Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


13 szeptember
3komment

A Nemzeti Gyomrozó Iroda kiszáll

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenhárom éves rovatunk mai, e helyütt már százharmincötödik kiadásában először pánikolunk egy kicsit, és ez korántsem vicc – az ENSZ kiszivárogtatott klímajelentéséből szemezgetünk, és egy cseppet se mondunk sokat, ha úgy vélekedünk, igencsak nagy bajban vagyunk. Mi, mindannyian, itt, a Földön – mostanra, minden jel szerint elég jól elcsesztük, és igazából már akkor se nagyon lenne visszaút, ha most, ebben a pillanatban megállítanánk a bolygónk biztos pusztulásához vezető folyamatokat. Kérdés persze, ezredszer is, mit tehetünk mi, sokan, akik akár még tennénk is, hogy többé-kevésbé normális állapotban adhassuk tovább a Földet az utánunk következőknek, mindazon kevesek ellenében, akik ívesen tesznek rá, mi lesz mondjuk ötven év múlva, viszont gusztustalan hasznot húznak mindazokból a csúnyaságokból, amikkel végül is mindent és mindenkit kinyírnak. Rendőröket küldtek a Blikk újságírójára, aki nem volt hajlandó elárulni, ki volt az informátora annak a pompás ügynek kapcsán, amikor is Oszter “Rózsa” Sándor különös körülmények között nekiment egy bevásárlóközpont falának, majd fekvőtámaszokat nyomott a rendőrségen, persze csak a papája iránti tiszteletből, végül kiderült, azért volt csatak, mert a baleset után egy ismeretlentől kapott egy butykost, amibe figyelmetlenül belehúzott. Ja, és rendőrök kísérték haza az Ökotárs Alapítvány vezetőjét, s a Nemzeti Nyomozó Iroda egy további olyan alapítványhoz is kiszállt, amely érintett a hónapok óta zajló norvég-botrányban… Nem igényel túl nagy fantáziát, miért is ez a fene nagy ügybuzgalom – például jó kicsit pattogtatni az ostort, hadd lássa mindenki, hogy jár az, akinek ebben a nagyszerű rendszerben másfajta véleménye van az egyedül elfogadottnál. Attól tartok erősen, valami komoly baj lehet a facebook-adatlapommal, mert legújabban immár két középkorú, jól szituált külföldi úriember is búgó hangvételű üzenetben fordult hozzám, közölve, ismeretlenül is lenyűgöztem őket bájos külsőmmel, s kértek, fűzzük szorosabbra a szálakat… Komoly szándékok mellett vérfagylaló emlékek az életemből – belépés csak erős idegzetűeknek, itt.

Hirdetés

* Kiszivárgott az ENSZ klímaügyi bizottságának jelentése a Föld állapotáról – komoly bajban vagyunk.

A jelentést novemberben hozzák majd nyilvánosságra, pár dermesztő tény azonban már kiszivárgott belőle – ha annyit mondok, nem túl kellemes kilátásokkal kell majd szembesülnünk, azzal nem mondtam semmit. Finoman szólva is hosszú a hibalista, egy részét persze már régóta ismerjük: kezdjük talán ott, hogy a globális felmelegedés miatt a tengerek vízszintjének irtózatos emelkedése várható, az ebből fakadó áradások miatt a tengerparti települések jelentős része víz alá kerülhet az évszázad végére, az ott élők hetven százalékát érinti majd ez a tragédia a jelentés szerint, hozzáfűzöm, kétlem, hogy a maradék harminc százaléknak sok az esélye bármire is… Tekintettel arra, hogy a Föld népességének fele ilyen partszakaszokon él, a tengerparttól hatvan kilométeren belül, s a nagyvárosok háromnegyede is e területeken fekszik, e jelenség hatásai természetesen az egész emberiséget súlyosan érintik majd. A fokozódó hőség, a tartós szárazságok miatti élelmiszerhiány, újabb élőlények/fajok kipusztulása, járványok kitörése, gazdasági nehézségek, s a mindezekből fakadó lokális és globális konfliktusok ugyancsak ijesztő jövőképet festenek fel. Úgy tűnik ugyanakkor, semmilyen fenyegetés nem töri meg a mindent (beleértve magunkat is) elpusztító lendületet, amellyel azt az ágat fűrészeljük fütyörészve, amin mind ülünk – a jelentés ráadásul sajnos arra a következtetésre jut, hogy már akkor is késő lenne, ha ma, most, ebben a pillanatban, varázsütésre megállna minden olyan folyamat, ami az egykori Kék Bolygó nem is olyan lassú haláltusáját okozza. Az évszázad végére… az évszázad közepére… – nos, valószínűleg ezek azok a meghatározások, amik elkényelmesítenek minket: hiszen nem a jövő hétről vagy januárról van szó: van még mondjuk harminc évünk, annyi idő alatt meg csak kifőzünk valami okosat… Csakhogy, az most már elég világosan látszik, nincs időnk a főzőcskézésre: az évszázad közepe és vége pedig igenis holnap van… pontosabban tegnap. A fő gond persze az, hogy a folyamatok, amiknek ezt az egész szörnyűséget köszönhetjük, túlságosan is egymásba fonódtak/olvadtak – igazából talán kibogozni se nagyon lehet, mivel is kéne kezdeni az egészet. Tény, mi mindannyian okozzuk a bajt – milliárdnyi sokaság, klíma- és autóhasználók, vegyszerhasználók, szemetelők, víz-, élelem-, energiapazarlók, ökolábnyom-hagyók, a komfortért közvetve életeket áldozók. Gondatlan felhasználók. És persze azért minden egyes szál végén ott lapulnak azok az érintettek számához viszonyítva nagyon kevesek, akik mindezekből másodpercenként is súlyos milliárdokat akasztanak, s akiknek persze eszük ágában sincs abbahagyni azt, amivel foglalkoznak. Akiket nem igazán hat meg az, hogy unokáinktól kaptuk kölcsön a Földet, s a hasonló szép példabeszédek – akiknek bőségesen elég, hogy az ő életük lepereg, s egy nappal se óhajtanak tovább nézni. Akár a modern kori politikusok: fusson ki valahogy a négy, nyolc, tizenkét év, facsarjuk ki belőle, amit lehet, aztán tűnés – ugyan kit érdekelnek már itt a későbbi generációk sorsa, egy ország jövője, mások élete… hol vannak a klasszikus államférfiak, akiknél még alapkövetelmény volt a távlatokban gondolkodás… Mutassatok ma egyet… na jó, Rajta kívül… Utánunk az özönvíz – a gond csak az, hogy az egykori szállóigéből minden jel szerint súlyos valóság lesz. Sajnos nagyon hamarosan.

* Rendőrök kísérték haza az Ökotárs Alapítvány vezetőjét.

Az Ökotárs, tudjátok, az a libsikomcsi alapítvány, ami a norvégoktól érkező pénzt kezelte hűtlenül, ami magyarul, az eddigi tények tükrében annyit tesz, hogy nem voltak hajlandóak követni azt a leosztási rendet, amit minden más normális esetben illik betartani, ha bárki-bármi vagy, és működni akarsz a ma Magyarországán. Légy hű mindhalálig – azaz add oda a lóvét, aztán, ha úgy gondoljuk, majd dobunk belőle valamennyit. Ha jó, hű és hithű vagy – minden szemmel látható, bőrön érezhető tény ellenére, csak azért is. Ma hallottam például a rádióban, hogy a kedvező gazdasági folyamatoknak köszönhetően (beérett végre a sok kormányzati munka gyümölcse) hamarosan a fejlettebbnek mondható nyugat-európai államok szintjén, vagy fölöttük fogunk állni. Hamarosan. A választásokig még nem egészen biztos, hogy teljes mértékben elérünk oda, de utánuk kicsivel egészen biztosan, addig is szavazzunk a jókra. Mármost egy ilyen hírrel ugye nincs más teendő: el kell hinni. Ezzel egyebet csinálni nem nagyon lehet. Elhiszed? Velünk vagy. Máshogy érzed? Neokolonialista liberálbolsevik áruló vagy, csúf kelés a nemzet hótestén. Járt egyébként a Nemzeti Gyomrozó Iroda más, hasonszőrű alapítványoknál is, ahogyan kell, vizsgálódnak, gyanakodnak, gyanúsítanak, csak úgy, nyilván senki nem utasítja őket ilyesmire – mellesleg meg nem árt, ha mindenkibe alaposan belevésődik, ha nem viselkedik szalonképesen, könnyen ugyanígy járhat. A Blikk egyik újságíróját előbb szépen kérték, mondja már meg hirtelen, ki informálta a színészóriás koccanását illetően, amikor is, emlékszünk talán, Oszter “Rózsa” Sándor színjózanul nekihajtott a bevásárlóközpont falának, ezt követően enyhén zavartan viselkedett, majd amikor kiderült, van némi vér az alkoholjában, előbb vad tempóban fekvőtámaszozni kezdett az őrszobán, mint elmondta, édesapja emlékét megidézve, aztán meg eszébe jutott szerencsére, a koccanás után egy ismeretlentől kapott egy üvegcsét, aminek tartalmát felhajtotta. No, ha csak így nem. Rózsa Söndör szebben beleállt volna, ha már egyszer megbukott. De itt nem ez az érdekes, már feltéve persze, hogy jól fekszel odafenn: hanem sokkal inkább az, hogy valaki megírta a mi Sándorunk ügyét. És hogy ki merte kiszivárogtatni. Mert akkor majd azt is hazakísérjük, vagy ahová kell. És amikor az újságíró elmondja, a szakmában nem igazán bevett szokás kiadni az informátort, hát bekísérik egy jó kis helyiségbe, aztán ráküldenek három szekrény jellegű fiatalembert és azok elveszik a telefonját. Pásztor brothers, einstand. Kínos. Ha jól visszaemlékszem, féltünk mi eleget a rendőröktől, akik egykedvűen megrúgták vagy -verték, aki nem tetszett nekik, bevitték, aki gyanús volt, ha még kérdezni is merészelt, pluszban kapott, talán még Ő Maga is emlékszik ilyesmikre… nekem sokáig még egy sima út menti rutinellenőrzésnél is volt egy pici gyomorrándulásom: aztán egy idő után azt gondoltam, ennek vége. Még az ellentétes irányba is átcsaptunk kissé, amikor az elbizonytalanodott rendőrség töketlenkedését is volt szerencsétlenségünk látni, midőn a magyar nemzet szabadságáért oly sok mindent megtevő, s ezért nyilvánosan is a legmagasabb nyelvvel égre nyalt forradalmárok pár milliárd forintunkért módszeresen szétverték a Szabadság teret egy este, felgyújtottak ezt-azt, majd a végén forradalmi hevületükben meg is uzsonnáztak a tévé feltört büféjéből… Aztán meg, azt gondoltam, végre tényleg normalizálódik a helyzet, a rendőrség az lesz, ami máshol – szolgáltató, engem, becsületes állampolgárt védő és segítő, független szervezet. Hát most jól láthatóan kezdik megint elég jól felszerszámozni és saját(os) célokra használni a magyar rendőrséget – ezzel párhuzamosan pedig pontosan meghatározni, ki is a becsületes magyar állampolgár. Aggasztó irány – nem mintha nagyon meglepődnék rajta, de azért mégis. És én is tudom, itt már nincs lehetetlen.

* Két középkorú külföldi úriembertől is szívhezszóló üzenetet kaptam nemrégiben a facebook-on.

Először egy svédtől jött felkérés, fogadjam el ismerősnek – gondoltam, valamelyik svéd szálloda recepciósa, ahol aludni szoktam, véletlenül rám bukkant – persze, ismerős vagy, Jonas, nem gond, hajrá. Pár órával később aztán levél jött, gép segítségével magyarra fordítva, hogy egyszerűbb legyen a dolgom – mutatom: “Helló András szívesen itt, és azt kell mondanom, köszönöm, hogy elolvasta a Mail és hogy elfogadta a barátom kérésére tudunk beszélgetni jobb itt, mint én is szeretném, ha tudnád, hogy láttalak az arcomba könyv oldal, és a fotó nagyon szép, és szép nekem itt, azt akarom, hogy tudd, hogy megérintette a kedves és szép megjelenés, a profil, mert soha nem gondoltam, hogy még puha nők ilyen gyengéd pillantást és mosolyt ezért szükségem van olyan jó és egyszerű nő az én élet, mert én is vagyok özvegy.” Na. Ugye. Tudtam én, hogy azért lesz még olyan, aki bennem is lát fantáziát – mondjuk azért a “puha nő” kitétel egy kicsit elgondolkodtatott, de az ember ne akarjon egyszerre mindent… Szóval érzelmi téren azt hiszem megvannak az alapok, a továbblépés lehetőségeit még latolgatom, szerintem első a házasság. Komolyabbra fordítva – lezártam a dolgot annyival, hogy nem válaszoltam, és elkönyveltem, hogy szegény svéd barátunk rosszul kattintott, és valaki helyett nekem küldte el ezt az üzenetet – igaz, annak az esélye ugye, hogy azt a másik nőt is épp Andrásnak hívják, hát… hogy is mondjam, eléggé meredeken tart a nullához, no de mindegy is. Továbblendültem ezen a dolgon. Tegnapelőttig: amikor is üzent nekem Matthew. Ő angolul, de szerintem a lényeg szépen kivehető ebből is: “Hi! How are you doing? My name is Matthew Daniel. I viewed on your profile and i will say its so Interesting and attractive to my personality..Wow! Well I’m new to this stuff and I’ll love to make new friends and share some great fun. Feel free to take a look at my profile and hit back as soon as possible. can we talk now to know each other…Hoping to read from you soon.Thanks.” Ez a Matt gyerek is elég jó svádájú, nem az esetem épp, de udvarias, szépen ismerkedik, szó mi szó, ő tán Kanadából. Érdekes és vonzó tehát a személyiségem, ez már ténykérdés – hogy épp az ötvenes, nyírott szakállas urak számára, talán ebből is le lehet vonni valamilyen tanulságos következtetést… A lényeg mégis az talán, hogy ezek szerint létezik valahol egy profilom, amit nyilván valaki gondosan elkészített, ki tudja, talán pár jó fotót is akasztott ki hozzá: negyvenes, szőke, meggyőző felsőtestű milfként épp a padlót sikálom piros body-ban, felfelé mosolyogva, vagy nővérkés sapkában ülök a vizsgálószékben, a combomon egy sztetoszkóppal – nos, a kedélyek megnyugtatására közlöm, egyáltalán nem fog zavarni az se, ha majd atomra felfut a profilom, és naponta háromszáz pasi szeretne járni velem: harminc éve, amikor hátközépig ért a hajam, Amszterdamban egyszer egy kissé túlhevült atyafi egy ködös hajnalon vagy öt kilométert ügetett utánam a rosszhírű negyed szélén, közben sziszegett, és “Kislány, kislány” rikkantásokkal próbált megállítani, mígnem egy sarkon tényleg megvártam, és sztentori basszusomat maxra állítva megkérdeztem, hogyan szeretné… Ember lement plazmába és csendesen elfüstölt – én meg azóta is sikeresen vigyázok magamra, és eszem ágában sincs hagyni, hogy valaki csak úgy letörölhesse hamvasságom hímporát, ahogy a költő mondja… Bocsi, srácok…   

 

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (22 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

3 komment

  1. Gerbera Àlmos Èbren szerint:

    Lehet hogy egyszer egy hangulatos kìnai csoportbòl nyakad körè tekeredik egy chinai làny.

    Majd lehet valamit hallani arròl, hogy mükõdik az okos telefonod? Eddig azt gondoltam hogy csak buta embernek kell olyasmi.

  2. L70c szerint:

    Nem először jut eszembe egy szép gondolat: Mennyivel kellemesebb hely lenne kicsi bolygónk, nélkülünk…. Az ember a ma ismert fajok közül, a legprimitívebb,ostobább. Miközben önelégülten azt gondoljuk: milyen tökéletesek,okosak, nagyszerűek vagyunk. A gondolkodás “áldásával” felvértezve, rendkívül fejlett agyunkkal, nem látjuk(nem akarjuk észre/tudomásul venni) hogy éppen kiírtjuk magunkat.+ némi pluszként, más fajokat is kicsinálunk, mert érdekünk éppen úgy kívánja. Ahelyett hogy békében élne minden ember, egymást segítve. A közös boldogulásért dolgozva. Kicsiben és nagyban is, azzal vagyunk elfoglalva, hogy kicsináljuk a másikat. Megszerezzük amije van, mert az nekünk nagyon fontos. 100Ft-ért leszúrja egyik jeles humanoid a másikat. Vagy pár gramm sárga színű fémért. Egy országot hülyére bombáznak, holmi önös érdekektől vezérelve, Stb. Halkan megjegyezném(bár tudom ezzel nem csak én vagyok tisztában) első sorban a pénz létének köszönhetjük ezt a tengernyi szart, amiben próbálunk a felszínen maradni.. (amit itt lent életnek mernek csúfolni) Másrészt a csodás emberi természetnek, is betudható, minden földi jó, amit magunkra szabadítunk. Szerény véleményem szerint, az emberi faj, egy elhibázott alkotás, egy selejt a természet részéről. Nem életképes(hosszútávon)és eredendően ostoba/rossz. Részemről a lényeg: én drukkolok, hogy minél hamarabb sikerüljön eltakarítani magunkat, erről a bolygóról. Hiszem, és tudom, hogy mi is, és a Föld is ezzel járna a legjobban.. Finoman szólva, egyre kevésbé vagyok büszke arra, hogy embernek születtem.

  3. KEndre szerint:

    Razzia, házkutatás?

    Doki beírta az időgépbe a következő dátumot: 1958. november 12. 06:00
    Mivel a Doki elvei szerint nem szabad a jövőt ismerni, ezért még a kocsiban elaltatja Jennifert. Így ha a visszatérés után felébred, azt fogja hinni, az egész csak egy furcsa álom volt.

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


nyolc − = 6

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz