Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


15 február
14komment

Itt egy kastély, nem kell, Merkel?

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenhárom (igen, ugrottunk egyet) éves rovatunk mai, e helyütt már százhetedik kiadásában Németországba kalauzolom az olvasót: Angela Merkel asszony nyaralóját nézzük meg kissé, merthogy egy orosz honlap szerkesztői hosszas keresgélés után ráakadtak és lefotózták a világ egyik legbefolyásosabb asszonyának dácsáját – ők elcsodálkoztak azon, amit láttak (igaz, azt hitték, az Merkel lakása), azért szerintem nekünk is van min. Ha már egyszerűség: nem először, de újfent megidézzük örök kedvenc politikusomat, José Mujica uruguayi elnököt. Bő két hete történt már, de azt hiszem, semmit nem kopott: orvoshoz indult csodás fővárosunkban egy kismama, aki a bérletét otthon felejtette. Próbált ugyan jegyet venni a buszon, de sofibá nem tudott visszaadni a húszezreséből – tiszta szerencse, hogy épp egy ellenőr is volt a buszon, így ugyanis nem kellett felsőbb hatalomra várni, hogy babakocsijával együtt leszállítsák a fiatal nőt a buszról, vagyis mindenki más időveszteség nélkül utazhatott tovább. A sofőr meg az ellenőr miatt természetesen a szemem se rebben – de hadd kérdezzem már meg, mi van azzal a pár tucat emberrel, aki végignézte ezt a csodás történetet? Folytatom saját történetemet – a múltkor kicsit bő lére sikerült eresztenem generátoros kálváriám újraélesztését, ezért a második rész: nem magam miatt tépem egyébként fel sebeimet, a német ügyészségtől érkezett borítékos levelem, hetvenöt eurócentért, ennek tartalmát igyekszem ismertetni sorsfordulóim minden kedves követőjével. Intim Istvánok és Imolák: jöjjetek…

Hirdetés

* Egy orosz honlap munkatársai kikutatták, hol lakik Németország kancellárja, Angela Merkel. 

Ők legalábbis (már amennyire az orosz nyelvet bírom, ezt sikerült kiderítenem) azt hitték, Merkel otthonára sikerült rábukkanniuk: nekem kicsit gyanúsnak tűnt a dolog, úgyhogy régi jó barátomhoz, Mr. Google-hoz fordultam, és tíz perc alatt sikerült is kinyomoznom, a valóban puritán, nem is túl nagy, ám szépnek maximum német szemmel látható, egyszintes fehér kockaépület Uckermark mellett, ha jól látom Mr. G. térképén, természetvédelmi területen, Hohenwalde bei Templin-ben található, Berlintől mindössze egy órányi kényelmes autózásnyira. Frau Merkel – ezt már különféle német cikkekből silabizálgattam ki – férje társaságában feltöltődni jár a házikóba, hogy milyen sűrűséggel, azt természetesen már nem igazán sikerült kihüvelyezni, úgy tűnik, azért a németeknél is ügyel a részletekre a nemzetbiztonsági hivatal. Ami viszont a kancellár asszony berlini lakáscímét illeti, nos, abban semmi titkos nincs, a turisták is buzgón tátják a szájukat ott – Merkelék a Spree partján, a Kupfergrabenstrasse 6-ban, a negyediken laknak. Húsz euró itt egy négyzetméter (plusz rezsi), ha lakást bérel az ember, márpedig ők bérlik a helyet, a kancellári fizetésből, ami most nagyjából 65 millió forintnak megfelelő summa, szóval azért kigazdálkodható a hangulatos belvárosi bérlakás díja. Természetesen a kancellári hivatalban is ellakhatnának – de bármi hihetetlen, az ottani lakrészek meglehetősen szűkösek egy családnak, már a korábbi kancellárok is szívesebben laktak/maradtak valami sajátban, bárhogy tépi is a biztonsági szolgálat mindenkori vezetője a haját az igencsak nehezen védhető helyszínek miatt. Azt csak nagyon halkan jegyzem meg, el se igazán akarom hinni, hogy amennyiben a kancellár a hivatali elszállásolás mellett dönt, azért is fizetnie kell – ahogyan például Angela Merkel férje, Joachim Sauer is minden alkalommal fizeti a repülőjegyét, ha elkíséri valamelyik hivatalos útjára a feleségét. Különös szokások, nemde, polgártársak: sehol egy albérleti hozzájárulás, utazási költségtérítés… Szó, mi szó, fura egy népség ez a német – persze lehet, hogy csak az látszik, hogy foglalkozástól függetlenül igyekeznek megbecsülni magukat: nem csodálom, valamelyik nap a köztévében hallottam magától Frau Selmeczi show-vivőtől, hogy míg az Európai Unióban növekszik a munkanélküliség, nálunk egyre többen dolgoznak: soha hihetőbb mondatot, hogy azt ne mondjam, hoppál!!! Ritka nap amúgy, hogy ne jutna eszembe kedvenc politikusom, José Mujica, Uruguay elnöke, aki járandóságának 90 százalékát közvetlenül egy hajléktalanokat segítő alapítványnak utalja, szintén nem kér semmifajta pompából és különleges bánásmódból – mellesleg olyan döbbenetes, megrázó, csodálatos beszédet mondott a 2012-es riói ENSZ-konferencián, hogy kötelező tananyaggá tenném az összes politikusképzőben. Meglepne, ha az itthoni felső vezetésből összesen tízen tudnák, kiről/miről beszélek: ők, amennyire én meg tudom ítélni, egészen másfajta közegből választanak példaképeket maguknak…

* Leszállítottak a buszról egy kismamát, mert nem tudott jegyet venni.

Na, itt egy ízes, guszta kis sztori, ami mindennél többet elmond erről az országról, mentális állapotokról, emberségről, mifenéről, s aminek kapcsán még akkor se érdekelnének különösebben a mentségek, ha lennének. De nincsenek. Amúgy. Gyomorforgató: legalábbis az enyémet mozgatja rendesen. Még január közepén történt, hogy kórházi vizsgálatra indult kisgyermekével egy anyuka, a 32-es busszal kellett volna időre odaérnie. Bérlete van, amúgy, csak (azt hitte legalábbis) otthon felejtette. Valahogy felküzdötte magát az első ajtón a babakocsival, és kért egy jegyet – ekkor viszont rá kellett ébrednie, hogy némi aprópénz mellett csak egy húszezres van a pénztárcájában. A sofőr elnézően mosolygott, és mivel pénzváltásra nem kötelezhető, széttárta a kezét. Ekkor, fültanúk állítása szerint fanfárok harsantak a buszon, és lecsapott a deus ex machina, méghozzá egy, épp a buszon intézkedő ellenőr képében, aki egyébként végignézte az egész közjátékot: ha netán lenne, aki most azt gondolná, hogy a jegyvizsgáló közeg bármilyen módon az anyuka segítségére sietett, az csak külföldön élő külföldi, vagy jegyzett elmebeteg lehet – az ellenőr, mi, itt élők valamennyien csalhatatlanul tudjuk, természetesen “nem tehetett semmit”, és íziben leszállította a potyautast. Kész, vége, happy end nincs, ne tömörüljünk, polgártársak, mindenki menjen szépen a dolgára, nincs itt semmi látnivaló. A BKK később kérdésre természetesen kulturáltan, ahogy kell, bocskérés nélkül elmondta, idézem, “nincs az üzletszabályzatukban olyan vis maior helyzet, amikor valaki fizetés, és így jegy vagy bérlet nélkül is megengedetten utazhatna”. Hogy jól értsünk mindent: háromszázötven forintról beszélünk. Van egy sofőrünk, egy ellenőrünk, és, gyanítom, néhány tucatnyi utasunk: a két elsőt természetesen hagyjuk ki a játékból, ők elegánsan mossák kezüket, izé, kérem szépen, az üzletszabályzat világosan fogalmaz, itten nincsen vis maior, embernek lenni pedig nyilván nem ajánlatos, mi lenne, ugye, ha minden feledékeny kismama helyett mi fizetnénk, egymilliószor háromszázötven az ugye már nem csekély summa. Rendben, köszönöm, leülhetsz, jeles. De mi a helyzet az utazóközönséggel? Hát tényleg nem volt ott egyetlen férfi, egy szál normális ember, egy sorsközösséget érző úrihölgy, egy jólelkű fiatal, bárki, emberek, bárki  azon a kibeba 32-es buszon, aki azt mondja, ácsi, pajtások, lép kettőt, mint Bruce Willis, majd előkotor háromszázötven jó magyar forintot, ha nincs aprója, hát ötszázat, csendesen átadja a sofibának, még csendesebben elküldi mindkettőt oda, ahová valók, aztán segít beljebb fáradni a hölgynek, és leülteti valahová? Hát tényleg ennyit érünk itt és ma, barátaim? Tényleg szó nélkül végignézzük, netán okosan félrefordított fejjel, ahogy egy filléres faszság miatt valakit, de leginkább is egy kórházba igyekvő kisgyerekes anyát levágnak bárhonnan is? És tényleg hisszük, hogy ez jogos, mivel hivatalos: és gyorsan megkérdezem, létezik olyan közöttünk, aki esetleg azt gondolja, hááát, baromi sajnálatos, szó se róla, de az intézkedőknek azért de jure igazuk volt, legközelebb gondolja csak át a kismama, nála van-e minden, és töltse fel megfelelő apróval a tárcáját? Totális mellékkörülmény, de a végére, szomorú poénnak csak beírom: az anyuka táskájának aljában mindvégig ott volt a bérlete – idegességében esélye se volt rá, hogy megtalálja. Lángoló arccal ismét csak én kérek elnézést: és szívből remélem, egyszer, valahogyan minden, de minden cselekedet elnyeri méltó akármijét…

Levelet kaptam a schwerini ügyészségtől – a második, befejező rész…

Nem kezdem Ádámtól-Évától, mert soha nem jutunk a végére: a lényeg, hogy volt egy vitássá durvuló ügyem egy német céggel (miért is ne írnám ismét ki a nevüket: ők az AL-Electric, Wismarban), akiktől sikerült egy gyári hibás, utángyártott generátort kapnom a motoromhoz, visszaküldtem, ők viszont hónapokon át a fülük botját se mozdították… Kicsit bezizzentem, és bár mindenki csitított, bevontam a német fogyasztóvédelmet a játékba, akik közvetítőként azt javasolták a cégnek, küldje vissza a befizetett pénzem, és mindenki menjen a dolgára. Még ez sem volt elég: újabb hetek következtek, pénz “természetesen” nem jött, mire írtam egy mailt a területileg illetékes schwerini rendőrségnek, csak úgy, általánosságban, mi a teendőm, ha kezdem úgy érezni, internetes vásárlási csalás áldozata lettem. Láss csodát, postafordultával kaptam is egy igen kimerítő választ az illetékestől, aki egészen pontosan hét pontban foglalta össze, mik a szükséges információk, hogy megindíthassam a polgári pert és a nyomozást. Láss csodát II. – a remek cég másnap sikeresen visszautalta a pénzemet: nem vagyok egy Columbo, de halvány összefüggést véltem felfedezni a gyorsaságuk, továbbá azon tény között, hogy a rendőrségi/bírósági front megnyitásáról őket is gondosan értesítettem. Mindegy: természetesen nem indítottam semmit, nem is válaszoltam a rendőrségnek, szépen elkushadtam a három hónapon át pihentetett 190 eurómmal, és saját lelki békém érdekében lezártam magamban az egész szarságot. Egy hete viszont levelem érkezett, borítékban, a schwerini ügyészségről: tájékoztattak, hogy a bejelentett ügyemben tettest nem sikerült felkutatniuk (ezt mondjuk nem csodálom, tekintettel arra, hogy lényegében semmilyen konkrét adatot nem közöltem velük), a nyomozás nem járt eredménnyel, de amennyiben a jövőben további információkat osztanék meg velük, természetesen újra felveszik a szálat. A hivatalos, iktatószámos, ékes hivatali németséggel íródott levél egyébiránt, mint egy bekezdésben jelzik, a biztosítómhoz is benyújtható, ha netán az elszenvedett károkat meg szeretném téríttetni… Öhm… ühüm… na… Különösebb kommentár nélkül csak ennyit szerettem volna elmondani – egy szerencsétlen kis külföldi majom érdeklődik egyet a neten, csak úgy bele a vakvilágba: először válaszolnak rá egy egyértelmű teendőket tartalmazó mail útján, majd nyomozást indítanak, végül pedig ennek eredményéről 75 eurócentes bélyeggel ellátott levélben tájékoztatják az e mondat elején szereplő niemand magyart. Jöhetnek a ledorongoló kommentek: én akkor is kitartok szerény nézetem mellett, mely szerint léteznek működő és nem működő országok. Az osztályozást rátok bízom – addig is gondolkodom, mit kéne visszaírnom: mert azt azért igazán nem szeretném, ha kitörne miattam a Nagy Generátorháború…

               

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (38 lövet, átlagosan: 6.95 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

14 komment

  1. Gerbera Álmos Ébren szerint:

    Ja ezek már csak így megyennek.

    Napsütéses szép napot!

  2. Spingár László szerint:

    Nemcsak elnöki szinten – mint Merkel asszonynál -működik jól az “enyém/nem enyém” reflex szintű szétválasztása a gyarmatosító, piszkos brüsszelita országokban. Finn vőmurammal egyszer két put túróért indultunk a távoli közértbe, de nem ám a munkahelyi Volvóval, ami a ház előtt álldogáltálldogált még jól felfűtve, hanem sétált egy fél órácskát a garázsáig, ahonnan előállt a saját Volvójával, majd bevásárlás után ugyanezt visszafele eljátszotta. Mikor kérdeztem, hogy miért nem a szolgálati kocsit használta, meglepődve válaszolta, hogy dehát az az államé.

    A kismamás történettel meg az a baj, hogy sajnos, nem egyedi, ahogy a hatalmukat fitogtató, azonnal fejünket leharapni vágyó közegből is sok van. Egyszer nekem is a dipóm oldalzsebébe csúszott a bérletem, ami miatt hasonlóan jártam, de a karszalagos bácsinál rövidre zártam az ügyet, mondván: – vagy megbüntet, vagy kioktat, a kettő együtt nem megy! Még a sofi bácsi is röhögött kis fülkéjében. :)

  3. Hatlövet szerint:

    Mi a német kancellár Merkel, meg José Mujica, Uruguay elnökének példájára csak rácsodálkozunk mint szegény gyerek a Ferrarira és azt mondjuk hogy ilyen csak a mesében létezik.

    Ez a buszos kismamás eset újabb példája annak, hogyan épül le egy társadalom a béka seggének szintjére. Jó példával meg vezetőink szolgálnak.
    Egyik sem egy José Mujica az már biztos!

    Nem értem mit vagy úgy elájulva a német rendőrségtől egy vacak levél miatt, mikor itt nálunk SMS-t kapsz a belügyminisztériumtól ha bajba kerülsz.

    • Boda Kapitány szerint:

      Utóbbi vonatkozásba bele se gondoltam, nem véletlen, hogy orrhosszal veretünk mindenki előtt… Köszönöm, a Magyar Krónika kiskollektívája nevében is.

  4. L70c szerint:

    Ehhez nem kell hozzátenni semmit….
    A beszéd, amit érdemes elolvasni/meghallgatni:

    “Valamennyi jelenlévő régió és szervezet képviselőjének nagyon köszönöm a részvételt. Köszönöm a brazil népnek és az elnök asszonyuknak. Köszönöm a jóhiszeműséget, amelyet minden előttem felszólaló kétség kívül kinyilvánított. Most mi, az országok vezetői kinyilvánítjuk azt a legbenső óhajunkat, hogy tartsunk be minden olyan megállapodást, aminek megkötésére boldogtalan emberiségünknek lehetősége lehet. Mindemellett ragadjuk meg a lehetőséget és hangosan tegyünk fel néhány kérdést. Egész délután a fenntartható fejlődésről beszéltünk. Arról, hogyan mentsük meg a tömegeket a szegénység karmaiból.

    Mi az, ami ott motoszkál a fejünkben? A fejlődés és a fogyasztási modell az, ami a bővelkedő társadalmakat uralja? Azt kérdezem magamtól: mi történne ezzel a bolygóval, ha Indiában az emberek családonként ugyanannyi autóval rendelkeznének, mint a németek? Mennyi oxigén maradna nekünk, hogy belélegezhessük?

    Még világosabb leszek. Van a világon jelenleg annyi erőforrás, ami lehetővé teszi, hogy 7 vagy 8 milliárd ember ugyanolyan fogyasztási szintet és pazarlást élvezhessen, mint a leggazdagabb nyugati társadalmak? Lehetséges lesz ez valaha is? Vagy egy napon egész másfajta párbeszédet kell megkezdenünk? Mert mi hoztuk létre ezt a civilizációt, amiben élünk. A piac, a verseny termékeit, ami egy elképesztő és robbanásszerű anyagi folyamatot indított el. A piacgazdaság piacközösségeket hozott létre. Ennek lett a végeredménye ez a globalizáció, ami azt jelenti, hogy az egész bolygót átlátjuk.

    Mi irányítjuk a globalizációt vagy a globalizáció irányít bennünket? Lehet a könyörtelen versenyen alapuló gazdaságokban szolidaritásról és arról beszélni, hogy ,,mindannyian egyek vagyunk”? Milyen messzire terjed a testvériességünk? Nem azért mondom ezt, hogy megkérdőjelezzem ennek az eseménynek a fontosságát. Épp ellenkezőleg, az előttünk álló kihívás roppant horderejű, és a nagy válság nem gazdasági válság, hanem jóval inkább politikai.

    Ma már nem az emberek uralják azokat az erőket, amelyeket szabadjára eresztettek, sokkal inkább ezek az erők uralják az embereket, és az életet. Mert nem azért jöttünk erre a bolygóra, hogy egyszerűen csak fejlődjünk, tekinteten kívül hagyva mindent. Azért jöttünk erre a bolygóra, hogy boldogok legyünk. Mert az élet rövid, és egy pillanat alatt véget ér. Egyetlen anyagi holmi sem olyan értékes, mint az élet. Ez mindennél fontosabb.

    De az élet úgy csúszik ki az ujjaink közül, hogy dolgozunk, folyton csak dolgozunk azért, hogy még többet fogyaszthassunk, és a fogyasztói társadalom a motor. Hiszen végül is, ha a fogyasztás megbénul, a gazdaság leáll, ha pedig leáll a gazdaság, a stagnálás kísértete jelenik meg mindenki előtt. Pedig éppen ez a túlfogyasztás az, ami a bolygóra veszélyes. Ezt a túlfogyasztást pedig azzal tudják fenntartani, hogy rövid ideig használható eszközöket gyártanak, mert úgy sokat lehet eladni.

    Így aztán egy izzó élettartama alig 100 óra. Pedig vannak olyan izzók, amelyek 100.000 órát égnek! De ilyeneket nem szabad gyártani, mert az problémát okoz a piacon, mert dolgoznunk kell, és fenn kell tartanunk a ,,használd és dobd el” civilizációt, így aztán egy gonosz csapdába kerülünk. Ezek a problémák politikai természetűek, és azt mutatják, ideje, hogy megkezdjük a harcot egy új kultúráért. Nem arról beszélek, hogy menjünk vissza a barlangember idejébe, vagy magasztosítsuk a visszamaradottságot. De ezt nem folytathatjuk a végtelenségig, nem irányíthat bennünket mindig a piac, épp ellenkezőleg, nekünk kell uralnunk a piacot. Ezért mondom azt, hogy a probléma, amivel szemben állunk, politikai probléma. Alázatosan azt mondom, amit a régi gondolkodók, Epicurus, Seneca és az ajmara indiánok megfogalmaztak: ,,nem az a szegény ember, akinek kevés a vagyona, hanem az, akinek a végtelenségig többre van szüksége, és a végtelenségig többet és többet kíván.” Ez egy nagyon fontos kulturális kérdés. Örömmel fogadom az erőfeszítéseket és a megkötött megállapodásokat. És vezetőként be fogom őket tartani.

    Tudom, hogy bizonyos dolgokat, amiket mondok, nem könnyű megemészteni. De rá kell jönnünk, nem a vízkészletek válságos helyzete és a környezettel szembeni erőszak az igazi ok. Az igazi ok a civilizációs modell, amit mi hoztunk létre, és amin változtatnunk kell, az az életmódunk. Egy olyan kis országban élek, amely bővelkedik az élethez szükséges természeti erőforrásokban.

    Kis országunk lélekszáma alig több mint 3 millió. De van körülbelül 13 millió tehenünk, amelyek a világ legjobbjai közé tartoznak. És van nagyjából 8 vagy 10 millió kiváló birkánk. Országom élelmiszert, tejtermékeket és húst exportál. Síkvidék és a föld csaknem 90% – a termékeny. Munkatársaim keményen harcolnak a 8 órás munkanapért. És most ezt 6 órára csökkentik.

    De az az ember, aki 6 órát dolgozik, két állást vállal, ezért hosszabb ideig dolgozik, mint azelőtt. De miért? Mert havonta kell fizetnie az autóért, amit megvett, a motorkerékpárért, amit megvett, és fizetnie kell és fizetnie kell, és amikor mindezzel végzett, rájön, hogy reumás öregember, mint én, és már vége is az életének. És akkor megkérdezhetjük: hát ez az emberi sors?

    Azt mondom, ezek a dolgok a legfontosabbak: a fejlődés nem lehet a boldogság kárára. Az emberi boldogság javát kell szolgálnia, a földi szeretetet, az emberi kapcsolatokat, a gyermekek nevelését, barátságok ápolását, az alapértékek őrzését. Pontosan azért, mert ez a legértékesebb kincs, amink van, a boldogság. Amikor a környezetért harcolunk, nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy a környezet első eleme az emberi boldogság. Köszönöm!”
    /Jose Mujica beszéde a 2012-es riói ENSZ konferencián/

  5. Tüske Hajnalka szerint:

    Ennyi. Ezt nem lehet tovább ragozni.

  6. zseles szerint:

    Na, azért feltételezések alapján nem kellene hasra esni a flott németektől, csakmert az érdeklődésre egy robot visszaküldött egy elutasító levelet, amiben ugyan felajánlják, hogy így és úgy esetleg továbblökik a szekeret, de erős lehet a gyanú, hogy a kért módon hiánypótolva ugyanez a robot ugyanígy fogja sajnálni, hogy hát kedves uram, itt nincs mit tenni sajnos…

  7. rizsapista szerint:

    Angela Merkel – és a hozzá hasonló pár ember – komoly fricska a világnak, így nekünk is. Csak az a pár példamutató, valahogy mindig több, mint a példát követő. Miért van ez? És ez nem csak politikai téren igaz, jöjjön … A buszon. ( Remélem nektek is a nagybajszú, dadogós ellenőr jutott eszetekbe! ) Mint cseppben a tenger, a magyar rögvaló! Mindjárt itt van a merjünk kicsik lenni, alázat a „hatalommal” szemben, ül, csitul jelenség. Sem a BKK üzletszabályzatában, sem azon belül a Személyszállítási szolgáltatás igénybevételének részletes feltételei között nem szerepel ( kívánságra beidézem ) , hogy az utazni kívánónak pontos összeggel kell kiegyenlítenie a szolgáltatás értékét. ( Így hát, szó nincs semmi féle „ de jure” , „ vis maior” történetről. Igénybe veszem, kifizetem, ennyi, ami rám tartozik. ) Inen kezdve bármilyen kiragasztgatott matrica nem más, mint humbug. Ennyi erővel Samantha Fox ’86-os mellképét is kiragasztgathatnák, vagy amit még szívesebben látnék: Free WiFi! Hogy mennyire megremeg a térdünk, ha ilyen, és ehhez hasonló matricákat látunk, arra nagyon jó ez a péda! Még az sem tűnik fel – hosszú évtizedek alatt! – , hogy micsoda fogalomzavarról van itt szó. Igénybe veszek egy szolgáltatást, annak értékét ki tudom, és ki is akarom egyenlíteni, könyörgöm, mitől pénzváltás ez!? Senki ember fia nem – s főleg nem „kötelezi” – a szolgáltatót pénzváltására! Ám nem akarok a sokkal fontosabb mellett elmenni, kedves utasaink. Mivel egy itteni hsz.-ban is politikusaink lettek emlegetve szeretném leszögezni: Ez az, amihez a politikának égen-földön semmi köze nincs! Ha Merkel asszony a jelenlegi lakásának lifthochjába költözne, O.V. csak nemzeti ünnepeken aludna az ezer éves koronával a fején, és GY.F. még Apróbb villába költözne, nos, az sem segítene. Talán fordítva. Majd ha nem így viszonyulunk a 32-esen ahogy, majd esetleg utána kérni számon nagyjainkat, nem? Kicsit olcsónak találom a másra való mutogatást, mindaddig, míg ilyesmi megtörténhet. Gróf Széchenyi jut eszembe, meg az Ő találója a népekről, meg azoknak a kormányáról. :)

  8. Boda Kapitány szerint:

    Valóban nincs közük hozzá: a hsz, már ha ugyanarra gondolunk, mindazonáltal csak azt említette, hogy az ország morális leépülésében oroszlánrészt vállalnak azok, akiknek nagyjából makulátlan életvitelt kéne mutatniuk – közben a gróf igazságát egy percig sem vitatva azért eljuthatunk a tyúk-tojás problematikájához is… szerintem nem árt, ha a példaadók viszonylag elfogadható példákat mutatnak fel a zembereknek. Vagy?

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


+ 4 = tizenhárom

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz