mindegy, biztosan én hazudok…), de ezt, mármint a nagy levélhalom lefotózását rajtuk kívül valahogy senki nem akarta, pedig hát micsoda promóció lett volna az Ügynek… Nem szeretnék anyagiasnak tűnni, inkább csak azért mondom hát, hogy fenntartsuk a beszélgetés fonalát: az első levelezgetést még megúsztuk félmilliárd tájban, a másodikat 860 millióból sikerült kihozni, a legutóbbi 1.2 milliárd volt – jó, jó, aprópénzek ezek, pláne hogy ilyen hasznos dologba fektetjük. Gondolom, a mostani se lesz több 2 milliárdnál mondjuk, belefér, úgyis hasítunk, mint a tídzsíví. “Mi, magyarok, 2010-ben úgy határoztunk, hogy minden fontos kérdést megbeszélünk egymással, mielőtt döntéseket hozunk”. Aha. Így határoztunk. Akkor hirtelen, csak séróból mondanék pár nem fontos kérdést: a magánnyugdíj-pénztárak “államosítása”; a stadionokba elmebeteg mértékben beleölt pénz, a futball hasonlóan eszement “támogatása”; a paksi atomerőmű bővítése; a trafiktörvény; a “közszolgálati” média ki- és átalakítása; a vasárnapi zárva tartás, Lőrinc barát vagy a Nemzet Veje megtollasodása, számos kormánytag “családi kölcsönei”, aztán Andy Vajna, Habony, Vida, és a többi, és a többi, túlontúl hosszasan. Most egyébként a bevándorlás és a terrorizmus lesz a konzultáció témája, komolyan, már alig várom. Pláne hogy elolvashattam, milyen szépen előkészített kérdésekkel ágyaznak meg a nagy diadalnak, nevezetesen hogy végre kimondható legyen az a sugallt, méretes hazugság, mely szerint minden bajunk okozói a bevándorlók, akik elveszik a munkahelyeinket, akikre a keményen dolgozó kisemberek pénzecskéjét kénytelen költeni a gondoskodó állam, apánk helyett anyád – mi több, a bevándorlók terroristák, akik azért érkeznek, hogy mindenkit jól felrobbantsanak. Kíváncsi leszek, hány válasz fut majd be – mondjuk ez is tök mindegy, úgyis annyit mondanak, amennyi épp szükséges, ellenőrizni senki emberfia nem tudja. Ezt sem. És akkor jöjjön most az, hogy elindítom az ingyenes Kis Nemzeti Konzultációt, egyelőre egyetlenegy kérdéssel, a válaszokat ide, a kommentekhez várom: Ön szerint meddig kell még eltűrnünk, hogy pár száz elmebeteg és/vagy maffiózó azt csináljon velünk, amit csak akar?

* Valaki megkért, hogy segítsek rajta, hozzam haza – én meg nem hoztam.

Tudom, viccesnek fog tűnni, többen esetleg azt is mondjátok, cseréljünk problémát – engem mégis rendesen megviselt, hogy paraszt voltam. És már a vezeklésem része, hogy közhírré is teszem. Dolgoztam, rendben meg is érkeztünk Fehérvárra, a gyárhoz, ahová a dolgozókat szállítom naponta kétszer. Az emberek leszálltak, elindultak befelé, már épp zárni akartam az ajtókat, amikor a lépcsőre felhágott egy férfi. Nem volt vele az égvilágon semmi gond, teljesen átlagos, középkorú úriember. Kérdezne valamit… Mondom, tessék parancsolni. Azt mondja, csúnyán elnézte, és véletlenül rossz buszra szállt Pusztaegresen, jelesül az egyik kollégáéra, ami ide hozta, pedig ő Dunaújvárosba indult. Nem kérdeztek tőle semmit (nem nagy eset, sokszor előfordul, hogy tesztírásra hozunk jelentkezőket, szó nélkül felszállnak és slussz), ő meg csak Fehérvár előtt kapcsolt, hogy valami mégsem teljesen gömbölyű. A kolléga mondta, hogy kis idő múlva én megyek vissza Dunaújvárosba, megtenném-e, hogy elviszem. Hm… először is lopva végigmértem az embert, nem lehetséges-e, hogy mondjuk a főnököm az, álruhában, aki épp azt teszteli, vajon hajlandó vagyok-e a szigorú tiltás ellenére idegeneket/ismerősöket fuvarozgatni cégpénzen. Úgy tűnt, nincs sok egyezés, ezt a lehetőséget tehát elvetettem: ennek ellenére is maradt viszont a fejemben lévő tiltás, lásd fent. Idegeneket nem szállítunk: nem tudom ugyan pontosan, mi jár érte, de jobb a békesség, valamelyik kedves utas úgyis elkottyantja, ha az átlagosnál agilisebb, már hazafelé küld egy sms-t a cégem irodájába, hogy ismeretlen személyek terpeszkednek a buszon, kérdőre vonnak, áhh, nem kell nekem balhé… Udvariasan belekezdek, hogy sajnos nem tudok segíteni, de az ember nagyon rendesnek tűnik, tényleg, elnézett valamit, ennyi a bűne, miért ne segítenék, úgyhogy igazából a fejemben hátul már ott motoszkálnak a beszari megoldás körvonalai, majd megbeszélem az arccal, mondja, hogy tesztet írni jött, csak elnézte a napot, ha netán elővennének, megvan a menekülési útvonal… Szép: még csak két hónapja van rendes állásom, de félteni már úgy féltem, mintha külügyminiszter lennék. Elmondom tehát neki, miért nem megy sajna a dolog, és várom, hogy ő meg elkezdje az alkut, aztán megegyezünk okosan. De egyáltalán nincs ellenvetése, szomorkásan bólint, lelép az ajtóból: még megkérdi, hol a helyi busz megállója, aztán elmenőben dünnyög valamit, hogy tizenhárom évig volt buszos Dunaújvárosban, de mindegy – “Majd találkozunk még”, mondja a válla fölött, és már ballag is. Nézek utána, tudom, hogy utána kéne mennem vagy szólnom legalább, mégse mozdulok, csak nézem, ahogy bandukol, a bal kezében egy kis szatyor, nem néz vissza. Még mindig nem késő, még mindig csinálhatnám, amit kell – de nem. Ne kérdezzétek, miért, én se tudom: talán csak sunyin örülök neki, hogy ilyen simán beletörődött, talán azt gondolom, annyira nem is akart volna jönni, talán… nem tudom. De egy órával később már hiába keresem a megállóban a szememmel, és hazafelé már egyre rosszabb, csak ez jár a fejemben – és persze hogy eszembe jut az a muszlim, szakállas buszsofőr Nyköpingben, Svédországban, amikor a reptérre kellett kijutnom időre… A kártyámról leolvadt a pénz, csak némi kápém volt, felszálltam, odaadtam neki a jegy árát – ő meg mutatta a matricát, hogy ha jegy kell, azért kizárólag csak kártyával lehet fizetni, no cash, Sir. Álltam ott hülyén, mondtam/mutattam neki, tegye el azt a pár koronát, aztán go, géphez megyek, hazarepülök, kiterjesztettem a karomat, brümmögtem, hátha. Az ember nézett, kicsit mosolygott a szakálla alatt, ugyan már, hogy is tenne el pénzt, ami nem jár neki, aztán intett, na jó, repüljek hamar befelé. És kivitt Skavstára, jegy nélkül, pénz nélkül, csont nélkül. Pedig ő aztán tényleg az állásával játszott: mégis különösebb hezitálás nélkül segített rajtam. Leszállás után berohantam a reptéri büfébe, jó meleg volt, vettem egy jéghideg kólát, kiszaladtam vele, még ott volt, lihegve nyújtottam neki, hogy megköszönjem, de ugyanúgy mosolygott, és mondta, köszöni, de nem iszik ilyen hülyeségeket, amúgy meg minden oké, nem tartozom semmivel, písz, jó utat. Hát így esett. Így segített rajtam, triplán idegenen egy vakismeretlen muszlim buszos. Én meg így nem valakin, aki magyarul kért szépen. Tudom, vannak nagyobb bajok a világban – de ettől még, higgyétek el, jó szar. Leckét kaptam, nem kicsit: Pusztaegresre üzenem, legközelebb máshogyan lesz, az biztos. Ha lesz legközelebb. És ha nem is.

 

 

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (22 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

13 komment

  1. Csathó Gábor szerint:

    Jól rámutat a mai magyar társadalom legsúlyosabb problémájára,a lustaságára,hogy már reggel hat van,és még senki sem szólt hozzá….Mit csinálnak embertársaim,alszanak?!…Az utolsó írás nagyon különleges.Valahogy nem szoktunk írni,beszélni a gyengeségeinkről,hibáinkról,kudarcainkról…A facebookon sem.Nyilván a többségnek nincsenek.A második kérdésre a válasz hosszú,nyilván felmerül az egyéni felelősség is,szerintem Norvégiában is van ilyen személyiségjegyű ember,mégsem miniszterelnök.Nem tudom,hogy elég felmentés-e számomra,hogy nem szavaztam rá.Azt gondolom,ez kevés.

  2. Pannianyu szerint:

    Az első kérdésedre a válaszom, remélem sokakéval egyezik: eddig sem kellett volna tűrni. Ám, lassan olyanok vagyunk, mint egy rossz házasságban élő ember, aki inkább leél egy életet a számára rosszban csak ne kelljen változtatni! Ha megkérdezed miért, tuti, kifogások halmazát hallod tőle, pedig csak fél a változástól. Bár,jelen esetben az alternatívák hiánya komoly indoknak tűnik… SzÓval, mindenki gondolja át és 2018-ig találjunk ki valamit, amitől élhető lesz ez az ország!
    A harmadik írásod is csak a fentieket erősíti: emberek vagyunk, hibázunk! Te is. Ám, kevesen vallják be. Kalap emelés érte. Pihenj jól!

  3. berill szerint:

    Ha visszaküldöm a nép-nemzetikonzultációs lapot szépen vastag piros filccel áthúzva, az vajon ér-e valamit. Ha mondjuk ezren, vagy tízezren csinálják ugyanezt az számít-e. (volt idő, amikor volt passzív ellenállás- bár akkor nem mi a nép választotta az ellent).
    Vagy az őrültek házában már portás is bolond?

    • Boda Kapitány szerint:

      Egyelőre egyáltalán nem számít, mit csinál egy, tíz- vagy százezer ember. De nem mindig lesz ez így, nem jóslat, csak történelmi realitás.

  4. Hatlövet szerint:

    Az utolsó írásod nagyon szíven ütött, mert bizony kevesen látják be ha hibáztak, még kevesebben nyilvánosan.
    Nagyon tisztellek érte.

  5. suzsuzsi szerint:

    Már eddig sem kellett volna tűrni:-(

  6. Green szerint:

    Akkor jó tzatzkikzást, meg ouzozást! Könnyű megszokni a mediterrán életstílust főleg 10 nap alatt, utána hiányozni fog és pörög a fejben sokáig, hogy szívesen élnénk így, tapasztalásból beszélek. Egyébként nem az átlag sziesztázó görög ember tehet szerintem az államadósságról, hanem a herdáló kormányuk. Az “Kosztaszok” semmit sem csinálnak másképp, mint mondjuk egy nem herdáló kormány alatt. A német munkás meg egy fikarcnyival sem különb 8 órában az autógyárban, mint mondjuk Kosztász egész nap a vendéglátóban teszem azt éjszakába nyúlóan, lehet pont épp a megfáradt Jürgent szolgálja ki. Szóval szerencsére szerintem sokszínűségünk ellenére összenőttünk a itt a kontinensen, többé kevésbé együtt sírunk együtt nevetünk, de még azért van hová fejlődni…
    “Ön szerint meddig kell még eltűrnünk, hogy pár száz elmebeteg és/vagy maffiózó azt csináljon velünk, amit csak akar?” – Szerintem sajnos még 3 évig. Itt már akkora bilik borultak, annyi és olyan rothadt csontváz dőlt ki a szekrényből, hogy egy normális világban a népharag el kellett volna sodorja a NER-t oda ahova való a pokol mélységes mélysége felé, irányítót pedig a büntetés végrehajtás fertelmes lyukaiba… de sajnos nem így van/lesz. A meglátásom, hogy sajnos meg kell tapasztalnunk a legnagyobb mélységet, ahhoz hogy megtisztulhasson minden. A minden alatt a közéletet, politikát és társadalmat és annak gondolkodását értem. A legnagyobb mélység alatt egy Jobbik kormányt értek, aki lehet, hogy kiléptet az EU-ból, lehet Putyin kebelére csatol, visszahozza a halálbüntetést és martalócaival menetel az utcán és nyilvánosan meghurcolja a másként gondolkodókat, menekülőket bárkit, aki a rendszer ellensége. Talán ez majd fellazítja az elkorhadt szürke állományokat és eljöhet ezt elsodorva egy megtisztulása ennek a lángoktól öleltnek… de nem legyen igazam!
    Egyszer én is Budapesten felejtettem a egyik barátomat, aki megkért, ha már úgy is a nagy faluban tartózkodom és rock koncerten vagyok, hozzam már haza utána ő ugyan is lábatörött és nem tud haza jönni csak nehézkesen mankóval tömgeközlekedve. Mondom oké! – Felhívjon, hogy ne felejtsem el? – Á nem kell. Koncert előtt mondom is a többieknek, hogy hazafelé egyel többen leszünk. Koncert király, oké! Utána egy sms a zsebemben rezeg, mondom ki a [email protected] este meg sem nézem ki küldte és mit, ne zaklassanak engem. Autóba be tekerés haza. Mindenkit kirak. Mondom a házam előtt megnézem az sms-t. Hello itt Mankó akkor megyünk? ÁÁÁÁuucs! Felhív, bocs már itthon, megoldod vagy visszamenjek érted? – Megoldom! Azóta engem is kísért a történet és én itt a tied után szabadon itt mea culpázok! Egyébként a sztoridról a Demjén Rózsi Földvár felé félúton slágere jutott eszembe! :D “Újváros felé ha eljön, elviszem, Nem válaszolt, csak nézett álmodón, Újváros felé félúton”

    • Boda Kapitány szerint:

      Bereczki Zoltán szép slágercímét küldöm ajándékba: Kerek egész… :-D De tényleg… Én egyébként egy kicsit – az elmúlt hónapok történéseit elnézve, meglehet, nagyon naivan – hiszek benne, hogy nem lesz meg a három év… de persze az a sanszos sajna.

  7. Tóth Gábor szerint:

    A nyaraláshoz – izé: ellenőrzéshez -szép időt és finom borokat/söröket ízlés szerint !
    A harmadik rész nemcsak tartalma miatt szép….

    A legfőbb kérdésre pedig a válaszom:
    még 3 év + több, ha csak a CIA nem akar mást…akár még “őket” is…:)

  8. Fehéri Tamás szerint:

    csaksimán. tetszett. megint.

  9. K Ferdy szerint:

    Nos kedves Kapitány a konzultációval kapcsolatos írásod végén feltett kérdés jó és jogos.Csak az a gond,amit baloldalt képviselő újságíró kollégáid nyíltan,a nagy nyilvánosság előtt beismertek,(Hír Tv “Csörte” c. műsor)hogy nagyon gyenge a baloldal.
    Az ú.n.civilekről ne is beszéljünk…
    És ami a legaggasztóbb talán,az a sima szimpla közöny.

  10. Lizzy szerint:

    Andris,

    A Lidl-ben a héten van görög hetek – pont lekésed… :D :D :D

    Jó nyaralást!

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


nyolc × = 8

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz