Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


02 augusztus
5komment

Maxi átalussza a jóléti államot

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenhárom éves rovatunk mai, e helyütt már százhuszonkilencedik kiadásában erős kezdés várható: bizonyos értelemben a vallás vizeire evezünk ki – mint annak hangot is adtam már néhányszor, megválasztása óta legnagyobb kedvencem Ferenc pápa, aki most épp a boldog élet tíz titkát osztotta meg a világgal, és mondhatom, ismét nem lehet belekötni a gondolataiba. És nyilván az is csak az őt nem ismerőket lepi majd meg, hogy a tíz alapelv meglehetősen… hát hogy is mondjam… emberközeli, ha úgy tetszik. És ez bizony nem kis szó… Ha sikerül, végigmegyünk a nagyszerű katolikus egyházfő megfontolásra érdemes ajánlásain. Vége a jóléti államnak – egyebek mellett ezt a kissé talán meglepő mondatot mondta ki az egyre fájdalmasabb pályaívre sodródó miniszterelnök legutóbbi kinyilatkoztatásakor: Maxi barátom és lélekgyógyászom, nem mellesleg minden táska és bőrönd világszínvonalú szakértője a hír hallatán csípőből megjegyezte, ő alighanem átaludta azt a pár órát, amíg itt a jóléti állam működött, de az is elképzelhető, tette hozzá eltűnődve, hogy pont akkor műtötték sérvvel. B. Zsolt, a Magyar Hírlap “publicistája”, az 5-ös számú Fidesz párttagkönyv boldog birtokosa vette a fáradságot, és megmagyarázta, hogyan is értette gazdája, amit mondott, illetőleg hogyan is kell nekünk érteni mindazt, ami elhangzott ott, Erdélyben, hogy mi a dolguk a liberálisoknak, akiknek némi jövőképet is rajzolt vastag irónnal – ismét ékes, noha kétségkívül jól érthető magyar nyelven szólt le hozzánk az írástudó. Belelesünk. Végül pár szó arról az örömteli hírről, amit épp most olvastam a Dunaújváros című maximálisan független hetilapban, mely szerint városunk immár valóban egyetlen, így hát egyszersmind legjobb rádióját újabb tizenkét éven át bizonyosan hallgathatjuk – így határozott a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság… Felőlem mondjuk nyugodtam szólhat százhúsz évig is, erőt és egészséget kívánok a szintén független és piaci jellegű működéshez – és akkor egy kicsit emlékezem arra a rádióra, ahol volt szerencsém elszórakozni pár évet (mert munkának azért nem nevezném, ahhoz túl jól éreztük magunkat), és amit, tudom, sokan szívesen elfelejtenének, pedig… Na – sugárzás odabent, egészségkárosítás nélkül. Gyerünk rákenrol.

Hirdetés

* A boldog élet tíz alapelvét osztotta meg Ferenc pápa.

A közszolgálatiság jegyében hadd kezdjem azzal, hogy szépen elmondom mind a tízet, aztán terveim szerint hevesen dicsérem a katolikus egyház fejét, aki a kezdetektől hatalmas kedvencem. 1. Élj és engedj élni. 2. Add át magad másoknak. 3. Higgadtan, békésen vezessük életünket. 4. Egészséges érzék a szabadidőhöz, pihenéshez. 5. A vasárnap szabadnap. A vasárnap a családokért van. 6. Keressünk új utakat arra, hogy a fiataloknak méltóságot adó munkákat teremtsünk. 7. Tiszteljük a természetet, és vigyázzunk rá. 8. Ne legyünk negatívak. 9. Ne térítgessünk másokat, tiszteljük a másik hitét. 10. Dolgozzunk a békéért. No. Fogalmazásilag, ha szabad szakmáznom egy pöttyet, kicsit eklektikus a pápai ajánlás, lehet, hogy csak a fordítás miatt – de nem is, én inkább úgy szeretném hinni, ez is azt mutatja, hogy nem a pápa havasibertalanja fogalmazta a mondatokat. Kétségtelen, van benne olyasfajta szöveg, amilyet inkább talán szépségversenyeken szoktak elrebegni a lányok bemutatkozáskor (10.), de nekem még ez is bejön a maga derűs naivitásával. Vannak aztán olyan pontok, amiket ma, például Magyarországon sem olyan egyszerű követni – jó, tudom, alakul az egymillió munkahely a munka alapú társadalomban, de sok fiatalnak és nem annyira fiatalnak a méltóságot adó munka helyett megfelelne akár egy méltatlanabb, de emberi módon fizető: a rutin- és szakmai tapasztalatszerzés mellett talán ezért is ment és megy ki pár tucatnyi emberünk feketemosogatni Tirolba, másik 7-8 meg Londonba, pizzafutárnak. Néhányan egy-két diplomával röppennek ki, gondolom, csak mert úgy izgalmasabb, nekünk ráadásul úgysincs szükségünk ilyesmikre. Ja, és majd jönnek ám vissza, ha belátják, hogy mégis a magyar út az igazi. Az egyik igazán érdekes ajánlás Ferenc pápa szájából a 9-es – az tűpontosan megmutatja, milyen egyetemlegesen gondolkodik, mennyire felül tud emelkedni mindenen ez a kiváló főpap és nagyszerű ember: tiszteljük a másik hitét, no igen… Kétségtelen tény, a pápa már ezzel az egy kijelentéssel is megvalósította az utána következő alapelvet – az ő pozíciójában egy ilyen mondat ténylegesen munka a békéért: kíváncsi vagyok, mit szólnak, avagy inkább mit gondolnak magukban  az ilyesfajta kijelentések hallatán egy vagy pár szinttel lejjebb… Ami pedig az egyes és kettes pontot illeti – nos, ha ezeket tömegesen sikerülne alkalmazni, kétségkívül lényegesen boldogabb hely lehetne a világ, varázsütésre. Számtalanszor emlegettem már itt, pláne ilyen tematikájú hírek ürügyén Diego barátomat, aki korábban Mezőfalván teljesített szolgálatot a plébánián, most éppen, jó pár éve már Tökölön dolgozik, s ha most jól átrágom magamban, pontosan ezen elvek mentén élt és él, milliméternyi kilengés vagy eltérés nélkül. Boldogan, s másokat is boldoggá téve, naponta – merthogy Diego úgy gondolja, ez a hivatása: jót sugározni, segíteni, meghallgatni, tanácsot adni, vagy csak hallgatni valaki mellett, ha épp az kell. Amióta csak ismerem, ő is azt az élethez simuló/alkalmazkodó, barátságos egyházat képviseli, aminek a kialakításán most Ferenc pápa is dolgozik – mindkettő teljes elhivatottsággal, maximális odaadással, nem a külsőségekben elveszve, hanem a lényeget közvetítve. Lacit annak idején sajnos kikezdték, több helyről, többféleképpen, többen – nem harcolt, nem védekezett, félreállt, ment tovább. Most külön örülök, hogy visszamenőleg is megkapta az igazolást, hogy ő jár a helyes úton – méghozzá a legmagasabb földi szintről…

* Orbán Viktor szerint a jóléti állam és társadalom kimerítette tartalékait.

Felmerülhetne persze a kérdés, hogy a mineln vajon hőn szeretett hazáját is a (néhai) jóléti államok és társadalmak közé sorolja-e – felmerülhetne, ha mondjuk a Holdon élnék, nem pedig itthon, ahol, mint tudjuk, egymillió új munkahely készül megszületni hamarost, ahol naponta hallhatjuk a pompás közmédiás “híradókban”, hogy ismét de milyen piszkosul szárnyal a gazdaság, tortán habként pedig hamarosan beérik szorgos munkánk gyümölcse, és létrejön a hatmillió közmunkás kapirgálásától magától felemelkedő állam, amelyben Széles Gábor villamosmérnök, a Pesti srác-díj (2008) és a Nemzeti Újságírásért díj aranyfokozatának birtokosa (2009) elsőfajú perpetuum mobiléje termeli a családok számára ingyen az energiát. És éjjelente meg a vízből vonja ki a zokszigént. Szóval számomra egyértelmű, hogy az eltelt nagyjából öt év kellett legyen a magyarság aranykora: olyan évek állnak mögöttünk, amikre párás szemmel kell majd visszagondolnunk a naplementébe bámulva, mielőtt magunkra húzzuk a közösségi csatornafedelet… “Fiúk, emlékeztek, amikor még csak 324 forint volt egy euró?” “Ugyan, ne hazudj már ekkorát, Béla! Az a rubel volt, nem?” “Dehogy a rubel, a jüan…” “És arra emlékeztek, amikor 324 forint lett egy forint?” “Ne pofázzatok már, aludni kell, holnap háromkor kezdünk: jól tudjátok, hogy minden nap két métert kell haladnunk a piramissal…” Kimerítette tartalékait a jóléti állam… Mondjuk, sajnálom, nekem még mindig eszembe-eszembe jut, 3000 milliárdot a tartalékokból épp azok merítettek szép öblös szákokkal, akiknek egyebek mellett ezzel kezdődött igazán a jóléti álom, és tart, sőt, erőteljes ütemben erősödik, mind a mai napig, rezzenéstelen. Micsoda melegség önti el a szívemet, amikor hallom, hogy mondjuk a Pető Intézet a csúcsidőszakban 2.2 milliárd forintos költségvetésből bírt világszínvonalú munkát végezni, vagyis úgy ezernégyszáz évig ment volna el abból a semmiségből, amit szimplán, nem is túl diszkréten egy mozdulattal elloptak mindnyájunktól, törvényesen persze. Csak úgy próbaképp, meg lehet-e tenni. Meg lehetett: nyugodtan jöhetett a következő lépcső, és az az utáni, és így tovább, hágnak, mind magasabbra. A Pető Intézet működését pedig, ha már szóba jött, hamarosan maga a kormány garantálja – ez a mondat pedig hajszálpontosan azt jelenti, ütött a végóra. Egyelőre nem tudni, miért, de ez van – valakinek megtetszett az épület, a telek, a gyerekek, így hát garantálnak, aztán majd egy helyettes államtitkár az ezerből kideríti, hogy a 130 éves Biszku Béla életfogytos 1968-ban elcseszte az egészet, muszáj bezárni. Maxi barátom, aki legutóbbi látogatásomkor a legendás bőr- és mérsékeltbőr-árut forgalmazó Kőműves utcai plázában épp A klasszicizmus és romantika építészete Magyarországon című Zádor Anna lektűr olvasását hagyta félbe a kedvemért, szóval Maxi, aki tőlem vette hírét, hogy a jóléti társadalomnak sajnos lefőtt a kávé, gondolkodás nélkül rávágta, hogy akkor ő ezt is átaludta, a francba, illetve, amennyiben itt április vége felé dübörgött volna az említett jóléti állam, ő igazoltan nem élvezhette az áldásait, mert épp sérvvel műtötték akkortájt. B. Zsolt, az 5-ös számú párttagkönyv és a láng őrizője a héten egy újabb szenvedélyes hangvételű írásban magyarázta el, mit és hogyan is értett kedves vezetőnk, amikor is egyenesen kimondta tusnádi beszédében, hogy a demokrácia és egyéb sallangok időlegesen, újabb rendelkezésig hamarosan karbantartás és átalakítás miatt zárva tartanak, tessenek tovább menni szépen, nincs itt semmi látnivaló. Sok szépet üzen például a liberális demokratáknak meg a szabadversenyes kapitalistáknak – ha például dolgoznak, írja B., kapHATnak enni… Van azért egy súlyosan igaz mondat is a szokottnál is gusztustalanabbra sikeredett fröcskölésnek: “Mindig kell harcolni valaki ellen, ez a diktatúrák lényege.” Tétel kimondva: kell sorolnom a fiatal demográfiánkra fenekedő elleneket? IMF, EU, USA, németek, norvégok, pirézek, újságok, tévék, mindenbe belepofázók, értetlenek, kérdezősködők, hajléktalanok, libsik, rossz kommerek, rossz multik – aki nincs velünk, az ellenünk… de igazából aki velünk, az is gyanús… És akkor lapzártakor még jön a New York Times, ez a semmirevaló, elfogult, hiteltelen kis gyurcsányista szennylap, és beugat bazmeg… A jegyzéket Kerényi nyilván már írja – hát… tuti nem lennék most Amerika helyében…

* További tizenkét évre kapott frekvenciaengedélyt a dunaújvárosi Rádió24.

Mint már említettem, semmi gond nincs ezzel, a magam részéről különösebben azon se lepődtem volna meg, ha százhúsz évre kapják – ha még nem mondtam volna, Dunaújváros egyetlen helyi kereskedelmi adójáról van szó. Az autómban sajnos nincs rádió, és itthon sincs – általában ebéd közben szoktam tehát hallgatni az egyetlent, és bevallom, engem időnként nagyon is szórakoztat: pár hónapja például a legnagyobb kedvencem volt az a blokk, amikor is egy élethalálharc futballmeccs kapcsán hat-, illetve négyperces szakmai elemzést hallgathattam a daragaluskaleves mellé az energiaminisztertől, továbbá alpolgármesterünktől. Kimondom kerek-perec: elképesztő volt hallgatni, milyen mélységekig ásták bele magukat a sportág rejtelmeibe, elképzelni sem tudom, honnan jut energia a napi teendők mellett még erre is… Márpedig jut, mert a négy-négy-kettőről, a jobb szélen felfutó védőkről, de még a cserékről is bőven volt mit mondaniuk a nyilatkozóknak. De ez csak egy kiragadott példa, nincs jelentősége: mellesleg pedig nem is azért kezdtem ebbe az egészbe, hogy a Rádió24-et vagy a műsorpolitikáját véleményezzem – tekintettel arra, hogy a kezdetek kezdetétől klasszikusan kereskedelmi jellegű rádióról van szó, amely közpénzekből nem használ, csupán a reklámbevételekből tartja fenn magát, amúgy is teljesen mindegy, mit mond például egy hozzám hasonló niemand: az ilyen, tisztán kereskedelmi adók egyetlen ítésze a közönség, melynek kegyeiből fennmarad avagy bezár. Sokkal inkább azt szeretném csak mondani, hogy kicsit régebben, amikor is a Rádió24 még nem annyira volt egyetlen helyi, volt itt egy másik adó is, az EL-DO, nem tudom, emlékeztek-e még… Egy viszonylag rövidke időszakban magam is ténykedtem ott – és csak halkan súgom meg, hogy az a rádió valóban (vagyis szintén valóban, na…) és nagyjából húsz éven keresztül kizárólag abból élt, amit megtermelt. Jó, nem voltak álomfizetések, sztárgázsik – volt viszont felejthetetlen hangulat, szenvedélyes stábülések, végeláthatatlan szakmázások, és egy igazi csapat. Amelynek tagjai – na jó, nem mind, de a zöm – a mai napig is tartják egymással a kapcsolatot, ha máshogy nem, legalább virtuálisan. Hadd szúrjam közbe, nem különösebben izgat, kinek mi (volt) a véleménye arról a rádióról – nálam harcosabb apostola aligha volt a (szerintem) jó zenéknek a cégnél (máig élénken emlékszem kedvenc ügyvezetőm erősen mályvaszínű arcára, midőn a Yes egyik alig 14 perces balladája közben vaddisznó módjára berontott a stúdióba, s én nem sokkal később kénytelen voltam épp Steve Howe csodás szólóját lekeverni, mert jelentős fizikai atrocitástól kellett tartanom) – ám még én is kénytelen voltam belátni, nagyjából azt kell játszani, amit a népakarat diktál, ugyanis attól lesz hallgatottság, továbbmenőleg hirdetés, még tovább menőleg fizetés nekem meg a Mackónak. És még tizenegynéhány embernek, áh, hagyjuk, nem érdekes. Érdekes viszont, hogy bár az EL-DO soha nem politizált, mi több, szinte  minden városi-önkormányzati hírt/történést készséggel és kommentár nélkül továbbított, dacára, hogy nemhogy egy fillért, de egy köszönömöt sem kapott ezért soha, mégis legfeljebb a tűrt kategóriába tudta beverekedni magát. És abban a bugyorban is csak egy darabig maradhatott: s bár a bukás okairól sajnos van szerencsétlenségem viszonylag széles ismeretekkel rendelkezni, felhatalmazás híján nem beszélek róluk. Mondjuk úgy tizenkét évig – közben szól az Egyetlen, Helyi, Független, Kereskedelmi. Versenytárs nélkül: vagyis az első és az utolsó.

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (28 lövet, átlagosan: 6.96 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

5 komment

  1. öreg barátnéd szerint:

    Köszönet Ferenc pápának. Szerintem így lesz jobb a világ.

  2. t_a_m_a_s szerint:

    Ehh, Eldo rádió, Csóka-Boda… mekkora királyok voltatok:-)

    • Boda Kapitány szerint:

      Mackó… kiváló szak- és általános ember… mindig barátom lesz… és ja… emlékszem, el kellett mennünk a túloldalon valami kis faluba diszkót tartani, mert kb. x rajongónk volt… hatalmas éjszaka lett belőle, hatkor jöttünk el.

  3. stetson szerint:

    És a várostörténeti vélemény-archívum? Az semmi?

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


7 − egy =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz