Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


11 október
2komment

Egy a tábor, egy a Tibor

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenhárom éves rovatunk mai, e helyütt már százharminckilencedik kiadásában, a küszöbön álló álasztásokra (tudom, hiányzik a kezdő “v” betű, ne jelezzétek, nem életlen, köszönettel) való tekintettel, igazi önmérsékletet tanúsítva, mellőzzük a politikát. Így aztán első hírünk… na… várjunk, ebben is van… szóval… a második… basszus… állj, kis türelmet… nézem már… aszongya… na jó, hagyjatok engem békén… az azért mégse megy, hogy emiatt maradjon el a heti merítés… tehát akkor jöjjön egy igazi európai hír az elejére, egy européerrel, sőt, már-már amerikánerrel, Navracsics Tiborral, aki a jelek szerint mégsem lesz kulturális és oktatásügyi biztos az Európai Parlamentben – pedig igazán elmondható, mindent megtett érte, és még azon is túl, nyilván nagyon szerette volna ezt a nyilván igen szolidan fizető pozíciót. Navracsics, talán maga sincs tisztában vele, tökéletes állatorvosi ló: válaszai mélységében mutatják meg, mik is a sikeres magyar politikus legfőbb jellemzői: gerinctelenség, hazugság/mellébeszélés, cinizmus. Ám a Párt még ezek után sem lökte ki kebeléből: sőt… És akkor, ha már itt tartunk, nem mulasztanám el annak rögzítését sem, milyen szépen, cizelláltan üzente meg a legfőbb hadúr a magyar városok lakóinak, mi lesz a célszerű magatartási forma a holnapi napon, íme, a Vas Népe írásából idézem: “A miniszterelnök ezért azt kérte az emberektől, hogy olyan önkormányzati vezetőket válasszanak, akik őszintén tudnak közösen dolgozni a jelenlegi kormánnyal. ‘Ahol ilyen képviselők, polgármesterek lesznek, ott kialakul az összefogás, és az emberek érezni fogják a közös munka előnyeit.’” – fogalmazott a miniszterelnök. Egyenes fogalmazás, érthető beszéd – senki nem vádolhatja majd azzal Orbán Viktort, hogy nem szólt előre, jobb lesz összefogni. Hát így ikszeljünk, tisztelettel. Ami engem illet, ismét nincs nagy újság – egy kis semmittevés után alaposan kipihentem magam, úgyhogy legfőbb ideje, hogy izgalmas beavatásra hívjalak benneteket: elmesélem, miféle rohamtempóban, micsoda stresszes lelkiállapotban készül hétről hétre a HL. Elindulunk haza, együtt, mondjuk fél egy tájban, ebéd után, hogy dolgozzunk – majd meglátjátok, mire nem vagyok képes, hogy mégse… Mert az ember, régi meggyőződésem, nem munkára teremtetett – ez csak azok dumája, akik mások verejtékéből élnek, és soha egy percet sem dolgoztak… Közveszélyes kerülés, odabent.

Hirdetés

* Navracsics Tibor a jelek szerint mégsem lesz kulturális és oktatásügyi biztos az Európai Parlamentben.

Régóta tudjuk, hogy pikkelnek ránk, minden önzetlen világmentő erőfeszítésünk ellenére ezek a folyton kérdezgetős genyók viszik végromlásba a kontinenst, sajnos most sem volt másképp: a mi Tiborunk odament a meghallgatásra, szépen felmondta, amit kell, egyet nem bakizott bele, erre ezek a köcsögök, ahelyett, hogy félálomban megnyomták volna a “Heck, yeah!” feliratú gombot a végén, öcsém, írásbeli kérdéseket pakolgattak fel neki. Pffff… Hát bealázó, komolyan: mi ez, valami szakmunkás érettségi? Tesiből nem akarjátok mindjárt levizsgáztatni? Hát eleve kik vagytok ti, junkerszbérenc liberálisok, hogy a mi megfelelő emberünket faggassátok, bameg… De oké, lenyeltük ezt a békát is, fogy ugyan a türelmünk baromira, de sajnos muszáj, a kurannyukat, egyelőre náluk a buksza, nekünk meg muszáj még gyorsan ellopnunk az ország további dinamukis és a világot megszégyenítő fejlesztése érdekében megkapni azokat a pénzeket, amikből élünk amik némileg kiegészítik az egyre inkább helyreálló gazdaságunk biztosította toronymagas jövedelmeket. Na, mindegy is, szóval Tibor ezekre a hülye kérdésekre is válaszolt, esténként, meghitt kis brüsszeli kamrácskájában szépen megírta rájuk a feleletet, mécsvilágnál, íróasztal felett görnyedve, pedig ám jó fáradt volt szegény ember, és ráadásul is a kérdések direkt kellemetlenkedőek voltak. Megkérdezték például a média és az igazságszolgáltatás reformjában betöltött szerepéről. Itt aztán Tibor a színtiszta igazságnak megfelelően szépen leírta, hogy hát valóban ott volt ugyan, de ő egyébként tök sok mindennel abszolúte nem értett egyet, mármint azokkal a hülye indítványokkal meg jogszabálytervezetekkel, amiket benyújtottak páran, hát igen, sajnos, akik egyébként szintén őszerinte nem olyan fasza karakán européeres csávók, mint ő lett. Mostanra. Na nem is az, izé, akkor is az volt, csak akkor pont nem akart így beleugatni, meg mittomén, inkább aláírta a dolgokat, mert nem akart nagyon komplikációt, sietnie kellett haza, mert jöttek megcsinálni a csapot a lakásban. Be tudja hozni a számlát is. Aznap volt. Ja, és tanult is, képzeljem el: “Megtanultam azt is, hogy bölcsebb lett volna ezeket a megbeszéléseket és egyeztetéseket előbb elkezdeni, érzékenyebb módon, tekintettel az alapjogok és a jogállamiság fontosságára szerte az Európai Unióban.” Miközben én letörlöm a (szem)golyóimat, Tibor lehúzza a nyelvét nedves törlőkendővel, hogy európai módon, higiénikusan tudjon hozzákezdeni a következő ánuszrózsaperzselő behatoláshoz, mutatnám is, élő egyenesben, leírva, közeli kép, tágra nyiss: “A média szabadsága és sokszínűsége kulcsfontosságú a demokratikus társadalmak számára. Sajnálom, hogy a múltban néha a magyar kormány, amelynek immár nem vagyok tagja, nem tulajdonított kellő fontosságot ennek a jelentős szempontnak.” A múltban. Néha. Kellő. De én ám már nem vagyok. Én. Régen voltam. Tévedésből. Csak parancsra. De tudom, jelentős. Szem. Pont. És úgy lesz. Üsd meg ezt a bűnös, rossz fiút, édes gazdám, büntess, csak ne kergess el a háztól, hadd legyek hűséges fiad. Esküszöm, ha kell. Sag schon (ja, jut eszembe, beszélek németül is, van papírom), eggyel több vagy kevesebb, nekem oly mindegy már. És akkor még két torokszorító dolog a végére: az egyik, ahogyan a Párt európai parlamenti szindikátusa sikerként értékeli ezt az egész remeklést: “Navracsics Tibor felkészültségét érdemben senki nem tudta megkérdőjelezni, alkalmassága mindenki számára világossá vált.” – no hát nem kell szerénykedni, napnál világosabbá, ha szabad hozzátennem. És a másik: a bizottság szerint Navracsics amúgy persze alkalmas biztosnak, Tibor tehát mégis fellélegezhet, úgy néz ki, meglesz a stallum, az meg hosszú távon bőven megérte azt a kis fáradságos nyelvcsapkodást meg gyomorforgató mindent megtagadást, igaz, újabb pár izzasztó év jön, jaj, és az a rengeteg fárasztó utazás, távol a családtól… szóval majd néznek neki valami mást, ami fasza. Merthogy nem feledném: azért ott is csak politikusok ülnek.

* Ahol olyan embereket választanak meg, akik őszintén együtt tudnak dolgozni a kormánnyal…

… ott jó világ jön, “kialakul az összefogás, és az emberek érezni fogják a közös munka előnyeit”, ahol nem, ott nyilván nem alakul ki, és nem fogják érezni. Senki nem mondhatja, hogy nem szóltak előre. Na bumm, nem kell hisztizni, volt már pár ilyen rendszer, egy kicsit suck de lux, hogy speciel pont az én életemben kell kettőnek is lennie, de legyünk nagyvonalúak, belefér. Ez az az ország. Meg az, ahol 2014-ben gyerekek éhesek. Éheznek, hogy pontos legyek, napi szinten: a negyvenhárom százalékuk szegény. Ahol nem simán kirabolnak egy egész országot, hanem meg is alázzák, akit csak lehet. És a leggyengébbeket, leginkább elesetteket a legjobban, mert annak van sportértéke. Ez az az ország, ahol százmilliókkal és milliárdokkal nem kell elszámolni. Ha helyzetben vagy. Ha szarban, akkor ezerért is a földre teper az Erő. Demonstratíve. Hogy a többi is lássa, miről szól a sztori. Ez az az ország, ahol nem szeretik az ellenvéleményt, helyesbítek, a véleményt se – vagy lehet, hogy szeretik, csak nem tűrik: mert ez itt az együttszűkölés hona. Az őszinte együtt drogozásé. Ahol nem nézetek csatáznak, hanem emberek ölik egymást az igazukért, ahol politizálni immár kizárólag hitbéli kérdés, ahol a tények nem makacs dolgok, csak hülye kis mellékkörülmények, amiket nyugodtan le lehet szarni. Ahol lassan már mindent átitat a gyűlölet, s ez a ragacsos, gusztustalan massza immár végképp elborítani látszik a megoldások összes vészkijáratát. Ez az az ország, ahol a hatalmon lévőknek már színlelniük sem kell, hogy valamit tennének másért is, mint önmagukért és a hitelezőikért. Ahol immár generációk nőttek fel úgy, hogy pontosan tudják, aki őszintén együtt tud dolgozni, és eljut a megfelelő polcra, bármit megtehet, úgyse lesz következménye. Ahol, még egyszer mondom, 2014-ben, immár négymillió ember mélyszegénységben él, lassan egymillió dolgozik szerte a világban, és az itt maradókból is sokan szeretnének, ha lenne rá lehetőségük. Ez az az ország, ahol ismét mindent szeretnének tudni rólunk. Ahol ismét divat a fel- és a bejelentés – ha haragszol a szomszédra, kiküldöd rá az adóellenőrt, aki persze ki is megy. A névtelen feljelentések szunnyadó bacilusa ismét él és virul – őszinte együttműködés. Ez az az ország, ahol lassan ismét meg kell tanulnunk a sorok között olvasni, mert maguk a sorok csak azt mondják el, amit odafönt olvastatni akarnak velünk. Ez az az ország, ahol mélységesen hiszik, bármit megtehetnek – ha tényleg nem tudják bezáratni az egész internetet, majd megveszik. Ahol antigravitációs kézikészüléket álmodik a buszgyáros sajtómogul, ahol az amerikás magyar filmproducer élete forgatókönyvét dirigálja, s egy ország állja forgatása költségeit, ahol az egykori színházi rendező, aki totálisan megőrült, most bármit színre vihet, vas és acél a taps, nem szól rá senki – ahogyan a szintén milliárdok fölött diszponáló másik tehetségre sem, akire a művésztársadalom teljes szétzilálását bízták, s ha megéri, keresztül is viszi… Ez az az ország, ahol a Szent Futball templomait építtetik, ahol bomlott elmével is tűpontosan tudják, mivégre is tartják fenn az egész ingoványt. Ez az az ország, ahol 19 szál cigi van a dobozban, mert amikor anno kivettek egyet, de maradt az ára, akkor azzal öt százalékot emeltek nagyobb feltűnés nélkül – ez, tudjátok, olyan régen volt, amikor még adtak a látszatra… Ez az az ország, ahol drágább a dízel, mint a benzin. Ahol még mindig az egyik legfontosabb adat minden hivatalban az annyaneve, mert így egy rubrikával több lehet. Ez az az ország, ahol nem sokan és nem sokat mosolyognak csak úgy – mert az elmúlt száz évben tényleg nem sok az okunk rá. Ez az az ország, ahol sokan, nagyon sokan hiszik el immár, hogy a hatalom tényleg azt tehet, amit akar – és sokan, nagyon sokan hiszik úgy, hogy még többet is annál. Pedig nem. És ez az az ország, amely holnap, sok mindennek köszönhetően, ismét megvédi, s újabb hosszú időre pompás érvekkel látja el azokat, akik már rég nem is a fején, de az arcán táncolnak röhögve. Kialakul az összefogás rendszere: Semjén Zsolt helyettes miniszterelnök a lovát ugratja. Jól betörték.

* Dolgozom, serényen, hétről hétre.

Ha jól rémlik, azt mondják az okosok, az embert a munka tette emberré – különvéleményt jelentenék be, szerintem ugyanis a munka az emberi léttel tökéletesen összeegyeztethetetlen tevékenység, az egészséges ember sajátja a lustaság, a fenti bonmot-t pedig szerintem azok terjesztik az őskor óta, akik azon tömegeket igyekeznek szuggerálni ilyesmikkel, akikből (a lényeget tekintve munka nélkül) élnek. Gyorsan hozzáfűzöm persze, hogy nem munka az a tevékenység, amiben örömünket leljük – na, ezért is van az, hogy én például még életemben nem dolgoztam, dacára, hogy a papírforma mást mutat. Több mint tizenhárom éve motyogok ebben a formában, egyszerű fejszámolással kijön, hogy közel hétszáz hét szinte minden péntekén (tán ha tíz alkalom maradhatott el) beveszem magam kényelmes kis gumiszobácskámba, és elkezdem véletlenszerűen összerakosgatni a betűket, hátha összeáll belőlük valami. Most, ha gondoljátok, beavatlak benneteket, és elmesélem, hogy megy a dolog. Lepellerántás, egy-két-há. Felkelek mondjuk nyolckor, ugye, ilyenkor az ember még alkalmatlan emberi tevékenységek elvégzésére. Kilencre összekaparom magam, de általában ilyenkor azt szoktam gondolni, tizenegyig, amikor is elindulok a Corsóba ebédelni, már felesleges odaülni a géphez, mire bemelegszik, kelhetek fel mellőle. Elmolyolgatok inkább kicsit a lakásban ezzel-azzal, aztán jöhet az ebéd. Kényelmesen, ez egészségügyi alapkérdés. Ha mondjuk rizs van, szépen, szemenként fogyasztom, persze közben már tudom, rég csinálnom kéne a dolgomat. De azért van még egy kis idő: elbeszélgetek az étteremben mindenkivel, aki csak hajlandó szóba állni velem. Egyszer minden jó véget ér sajnos: fél egykor búcsút intek Zoliéknak, és hazafelé irányítom az autót. Jó, anyámékhoz azért csak be kell ugranom öt percre, tegye fel a kezét az a szőrös szívű pernahajder, aki ezért megvet egy fiút – de milyen jól elbeszélgetünk, magam is elcsodálkozom rajta, megnézzük a nyaralási képeket, segítenem is kell ezt-azt… na, fél kettő, irány a Dunasor. Egyenesen. Azaz… na jó, a lottót fel kell adni, ezt megint csak kár magyaráznom, adjuk meg a sanszot Fortuna kisasszonynak, ugyebár… Ismerős a lottós kisasszony, egy kicsit elcsevegünk, hopp, negyed három. Be ne zárjon ám a posta! Be kell fizetni a csekkeket, persze átsétálok, mert jó esély van rá, hogy ismerőssel találkozom, de odafelé, akárhogy andalgok, senki… a postán azután mindenki ideges, mekkora a sor – egyetlen embert kivéve… mert én boldogan várnék, ha ezren lennének, az se zavarna, aztán kevésbé boldogan fizetek, és három előtt tíz perccel kilépek az épületből. Ni csak, itt jön egy rég nem látott jóbarát – jó, nem épp itt jön, inkább jócskán amott megy, de sebaj, erre jó szemem van, kilométerről is kiszúrok bárkit, egy kis kiabálás, már meg is áll… no… hát mi újság, mi újság… fél négyig eldumcsizunk egy kicsit, szerencsére ő is dolgozni készül épp, ugyanúgy sürgeti az idő, mint ugye engem. Visszaballagok az autóig, sehol senki, így aztán kicsit erőltetni kell az agyamat, mi is a következő állomás, ja, tudom már, a virágbolt, aztán meg a pizzéria, épp csak elsurranok mellettük, úgyis arra kell hazamenni. Na jó, ne kötözködjetek már, hát lehet úgy is menni, hogy útba essen, mi az a pár kilométer… És tessék, jó játékosnak szerencséje is van – egyik helyen három volt munkatárs, a másikon a barátom meg két volt kollégám is ott van, hát, micsoda meglepetés, erre igazán nem számíthattam, hogy ezek ott vannak, ahol dolgoznak… Pár perccel, na jó, ötvenhéttel öt után sikerül lelépnem. Megtöltetem még az öngyújtómat (nem a szokott helyen sajna, mert késő van, átautózom a városon), ha meg már ott vagyok, másoltatok egy slusszkulcsot. Beugrom még az áruházba, kell valami üdítő, úgy sokkal jobban megy a munka. Jaj, nincs az a finom zsemle, pedig hogy megkívántam, átmegyek a másikba, úgyis egy macskaugrás, csak előbb még megnézem ezeket az aranyos kis babaholmikat meg a rajzkrétákat is, egyesével… Na és a harmadik parkolóban… na jó… nem tehetek róla, így jött ki… tényleg az egyik legjobb barátom, csak nem tehetem meg, hogy ne váltsak vele pár szót… Tessék, kishitűek, kilenckor már itthon is vagyok – csak fellépek a netre egy pár percre, mielőtt hozzákezdenék, abból két perc a facebook… És tessék, a jó előkészítés: hajnali fél háromkor, ahogy ígértem, belekezdek, fél négykor szépen kiteszem a pontot – a rest ugyanis, ne higgyetek másnak, ha baromira is, de csak egyszer fárad.


Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (27 lövet, átlagosan: 6.89 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

2 komment

  1. Gerbera Àlmos Èbren szerint:

    Olvastam, bìrtam. Nevettem, sìrtam. Kösz!

  2. mulder szerint:

    ilyen egyszerűen készülne a hétlövet?
    mondjuk aligha tudtam volna elképzelni hogy egy patikai sterilitású laborban készülnek a mondatok, ahol valamiféle tanoncok hordják 24/7 az iratokat, és kódexeket a legújabb lövethez…
    nem akarok túlzásokba esni, de aztakurva’ ez 2014 legjobb hétlövete!
    még több Bodát, még több lövetet!

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


6 + öt =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz