Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


21 február
6komment

Gyújtotok egy Shakespeare-t?

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizennégy éves rovatunk mai, e helyütt már százötvenhetedik kiadásában ismét csak a járműközlekedésé lesz a főszerep – először az Egyesült Államokba kirándulunk, ahol egy úriember egy használt hibrid járművet, nevezetesen egy Toyota Camry-t vásárolt, amely két boldog, együtt töltött hét után annyit mondott, nyekk – azaz kigyulladt a Check Hybrid System lámpácska, a benzinmotor üzemelt, az elektromos részleg nem. Irány a szervíz, ahol emberünkkel közölték, készítsen csak ki úgy 4456 dodót és 89 centet (kicsivel több mint 1.1 millió forint, ha ma még nem változott az árfolyam), kicserélnék az akkumulátorokat, mert ott a nagy baj. A tulajdonos kért pár perc türelmet, hazament, és mivel történetesen villanyszerelő, úgy gondolta, kicsit körbejárja a problémát. Érdemes volt, ennyit elárulhatok… Újabb örömhír, már mérnek is bennünket az újonnan beszerzett szuper mobil traffipaxok, de nem csak sebességet méricskélnek, hanem egy sor egyéb szabálytalanságunkra is csalhatatlanul fényt derítenek – be nem kötött biztonsági övek, meg nem engedett sávváltások, menet közbeni telefonálás, piroson áthajtás, buszsáv használata: mindezekért is rendesen meglakolunk hamarosan. A 160 készüléket 720 millió forintért sikerült beszerezni, nem nagy kérdés, hogy percek alatt megtérül az áruk. A tesztüzem már folyik – egy több mint megbízható forrásom viszont azt mondja, az új traffik korántsem tudják mindazt, amit egyébként valóban tudhatnának, egyszerűen azért, mert takarékosságból nem rendeltek meg hozzájuk minden okosságot. Mindegy: tudom, nem pénzbehajtás. Kis híján el is hinném, de azért számolgatunk kicsit… Végül essen pár szó könyvekről – csupán fiatalabb olvasóim kedvéért szeretném előre definiálni, miről is beszélünk majd: hát olyan elavult formátumú, szöveges file-okról, amelyeket még papírra nyomtattak, fáradságos kézi munkával lapozni kell őket, majd olvasni, esetleg a hozzájuk fűzött illusztrációkat bámulgatni. Tudom, merőben ostoba és korszerűtlen, én mégis, továbbra is imádom a könyveket, sajnálom: az elmúlt héten fél doboz cigi áráért vettem tízegynéhány kötetet, ráadásul nem is akármilyeneket, bibibííí… Beljebb jól eldicsekszem, már kezdünk is.

Hirdetés

* Házilag javította meg hibrid autóját egy amerikai villanyszerelő.

A sztori úgy kezdődött, hogy főhősünk vásárolt egy használt Toyota Camry hibrid autót – valljuk be, szép is az, jó is az, ahányszor csak ilyet látok az utcán, mindig megdobban a szívem. Az autóval természetesen garancia nem járt, két hétig működött is csodásan, aztán viszont egyszerre csak felgyulladt a diszkófénysor a műszerfalon, s ugyanekkor megjelent a hibridautó-tulajdonosok szívét dermesztő felirat, a Check Hybrid System is, a gép átment sima benzinesbe, a hibrid részleg lenyekkent. Emberünk volt kedves elfáradni a hozzá legközelebb eső Toyota-szervízbe, ahol rövid vizsgálat után közölték vele, sajnos az akkumulátorokkal van gond, a szervízprotokoll szerint ilyen esetben szükséges, viszonylag gyors cserével azonban minden rendbe jön, egy egész könnyű 4456 dolcsit és 98 centet kéne felnyalni a sarki ATM-ben, és már indulhat is a mutatvány. Sokaknak pillekönnyű döntés az ilyen – mást ne mondjak, itt vagyok például én, nekem gondolkodnom se kéne, mitévő legyek egy ilyen esetben: egy csavarhúzóval haladéktalanul lefeszegetném az autó hátuljáról a kis kék hibridségjelző logót, és úgy húznék ki a szervíz parkolójából, mintha minden rendszer működne. A Camry tulajdonosa is úgy gondolta, lenne jobb helye annak a kis köteg pénznek, elbicegett hát haza, s mivel villanyszerelő, gondolta, vet egy pillát a gond forrására, hátha. Ahogy a holland közmondás tartja, a tehén is foghat verebet – nos, ez fényesen be is igazolódott: miután kiszerelte a rendszer lelkét, s kimérte, hogy az akkumulátorok celláival semmi gond, azt is észrevette, hogy az őket összekötő harmincnégy kis réz biszbasz viszont rendesen eloxidálódott. Felbátorodott, s egy kis szódabikarbónával, ecettel és más rendkívül ritka házi csodaszerekkel rendesen megtisztítgatta a patinás elemeket, aztán gondosan visszarakta őket, majd az akksikat is a helyükre, s dobogó szívvel elfordította a Camry gyújtáskulcsát… Igen, igen, igen: láss csodát, a gonosz felirat eltűnt a műszerfalról, az autó újra tökéletesen működött, s az egész produkció összköltsége megállt nagyjából hét dollárnál – ami azért, ha jól belegondolok, pont 4449 dolláral és 98 centtel kevesebb, mint amit a szervízben kértek volna udvariasan. S amit egy átlagos amerikai autótulajdonos, esetleg egy kis sziszegéssel ugyan, de csont nélkül ki is fizet, hadd menjen tovább ő is meg az élet is. Kétlem, hogy van, aki ne találkozott volna hasonlóval: nekem szent meggyőződésem, hogy nagyjából 2000-től minden autógyár létrehozta a maga káosz-ügyosztályát, vagyis azt a mérnöki szakcsoportot, amelynek délelőtt nincs más feladata, csak annak kérlelhetetlenül precíz kidolgozása, hogy az elkészült alkatrészeket, egységeket lényegében csak egészében lehessen cserélni; a délutános műszakba azok a fejlesztő mérnökök járnak, akik csak azon dolgoznak, hogy a tulajdonos (kis segítséggel) maximum az ablakmosó folyadékot legyen képes házilagosan utántölteni (próbált-e valaki modernebb autón mondjuk izzót cserélni???); éjszaka pedig az egyes egységek limitált élettartamáért felelős módszerek kidolgozói surrannak be az üzembe – az ő feladatuk annak biztosítása, hogy az autó legfeljebb az első pár évben működjön normálisan, azután szépen, fokozatosan fáradjon el rajta minden… Pár emlékezetes eset után majd csak rájön a gazda, miért is érdemes három évente új autót beszerezni, s letenni a “régit” – biztosan csak én gondolom úgy, hogy az autógyártók akár ingyen is adhatnák a portékájukat: az igazán nagy lóvé ugyanis az után kezd befolyni, amikor az autó végre elhagyja a szalont… Tiszta szerencséjük, hogy meglehetősen ritka madár az ilyen minden lében kanál, buta villanyszerelő, aki rontja a bizniszüket…

* Szuper traffipaxokkal ellenőrzi a jövőben a közlekedőket a rendőrség.

Folyik már a lázas tesztüzeme annak a 160 készüléknek, amit nemrégiben szereztek be a rendőrök alig 720 millió forintért. Gyorsan előrebocsátom, mindez, mint mindig, most is miattunk történik. Értünk. Hogy kevesebb legyen a baleset, enyhébbek a következmények, kevesebb áldozat, sérült, blablabla… Nem is tudom, pontosan hány éve kapjuk ezt a tápszert – sajnálom, én továbbra is azt gondolom, a felszín elszánt karcolgatása zajlik, természetesen, majd erre is rákanyarodunk, azért egyáltalán nem rossz pénzekért, amiket viszont, ha már befolytak, szintén sajnálom, szilárd meggyőződésem, a legkevésbé sem arra fordítanak, amire kéne. A helyzet továbbra is ugyanaz, mint ami néhány éve volt, csak mellesleg bocsátom előre, persze tudom, bejegyzett hungarikum, hogy (például) a rendőrség részéről senki egy árva kukkot nem reagált a többszöri felvetésekre sem: a gond az, hogy miközben a hatóságok folyton azzal érvelnek, hogy a fő baleseti ok Magyarországon a gyorshajtás, ezért van szükség a traffipax-mánia folyamatos fokozására, elegánsan elfelejtik, hogy az abszolút és a relatív gyorshajtás között meglehetős különbség mutatkozik – éppen úgy, mint a hatásukban. Teljesen friss statisztikai adatokat épp nem sikerült találnom a neten, de azt tudom, hogy a hivatalos rendőri kommunikáció döntően (mit döntően: semennyiben) ma sem más, mint volt mondjuk három éve, amikor is kijelentették, hogy a személyi sérüléses balesetek 29.3 százalékát, a halálos balesetek 41 százalékát gyorshajtás okozza. Igen ám… az igazi kérdés viszont az lenne, vajon a traffipax-szal is mérhető abszolút gyorshajtás (amikor például a Hortobágyon át vezető főúton napsütésben 110-zel megyek 90 helyett) a veszélyesebb, vagy a relatív, amikor mondjuk tejföl-ködben, a városban ötvennel zúgok bele az előttem megállóba, lényegében a szabályokat betartva. Nos, a néhány évvel korábbi statisztika szerint évi 15 ezer balesetből 124-et okozott a rendőrség fő-fő mumusa, az abszolút gyorshajtás, ez nagyjából 0.8 százalék, a halálos kimenetelű baleseteknél ugyanez az arány 576/16 volt, 2.8 százalék. Azt merészelem gondolni, ha e számok alapján kéne egy normális országban megszavazni, a közlekedők védelmének égisze alatt mennyit és miképpen érdemes szupertraffipaxokba fektetni, illetve hogy legyenek-e esetleg inkább más területek, ahová a pénzt folyatjuk, a népért aggódó honatyák ez utóbbiakat próbálnák megtalálni… Nálunk, ezt se nehéz meglátni, ha pár éve itt vagy, már látni se kell, hiszen pontosan tudod, kicsit más az egész ügy alappillére: itt behajtani kell, pénzt szerezni, a szó szoros értelmében minden áron. Egy traffipax, egyetlen osztással rájöhetünk, 4.5 millió forintba került, forintunkba, hogy finomítsam, ebbe az utcába bele se mennék. Az nem nagy titok, rendőri alapvetés, hogy a traffipax nem pihenhet – ha tehát a készülék árát elosztjuk 365-tel, kijön a kockáson, hogy a megtérüléshez napi 12.328 forintot kell termelnie egy-egy traffinak. Mi a véleményetek így első blikkre, összejöhet nagy nehezen? Adalékképpen hozzáteszem, 2015-től semmilyen jellegű közlekedési szabálysértés nem, mondom nem létezik 20 000 forintos tétel alatt, és ha mondjuk 66-tal megyünk a megengedett ötven helyett (például a radari négysávoson, hogy egy remek helyi példával éljek), az 30 pénz, plusz négy büntetőpont. (Jut eszembe, a büntetőpontok rendszerét is hamarosan szigorítják – az előterjesztés indoklása szerint ugyanis túl kevés jogosítványt vontak be az előző verzióban…) Nem hangulatot szeretnék kelteni persze: az nélkülem is megvan, ha jól érzékelem. És azt is hozzáteszem, talán még az ordító kamu dumákat is szívesebben nyelném be, ha azt látnám, a beszedett sápokat bármi értelmesre fordítja a rendszer – nos, kétségtelen, bizonyos nem túl tömeges nézőpontokból persze értelmesnek is tekinthető mondjuk az, de tényleg csak példaként mondom, hogy Szijjártó Péter gondoskodó családja összedobja a harmadik házikóra valót is, és kölcsönadja a hebrencs miniszterfiúnak: de mondjuk azért azt nem hiszem, hogy ezzel tényleg mindenki maximálisan elégedett itt lent. Közlekedési szempontból. Csak mondom: amikor pár hete ismét, sokadszor, itt, nálunk, a zebrán történt egy könyörtelen tragédia, másnap épp arra volt dolgom. Egy magas rangú rendőrtiszt posztolt az Őspatika melletti járdán, szúrósan nézte, mely autósok sértenek szabályt az ominózus zebrához közeledve – ha látott ilyet, és gyakran látott, határozott hangon beszólt a rádiójába, s három rendőrautó személyzete kétszáz méterrel odébb kimazsolázta a bűnösöket, akiknek kiosztották a csekket. Helyes, nagyon helyes, indokolt szigor, példás rend, csend, fegyelem, a vétkesek bűnhődnek. A halálos baleset után egy nappal: aztán azóta sem… Akárcsak a múltkor, amikor egy szintén tragikus végű eset után pár napig kis híján csőre töltöttek, ha valaki az erdei tornapálya felé ment. Aztán a “csoda” elfoszlott, nem kellett három nap. Értsétek meg, nem a basztatást hiányolom: csak ennek az egésznek a szánalmasan korlátolt működésétől, azaz még inkább működtetésétől áll fel a hátamon a szőr néha – nem tudok másra gondolni, csak hogy a KDNP-nek a rendőrség működtetésében és a közlekedésbiztonsági kérdésekben is van némi halovány szerepe…

* Könyveket vásárolgattam egy fél doboz cigi áráért.

Merőben korszerűtlen és unszimpatikus rossz szokás, nem tehetek róla – ha egyszer majd feljöttök ide, irtózatos méretű és felszereltségű luxuslakásomba valami jó kis bulira (persze csak felváltva, beosztás szerint tudunk majd lassúzni, mert ugyebár a 27 kvadrátméter bizonyos téren önfegyelemre szoktat), magatok is megláthatjátok, hogy nem ma kezdődött az a meglehetősen szenvedélyes kapcsolat, ami a könyvekhez láncol. A szobám egyetlen, ablakkal is ellátott falát leszámítva az összes többi fal padlótól plafonig könyvespolc, annak idején, tizenöt, ha nem épp húsz éve Bécsben jártam valamiért, a belvárosban megálltam az autóval, és húsz méterre a parkolóhelyemtől megláttam egy klasszikus zöld konténert. No, nem véletlenül lomtalanítottam én vagy tíz éven keresztül fél Belgiumot – ha meglátok egy ilyet, feléled bennem a vadászösztön, akkor is így történt, félrehúztam valami padlószőnyegdarabot, és megláttam egy pompás IKEA-polcot. Kihúztam, mire szelíden a helyére dőlt egy másik… azt is kihúztam, jött a harmadik, és így tovább vagy negyvenig. Kiderült, egy méretes irodát komplett átbútoroztak – a többit gondolhatjátok, az akkortájt vásárolt kis lakásom felszerszámozása meg is oldódott, csak az autóban kellett kicsit összébb húznom magamat hazafelé. Egy asztalosmester hathatós segítségével és pár köbméter tölgyfa beépítésével lett tehát bőven könyvespolcom – és amikor kész lett, végre elpakolhattam minden könyvemet, amit gyerekkorom óta összeszedegettem… sok más mellett a legendás Delfin-sorozatom, a Tolnai Világlexikon, a Tolnai Világtörténelem, gyerekkorom tudástára, az Uránia könyveim, a természet csodáival; költő nagypapám hagyatéka, a húszas évekből való egyedi Ady-sorozat, a rézkarcos Verne-kötetek; vagy épp a Világirodalmi Lexikon, ami még Kemény Dezső bácsié, felejthetetlen, fantasztikus tudású, humorú, emberségű mentoromé, barátomé volt, s rá emlékeztet minden nap, és persze ezeken a kiemelt darabokon/sorozatokon túl is számos csodás példányom van, szinte naponta piszkálok ki valamit a kincsestárból… Négy és fél éves koromtól olvasok, és szinte a kezdetektől szimultán játszom – azaz három-négy kötetet viszek egyszerre: egy útleírást szinte biztos, egy gyerek- vagy ifjúsági regényt szintén, melléjük valami/bármi vicceset, aztán, lélekgyógyszerként rendszeres adagolásban némi csodás Faludyt, a zseni Karinthyt, a világon valaha élt legszellemesebb írót, Mark Twaint, a szerintem méltatlanul elfeledett Karácsony Benőt, aki az egyik legizgalmasabb, legszórakoztatóbb, semmihez nem hasonlítható magyar nyelvű próza megalkotója, és persze (hely hiányában immár jelzők nélkül) Kányádit, Kassákot, Esterházyt, Marquezt, Nádast, Hrabalt, Tandorit, Brautigant, Rejtőt, Updike-ot, Kosztolányit, Kerouac-ot, Szerb Antalt, Lázár Ervint, Petőfit… na, bocsánat, kicsit elkapott a gépszíj… de a Svejket muszáj még megemlítenem, mert azt lényegében folyamatosan olvasom, nem feltétlenül sorban, harminc éve egyfolytában, megunhatatlan, nekem minden, de minden benne. A múlt héten ünnepeltem kissé, mondhatnám, kirúgtam a hámból: mentem a könyvtárba megbeszélni az ott március 26-án 17 órakor rendezendő, Livelövet címen futó személyes találkozót veletek (ez volt itt a promó helye), s lefelé megálltam kicsit a leselejtezett könyvek polcainál… Nos, vettem egy Mark Twaint, egy kétkötetes Merle-t, egy Marquezt, egy Rejtőt, egy Ráth-Végh-et. Nagy részük tíz (igen, jól hallottátok: 10, ten, zehn) magyar egységbe fájt, ugyanennyiért sikerült hozzájutnom egy 1978-as, lipcsei kiadású, fergeteges citromsárga műanyag borítójú kempingjegyzéket, érdekes képekkel (viszem a Livelövetre, csak jelzem), továbbá nem sajnáltam egy százast az Idegen szavak szótárára, Szikra-kiadás, 1951, hamarosan megkezdem az alaposabb átlapozást… Ez sem volt elég: a neten 300 (!!!) forintért jutottam hozzá egy Tolnai-kiadású, húszas-harmincas évekbeli Három ember egy csónakban-hoz, Jerome K. Jerome felülmúlhatatlan remeke (a K. egyébként a Klapkát takarja – a népszerű tábornokról a XIX. században sok gyereket neveztek el Angliában) – természetesen korabeli fordítás, így még nem olvastam, néhány visítósat már sikerült röhögnöm, és ez csak fokozódni fog… Fél, na jó, a Jerome-mal együtt háromnegyed doboz cigi árát költöttem el – ráadásul lényegesen tartósabb portékához jutottam, olvasni ráadásul sokkal egészségesebb, olcsóbb és szórakoztatóbb: igen, mielőtt megkérdeznétek, nem véletlen a hasonlat, mert ismét, nyolcvanhatodszor is leszoktam a (saját) cigarettá(m)ról… Ha megengeditek, most megyek is, és rágyújtok egy kis szűrő nélküli Shakespeare-re, úgy érzem, jól fog esni…

 

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (22 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

6 komment

  1. t_a_m_a_s szerint:

    A mobil trafipaxok mellett nyár végéig le (fel)telepítenek még további százegynéhány helyszínre fix eszközöket is, szigorúan a mi érdekünkben persze. Jó, hogy bejött ez a szép idő, szegény rendőrbácsikat már-már sajnálnám, ha csúnya szélben meg szemerkélő esőben kellene strázsálniuk a szupereszközeik mellett :)
    Sajnos azt a fajta mérhetetlenül elurakodott parasztságot amit egyre inkább tapasztalok, csak úgy lehetne kordában tartani, ha a sok parasztot megállítanák vegzálni picikét, de az meg ugye nem túl gazdaságos. Tegnap jövök haza, csorgok kifelé a laktanyánál a megengedett 50 helyett szabálytamalnu, olyan 58-62-vel. Úgy döngetett el mellettem a paraszt a szürke Golf Plussal mintha állnék. Minimum 90-el mehetett, inkább többel. Na őket kéne megállítani egy 20-25 percre, megkérdezni, hova sietnek már ennyire?

    Könyv: sajna egyre kevesebbet olvasok papírlaptopot… Viszont arra rettenetesen büszke vagyok, hogy az elmúlt pár hónap alatt 4,5 kötetnyi Trónok Harcán rágtam át magam, PDF-ben, tableten olvasva. Igaz, ez kicsit kezd az alvás rovására menni, amit egyre nehezebben bírok:)

    Várjuk a Livelövetet nagyon, remélem nem jön közbe semmi…

  2. Juhász Maxim szerint:

    A Hètlövet nyolcadik töltènyekènt -kèt országos körmenet között -, ismèt szólásra emelem Szent Jobbomat.
    Harmadik tèmádban felsorolt, általad olvasott írók ès költők nèvsorában nèmi hiányosságot talált szerènysègem. Termèszetesen mèltányolom azt a tènyt ; az internet szűk ès korlátozott helyhiányából adódóan nem kerülhetett fel minden gigászi tollforgató a listára. Amennyiben ez nem így lenne , egyèb okot elkèpzelni sem tudok, mièrt maradhatott ki nagyívű szemèlyem a felsorolásból.
    Helyreigazítást nem kèrek…

    ( A költő ès fejedelem)

  3. Hatlövet szerint:

    A Toyota mérnökei nagyot hibáztak amikor nem öntötték nyakon műanyaggal azt az akkumulátort, vagy legalább a csatlakozó sarukat, hogy roncsolás mentesen bonthatatlan legyen.
    Akkor most beljebb lennének 4456 dolcsival és 98 centtel. Amatőrök! :D :D :)

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


hét × = 14

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz