Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


24 január
5komment

Add kölcsön a szemed!

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenhárom (lassan tizennégy) éves rovatunk mai, e helyütt már százötvenharmadik kiadásában egy meglehetősen izgalmas kérdéseket feszegető művészeti projektről adunk hírt: Svájcban (ami most azért nem pont csak emiatt áll a világ érdeklődésének és haragjának középpontjában) két művész arra programozott be egy robotot, hogy heti száz dollár értékben véletlenszerű vásárlásokat eszközöljön az úgynevezett deepweben, a net igencsak homályos mélyén (beljebb majd erről is elejtünk pár szót, ha fér). A robot bizony szépen bevásárolt, egyebek mellett megvette egy magyar útlevél szépen beszkennelt oldalait is, melyek az eladó szerint tökéletesen alkalmasak online azonosításra… A svájci rendőrség udvariasan megvárta a kiállítás végét, aztán viszont szépen lefoglalta az összes kiállított tárgyat – a művészek persze felháborodtak, hiszen az egész projekt egyik célja épp az olyan nagyon is aktuális kérdések feldobása volt, mint hogy ilyen esetben felelősségre vonható-e egyáltalában valaki, már a roboton kívül persze… Meglepő felméréssel rukkolt elő a Post Office című brit lap: olyan, hét elemből álló vásárlói kosarat állítottak össze, ami turistakörökben népszerű: az összehasonlításból kiderül egyebek mellett, hogy bár Budapest továbbra is az olcsó turisztikai célpontok közé tartozik, de – legalábbis ezen összevetés szerint – olcsóbb nála Prága, Bulgária, a spanyol Costa del Sol, vagy épp Kuta, az indonéz Bali szigetén. Oké, most lehetőleg ne kezdjük el azt a verset, hogy mi a jó kis Dújvból ezerötért felmegyünk busszal a Népligetig, Balira meg olyan két kiló körül van a repcsi, így aztán pont a kutyát nem érdekli, hogy tíz cent a sör… mindenesetre érdekes adatokkal bombázok mindenkit, tisztelettel, különös tekintettel Dubai-ra, amelynek kapcsán egy ismerősöm mondta el egyszer, hogyan a legolcsóbb ott nyaralni – továbbadom a tutit. Újabb alkalmazással gazdagodott okos kis telefonom, amiről valamiért nem tudok leirtani 319 képet, pontosabban csak a helyüket, ha valaki büfé ájfonban, kérem, keressen – na, az újabb app arról szól, hogy vak/gyengénlátó embertársain segíthet az, akinek sasos a szeme, szerintem nagyon kellemes történet, nekem már fent is van, sőt, már egy segítségkérő hívásom is volt, csak valaki gyorsabban reagált, mint én… mondom a részleteket beljebb, míg letöltitek, olvassatok… 

Hirdetés

* Egy robottal vásároltatott véletlenszerűen különféle tárgyakat egy művészpáros a deepweben.

Hol? Mivel? Mi van? Jó, jó, mindenki őrizze meg a nyugalmát, belátom, kicsit sűrű a hír összefoglalója, segítsünk hát oldani kicsit a feszkót. Először is: mi az a deepweb? Ígéretesen hangzik, mátrixos búgása van, s ha ez ugrik be, nem is járunk nagyon messze az igazságtól – röviden talán úgy fogalmazhatnánk, követve a wikipédia meghatározását, hogy a deepweb a világháló azon oldalainak/felületeinek összefoglaló neve, amelyek nem részei a felszíni webnek, másképpen fogalmazva, amiket a hagyományos keresőmotorok nem képesek elérni. Nem csekély anyagról van szó: becslések szerint a látható résznél mintegy 550-szer nagyobb, vagyis tárterületben mintegy 7500 TB-nyi információt kéne elképzelnünk – nekem biztosan nem fog menni – annyi segítséget azért találtam, hogy az egy terabájtnyi szöveg kinyomtatásához szükséges papírmennyiséghez ötvenezer fát kéne kivágni… És akkor a mátrixos búgás: nos, igen, számos ország hatóságai, titkosszolgálatai értenek egyet abban, hogy a deepweb a legkülönfélébb bűnözők számára ideális táptalaj és búvóhely egyben. Akárhogyan is: két művész épp Svájcban bonyolította le azt a különös projektet, amelyben egy robotot úgy programoztak be, hogy az keresgéljen a deepweben, majd heti száz dollár értékben, ha úgy tetszik, véletlenszerűen, vásároljon is – az összekapargált tárgyakból pedig, úgy tervezték, kiállítást rendeznek. Pontosítok: rendeztek is. S hogy miket vásárolt össze a hóbortos robot? Nos, rendelt és kapott például egy tűzoltók által használt mesterkulcs-készletet, Londonból, ötven dodóért; Chesterfield cigarettát Ukrajnából és Moldáviából is; vett baseballsapkát, a napellenzője fölé rejtett kis kamerával; Nike edzőcipőt, Diesel-farmerkoppintást Kínából; Louis Vuitton kézitáskát, kapaszkodj, Amerikából, az eredeti 2410 dolláros ár helyett mindössze 95-ért… Aztán volt itt még egy elég komolyan beszkennelt magyar útlevél, az összes oldal, a termékleírás szerint online azonosításra tökéletesen alkalmas, 25 dollárért, és végül tíz darab ecstasy-tabletta, 48 dollár, rejtett csomagolásban, DVD-nek álcázva, Németországból Svájcba, csont/gond nélkül. A január 11-ig nyitva tartott kiállítás – amelynek egyébként épp egy rendőrség tőszomszédságában található zürichi galéria adott otthont – nagy sikerrel lezajlott, 12-én aztán a zsaruk egy lendülettel lefoglalták a tárlat teljes anyagát. A két kiállító művész csalódott és felháborodott: mint elmondták, ők mindenért, akár az ecstasy-ért is teljes felelősséget vállalnak, de épp azért rendezték az egész bulit Svájcban, nyílt lapokkal, mert tudták, hogy a törvények ott a legmegengedőbbek a művészi szabadság terén… Nem, ne nevessetek, inkább gondoljátok át – bizony, van ilyen is: mellesleg én tényleg azt hiszem, nagyon is komoly jogi/társadalmi/web-etikai kérdéseket vetett fel a Random Darknet Shopper esete, olyan problémákat, amik az elvont filozófiai fejtegetésekből óvatos vagy merész művészeti projekteken át egyre inkább a mindennapjaink részei lesznek. S ha most nem tudjuk rájuk kitalálni az adekvát válaszokat, akkor majd még sokkal nehezebb dolgunk lesz…

* Budapest továbbra is az olcsó turisztikai célpontok között található – de azért van még kedvezőbb, például Prága vagy Bali.

Igen. Bali. De ahogy a bevezetőben is bátorkodtam utalni rá, az idézett összevetés nem a teljes költséggel számol – vagyis nem állítja, hogy összegészében olcsóbban jövünk ki, ha Balira reppenünk, kibéreljük a Ritz felső szintjét meg a Rollst, mint ha felülünk a 14.50-es gyorsjáratra, aztán kihúzunk a Palatinusra, és veszünk egy rántotthúsost meg egy Fácánt. Az összevetés - amit, fontos tudni, egy brit lap hoz minden év elején – egy hét elemből álló vásárlói kosár árát állapítja meg a világ számos pontján, s ennek alapján állapítja meg azután, az adott évben hol éri a legtöbbet az angol turisták fontja. A kosár hét eleme: egy helyi kávézóban vagy bárban elfogyasztott kávé, egy üveg sör, egy doboz Coca Cola vagy Pepsi, egy másfél literes víz, egy naptej, egy doboz Marlboro cigaretta, végül egy háromfogásos éttermi vacsora két főre, egy üveg helyi borral. Én persze nagy mértékben hiszek a felméréseknek, de azt azért csak muszáj megjegyeznem, hogy például helyi kávézók, bárok, éttermek között sokféle értelemben is meglehetős különbségekről tudok… Na mindegy, higgyük el, hogy a teszt készítőiben megvan a szükséges rutin – ja, és abban viszont nincs vita és pardon, hogy a Pepsi nem kóla, Limonádé Joe nevében is köszönöm a megértést. A negyvenhatos lista első tíz helyén, tehát a legolcsóbb célpontok között nyolc európai város található – nem teljesen véletlenül: az erős fonttal ebben a régióban mindenhol nagyon jól járnak a brit turisták, ráadásul az egy évvel korábbiakhoz képest ezeken a helyeken rendesen estek is az árak. Az első helyen Prága áll, ahol a már említett hét elemes csomag alig több mint 35 fontból megúszható – a fantasztikus cseh fővárosban a kétszemélyes, háromfogásos vacsora a borral (borral??? Prágában???) 21 font, ennél olcsóbban senki sehol semmit. (Kíváncsian várnám az általam ismert legnagyobb Prága-szakértő, Sanyi barátom véleményét e tárgykörben…) Kevesebb mint egy fonttal drágább a bulgár Napospart, Budapest pedig a hatodik, szűk 41 fonttal, nem rossz, eggyel előttünk Bali, 38. Megyünk szépen felfelé, Thaiföld, Görögország, Horvátország, Japán, Mexikó, USA, Mauritius, Vietnam, St. Lucia, Kína, Ausztrália, Barbados – utóbbival elérjük a 105 fontot, vagyis a legjobb érték háromszorosát… És a négy legdrágább desztináció, nekem az idén is kimarad: Omán 120 fonttal indít, aztán Új-Zéland, Dubai 140 környékén, és Szingapúr belesúrol a 150-be. Na. Egy társaságban hallottam egyszer, nem az én ismerősöm volt, aki mesélte, de olyan hangerővel ment a műsor, hogy akkor is hallottam volna, ha a szomszéd faluban üldögélek… Szóval a lényeg, hogy emberünk Dubaiba ment, azt hiszem, három hétre: elmesélte először is, hogy élete legunalmasabb nyaralását sikerült abszolválnia, a fénypont egyetlen délutánra esett, amikor terepjárózni mentek a dűnék közé, a többi méla tocsogás, leginkább is saját lében, persze, légkondi, persze, mindenhol, de azért akkor is, na… unalmas, kopár tengerpart, rendesen szar a köbön, na, de elég szép áron. Hogy mennyire szép? A végén jött a recept, szerinte hogyan lehet a legolcsóbban kihozni egy dubai nyaralást, ezt igyekszem többé-kevésbé idézni, elég jól emlékszem rá: “Szerintem így jössz ki a legjobban anyagilag: felkészülsz, vagyis még itthon eladod mindenedet, lakás, autó, nyaraló, ékszer, de csumára mindent, megveszed a repjegyet oda-vissza, a maradék lóvét egy az egyben betolod egy skálás szatyorba. Kirepülsz, kilépsz a reptérről, az első szembejövő fószer kezébe nyomod a skálás szatyrot a pénzzel, aztán szó nélkül sarkon fordulsz, visszamész, és az ellenjárattal hazajössz. A legolcsóbb megoldás Dubaira: és még unatkoznod se kell a rohadt hőségben hetekig…”

* Új szuperalkalmazás a telefonomon…

Ahogy ez már lenni szokott, egy kicsit ismét fátyolos a tekintetem, ha a tükörbe nézek; esküszöm, nem vagyok elfogult, de mintha tényleg napról napra többet tudnék egy picivel; érzem, ha nem figyelek oda, megint elragad a hevület, és ismét a saját hatásom alá kerülök: hát nézzenek oda, ma is sikerült egy alkalmazást telepítenem a telefonomra! Nem szeretem az öntömjénezést, de azért mégis hallatlan, micsoda rohamléptekkel tartom a lépést a korral… szóval kikapcsolok, bekapcsolok, netezek, játszom, okosodom, és ha megcsörren maga a főokos, hát én úgy húzom el alul az izét, tudjátok, na, szóval olyan, de olyan magától értetődő, egyedülállóan kecses mozdulattal, hogy szinte a magam számára is ijesztő, hogyan juthattam el idáig röpke pár hónap alatt. És mi lesz még: na, például valamelyik nap üzen a rendszer, hej, kevés a hely – nosza, let’s csináljunk gyorsan. Hát ugye van itt pár száz fotó, pár videó, mifene, szivattyúzzuk le hamar a laptopra, gyerünk, dobd a kábelt, már tolom is össze a cuccot, csak indítsd az iTunes-t, na, és akkor… aha… ez mi a kurvannya? Mit? Hová? De most… akkor ez melyik meghajtó is? Jó… aha… akkor rakd ide… ájkláudra, oké… másold… aha… fasza… bazmeg… újabb 350 kép a telefonon… bravó… a laptopról, persze… kellett, mint egy falat sós süti a sivatagban… Törlés… de hogy? Hát adj már fel egy törlést legalább valahol, te majom… akkor áthelyezést… vagy bármit… nem, nem az új videókat akarom letölteni 2.49-ért… ááááá… anyáddal… na… hagyjuk… És akkor az innentől számított harmadik nap tájékán igen jelentékeny és debil-álló külső segítséggel eljutok odáig, hogy a fotókat sikerül letörölnöm a telefonról… na jó… egy részüket legalábbis, és néminemű részben legalábbis – látni ugyan tényleg nem látom őket, de a helyük és az ezzel elfoglalt terület mégis létezik, és nem enged hozzáférni… na, mindegy is, nem foglalkozom vele, ha valaki büfé ájfon mélységi búvárkodásban, kezet fel, nem leszek hálátlan… Viszont: az alkalmazásokat tényleg ügyesen telepítgetem. Tudom, a múltkor nagy lelkesedéssel meséltem az alváselemzéses cuccról – mára beleuntam, azaz nem is: egyszerűen csak értelmetlenné vált az elemzés, miután nagyjából két hónapja nem alszom értelmezhető mennyiséget, a semmin nincs sok analizálnivaló… Megvan a farmom, szép és folyamatos a fejlődés, pár hónap múlva, ha érdekel valakit, majd jövök egy részletesebb parasztnaplóval… Most, a héten azonban valami új minőséget sikerült felpakolnom – legalábbis őszintén reménykedem benne. A Be My Eyes (Légy a szemem) elnevezésű alkalmazást azért alkották meg, hogy látó emberek segíthessenek olyan társaikon, akik nem, vagy csak gyengén látnak. Apró, mindennap előfordulható dolgokra tessék gondolni: meg kéne nézni, mikor jár le a tej szavatossága; melyik vágányhoz kéne tendálni az állomáson; elolvasni egy feliratot a kijelzőn, bármi hasonló… A látássérült, akinek az alkalmazás szintén a telefonján található, elindít egy hívást, megkapja a látó önkéntesek valamelyikét – kettejük között létrejön egy videókapcsolat, és a probléma két percen belül rendeződik. Ha a látó félnek épp nem alkalmas valamiért, simán kinyomja a hívót, de semmi gond, a rendszer azonnal átirányítja valaki máshoz. Zseniálisan hangzik – nos, hogy hogyan működik a valóságban, arról őszintén szólva még nincsenek egészen pontos tapasztalataim. Perpill 80 ezer látó önkéntes és hatezer látássérült alkalmazza a Be My Eyes-t – a rendszer híradása szerint 13 ezer alkalommal sikerült már segíteni e módon. Engem eddig kétszer hívtak: egyik alkalommal végül valaki más vitte el a segítségkérőt előttem, másodszor pedig valamiért, hosszabb próbálkozás után sem jött létre a kapcsolat – ennek ellenére reménykedem benne, hogy előbb-utóbb hasznos tagja lehetek ennek a közösségnek… És kivételesen nincs semmiféle nagy poén – csak szépen kérek mindenkit, adja tovább az érintetteknek: egy remek kezdeményezés, egyszerűen, hatékonyan, gyorsan. És tényleg senkinek nem jelenthet akadályt, ha még én is tudtam telepíteni…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (24 lövet, átlagosan: 6.63 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

5 komment

  1. Hatlövet szerint:

    Szerintem András te is úgy vagy ezzel mint én, hogy számomra a tökéletes telefon egy Nokia 3310.
    :D

  2. Tóth Gábor szerint:

    Igen, egy tabletet inkább. Én még mindig nem tudom “felvenni” a telefont ha csörög, mert mire sikerül elhúznom azt ott lent, addigra megszűnik a hívás de feltelepül két ismeretlen alkalmazás.És mindenki engem néz…
    A szemem kiesik, mert bár 5,8 collos a kijelzője, az nekem kicsi.Így a böngészés is csak egy kínszenvedés, ráadásul a tés háromgé nem a legjobb a Budapest-Szentendre vonalon és körzetében.
    Tűrhető áron beszereztem a víz nevű – voda – szolgáltatónál egy 8 collosat, az még pont nem nagy de már nem is kicsi, és meglepően jól muzsikál, nem szúr és folyik ki a szemem és baromi urbánus és trendi vagyok a békávén ahol a tinik elismerő pillantását is kivívtam már.
    Sajnos nem a 135 kilóm hanem a tabletem jóvoltából…

    • Boda Kapitány szerint:

      Igen. De attól tartok, nem tudok zsebre tenni egy nyolc collost, bárhogyan is, és nem hordok, ráadásul nem is szeretnék, autós kistáskát, zakót, mappát, kis tokot, és külön ezt meg nem szeretném valahogy fogni. Szóval így.

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


× 9 = nyolcvan egy

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz