Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


31 január
21komment

Felépülni a leépítendőben

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenhárom (lassan tizennégy) éves rovatunk mai, e helyütt már százötvennegyedik kiadásának első darabján sokat tépelődtem – szabad-e annyira a saját játszóteremnek tekintenem a HL-t, hogy nyájas és kiváltképp türelmes olvasóimra rászabadítsam az egyik meglehetősen speciális mániámat: aztán, egészen meglepő módon úgy döntöttem, képzeljétek, hogy szabad, egyébként is, miért pont ez az egy legyen kivétel a számos között, úgyhogy eldőlt, semmi nem menti meg a tovább olvasókat a kedvenc zenekaromhoz kapcsolódó fontos információktól. A csapat nem más, mint egy kanadai rocktrió, a Rush, amely idén ünnepli fennállásának negyvenedik évfordulóját, természetesen nyomnak egy turnét, a hírek szerint az utolsót, na, hát itt kezdődnek a nagy gondok – Észak-Amerika 42 városában tolják le a világ legjobb élő show-ját, de például Cleveland-ben nagy a felzúdulás, merthogy oda nem mennek. De hát akkor mit szóljak én – Európába se akarnak… Na, hátha mégis elolvassák ezt, és meggondolják magukat… Komoly leépítés jöhet az egészségügyben, ezt a hírt sikerült olvasnom a héten – valaki igazán elárulhatná, mit lehet vajon ott még leépíteni: istenemre mondom, nem sok mindenre tudok tippelni, megeshet tán, hogy leépítik magukat a kórházépületeket, a bontott anyagokat megvásárolja Andy G. Wajna és kaszinót épít belőle, majd utána a szabadban, ha szabad mondanom, plein air fogják ápolni és műtögetni a gumimatracon vagy a gyepen fekvő betegeket kórházi portások és vállalkozó kedvű liftesfiúk. És akkor keltsük csak a szerkesztettség látszatát, úgyse trendi mostanság – szóval egészséggel megyünk tovább, figyelem, intim és személyes adatok következnek. Lett most némi új hospitális anyagom, tekintettel arra, hogy ötven után egy nappal bizonyos apró zavarkák jelentkeztek az egészségi állapotomat illetően, na, na, na, azért nem kell annyira örülni ott a felvégen, pajtikáim, mondom apró kis zavarok, például zsibbad pár ujjam, ilyesmik, egy kis nyomikálás az idegpályákon és talán a szűk negyven év motorozás meg 25 évnyi számítógépes görnyedés is járt bizonyos kedvező hatásokkal, de legalább az utóbbit meg is hálálták szépen… Hát akkor minden, ami masszázs, termálfürdikélés, úszás, talpgyurkászás és egyéni/egyedi gyógyulgatási módszerek – mert kés alá önszántamból… izé… aligha… Konzíliumhoz fáradjanak beljebb, kollégák…

Hirdetés

* Fennállásának negyvenedik évét ünnepli a világ (na jó: egyik) legjobb rockzenekara, a Rush.

Szóval nem rossz ám, ha az embernek van két – nyolc, illetve tizenhat évvel idősebb – bátyja… Jó… ha valaki hatéves koromban kéri ki a véleményemet, valószínűleg tudtam volna említeni pár hátulütőt is, de eszemben sincs panaszkodni, egészen jól megúsztam azokat az éveket, különösen ha ahhoz viszonyítok, miket sikerült elkövetnem… na, majd egyszer ezen is végigszaladunk… Azt viszont már akkor is biztosan tudtam, hogy kiváltságos gyerek vagyok: magnók, világvevő rádiók, erősítők és hangfalak között éltem, a tesóim asztalán a New Musical Express legfrissebb számai lapultak, egyenesen Londonból, hivatalosan, a Magyar Postán megrendelve – ja, és persze jobbnál jobb zenéket hallgattam naphosszat. Mert azt már akkor is egészen jól el tudtam dönteni, hogy jók és jobbak: nem kis mértékben annak köszönhetően, hogy mindkét bátyám zenei ízlése csalhatatlannak mondható, így aztán nálunk felváltva dübörgött a Zeppelin, a Purple, a Uriah Heep, a Yes, a Pink Floyd és minden progresszív és/vagy rockzene, minden irányban elhelyezkedő szomszédaink nagy-nagy örömére… És valahonnan, már meg nem tudom mondani, milyen forrásból, de piszok korán, ’78-79 táján egyszer csak meghallottam valami egészen elképesztő muzsikát – soha nem felejtem el az érzést: újra és újra vissza kellett tekerni a magnót, hogy még egyszer meg még egyszer hallhassam a furán gomolygó basszusmeneteket, a döbbenetes íveket bejáró gitárt; a dobot, ami tíz másodpercig sem volt képes ugyanabban a képletben mozogni, és persze az összetéveszthetetlen énekhangot, ami hol lágyan simogatott, hol őrületes magasságokban karcolt bele a lelkembe… Ez volt a Rush: a szerelem első hallásra, ami máig tart, pedig lassan negyven év telt el. A kanadai trió egyébként 1968-ban alakult, s alig két tagcserével nagyjából ’74 végére jutott el a mostani felállásig. Nem megyek nagyon bele a részletekbe: a lényeg, hogy van egy dob, egy basszus és egy gitár, mindegyikhez egy-egy kezelő, mind szakmája legjobbja – a triózás amúgy is nagy kedvencem, tekintettel arra, hogy nem enged teret a kamunak, pontatlanságnak, ötletszegénységnek. Ha nem megy nagyon a zenélés, ne trióban próbálkozz – ha megy, vágj bele, mert a legnagyobb élményt adó felállás. Az elmúlt negyvenpár évben a Rush, Kanada nagy nemzeti büszkesége, nagyjából minden évben kidobott egy pompás sorlemezt (összességében olyan negyvenmillió eladott korongnál járnak, húsz arany és/vagy platina, nem 2500-as példányszámmal), s ha esetleg épp nem találtad őket a stúdióban, nem volt nagy kérdés, hol lehetnek – folyamatosan telt házas turnékat nyomtak, mindig csak hárman, trükkök, kiegészítő zenészek nélkül, elsősorban Észak- és Dél-Amerikában és Japánban. Ha még nem mondtam volna, mindehhez nulla botrány, nulla sztárallűr, nulla arcozás: csak a zene, zene, zene. Aztán 2004-ben végre átjöttek Európába, mi több, Prágát is bevették a kegyelembe – nem nagy kérdés, vajon ott voltunk-e Szenyő barátommal, akinek többnyire még forrón érkezik az összes Rush-lemez a gyárból, legrosszabb esetben is a megjelenés napján… Szóval… őrületes koncert volt, három óra hibátlan, hátborzongató, meseszerű, csodás zeneünnep, zöld lézershow-val, két felvonásban, megingás nélkül… Két évvel később aztán Boda jr-t vittem el egy másik Rush-ra, Mannheimbe, valamilyen csoda folytán a harmadik sorból néztük végig a show-t, ha akartam volna, kikötöm Geddy Lee tornacipőjét, de hát nem akartam… Most negyven év együtt muzsikálást ünnepel a csapat, egy 34 várost érintő amerikai nyári turnéval, már el is kezdték árulni a 60-150 dollár közötti jegyeket, és, mint rendesen, szerintem két hét alatt elfogy az összes. Itt az ideje, hogy elmondjam a nagyon-nagyon rosszat: a hírek szerint ez lesz az utolsó menet. Uhhh… Olvasom a neten, hogy a clevelandi rajongók például sírnak-rínak: merthogy hozzájuk nem lépnek be a srácok, pedig ők mekkora fanok… Basszus, Cleveland, mi a gondotok? Tényleg, de tényleg az, hogy le kell darálnotok kőkemény 150 mérföldet Columbusig??? Hát akkor mit szóljak én, aki már azzal is elégedett lennék, ha annyival megkönnyítenék a dolgomat, hogy egy kontinensen lehetnénk? Mindegy: maradjunk annyiban, titokban azért kőkeményen dolgozom az ügyön, és… ha egyetlenegy módom lesz, megpróbálok beesni valahová – ha netán nem értitek az elszántságomat, hallgassatok egy kis Rush-t: mindenkit előre figyelmeztetek, instant szellemi drog…

* Komoly leépítés jöhet az egészségügyben.

Gondolom, megérem még azt a szép napot is ebben az egyre furcsább bazárban, amikor Harrach és Pálffy képviselő nagyurak javaslatára vasárnap a háromszáz négyzetméternél nagyobb kórházak is bezárnak, merthogy igazán könnyen belátható, hogy az a néhány tucatnyi orvos és ápoló, akinek a nyugati bürokrácia olajozatlansága miatt még nem sikerült elintéznie a munkavállalásiját Ausztriában vagy Németországban, szintén elfáradhat hétvégére. Hogy tehát végre ők is eljuthassanak mondjuk a horogkeresztények kedvence, ifj. Hegedüs Lóránt izé… református… bocsánat… lelkész… bocsánat… rendes vasárnapi gyűlölködésére, ehhez kell a szabad vasárnap. A járóképes betegek szintén hazahúznak szépen, akik netán súlyosabb gondokkal küzdenek, azokat alternatív módon próbálják majd átjuttatni a szent vasárnapokon, ilyen lehet például a szabadtéri nemkezelés, amikor is a beteg ágyát szombaton éjszaka kitolják valamelyik közterületre, és sorsára hagyják, majd hétfőn hajnalban a legmakacsabbakat visszaviszik a kórházba, következő szombatig. A kereszténydemók szerint jelentős összegeket sikerülhet ezzel az új módszerrel megtakarítani, nem beszélve a terven felüli, a keresztény politikusok számára amúgy roppant sajnálatos elhunyások következtében megmaradó, keresztény politikusok számára amúgy roppant jól használható nyugdíjakról. Fontos persze megemlíteni, hogy az egészségügyi kormányzat a vasárnapi kórházbezárásokkal párhuzamosan haladéktalanul felállítja a Nemzeti Kiskórházak hálózatát. Ezekben az otthonos, olcsó üzemeltetésű kis konténerekben nem orvosok és szakképzett ápolók tevékenykednek majd: a kormányzat a lopási hierarchia viszonylag alacsonyabb fokán álló azon kollégáknak kíván segítő kezet nyújtani, akik még ahhoz is hülyék voltak, hogy a trafikbizniszből vagy más hasonló üzletágból hozzájussanak valamihez – nos, ezek a vállalkozó kedvű politikusok, feltéve persze, hogy jobban bírják a vér látványát, mint a csóróságot, jutányos áron kibérelhetnek egy-egy Nemzeti Kiskórházat, ahol aztán pénzes betegeket fogadhatnak, elsősorban vasárnap, de törvény alapján a hét többi napján is, a szolgáltatás fokozottan szabadárasnak ígérkezik. A kormány sietve megnyugtat mindenkit, hogy a rendszer olajozott működéséhez szükséges teljes törvényi hátteret az indulás előtti éjszakán egyhangúan megszavazzák, ily módon minden bérlő (akiknek, habár a szó szoros és gyurcsánybajnai értelmében vett orvosi diplomával nem kell rendelkezniük, de természetesen le kell tenniük a KDNP elnöke által írt vadonatúj, úgynevezett harrachkráteszi esküt), nyugodtan műthet, gyógyíthat, gyógyszerezhet, pungálhat, amputálhat, és persze veheti át előre a tevékenységeiért kért díjazást, miközben a befolyó összeg hatvan százalékát a megfelelő számlára tovább kell utalnia… Na jó… hosszasan folytathatnánk ezt az elvetemülten rosszindulatú, minden valós alapot nélkülöző, ócska kis majomkodást – helyette nézzük inkább, mi is a kormányzat valós szándéka az egészségügy helyzetének racionalizálásakor. Idézném a szakanyagot: “A kórházi eladósodás fő oka, hogy az egészségbiztosító 2007 óta 145-150 ezer forintot fizet egy átlagos eset ellátására, míg ez a becslések szerint már 180 ezer forintra rúg. A különbözet kompenzálására a kormány azt találta ki, hogy csökkenti a szolgáltató helyek számát.” Adok időt… olvasd el még egyszer – aztán, ha netán nem érzed jól magad, keress fel egy Nemzeti Kiskórházat. Azoknak a száma talán nem fog csökkenni. Azt találta ki. A különbözet kompenzálására. Na, igyunk valami erőset, pajtikáim…

* Beteg lettem.

Mint voltam oly bátor beszámolni róla, kereken négy hete csodálkozhattam rá fennállásom fél évszázados jubileumára. A nevezetes napon fél nyolckor felébredtem, mozdultam egyet, és éreztem, hogy valami gáz van. Olyan érzés volt, mintha beszorult volna valamelyik ízületem, az volt a spurim, ha mondjuk a Szarka Peti gyengéden a vonószemhez kötné a karomat, aztán érzéssel meghúzna a mályvaszínű IFÁ-val, roppannék egy szép nagyot valahol váll környéken, és minden jó lenne – mondjuk jobban belegondolva ez mindenképpen igaz lehet, ha érzéssel húzna, ha anélkül… No mindegy, telt a nap, a születésnapom, Vjacseszlav Tyihonovval szólva az órák rótták szüntelen az útjukat, délutánra viszont már majdnem megőrültem, úgy fájt a hátam, meg persze időközben az egész átsugárzott előre, a karomra és mindenhová, két ujjam elég konkrétan lezsibbadt, azonnal leszoktam a cigiről és magamban suttogva megfogadtam ezt-azt. Meg még pár dolgot. Éjjel nullát aludtam, ha egyedül lettem volna, alighanem végig ordítok – hogy elég komoly lehetett az ügy, azt talán mindennél jobban mutatja, hogy másnap orvoshoz fordultam, ami, ha jól átlagolom az eddigieket, nagyjából huszonöt évente fordul elő velem. Régi ismerőshöz mentem, s az első vizsgálat kimutatta, hogy a keringésem és az ereim parádésak, hurrá – akkor viszont ugyebár mi a gond, gyerünk, ideggyógyászat. Ott húsz éve volt pár érdekes tapasztalatom egy másik eset kapcsán, kicsit tehát szorongva léptem be az osztályra, de hamar eloszlottak a baljós emlékek, amennyiben egy rendkívül kedves hölgy vizsgált meg, és közölte, elég jó sansszal nyaki gerincsérvem van – e nagyszerű feltételezéssel küldött el előbb röntgenre, majd utalt be egy MR-vizsgálatra, továbbá kaptam egy papírt, amivel masszázsra és fizikoterápiára kellett bejelentkeznem. Oké, ugorgyunk, mint Pósalaky bácsinál a légyjóban, mert ugye itt is, ott is várni kellett egy keveset – meglett az MR (hogy a csőben elaludtam, az ugye azért elég szép teljesítmény, tekintettel arra, hogy körülbelül ezer wattos hanghatásokkal csörög-zörög-krákog az irtózatos masina a fejem mellett), mindent szépen átnéztünk, no, mi van tehát, hát tényleg az, hetes csigolyánál elég komoly a baj. Fasza, nagyon örvendek. Azt azért elmondom, mindez persze nem véletlen: Boda sr. (89) motorjában ugyanis december elején kicsit elállítódott a gyújtási sorrend, a hajnali órán én magam szállítottam be a szervízbe, aztán sajnos nem tudtam megvárni és délután hazamenni vele – ehelyett majdnem egy hónapig dolgozgattak rajta a szerelők, aztán megkapta az új műszakit, és most úgy néz ki, szépen működik rajta minden. Jó, nem nagyon kell pörgetni a gépet, ésszel járunk, figyelni kell mindenre, de azért egész szépen elpöfög, ráadásul hazai környezetben, ami ugye mindig jót tesz a technikának. Örömteli sikertörténet. Mindez azonban azzal az aprósággal jár együtt, hogy két hónapja teljesítek lényegében csaknem huszonnégy órás felügyeleti és szervízszolgálatot – vagyis reggeliztetek, vacsoráztatok, gyógyszert adagolok, mindent ellenőrzök, fürdetek, sebet kezelek, általános mentális tuningfeladatokat látok el… Ez viszont, hiszitek vagy sem, együtt jár némi stresszel és időszakos energiavesztésekkel – márpedig az előző negyven évemet sikeresen úgy alakítottam ki, hogy sok minden más mellett stressz sem volt benne, épp ezért elég nehezen viselek minden ilyesmit. Így hát – dr. med. univ. prof. Boda szakvéleménye szerint – nem teljesen véletlen, hogy a vállra rakódott (túl)terhelések bajt okoztak. No… azóta egészséges életmód on: bérletet vettem a termálfürdőbe, csak barátoktól tarhálok időnként egy-egy cigit, csontkovácshoz járok, és igyekszem fejben kidolgozni magamból a bajt, szóltam a manócskáknak, ügyesen dolgozgassanak odabent. A szimpatikus fiatal idegsebész, akivel tegnapelőtt találkoztam, azért elmondta, hogyan nézne ki a műtét – nem is adom tovább, mert piszkosul korhatáros, lényeg, hogy kölcsönösen megnyugtattuk egymást, semmiképpen nem akarunk bajt, hat hét múlva találkozunk, és megbeszéljük, miért vagyok jobban. Fel a fejjel, mondogatom most magamnak, és szó szerint így is kell tennem, hiszen a baj egyik része a rossz tartás… Egyvalaminek viszont kimondottan örülök: a szakvizsgálatok során egyértelműen kiderült, ráadásul képekkel tudom igazolni is, van gerincem – még ha elég szar állapotban is. Vagyis, gondolkodjunk továbbra is csak pozitívan: nagyon sok puhatestűhöz viszonyítva nagyon sokkal jobb helyzetben vagyok…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (28 lövet, átlagosan: 6.89 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

21 komment

  1. Csathó Gábor szerint:

    Százhatvankettedszer írom le,hogy eredeti,szellemes,humanista,könnyed,bölcs, ironikus,és nem különlegeskedő,hanem különleges.Remélem,nem unod,mert én-mi nagyon nem!Nem lehetne a Hírlappal egy olyan szerződést kötni,hogy írsz,ha akarsz,amiről,amikor,amit akarsz,művészeti kritikát például,ők meg cikkenként fizetnek?!
    A Rush meg nagyon jó,illetve,ismered a jó fokozását,vagy milyét?JÓ-nagyon jó-kurva jó- HL jó.Na,ez HL-es…

    • Boda Kapitány szerint:

      A Hírlappal egy szerződést kötni… hát ezen dobtam egy rendes hátast, úgy röhögtem… a többit majd privátban, ha találkozunk…

  2. Tóth Judit szerint:

    Ugyanígy jártam én a Yes-szel! Kb. száz évvel ezelőtt a Close to the edge volt a kezdés, egy nagyon jó barátom mutatta meg. Rick Wakeman orgonaszólója eldöntötte a sorsomat, a mai napig első számú bandám, ha Zenét akarok hallgatni.
    Egészségügy… Meg a többi… Már nem mondok semmit.

    • Boda Kapitány szerint:

      A Yes… hát persze… meg a Toto, a Kansas, a Journey, a Pink Floyd, a Foreigner, a Boston, a Supertramp, a Styx… és még vagy ötven, az abszolút krém, ha jó zenéről van szó…

  3. Hatlövet szerint:

    Remekbe sikerült ez is András.
    A horogkeresztényen meg a harrachkráteszi eskün konkrétan besírtam.

    Én azt egy nyaki gerincsérv gyanú nélkül is megmondhattam volna, hogy van gerinced, mégpedig az acélosabb fajtából.
    A gerincsérvet meg nehéz megúszni ilyen fiatalon műtét nélkül, tehát nem árt ha szoktatod magad a gondolathoz.
    Mielőbbi teljes gyógyulást kívánok neked.

  4. cserpes attila szerint:

    T.B.András!
    Ne gondold,hogy az eü.állapotodra utal a megszólítás,á…!Mivel a Szuperinfóban ismét nincs HL,így én jöttem ide,és nem bántam meg!
    Ezek a gondolatok megint nagyon ott vannak a szeren!Öröm az ürömben az állapotoddal kapcsiban,hogy csak a test amortizálódik,a szellem egyre acélosabb!(lehet,hogy ez már túl szentimentális?)
    Kitartást,jobbulást,meg ilyenek…!
    Üdv;atti

  5. K Ferdy szerint:

    Remek,Kapitány,REMEK!Neked pedig a legjobbakat!!!

  6. balika szerint:

    Ha ki tudsz jutni valami uton-modon egy jegyet allok Neked

  7. kroonstadt szerint:

    a horogkeresztényeket ezentúl én is használom néha,engedelmeddel.
    egyébként klassz az a sportkocsi.:)

  8. Tóth Gábor szerint:

    Ismét jól esett, megint csak éjfél után, ilyenkor csend van még itt a 11-es út mellett is, nyugodtan ízlelgethetem a szavakat,szófordulatokat.
    A horogkeresztény nagyon jó, bár igaz ami igaz: manapság sokan, egyre többen mutatják, merre is kéne mennünk, csak épp lassan mindegyik út végén hullahegyeket találni.Vagy így, vagy úgy.
    Te viszont nem utat mutatsz, hanem csak – mint tengerparton a világító torony -jelzed,hogy hol is van a part, néha nem árt tudni, ha épp kibukkan a fejünk ebből a szartengerből.
    Viszont őrtoronynak lenni gerinc nélkül nem lehet, tehát az nem kérdés,hogy van-e vagy sem.
    Én csak ősszel leszek ötcsillagos ( az x az olyan snassz), hát, szép kilátások, mondhatom…. :)
    Jobbulást és tényleg fel a fejjel ! :)

    • Boda Kapitány szerint:

      Köszönöm a jó szót – nem vagyok én torony, jó, ha valami pislákoló kis petróleumlámpának elmegyek… és köszönöm a jókívánságokat, igyekszem…

  9. L70c szerint:

    “Manapság sokan, egyre többen mutatják, merre is kéne mennünk, csak épp lassan mindegyik út végén hullahegyeket találni” Ez nagyon szép volt.. Ne legyen igazuk azoknak a “bölcs” ember társainknak, akik azt mondják: horogkeresztényék is zsiványok. Ellenkező esetben, kéretik kifáradni a temcsibe, és ott egy szimpatikus helyen kidobni azt a bizonyos végleges lakhelyet… Aztán anyaföld magunkra húz.. Engedtessék megjegyeznem,ha úgy lesz, akkor nekünk (minden Magyarországon élő embernek) itt rövid távú jövőnk sem lesz…

  10. L70c szerint:

    Az érthetőség kedvéért: ugyanis, ha egyáltalán lenne is(idővel) egy olyan párt, mely feltételezhetően! Tényleg segíteni akar(na) nem lenne(nincs már) időnk kiseggelni, amíg felépül, odakerül, elkezdi az értelmes munkát. Vagy igen?? Simán kicsinálják az országot addigra. De lehet hogy így is.. Csak ennyi.

  11. F Gabor szerint:

    Rush Koncert Calgaryban Julius 15-en lessz. februar 6-an 10 (-8ora ) orakor lehet jegyet rendelni online-on kb 20ezer jegy 2 ora alatt elkel. 40-158 Cad $

    http://www.ticketmaster.ca/rush-r40-live-tour-2015-calgary-alberta-07-15-2015/event/11004E35D0968272?artistid=807344&majorcatid=10001&minorcatid=1

  12. KESZEG szerint:

    Kapitány(capt)Ne hagyd magad!!!!! ásni már nem tudok csak meccsre járni:)

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


kettő + = 3

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz