Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


16 november
5komment

Kisegér Bandi a konyhában

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenkét éves rovatunk mai, e helyütt már kilencvennegyedik kiadásában erős kezdés várható: három évvel ezelőtt, saját lakásának fürdőkádjában, egy lezárt utazótáskában találták meg egy 31 éves brit kém holttestét – a hatóságoknak mostanra sikerült kétséget kizáróan bizonyítaniuk, hogy Gareth Williams “baleset” áldozata lett. A férfi csodálta a szabadulóművészeket, s különös hobbija okozta a vesztét: sikerült bemásznia a 81 x 48 centis sporttáskába, és magára is tudta lakatolni – visszafelé azonban valahogyan nem működött a dolog. Miközben tényleg sajnálom szerencsétlen Gareth-et, eszembe jut, mennyivel szerencsésebb lett volna, ha a Dunasoron él, és ülőkádja van – abban gyakorolhatott volna kedvére, és életben is marad. Jön tehát Bandi, a vízisikló. Alacsony a vérnyomásom, tehát muszáj egy kicsit magánnyugdíj-pénztáraznunk: képzeljétek, kiderült, hogy a “a nyugdíjrendszerben olyan változások történtek, amik nem teszik indokolttá a korábbi magánnyugdíj-pénztári megtakarítások jóváírását” – hát akkor ezekről a változásokról ejtünk néhány szót, és én ismét bátorkodom azzal a semmiséggel előjönni, hogy akkor hol is van, hová is lett 3000 milliárd forintunk kilenctizede, amiről annak idején voltam oly nagyképű megjósolni, soha nem látjuk viszont. Mondjuk én minden ésszerűség ellenére maradtam mnyp-tag, most épp a soron következőt koptatom, hiszen az előző, a szívós kormányzati munkának köszönhetően bedőlt. Kicsit úgy érzem magam, mint a kisegér a kamrában – újabb és újabb rejtekhelyemet fedezi fel a cica… de ügyeskedem… A végére egy kis jóság: múlt héten jótékony estet tartott a város legkomolyabb rajongótáborral büszkélkedhető örökifjakat tömörítő rockcsapata, a Delta – korábbi zenésztársuk megsegítésére trombitálták össze a nagy csapatot, teljes sikerrel, és még. A legenda tehát, akivel annak idején felesben béreltünk egy lakást, és pompás időket múlattunk együtt, Széles Miki, meg egy csomó jó fej önkéntes itt, a HL-ben is – irány tehát először a kádam…

Hirdetés

* Egy sporttáskába zárva, saját fürdőkádjában találták meg egy brit kém holttestét.

Még három éve – azóta nyomoztak a finoman szólva is bizarr ügyben. Mostanra, legalábbis úgy tűnik, bebizonyosodott, hogy a 31 éves Gareth Williams furcsa “baleset” áldozata lett. A titkosügynök ugyanis (aki kezdetben a brit kormány lehallgatási részlegén dolgozott, majd áthelyezték az MI6 hírszerző ügynökséghez) szenvedélyesen érdeklődött a híres szabadulóművészek mutatványai iránt – azt feltételezik, hogy “behajtogatta” magát egy mindössze 81 x 48 centiméteres táskába, aztán valahogyan magára lakatolta, és itt kerülhetett a porszem a fogaskerekek közé: mert ki már nem tudott jönni. A fiatalember halálának okát teljes bizonyossággal nem tudták megállapítani, mindenesetre az a legvalószínűbb, hogy egyedül volt a lakásban, hiszen az ajtó belülről volt bezárva, betörésnek sem volt nyoma, és másik személy DNS-ét sem tudták kimutatni. Különös ugyanakkor, de Williams DNS-nyomait se találták meg – se a fürdőkádon, se a táskán, se a lakaton. A nyomozók sokáig abban is kételkedtek, hogy valaki képes lehet egyedül bekucorodni egy ekkora táskába, és magára lakatolni – aztán egy nyugalmazott őrmester, mindenki ámulatára szépen megcsinálta a teljes mutatványt… Azt már, lehet, csak én nem értem, hogyan lehetséges, hogy egy titkosszolgálati ügynököt napokon, vagy tudom is én, tán heteken át se keres senki az égvilágon: hogy nem tűnt fel senkinek a munkahelyén, hogy nincs… a családjának, a barátainak… No, mindegy, ha tudnánk a hátteret, szegény Gareth-en már az se sokat segítene. Hanem erről a self-origamiról eszembe jutott az ülőkádam, amit elég sok éven át használtam elégedetten itt, kis barlangomban. Nem tudom, ismerős-e a fogalom: ülőkád? Aki netán még nem látott, az képzeljen el egy zuhanytálcát, aminek az oldalfalait megmagasítjuk, mondjuk olyan hetven centisre. Kész, ennyi… Elsőre, nem mondom, elég fura volt – kezdetben vagy kétszer elég konkrétan bele is szorultam a kádba, de aztán parádésan belejöttem. Pár hónap után úgy csusszantam és tekeredtem az ülőkádba, mint egy királykobra: nemegyszer előfordult az is, hogy elaludtam benne, meglehetősen speciális testhelyzetekben, melyek részletezésétől gyengébb idegzetű olvasóim kímélése céljából eltekintek. Azt viszont nem titkolom, sőt, gepárd alkatom bizonyítékaként hozom fel adott esetben, olyan is előfordult, hogy nem egymagam foglaltam helyet az ülőkádban: ténykérdés, hogy ez esetben bőven elég volt egy liter víz, hogy szintre töltsem; és a másik szikár ténykérdés, hogy elég speciális, ruganyosságot igénylő előkészületeket igényelt a tandemkádazás, és az elhelyezkedést követően bizonyos, korábban esetleg opciós kérdések egyértelműen eldőltek. És sokszor kiszabadulni se mindig volt olyan könnyű… meg néha túlélni se – de azért szerencsére csak sikerült.

* Lesz egyéni magánnyugdíj-pénztári számla.

Mert a kormány természetesen megtartja, amit 2010-ben megígért. Az egy manósapkányit más kérdés, hogy ezekre a számlákra immár bizonyosan nem vezetik át azt az összesen mintegy háromezer-milliárd forintot, amit akkor “értékmegőrzés” céljából átvettek nagyjából hárommillió betétestől. Az ügyben egyébként akkor konkrét kormánydöntés is született, melyben sok minden más mellett kimondták, 2011. május 31-ig ki kell dolgozni az egyéni számlavezetés rendszerét. Hát… izé… ez egy parányit halasztódik, mint az euró magyar bevezetése – sőt, tekintettel arra a szikár tényre, hogy az említett összeg nagy része már csak dicső múltunk része, azaz, már ha igaz, én persze buzgón hiszem, gyümölcsöző befektetéseket eszközöltek belőle hazánk bölcsei, szóval nagy valószínűséggel az említett halasztás örökre szól. 3 000 000 000 000 – ennyi füstölt el a… na… bármeddig gondolkodom rajta, akkor se jutok másra: a semmibe, a semmire. Hogy bizonyos magasztos célok érdekében szimplán, előre bejelentve ellopják a pénzünket, az persze már-már természetes velejárója ennek a speciális államszerveződésnek, ami húszegynéhány éve kezdett kicsírázni, és mostanra legszebb szárát látszik elibénk szökkenteni: magyarázkodni itt már nem fog senki semmiért, félreértés ne essék, de azért az mégis különös egy kicsit, hogy ezen történések és három év után vargaemm “…úgy vélekedett, hogy nem indokolt a korábbi, magánnyugdíj-pénztári rendszerben szerzett jogosultságok átvezetése. A miniszter ugyanakkor kiemelte, hogy ez a szakmai vita még nem zárult le, mindenki elmondhatja az álláspontját.” Gondolom, küldhetjük ugyanoda a leveleket, mint eddig, nemzetikonzultálni, itt mindenki véleménye számít, elrebeghetjük, mit is szeretnénk, mint karácsonykor. És ha mondjuk sokan szeretnénk azt, hogy teszem azt debreceni képviselők Floridában vizsgálják meg a távfűtési rendszerek továbbcsodásításának aktuális kérdéseit, akkor nagyjából harmincmillióból ez is meglehet, pontos labda Tibi bácsinak, még kari előtt, viri a varázslat, piri a parádé, csilicsalamádé… sok-sok Csilicsala bácsi. Én egyébként, bár nem szeretnék nagyon előtérbe tolakodni, továbbra is magánnyugdíj-pénztári tag vagyok. Egy pénztár úgy két hónapja kipurcant alattam, hála a fáradhatatlan kormányzati bizonyító munkának, milyen szarul működnek, hát, immár tényleg – most áthúztam egy másikba, és ha netán azt is sikerül kicsinálni, hát menekülök tovább, mint egy szerencsétlen kis Jerry a konyhában, egyik fazék alól a másik alá csúszva, miközben ez a gonosz arccal vigyorgó macska egymás után csapkodja fel őket… Van még pár fazék – és, őszintén szólva, ha egyszer elfogyna se nagyon izgat: előbb-utóbb, én tudom, majd csak megjelenik valahol a bávatag mosolyú Tom háta mögött Spike, a kigyúrt bulldog… That’s All, Folks!

* Széles Mikiért megmozdult a fél város – deltás segítők, tömött sorokban.

Nem nagyon tudom elképzelni, hogy van ember Dunaújvárosban, aki ne ismerné a Széles Mikit – ha netán mégis, hát azon keveseknek csak azt üzenhetem, sajnálhatják. Kezdeném talán az egészet azzal a gigantikus egybeeséssel, hogy a Széles Miki ugyanott, a legendás 28. számú műszaki boltban volt szakelárusító, ahol pár évvel később szerénytelenségemnek sikerült felküzdenie magát, a szó legszorosabb értelmében, ugyanis négyórás bolti segédmunkási karrierem a pincében elhelyezett futózottgumi-osztályon kezdődött, ahonnan egy szép napon kiemeltek… ah… na, de ez egy másik történet. Úgy kavarta a sors a kártyákat, hogy a Széles Mikivel pár éven át együtt laktunk egy Weiner körúti kétszobásban – kerek-perec kimondhatom, nem sok szórakoztatóbb fazonnal sikerült megismerkednem életemben. Nem tartom magamat egy szótlan gyereknek, többen tanúsíthatják, ha sztorizni kell, elég sokára cserepesedik ki az ajkam – na de a Széleshez képest én egy kartauzi barát vagyok: nála ráadásul nem csak a mennyiség, de a minőség is kiemelkedő… márpedig ritka madár ám, akinek csupa jó történet kering a fejében. A Széles Mikinek volt (hogy van-e, nem tudhatom, de sokat adnék érte, ha még egyszer láthatnám) egy olyan cipője, amit annak idején, az első hat havi ösztöndíjából, egy használt Wartburg árából csináltatott Pesten egy cipésszel – az orra a lábujjaktól nagyjából még negyven centit halad előre, folyamatosan szűkülve, míg elér a gombostűnyi hegyig. Nem Magyarországon, de Európában sincs ilyen, közelítőleg se, naná, hogy életemben nem láttam ehhez foghatót – na, a Miki ezt fényezte tükrösre és ment el benne hatvanakárhányban pávázni az első nyugati koncertre, valami méretes kultúrpolitikai tévedésnek köszönhetően, ha jól emlékszem, a fénykorát élő Spencer Davis Group vetődött el a Népstadionba… Miki még a bejárat felé tartott, amikor vele szemben feltűnt két rendőr, akik lenéztek – hát kénytelenek voltak!!! – a földre, meglátták a cipőt, és azzal a lendülettel, kérdés és szó nélkül a földre pofozták a Szélest, és egyéb mondanivaló híján tovább is mentek, pontosan tudták, bárhogy van, bármit mondana is, megérdemelte. Miki meg felállt, újrafényezte a csukát, és megnézte a koncertet. Amúgy a Miki, sok más mellett, mindent tud a zenéről is. A megfelelő műfajokban (blues, jazz, rock, és környékük) nincs olyan zenekar, ember, szám, koncert, pletyka, adat, amit/amiről ő ne tudna. Annak idején olyan zenei gyűjteménye volt, mint a Magyar Rádiónak se. Énekel, kitűnően herflizik, és avatott showman: nem csoda, hogy a pár éve újjáalakult Delta (Váczi Laca örökifjakból összeverbuvált csapata) kötelékében is muzsikált – ám aztán sajnos egy makacs betegség miatt Miki erősen a négy fal közé kényszerült, nehezen jár-kel, áll. Segítséget soha senkitől nem kérne, ő ahhoz túlságosan is Széles: a barátok viszont arra valók, amire, jelesül, hogy a bajban mutatkozzanak meg – a csapat jótékonysági bulit szervezett Miki megsegítésére, amin természetesen a meghatottságát sután palástolni próbáló érintett is jelen volt. És nincs vége, és szerintem nem is lesz: a szép számú és igencsak aktív rajongótábor hamarosan Miki lakását rakja rendbe, mondhatni újítja fel saját hatáskörben, a neten szervezkedve elképesztő elszántsággal. Ja: és a nagy bulin a Delta örökös, visszavonhatatlan tagjává kiáltották ki Széles Miklóst, és erről egy bekeretezett, díszes dokumentum is tanúskodik… Ilyen aprócska téglákból áll össze a világ, gyerekek – már legalábbis az a része, amit még jó nézni…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (31 lövet, átlagosan: 6.87 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

5 komment

  1. DonCarlo szerint:

    Jókat írtál megint Kapitány! A kádas sztoriban próbáltalak elképzelni, háááát – ennyi :)

  2. dirtydog77 szerint:

    Le a kalappal előtettek srácok sok kis tégla királyok vagytok és te is!

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


+ öt = 9

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz