Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


29 november
4komment

A mackóba csorrantás langymelege

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenhárom éves rovatunk mai, e helyütt már száznegyvenhatodik kiadásának Swarovski-kristályokkal kirakott arany keretét egy igazán nagyszerű, lélekemelő, könnyeztetően szép történettel rajzoljuk fel: igen gyorsan körbeszaladt a napokban a neten a bájos kutya, Arthur nagyon happy end-es sztorija. A kóbor eb váratlanul egy svéd acélember-csapathoz csapódott, akik épp az Amazonas-medence esőerdőiben túráztak, s 690 kilométert tolt le velük, nem épp egyszerű terepen. Bizonyított és nyert: ha a részletek mellett marad még egy kis helyem, a családi legendáriumból, Boda sr. legjobb állattörténeteiből vázolok fel röviden – na, azért még nem kapjátok meg Pista, a holtáig szalutáló, két lábon járó nyúl igaz (?) meséjét, viszont azt elmondom, hogyan jött haza a hatvanas években a hideghengermű kiebrudalt cicája Miskolc mellől… Néhány szót szólunk aztán azokról a cégekről, melyek buzgón igyekeztek keresni a kormány kegyeit a választások előtt – azt nem mondhatnánk, hogy sikertelenül, a gazda fényesre nyalt keze legalábbis nem vágott oda… egy darabig. Megemlékezünk a nagy kereskedelmi láncokról, akiket most keresztbe-hosszába szopatnak, és láthatóan nem lesz nyugalom mindaddig, míg csak mind haza nem pucolnak, hogy végre ne legyen már konkurenciája a derék lovasok bizniszének, no meg néhány lapkiadó óriást sem szabad elfelejtenünk, akik szintén boldogan törleszkedtek, hogy megkapják a zsíros reklámfalatokat: nem is volt semmi baj, de aztán, hogy úgy mondjam, másnap egyszerre csak kiderült, a kis bohók kartelleztek jó pár éven át, ejnye-ejnye, no, mit hoz a sors, hát szinte hajszálra ugyanakkora összegű büntetést, mint amekkora a reklámokból befolyó zsold volt. Hű, de ide kívánkozik egy sztori a gyerekkoromból, amikor egy szegény pajtikánk de alaposan megjárta a piros rollerral (muszáj lesz megváltoztatnom a neveket, el ne felejtsem)… Végül ügyet intézek és számlákat fizetek be: három nap alatt ötször sikerült járnom a Szolgáltatónál, mostanra szinte minden rendben, azt mondta a kedves hölgy, legfeljebb még egy felszólító számlám fog érkezni talán egy kis plusz költségért, de azt hagyjam figyelmen kívül, azaz… na, mindegy, viszont 8971 froncsiért hamarosan leszerelik a gázórámat, ami hét éve stabil nullát mutat, viszont azóta rendesen készenléti díjat fizetek. Ki(t)eregetem a gázos ügyeket: akit érdekel, áramoljon beljebb.

Hirdetés

* 690 kilométert nyomott le extrém körülmények között egy kóbor kutya.

Én azért tartom magam felelős kutyatartónak, mert nem tartok kutyát – azt viszont bevallom, vannak időszakok, amikor sokat nézegetem azokat a motoros kis videókat, amelyekben azt látni, hogy a jellemzően kisebb térfogatú eb a gazda mögött vagy előtt, valamilyen számára kialakított alkalmatosságban ücsörög… És úgy három éve egyszer tényleg nagyon majdnem, természetesen menhelyről… na, mindegy, egyelőre elég az a sok állat, akikkel a játékfarmon meg itt-ott találkozom. De azért szívesen olvasok szép állatos történeteket: ez a mostani, bevallom, elég mélyen betalált… Egy svéd keménylegény-csapat épp egy világbajnoki fordulóban menetelt az Amazonas környékén: hirtelen nem jut eszembe a sportág neve, tudjátok, ez az igazi vasemberkedés, túráznak, hegyet másznak, kajakoznak, kerékpároznak, ráadásul mindenből iszonyat mennyiséget nyomnak le, pár nap alatt. Egy pihenőnél bukkant fel a társaságnál a kóbor kutya, aki mára már Arthur néven olvasztja a lágyabb állagú szíveket, s akit – a híradásból számomra egyértelműen kiderült – a svédek igyekeztek azonnal elűzni maguktól, amennyiben svéd húsgombócot dobtak neki… a kutya azonban, legnagyobb meglepetés(em)re megette a különleges skandináv csemegét, mi több, attól fogva egy lépést se tágított a négyfős brigádtól, végigcsinált velük mindent, így ő is majdnem 700 kilométert teljesített extrém időjárási és terepviszonyok között, nem is beszélve a húsgombócokról. Egy folyónál kis híján elmaradt: akárhogy kapacitálták, nem mert beszállni az ingatag kajakba, egy darabig a partról nézte a távolodó csapatot, aztán átlépett a saját árnyékán, beugrott a vízbe és úszni kezdett utánuk – a srácok természetesen hamarosan beemelték az egyik kajakba. Nem is lehet kérdés, hogy a végén haza is vitték magukkal, a bár a svéd hatóságok általában igen szigorúak a bevándorolni kívánó állatokkal kapcsolatban, Arthurral kivételt tettek, ő gyorsított eljárásban kapta meg az államkutyaságot. Ugye szép? Tényleg az. Boda sr., aki hamarosan a nyolcvankilencedikbe lép, hogy fokozzam, hatvanhat évnyi, máig tartó házassággal, bármilyen tetszőleges témára bármikor előhúz pár tucat izgalmas sztorit (nyilván tőlem örökölte), egyik legnagyobb sikerét minden családi összejövetelen a két lábon járó, szalutáló Pista nyúl (illetve “kissé” nagyotmondó gazdája, egy kolléga) történetével aratja le – mint mondtam, ezt most még tartalékolom rosszabb időkre, viszont továbbadom egy macskás történetét. A főhős, egy szép kis cica, ha jól emlékszem, a hideghengermű üdvöskéje volt, mindenki etette, cirógatták, babusgatták, szerették – mígnem a szőrös szívű főnök egyszer közéjük nem csördített, ne feledjük, a hatvanas években járunk, tehát el lett mondva, hogy termelő üzemről van szó, nem állatkertről, áz itt kérám munkáhély, nám kuplöráj, pararam, pararam. A nagyobb nyomaték kedvéért egyszersmind a közveszélyes munkakerülés valóságos szimbólumának számító cicusra is lecsapott a főművezetői szigor: kiadta az anyagbeszerzőnek, következő útja előtt suppantsa be egy zsákba a kmk-st, aztán valahol a város mellett vágja fejbe a pájszerrel, és ássa el. A sofőr viszont jó ember volt, bezsákolta ugyan a jószágot, de esze ágában se volt elpusztítani – másnap Miskolcra ment, magával vitte, még el is feledkezett róla, Miskolc előtt jutott eszébe, sebaj, elengedte ott, valami kukoricaföldön, lesz neki elég pocok, szia, cica. Jó. Figyelj… Eltelt valami x hónap (ez minden előadáskor változik, 3-9 között, de nem is érdekes), egyszer csak… hopp… a hengermű épületénél megjelenik egy… mi is lehet ez… macska… szinte átlátszó, olyan sovány, csapzott, megviselt, sebes, de otthonosan vonszolja magát… merthogy… igen… ő az. Fater esküszik rá, hogy igaz, én meg tudom, hogy nem tud nem igazat mondani, szóval… lenne azért pár kérdésem, mondjuk hogy Miskolc-Budapest, aztán maga Budapest, keresztül, híd, ilyesmik, aztán Dunaújvárosig, aztán a vasműn belül… no hát… És, kell-e mondanom: a bunkó főművezető önkritikát gyakorolt, megbánta, amit tett, és bújtatott állományba vette a hűség mintaképét, Cirmit, teljes ellátással, életjáradékkal…

* Rendesen kapják az ívet a nagy kereskedelmi láncok.

Pedig nem győztek stratégiai megállapodást kötni a kormányzattal, illetőleg Vele magával; a 2010-es különadók után azt se tudták, hogyan keressék a kegyeit – reményteljes nyali-szopi keretében sok-sok milliárdot költöttek el, most már alighanem kezdik látni, mire is mentek vele… Szerintem egész jól látható, hogy addig nem lesz megállás, míg ki nem hajtjuk innen az összes rohadék kufárt, akit a gyurcsányi ide engedett, pfiiiiii azanyád, azt ugyanis mindenkinek világosan látnia kell, hogy ezerszer jobb nekünk, igaz hitű magyaroknak, ha teszem azt… na, mondjatok már két nevet… Vilmos meg Zoltán (és rajtuk keresztül persze Viktor, Lőrinc, Ildi, Jancsi, Klára, s valahány név van a naptárba’) vesz mondjuk a lízingelt ötéves kisfia nevére kilencvenhét hotelt Barbadoson, mint ha mondjuk John, Francois vagy Günther teszi ugyanezt. A rohadt vastagszivarozó kapitalista extraprofithalmozó amerikabérenc tőkése, pfiiii… hát volna pofája még itt versenyezgetni a mi derék kétkezi családi őslovas vállalkozóinkkal… hát nem elég nekik Háromanon, hogy ugye elvették Agy-Magyarország tizennyolc huszonkettedét, hogy mostan már odáig merészkednek, hogy szaréhugyé felvásárolnák a jó zsíros termőföldet az őstermelő Orbán-családtól, akik a hazai földterületeknek mindössze ha háromnegyedét őrzik nekünk lassacskán, önzetlenül, éjt nappallá, szóval mindez nem elég, még akkor próbál itt olcsón eladni, hát, kiskomám, köszi hogy fizettél eddig valamicskét, de most cséndzsing szituésön van, szorikabazmeg, itt a továbbiakban nem lesz ám euzgatás meg kapitali, szép udvariasan kitakarodol, aztán zsidóskodhatsz tovább, ahol akarsz, itt nem kér belőled az ősi magyar nép, helószia. Kicsit hasonlóképpen járt négy nagy lapkiadó is: a választások előtt igyekeztek mindent megtenni a kiegyensúlyozott tájékoztatásért, mert pontosan tudták, csak az kaphat szép nagy szeletet a reklámtortából, aki azt írja, amit a kedves kiegyensúlyozott reklámozó szeret – aztán megvolt a nagy nap, s egy héttel később, minő elképesztő véletlen, a Gazdasági Versenyhivatal hopp, kihozta, 2002-2010 között az érintett nagy kiadók kartelleztek meg áregyeztettek egy jóízűt, büntetésük maximális, előző évi bevétel tíz százaléka, összesen 2.2 milliárd. Annyi, legfeljebb kicsivel több, mint amennyibe a választás előtt kinyalókázott reklámok ára. A Kormány és Párt mályvaszín fejjel arcba röhög – na, így az igazán turbósan megalázó elvtelen/gerinctelen senkiházinak lenni, ha még azt a kis pénzjutalmat is elviszik a végén, amire úgy áhítoztunk, és csak azért nem írom meg, ki fizette be a legtöbbet, mert velem három éve is nagyon gavallérok és korrektek voltak, és utána is még inkább is. Gyerekkoromban lakott az utcánkban egy srác, nevezzük F-nek, faterja az NSZK-ban dolgozott, nem disszidens volt, hanem valami jó szakember, hivatalosan volt kint, pár havonta mindig jött, ilyenkor mindig hozott egy nagy csomó mindent a velünk egykorú fiának – csupa nyálcsorgatósan csodás cuccot. F. baromi irigy egy fazon volt, soha semmihez nem engedett közel senkit, szerintem még a Gazdálkodj-gyal is egyedül játszott, na mindegy. A lényeg, hogy egyik alkalommal kapott egy rollert… de… mit rollert: egy piros, nagy gumikerekes rollert, aminek hátul ülése meg gombfékje volt, és a hátsó tengelyéhez mindkét oldalon oda volt erősítve egy ovális, zománcozott tábla, a rajtszám – 7-es, nem felejtem el, míg élek. Csak álltunk, és néztük, ahogy F. gyönyörű íveket rajzolva rollizik az aszfalton, már nem is kértük tőle, hogy mehessünk egyet, hát még a szagos radírjából se adott egy pici harapásnyit se, majd akkor pont a rajtszámos roller… És akkor a hátsó sorból egyszer csak előlépett K., aki, hogy is mondjam csak, az utca hierarchiájának alsó traktusában foglalt helyet, határozott mozdulattal megállította F-et és a piros rollert, és megkérdezte: “Mehetek egyet?” Nem tudtuk visszafojtani a röhögést, naná. De hamar a torkunkon akadt, F. ugyanis igennel válaszolt. “Mehetsz… ha behugyozol… itt és most…” – mondta flegmán, ahogy szokta. Valahogy piszok nagy csend lett. K. állt, kicsit koncentrált, és a fakó kék, szöszös, kinyúlt, elöl rávarrásos, hátul zsebes mackó elején egyszer csak megjelent és terjedni kezdett egy sötét folt. Egyik részről megvolt hát a deal. F. érdeklődve végignézte, aztán vigyorogva rábólintott, és pár laza lökéssel, fütyörészve elindította az újabb kört – aznap már oda se jött. A fura az, hogy tűpontosan emlékszem, akkor és ott is tudtam, hogy valami nagyon fontosat tanultam meg. A más foltján.

* Három nap alatt pár látogatáson túl vagyok a szolgáltatónál.

Persze, tudom, sokkal könnyebb életem lenne, ha olyan háztáji közigazgatási rendszert építettem volna ki, mint a fentiekben már emlegetett Boda sr.: valamelyik nap egy földhivatali ügyet segítettem elintézni nekik, már az ígéret kapujában voltam, amikor kiderült, múlhatatlanul kell még egy házassági anyakönyvi kivonat – szépen hazaballagtam hát, s elmondtam, mire van szükség. Boda sr. fel sem kelt a pamlagról, úgy szűrte a szót, mint Rózsa Sándor: “Ötös dosszié.” Levettem az előszoba polcáról az ötös számot viselő dossziét, és kinyitottam. Belül tartalomjegyzékkel indulunk: 5.1, A Bodák, 5.2, a Lengyelek, 5.3, A Bodók… és a többi, családunk minden ága-boga szépen külön, keresztlevelek, bizonyítványok, anyakönyvi kivonatok sorjában, nagyjából az 1700-as évekig… ja, eredetiben is, természetesen… No… Visszavittem a 66 éves, kissé már megbarnult dokumentumot… de ez egy másik sztori… Az én nyilvántartásom viszont nem pont ugyanilyen – nagyjából öt-tíz percig őrzöm a bizonylatokat, csekkeket, hivatalos papírokat, minden hasonlót, és soha nem tudom, mit hová pakoltam el. Még múlt pénteken jött két vaskos borítékom a nagy szolgáltatótól, volt bennük pár adatlap és két csekk. Utóbbiakból a héten kicsit sok jött, úgyhogy ezeket pihentetni voltam kénytelen hétfőig, akkor viszont elmentem a postára, sorba álltam, majd befizettem őket. Kedden délelőtt érkezett egy újabb boríték a piros logóval, benne ismét csak felszólítás és csekk. Haladéktalanul bementem a szolgáltatóhoz, hogy megkérdezzem, ez már egy másik ügy, vagy ugyanaz, amit előző nap befizettem. Szereztem egy sorszámot, kiálltam a szokásos sorocskát, majd a kedves hölgy elmagyarázta, hogy ha 501 van a csekken szereplő egyik számsor végén, akkor gázügyről van szó, ha valamilyen más szám, akkor meg áram. A hétfői ügy az áramos volt, ez viszont most gázos, ami az áramot illeti, nos, volt egy szeptemberi elmaradásom, és a pótdíj meg a felszólítás költsége, de ugye hétfőn viszont befizettem az aktuálisat meg az elmaradás egy részét, mínusz kotangens alfa, tehát egyelőre minden rendben, ha befizetem a keddi csekket is, kártyával akár a helyszínen. Akár van, örülök. És természetesen tökre értek mindent, majd hülye leszek mutatni, milyen hülye vagyok – mi több, fenékig ürítem a méregpoharat, egy váratlan ötletnek köszönhetően elérkezettnek látom az időt megkérdezni, leszerelnék-e a gázórámat a lépcsőházból, miután a lakásban saját döntésem alapján hetedik éve nincsen gáz, igaz, havi kilencszázért nem várnék nagy csodákat persze, de ugye azért mégiscsak kifizettem hetvenpár rongyot nulla köbcenti gázért, tudom, Kohn bácsi azt mondaná, ügyes, de anno huszonvalahányezer forintot akartak a leszerelésért – most, megtudom, nevetséges nyolcezerkilencszázhetvenegy, ezt ki kell használni… Kapok egy meglehetős alapossággal megszerkesztett adatlapot, amivel másnap vissza kell mennem, újra számot kapok, végigállom a sorocskát, kedves hölgy megnézi az adatlapot, kis egyeztetés a kollégákkal, majd kapok egy frissen nyomtatott csekket 8971-ről, ezzel elballagok a postára, sorba állok, befizetem, majd vissza a kirendeltségre, ahol egyre otthonosabban mozgok, és soron kívül (!) leadhatom. Kifújom a gőzt, hazamegyek… és a postaládában… igen… egy boríték… és igen… piros logó, benne egy csekk… na… az idegösszeomláskám után van még kis dolgom, de délután újra beugrom: jó érzés, hogy ismerősként köszönt minden dolgozó, sorszám, sorállás, majd a kedves hölgy ismét türelmesen elmagyarázza, mi a helyzet – most az 1877. júliusi gőzszámla alapdíját kell rendeznem, felszólítási díjjal, de szerencsém van, mivel tegnap és tegnapelőtt már befizettem az 1966. IX. 24-i Békekölcsön-részletemet, így egy teljesen új összegről írunk vadiúj csekket… Mellesleg, mondja a hölgy, élvezzem, hogy legalább meleg helyen lehetek ebben a fagyos időben… a földet bámulva nem látom, de mivel hirtelen elnémul, azt hiszem, ránézhetett önkéntelenül aprókat ránduló arcomra… Mindenesetre elveszem a csekket, és céklavörös fejjel indulnék, amikor ránéz a monitorra, és csendesen azt mondja, valahol már úton van a következő figyelmeztetésem és csekkem, péntek vagy hétfő… de azt már hagyjam ám figyelmen kívül, mert az csak a 2055. novemberi űramszámla előtörlesztése lesz… Hazafelé a pszichiáteremtől ki is találom a megoldást: ha leszerelik a gázórát, pár mozdulattal kitépkedem a villanykábeleket a falból – hátha nyugalmam lesz pár hónapra legalább…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (22 lövet, átlagosan: 6.77 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

4 komment

  1. Hatlövet szerint:

    Nagyon jó volt az e heti is András, bár kicsit szomorú vagyok, hogy ha jól veszem ki az írásodból akkor évente
    12×900=10800 Ft-ot fizettél hét évig a nagy büdös semmiért?

    Mondjuk azt még megértem ha pár hónapig nem tűnik fel a dolog, no de évekig vazze.

    Az a rolleros kis geczi nem lehet hogy most valami államtitkár Orbánéknál?

    • Boda Kapitány szerint:

      Jól veszed ki, idézem: “… igaz, havi kilencszázért nem várnék nagy csodákat persze, de ugye azért mégiscsak kifizettem hetvenpár rongyot nulla köbcenti gázért, tudom…” – csakhogy anno huszonvalamennyi volt a leszerelés, és valahogy mindig jobban kellett egy tank benzin, mint ez… Egyébként is ez a rendelkezésre állási díj, úgyhogy nem a semmire ment… jut eszembe, rendelkezésre állást ugyanitt olcsón vállalok…

  2. l70c szerint:

    Hát igen. F. Egy kis gec…l, nagy féreg lett, gondolom.. Azért érdekes, hogy már kisgyerekkorban is meg mutatkoznak a jellem(telen) vonások((is) (már óvodás korban sejteni lehet ezt-azt.. Aztán néha az ilyenekből lesznek nagyjaink. Akik kiállnak a kamera elé, és imigyen szólnak(persze virág nyelven): “akkor is ez lesz, ha behugyoztok-sza.tok parasztok” Az a baj, hogy az ilyenek (is) átörökítik a “jó tulajdonságaikat” és kezdődik minden elölről..

  3. Tüske Hajnalka szerint:

    Mivel a szolgáltatókról jót nem tudok mondani, maradjunk a semminél. Ami a piros rollerest illeti, én is azt gondolom, hogy bár bunkón, de boldogan él, amíg meg nem hal. A kutyus és a cicus? Ők inkább embernek számítanak, mint sok két lábon járó állat…

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


három + 4 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz