Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


14 február
7komment

Szépen zöldül már a tatár…

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizennégy éves rovatunk mai, e helyütt már százötvenhatodik kiadásában, ígérjük, nem beszélünk majd olyan csúnyán, mint az előzőben, amikor is rövid időre felbátorodtunk: Suszter lelkiismereti okokból már le is mondott az elnökhelyettességről, kivásároltam, kapott, ha jól emlékszem, százmilliót, és majd átjön hozzám jövő héttől. Úgy látjuk, ez most a trendi: valósággal ordít a lelki. Meg az ismeret. Nos, még ennél is komolyabbra fordítva, őszintén megmondom, nem tudom, miért épp most lett belőle hír, de Sir Nicholas Winton 1938-ban kereken 669 gyermek életét mentette meg – kiszöktette őket a német megszállás alatt álló Csehországból. 669 gyerek… És most csodálkozz: Sir Nicholas lényegében egy szóval nem is említette senkinek, amit tett… Felesége is csak 1988-ban találta meg a megmentett gyerekek listáját, s ez után került napvilágra az egész eset… Aztán összehoztak egy jó kis meglepetéspartit, ahol a brit humanitárius mellé egy terembe beültették a “gyermekeit”… Na jó: legyen az apropó, hogy Sir Nicholas Winton májusban lesz 106 éves – íme, a jutalom… Fazekas Sándor – kikölcsönzöm a 444 eposzi jelzőjét – megtekintésügyi miniszter Keleten járt: nem is hiába, egyebek mellett például már meg is alakult az a tatár-magyar mezőgazdasági munkacsoport, amelynek dolga lesz, méghozzá állattenyésztési és növénytermesztési kérdésekben eszmét, tudást, tapasztalatot cserélni, és nem is kevés. A Csuvas és a Mari Köztársaságban is járt a miniszter, arról egyelőre nincs részletesebb hír. Tatár, magyar, két jó barát – a HL titkosszolgálatának most sikerült megszereznie a tatár szakminiszter, Amarbayasgaldun Nursultan úr levelét. Végül pár sor arról, miért kell nekem, ősidőktől fogva éjjeli bagolynak rászoknom bizonyos napokon a nyolcas fekvésre – hát, kilencven százalékos bizonyossággal kijelenthetem, elkeltem, köszönöm a tapsokat, mint láthatjuk, ismét jelentősen csökken a munkanélküliség, elkezdem keresni a pénzt, és már most alig várom, hogy beleölhessem valamibe – legtudósabb barátom és pszichiáterem, a Táskakirály, a Költőfejedelem, azaz Maxi szerint svájcifrank-hitelbe a legjobb fektetni, mert annak mindig emelkedik az értéke. Márpedig ő már csak tudja. Ha érdekel, mi lett belőlem legújabban, irány beljebb, nyitom az ajtókat, kérem, vigyázzanak.

Hirdetés

* Hamarosan 106 éves Sir Nicholas Winton.

Mint a bevezetőben is bátorkodtam említeni, a hír igazi aktualitását talán a fenti mondat adja, és megvallom, kissé ez is mondvacsinált, hiszen Sir Winton csak májusban tölti be ezt a ritka szép kort – de mit csináljak, most szaladt egy (újabb) jókora kört a neten a róla szóló, 1988-ban rögzített videó (amit egyébként már húszmilliónál többen láttak), és én, pironkodva, csak most értesültem róla, mitől is világhírű ez a remek ember. Nos, vágjunk a közepébe: 1938-ban, a második világháború kitörése előtti kilenc hónap során Sir Winton összesen 669 cseh gyermeket menekített ki Csehországból, alighanem a biztos haláltól óva meg őket ezzel a nagyszerű tettel. Winton, aki egyébként ingatlanügynök volt, rengeteget utazott Európában, egy darabig Németországban is élt, de aztán a nácik előretörése miatt visszaköltözött Angliába. 1938-ban épp az Alpokba készült, vakációzni, amikor egy barátja felhívta Csehszlovákiából, beszámolt az ottani helyzetről, és segítséget kért. A 29 éves Winton haladéktalanul Prágába ment, egyetlen “egyszerű” céllal: hogy annyi embert mentsen meg, amennyit csak lehetséges. Irodát nyitott, s tüstént felvette a kapcsolatot számos nagykövetséggel, kérve őket, nyújtsanak menedéket – ám egyedül Nagy-Britannia adott pozitív választ a kérésre, a többi ország mereven elzárkózott. Ám még a briteknek is voltak feltételeik: csak gyerekek mehettek, akikért ötven fontot kellett fizetni fejenként. Az iroda hamarosan zsúfolásig megtelt szülőkkel, akik szerették volna biztonságban tudni gyermekeiket – akikről fotók készültek, ezeket angol újságokban tették közzé, így kerestek nevelőszülőket nekik. Amikor már minden összeállni látszott, Wintonnak szembe kellett néznie a legkomolyabb kihívással: minden gyereknek meg kellett szerezni a megfelelő vízumokat, s biztonságos kiutaztatásukról is gondoskodni kellett. Idejük bármelyik percben lejárhatott – vízumokra, hivatalos ügyintézésre tehát esély sem volt, így Winton a hamisítás mellett döntött, amivel persze csak fokozták az elképesztő küldetés kockázatát. Hamarosan mégis útnak indíthattak nyolc vonatszerelvényt Németországon és Franciaországon át Angliába. A kilencedik, 250 gyerekkel, már nem ért célba – 1939. szeptember 1-jén kitört a háború. De 669 gyermek új otthonra talált, és megmenekült. Álljunk meg itt egy tétova percre, hadd mondjam el még egyszer: 669 gyerek. 669 élet. 669 ember. Pontosítok: leszármazottaikat is beleszámítva több mint hatezer ember él a világon, aki Sir Nicholas Wintonnak köszönheti az életét. Pont. Ebben a világban, tudom, az élet elvételét sokan már-már természetes, hétköznapi semmiségként veszik tudomásul; az emberi élet feltételeinek végletes szűkítése egyenesen akár vastapsolt pártprogram is lehet; itt naponta gyermekek milliói szenvednek, éheznek, szomjaznak, halnak meg: én mégis úgy hiszem, kevesen tettek többet, mint ez a még ma is igen jó egészségnek örvendő, szellemileg jól láthatóan teljesen friss ember. Aki, hadd emeljem a téteket, a háború után évtizedeken át úgy titkolta az egész akciót, mintha csak valami szégyenteljes dolgot művelt volna. Visszatért Angliába, s attól fogva egyházi ügyekkel foglalkozott. Felesége, 1988-ban, véletlenül talált rá a gyerekek listájára és a többi dokumentumra, s a heroikus mentőakció csak ezek után kapott nyilvánosságot – egyebek mellett bárki megnézheti azt a videót (bő húszmillióan már meg is tették), amely azt az összejövetelt mutatja be, amelyre – Sir Winton tudta nélkül – meghívtak az azóta nagyszülő korú gyerekek közül vagy ötvenet. Nicholas Wintont lovaggá ütötték, Csehország több rangos kitüntetéssel ismerte el érdemeit, az egyiket épp tavaly októberben, 105 évesen vette át Prágában, személyesen utazott el érte, naná. Nincs mit hozzáfűznöm – de a végére, okulásul, még idézem e nagyszerű ember kedvenc mondását: Ha valami nem lehetetlen, akkor valahogyan biztosan meg lehet csinálni. Eddig mindenesetre úgy tűnik, neki talán még a valódi halhatatlanság is összejön…

* Állattenyésztési és növénytermesztési kérdésekben fogunk tapasztalatot cserélni a Tatár Köztársaság földművelésügyi hatóságaival.

Daragije druzja! Moj ocsiny daragoj minyiszter tovaris Sandor Fazekas! Moj motto: Sto dajot górád gyirévnyom, i fordítva, varóna i rák? Most kérni elnézés már, ha kicsi oroszos én írás: mi, tatari, élni sokig alatta szovjet kommunyiszt rezsimovics, russzkij jazik lenni oficial még szivódnyában is. Elnézés is még, ha csupán szar beszél vengerszkij – tanulni Budapeszt nyolc év, halmazati, és kettő közügyektől. Nekem név Amarbayasgaldun Nursultan, én van minyiszter agrikultura, élni Lenyinogorszk járás, rajón, ez csak lenni málenkij járás, 22.700 csilovék lak benn, földet műveli. Bálsájá szpászivá, minyiszter druzjám, hogy én felkér te, mondani el én tatar tapasztalások állatok, növények, földcsinálás. Sandor Minyiszterovics! Já dákládiváju, hogy Tatarföldnek legsokabb tenyésztve állat kecskebeka (КъЭЖКъЭБЭКъA), ez Tatarfold legpopulár állat, van belőle szto i szto million szerte a hon. Kecskebekat tatar narod, azaz nép, nevelni vószem esztendőig bekaistalló, közben napi fejni, kák on dajót ócsiny harasó, zsíros malakó, i tatar nép csinálni abból sok-sok csemege, én búdú privat i szikret, daragoj minyiszter druzjánk, te zsenysinyádnak küldeni ócsiny zákusznij receptyi. De kecskebeka bőre is tatár manufakturalnij kolhoz feldolgozni csodanagyon szép alkotásokba, bőr matrjoskababa példa. Kecskebeka húsa ledarál, tölteni bele, csinálni ócsiny málenkij klobászka, nyam-nyam. Kecskebeka lehet liveovics transzportir sz TU-144 Francúznij Republikom, no éto nyet állami biznyisz, euro mani offsorovics transzferováty banková svájcová.  Sandor Minyisztyerka! Izvinyitye, ezek utána pázsáluszta csere te is elmondni, tik hogyan tenyészt tehen, nutria, biogiliszti ili basset hound. Most szkázsú még, hogy tatar nép szok felás föld, használ ásó azhoz. Csernozjom, az lenni Tatarföldbe, fekete lenni talajom. Krumplicská – az lenni Tatarföld nagyon sok, mert megveszi tatar nép Ligyli unyivermág, ócsiny nóvij igyeá, javasolni tózse vengerszkije druzjá. Krumplicská lehet megerjeszt, csinál vodka, sok szto litrov: Sandor Minyisztersztva, ti jössz nyár ide Kazán főváros újból, mi itt Dnyeszter-parton ül, inni sok, fekszik. Aztán, apropóovics… Tráktor: nagy jó piros MTZ, tatar nép járatni őt kocsma mellett egész tél, mert itt lenni zima, zima. Ja de még elmondani bisztra ócsiny intyereszná, hogy lenni csomó hely Tatarba, daragoj minyisztyer, ahol lenni olaj, igazi, csornij, nem feledni, Tatarszka mondani olajország. Mi ócsiny hinni, tied pervij partszekretar, Viktor Geciovics Orbanov érdekelni ez fakta. Én hallani sok, Vengrija nagyon ljubit azok ország, amiknek lenni jó sok pénz, mert pervij szekretarnak ezek lenni barát, mert on gondolni, vagy kapni vagy ellopni furfangovics mózsná. De mi inkább adni persze nekitek million i million rubelok (de Róka Rókaovics táváris épp most mondja, neki van még germannyij márká is, nóvij) – de az viszont kérés legverhovnijabb tatar szint, hogy Lorinc Gazmontirovics Meszaros ekszpresz csinálni bászom nagy kecskebekatelep nekünk. Ócsiny mogyern kell, Sándor Minyisztyor, buggy kurvaja draga, mind tudjunk agyin malenkij i malenkij lopov, i tak dajse. Mój minyisztrovics Sandorka! Szpászivá fürallesz, jészli ti hócses, tudok adni pomócs még, bármi tyematyika. Buggy gátóv – vszigdá gátóv, csókovátty – ja, és ha 774 év után megint arra járni mi, nem befos…

* Hajnali három után keltem: és várható még pár ilyen az elkövetkezendőkben.

Minden külön és különösebb értesítés helyett ez úton közlöm kedves rokonaimmal, üzletfeleimmel, fejem lágyának benövésében hosszabb ideje reménykedő kedves barátaimmal, havi fix jövedelmeimre talán még nálam is jobban áhítozó kedves hitelezőimmel, továbbá cseppet sem fix jövedelmeimtől (is) megfosztani kívánó, e célért bármire hajlandó kedvetlen ellenségeimmel, hogy úgy határoztam, még magasabb fordulatszámú szárnycsapásokra késztetem a – mindig azt hiszem, aztán mindig kiderül, annál is van feljebb – csúcsra járatott magyar gazdaságot. Három éve munkanélküli vagyok… azaz, bocsánat, ez így nem igaz… mint az azt megelőző harmincban, szerintem ebben a három évben is elég sokat dolgoztam, csak épp olyan munkákba nem nagyon sikerült beleütköznöm, amikért fizetnek is… Na jó, nem, nem, nem… ez így nem is igaz és überhaupt… ne nyafogjunk és ne rosszkedvezzünk: hát azért csak volt némi kellemes könyvfordítás, pár hónap remek furgonozás, igazi Kenguru-utánérzéssel, néminemű nagyon kedvemre való skandináv kalandolás kínai buszbetyárokkal, némi klassz serteperte a japán junior hokisták mellett – mind-mind nagyon is kedvemre való elfoglaltság volt, és méreteset hazudnék azzal is, ha azt merném állítani, nem kaptam értük pénzt… de azért mégis… a részletek mellőzésével, úgy néz ki, már csak szép emlék mind. Időközben, talán utaltam már rá, egész tűrhetően kitanultam a házi ápoló szakmát, igyekeztem továbbá átpasszolgatni némi jófajta energiát azoknak, akik jobban rászorultak – lényegében minden szépen működött is, mindenkinél rendbe jöttek a dolgok, leszámítva talán engem, egy manósapkányit lerobbantam, no de az ilyen fajta mélyütésekből kell rezzenéstelen(nek hitt) arccal felállni, és mondani valami nagyon frappánsat, mint Bruce Willis szokta, ha mondjuk épp rászegeznek valami remegő csövű 38-ast. Csak most igazából semmi nem jut az eszembe, nézzetek körül visszább, kis szerencsével hátha találtok valamit. Nagy igazság persze, hogy az ember akkor se engedheti meg magának azt a luxust, hogy szarul éljen, ha épp nagyjából semmije sincs – ha túl sok jó tulajdonsággal nem is dicsekedhetek, ez mindenképpen közöttük van… vagyis az, hogy elképesztően kis összegekből tudok kihozni nagyon jelentős örömfaktort. Most jövök rá, ez ám az igazi hungarikum, amiben lassan mindannyian szakértővé nőjük ki magunkat… No… szóval lement jó pár hét ápolgatás, Boda sr., miközben ez úton is köszönjük a sok-sok érdeklődést, látogatást, üzenetet, minden mást, jól, sőt, egyre jobban van, lassan már a tavaszi sétácskák útvonalát tervezgetjük, becses neje társaságában, itt azért hozzáfűzném, túl a hatvanhatodik közös éven, mellékszál, vagy épp ki tudja… Az ápolgatás tehát lassacskán hátrébb szorulhat, maradt tehát némi hely valami rendszeresnek, kis pénzért – és íme, meg is jött, mi több, úgy tűnik, meg is van, újabb kaland a láthatáron, ezúttal egy veretes, igazi, tb-bejelentős főállás képében… természetesen van benne bőven busz, hajnalban, délben, este: legcolumbósabb olvasóim már ennyiből is tudják, mi az ábra, a többieknek mondom, úgynevezett munkásjárat rendszeres terelgetése lesz a feladatom, két izgalmas meneten már túl is vagyok, és az elmúlt napokban már meg is ismerkedtem számos, lenyűgöző tapasztalatgyűjteménnyel rendelkező kollégával… tanulni tehát lesz honnan/kitől. A többiről – rossz szokásomhoz híven – majd úgyis beszámolok itt: a gépkocsivezetővel beszélgetni kötelező…           

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (23 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

7 komment

  1. Hatlövet szerint:

    Nagyon örülök, hogy édesapád meggyógyult, persze egy ilyen remek ápolóval nem nehéz.
    Annak is örülök, hogy stabil vezetői álláshoz jutottál a kormány mellett.
    Majd vigyázok rád az utakon ha összefutnánk. :D

  2. Juhász Maxim szerint:

    Szervusz Bandi barátom ! Miután a szobalánnyal felolvastattam mai írásodat, a világháló számomra szűk terèben , örvènylő gondolataim univerzumából jelentkezem.Nem szeretnèk nagyívű, túláradó , a Kategorikusz imperatívusz erkölcsi parancsait semmibe vevő bevezetèst írni a következő vèlemènyemhez, ezèrt most rövidre fogom zseniális elmèm csillogó gyeplőjèt; èlvezet olvasni írásaidat, az isten tartson meg közöttünk száz èvig!!!

    J.Maxi. ( A költő ès fejedelem)

    • Boda Kapitány szerint:

      Azt hiszem, most jött el az ideje, hogy abbahagyjam a betűvetést… Át tudod venni a blogot, némi készpénz fejében persze??? Mellesleg örülök, hogy ha szerepelsz a HL-ben, akkor el is olvasod… :-)

  3. Juhász Maxim szerint:

    Termèszetesen pènzt nem fogadok el, mèltatlan tehetsègemhez…

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


+ 8 = tizenhat

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz