Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


11 április
8komment

Valódi spóremberi erények

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizennégy éves rovatunk mai, e helyütt már százhatvannegyedik kiadásában először egy szomorú, de sajnos teljesen megszokott hírrel szolgálok – huszonegyen vesztették életüket egy buszbalesetben, ami Kínában, egy kanyargós hegyi úton történt, a jármű egy folyóba zuhant, amikor vezetője feltehetően egy olyan szakaszon próbált átjutni, amit kisebb autókra méreteztek. Huszonegy áldozat, tényleg szörnyű – mégis átsiklunk rajta, akár például a Kenyában lemészárolt százötven diák felfoghatatlan tragédiáján: a világ másik felén történő szörnyűségekre mintha valahogy immunisak lennénk… Ezúttal azonban moralizálás helyett inkább csak hálát adok a sorsnak, hogy néhány kínai buszutam nem zárult hasonló tragédiával – elmesélek párat az ott szerzett közlekedési élményekből: némi vérfagyasztás mellett azért szerencsére szórakozhatunk is kicsit. Jó évet zárt tavaly egyik rendszeres vendégünk, Szijjártó Péter külügyminiszter úr: 9.7 millió forintot keresett, amiből 12.5 milliót tudott félretenni. Keszler, valamint Kobzos tanárnő és tanár úr egyaránt megmondhatója, hogy középiskolás éveimben nem merészkedtem túl mélyre a reáliák óceánjában – de azért ez a két adat még bennem is felszínre sodor némi kétkedést az irányban, vajon lehetséges-e ilyen kiemelkedően szép spórtevékenység… Miközben ezt boncolgatjuk majd, eszembe jut tán, hogy felvetődött itt a napokban a Quaestor-ügy egy eddig nem igazán széles körben szellőztetett szála, nevezetesen hogy vajon hová tűntek a befektetett közpénz-milliárdok szerény kis kamatai… Mi persze már megint csak kérdezünk, fullamatőr és ultrademagóg módon, ahogy szoktuk. Végül: a kezembe került a napokban egy elég komoly lista, mely a hazai átlagkereseteket veti össze – a termetes diagram tartalmazza szinte az összes fontosabb foglalkozási ágat, természetesen azonnal tanulmányozni kezdtem, s azt találtam, hogy a buszvezetés nagyjából a toplista 240. helye környékén található: azaz nagyjából középtájt… Statisztikát értékelni sokféleképpen lehet – egy variációval megpróbálkozom hát én is, ahogy törzsolvasóim megszokhatták már, odabeljebb.

Hirdetés

* Folyóba zuhant egy autóbusz Kínában, huszonegyen életüket vesztették a balesetben.

Több mint 1.2 millió emberi életet olt ki évente világszerte a közúti közlekedés – nagyjából huszonöt másodpercenként hal meg valaki az utakon. Kína e gyászos lista egyik éllovasa, 2010-ben például több mint 270 ezer ember vesztette életét ott – a világtendenciákat nagyjából követve felük a legvédtelenebb csoportokba tartozott, azaz kerékpáros, motoros és gyalogos, 31 százalékuk pedig autós. A fejlődő országok rendkívül magas baleseti/halálozási adatai természetesen számos szegmens együttes hatásának “köszönhetők”: a sok helyütt elmaradott infrastruktúra, azaz az utak és egyéb létesítmények nem megfelelő állapota; az ittas vezetés; a gyorshajtás; a passzív biztonsági eszközök, azaz a biztonsági öv, a gyerekülés, a bukósisak mellőzése egyaránt hozzájárul a szomorú adatsorokhoz. És persze a rendkívül rövid idő alatt megsokszorozódott gépjárműpark, a közlekedési kultúra elmaradottsága is ide hat. Tíz éve sikerült először kiröppennem Pekingbe – nos, azt a reptérről kilépve az első pillanatban éles szemmel átláttam, ha életben szeretnék maradni, kicsit komolyabban kell koncentrálnom, mint mondjuk Dunaújváros utcáin. Egy átlagos pekingi sugárúton gyalogosan átkelni például elég jelentős kihívás: nincs ugyanis olyan jármű, ami akár csak leheletnyit is lassítana egy vagy akárhány járókelő miatt, és épp ilyen merő illúzió lenne abban hinni, hogy egy gyalogátkelőhely bármit is változtat ezen az alaphelyzeten. Ha gyalog vagy, annyit tudsz tenni, hogy nagyon koncentrálsz, és amikor egy figyelmetlen sofőr teljes fél méterre leszakad az előtte haladótól, gondolkodás nélkül beugrasz a résbe, aztán macskaügyességgel megállsz a következő sávban hömpölygő autók sora előtt, ahol ismét csak vársz a megfelelő hézagra, miközben előtted-mögötted centikkel nyomulnak az autók-motorok-buszok, folyamatos sorban. Hat-nyolc sávot kell mindössze élve megúszni, és máris a túlparton vagyunk… Izgalmas kaland a buszozás is: a reptérnél történt meg, hogy egykedvű sofőrünk kissé elvétette a járást, az indulási helyett az érkezési terminálhoz vitt minket, s mivel nem volt kedve még egy hosszú kört menni, nem túl bonyolult megoldást választva lendületesen megfordult a hat egyirányú sávban, és a középsőben, telibe nyomva a légkürtöt, kicsit sértődött arccal elkezdett szembe menni a járműóceánnal. Háromszáz méter után sajna jött az elágazás, ott, gondolkodás nélkül szintén bevágott vagy hat sáv elé keresztbe, és ripsz-ropsz, máris a megfelelő nyomon voltunk… Kissé újszerű impulzus volt, de mint kiderült, csak felkészítő a két nappal későbbi utazásra, amikor egy nemzetközi társasággal mentünk vagy százötven kilométert egy kétszer három sávos úton. Sofibá elég egészségesen élt, a váltóhoz gumipókkal hozzá volt erősítve egy ötven kilós jutazsák, benne napraforgómag, azt csócsálta, olyan fél kiló/perc sebességgel, idegi alapon. Elértünk egy komolyabb emelkedőhöz, külsőben egy pótos kamion 60 kilométeres sebességgel. A középsőben egy teherautó előzte, 60.000003 km/h-val, a belsőben pedig már alázott egy busz, 60.1-del. Kis aggodalommal láttam, hogy mi épp 60.15-re gyorsultunk fel sikerrel, ez pedig már több mint elegendő volt ahhoz, hogy a kettős záróvonal könnyed átlépésével megkezdjük a három csiga előzését, a szembejövők belső sávjában. Oké. Sanghajig meg is lett volna komfortosan, ám ekkor a tetőn megjelent a tükröződésünk – egy kamion, egy teher, egy busz, eregették szépen lefelé. Először az amerikaiak bújtak le a padlóra, aztán a hollandok, a franciák, a németek és az osztrákok. Én maradtam, valószínűleg sokkot kaptam – még vetettem a sofőrünkre egy kósza pillantást: egykedvűen belemarkolt a szotyiba, és tolta tovább a busznak a csumát. Amikor már biztosan meg tudtam volna mondani, milyen színű a szembejövő buszos szeme, telibe nyomta a légkürtöt, ugyanakkor behúzta a busz elejét – a mellettünk lévő nyomott egy lökhárítókoppantós féket, és valahogy, nagyjából egy angströmnyivel, de befértünk. Utána hosszú ideig elég nagy volt a csend, az tény – csak a diszkrét szotyirágcsálás meghitt hangjai jöttek előről: a statisztika ismerete nélkül is tudtuk, piszok nagy mázlink volt…

* Szijjártó Péternek 9.7 milliós keresetéből 12 és fél milliót sikerült félretennie.

Semmin nem szabad itt már csodálkozni: a mi elitünk valahogy különös anyagból van gyúrva – de nem csak ők, már a szüleik is, ugye, emlékszünk, több magas rangú kormánytisztviselőt is segített az összetartó család anyagilag házvásárlásban, egyéb apróságokban, ajándék pénzösszegekkel és szigorú kölcsönökkel egyaránt. Van abban valami nagyon életszerű, hogy ha az ember havi milla környékén visz haza, ahhoz még jól tud jönni egy kis plusz forrás, a harmadik villa vagy a négyéves gyerek jövőzáloga megvásárlásához – sokan kínlódunk, amikor ilyesmire kerül a sor, valószínűleg csak azért, mert nem élünk olyan meghitt családban, mint a kiválasztottak. Nyilvánvaló az is, hogy az élcsapat, vállalva minden élettani kockázatot, magán teszteli a rezsicsökkentést – Szijjártó esetében minden jel szerint sikerült eljutni a nullás változathoz, hiszen napnál világosabb, hogy a címben említett megtakarítás alapját a 9.7 milliós alapjövedelme adta. Egyes provokátorokban felmerülhet persze még, vajon miből élt – ha az ezekben a rétegekben megszokott szerény, már-már purista módon is – e kiváló képességű fiatalember a 2014-es évben: nos, egyfelől, ha jól megnézzük, Szijjártó Péter testalkata kifejezetten vékony, s ha összevetjük az év során róla készített fotókat, világosan kitűnik, fogyott. Miért fogyott? Természetesen azért, mert szegény a gyomrán próbált megfogni minden forintot – ha nagy ritkán a CÖF-ben tevékenykedő idősebb hölgyek sütöttek és küldtek neki egy-egy szerényen feltétezett rántottát, abból csipegetett visszafogottan. Szijjártó Péterről köztudott az is, hogy esővizet iszik, aszályos időszakokban pedig a hajnali harmatvizet gyűjtögeti össze a növények leveleinek fonákjáról, egy tiszta selyemkendő segítségével, amit aztán gondosan kicsavar, így jut folyadékhoz, szintén ingyen. A rezsi, az étel-ital ily módon meg is volna, káros szenvedélye a külügyekkel való foglalatoskodáson kívül lényegében nem nagyon van – családjával együtt már évekkel korábban lemondtak mindenről, ami szórakoztató: esténként, a kátrányos rongyokból maguk készítette fáklyák imbolygó fényében vasárnap esténként Szijjártó Péter olvas fel valamelyik otthonukban vicceket, aztán előveszi kedves, nagypapájától örökölt, természetesen vagyonbevallásában is szereplő trombitáját, és elfújja az Il Silenziót. No most, nem is pont erről jut eszembe, csak úgy amúgy, hogy a remekül és egyre remekebben kimagyarázott Quaestor-ügyben volt egy icipici szálacska, nevezetesen hogy például a külügyminisztérium alá tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőház mindösszesen úgy 3.8 milliárd forintnyi közpénzt tárolt a Quaestorban, azt most pontosan meg nem tudom mondani, mennyi időn keresztül. Legyen mondjuk egy év. Tegyük fel, bent volt a talpig rendben lévő brokiházban egy százalékért ez a csöpp kis pénz: az, ha jól számolok 38 millió egy évre. No. Hogy hol van ez a pénz mondjuk? Magyar Levente, külgaz államtitkár szerint ilyen semmiségekkel már igazán kommunistaság foglalkozni, sem kiszámolni nem kell, mennyi volt ez, sem beszámolni arról, vajon hol landoltak ezek a kamatok, kamatocskák. Így van ez rendjén: ne hálátlankodjunk már, örüljünk inkább, hogy az állam, ez a kiemelkedően jó gazda, megmentette azt a bizonyos 3.8 milliárdot, köszönhetően elsősorban is annak, hogy a Pártátok Géniusza egy egy nap alatt elkészített (!) NGM-jelentés alapján azonnal döntött a pénz kivételéről… No… ennyi lett volna mára: most átszaladok faterékhoz, mert kéne két rugó tankolni – ha lesz benzinem, természetesen belépek majd a NAV-hoz, hogy leadózzam az ajándékba kapott lóvét… ja, és el ne felejtsem megkérdezni a Maxi nevében, hogy mennyivel adózik a húsvétkor összelocsolt tojáspénz, Matyi, a kisfia elég nyugtalanul alszik, amióta 1270 forintot gyűjtött be dúsgazdag rokonoktól…

* A hazai átlag alatt keresnek a buszsofőrök.

Na tessék, megint belenyúltam a tutiba – 241. helyen állunk, jó, 2013-as a statisztika, amit nézegetek, azóta nyilván minden érték a triplájára nőtt minimum, legalábbis ha valaki a Vidám Híreket nézi a “közmédiában”: ott hallottam például azt is, hogy folyamatosan csökkennek az árak, lassan az egekben járnak a bérek, Ajkán megszűnt a munkanélküliség és máshol se jelentős, egyre vadabbul fogyasztanak és költekeznek az emberek, szinte már nyakló nélkül… szóval 2013-ban 200 000 forint bruttó körül keresett egy buszvezető. Az, ha jól gondolom, merthogy úgy tudom, nálunk a munkabérekre rakódó közterhek elenyészőek, alig közelítik meg a száz százalékot, szóval olyan 100 nettó. 110. Nem rossz kis pénz, igaz-e: nem kell rajta csodálkozni, hisz végül is olyasmivel foglalkozik az ember, ami abszolút nem jár felelősséggel. Belepillázol a belső tükörbe, negyven szempár néz vissza fürkészve, biztatóan, egyszersmind reménykedve, hogy aznap is épségben hazaszállítmányozod őket, hogy jól és eleget aludtál, hogy nem vagy depressziós vagy épp őrült hangulatodban, hogy makkegészséges vagy, nagyszerűek a reflexeid, bivalyerős a koncentrációd, és az is marad az út minden másodpercében – és persze hogy átnézted, minden kerékcsavar jól meg van-e húzva, megpróbáltad, rendben van-e a fék meg a kormány, merthogy tizenpár tonnát terelgetsz a kiváló minőségű vidéki utakon… Az első helyen a légiforgalmi irányítók állnak – na, egy másodpercig nem vagyok/leszek rájuk irigy: nekem biztosan nem tudnának annyit kínálni, hogy belevágjak… Huszonnegyedik helyen állnak a miniszterek és államtitkárok… no… ühüm… hát… elképzelhető, hogy két éve néhány dolog még nem volt olyan közismert és nyilvánvaló, mint manapság, de azt sem zárhatjuk ki teljességgel, hogy az állami szintű rezsicsökkentés minél tökéletesebb megvalósítása érdekében a vezető állami tisztségviselők minimálbérre vannak bejelentve – végül is az egészségügyi ellátásukat sem érinti szorosan a dolog, meg amúgy sem várható el, hogy fárasztó hétköznapjaik során, midőn a közjó érdekében szorgoskodnak, adózásra és egyéb himmihummi semmiségekre pazarolják el méregdrága idejüket és energiájukat. Huszonnégy. Rendben. Hetvenhetedikek a mozdonyvezetők, ez is oké, istenemre mondom, nagy szakma, komoly hivatás – van mozdonyvezető barátom, tudom, mit beszélek. 131. helyen a metróvezető, 138. a trolibuszvezető – hogy utóbbi miért van 103 hellyel előrébb sorolva, mint a buszvezető, azt már kicsit nehezebben tudom feldolgozni… No, sebaj, számos dolog van a világban, amit én nem értek, eggyel több vagy kevesebb, nem oszt, nem szoroz. Zeneszerző, zenész, énekes – 178. hely, 240 körüli bruttó… Statisztikáról beszélünk – valami ügyes középiskolás kiszámolhatná hamar, hány negyvenezret kereső cincogi kell ahhoz, hogy kiegyensúlyozza mondjuk a Kossuth-díjas udvari zenész, Ákos mester szerény havi keresményét… rendben, bocsánat, nem akarok senkit megbántani, amúgy is, ki vagyok én, 241. helyezett buszvezető, hogy államilag elismert művészeket a számra vegyek… Amúgy is jobb, ha befogom: lehetnék éppenséggel szőr- és tollfeldolgozó (460.) avagy nád- és fűzfafeldolgozó, seprű-, kefegyártó, alig több mint száz bruttóért… Ráadásul buszt vezetni hallatlan izgalom, élvezet – nem beszélve arról, hogy aki harminc-ötven liter fosszilist éget el száz kilométerenként (és még fizetnek is érte), az azért kicsit úgy érezheti magát, mint a rossztevő gyerek rossztevés közben… még akkor is, ha közben tudjuk, az autóbusz a leggazdaságosabb, ha úgy tetszik, a leginkább környezetbarát közlekedési mód. És ne feledjük: ahogyan a tanfolyamon a tankönyvemben állt – “A buszvezető a közlekedés karmestere: mindenki rá figyel.” Nos, tegyünk nagy ívben a pénzre: hát lehet-e szebb dolog az ilyesfajta karmesterségnél? Ha meg minden kötél szakad, talán még mindig elmehetnék valahová újságírónak – 113. hely, kicsivel háromszáz fölött. A nemzeti érzelmű médiában biztosan szívesen látnak – majd valamelyik nap meg is érdeklődöm… Aztán beszámolok, mit intéztem. Akkor. Amikor. Érik a pitypang. Sziasztok.

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (23 lövet, átlagosan: 6.96 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

8 komment

  1. Juhász Maxim szerint:

    Nem tudom a táskaárusok hányadik helyre katapultálták magukat a bèrlista fèlelmetesen emelkedő Vezúvján, vègül is mindegy.Egy szint felett, akár az Újpest-Fradi összecsapáson, a jó kereskedő a közönsègnek játszik, a profit másodlagos.Tíz nègyzetmèter üzletterület esetèn egyèbkènt is illik tudni megèlni a statisztikából.Mindezek tükrèben tehát magától èrtetődő, hogy fiamnak a kisemberek dolgozó-locsoló, kèk ibolyákkal összeszedett pènze után leadóztunk.A lelkiismeret tiszta, a GDP helyreállt, a stratègia talpon; jövőre május elsejèn, hajnali 2 ès 3óra között kopogtatunk locsolni.Az èrvènyben lèvő hatályos jogszabályok szerint ezen opció mèg adómentes…egyelőre!

    (A költő ès fejedelem)

  2. Tüske Hajnalka szerint:

    Andriska, nézd az élet jobbik oldalát! Pizzafutárból buszvezetővé előlépni, az már valami. ;) Magunk közt szólva ;) elmondom, hogy szégyen- gyalázat volt egy ilyen újságírót kirúgni, de húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal! Se lá vi. :(

  3. Fehéri Tamás szerint:

    kedvem lenne azt írni, hogy basszák meg. a gyerek momentán barista, az hanyadik (lenne, ha nem munkaerő kölcsönzőn keresztül alkalmaznák – papíron 6 órában). így valszeg nem a jól megérdemelt helyén áll a sorban.
    amúgy ez a “munkaerő kölcsönzés” is megérne egy misét.

  4. l70c szerint:

    Crescit amor nummi quantum ipsa pecunia crescit.

    • Boda Kapitány szerint:

      Vagyis: Szeresd a petúniát, isten is megsegít.

      • l70c szerint:

        Ha a petúniát szeretné annyira a Parlamenti “krém” akkor azt mondhatnók, be szép, derék emberek dicső nagyjaink..kik értünk élnek-halnak,-lopnak-csalnak.(na ezt már magukért) De így sajnos csak ez marad: se nem szépek, nem is derékek, ráadásul az ember jelző sem illik rájuk.. Ők valami egészen más. Ha majd meglesz a legfrappánsabb definícióm velük kapcs. itt fogom világgá kürtölni. Addig egyszerűen csak:Félgerinchúrosok (Hemichordata)

  5. Tóth Gábor szerint:

    “Pártátok Géniusza” ez megy az “Ártunk és Ormányunk” mellé a Boda-gyűjteménybe!
    A kínain hülyére röhögtem magam,majd jelentősen örvendeztem, hogy végre valakiben felmerült a kérdés: hová tűntek a kamatok?
    ( Nem vagyok feltétlen Csurka fan, de eleddig – emlékeim szerint – egyedül ő tette fel a kérdést emígyen: hol a pénz? )
    Mint mindig, most is egy élmény volt!
    :)

    Esetleg mit szólnál Habony kisbuszához, témaként. Mert úgy érzem, ez az a csont, amit elénk dobtak, legyen min rágódni, elvégre egy kisbusz, ami valójában kisteherautó, jóval többe kerülhet, mint pár száz millió vagy milliárd.Vagy nem?
    A tej meg a parizer mellett még sosem láttam kisbuszt, árcédulát sem a helyén.
    Hátha te,mint kapitány és autóbuszvezető ehhez is értesz….
    :)

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


− 5 = három

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz