Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


01 március
14komment

Hej, élet, élet, Courbet-élet, ez aztán az élet…

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenhárom éves rovatunk mai, e helyütt már százkilencedik kiadásában Ukrajnába látogatunk, egészen pontosan egy helyi fotóblogposzt nyomán kicsit benézünk a Janukovics prezihez hasonlóan szintén házán kívül tartózkodó főügyész viskójába, és eltöprengünk azon, vajon miért nem elég semmi, de tényleg semmi egy szinten túl – más szóval, miért olyan az ember, amilyen, avagy tényleg mindenkit totálisan bekattant-e a hatalom/korrupció/pénz/általános bemocskolódás koktélja. (Igen.) Itthon, természetesen tök másról jut eszembe, 4.5 milliárd forintért vásárolt meg egy festményt, jelesül, feltehetően egy Courbet-aktot a felső vezetés, azt hiszem, bárki könnyen megértheti, erre volt még égető szükség – és azt is pontosan el tudom magyarázni, miért kell havi hatszázezres benzinpénzt fizetni Kövér házelnöknek, miközben két szolgálati autót is tankolunk neki, az egyiket magáncélokra használja, a másikat a köz érdekében, és akkor… izé… ott van még a hat kiló. A magam részéről alig-alig találok benne kivetnivalót, de lehet, hogy az se az. Maradunk még a közlekedésnél – azt hiszem, elértem a gödör aljára: múlt héten kis híján megvert egy furgonos kolléga, akit magam elé óhajtottam tessékelni. Bevallom, elég sok mindenhez hozzászoktam az elmúlt harmincpár évben, amióta vezetgetek, össze sem rezzenek már például a gyalogosok sanda/sértődött pillantásain, amikor átengedem őket a zebrán vagy bárhol – de hogy azért kezdje rám az öklét rázni valaki, mert hagyom bekanyarodni, na, ez egy kicsit nekem is szokatlan. Azért teszek még egy próbát: mindenkit be(ljebb) engedek, az ára egy katt, tessék.

Hirdetés

* Viktor Janukovics ukrán elnök, és Viktor Psonka főügyész elhagyott villája is látványosság lett Kijevben. 

Előbbi nemesfa-villácskáját hagynám is – szerény, mértéktartó kis hétvégi vacok, elég silány berendezéssel: mondjuk van benne valami százharminc vagy hány csillár, köztük néhány milliárd forintot meghaladó értékű semmiség… Aztán a ház mellé hányva pár római hatású oszlopcsarnok, antikolva, hiába, a jó ízlést tanulni nem lehet, az a diktátorgénekben van, úgy látszik; és a tó partján egy háromárbocos fa hajó, full size, és egyéb semmiségek, az angol- és a járműpark szinte szóra se érdemes – összesen amúgy mintegy 70 milliárd eurót sikerült lenyúlni a hírek szerint, nem tétel. Itt van aztán Viktor Psonka (hogy tényleg minden felsőfokú demokratát Viktornak hívnak, az de milyen fura…) főügyész (őt sikerült letartóztatni, ha jól tudom) viskója – erről viszont láttam egy terjedelmes ukrán fotóblogot, több száz kép: tökéletes pszichoanalízis, azt kell mondjam. Minden második asztalkán, szekrényen erős fotó a kedves vezetőről – egy hivatali helyiségben még megérti az ember, a túlélés záloga; mutatni kell az esetleg betévedő bomlott elméjű uraságnak, hogy ahogy mi imádjuk, úgy nem imádja senki: no de otthon is a druszára meredni folyvást, azért az nem kicsit pervertikus, gondolom én. A csúcs egyébként szerintem nagyjából ott van, amikor az ember imperátorként készíttet magáról egy erős fotót: a jog és igazság kisebb ügyekben százezres, komolyabbakban nyilván milliós tételű érvek alatt időnkénti, enyhe meggyőzhetőséget mutató legfőbb pallosa arany karvédőben, tógában, diszkrét arany babérkoszorúval a fején, egy bár mindenható, mégis szeretett uralkodó mértéktartó, bölcs arcát felvéve bámul a szubjektívbe, természetesen antik, fotósoppolt díszletekkel a háttérben. Csak a hitelesség kedvéért. Jó egy ilyen képet elnézegetni, ha az ember egy dolgos hétköznap után számot vet: majdnem annyira, mint arany vécékefével noszogatni a féknyomot a fajanszon. Igényesség – így hívják ezt jobb körökben. Lenyűgöző az emberi agy: de nem csupán a működése, hanem azon kórok is, amelyek megbomlasztani képesek. Látni is elképesztő, micsoda pusztítást végez sokak elméjében például a hatalom birtoklása – valódi kínszenvedés együtt élni ezekkel a valóságtól totálisan elszakadt szerencsétlenekkel: közvetlen környezetükből semmifajta érdemi információhoz nem juthatnak, de nincs is szükségük ilyesmire, hiszen messianisztikus küldetéstudatukkal amúgy is képtelenek felfogni bármiféle kritikát, bírálatot, ésszerű javaslatot. Lelkiismeretük ugyanez okból nincs, paranoiájuk miatt pedig folytonosan ellenséget keresnek és/vagy kreálnak, miközben igyekeznek folyamatos terror alatt tartani szűkebb környezetüket – akik viszont ugyanilyen mentális nyomorban élnek: így jut le a végén az egész guzmi hozzánk. Például. Ne irigyeljük hát senkitől a milliárdokat, az arany vécékefét vagy babérkoszorút – ha ez nem is vigasz ma, előbb-utóbb minden népnyúzó dácsájába ellátogat a semmibe vett, idiótának nézett, birka nép: a nagyúr ilyenkor jellemzően már nem tartózkodik otthon…

* Négy és fél milliárd forintért vásárolt meg egy Courbet-festményt a kormányzat. 

Feltehetően – csökkentem rögvest a támadási felületet, az mindenesetre tény, hogy valamilyen műkincs(ek)re tettünk szert a közelmúltban, a többi, kell-e mondanom, titkosítva. Az alábbi mondatot azért sikerült az ügyletről nyilvánossá tenni, a stílusa alapján Kerényi Imrére gyanakszom egy kissé: “4,5 milliárd forint egy külföldi személy kártalanítására egy ügyvédi irodában letétbe helyezett összeg a Szépművészeti Múzeumnál.” Kivételesen nem csupán hely híján nem kezdenék bele e remek ívű, első látásra magyarnak tűnő mondat grammatikai elemzésébe, még kevésbé az értelmezésébe – ha valakinek van valami épkézláb elképzelése, mi lehet itt elmondva, kérem, ne tartsa vissza magát, ossza meg velem: én pár óra agyrepesztés után valahol ott tartok, hogy van a Szépművészeti Múzeumnál egy ügyvédi iroda, ahol letétbe helyeztek 4.5 milliárdot, de mérget azért nem vennék erre se. Bármi is legyen azonban a vásárolt tárgy, megvan, és a mai helyzetben, amikor nyilvánvalóan már csak ez hiányzott a teljes körű nirvánához, ennél nincsen fontosabb. És nem, ne is tessék arra gondolni, hogy ez a műkincs, bármi legyen is, Lázár Janukovics Szelidi-tavi, nyolcadrészben birtokolt kerti sufnijának külső pozdorjafalára kerül majd; vagy hogy Némethné László unokanővérének kombi Wartbugjának belső tükrére akasztják gumipertlin – nem, kérem, ez majd, a maga idején, amikor feloldódik a titkosítás, mindannyiunk épülésére, bekerül a múzeonyba, ahol majd a dolgozó nép, miközben épp feltöltődik, és munkaerejét rekultiválja a kultúra oltárán, megcsodálhassa, mert ezt is megengedik neki, akik megvették. Mármint a képet. Mármint ha az. Mármint kártalanítás útján, a külföldi magszemtől. Az ügyvédiben. Mindehhez képest valóságos kismiska, hogy Kövér László hat kilót kap, lásd még havi benzinpénz – miközben is amúgy csak két Audiját tankoljuk telibe, az egyiket magáncélra, a másikat ofisöl. De ez sajnos nem elegendő, mert szeretett házelnökünk képviselő is maradt a köz nyomására, méghozzá a baráti Zalában, mert csak, mert így alakult történelmileg, és ezért államérdekből ottan kell neki szegénynek kapcsolatot tartani a kapcstartásra kiéhezett Választókkal, mint ez szokásban van, ami viszont se nem magán-, se nem köz-, hanem szimplán benzinpénzt igénylő ügy. Hatszázezerből majdnem 1500 liter benzin kapható, ha az eltelt öt percben a forint valamilyen furcsa véletlen folytán nem esett tíz százaléknál többet. Egy húsz litert fogyasztó, tehát magyar állami feladatokra úgy-ahogy megfelelő autó 7500 kilométert tehet meg ezzel a cuccal, a Budapest-Zalaegerszeg táv 227 kilométer, vagyis szegény Kötél László havonta tizenhatszor, azaz kétnaponta csupán egyszer tudja megtenni a választóihoz vezető utat oda s vissza. Gondolja még valaki úgy közülünk, proletárok, hogy könnyű kenyér a felelős népképviselet???

* Kis híján nekem jött egy furgonos kolléga, mert elengedtem.

Megy-megyeget a furgonozás, most a február inkább csak megyegetett, de nem izgulok egy cseppet sem, két okból, mert egyrészt hiteles forrásból, a kiegyensúlyozott és igazmondó közmédiából tudom, hogy nem is először lódult jó nagyot a gazdaság, nem csoda, hogy sunyin les a hülye Nyugat, mint Hegedűs Pali a matek röpdogánál rólam (igen, nem tévedés, általánosban még ment), másfelől azt is tudom, hogy a vasműt meg sikeresen megmentette Szijjártó Péter, amikor Putyinnal kvaterkázott, már ahogyan az egy fajsúlyúak között lenni szok – kis híján meg is vették, de a Nyesztyerkabank igazgatója, a végére kiderült, egy szar kommunista, bár, mentségére legyen mondva, legalább orosz, csakhogy nem adja egyelőre, de mindegy, a végső megoldásig most jó lesz így is, az a lényeg, és mindenkit megmentenek amúgy. Na, valamelyik nap gurulok csendesen, ahogy szoktam, betartva minden létező és íratlan szabályt, merthogy tapasztalataim szerint azért az államháztartás egyensúlyának fenntartásában továbbra is jelentős szerep hárul szolgáló-védő egységeinkre, amennyiben is egy haveromat nemrégiben ötven köbcentiméteres fenevadja hátán mérték be traffipax-szal, s 57 kilométeres ámokfutáson kapták, szerencsére megúszta a letöltendőt, a csekket viszont nem – tudom, tudom, tudom, ő a hibás, kedves törvénytisztelő olvasóim, nem kell olyan gyorsan menni, továbbá miattunk történik a kamerázás mozgó autóból, éjszaka, értünk strázsál a ház mögött a bajtárs a fényképezőgéppel, hogy el tudjon készíteni egy olyan fotót, ami alapján legalábbis megsaccolható, hogy benne lehettünk a pirosban, úgyse fellebbezünk, mert minek… és még mielőtt valaki azt gondolná, pártolom a közlekedési szabályok be nem tartóit, hát közlöm, nem éppen, vagyis éppen nem, csak talán lehetne egy arany… na jó, ne álmodozzunk, egy vas, vagy fa középút legalább. De nincs. Pénz kell odafent, idegesítően sokba kerülünk, bár örvendetes módon egyre többen takarodunk el innen. De vissza a történéshez, szóval gurulok lassan, fuvar után viszem a helyére Furgonkát. Jut eszembe, már megszoktam, hogy a zebrán (vagy bárhol) udvariasan átengedett emberek nemhogy nem mosolyognak – sokan mintha édes jó anyámat szidnák, amiért integetni merészelek nekik, hát ki vagyok én… Már fel se veszem. A Papírgyári úton battyogok, szemben, úgy ötven méterre egy balra kanyarodni szándékozó kolléga, mögötte vagy nyolc kamion, egy csuklós busz meg pár autó: már villantok is, egyszerűsítek. Ha most befordul, sima ügy, megyek tovább lassítás nélkül – de persze nem fordul be. Gáz el, még két villantás. Semmi. Fék, villantás, ugyanaz – kezdem úgy érezni magam, mint Karinthy a félős kisnyúllal: most már akkor is beengedlek, ha beledöglesz, teli fék,megállás,  tíz villantás. Bazmeg, te vak vagy, ember, menjél már??? Intek is neki, ő meg valószínűleg a számról olvas, és kiveszi belőle a lényeget, az egy szót, mint az őszödiből – befordul, villog a szeme, felkarból integet, menjek csak utána, ha gondolom. Hát gondolom: mert ilyet még tényleg nem láttam – hogy még én legyek felkérve egy kellemes, kora tavaszi pofozkodásra, mert be mertem engedni… Utána fordulok, kiszállunk, szájkaratézunk egy kicsit, de semmi több, gyorsan felmérjük, hogy kábé egyformán kövérek vagyunk – így látlelet helyett csak a legfrappánsabb érvét mondom, a végéről, amit fröcskölve üvölt felém, én meg csak legyintek, beülök, és muszáj nagyon röhögnöm, ahogy farolok vissza az útra: “Majd én eldöntöm, be akarok-e fordulni…” Így van: há’ ne legyél má’ gyarmat, arany testvérem. Kis magyar kórkép – furgonunkban a tenger.            

           

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (35 lövet, átlagosan: 6.86 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

14 komment

  1. t_a_m_a_s szerint:

    Valahol igaza volt az oktatómnak annak idején. Ez az egész közlekedősdi a túlélésről szól, nem illedelmeskedünk. Ha elsőbbségünk van, megyünk azt’ kész.
    Én bunkó vagyok, egy ideje nem engedek el senkit a városban, nagyvárosban. Majd megvárja a sorát. Ilyen szituban hátulról beléd megy a barom X6-ossal mert ő siet meg sietés közben cigizik-telefonál-zenét hallgat-dvdt néz, vezetni meg már nincs szabad kapacitása, azt fújhatod a jófejséged… Falun, vidéken más a szitu, ott még értékelik az öreg bácsik-nénik ha megállsz és hagysz nekik időt áttotyogni.

    • Boda Kapitány szerint:

      Sarkítod, nem értek egyet. Át- meg beengedni alapvetően akkor is jó, ha meg az X6 belém durrantana, csak örülnék, ideje lenne pár apró javítgatásnak a Villám farában, és nem bánnám, ha más fizetné… :-)

      • t_a_m_a_s szerint:

        Persze hogy! Én is örülük neki, főleg amikor ismeretlen helyen segítenek (nem úgy mint neked Tatán…), csak amikor egyre többször ezt a hülye hozzáállást tapasztalja az ember, akkor hamar leszokik a jófejségről. Sajna.

        • Boda Kapitány szerint:

          Ha valami jót csinálsz, az a reakcióktól függetlenül, abszolút értékű jó – szerintem nem érdemes leszokni pár hülye miatt…

          • K Vidor szerint:

            Aki a közlekedésben segítőkész, előzékeny, barátságos és türelmes: az egy Úr.

            Aki tolakodó, agresszív, indulatos és rádudál a “gazdaságos-környezetbarát” módon vezetőkre: az egy Paraszt.

            Aki nem fogadja el a segítőkész gesztust, amikor az feloldaná a forgalmi dugót: az egy Hülye.
            (Ne vitatkozz idiótákkal, mert lesüllyedsz az ő szintjükre.)

            :)

  2. Hatlövet szerint:

    Igen a diktátorok már csak ilyen kis telhetetlenek. Szűkebb pátriámban is hallani olyanról, hogy MSZMP-s színdemokrata párttitkárból Fidesz alpolgivá nemesedett szuperman második családi házát szorgos Hild-es diákok építik imitt-amott.
    Arany WC keféről még nem szól a fáma!

    Érdekes ez a Courbet-festményért letétbe helyezett 4,5 milliárd egy magán ügyvédi irodánál.
    Ki tudja meddig lesz ott, de csak halkan jegyzem meg hogy ekkora összegnek csak jegybanki alapkamattal számolva is jóval több mint 100 millió forint az éves hozama.
    Még azon sem igazán lepődnék meg ha kiderülne hogy ez az ügyvédi iroda Papcsák elszámoltatási biztos elvtársé!

    Meg kell mondjam András, hogy te úgy vonzod a hülyéket mint Berki a herevasalót. :D

  3. Spingár László szerint:

    Örülnünk illenék, hogy nem az Altamira-barlangban vásároltunk egy festményt. Jó vétel volt ez a Courbet-festmény, egy tehetséges lókupec akár a duplájáért is el tudja majd adni.

    • Hatlövet szerint:

      Ezekre inkább az a jellemző, hogy drágán vesznek és olcsón adnak el.
      Egyébként remek ez a festmény, elfogadnám a gyűjteményembe. Meg az Élet eredete címűt is!
      :D

  4. Fehéri Tamás szerint:

    szerintem a robotok jobban tudnak számolni, mint én (csak úgy mondom).
    egyébként ez a mai még a szokásosnál is jobb.

  5. Hatlövet szerint:

    András az utolsó történeteddel kapcsolatban nekem is van egy aranyos sztorim.
    Néhány hete amikor kicsattant a jó idő autóval mentem itt a feldúlt városháza téren az emlékműtől a múzeum felé.
    Itt azért jönnek mennek az autók ezen a kis szűk menekülőúton, ráadásul a gyalogosok járdáját is beszántották mert fűtéscsöveket cseréltek alatta.
    Nos ahogy ballagok a verdával látom ám hogy egy alacsony ősz, szimpatikus emberke átér az út bírósági oldalára a kedves felesége meg nem indult el a túlsó oldalról mert épp jött egy kocsi.
    Mivel szemből nekem nem jött újabb autó ezért intettem neki, hogy menjen csak bátran a férje után.
    Nagyot mosolygott, integetve megköszönte és áttipegett a férjéhez. Jóleső érzés volt nekem is!
    Egyébként a szimpatikus házaspár bizony a szüleid voltak, (csak képről ismerem őket mert valamelyik írásodhoz becsatoltál pár szülinaposat is róluk).
    Gondolom éppen hazafelé tartottak egy sétából mert azt hiszem arra laknak valahol az október 23 téri pengepanel előtti kockapanelekben.
    :D

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


3 + hét =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz