Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


20 december
15komment

Hangari-Nihon, két jó yujin

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenhárom éves rovatunk mai, e helyütt már száznegyvenkilencedik kiadásában először egy országba invitálok mindenkit, ahol mindent átitatott a korrupció, ahol az ország első emberének családtagjai és barátai vittek el minden zsíros üzletet, s ahol végül egy utcai zöldségárus végső elkeseredésében felgyújtotta magát, majd az ő temetése fordult át abba a forradalomba, amely elsöpörte a diktátort és egész rendszerét. Az állam nem sokkal később 550 ingatlant, 48 hajót és jachtot, 40 részvénycsomagot, 367 bankszámlát és nagyjából 400 céget foglalt le, nagyjából 13 milliárd dollár (kb. 3200 milliárd forint) értékben. Nem, nem itthon járunk: nálunk nincsenek is utcai zöldségesek. Tunéziába utazunk: ott történtek ily csuda dolgok – most pedig három közgazdász nekiállt, hogy alaposabban tanulmányozza az ilyen, mindent átszövő állami korrupció működését. Tanulságos, azt hiszem. Csússzunk honi havakra: síparadicsom leszünk, mert megmondták. Drogvizsgálatra kell menni, a gyerekeknek, az újságíróknak (még jó, hogy már nem vagyok az), meg a politikusoknak. Vasárnap zárva lesznek a szupermarketek, megszavazták, persze kivételek azért akadnak. Orbán és Semjén jókedvűen nevetgélve elfogyasztott egy csokit, amit állásukat féltő emberek osztogattak a képviselőknek, hogy ne szavazzák meg a dohányipart érintő törvényeket – természetesen megszavazták… Nagyjából ezekről esik majd szó odabent. Meg japánokról, akiket egy héten át gardíroztam a városban és a környéken – U20-as juniorok jégkorong-világbajnoksága zajlott nálunk, hat ország részvételével, jó, nem egy MAFC-Olajbányász focimeccs, de nekem azért egészen jól megfelelt: keleti blokk, benne pár felderengő japános emlék ma, csak a HL-ben. Kanpai, kodomo.

Hirdetés

* Közgazdász kutatók vizsgálják a korrupció természetét – Tunéziában.

2010 decemberében (nem tudom, csak véletlen-e, de nekem akkor is úgy tűnik, meglehetősen sok diktátor bukása kötődik így vagy úgy decemberhez – talán év végére telik be a pohár az embereknél) a tunéziai Szidi Bú Zid városának önkormányzata előtt felgyújtotta magát egy utcai zöldségárus, bizonyos Mohamed Bouazizi. A férfi végső elkeseredésében döntött úgy, végez magával – aznap a rendőrség lefoglalta kis kocsiját, és elkobozták az áruját meg a nála lévő pénzt is, azzal az indoklással, hogy nincs állami engedélye az árusításhoz: mellesleg, hogy egyáltalán engedélyköteles volt-e a tevékenysége, arról mind a mai napig vitatkoznak a tunéziai hatóságok… Mohamed január 4-én belehalt sérüléseibe, temetése pedig a tunéziai jázminos forradalom első tömegdemonstrációja lett – az egyre nagyobb lángot vető események hatására végül elmenekült az országból a több mint húsz éven át uralkodó diktátor, Ben Ali elnök. Ali, azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, nem vesztegette az idejét: a későbbiek során az új vezetés elkobozta teljes vagyonát, a rendkívül részletesen dokumentált eljárásban az állam elkobzott 550 ingatlant, 48 hajót és jachtot, 40 részvénycsomagot, 367 bankszámlát, és nagyjából 400 céget, összesen 114 ember tulajdonát. A vagyon összértéke becslések szerint nagyjából 13 milliárd dollár (kb. 3200 milliárd forint) volt, ami Tunézia teljes 2011-es GDP-jének negyede. Csak halkan mondom, úgy érzem magam, mint Móricka, akinek mindenről csak az jut eszébe, de mit csináljak: már megint itt egy nagyjából 3000 milliárd forintos tétel, talán nem csak én emlékszem rá, a magánnyugdíjpénztárak első megmentése idején volt szíves kormányunk, nem kímélve magát, felvállalni ennek a szerény összegnek a lelkiismeretes és lényegében maradéktalan elrablását. No, mindegy is: képzeljétek csak el, a népnyúzó Ben Ali rendszere, írja az újság, velejéig korrupt volt – a gazdasági jogszabályok elképesztően dagályosak és a végletekig részletezettek, méghozzá azért, hüledezzünk együtt, hogy a klán tagjai és a kiválasztottak minél egyszerűbben és hatékonyabban működtethessék sundán-bundán megszerzett cégeiket, így mihamarabb teletömhessék magukat a folyamatosan a kezükre játszott zsíros bizniszekből. Elképesztő, ugye? Hallottatok-e már ilyesmit itt, a mindig mindenben igazat mondó, a luxust és az urizálást mélységesen megvető, igazi emberbarát, a nép érdekeit mindennél előbbre helyező politikai elit honában? No, ha mi szerencsére nem is tudunk ilyesmikről, a közgazdászok világszerte annál inkább: de míg korábban a dolog természete miatt leginkább csak a korrupció elméleti kutatásával múlathatták drága idejüket, a tunéziai változások után a Világbank három szakemberének lehetősége nyílt rá, hogy az egész rendszert konkrétan, a maga döbbenetes mélységében tanulmányozzák, s mindehhez szinte az ügyletek teljes dokumentációja is a rendelkezésükre állt. Hogyan lehettek ennyire elővigyázatlanok? Hát… van az úgy, semmi konkrét, csak úgy mondom, általánosságban, hogy egy-egy ilyen rendszer vezetői eljutnak a hatalmi mámor/téboly/elmebetegség azon szintjére, amikor úgy gondolják, tényleg bármit megtehetnek, mellesleg a mandátumuk úgyis életük végéig szól, már persze ha meghalnak egyáltalán valaha; az ilyenek elhiszik, hogy változatlanul csak a Nagy Nemzetgyűlés ítélkezhet felettük, amit persze (ugyancsak hitük szerint) még mindig ők vezetnek; elhiszik, hogy ha például úgynevezett törvényeikkel bebetonozzák magukat és legfontosabb híveiket/(ki)szolgálóikat, akkor az úgy lesz, hogy ha a forradalmi tömeg mondjuk benyomul a palota kapuján, elsöpri az őrséget és minden mást, ami az útjában áll, aztán a falra szögezett alkotmány előtt hirtelen megtorpannak, s az élen haladó ember felkiált: “Állj, emberek, egy pillanat, csak most látom, Ben Ali beleíratta, hogy még húsz évig csak ő lehet az elnök, bassza meg, na, akkor húzzunk haza szépen tévézni…” És húznak. Ühüm. Álmodban, drága diktátorom, álmotokban…

* Síparadicsom lesz Magyarország, és más egypercesek.

Zárkózunk az osztrákok, svájciak, németek, olaszok, franciák társaságához – no de ezúttal nem ám csupán arról van szó, hogy a megtorpanás és megalkuvás nélküli csökkentésnek hála sokkal, de sokkal alacsonyabb a rezsink, miközben a gazdaságunk Európa minden országát megelőző mértékben fejlődik, a bérek tekintetében pedig Mészáros Lőrinc jelentősen megelőz minden nyugati gázszerelőt: most a sí jön. Micsoda égbekiáltó igazságtalanság már, hogy csupán azért, mert nincsenek olyan magas hegyeink, síelésünk se legyen? Nem is szólva az ezzel járó extraprofitról, amit persze a mi sítőkéseink fognak majd beszedni és szétosztani Andy G. Vajna, további rászoruló álomtitkárok és első vonalbeli haverek között, akiknek eddig még nem jutott stadion vagy kaszinó. Nem tűrünk tovább, nyamvadt Európa! Mi vagyunk a legösszetartóbb nemzet, ha kell, hegyeket tudunk megmozgatni – hát a következő ötéves terv keretében a teljes kétharmadot bevonva felépítjük a Magyar Nemzeti Al- és Felpokot, mely Balatonakarattyánál, egy kilencezer méteres csúcson kezdődik, és egészen Miskolcig húzódik majd, végig fekete pályával, csak lefelé. Téli olimpiát fogunk rendezni, ha ellenségünk, a világ úgy óhajtja, akár nyáron is, leszarjuk – csak akarni kell, barátaim, menni fog ez is, mint minden. Például jön a drogteszt gyerekeknek, mert, ha még nem mondtam volna, nálunk a gyerek minden. Az a társadalmunk alapja. Ha sikerül elkerülni, hogy túlképzett legyen (és mi tényleg minden tőlünk telhetőt megteszünk ezért – ha a mélykeresztény kormányzaton múlna, hatévesen már dolgozhatnának is az ügyes kis kezükkel), ideális szavazóbázisunk lehet majdan, kormányzásunk huszadik évétől számítva. Ha nem eszik reggel, az ugye csak azt jelenti, nem is éhes a kis szeleburdi: csak a csoki kell ezeknek meg a vattacukor… Miért van ez, barátaim? Mert vasárnap is ilyen hülyeségeket vásárolnak nekik mázsaszám a kedves szülők, akik nem tudják mire költeni a pénzüket, a sok dúsgazdag átlagpolgár – vasárnaponként tehát bezárjuk a kufárok fészkeit, hogy a kereskedelemben dolgozók megpihenhessenek végre. Később majd átdolgozzuk kissé a metró-, villamos-, a vasúti meg buszmenetrendeket, továbbá megszokott, erőt sugárzó stílusunkban megbeszéljük a légitársaságokkal, hogy e napokon lesznek kedvesek Schwechatra meg Bukarestbe vinni a kedves közönséget, hogy a közlekedésben dolgozók is boldogan tölthessék családjuk körében a szent napot; a kórházakból hazaküldjük a nővérkéket és az orvosokat, vasárnap amúgy se lesz beteg senki, hiszen mosolyogva pihen az egész ország; e napokon szépen leállnak a többnyire folyamatosan termelő üzemek, dr. Dorkota Lajos befékezi a maghasadást, Hajdú János útmutatásai alapján a TEK leállítja a felhőket, Széles Gábor pedig már esztergálja azt a Fekete György tervei alapján készülő titánium éket, amit a Föld tengelyének hasítékába illesztve megállítjuk az amúgy is feleslegesen szédítő forgást, s amint meglesz végre az antigravitációs zsebkészülék, az univerzumban is alaposan rendet teszünk. Ismét csak példát mutatunk a világ szerencsétlenebb 99.998 százalékának. Akár emberségből/empátiából a mélykeresztény érzelmű miniszterelnök és pompás helyettese, akik jóízűen, mosolyogva zabálják fel azt a csokoládét, aminek papírján végsőkig kétségbeesett, elárult, magukra hagyott emberek próbáltak üzenni nekik. Hát ők így üzennek vissza: jelzik szerényen, édes az élet, a csoki is az övék, nekik ez is jár – nem is szólva a szépen csillogó ezüstpapírról: persze azt majd négyzetcentiméterre beírják a vagyonnyilatkozatukba, mert szigorúan előírja számukra a törvény.

* Jégkorong-világbajnokság zajlott a városban a héten.

Bagatell: mindössze hat ország húszéves ifjai, köztük a mieink küzdöttek a divízió I/B csoportjában – félreértés ne essék, egy pillanatig nem számítottam rá, hogy egy ilyen semmiség érdekelhet bárkit is a városvezetés részéről, és azt sem tartom kizártnak, hogy a Mezőburját-Tüskevár megye IV-es örök rangadóra kellett ellátogatni a Puskás Ferenc Stadionba, ahol huszonkét néző és háromszázötven, lassan négy éve megszállott futballrajongó államtitkár jelenlétében tartották meg az ünnepélyes és a szünetben svédasztalos rendezvényt… De nincs ezzel semmi baj. Ráadásul még az is lehet, hogy ismét megkapom a magamét, mondjuk úgy, mint néhány éve, amikor azt kifogásoltam csendesen, hogy negyvenhét karácsonyi díszlámpa kirakásánál sokkal jobb, ha nem teszünk ki semmit – na, postafordultával meg is jött, hogy nem is negyvenhét van felaggatva a kandeláberekre, hanem ötvenhárom, hát kérem, így jár az a rest, aki nem megy el a Dózsa György út végéig… Szóval lehet, hogy csak nem láttam a városi sportküldöttséget: merthogy ebben az egy hétben nem épp a meccsnézés volt a fő profilom. Host lettem, drága barátaim, nyájas olvasóim, örüljetek velem, host: vagyis csapatkísérő és mindenes, méghozzá egyenesen a japán császár szolgálatában. Mi tagadás, eddig is eléggé csíptem a japánokat – de most, hogy egy héten át napi sok-sok órát lehettem e nagyon szimpatikus csapat mellett, csak még szimpatikusabbak. Nem is kezdem el a sztenderdeket, úgyis mindannyian tudjátok, milyen végtelenül udvariasak, mennyire barátságosak, kedvesek, pontosak és korrektek, jó kedélyűek és lebilincselően szertartásosak – igaz, új ismerőst nem fogadnak azonnal a bizalmukba, de ha egyszer sikerül közelebb jutni hozzájuk, s valaki bekerül a belsőbb körbe, az örökre ott is marad… Egy kemény hét összes nagy tapasztalata mondatja velem: piszkosul jó szakma ez a hostság… átérezni és élvezni annak felelősségét, hogy egy távoli ország válogatott sportolói és a csapat vezetői most leginkább épp rajtam keresztül ítélnek meg egy számukra mérsékelten ismert országot, továbbmegyek, egy várost, még tovább megyek, jelen esetben épp kedvenc településemet… És módfelett élvezhető az is, hogy bármilyen kérés/kívánság merüljön is fel az újdonsült ismerősök részéről, két-három telefonnal – az ember bizton érzi legalább – bármit képes lenne tíz percen belül elintézni. Merthogy persze borzalmasan otthon vagyok itthon… Jut eszembe: hét éve Kínában játszottunk a mahjong-világbajnokságon, a sorsolás egy olyan asztalhoz sodort, ahol két kínaival és egy idősebb japán úrral kellett megküzdenem. Olyasmi érzés volt, mintha Raikönnen, Vettel meg Hamilton mellett álltam volna a rajtrácson a Kék Villámmal – na, azért ne gondoljátok, hogy lámpalázam lenne, ott se adnám olcsón magam, biztos, hogy megcikkanna induláskor az argentin Fate gumim… Hát Csengduban is küzdöttem becsülettel, igaz, sok értelme nem volt – a kínaiak még csak hagyján, de a decens, kék öltönyös japán úr nem csak hogy megvert, mint a lovat, de akkurátusan fel is mosott, ki is tapétázott velem, aztán szépen összehajtogatott, mint a konyharuhát, és már meg is voltunk, négyből sima negyedik voltam az asztalnál, nem is túl acélos hangulatban. A japán úr mindezek után felállt, háromszor mélyen meghajolt előttem, aztán mosolyogva és őszintén gratulált, végül megköszönte, hogy oly sok mindent tanulhatott tőlem a játék során… Akkor, bevallom, bár látszólag én is mosolyogtam, nem teljesen tudtam értékelni a gesztusát – de ma már azt is hiszem, hogy komolyan gondolta. Merthogy nemcsak a jobbtól, a gyengébbtől is sok minden elleshető, ha kicsit odafigyelünk – és, elnézve magunkat, úgy gondolom, bőven lenne mit tanulnunk másoktól, lényegében bárkitől… de például a japánoktól egészen biztosan…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (21 lövet, átlagosan: 6.90 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

15 komment

  1. Öreg barátnéd szerint:

    Hát ez nagyon jól esett ma reggel.

  2. berill szerint:

    Ez most nagyon tetszett!
    Ugye lesz KarácsonyiÜnnepÉlményHömpöly ihlette szösszenet egy hét múlva… (vagy valami más)

  3. Hum János szerint:

    Álmodban, drága diktátorom, álmotokban…- Ölég szarul alszanak ám a csávók te!:)

    • Boda Kapitány szerint:

      Szarul alszanak, igen. A hatalomnak is vannak elég rossz mellékhatásai – impotencia, skizofrénia, üldözési gondok, folyamatos félelem, fizikai panaszok… Egyszer mindenki kifizeti a számláit, akármennyire is bízik benne, hogy nem kell…

  4. Hum János szerint:

    “a Puskás Ferenc Stadionba, ahol huszonkét néző és háromszázötven, lassan négy éve megszállott futballrajongó államtitkár jelenlétében tartották meg az ünnepélyes és a szünetben svédasztalos rendezvényt…” s talán még a fű is kopik de azért a nyomorult városvezetés nem a jégpályára ad 3 milliót á nem valamelyik csókos kitalálta hogy jégpálya lesz ideiglenesen a főtér mögötti szegletbe ahol az iskolások s az ovisok délelött amikor ovi időszak van ingyé korizhatnak csoportosan s aztán délután meg este szedhetné az üzemeltető a lét amiből ugye nem lehet majd megélni ezért cirka 3 millát betol az önkormányzat a csókos pofikájuknak nehogy mán éhen haljanak. Ahelyett, hogy a meglevő jégcsarnokunkban tehetnék meg a sulisok meg az ovisok ezt az ingyenességet a korijukkal s a város talán ad a csengethette volna ezt a lét. Ja azt lehet hogy nem lehet mert hát akkor kifog visszacsurgatni? Márpedig tudjuk a visszacsorgatásról hogy lyukas neylonzacskóba nem lehet vizelni.

  5. Tüske Hajnalka szerint:

    A rengeteg infóból csak kettőt emelek ki: nálunk tényleg nincsenek utcai zöldségesek, a többi pedig nyilván rémálom. ;) Aztán: gyerek, újságíró, pedagógus, ember… Mindegyik próbál az maradni, ami. Narkó nélkül is. Csak ez fentről nem látszik. Ami pedig a síparadicsomot illeti: nálunk már semmi se lehetetlen…

  6. Hatlövet szerint:

    Eszméletlen HL már megint!

    Az első szösszenetben egy pillanatra piciny hazám jutott eszembe, de mondom magamban András biztos nem írna ilyen áthallásos dolgokat erről a remek Fidesz-KDNP vezette kormányról és annak kiválasztott vezetőjéről. :D :D

    Mit mondjak, az a csokizabálás megütött engem is kicsit. Az tökéletesen fémjelezte az elkövetők emberi nagyságát. :( :( :(

  7. Landor szerint:

    András, ezt olvastam volna még tovább is. Isten ments, hogy meg akarjalak (még jobban) dolgoztatni, de hogy van az, hogy három a hétlövet? :)

    Párommal hűséges olvasóid vagyunk minden héten.

    Üdvözlettel,
    HP Lajos
    London

    • Boda Kapitány szerint:

      Köszönöm szépen, tényleg… Ha már kérdezed, nos, a Hétlövet elnevezés arra vonatkozik hogy hetente lövök mindenre, ami mozog az agyamban, hamarosan már tizennégy éve, és minden alkalommal három történést igyekszem elővezetni, egy nemzetközit, egy hazait és egy szűk itthonit, azaz városit vagy személyest… így alakult ki a koncepció, és egyelőre nem is nagyon tervezem, hogy változtatok rajta… Kellemes ünnepeket, szép napot, jó böngészést nektek…

  8. Eni szerint:

    Nevettem és sírtam. Köszönöm.

  9. rizsapista szerint:

    Áruló! A Japánok ejtettek ki! :( Nem írhatsz róluk ilyen szépeket! Világos? :)

    • Boda Kapitány szerint:

      私は、炎症のメッセージを書いて終了し、日本の天皇に代わってお願い申し上げます。ありがとう。ボダさん

  10. Tóth Gábor szerint:

    Most is jó volt olvasni! Élmény, még ha siralmas is amiről szól….:)
    Boldog Karácsonyt!

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


− 7 = kettő

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz