Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


06 december
15komment

Észt nem adhatok – de lehetek!

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenhárom éves rovatunk mai, e helyütt már száznegyvenhetedik kiadásában ismét, sokadszor is Észtországba repülünk – talán tudjátok, a kis balti államban a közigazgatást már sok éve meglehetősen komoly alapokra helyezték, példának okáért sms-ben lehet szavazni meg választani, ami meglehetős könnyebbséget jelent a kedves lakosságnak, igen, van, ahol ez is szempont. Ebből fakadóan azután pár milliárddal kevesebb a kiadás is, igaz, mindez pár száz millióval kevesebb ellopható pénzt is jelent, de úgy tűnik, ott ezt is túlélik a politikusok. Most jön az érdekes része: már most is bárkiből lehet észt e-állampolgár, de most még oda is kell érte utazni, jövő év második felétől viszont bármelyik észt követségen is be lehet jelentkezni a csipes személyiért, ötven euróba fog kerülni – ha netán minden marad így, a magam részéről biztosan megyek. A honi történésekből e héten is dömping van, se szeri, se száma az ide kívánkozó anyagoknak, itt volt ugye McCain (figyeljünk oda: Cain-Káin!) szenátor, aki úgy gondolta, a tockosok, nyakasok után itt az ideje egy pofonnak ököllel a megfelelő helyre; aztán Harrach páter újabb remeklése a köztévé szánalmas jancsibohócának kontrázásával, miszerint az éhező gyerekek azért nem esznek, mert nem éhesek; és alig várom, hogy végre elmondhassam, érintettként mit is gondolok a maradék kétszázmilliárdos nyugdíjvagyon “megmentésének” igaz ügyéről; de mindezek előtt igen fontos és friss tanulságokat kínál Bencsik Gábor főszerkesztő napokban megjelent dolgozata, amelyről sokan sokféleképpen vélekednek, szerintem, gps-nyelven szólva kezdődik az újratervezés – na, ezzel foglalkozunk alább… Sok kedves olvasóm közül az egyik, egy igen fiatalos gondolkodású hölgy hívott fel a minap, s elmesélt egy sok szempontból meglehetősen kifogásolható ügyet, én meg továbbadom – csupán azért, mert a végén azért megegyeztünk abban, hogy mégsem veszett, s nem is veszett el végleg a világ, bár sokan tesznek meg mindent azért, hogy így legyen. Azért persze némi említés történik a HL-t vezérlő elvekről is, mert nálunk jó részben az is tartozik a kedves olvasóra. Pozitívkodás, bennfent, svédasztalos rendszerben – fogyasszátok kedvetekre, jót tesz.

Hirdetés

* Jövő év második felétől egyszerűen igényelhető az észt e-állampolgárság.

Észtország világviszonylatban is élen jár az elektronikus kormányzásban és személyazonosításban – azt már régebben tudjuk, hogy a választásokon és népszavazásokon akár sms-ben is kifejezhetik véleményüket a kis balti állam polgárai, de szinte bármilyen más ügyüket is zökkenőmentesen intézhetik, útlevelet vagy jogosítványt igényelhetnek; hogy az adóbevallás nemhogy egy söralátétet (jut eszembe, emlékszik-e még valaki például erre a szó szerint meseszép, természetesen hazai választási ígéretre…), de igazából még egy rizsszemet se igényel; a személyi igazolvánnyal lehetséges az elektronikus aláírás, amit bárhol, bármilyen hivatalos szerv elfogad; hogy bankszámlanyitással együtt tizennyolc perc alatt alapítható egy cég, s egy métert nem kell érte menni, az észt adókulcsok pedig viszonylag barátságosak, a gazdaságpolitika kiszámítható, ráadásul, képzeljétek csak, az állam nem lopja el törvényesen a másét; hogy az észt állam a magánszemélyeknek 600, a cégeknek 2400 elektronikus szolgáltatást nyújt, s az egész rendszer egyszerű, átlátható, olcsó, gyors, korrupciómentes, bombabiztos – például nem sikerült még feltörni, pedig, egyebek mellett a volt Nagy Testvér területéről, elég komoly támadásoknak volt már kitéve. Nos, az észtek ráadásul nem is irigyek: mind e földi jót ugyanis nem csupán saját polgáraik (beleértve természetesen az összes külföldön élő észtet) vehetik igénybe, de lényegében bárki, így aztán pár éven belül minimum tízmillió e-észtre számítanak, nem kell hozzá nagy tudomány, hogy kiszámoljuk, már csupán a regisztráció is euró-százmilliókat hoz, nem is szólva az érthető okokból boldogan észtesedő vállalatok befolyó adójáról és az egyéb járulékos hasznokról… No de ami minket, leendő megélhetési, divat- és nejlonészteket illet, a becsatlakozáshoz pillanatnyilag még szükséges egy tallinni kirándulás (Prágából 55 euró a busz, egyelőre csak nézegetem…), mert a chipes személyihez vesznek egy ujjlenyomatot, és fotót is készítenek az igénylőről. De jövő év második felétől, ezt ígérik, már elég lesz, ha az ember ellátogat valamelyik észt nagykövetségre, befizet ötven eurót, s ezzel gyakorlatilag máris az összes szolgáltatásra jogosult észt e-állampolgárrá válik. Egy kis kanyar, jut eszembe hirtelen: idén szeptemberben bezárt a budapesti észt nagykövetség, gyors válaszként arra, hogy egy remek sakkhúzással Magyarország megszüntette tallinni diplomáciai bázisát, azért mondanám a hivatalos okát, ha valakinek szemernyi kétsége lett volna: természetesen “az adófizetők pénzének racionális felhasználása” lebegett a spártaian takarékos, polgárai javát mindenkor, mondhatni zsigerből előtérbe helyező kormányzat értelmesen csillogó szeme előtt. A valódi ok? Állítólag valamelyik államtitkár tízéves unokahúga észt követséget szeretne nyitni, és tiszta pályát kellett biztosítani neki – most mit röhögtök, nem volt már két tucat ilyen??? Az észtek egyébként csak befelé sírtak a betonkemény magyar döntéstől, ők ugyanis inkább Európával keresik a kapcsolatokat, velünk nem nagyon boltolnak, a fene se érti, miért… Nos, ha csak nagy formátumú, irigylésre méltóan nagylelkű családdal rendelkező külügyminiszterünk vissza nem csinálja a bulit, Bécsbe kell utaznunk, ha virtuálésztek szeretnénk lenni, és én őszintén remélem, hogy erre lesz még törvényes lehetőségünk 2015 második felében is – ötven euróért ugyanis még akkor is királyság az egész, ha csak szimplán a csodaszemélyit kapom meg. Ad majd egy kis erőt, ha titokban megsimogathatom a zsebemben, miközben a kissé nyikorgó zsanírú kormányablakon villástargoncával beemelem az épp aktuális, hat méter vastag, nyolc mázsás paksamétámat, anyjanevével, ideazonosítóval, odacsatlakozóval, regadóval, eredetvizsgával, hologramos papírral, eperillatú, rózsaszín stemplivel. 2050-ben.

* Nekiugrott a Pártnak Bencsik Gábor, a Magyar Krónika főszerkesztője.

Kimozdult sarkaiból a világ, bizony nehéz a hozzám hasonló egyszerű helótának az igazodás, ha ilyen állócsillagok billennek meg… De nézzük meg először, mit is ír a hogyishívják: a publicista Baj van, fiúk címmel jelentette meg ébresztőnek szánt kiáltványát, természetesen nem a méltán népszerű szellemi zászlóshajó, a Magyar Krónika hasábjain, hanem egy blogon. Már a felütés is drámai erejű, íme: “Valamit tisztázzunk: nem ezért mentünk ki a Békemenetekre. Nem ezért szerveztünk polgári köröket. Nem ezért győzködtük a barátainkat. Nem azért álltunk ki mellettetek minden fórumon, hogy ti meggazdagodjatok.” Kemény, békemenetes, polgári körös, győzködős szavak, mi tagadás, és az írás a folytatásban sem veszít az ívéből, megtudhatjuk, hogy nem ezért áldoztak időt, energiát, mi több, pénzt (itt, legalábbis elképzelésem szerint a Civil Összefogás Fórumra utalhat a szerző, pénzük nekik szokott lenni ilyen polgári értékekre, a miénkből, ha van ennyi hozzáfűzési jogom) a polgári Magyarország felvirágoztatásán elszántan dolgozók, avagy, ahogyan Bencsik Gábor tömören-szépen megfogalmazza, a magyar választók többsége. Mondjuk talán egyszerűen, a kétharmad, ugye, mint köztudjuk. Az igazi baj azonban, így az író, nem is ez a kis meggazdagodás, ezt még csak-csak el lehetne nézni, még ha sajnálatosan az elmúlt időszakban felszínre is jött a rohadt amerikaiak meg szervezetlen civilek miatt – hanem a kockára tevés. A mindaz. Amiért a Békemenet hömpölygött, amiért a polgári körökben ment a polgári izélés, meg ilyesmik. Szegény jó Kerényi Imre se ezért juttatta el a díszkötésű alaptörvényt minden közintézménybe, hogy most netán megingás következzen be széles körben. Derék jó nemzetes nagy művész Fekete György uram se ezért költözik most másik palotába a Vigadó után, nem ezért fizeti a megfelelő akadémikus művészeket, hogy most egyszerre csak holmi bizalmi válsággal kelljen szembenéznie, csupán mert Lázár János példás apaként gondoskodik kissé tíz- és hétéves leszármazottai viszonylag gondmentes jövőjéről ugye. De azért, mondja BG, továbbra is hisszük persze, hogy Magyarország történelmi lehetőség előtt áll, hogy végre “békés, öntudatos, erős” országgá válhat, fél évezred kiszolgáltatottság után – mi több, mindehhez a polgári pártszövetség vezetheti el az országot, Orbán Viktorral az élén. De… ott a de: “De ti most ezt a hitet magánvagyonra váltjátok. Nem az a baj, hogy palira vesztek minket, naiv lelkesedőket. Hanem az, hogy az egész nagy terv elbukhat a mohóságotokon.” Komoly kinyilatkoztatások, keserű konklúziók. Sokak szerint annak a bizonyítéka ez az odamondó, sok tekintetben mégis óvatos kis dolgozat, hogy immár magán a Párton belül is kezdenek nyiladozni a szemek – nos, én egy kicsit máshogyan gondolom. Szerintem Bencsik kiáltványa csupán azt jelzi, hogy megkezdődött a minden bizonytalan helyzetre oly jellemző újrapozicionálás, amikor is egyre többen gondolnak a jövőre is: semmiképpen sem árthat, ha legalább egy kis nyoma van, hogy mi szóltunk, még ha óvatosan is – élni kellett. Később esetleg bővebben is kifejthető lesz, parancsra tettük, amit; hogy milyenfajta nyomásra kellett főszerkesztőként örülni neki, hogy mondjuk kinyílott a pitypang, hogy milyen gusztustalan zsarolásokkal érték el egyesek, hogy erről-arról hazudozzunk, miközben ott, legbelül, mélyen, mi már akkor is éreztük, dobbant a szívünk, amikor rágondoltunk, hogy a valódi civil értékek, a mélységesen demokratikus szabadságjogok és az európai nyomvonal mentén kéne haladni. Szűzhó-tisztán, kristályüveg-zsebekkel, a néppel, a népért, tűzön-vízen. Gondoljunk csak Navracsics Tibor vallomásos lírájára az Európai Parlamentben, amikor egy újabb szép/zsíros pozíció volt a tét – bizony, minden addigit meg lehetett tagadni, hiszen csupán “elvekről”, szavakról, ígéretekről volt szó, márpedig ezekben a körökben az ilyesmi semmiség. Mégis van mindebben az újratervezősdiben valami biztató: ha már azok is sivalkodni kezdenek, akiknek csak a gátlástalan szabad rablás morzsáiból jutott, akkor tényleg ingani látszik az építmény – ha egyszer azok is megmoccannak végre, akik ennek az ámokfutásnak az összes számláját állják, negyedszázada, némán, akkor egyszer talán tényleg lesz esély eljutni valami olyasmihez, amit, hiszem és tudom, nagyon sokan nagyon régóta szeretnénk, egy inkább többé, mint kevésbé normális, működő- és életképes Magyarországhoz, ami nem pár tízezer ember számára aranybánya, de a maradéknak is élhető hely.

* A rendőrséget hívta egy bizonytalanul mozgó, zavartnak látszó bácsi miatt egy hölgy.

Két nappal később pedig engem, hogy megossza velem az eset kapcsán rátört rossz érzéseket. Tényleg hálásan köszönöm a folyamatosan felém áradó bizalmat – neki is, meg mindenki másnak: igenis büszke vagyok rá, hogy az elmúlt közel három év alatt is rengetegen hívtak fel, írtak e-mailt, üzentek a facebookon vagy épp a HL-en. Őszintén mondom, felemelő érzés, hogy ismeretlen emberek megosztják velem a legkülönfélébb gondjukat-bajukat: igaz, érdemben segíteni persze nagyon keveseknek tudok – de a hozzám fordulók nagy többsége már annak is nagyon örül, ha tisztességesen végighallgatom, vagy épp elbeszélgetünk egy kicsit. Márpedig ennyi nálam minden nyájas és nyájtalan olvasónak alanyi jogon jár. Azt is valódi megtiszteltetésnek veszem, hogy sokan témajavaslatokkal látnak el, többségük újságért kiált: persze mindenkinek elmondom, a HL, immár tizenhárom éve sajátos szerkesztési elvek alapján működik – nos, igen, tetszik vagy nem, ez itt az én gumiszobám, és e helyütt kizárólag olyan témákról írok, amik, ha még oly áttételesen vagy érintőlegesen is, de személyesen érintenek, így tudok ugyanis minden egyes szó/érv/gondolat mellett kiállni, még akkor is, ha természetesen nincs nálam a bölcsek köve, és egyáltalán nem biztos, hogy mindig igazam van – hogy csak egy hirtelen példát hozzak, tessék, itt van pont ez a legutóbbi félmondat, ugye nagyon könnyen lehet, hogy nincs is igazam abban, hogy nincs mindig igazam… De tényleg: én nagyjából huszonöt éve élek a nyilvánosság előtt, visszanézhetően, visszaolvashatóan – tessék, csak tessék. A már említett tizenhárom éve pedig fokozottan nyitva a viszonylag intim szférám minden érdeklődő előtt. Épp a napokban kaptam meg egyébként azt a szakirányú berkekből érkezett kritikát, mely szerint épp az a baj, hogy túlságosan is előtérbe helyezem magamat ezen a felületen – hm… őszintén szólva nem nagyon tudtam mit válaszolni, igazából csak hümmögtem, aztán elmorzsolgattam valami olyasmit, hogy szerintem ez az egész izé itt azért van fenntartva, ráadásul nagyjából általam, hogy elmondhassam, amit gondolok, azoknak, akiket ez érdekel, s azt hiszem, ezt mindaddig meg is tehetem, amíg a fennálló törvényeket és jogszabályokat jelentősebben nem sértem meg. A kedves böngészőnek pedig joga van mindezt olvasni, engem jól lehülyézni, velem vagy a gondolataimmal névvel vagy név nélkül vitába szállni, továbbá, mindenek felett, ha netán valami nem tetszik, kikapcsolni az egészet és soha vissza nem jönni. A döntés szabadsága. Bocsánat, szokás szerint elragadott a hév vagy mi – vissza a hölgyhöz, aki legutóbb felhívott. A lényeg, hogy a konyhája ablakából látott egy idősebb férfiút, aki a hidegben, meglehetősen lengén felöltözve, láthatóan nem túl összeszedetten és nem is túl magabiztosan kószált az eső áztatta, csúszós utca másik oldalán – a hölgy, némi tanakodás után úgy érezte, az a helyes és felelős állampolgári magatartás, ha felhívja a rendőrséget, a központi nagy számon: ahol kedvesen meg is ígérték neki, nyomban intézkednek. A helyi erőktől hamarosan rátelefonáltak, itt viszont már volt egy kis gond a hangnemmel és a mondanivalóval is – talán úgy fogalmaznék, nem voltak különösebben empatikusak, s nem érezték úgy, mint a kedves hölgy, hogy sokkal jobb megelőzni egy tragikus esetet, mint utólag sopánkodni, miért is történt meg… A lényeg, hogy végül is csak kijött a járőrkocsi – szépen végigkrúzoltak a környéken, természetesen nem találtak semmi rendellenességet, így hát el is mentek… Oké, rámondhatjuk, nem nagy dolog: a bácsi, bár nem tudjuk, talán hazatalált, talán nem is esett el, talán nem is lett semmi baja, Magyarország létszáma változatlan. De valami mégse teljesen gömbölyű…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (18 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

15 komment

  1. Csathó Gábor szerint:

    Egyik legzseniálisabb írásod-a többi 440 mellett…- a kakidról szóló.Az a művészet,a kakidról úgy írni,hogy az másokat érdekeljen!(Mondjuk van már benne gyakorlatod,elég sok kakiról,sőt szarról írsz,sajnos zömük Magyarországgal kapcsolatos…És nem az a sajnos,hogy nem vagy pozitív,hanem,hogy tényleg sok szar van…)A szombat bearanyozója a HL!Humanista,humoros,huncut,hungarikum,hu….sajnos több hu-val kezdődő elismerés nem jut eszembe-írhatnál a hugyodról már…-na,egy kis helyesírási döccenővel hullajó!

  2. fehéri tamás szerint:

    “ugye nagyon könnyen lehet, hogy nincs is igazam abban, hogy nincs mindig igazam…”

    hát igen. “szerénység .. ha valamit szeretek magamban, az a szerénység.” (by bástya elvtárs) :)

  3. Horváth Tibor szerint:

    Nem lehet,hogy a Bencsik csak azért szólt,hogy már ő is kaphatna valamit?
    Ha reg.-elni akarsz az észtekhez,inkább menj el Tallinba. Gyönyörű város. Ha már ott jársz,ugorj át Rigába és Vilniuszba is! :)

  4. KEndre szerint:

    Észtország számomra egy követendő példa arra, hogy lehet egy kis ország rövid időn belül a nemzetek között egy valódi tekintély. Nem véletlen, hogy a hightech csúcsát jelentő NATO kibervédelmi központjának is az észtek adnak otthont.

    • Boda Kapitány szerint:

      Pont ugyanezt gondolom… tíz éve léptek előre egyszerre vagy hármat, és ezt a módszert folytatják azóta is. Aprócska ország, nagy jelentőséggel – és nem azért tisztelik őket, mert harsogják, hogy nekik jár…

  5. Tóth Gábor szerint:

    Jó írás, öröm volt olvasni,tartalma és stílusa miatt is. Ha pedig a stílus maga az ember…. :)

  6. eszté szerint:

    Hétről hétre ebben a kérdésben mindig szabadon döntök és visszajövök felüdülni…

  7. rizsapista szerint:

    :) Nylon Észt! Leszek!

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


három + 9 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz