Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


08 február
19komment

Pay Pál és a jézusjattok

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenkét éves rovatunk mai, e helyütt már százhatodik kiadásában először, ki tudja, hányadszor már, az Egyesült Államokba ruccanunk át, ahol most igazán érdemes elszegődni bármilyen borravalós állásba – ezer, továbbmegyek, nem ritkán több ezer dolláros jattot hagy jellemzően pincéreknél egy (vagy több) titokzatos ismeretlen. Az okot senki nem tudja: én mindenesetre, immár több borravalós szakmán túl most nem irigykedem, inkább a végén elmesélek egy harminc éve megesett, fura belga történetet. A tisztelet középrésze következik: alighanem még most is a múlt heti ónos eső kínjait nyögnénk, ha nincs a katasztrófavédelem, ahonnan úgy három napon keresztül érkeztek a legkülönfélébb színű riasztások; s persze ne feledjük el, kellett hogy legyen köztünk valaki, aki ismét hajnalban kelt értünk, áttekintette a helyzetet nekünk, mindenre tudta a megoldást helyettünk, a tekintete a horizontra tapadt, a hangja megnyugtató volt, tetteitől pedig érdessé vált, ami addig csúszott. Lelki füleimmel hallom a szenvedélyes ellenvéleményeket, sajnálom, akkor is hatvanötben születtem, és vashintával hajtottunk fel koccig, ha tetszett, ha nem, én azóta se szeretem, ha hülyének/kiskorúnak tekintenek, oké, nem bánom, szóljanak, ha tényleg jön a hurrikán, de  azzal, hogy mondjuk télen csúszhat az út, kérném szépen engem bátran békén hagyni. Katasztrófa, nem védelem: és új, házi feladatok a választásokig a mini szterelnöknek. Végül közhírré teszem, hogy papír alapú levelem jött a német hatóságoktól – egy hónapokkal korábbi vitás ügyem kapcsán az ottani tartományi rendőrség netes oldalán érdeklődtem, hogyan kéne feljelentenem valaki(ke)t – ott válaszoltak, aztán végül is megoldódott az ügy: de ők azért kicsit komolyan vették. Jelentem: az országban rend van. Abban. Bizonyítékok bent, kicsit elmértem, első rész.

Hirdetés

* Több ezer dolláros borravalókat osztogat egy (?) titokzatos ismeretlen Amerikában.

A jótékony adományozó nem ma kezdte a jófejkedést, tavaly szeptember óta tevékenykedik, amikor egy michigani étteremben hagyott háromezer dollárt. Céljairól vajmi keveset tudunk: a hírek szerint megjelenik a kiszemelt vendéglátóegységben, általában társasággal, szépen fogyasztanak, majd emberünk csekkel fizet, ezer-hétezer dollár közötti jattot hagy, a számlára pedig rendszerint ráírja a varázsszót, @tipsforjesus, azaz borravaló Jézusnak. Számos amerikai államban megfordul, és – a jelek szerint legalábbis, bármilyen furcsa – senki nem igazán tud róla semmit. Ami azért elég érdekes. Egy instagramos oldalon gyűlnek a számlákról készült fotók – átfutottam őket, az idegen időnként beéri 2-300 dolláros fogyasztással, de nem egyszer, nem is kétszer ezer, sőt kétezer dollár fölötti alapszámlát csinál. Mármost – ha csak nem valami osztályon felüli übersznob helyről van szó, ahol háromszáz dollár egy kóla – ha én pincérkedem épp egy manhattani kiskocsmában, és ott valaki kétezer dollárért szürcsikézik, hát alighanem emlékszem a fizimiskájára pár napig, már csak azért is, mert ez a volumen már nem két perces jelenlétet feltételez. Vannak persze pletykák, szép számmal: a New York Post például megtalált egy indiai származású pincért, aki hétezer dollárral lett beljebb egy perc alatt (pontosítok: az ottani szokásjog alapján a teljes személyzet osztozik a napi tetszési indexen): Aruj Dhawan állítása szerint a PayPal egykori alelnöke, Jack Shelby fizette ki az álomjattot neki. Állítólag amikor az extravagáns üzletembert a hely tulajdonosa gyanakodva megkérdezte, miért a szokatlanul magas összeg, annyit válaszolt: “Csak úgy. Szeretem a számla tízszeresét hagyni.” Még ugyanazon a hétvégén három manhattani helyen közel 11 ezer dollárt ajándékoztak – ott már senki se ismerte fel Shelbyt. Mindjárt rákeresek a fotójára: úgy harminc éve egy belga kiskocsmában ücsörögtem vagy ötven hasonló nincstelen szerencsevadász nem is épp melankolikus társaságában, amikor megállt egy hófehér, piros bőrüléses, nyitott Chevrolet Impala, kiszállt belőle egy porcelánfehér öltönyös, cowboykalapos, westerncsizmás fazon, bejött, kért egy italt. Aztán valamit súgott a tulajnak, aki öt perc múlva mindenkinek kihozta ugyanazt, amit addig ivott, plusz asztalonként egy ipari tálca vegyes rémületet. A faarcú cowboy (persze hogy mindenki őt bámulta, amióta belépett) szó nélkül felemelte a poharát, mi hálásan vigyázzba álltunk, és megünnepeltük szépen, aztán megitta, amit kért, beült a kabrióba, és elporzott. Tisztára mint egy film. Ja, negyedóra múlva kaptunk még egy kört, mert az is ki lett fizetve. Kétlem, hogy Jack Shelby lett volna: arra viszont határozottan emlékszem, éreztem, valahogy nem lenne jó tudni, mit ünnepel a szófukar westernhős…

* Ónos eső: a miniszterelnök személyesen koordinálta a védelmi munkálatokat.

Van ilyen típus, na: mindent jobban tud nálad. Bármit mondasz, az nem úgy van, micsoda szerencse, hogy ő viszont szakértője a témának; ha megfogsz egy csavarhúzót, hogy meghúzz egy csavart, kitépi a kezedből, mert te úgyis csak beletörnéd; ha lefotóznád a kölni dómot, és a közelben van, elmondja, miért nem lesz jó a kép, viszont felajánlja, ő szívesen megcsinálja helyetted; ha pedig netán datolyát ültetnél, és három centire nyomod be a földbe a magot, ő – akár titokban – nyom rajta még kettőt. Mert tudja. Az ilyen emberek vagy szörnyen magányosan halnak meg, vagy még időben kapnak egy kiadós verést, vagy miniszterelnökök lesznek. Utóbbiból ismerek egyet. Mivel jelenleg egyetlen épkézláb árvíz sem közelít, továbbá mert Magyarország sajnálatosan távol fekszik a jó kis hurrikánok vadászterületétől, nem gyakoriak, és nem is igazán súlyosak a földrengések sem, mi több, idén még egy nyomorult hóhelyzet se volt, dacára, hogy lassan a kampány élesebb szakaszába lépünk, hát abból kell főzni, ami van: momentán az ónos eső az egyetlen, aminek örvén megmutatható, ki a mi a hol. Három napon keresztül mást se láttam a tévében meg a neten, csak a pirosra-sárgára-zöldre pingált Magyarországot. Egy barátomnak kedden lett volna egy kisteherautós fuvarja, egy ötven kilométerre állomásozó cégtől kellett volna elhoznia pár cuccot: délelőtt felhívták, jujuj, inkább ne menjen, mert püspöklila vagy milyen riasztás van érvényben, bemondták. Nem ment: hét ágra sütött a nap, csiripeltek a rigók. Tudom, tudom: jobb félni… és lehetett volna úgy is, meg amúgy is… és ki tudja, még hányféleképpen. És persze láttam én másnap, mi dolga annak, aki a világ szekerének gyémánt kormányrúdját markolássza: hajnalok hajnalán kel (pedig éjszakák éjszakájáig igazgatja, amit épp szükséges), bemegy a Központi Nemzeti Katasztrójaelhárító Harcálláspontra, ottan találkozik Jelentemazországbanrendvan miniszterrel, továbbá még egyéb potentátokkal, és megkérdezi élő szóval, na, mi van, kérem, uraim, hol csúszik, van-e ellátási nehézsége a mindennél (mínusz foci – ze a tadnomzsér zázs ervé avtísoktit) fontosabb népnek a nyugatról beszivárgott átok csúszósság miatt, nem-e tanyázott el esetleg valahol Magyarnemzet területében egy legkedvesebb nyugdíjasom, akihez kivezethetnék gyorsan enkézzel egy ilyen sorsfordító, ónos időkben rendelkezésemre álló mentőhelikoptert, hogy utána áldó imádság mellett kezet csókolhasson a rezsimért, mely csökken; persze csak amennyiben combnyaka nem törött szegény párának, mert akkor nem szabad nagyon mozognia, no akkor se hagyjuk csak úgy az út mentén, mint senkit is, hanem letakarjuk őt, nemzeti pokróccal, megelőzendő a nyugdíjvagyon indokolatlan felnyalását. Én, őszintén szólva nem lepődnék meg, ha egy este, mikor hazatérek 27 négyzetméteres de lux honomba, itt találnám őt magát: egyszerűen, néphangon köszöntene, aztán barátságosan azt mondaná, csináljam csak fesztelen, amit szoktam, mintha itt se lenne, ő csak beugrott megnézni, jól megy-e minden… és jószándékúan figyelmeztetne, ne hosszában, inkább keresztben kenjem a vajat a zsemlémre; mutatna egy jó trükköt, hogyan mossam meg a hátam középtájt; közben felverné a nagy párnámat, mert tudja, hogy szeretem, és mesélne még kicsit a zöld disznóról, míg elalszom – mielőtt átmegy a II/4-be, Mantrányiékhoz, beszólni, reggel ne felejtsenek el zoknit húzni a bakancsra, ha mennek a munkanélküli központba haviregisztrálni. Mert az osztályharc nem csitul.

* Levelet kaptam a schwerini ügyészségtől.

Borítékban jött, 75 eurócentet költött rám a német állam. Az előzménye annyi, hogy – mint arról már bőségesen kipanaszkodtam magamat október táján – még a nyáron, rendes éves június végi osztrák motoros túránk közben, olasz földön megadta magát a generátorom a motoron, támadt némi nehézség, de végül baráti élőlánccal minden megoldódott. Hazaértem, és úgy gondoltam, rendezem az ügyet: rendeltem Németországból egy új áramfejlesztőt, 190 euróért. Újnak új volt, de kissé mellényúltam a forgalmazó oldalán, nem a gyárit rendeltem meg, hanem egy utángyártottat – írtam nekik, szinte azonnal, hogy nem így akartam, de visszaírtak, hm… ez már csak így marad, nagyon sajnálják. Hát jó, végül is német cucc, legendás precizitás, miegymás, csak nem lehet olyan rossz: de, bizony, az volt, nem kicsit. A tesztúton a baráti Érdig jutottam el: ott újra se kép, se hang – négy mázsát hazatolni onnan ugye embert kíván, mindegy, megoldottuk ezt is, másnap visszacsomagoltam a portékát, és retúrponty, plusz egy mail. Pár nap múlva megjött a válasz, oké, gyári hibás volt a generátor, mi legyen – pénzt vissza ne kérjek, apró betűs rész, beikszeltem, bocsi. Utángyártottból, úgy éreztem, nem óhajtanék repetát, kínomban kértem hát a gyári alkatrészt, az viszont, készségesen megírták, 107 euró 41 centtel drágább, leszek kedves utalni. Na, a negyvenegy centtől kicsit elszakadt az agyamban az ékszíj, és ezzel elkezdődött a Véget Nem Érő Emelt Hangú Levelezgetés. Merthogy mi az, pöfögtem, hogy még én fizessek, amikor egyedül én nem hibáztam semmiben, viszont az enyém volt minden költség és a szíváshegyek… pararam, pararam, ők viszont szartak rá, még inkább rám, semmire nem voltak hajlandók, és igazi nagy tajparaszt módjára viselkedtek, egy Entschuldigent nem bírt kipréselni magából egyik se. Az összes ismerősöm, rokonom rágta az agyam, hagyjam már, hát úgyse jutok semmire, fizessem ki a különbözetet és felejtsem el a németeket, kész. De Rambobandi érezte, ez most az ő harca: fenyegetőztem, fröcsköltem, gyaláztam, olyan savas német mondatokat fogalmaztam, hogy imádott Bende tanár úr is büszke lett volna rám – semmi. Utaljak, és lesz alkatrész, amúgy kusch. Bevontam a fogyasztóvédelmet (végül az ő segítségükkel értem el, hogy legalább az átutalt pénzemet visszakaptam), s legvégül még a schwerin tartományi rendőrségnek is küldtem egy három soros érdeklődő mailt, nagyjából az volt benne, mit tehetnék. És most látom, kimentem a vonalból, pedig a levélről még egy szó se esett – elmondhatom jövő héten a maradékot? Köszönöm a megértést, mindenkinek megvan a maga betegsége…              

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (36 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

19 komment

  1. Spingár László szerint:

    Most, hogy heroikus küzdelemben legyőztük az ónos esőt is, feszültség levezető, felüdülés volt olvasni az új naplórészleteket. Pély Palival már nekem is meggyűlt a bajom, eddig azt hittem, csak én vagyok kontár, velem babrálnak ki onlájn cégek és a NAV. :) Érdeklődve várom a végkifejletet.

  2. t_a_m_a_s szerint:

    Én is meghülyülök tőle, hogy paráztatják a népet az időjárással folyamatosan. Tél van és esik a hó? Nemár… Akkora szenzáció volt a királyiban mintha júliusban esett volna le ez az 5-6 centicske hó…
    A nép meg butul, 40-es megy a 6-oson mert van rajta 4 centi hó… Miért kell ezt? Tudom-tudom, addig sem foglalkozik senki a fontos dolgokkal, lefoglalja a hóhelyzet.

  3. Hatlövet szerint:

    Remek volt az e heti is a reggeli kávém mellé András!
    Örülök hogy kicsit móresre tanítottad a kötsög németeket, de szerintem a második után gyártott generátor lehet hogy ugyanolyan tartós lett volna mint az eredeti, mert szerintem matematikailag egészen kicsi az esélye hogy kétszer belenyúltál volna a tutiba.
    A Kedves Vezér “hőstetteivel” már tele van a hócipőm, kíváncsi vagyok mikor fog már az ereszről megmenteni egy háromlábú vak macskát élő egyenes adásban.

  4. rizsapista szerint:

    Milyen érdekes! Ha a “faarcú cowwboy” eléd teszi amit addig is fogyasztottál, no problem! Ha a mini szterelnök gondolja úgy, segítség amit tesz, anyáddal,jó! Hmmm…

    • Boda Kapitány szerint:

      Ha a minelnököt is egyszer látnám életemben, elém tehetné, ami jólesik… Irigykedem: jó neked, ha tényleg elhiszed, hogy érted teszi, amit… engem tényleg békén hagyhatna végre, az összes.

      • rizsapista szerint:

        Nem gondolom úgy, hogy értem teszi. De úgy sem, hogy ellenem. Ha zavar az ónos eső jelentés, elengedem a fülem mellett, átkapcsolok a VV/6-ra. Lemegyek az utcára, megnézem, megfontolom, magam. És nem gondolom, hogy mindez azért van, mert jobban tudja nálam. A datolyáról sem.

        • Boda Kapitány szerint:

          Szerintem viszont igen, eléggé ellenem megy minden. Napról napra kevésbé szórakoztat ez az egész, mert ha nem nézem, ha átkapcsolok, ha az utcára megyek, sajnos akkor is egyre jobban belém diffundál, a bőröm alá, egyre kevésbé tudom függetleníteni magam a sok szartól, nem muszáj így érezni persze, de ettől én még baromira így érzem, sorry. Kisszerűség, cinizmus, aljasság, elmebeteg felelőtlenség, visszaélés mindennel, szemenszedett, már nem is palástolt hazugságok, döbbenetes tudatlanság, és tudatos butítás. Nagyjából ez a bajom csak. Tudom, nem kötelező: nem is lesz az.

          • Hatlövet szerint:

            Nagyon sokan éreznek ugyanígy ebben az országban András.
            Elképesztő ahogy a rosszindulat az aljasság átjárja a lelkeket csak hogy megfeleljenek valakiknek.
            Tökéletesen egyetértek veled!

          • rizsapista szerint:

            Oké, értem, sőt el is fogadom. Ha úgy érzed, az úgy is van. Számodra! Ám, miért hogy, ha én nem így érzem – s ennek hangot is merek adni, aljas módon,ugye?! – , s nem diffundál a bőröm alá, akkor lelketlen, rosszindulatú, megfelelni vágyó elképesztő volnék, miért? ( Lásd alábbi! ) S mindezt, a tolerancia felkent lovagjaitól, akik sem kelni, sem feküdni nem tudnak mindaddig, míg valakit, vagy valamit el nem fogadtattak. Csak éppen az én véleményem lelketlen, rosszindulatú. Bocs, de ez így hiteltelen. Jogos a kérdés, miért is a Te hozzászólásod okán fejtem ezt ki? Pont erre utaltam volna itt: Milyen érdekes! Ha a “faarcú cowwboy” eléd teszi amit addig is fogyasztottál, no problem! Ha a mini szterelnök gondolja úgy, segítség amit tesz, anyáddal,jó! Hmmm…

          • HumJani szerint:

            Jól beszélsz kapitány! Jó lenne végre ha leszállnának rólunk. Mert belepofáztak hogy hol bagózhatnak a népek hogy mennyi só legyen a levesükbe hogy a lépcsőházi faliújság is zengjen a rezsicsökkentésükről s még ők mondják hogy ócsult a gyógyszer miközben a kereskedő árrését vágják meg. Szóval harcol ez a félnótás azaz EU ellen akinek a pénzét költi miközben Magyarország jobban teljesít! Ja a közfoglalkoztatásban bizonyára . Deaminek kell egy leszerelő politikusnak állást szerezni a közszférában? Ja hogy a versenyszférában fabatkát sem ér? s ez már nehogy mán kitudódjon?

  5. Boda Kapitány szerint:

    Szerintem egy csipetnyi üldözési mánia fedezhető fel a soraidban, kedves rp – szövegekkel kapcsolatban ugyan korántsem merném szakértőnek mondani magam, de szerintem igen rossz nyomon jársz, ha úgy gondolod, hogy a Pochner rólad beszélt… Nem vagyok egyébiránt sem felkent, sem lovag, és pont leszarom, valaki elfogadja-e azt, amit, úgy tűnhet, ha nem is úgy van, elfogadtatni szeretnék. Én úgy gondolom, tizenpár éve csak makogok a HL hasábjain erről-arról, fokozottan nem titkosítva, átnézhetően konzekvensen, bármilyen fura is ez manapság. Huszonnégy év alatt egyébiránt, amióta betűzgetek, nem csak az egyetértő-dicsérő, de még az anyázó leveleklre/kommentekre is nagyjából kivétel nélkül válaszoltam – és azt gondolom, bármi is az elképzelés rólam, el tudok fogadni jó pár fajta gondolkodásmódot, ha nem is értek épp egyet velük. És nem: ha úgy érzem, attól nem feltétlenül van úgy – hogy nekem úgy van, azt természetesen bárkinek szíve joga kétségbe vonni, de azért ne kelljen már szavazásra bocsátanom a kérdést, ha lehet…

  6. mindentbele szerint:

    “aki a világ szekerének gyémánt kormányrúdját markolássza” Ez a Helyseg kalapacsaba valo mondat volt.

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


hat − 3 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz