Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


14 március
8komment

Firewalltól megtört szívvel…

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenhárom éves rovatunk mai, e helyütt már száztizenegyedik kiadásában már megint a szakadék szélén egyensúlyozó Egyesült Államokba reppenünk, ahol most épp íróknak kínál ingyen utazási lehetőséget az egyik vasúti óriás – cserébe csupán (?) annyit kérnek, mint bő hatvan éve Andrej Alekszandrovics Zsdanov, a szocialista realizmus kultúrpolitikai doktrínájának megalapozója: Írók, írjatok remekműveket! Én természetesen álmomban sem merném írónak titulálni magam, egyszerű betűipari szakmunkás és furgonirányító vagyok csupán – de azért besorolástól függetlenül szívesen mennék egy kört lényegében bárhol, bármivel, ha annyi lenne a díja, hogy meg kéne írnom… Mellesleg egy pompás Lawrence Durrell-útirajzot (Szicíliai körhinta) olvasok épp a jól megszokott helyemen – lenyűgözően egyszerű, mégis elképesztően szórakoztató. Itthon: ismét fellángolt egy viszonylag régi vita – vajon átvernek-e mindnyájunkat a magyar benzinkutakon, avagy tényleg igaz lehet-e a pletyka, hogy a német-osztrák-olasz-bosnyák-bantu dízel tényleg táltost varázsol-e az I-es Golfból… Korábban, bevallom, úgy gondoltam, városi legendáról van szó – két éve viszont, egy fantasztikus Balkán-túrán magam is érdekes adatokat rögzítettem a sűrű tankolások során: oké, mérőedény, labor nem volt, de szerintem ezek nélkül is figyelemre méltóan riasztó volt, amit tapasztaltunk. Összefoglaljuk a sejtéseket. Végül ismét pár magánkatasztrófámról könnyezek csendesen: elmúlt két évem kedvenc gépe, a nagy és csodás Asus múlt héten, egy éjszaka minden előzetes jelzés nélkül jobblétre szenderült, én pedig egyfelől munkaeszköz nélkül maradtam, ami módfelett riasztóan hatott rám, s nem kevésbé fura volt hirtelen nélkülözni a virtuális világot. Tudom, manapság az a trendi, hogy nem töltjük a drága időnket a facebook-on  - nos hát én sajnos lógok, nem is épp keveset, számos okból, melyek közül néhányat munkaügyinek is szépíthetek: hát pár napig mindez kimaradt, én pedig visszatértem pár hagyományos tevékenységhez. Nem is volt olyan borzasztó – de azért jó volt tegnap hazahozni az új használt gépet… vagy nem is tudom… Függőségek, szerelmek, kendőzetlenül, csak odabent, a hajtás után.

Hirdetés

* Ingyen utaztat írókat egy vasúttársaság Amerikában.

Igazából semmi extra: egy amerikai író, bizonyos Alexander Chee egy interjúban elkottyantotta, hej,  de milyen jól is lehet írni egy állomásról állomásra, szép tájakon át robogó vonatban… de klassz lenne, ha mondjuk az AmTrak (nagyon nagy vonalakban: az amerikai MÁV) “befogadná” az írókat. Az óhajhoz egy tweet erejéig felcsatolt egy írónő is, ilyen széles tömegbázison nyugvó kezdeményezést pedig az AmTrak már nem hagyhatott figyelmen kívül – meghívták Chee-t egy ingyenes vonatozásra New York és Chicago között. Az utazásból novella született, az AmTrak nagyjából ingyen egészen jó nyilvánosságot kapott – nem csoda, hogy immár azt hirdetik, jelentkezzenek csak bátran az utazni vágyó írók, ők állják a jegyet… Ha mondjuk egyszer író lennék, és már mindenki ment egy kört, és nem kell tülekedni, én biztosan felraknám a kezem – félreértés ne essék, engem nem csak a New York-Chicago vonal érdekelne, igazából mélységesen hiszem, hogy a Cece-Rétszilas viszonylaton is jól lehet melózni: pár éve például, emlékszem, levonatoztam valahova Nagykanizsa környékére, vagy még lejjebb, na, például azon az úton Lev Nyikolajevics elég nyugalmasan papírra vethette volna a Háború és békét, de minimum az első vastag kötetet… és amennyire érzékeltem, még a sebességtől se nagyon riadozott volna. Komolyabbra fordítva: szerintem nincs szebb a világon, mint utazgatni, aztán leírni, amit átéltünk. Óriási élmény és az élet nagy ajándéka volt, amikor Nyulasi fegyvertársammal pár éven át módunkban állt ezt tenni, amikor is egy kitűnő lap részére dolgoztunk, méghozzá úgy, mint Ilf és Petrov – azt ugyan nem állíthatom, hogy fizettek volna érte, hiszen végül már a nettó benzinköltségünket is sokallták, viszont fantasztikus volt: elmentünk valahová, gonosz módon kivártuk, hogy valami történjen velünk, aztán viszonylag plasztikusan megírtuk. Ja, és szinte ingyen megismerkedhettünk a Para-Kováccsal, ami azért sokaknak megért volna/megérne egy komolyabb összeget. Pár évvel később rátaláltam egy magazinra, a munkatársak szanaszét repkedtek a világban, beköltöztek egy hotelba egy hétre, és a végén jól megírták az egészet, értékelték a szállodát, az ellátást, és röccentettek pár kis színes sztorit az egészhez – értsd meg, ez volt a munkájuk. Gondolom, elhihető, hogy kissé izgatott lettem, amikor megláttam az impresszumban, hogy egy kitűnő barátom, talán nem bántom meg azzal se, ha azt mondom, korai mentorom a főszerkesztő… Soha nem tettem ilyet, de akkor őt tüstént felhívtam, és alázatosan állásért folyamodtam – kedvcsinálónak mindjárt kerek-perec kimondtam, nem kérek egy fillér fizetést sem, csak küldjenek, viszonylag folyamatosan. Bárhová, bármikor. És a szabadságomat se kell kiadniuk. És senkit nem fogok zavarni, mindent időre leadok, és már megyek is tovább. Megígérte, oké, megnézi, mit tehet az érdekemben. Életem egyik legfeszültebb hete jött – aztán felhívott, és mondta, sajnos ugrott a dolog, összevesztek a társával, akivel közösen vitték a lapot, ennyi volt. Azóta is sokszor álmodom róla, hogy ez vagyok: és én elég komolyan hiszek benne, hogy amiről az ember elég sokáig álmodik, az előbb-utóbb valóság lesz: nálam  most már alighanem utóbb, de sebaj – erőteljesen dolgozom a háttérben. És nem várok se a MÁV-ra, se az AmTrak-re: igaz, nem vagyok író, de nekem szerintem sokkal kevesebb kerék is elég lesz.

* Újra fellángolt egy régi, eldönthetetlen vita: igaz lehet-e, hogy gyengébb a magyar üzemanyag, mint a külföldön kapható?

Azt már nem tudom, mikor hallottam először erről – talán a kilencvenes években mesélték a “kint” dolgozók, hogy ennyivel kevesebbet fogyaszt, annyival jobban megy a német üzemanyaggal az autójuk: hittem is, meg nem is. Sokat jártam én is keresztbe-kasul, de a 100-as Skodám, megmondom őszintén, elég egykedvű egy jószág volt, ráadásul arról, hogy mennyit fogyaszt mondjuk százharmincnál, érthető módon nem volt adatom – és kábé tökéletesen mindegy volt az is, mit töltöttünk a bendőjébe: egyik tűrhető sztorim aznap esett meg, amikor megkaptam a várva várt jogosítványomat, azaz 1982. március 19-én, jé, majdnem napra 32 éve, azannya, szóval akkor könyörögtem kölcsön a bátyámtól a mustársárga, féltve kímélt, alig ötéves S 100-at. Alig is kaptam meg.  De legalább szépen megháláltam a belém helyezett bizalmat: a külső ÁFOR-kúton alig félórával később sikerült harminc liter dízelt belenyomnom (hölgy olvasóim kedvéért: a benzines autók mérsékelt lelkesedéssel üzemelnek gázolajjal)… A karburátorban lévő benzinnel még beindult, a kutas mondta, ne állítsuk le (két barátom is eljött, fürödni a fényben és dicsőségben), mert még egyszer nem fog. Tíz órán keresztül igyekeztünk kijáratni a gázolajat, ez alatt véres verejtékkel megtettünk nagyjából 120 kilométert, és szerintem elfogyott majdnem egy liter dízel. Na mindegy, hagyom is a részleteket. A lényeg, hogy én sokáig azt gondoltam, csak a szokásos nyugatmajmolásról van szó: ami “németbe” van, az mind és mindig jobb, halálosan untam, és arra gondoltam, akik ezt mondják, csak bebeszélik maguknak a hosszú úton hazáig meg vissza… Aztán… egy kis idő és a Skodák után mintha nekem is egyre inkább úgy tűnt volna, csendesebben, finomabban járnak az autóim, ha a határ túloldalán tankolok. És… mintha valóban lett volna néhány deciliternyi különbség száz kilométerenként – az pedig már kicsit nagyon erősebb, mint a mérési hibahatár. Két éve a Balkánra mentünk motorozni: fergetegesen jó kis kirándulás volt, négy nap alatt közel 2800 kilométert gyúrtunk magunkba. És végig számolgattam és méregettem – a dolog előzménye, hogy egy évvel korábban már néztünk egymásra hülyén a tankolásoknál a Kész Lacival, amikor meg Mostarban kávézgattunk, mint a nagymenők: nem elég, hogy nyolcvan forinttal olcsóbb a bosnyák benya, de még ennyivel jobb is??? Tény, hogy akkor is, egy évvel később is decikkel lett jobb az átlagfogyasztásom, ahogy kiürült a tankból a magyar nafta – és decikkel rosszabb, ahogy az első hazait betankoltam. És ez elég kínos. A szakértő, a Magyar Ásványolaj Szövetség  főtitkára persze elmondja: “Az Európai Unióban egy direktíva írja elő, milyen minőségűnek kell lenniük a forgalomba kerülő üzemanyagoknak, már csak ezért is, a kutakhoz kiszállított üzemanyag minősége Európa-szerte azonos.” Oké, főtitkár úr. Csakhogy, nem tudom, emlékeztek-e, volt nemrégiben az a felmérés, amikor azt vizsgálták, ugyanazt a mosóport, sört, cipőpasztát, kólát, csokit kapják-e minden európai ország fogyasztói - hát nem, méghozzá baromira nem, ha jól emlékszem, egyedül a Milka volt mindenhol egyforma, minden másból megfelelt a gyatrább is, ugyanannyiért vagy drágábban. Már nekünk. Akkor meg ugyan miért is ne kaphatnánk ócskább benzint is: jó pénzért persze – ami egyébként szar, és csak keveset adnak belőle, jogosan: úgyis csak elköltenénk.

* Bocs a csúnya írásért…

… de épp gyászolok. Boda Asus, 17 collos, magnéziumtestű, csodás, figyelmes, mindent tudó családtagom ragyogó monitora múlt pénteken, az éjszakai órákban csendesen kihunyt. Először abban reménykedtem, talán csak múló rosszullét – másnap, a gyors orvosi vizsgálat még életben is tartotta pisla reményeimet, ám estére már szinte csak elkeserítő eredményekről tudott beszámolni Hegedűs főorvos. Drága Asuskám sajnos születési rendellenességek miatt nem segíthetett tovább nekem – kiderült egyébként, hogy számos testvére is hasonló szörnyű kór miatt szenderült jobblétre. A létfontosságú szervek olyan mértékben károsodtak, hogy a legjobb klinikán sem tudták megmenteni. Pontosabban: annyiba került volna a teljes gyógyítása, amit értelmetlennek tűnt kifizetni. Akkor legalábbis így gondoltam. És ha most itt lettetek volna a szobámban, a hajatokat összekócolta volna a sóhajtásom. Muszáj mentegetnem magam, mert nagyon rossz most: de ráadásul még időzavarba is kerültem, hiszen úgy éreztem, ha csak pár napra is kimaradok a facebook-gmail–skype-hírportálok-egyéb kedvenc netes felületek mindent beszövő vérkeringéséből, már a HL megírására sem leszek képes megfelelően felkészülni… Jó, tudom, ez nem így van, nem szabad ennyire elveszni a virtuális világban, menjek ki a szabadba, olvasgassak, beszélgessek emberekkel és tartsak mókust: nekem mégis nagyon fura volt hazajönni, és kilenckor felmászni az ágyba, anélkül, hogy röhögtünk volna egy jót Suszter mesterrel valamelyik platformon, mellesleg megváltottuk volna a világot, illetőleg kiötlöttük volna a legújabb módját, hogyan leszünk milliomosok… És a többi. Oké: tényleg olvastam. Oké: tényleg könyököltem esténként az ablakban, néztem, milyen élénken pezseg a hátsó park élete, és kutyák, meg minden… És oké, dolgoztam is, egészen sokat, de persze közben már indult az akció, aminek keretében egy megbízható emberhez irányítottak a klinikáról, és neki… el kellett vinnem… Asuskám… élettelen testét… és akkor, még néhány színes papírdarab átadása után kaptam helyette egy másikat, fél év garanciával, vadi új akkumulátorral. És szerencsés vagyok: merthogy sikerült mindenemet, de tényleg mindenemet, ugyanúgy, és pont ugyanúgy visszatelepíteni. Alig pár nap alatt minden visszaállt a régi kerékvágásba. Tehát igazából nem is történt semmi. És csendes. Erősebb a processzora. Jobb a felbontása. És csak kicsit kisebb a monitor: két coll, na, mi az a világegyetemhez képest? Nagyon jó a videókártyája, még tervezni is lehet vele, ha mondjuk egyszer építész lennék vagy designer. Itt van: most is rajta írok. Hálás vagyok: neki is, meg mindenkinek, aki lelkesen segített. Hálás vagyok: de nincs perc, hogy ne szegény Asus járna a fejemben… ahogy ott fekszik a boncasztalon… tudom, szánalmas, de akkor is, egyre csak az zakatol az agyamban, hogy meg kellett volna mentenem, bármibe került volna is… Soha ne irigyeljétek a tárgyfüggőket, feleim, mert hiába sok az örömük, gyakran igen nagy az ő bajuk, és roppant súlyos a betegségük… Tessék. Van, illetve villámgyorsan lett egy nagyszerű laptopom, minden kerek, maradéktalanul elégedettnek kell lennem, ráadásul egészen biztos vagyok benne, hogy korrekt és gyümölcsöző munkakapcsolatunk pompás tubarózsája bomlik  majd ki hamarosan e ráncos kis bimbóból – de azt is mindennél jobban tudom, hogy ez nem mély érzelmeken alapuló, csupán érdekkapcsolat, ha még oly hatékony is…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (39 lövet, átlagosan: 6.97 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

8 komment

  1. rizsapista szerint:

    Kitűnő! Szép! Köszönöm!

  2. OregHal szerint:

    … akkor egy testhezálló megbízatás: vendégem vagy egy Dunaújváros-Pusztaszabolcs (és vissza) vonatútra, csupán egy novella megírása lenne a feladatod.

    A mű szinopszisa nagyjából a következő:

    A, Á, B, C, Cs, D, Dz, Dzs, E, É, F, G, Gy, H, I, Í, J, K, L, Ly, M, N, Ny, O, Ó, Ö, Ő, P, R, S, Sz, T, Ty, U, Ú, Ü, Ű, V, Z, Zs

    Természetesen, írói szabadsággal húzhatsz/rövidíthetsz (nem ragaszkodom pl. a “dzs”-hez, de “t” mindenképpen benne kell, hogy legyen, már csak a katarzis miatt is…

  3. Hatlövet szerint:

    Megint remekeltél András!
    Az üzemanyag kérdésben kár volt kételkedned, már évekkel ezelőtt megmondtam volna neked, hogy bizony egy jó fél lityivel többet eszik hazai üzemanyaggal egy 1,4-es motorral szerelt alsó középkategóriás autó mint mondjuk Szerbiában tankolt benzinnel.

    Érdekes az én Asus gépemen is behalt a kijelző pár éve, de én inkább megcsináltattam az új ár ötödéért, konkrétan 29 Mátyás királyunkért. Lekopogom azóta nincs gondom a géppel.

    Ha sok pénzem lesz biz isten finanszírozom neked egy Háború és Béke vagy egy Tőke szintű könyvecske vasúti finanszírozását és nem csak az utazási költséget állnám, hanem egy vaskosabb napidíjat is, mert éhesen és szomjasan nem gondolom hogy minőségi munkát lehet végezni. Még íróként sem!

    • Boda Kapitány szerint:

      Sajnos nekem nem a monitor szállt el, hanem a típushiba jött be, azaz az alaplappal lett gond, gyógyíthatatlan… illetve cserélni lehetett volna, de minden idő, idő, idő… majd…

  4. dirtydog77 szerint:

    Zsír lett!!

  5. K Vidor szerint:

    Esküszöm, – a szellemi termékeket módjával fogyasztók részéről-, nem sajnálom az íróktól az ingyenes vonatozást. A köz profitál abból, ha az írók kedvezményesen gyűjthetnek anyagot a műveikhez. Moldova írta egykor a vasutasok kapcsán: hülye, hülyébb, leghülyébb, – rendőr, postás, vasutas. Viszont, az AmTrak főnökeinek lehet nem csak kettese volt az iskolában.

    Tankolás… az olcsó kutakban nem bízok (bízom??? ezt a ragozást az életben nem fogom megérteni), az olcsó húsnak híg a leve mintára. A helybéli Shellnél pedig kesztyűt kell húzni, hogy ne legyen olajos a kezünk a szivárgó töltőpisztolytól. Ha nem cserélik újra a levitézlett töltőpisztolyokat, át fogok pártolni a Molhoz, vagy az OMV-hez, annak ellenére, hogy a Shellnél szerintem nem pancsolják az üzemanyagot.

    A fekete zászló nálam is lenghetne a gyalázatosan rövid élettartamot megért nyomtatóim, belső és külső winchestereim, pendrive-jaim, a számtalan egerem jobblétre szenderülése miatt. Hogy mennének a csődbe azok a csirkefogók, akik azért terveznek rövid élettartamú termékeket, hogy el tudják adni az újakat!!!
    A Kingston pendrájvjaim, az Acer monitorom, és a Hurricane billentyűzetem működnek rendületlenül, kivételként…

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


× 9 = tizennyolc

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz