Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


18 október
2komment

Paraszt vagyok, parasztnak születtem…

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenhárom éves rovatunk mai, e helyütt már száznegyvenedik kiadásában mindenekelőtt Ausztráliába röppentelek benneteket, kedves/nyájas olvasók – megismerkedünk egy fiatalemberrel, Simon Leadbetterrel, aki a pastafari vallási közösség tagja. A tésztahívők rendje 2005-től létezik, beljebb majd, ha jól megkapaszkodott mindenki, összefoglalom pár szóban a velejét. A lényeg, hogy Simon tésztaszűrővel a fején szeretett volna fotót készíttetni a jogosítványához, ezt azonban az ausztrál hatóságok nem engedték meg – amit viszont ő úgy értelmezett, hogy a szabad vallásgyakorlásban korlátozták. Jogi és vallási esetek a világ másik feléről, persze tanulságokkal. Újra elítélték a jelenleg is börtönbüntetését töltő Stadler Józsefet, fejből most nem tudom, hányadszorra, de mindjárt igyekszem utánanézni – most mindenesetre két év tíz hónappal mérték meg, egy 2008-ban engedély nélkül nyitott kocsma, valamint fedezet nélküli jelzáloghitel felvétele miatt. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én kezdem egyre inkább úgy érezni, hogy Stadler a magyar bűnevő – ő az, aki a jelek szerint minden öltönyös, köztiszteletben álló tolvaj, csaló, gazember helyett ül. És én továbbra is azt gondolom, hogy ezer olyan embert tudnék mondani fejből, aki ezerszer jobban megérdemelné, hogy Stadler helyén legyen: még ha ezzel nem is szeretném felmenteni az apróbb-nagyobb bűnök alól az akasztói vállalkozót. Akinek a boltjában azért egyszer magam is megéltem pár furcsaságot, miközben megvásároltam a Stadler-képes pólót például… Ha valahol összefutnánk mostanában, és úgy látjátok, kissé karikásak a szemeim, az nem a véletlen műve: sajnos újabb súlyos függőségem alakult ki, már komolyan fontolgatom, hogyan tudnék lejönni a legújabb szerről, amire ráakadtam – a (számítógépes) kamionozás meg buszozás szerencsére már a múlté, erre, puff neki, farmer lett belőlem: búzát, kukoricát, szóját, levendulát, almát termesztek, teheneim, malackáim és tyúkjaim vannak, és ha valaki tudna gyorsba’ adni négy szál deszkát, könyörgöm, tegye meg, mert azzal végre tudnám bővíteni a csűrömet, ami nagyon fontos lenne. Egy megszállott paraszt hétközéjszakái, csak bent.

Hirdetés

* Nem engedték meg az ausztrál hatóságok egy fiatalembernek, hogy tésztaszűrővel a fején készíttessen fotót a jogosítványába.

Simon Leadbetter a pastafari vallást gyakorolja, hogy egészen pontos legyek, a Repülő Spagettiszörny Egyház tagja. Hát igen. Én is érzem, hogy itt meg kell állni egy pillanatra, lélegezni egy mélyet… kifúj… és akkor most, ha mindenki szépen lenyugodott, itt az ideje, hogy szóljak pár szót erről a kétségkívül nem teljesen megszokott szerveződésről. A Repülő Spagettiszörny Egyház – hívei szerint – évszázadokon, tán évezredeken át titokban működött, s csak nemrég került újra az érdeklődés homlokterébe, amikor is bizonyos Bobby Henderson “aggódó állampolgár” nyílt levelet intézett a Kansas állambeli iskolaszékhez, melyben zavarbaejtő részletességgel kifejti, miért is tartja elengedhetetlennek, hogy az iskolákban a jövőben ugyanolyan teret kaphassanak az ő nézeteik is, mint a keresztények teremtésről megfogalmazott alapvetései vagy a különféle tudományos magyarázatok, azaz, egyszerűen fogalmazva egyharmad részt kérnek az oktatásból. Henderson rámutat, hogy hitük szerint a világot a Repülő Spagettiszörny teremtette, s bár természetesen ezen aktusnál senki nem volt jelen, hosszú és részletes írásos bizonyítékokkal rendelkeznek. Izgalmas tudományos kitérők után Henderson úgy fogalmaz, reméli, a fentiek alapján teljesen világos, miért is ragaszkodnak hozzá, hogy tanaikat a megfelelő módon terjesszék a tanuló ifjúság elé – mindazonáltal azt is szeretnék, ha a hitoktatást végzők a vallás iránti tiszteletük jeléül teljes kalózruhát öltenének. A miértre a nyílt levél szerzője nem kíván részletesen kitérni, annyit azonban tömören meglenget, ha nem így történik, az kiváltja a Repülő Spagettiszörny haragját. Egy bekezdéssel később azért mégis hozzáfűzi (s egy kackiás kis grafikonnal illusztrálja is), milyen cáfolhatatlan összefüggés mutatkozik a globális felmelegedés és a kalózok számának drámai csökkenése között az 1800-as évektől napjainkig. Végül felajánl minden segítséget a tanárok ki- és továbbképzésében, és kifejezi reményét, hogy nem kell jogi útra terelnie kérésüket. A levél végén egy művészi rajz mutatja meg Őt magát, amint épp egy hegyet, fákat és egy törpét teremt – szép pecsétje ez a kép mindannak, amit fentebb írásban kapunk. Nem kérdés, muszáj elég jól vigyorogni mindazon, amit kapunk (dacára, hogy nem csak vicc: komoly tanulságok leszűrésére is alkalmas) – de csak óvatosan, Bobby Henderson ugyanis a saját honlapján részletesen kifejti, ha bármi szatirikusnak, humorosnak vagy valamifajta gondolatkísérletnek látszana, az csupán a véletlen műve. Egyházuk – teszi hozzá – ráadásul nem is valamiféle ateistaklub: legitim, működő, élő vallás. Kétségtelen ugyanakkor, hogy filozófiájukban mutatkoznak bizonyos áthallások/hasonlóságok például a keresztény vallással. Pár szó, amolyan kivonat még alapvetésükből: hitük szerint a kalózok, az eredeti pastafariánusok békés felfedezők voltak, akiket csak a keresztények dezinformációi miatt gondolunk ma véres kezű gyilkosoknak; a sör kedvelése a pastafari hit szerint alapvető; minden péntek vallási ünnep; s végül… nem szeretik túl komolyan venni magukat. A tésztaszűrős jogsikép fölött Ausztráliában még megy a vita – az azért több mint figyelemreméltó hír, hogy 2011-ben Ausztriában (!) egy hittárs, három éves procedúra végén a fején hagyhatta a tésztaszűrőt, ugyanez sikerült két évvel később a cseh Lukas Novy-nak, az ottani Kalózpárt politikusának is. Nem viccelek: azt hiszem, meg is találtam a nekem való egyházat – megkezdem az előkészületeket a csatlakozásra. Mondjuk veszek egy jó kis tésztaszűrőt.

* Újra elítélték a jelenleg is börtönbüntetését töltő Stadler Józsefet.

Semmiképpen nem menteném fel Stadlert – ha végigszaladunk a pályáján, bőségesen találunk olyasmit, ami miatt elég jó hatásfokkal megjósolható volt, csak idő kérdése, mikor bukik bele a sikertörténetbe. Az akasztói vállalkozó 1988-ban, egymilliós törzstőkével hozta létre bel- és külkereskedelmi cégét, és kezdetben mindennel foglalkozott, amiben csak fantáziát látott. Stadler egyebek mellett ötezer hazai boltot látott el áruval, egy tételben felvásárolta a feloszlatott munkásőrség teljes vegyvédelmi felszerelését, megvette a felszámolás alatt álló konzervgyárak készleteit, aztán megnyitotta hadállásait a keleti fronton: volt olyan időszak, 1993-ban, amikor negyvenkét saját kamionnal fuvarozott Ukrajnába, Romániába, Oroszországba – ebben az évben tízezer kamionnyi portékát vitt ki, összes forgalma elérte a 12-13 milliárd forintot… Nem sokkal később emlékezetes hír volt, hogy megvásárolta Leonardo festményét, Az utolsó vacsorát – valami hasonlót tényleg vett, a 205 millió forintnyi áfát viszont kétségkívül visszaigényelte, az eladó orosz “üzletember” felszívódott, szép történet volt, tény… aztán, hogy egy kicsit a mához is kapcsolódjunk párhuzamikusan, jött a futballstadion és a nevét viselő csapat, Akasztón: ma, kissé gazzal felverve, romosan, épületekkel, cuzammen 220 millió plusz áfáért viheti, aki akarja, a jofogas.hu-n megtalálható a hirdetés. Ekkora már volt minden: elrabolták a csecsenek, egymillió dollárt fizetett a szabadulásáért, aztán rendőrök őrizték mindenhol, hol így, hol úgy – a birodalom központjából pedig naponta futárok valóságos hada szállította a készpénzt mindenfelé, a rebesgetések szerint nemritkán a pártszékházakba is, merthogy ekkora pénzre már nemcsak a csecsen maffia kapja fel a fejét. Állítólag, közvetve, ha úgy tetszik, a veszte is ez lett Józsi bácsinak – valakinek egyszer azt mondta, épp nincs pénz: ekkor kezdődött a máig tartó kálvária. Miközben még egyszer elmondom, semmiképpen nem menteném fel Stadler Józsefet, akit először 1998-ban milliárdos összértékű, folytatólagosan elkövetett csalások, okirathamisítások vádjával küldtek hűvösre kilenc évre, annyit azért szabadjon megjegyeznem, hogy hasonló, vagy akár jelentősebb összegek eltulajdonításával Magyarországon nemhogy börtönbe nem kell vonulni, de akár komoly közéleti karrierek is befuthatók. Múlt és jelen időben egyaránt. Stadlert mindenesetre kőkeményen bevarrták, ám egy év múlva hatályon kívül helyezték az ítéletet, végül öt és fél évre módosították a büntetést. Médiaeseménynek számító szabadulása után Solton nyitott legendás üzletet – nos, ebben vásároltunk egyszer Boda jr-nak tán ballagási öltönyt, s ekkor találkozhattunk személyesen is a tulajdonossal, akitől (remélem, nem lesz belőle baja vagy bajom) ajándékba kaptunk két Stadler-sört, egy Stadler-féle hideg zsíroldót és egy Stadler-vécéillatosítót: rossz nyelvek szerint az volt a zseniális, hogy mindháromba ugyanazt a folyadékot töltötték, persze mindhárom tökéletes volt. Stadlert legutóbb épp a solti áruházában elkövetett ügyei miatt, 2011 végén ítélték el, közel öt évre és vagyonelkobzásra. Súlyos betegsége miatt márciusban kegyelmet kért és kapott, aztán mégis visszavitték a börtönbe – most pedig, pár napja, újabb három évet vágtak rá, valami 2008-ban engedély nélkül nyitott kocsma és hasonló bűnök miatt. Rendben van. Semmiképp se menteném fel. De, ha megengeditek, egy kicsit azért mégiscsak sajnálom – pláne egy-egy érinthetetlen polgártársunk makulátlan adóbevallása, egyéb szép családi összefogások, ajándékozások, vagy épp a szülőfalubéli gigastadion-építések mindent besötétítő fényében.

* Paraszt lettem.

Vagy inkább: földmíves, jobban tetszik ez a szó. Bár a paraszttal sincs sok bajom: nem szégyen, egy cseppet sem. Akik – egyéb hasznos elfoglaltság híján – már régebben követik a magánéletemben zajló eseményeket, alighanem már a szűkszavú közcímből sejtik, nem pont arról van szó, hogy megkezdtem a telepítést büttösi szőlőbirtokomon, sokkal inkább valami számítógépes huncutságba keveredtem ismét. Nos, igen. Voltam én már pár emberpróbáló hónapon keresztül kamionsofőr Amerikában, éjszakákon át hallgattam a kilenc tengely és a nyolc henger monoton búgását, aztán arról a melóról nagy nehezen lejöttem, de csak azért, hogy pár héttel később belesodródjak egy buszvezető hétköznapjaiba – akkor még nem a valóságban, csupán virtuálisan: az sem volt egyszerű, elég komolyan belém vágta a jégcsákányt a játék, de végül sikerült arról is leszoknom. Pár nyugalmas hónap következett, beértem annyi munkával, amit a való világ bízott rám – na, kellett nekem okostelefon, két hete váratlanul ismét beütött a ménkű, böngészgetés közben rátaláltam az új szellemi drogra, és természetesen két perc alatt rá is kattantam. Nyilván sokan ismeritek a hasonló játékokat – ha netán még nem, és ha hozzám hasonlóan időszaki szenvedélybetegek vagytok, jó szívvel csak azt javasolhatom, messzire kerüljetek el minden ilyesmit, mert azonnali addikciót okoz. A dolog lényege egyébként mindössze annyi, hogy különféle növényeket termesztgetek kis földecskémen – búzát, kukoricát, szóját, répát, cukornádat, s most, újabban már sütőtököt, gyapotot is. Szépen fokozatosan, lépésről lépésre haladok, s a fejlesztéshez folyamatosan újabb és újabb lehetőségek nyílnak meg – egy idő után tyúkokat tarthattam, majd teheneket, disznókat, birkákat, természetesen mindet etetni kell, a tápot is én keverem ki nekik, az állatok pedig tojást, tejet, sonkát, gyapjút adnak, amit aztán a szintén fokozatosan megvásárolható kisüzemekben dolgozhatok fel. Időközben persze vásárolhatok, eladhatok, hiszen nem épp egyedül játszom, jó pár millió szerencsétlen sorstársam kering a világban hozzám hasonlóan karikás szemekkel, így hát egymással is üzletelünk. A fő gond az, hogy a játékban minden különféle időnként történik meg – azaz egy perc alatt érik be a búza, két perc alatt a kukorica, nyolc alatt a szója, de például a gyapot vagy a tök órákon át érik. Tíz percenként tojnak a tyúkjaim, negyven perc kell a teheneknek, órák a malackáknak… A pékségemben öt perc alatt elkészül egy sima búzakenyér, de a tejüzem csak egy óra alatt képes legyártani a sajtot, nem is szólva a hamburgerről, amihez kell vagy két óra… Mármost learatom a búzát, elhelyezem a takarmánysilómban, már csak öt perc van, és kész lesznek a csirkék. Ok, csak begyűjtöm a tojást, és már ki is szállok… ja, de mindjárt kész a tej is, na, akkor utána… de amikor az megvan, beérik a szója, nyilván le kell aratni, közben beesik egy kuncsaft, aki barna cukrot szeretne, muszáj kiszolgálnom, na, már csak bedobom a csirketáp hozzávalóit a keverőbe, basszus, elkészült a vaj, gyorsan kiveszem, betolom a helyére a tejfölnek valót, a szövödében lejött egy pulcsi, közben kivágok két fenyőfát, hogy legyen területem az új kisüzemhez, na, most már tényleg megyek, úúúúúúúú, tizennyolcas szint, bejött egy csomó új cucc, na, csak gyorsan megnézem… Szóval értitek, van baj, gazdagon – nekiállok tizenegykor az ágyban, és kettőkor még szántok-vetek-aratok-termelek… Nem is szólva arról, hogy lassan fel kéne újítanom a kikötőt, amihez tizennégyezer aranyra van szükségem, de közben meg kell küzdenem a túltermelési válsággal, teljesíteni a folyamatosan beérkező rendeléseket, lassan megnyílik a bányám, bővítenem kéne a csűrt, mert nem férnek el a folyamatosan készülő cuccok… jut eszembe, ha valakinek lenne három eladó deszkája, az mindenképpen szóljon azonnal, lényegében bármit megadnék érte… És most bocs, de rohannom kell… félek, hogy amíg itt irkafirkálok, odaég a sonkás tojásom, amire már epedve vár egy kedves megrendelő…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (20 lövet, átlagosan: 6.70 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

2 komment

  1. öreg barátnéd szerint:

    Hát nekem meg 5 fémhulladék kellene, hogy a csacsikovács műhelyt felépíthessem :)

  2. l70c szerint:

    “amit lehet a fő patkányoknak, nem lehet a kis parasztoknak” – vagy nem így szól a mondás….? De igaz. Büntetlenül szét cseszhetnek egy országot. Nyomorba taszíthatnak százezreket. Folyamatosan hazudhatnak a pofánkba.. Egy maroknyi (ülésteremnyi) tetű megteheti ezt. Az éppen aktuális banda birka tábora meg örvend, hogy most éppen a mieink vannak hatalmon(értsd: éppen a mieink szopatnak mindenkit, azokat is akiknek köszönhetően ott lehetnek a csúcson) Most is ezt éljük: van rizsacsökkentés, bank szívatás( bár ezzel kapcsolatban azt csiripelik a kismadarak, hogy megint a parasztokat kapták dudlira… ugyanis törvénybeütköző módon csinálják a mutatványt..) Megvédjük a termőföldet(a Magyar gazdáktól…) Mivel soha nem fogják megérteni a választó pógárok’ hogy folyamatos orál szexben vagyunk…ezért itt még sokáig marad ez az állapot. A lényeg a jelszó: HAJRÁ MAGYARORSZÁG, HAJRÁ MAGYAROK..! Továbbra is tessék mellőzni a gondolkodást, ugyanis ezeknek a lényeknek, ez az érdeke..

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


× 7 = tizrnnégy

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz