Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


07 december
11komment

Az étel nagyágyúi

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenkét éves rovatunk mai, e helyütt már kilencvenhetedik kiadásában már megint az amerikaiak dicsőítésével kezdünk, várom a ledorongoló hozzászólásokat – sajnálom, nekem akkor is feltételek nélkül tetszik, ha egyetlen kisgyerek kedvéért, egy szép napjáért képes megmozdulni egy fél ország, suttyomban átalakítanak egy várost, megkoreografálnak pár filmszerű akciót, az országos tévécsatornák megszakítják magukat és adásukat, helikopterről közvetítenek, s naná, hogy San Francisco rendőrkapitánya és Obama is beszáll a játékba, csak hogy Batkid, a leukémiás kisfiú boldog legyen. Ismét: lenne mit tanulni, szerintem – de mondom, dorongoljatok le nyugodtan… Bedőlt egy úgynevezett showműsor az RTL Klubon, igen, az, amit az egyik nagy kedvencem vezet – belátom, nem olyan egetrengető hír, bár én úgy vagyok vele, a kis gól is gól: de nem is ettől kaptam a mélyütést, hanem a műsor egyik producerének kijelentésétől, aki azt találta mondani, hogy ”ebben az országban nincs elég téma, és nincs elég érdekes ember”. A producer kreatív, ha még nem mondtam volna – ez a mondat meg, hogy is mondjam csak, elég érdekesnek tűnik, legalább nekem. És akkor ha már tévét néztem, szerkesszük szépre a HL-t, hallgassak egy kis rádiót is: az iménti nagy páros (egy harmadik taggal kiegészülve “Az Éter Nagyágyúi”, lol)reggeli izé… na… műsorában hallottam valamelyik reggel furgonozás közben egy élelmiszeripari szakértőt, aki elég érzékletesen elmagyarázta, mi is lesz a csokiból a gyomrunkban. Jó, ezt tudtuk, de nem úgy… na, beljebb egy kicsit, ha lehet fokozni, még jobban belekavarodunk a sztoriba – holnap már bronzvasi, csak szólok csendesen, a magam részéről igyekszem fékezni a shoppingot, de ilyenkor végképp nem egyszerű… Még jó, hogy pénzem amúgy sincs hülyeségekre – vagy csak azokra van… Lapozz, kezdünk, mert megy az idő…

Hirdetés

* Gotham City-vé változott egy napra San Francisco, majd nem sokkal később New York is.

Az átváltozás oka és értelme pedig nem más volt, mint hogy egy ötéves, leukémiás kisfiúnak örömöt szerezzenek. Pont. Felkiáltójel. Minden más. Nem érdekel egyetlen ellenérv, fanyalgás, höccögés, bármi hasonló: sajnálom, nálam az ilyesmi továbbra is mindent visz – és aki látta a menetről készült videót, s benne a kis főszereplő arcát, az nem is érezhet mást. Amerikában van egy – szerintem fantasztikus – alapítvány, a Make-A-Wish, amely azon fáradozik, hogy súlyos beteg gyerekek kívánságait teljesítse: nagyon sajnos nem ritkán az utolsót… Az ő segítségükkel, továbbá, tessék jól figyelni, ez esetben tizenháromezer-ötszáz (!!!) önkéntes bevonásával vált valóra az évek óta súlyos beteg kisfiú, Miles legnagyobb álma: Batman segítője, Batkid lett belőle, aki kalandok egész sorozatát élhette át a San Franciscó átalakításával valósággá lett Gotham Cityben. Miles-t maga a helyi rendőrfőnök kérte fel, hogy segítsen a városon: az ABC televízió megszakította adását, aztán élőben, egyebek mellett pár helikoptert is bevetve mutatta be, ahogy a nagyobb és a kis Bat közösen kiszabadítanak egy, a villamossínekhez kötözött lányt, majd Pingvint üldözik, természetesen a Batmobilra igencsak hajazó Lamborghinivel, aztán megakadályoznak egy bankrablást… Ezek után persze a denevéreknek megjött az étvágyuk, megebédeltek hát, de be sem tudták fejezni, újabb porszem akasztotta meg a jók világának fogaskerekeit: a hamburgeres előtt egy seregnyi ember kérte Batkid segítségét, az egyik főgonosz ugyanis elrabolta a város kabalaállatát… Rátok bízom, találjátok ki, sikerült-e visszaszerezni… A pompás és látványos akciók után a város polgármestere és rendőrfőnöke gratulált Miles-nak – csak hogy jól értsük, a város, SF valódi tisztségviselői, nem színészek. Természetesen a helyi újságot is a híres denevérszárnyak ékesítették a nagy nap tiszteletére, s az is magától értetődő (már legalább is arrafelé), hogy az amerikai elnök is szánt pár percet az idejéből arra, hogy személyes hangvételű videóüzenetben köszöntse a kisfiút. Aki azóta már szakmányban menti, ami csak menthető: azóta már New York-ban is rendet tett, s amennyiben hihetünk a legfrissebb híreknek, talán a legfőbb gonosszal, saját betegségével is sikerül végleg leszámolnia. Nekem, tudtommal, csak a naivitásom gyógyíthatatlan: iszonyú komolyan hiszek benne, hogy az a sokfelől érkező jóféle energia, ami egy-egy ilyen akció során felszabadul, segíthet. Hajrá, Batkid, ments minket, és velünk magadat is…

* “Ebben az országban nincs elég téma, és nincs elég érdekes ember.”

Ezt a mondatot egy kreatív producer bírta kreálni: egy nagyszerű műsor, mint olvastam, egy “új formátum” egyik életre hívója, amely a vezető kertévében összesen kilenc adást bírt megérni, ha – és erre minden esély megvan, hiszen már kész – a jövő hetit is leadják, a produkció címét nem írnám le, nem, nem értelmiségifanyalgok, mellesleg nem is tehetném jogosan, mivel tisztességes furgon- és buszvezető vagyok, csak annyira szánalmas. Vagy nyomorult – csak hogy a gigantikus műsorvezetők egyikének kedves szava járását idézzem. Nincs elég érdekes ember… hm… ezen a félmondaton valahogy nem tudok túllépni, komolyan, napok óta a fejemben zakatol, se lenyelni, se kiköpni nem igazán sikerül. Tudom, de legalábbis remélem persze, hogy a pompás kijelentés nem szó szerint értendő: a kreatív producer úr vélhetően arra gondolt, nincs elég érdekes közismert személy, azaz celeb Magyarországon, még inkább is pediglen nagy Budapesten, ugye, kis piac, kis pénz, kis celeb – Fekete Pákóról, Delhusa Gjonról, Pataky Attiláról, Schobert Norbiról vagy épp Hujber Feriről (na, várjunk, ne csak férfiak, pontosabban pasik legyenek: az esélyegyenlőség jegyében megidézem mondjuk Kiszel Tündét és poor Donatellácskát, tess) lassan már nem a hét bőrt, de az alsóbb hám- és irharétegeket is maradéktalanul lefejtették az elmúlt években, a “hírességek” újabb nemzedékei pedig vélhetően még nem hülyültek el kellőképpen ahhoz, hogy megfeleljenek a különféle módokon porig alázás pénzért vagy promózásért céljainak, ami egyébként, köztünk szólva a magyar néplélek egyik legkedveltebb általános gyógyíre, idő és hely híján kibontatlanul hagyjuk most ezt a szép szálat, barátaim, pedig lenne mit analizálnunk. Nincs elég érdekes ember: nem szeretnék előtérbe tolakodni, de az utóbbi pár hónapban kicsit kilendültem a szobanövény kategóriából, hogy úgy mondjam, ismét az élet ütőerére helyeztem érzékeny mutatóujjamat – és halálosan élvezem. Nincs nap, hogy ne találkoznék alsó hangon tíz érdekes, szimpatikus, normális emberrel: gyárakba, kisüzemekbe, irodákba járok, céges kék kantáros nadrágomban és acélbetétes fekete bakancsomban úgy érzem magam, mint valami Mátyás király (félreértések elkerülése végett csak az álruha tekintetében), és sok esetben elég pár ígéretes mondat újsütetű “kollégáim” szájából, hogy pontosan tudjam, izgalmas könyvet lehetne írni az életükből. Mint legtöbbünkéből: merthogy kurva nagyot téved, aki azt gondolja, csak a hírességek élete érdekes – a valóságban, azt hiszem, a fényes máz alatt épp az ellenkezője igaz gyakorta. És, ha már ilyen jól elbeszélgetünk, azt is elárulom, kedves kreatív producer uram, érdekes téma is akad ám bőséggel – csak néhány tisztességes szakember kéne, aki legalább tűrhető szinten ugatja azt a szakmát, amelynek néminemű ismeretében meg lehet próbálkozni a megtalálásukkal, továbbá a feldolgozással is…

* Szól a rádió…

Ha már munkaügyekről szóltam érintőlegesen, hát mostanában elég sokszor az a helyzet, hogy reggel hat-hét között általában már úton vagyok valamerre a jó kis furgonnal, ami egyébként utóbbi éveim legjobban felextrázott autója, amennyiben például van benne cd-s rádió is. Ezekben a reggeli órákban gyakran hallgatom a rádiót: a közmédia ugyebár az ismert okokból e téren is telibe kilőve, a Bartókon délelőtt legfeljebb Mozartot vagyok hajlandó, sajnálom, ez a rossz szokásom még grófivadék koromból maradt meg, marad tehát a legjobb, mivel kereken az egyetlen reggeli showműsor (jaj, beh sajnálom is, hogy hosszú ideje nélkülöznöm muszáj igazi nagy kedvencem, a szellem embere, Bochkor Gábor elméncségeit), amelyben a magukat példás szerénységgel csak Az Éter Nagyágyúi-ként aposztrofáló hármas szorgoskodik. Senkit nem szeretnék megbántani, aki pompásan szórakozik a Morning Show-n – én, bevallom, leginkább abból a velem született, szerencsére elég enyhe fokozatú, de picit még így is perverz önsanyargatásból hallgatom, ami időről időre ravaszul rávesz, hogy olyasmit nézzek-hallgassak-éljek át, amitől a cipőmben picurkára gyűröm a lábujjaimat, olyan kínos – nekem… Aki csinálja, annak a legritkább esetben az – vagy minimum parádésan meg van fizetve a ronggyá égésért, és ily módon parabolisztikus ívben leszarja, teljes joggal. Minap új rovat indult a műsorban: közszolgálati jelleggel hetente vizsgálják majd, mit is eszik a magyar, azaz melyik élelmiszerben mi van, hogyan vágják át a fogyasztót, paleodiéta, transzzsírsav, étrend, adalék – na, nyitásnak mindjárt beült a stúdióba egy élelmiszeripari mérnök, akivel az égvilágon semmi baj nem volt, leszámítva talán, hogy olyan elánnal és plasztikus részletességgel ecsetelte a csokoládé szörnyűségeit, hogy beleremegtem. El lett például mesélve, micsoda ragacsos-remegős masszává áll össze a gyomrunkban a csoki, különösen a gyengébb minőségű, no meg a tej-: a szakember oly baljós színekkel rajzolta fel például a szörnyű csokikulimásztól teljességgel eltömődő szerencsétlen gyomorredőket, alig vártam, hogy végre azt is elmesélje, milyen kellemes és étvágyfokozó/légfrissítő képződményekre számíthat ellenben az, aki roston csirkét fogyaszt zöldsalátával… És lehetett még fokozni – de a csoki minden gonoszságára nem emlékszem, a piros Balaton szeletem ugyanis a műszerfalon egy óvatlan pillanatban kicsomagolta magát, s mielőtt bármit tehettem volna, lendületesen a számba ugrott, lepréselte magát a torkomon, s két perc múlva már a gyomorredőimet tömickölte…

 

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (28 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

11 komment

  1. L70c szerint:

    Az elsőre nem reagálnék. Kerek sztori, és megindító.. Ott ez is lehetséges, támogatandó.. A második: Igen, itt többnyire, a valódi értékkel szerényen ellátott, vagy nem rendelkező, degradáló, buta, és másokat is elbutítani kész egyének,az /érdekes/ emberek.. Mert arra próbálnak be(rá)állítani minket, hogy az értéktelen senkiháziakat szeressük. Ők legyenek a példaképeink, és lehetőleg hülyüljünk is le a szintjükre.. Bizonyos körökben, az lenne a kívánatos, hogy a végletekig elhülyített, zombi-birka fogyasztókká silányodjunk, és mint a jó pásztor a terelőkutyájával a békés nyájat, ezek a véglények is kényük-kedvük szerint terelgethessenek minket, amerre nekik kedves.. Egyébként, a ker.tv-k mellett, van itt még néhány igazán színvonaltalan, napi-hetilap, amelyek létezése számomra ugyanolyan csoda, mint eme “jeles” csatornáké.. Ami igazán elszomorító, nyilván azért létezhetnek, mert van igény rá(lyuk)Hogy ez hova vezet?-azt már halványan(?) lehet sejteni.. Végül a 3.-rész: Gyakorlatilag,az összes élelmiszernek álcázott takarmányunkra lehet mondani ezt-azt, szépet,de többnyire semmi jót…én erre már nem vagyok fogékony, mert ellenkező esetben, én is beállhatnék a fotoszintetizáló növények közé… Szóval: azt eszem, amit megkívánok, mert a régi mondást idézve: “egyszer élünk”és legalább ez az egy teljen többé-kevésbé élvezetesen.. Úgyis egyre kevesebb élvezni való marad(t)nekünk, itt a túlélős játék legalsó szintjén helyet foglalóknak.. A jelszavam: zabáld boldogra magad, amikor, amivel jólesik. (amíg teheted) ha úgy alakul, legalább tudj mire visszaemlékezni: “milyen volt, amikor még megehetted amit megkívántál…” ÉLJEN A BÉLBOLYH ELTÖMŐ,GUSZTUSTALANNÁ VÁLÓ CSOKI, MINDEN FORMÁJA, MERT JÓ ÉS FINOM :)A mérnök úr, meg menjen legelni, hátha a fű nem tömi el a pociredőit…

  2. Tüske Hajnalka szerint:

    Na de most aztán irgumburgum! A csoki igenis ennivaló, és ha ízlik, mert történetesen keserű, piszkosul nem érdekel h miből van. Azt mondják, h az igazi csoki kakaóvajból van, de amikor az igazi kakaó összetételét olvasom, kezdek kételkedni…

  3. Fógel Ildi szerint:

    A mi minisztereink is szánnak pár percet, a …mondjuk inkább az önpromóra… mikor nagy dérrel-durral tv híradóban, országosan is közzéteszik, hogy mekkorát segítettek! Most éppen a tűzoltóságokon. S láss csodát, tényleg???? Mimindent is kaptak? A tűzoltóság megkapta a SAJÁT, csak már a sok használat során tönkrement, leamortizálódott, most megjavított tömlőit, és még valamit, azt hiszem mindegy is, hogy mit. Megjavíttatta a kormány és visszaadta nekik további használatra!!!???? Ja és még valami ezer éves, kádár rendszerből itt maradt felújítottnak mondott lánctalpast, amit már úgy ránézésre is épp csak lefestettek. Hogy milyen nagylelkűek!!!!!!!!! Mintha épp aznap jelentették volna be, hogy új közbeszerzést írnak vagy 300 új autó közbeszerzésére a középvezetőknek! Én szívesen látnám, ahogy visszakapnák a régi felújított saját autóikat, és még reklámozhatnák is, hogy mennyit spóroltak. De kitenni a kirakatba, hogy az állam a közbiztonságra annyit bír költeni, hogy állami pénzen megjavíttatja az eszközeiket, és ad egy régről ittmaradt lánctalpas csatahajót, mondván egy újabb hóviharnál az majd milyen hasznos lehet, ez enyhén szólva is botrányos. Stadionból nem lett volna esetleg elég felújítani néhány régit, és félbemaradtat. Ja és amúgy kinek lenne a költsége a tűzoltóság gépparkjának a finanszírozása. Mondjuk új felszerelés, és nem a régiek javítása? És ez miért hír? Én inkább hallgatnék mint sz.r a gazban, hogy nem adok pénzt újra, nem pedig ágyútűzben-dobpergéssel hírdetném. És egyébként is ez nem hír, ez nyílván az állami büdzsé terhe kell legyen. De nálunk ezt kell megköszönni. Csodálkozom, hogy nálad ez nem verte ki a biztosítékot! Üdv! Ildikó

    • Boda Kapitány szerint:

      Ha mindig minden biztosíték-kiverő anyagot feldolgoznék, akkor naponta kéne frissítenem… arra meg kicsit karcsú a financiális háttér… :-D

  4. Hatlövet szerint:

    Nagyon lélekmelegítő az a San Francisco-i történet a beteg kisfiúért.
    Elképzeltem, hogy mondjuk hasonló történik Dunaújvárosban is és Batkid megmenti a várost a korrupt politikusoktól és oligarcháitól, mindezt pedig finanszírozza a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ) Társadalmi Felelősség Bizottsága abból a 150+50 millióból amit a DPSE labdarúgó csapata kapott közpénzből.

    Teljesen kétségbe vagyok esve, hogy mi lesz a sok csokitélapónkkal meg szaloncukrunkkal.
    Lehet hogy csökkenti “káros” élettani hatását, ha eszem mellé egy kis pacalpörit meg rostos gyümölcsöt is?

    Bolond az a kreatív izé, mert a mindennapok tele vannak érdekes, sőt ki merem jelenteni fantasztikus emberekkel.
    Csak nyitott szemmel kellene járni, meg aztán az is igaz, hogy azok bizony nem arról híresek, hogy mutogassák magukat a TV-ben vagy bulvárlapban.

  5. Kacago Vidor szerint:

    Nos, most hallom először, hogy a csokoládé eltömi a gyomor-redőket.
    Hasznos információ.
    Majd eszek rá töltött káposztát, hogy az kitisztítsa a redőimet.

    :)

  6. dirtydog77 szerint:

    Hát igen az orvos is azt mondja 50% a gyógyszeren múlik meg az orvosokon a gyógyulás másik 50% a hitben és az örömben rejlik!!!Nem semmi emberek akik ezt megtették ezt soha nem felejti el senki ,ez által halhatatlanná váltak.Sajnos már nem 4 elem mozgatja a földet van egy 5 ik is a rohadt pénz.

  7. Green szerint:

    Csak annyit a SF-i, kisfiúhoz és Dunaújvároshoz, hogy csak mindenki tenne gy kicsit az elesett embertársaiért, akár csak a környezetében, egy picit, talán mindennap jobbulna a világ… ez pedig bőven ráférne erre a lejáratódott “vezetőgarnitúrára” országos és városi szinten is. Másfelől pedig ma is fülig érő szájjal emlékszem vissza arra a napra mikor magam is tevékenyen részt vehettem, több század magammal egy hasonló akcióban, mikor egy dunaújvárosi szegényes családi körülmények között élő beteg kislány meg segítéséért zenéltünk egy egész napon át. Nem csak dunaújvárosi zenészek de más településekről is jöttek ingyen, és hogy mennyi ember eljött, hogy aznap segíthessen velünk együtt a kis pénzével ezen az elesett családon és beteg kislányukon… Ne legyünk restek hasonló dolgokat kezdeményezni és melléállni, ha van rá lehetőségünk! Rajtunk keresztül lesz jobb ez a világ nap, mint nap!

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


− 5 = kettő

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz