Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


07 február
13komment

Puhafülű Szilárd lebirkózza az olimpiai bajnokot

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizennégy éves rovatunk mai, e helyütt már százötvenötödik kiadását nem teljesen szalonképesen kezdjük, KDNP-szimpatizáns olvasónkat (igen, igen, direkt egyes szám, semmiképpen sem gondolnám, hogy a legbuzgóbb keresztények közül többen olvashatnak minket, már ha egyáltalán úgy globálisan vannak ennyien) máris megkérem, térjenek vissza dr. Tóth Tihamér: A tiszta férfiúság című alapművének tanulmányozásához, itt mi most ugyanis a káromkodással foglalkozunk majd. Egészen pontosan arról van szó, hogy mindenki káromkodik, a munkahelyén is, már amennyiben persze van ilyenje. Az amerikaiak 74 százaléka káromkodik nyilvánosan és rendszeresen – és kötve hiszem, hogy ezt az arányt tekintve mi rosszabbul állnánk, sőt. Nálunk például, a családban anyukám soha életében nem mondott még semmi csúnyát, és szerencsére én is rá ütöttem, egyszerűen képtelen vagyok kimondani vagy leírni egy bazmeget. Pedig néha szinte elkerülhetetlen. Például amikor azt olvasom, hogy Németh “Csepelirezsicsökkentő” Szilárd lett a Magyar Birkózó Szövetség elnöke – a kiváló sportember végre az őt megillető helyre került, nem csoda, hogy választási szlogenjét (Nem a birkózásból, hanem a birkózásért kell élni!) meghallva a sportágban lényegében ismeretlen dr. Hegedűs Csaba olimpiai bajnok, aki 1992 óta irányította a szövetséget, szinte önként állt félre. Németh Szilárd: tegye már fel a kezét, aki vásárolna tőle használtautót… na jó… egy turmixgépet?… kiló krumplit? Mindegy, végül is akkor is elnök lett, na. És akkor egy kis szolgálati a végére: facebook-járó követőink már értesülhettek róla, de itt is szeretnénk egy kicsit szondázni, mi a hozzáállás – Suszter mesterrel úgy döntöttünk, hogy kicsit kimozdulnék a második emeleti elefántcsonttoronyból, társaságra vágyom, rég nem beszélgettem kedvemre, mesélni akarok, picit sztorizni, azonkívül pedig talmi csillogásra vágyom, meg egy csomó pénzre, befolyásos barátokra, ilyesmi… szóval azt találtuk ki, találkozzunk a közeli jövőben, mint tettük azt kábé négy éve, a helyet még nem tudom, igazából nem vagyok biztos benne, hogy van még olyan közintézmény, ahol szívesen látna bárki is, aki joggal félti a jövőjét, na mindegy, pár reményteli tippem azért van, majd csak kitalálunk valamit… Mindenesetre most felidézgetem kicsit a régi dicsőséget, étvágyat gerjesztek a mostanihoz – ha ti akarjátok, én akarom. Világ HL-esei, szándéknyilatkozzatok!

Hirdetés

* Az amerikaiak 74 százaléka káromkodik nyilvánosan, rendszeresen.

Megmondom őszintén, engem kurv rettenetesen felba megráz, hogy az emberek ilyen kurv rengeteget káromkodnak. A fas hócipőm tele van azokkal a buz primitív emberekkel, akik tényleg annyira köcs összeférhetetlenek, hogy állandóan ömlik a szájukból a sza szitkozódás. Hát mi a pics kelekótya jó istenért nem lehet normálisan, ezeket a kiba roppant csúf kifejezéseket mellőzve beszélni??? Egy tudományos kutatás rámutat egyébként pár érdekes dologra: például hogy a megfelelően kivitelezett káromkodás tompítja a fájdalmat – hát ennek az igazságával szerintem kevesen vitatkoznak… Mert van-e köztünk, drága polgártársaim, olyan, aki, midőn a kalapáccsal a szög feje helyett a saját mutatóujját bas csapta telibe, nem mondott el egy minimum fél perces, szépen szerkesztett, cirkalmas sort; nincs-e mindannyiunk fejében egy-egy gondosan előkészített, cifra körmondat különböző helyzetekre? Mert hát, valljuk be, a mellékalapintáskor bizony nem segít egy visszafogott felszisszenés, sem az, ha annyit susogunk, “A kakas csípje meg!” vagy “A teremburáját!” – akkor és ott ordítani kell, méghozzá úgy és olyat, hogy az anyák a házban mindhárom emeleten egyszerre fogják be két kézzel neveletlen csimotáik fülecskéjét… Már amennyiben persze… Mert hát a nők is káromkodnak ám, de még hogy… Oka is van: nekik gyakran eszköz a mosdatlan beszéd, segít beilleszkedni olyan szociális hálózatokba, amiket egyébként a férfiak uralnak. Például a politikába, gondolom én: ott van például az a pécsi képviselő asszonyka, a neve hirtelen nem jut eszembe, valamilyen Ibolya, ha jól emlékszem, mindegy – na, ő például látta, mi szükséges ahhoz, hogy a honi honatyák közül kitűnhessen, először is hazaárulózott egy egészségeset a neten, gondolom, azonnal enyhültek a fájdalmai is. A szimpatikus hölgy egyébként még jobban szeretett volna beolvadni a nagy csapatba, ezért memóriagondokat is igyekezett szimulálni – alighanem így eshetett meg, hogy bár egy 2003-ban 12.5 millió froncsit sikkasztottak el a férjével egy megyei laptól, s ezért a semmiségért később bűnsegédként másfél év felfüggesztettet kapott, ő úgy emlékezett az esetre, hogy számviteli fegyelem megsértéséért próbára bocsátották. Ami azért a határeset kategóriába eléggé nyüszítve megy bele. Bazmeg, Valamilyen Ibolya, már bocsánat, semmi személyes, csak valamivel vissza kell kötnöm a káromkodásokhoz: azt még tudnunk kell, hogy például a Wall Street farkasa című filmben a szereplők ippeg 506-szor mondják, hogy fuck, és ez rekord. De micsoda egy kiba fantáziátlan, sekélyes nyelv ez az angol, nem? Hát tessék, én csak itt, csak nektek adom közre az öt legkeményebb magyar káromkodást – de a köz érdekében, hogy a KDNP be ne zárassa vasárnaponként az egész internetet, már jó előre moderálom őket. Íme: 1. Hogy a &đ#đĐđ/li+! 2. Hogy az a jó k&đ#đĐđ|äh! 3. Az I&đsw#đĐđ|ä@! 4. Azt a szájba&đ#đQbcx! 5. &đ#đg%%gs”~! Bocs, azt hittem, itt a vége, de fontos frissítés: ebben a pillanatban olvasom, hogy Simicska Lajos aligarc, ha, simácskán interjúba mondta az index-nek, hogy “Orbán egy geci…”, pár mondattal korábban pedig azt, hogy “… most bemegyek a szerkesztőségbe (ti. a Magyar Nemzetébe – BA), és mindenkit kibaszok.” – szóval… Simicskának vagy nagy a fájdalma, vagy a már idézett kutatás egy másik mondata húzható az esetére, ezt is idézem: “Több kultúrában a nyelvi tabuk a férfiak erőfitogtatását jelzik: szexuális és társadalmi rangot.” És most gondolkodjunk el szépen, Béláim – Simicska tán cekcuálisan fitogtat…

* Németh Szilárd lett a Magyar Birkózó Szövetség elnöke.

1. Hogy a &đ#đĐđ/li+! 2. Hogy az a jó k&đ#đĐđ|äh! 3. Az I&đsw#đĐđ|ä@! 4. Azt a szájba&đ#đQbcx! 5. &đ#đg%%gs”~! - ja, bocs, ezt nem ide szántam, elnézést… Vagy mégis? Ne csodálkozzatok, az események hatása alatt állok, tényleg teljesen összezavart, hogy a Nagy Tanítót ilyen szimplán le lehet guccizni, persze nem biztos, hogy mindenkinek, ha jövő szombaton esetleg nem jelentkeznék, és a Hírlap keretesben megírná, hogy hosszabb időre elutaztam, legyetek okosak, és kicsit vegyetek vissza. No… már nem mintha meglepne egy ilyen némethszilárdos hír mostanság, sőt, ellenkezőleg. Bevallom, sokkal inkább mellbe vág az, hogy egy ilyen krakéler, tenyérbemászó képű, tehetségtelen, faragatlan, közutálatnak örvendő, lényegében mindenre alkalmatlan senkiházit, mint dr. Hegedűs Csaba, aki, csak mellesleg mondom, még a kommunista érában lett olimpiai bajnok 1972-ben, huszonhárom éven keresztül megtűrt kebelében, mi több, elnöki poszton a Magyar Birkózó Szövetség. Nézzük csak azt a “pályafutást”, már bocsánat az idézőjelért, majd meglátjátok, jogos, amit dr. Hegedűs maga mögött tudhat – nos, 1974-ben (kommunista) szakedző lesz belőle a TF-en; közben felveszik az ELTE jogi karára is, ott 1979-ben szerzi meg a jogi (már bocs, de: kommunista diktatúra alatti) doktorátust. 1980-ban lesz a (kommunista) válogatott (kommunista) szövetségi (kommunista) kapitánya, kilenc éven át tölti be ezt a tisztséget, ez idő alatt lesz (kommunista) olimpiai bajnok Kocsis Ferenc, Növényi Norbert, Sike András. 1985-ben (kommunista) mesteredzői címet szerez. Tizenhat éven át dolgozik a Nemzetközi Birkózó Szövetségben, sok éve a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségében. 1995-ben lesz a Halhatatlanok Klubja tagja, később a Birkózó Hírességek Csarnokába is beválasztják. Hely híján nem megyek bővebben bele, szerintem ennyiből is sejthetjük, miféle szakmai munkára lehetett képes az az elnökség, amit egy ilyen, a birkózást legfeljebb hírből ismerő ejtőernyős vezetgetett. Szerencsére azonban vége ennek az öncélú kivagyiskodásnak, a hiúság vására bezárt, gémóvör, percemberke, időd végleg lejárt. Megjött ugyanis az a kihívó, akinek január 6-i feltűnésétől (ekkor jelentette be, hogy pályázik) bárkinek megfagyott volna ereiben a vér, de pláne annak, aki birkózásban érintett és minimum elnök: ő maga Németh Szilárd gondolta úgy, ha már a rezsicsökkentésben sikerült minden szolgáltatót két vállra fektetnie, ideje kezébe venni a dolgokat a… a… na… izé… a birkó területén. Miért is? Pofonegyszerű a válasz: hát mert nincs nála alkalmasabb ember. Tessék: 125 érvényes szavazatból hetvenet kapott ő, és csak ötvenötöt ez az izé… na… hogy is hívják… Hegedűs doki. Ez pedig, akárhonnan számolgatjuk is, a Pártban alkalmazott képlettel minimum kétharmad. És természetesen szó nincs arról, hogy esetleg izé lett volna… vagy valami… hát jó, be lett ígérve 300 millió, ha esetleg, na meg infrahogyhívják… na, az a infraszerkezetes fejlesztés meg még, hopp, életpályamodell is lesz, ugye, na és azt már láttuk, hogy például a tanaraknál és a rendvédelmi ugye dolgozóknál, na, hogy izé… hogy ott is van. Vagy lesz. Vagy volt. De modell, az kurva élet. És akkor most hadd adjak közzé pár mondatot Németh Szilárd életrajzából is, csak szerényen, mint a képességeim, íme, az első mondatot csak szó szerint szabad, mert úgy indult, mint József Attila (vagy ez sértés???): “Németh Szilárd István 1964-ben született szegény csepeli munkáscsaládba.” Aztán kitört innen, leérettségizett, majd képesítés nélküli napközis nevelő lett, de még aztán, munka mellett, a Budapesti Tanítóképző Főiskola könyvtár-tanító szakán diplomát szerzett, ahogy a wikipédia kissé bizonytalanul írja, 1987-ben vagy 1990-ben. Nincs jelentősége, lényeg, hogy megvan. Szilárd István. 1996-ban a BME közoktatási vezetői szakán szerzett oklevelet. 1997-ben az ELTE környezetpedagógus szaktovábbképzésén vett részt. Gyerekkorában – számos elmaradott orgánum úgy írja: állítólag – birkózott (akárcsak, nem azért, de tényleg, jómagam, egyébként, Gubicza bá’ keze alatt, bő egy éven át, főképp szabadfogásban), és csak azért nem alakult ki karfiolfüle, mert, ő maga mondta el, különösképpen puha és flexibilis anyagú a fülcimpája, ezért nem törött el, ahogy más birkózóknak igen rövid idő alatt szokott. Na: ugyanúgy vagyok én is, nekem se tört el. És még csak egyet a végére, a hétvégi jókedv fenntartása érdekében: tudjátok-e, mely, természetesen sértett/mellőzött sztárbirkózókat is felvonultató szervezet támogatta a rezsiharc Vak Bottyánját a szövetségi elnökségért folytatott küzdelme során? Mondom, fogódzkodj: az Új-Szövetség. Ehhez hozzáfűzni azért nem sok mindent lehet… én, ha szabad, azt gondolom, semmi akadálya, hogy az érdemi munkával párhuzamosan megkezdődjék az Evangéliumok átdolgozása, hogy azok is híven mutathassák Németh Szilárd birkózáscsökkentési elnök földi munkásságát…

* Ha ti is akarjátok, viszonylag hamarosan találkozhatunk…

A színfalak mögött már zajlik is a nagy esemény előkészítése. Tényleg nem csekélységről van szó, ne vegyétek félvállról: 2011-ben, a HL megjelentetésének tizedik évfordulóján, amikor utoljára szervezett formában láthattuk egymást, a József Attila Könyvtár adott helyet az összejövetelnek. Emlékszem, előtte tartottunk egy bejárást kedves és nagylelkű vendéglátóimmal, megnéztük az olvasótermet, a félénken tervezett helyszínt – aztán óvatosan elmondták, nehogy összeroppanjak, lehet, elég lenne a kis zeneszoba is, de majd meglátjuk, ha mondjuk harminc… na jó, húsz fő alatt érkeznek a vendégek, inkább majd bemegyünk oda, ott azért egy ügyes fotós kicsit tömegszerűbbnek tudja fényképezni azokat az eseményeket, amelyeken… hát…  nem alakulnak ki különösebben spontán tumultuózus jelenetek, hogy ilyen udvariasan fogalmazzak. No hát, én odamentem jó korán, negyed akármire, már nem emlékszem, de mondjuk hatra, szépen bekészítettem a cuccaimat, pölö az égszínkék szovjet kazettás magnetofonomat, a szigorúan oktatási céllal időnként nálam lévő, állítható intervallumban villogó ötágú vörös csillag formájú ledes csúcsdíszt, szintén Moszkvából, pár korábbi újságot, amik ezért-azért nálam vannak, a citromsárga színű rózsaszín párducomat, és még pár népszerű kelléket az életemből – aztán szép idegesen, ahogy szoktam, álldogáltam ott. Hamarosan megérkeztek anyámék, ettől kezdve végképp megnyugodtam, mert bizonyos lett, hogy a rendezvényt megtarthatjuk. Megjött aztán a Nyulasi is, erre még nyugodtabb lettem, három ember előtt azért nekem valahogy sokkal jobban szokott menni a szórakoztatás, bár, be kell vallanom, a saját vastapsom zaja se különösebben idegesít. És ezek után váratlanul elkezdett áramlani a közönség: előbb tízen, aztán harmincan, majd hetvenen lettünk. Kicsivel később százan, aztán százharmincan, és so weiter. Áthoztuk a székeket előbb a zeneszobából, majd a földszintről, az irodákból és még pár helyről – aztán, amikor már nem volt több szék, a továbbra is érkező kedves vendégek végigállták az olvasótermet a keleti falától a nyugatiig, hogy így fogalmazzak, amikor ott is elfogytak a helyek, beültek és -álltak oldalt, végül a polcok közé, ahol már nem is láttam őket és ők se engem, kétszáz fölött volt a végső létszám… szóval, na… de komolyan, rendesen dobogott a szívem, pedig nem is vagyok annyira lámpalázas, mint egyébként mértéktartó külső és belső adottságaim miatt lehetnék. Vagy lennem kéne. Aztán, úgy három perccel a kezdés előtt odalépett hozzám egy úriember, és halk szóval arra kért, menjünk már odébb egy kicsit, szeretne pár szót négyszemközt beszélni velem. Gondoltam, kapok valamiért egy viszonylag gyors pofont, de az ilyesmi általában inkább doppingol, úgyhogy kiléptünk az előtérbe. Pofon nem lett, s ami ott történt, azt az eseményen szintén jelen lévő kollégám leírta cikke utolsó bekezdésében, a szakmánkban megkapható legnagyobb kapható elismerésről – ha elolvastátok, rátok bízom, hogyan képzelitek el, milyen lehet egy ilyen bejelentés után kilépni takarásból, vidáman, nagy mosollyal bekezdeni, és aztán két és fél órán keresztül elszórakoztatni a nagyérdeműt… Merthogy amúgy ez is történt ott, akkor, a könyvtár olvasótermében. Hát most arra gondoltam, megpróbálunk még egy estét, hátha kijön belőle valami hasonló, és hátha ráértek megint vagy… vagy… na, tök mindegy, hányan, legfeljebb bemegyünk a zeneterembe… Már ha egyáltalán a könyvtárban leszünk – mert még csak tapogatózom… tudjátok, nem szeretnék senkit, egyetlen közintézményt sem kellemetlen helyzetbe hozni azzal, hogy helyet ad egy ilyen találkozóhoz, s ezzel, ugyebár teret biztosít bizonyos, esetlegesen teljességgel nemzetellenesnek tekinthető eszmék nemkívánatos terjedésének. Egyelőre tehát csak előtárgyalok, titkosan, nem is sok helyen – annyit sejtegetek, hogy nagyjából március elejére tennénk a randit, akkor már (remélem) fűszeres illatú, kellemes az idő, kicsit kinyitjuk az ablakokat, bárhol leszünk is (ha ugyan nem a szabadban, végső esetben, és miért is ne?), aztán maradunk, amíg jól érezzük magunkat, móka, kacagás, duma, sztorik, kedves tárgyaim, merész kérdések, egyenes válaszok, tényleg minden játszik. Ötletek, óhajok, sóhajok, jegyelővétel meg minden indul – várom a bővérű kommenteket, ne fogjátok vissza magatokat…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (28 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

13 komment

  1. Öreg barátnéd szerint:

    Bárhol lesz a tali ott leszek és remélem még nagyon sokan. Viszek néhány embert magammal jó?

  2. Öreg barátnéd szerint:

    Jaj elfelejtettem. Mikor a rezsihuszár új tisztségét megtudtam. rögtön utána néztünk Gergővel az önéletrajzának. Hát legalább 5 egész percig jó kedvünk volt nagyon. Már a kezdő mondat könnyeket csalt a szemünkbe.

    • Boda Kapitány szerint:

      Ugyanígy voltam magam is… szép kezdés, na… és a folytatás se akármilyen… Természetesen várlak, bárhol leszünk is – és persze, hozz magaddal egy/pár embert… :-)

  3. Medve Ilona szerint:

    Nem lehetne a találkozót rögzíteni? Ha nem jutok el/be,szívesen megnézném vagy meghallgatnám itthon.

  4. Fehéri Tamás szerint:

    azt a k”@&%, de jó lett (szokás szerint).

    mondjuk hegedűs sem volt egy demokratikus ikon, ha csak nem illiberális fajtából, de ennél tényleg nemigen van lejjebb.

    megyek.

  5. L70c szerint:

    András,majd ne felejtsd el visszatérően propagálni az időpontot-helyszínt. Nem szeretném kihagyni. A könyvtári produkció is jó volt. Nálam viszont, az Art cafe-ban tartott előadásod viszi a pálmát.. Amikor a szüleid is ott voltak/hozzá szóltak. A mindenféle kacattal rogyásig megrakott skodával át a határon,és a többi sztori.. Az az este kerekre sikeredett.

  6. OregHal szerint:

    … nem vagyok, nem voltam párttag – onnan nem rúghatnak ki. Főnököm nincs, nyugdíjam úgysem lesz… mit veszthetek? Ott leszek.
    :-)

  7. Gondolatjel szerint:

    Helyszín részemről mindegy, ha megfelelő időpontban lesz, megyek.

  8. cserpes attila szerint:

    Az osztálytalin tuti ott leszek!
    Világ neokomenistanemzetellenesposztbolsevikidegenszívű.. Boda(HL) kedvelői egybesül(jünk)jetek!
    Várom az időpontot és a helyszínt!

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


− 4 = négy

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz