Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


02 november
13komment

Akit már a lavina előtt betemetett a hó…

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenkét éves rovatunk mai, e helyütt már kilencvenkettedik kiadásában egy fiatal francia hegymászó álomba illő szerencséjét osztom meg a kedves olvasóval – a neve elhallgatását kérő úriember a Mont Blanc-ra igyekezett, amikor egy ládikóra lett figyelmes. A dobozban egy Made in India feliratú kis zsákocska lapult – benne drágakövek, smaragdok, zafírok, rubintok… A lelet összértékét olyan százezer euróra becsülte az első szakértő – de gondolom, lesz még, aki feljebb srófolja az árat. Egyszer velünk is történt valami hasonló… még a legendás Kincses Pince fénykorában esett meg, és Boda sr. kitartásának köszönhettük a sikert… Aztán érkezik Lovas István, akit régóta sok színtérről ismerhetünk, igazán pompás figura – nyilván szakmai kvalitásai miatt lett a Magyar Nemzet brüsszeli tudósítója. A minap igen izgalmas stílusban szólította meg kollégáit, vagyis a nemzetközi sajtó képviselőit – mondjuk talán azt, megfeddte őket, amiért nem számoltak be megfelelő terjedelemben a szocialisták hazugságairól. Országimázs felsőfokon, köszönjük meg együtt, immár sokadszor, egy újabb virtigli szabadságharcosnak, akinek még attól is szenvednie kell, hogy idegen földön, Brüsszelben kell keresnie a croissant-ra valót… Végül arról is beszélnünk kell, hogy a december közepéig tartó, a héten indított Lavina-akció, azaz a rendőrség fokozott sebességmérési aktivitása engem már a múlt héten maga alá temetett – szigorúan csak közlekedésbiztonsági, mi több, életvédelmi szempontból éjfél előtt fél órával Ercsiben, egy busz kormányánál fogtak el, a város végétől mintegy harminc méterre száguldottam, hatvanhattal. Egészen addig negyvenkilenccel hajtottam, de nagyon ügyesen bújtak el egy kisbuszba, így hát szerencsére elfogtak, és sok ember megmenekült. Ha valaki most azt meri gondolni, hogy hó vége volt, és a rendőrség netán elmaradt a bevételekkel, azt megfenyíttetem – de csak beljebb… In-dulj…

Hirdetés

* Indiai drágaköveket talált a Mont Blanc-on egy fiatal francia hegymászó.

A neve elhallgatását kérő férfi mászás közben, 4300 méteres magasságban pillantotta meg a fémdobozt, s ahogy kinyitotta, egy Made in India (ez a mai Made in China-nak felel meg) feliratú zsákocskát talált benne – abban pedig, ahogy kell, zafírok, rubintok, smaragdok csillogtak. Mint a mesében. A hegymászó finom ösztöne azt súgta, értékes leletre bukkant – lekúszott a hegyről és a hatóságokhoz fordult. Nagy titok nincs az ügyben: 1950-ben és 1966-ban is egy-egy indiai utasszállító gép ütközött neki a Mont Blanc-nak, a tragédiákban több mint százan vesztették életüket, s a környéken azóta is rendszeresen előkerülnek különféle tárgyak, roncsdarabok. A francia hatóságok most megkísérlik kinyomozni a drágakövek jogos tulajdonosát vagy az örökösöket – ha netán nem járnak sikerrel, a több mint százezer eurós értékű kincs a megtalálót illeti… Micsoda érzés lehet egy ilyen kis zsákot megtalálni és kibontani… kíváncsi vagyok, ha én bukkannék egyszer valami ilyenre, lenne-e erőm leadni: mert viszonylagosan kis tételekben mind ez idáig tűrhetően becsületes voltam. Boltban kaptam vissza már húszezerből, pedig csak tízezrest adtam – szokás szerint tripla nullán voltam, de úgy gondoltam, valószínűleg a pénztáros hölgynek se kell minden este átvilláznia otthon a húszezreseket, nehogy bepálljon a rakás, úgyhogy gondolkodás nélkül szóltam. Egyszer pedig, még a legendás Kincses Pince idejében, vagy tíz éve, behoztak a boltunkba egy képet. Kis méretű csendélet volt, néhány gyümölcs valami kosárban, láthatóan nem húsz éve festették. Ha kétezer forintot adunk érte a hölgynek, aki hozta, boldogan távozik – de becsüs művészettörténész szakértőnk, azaz Boda sr., vagyis a papám mondta a kedves kuncsaftnak, neki “gyanús” a kép, hagyja ott, megnézi, és majd hívja. Két estén át tanulmányozta a teljes szakirodalmat, aztán áthívott engem, és ünnepélyesen közölte, szerinte Vaszary-festmény érkezett hozzánk. A Római körútról, a szekrény tetejéről – na jó, kisfatér, hagyjuk… felugrottam, de Boda sr. gyorsan bemutatta összes bizonyítékát, továbbá kért, menjünk Pestre, ott majd megmondják a tutit. Különféle áttételeken keresztül a kép eljutott a Nemzeti Galériába, ahol egyértelműen kijelentették, a kis csendélet festője: Vaszary János. Pfffffff… Voltam bátor haladéktalanul feldobni, ezen információ birtokában életünkben először keressünk egy kis pénzt: fizessük ki a hölgyet, adjunk neki, egye fene, mondjuk tízezret, aztán dobjuk aukcióra a festményt, és húzzunk el két hétre Hawaii-ra… faterkám persze belesápadt, majd belevörösödött az ötletbe, mégis hogy képzelek ilyet, ő nyugodtan akar aludni továbbra is, ő nem csap be senkit, semennyiért, pararam… Így hát a hölgynek szépen mindent elmondtunk, hihetetlen volt a boldogsága, meg is értettem – a kép kapott egy új keretet és egy tisztítást, el is ment a következő nemzetközi aukción, nagyon szép áron, mi pedig kaptunk egy pesti útiköltséget meg egy kis hálapénzt. Igaz, azóta is egész tűrhetően alszunk…

* Kör e-mailt küldött a Magyarországon akkreditált külföldi újságíróknak Lovas István.

Az üzenet hangvétele némileg talán eltér a szokásostól – igaz, ha emlékeim nem csalnak, az újságírók egymás között viszonylag szabadosan fogalmaznak – az nekem valahogy mégis túl van a jelen egy manósapkányit, hogy a Magyar Nemzet Brüsszelben szabadságharcoló tudósítója a Magyarországon dolgozó külföldi tudósítókat levelében nemes egyszerűséggel csak seggfejnek, illetve valamivel később, amikor már kicsit belelovalja magát, fucked shitheads-nek nevezi, majd miután kiderül, mi a baja velük (nem tudósították a magyar valóság objektív híreit éhező olvasóikat kellő mélységben a szocialisták gigantikus botrányairól), a végén egy huszáros rohammal azt javasolja nekik, egyenek szart. Azzal ugyanis változtathatnának a diétán, amit szerkesztőik a hírek terén rendeltek el nekik – vált át nagyon szellemesbe a pompás publicista, aki, jó néhány kollégájával együtt ezekben a pompás időkben aztán tényleg megmutatja, hogyan is kell igazán szilárd gerinccel művelni a szakmát. Épp valamelyik nap gondoltam rá, szórakozottan szörfözve egyet a tévécsatornák között, hogy milyen szinten vált nézhetetlenné mondjuk az úgynevezett magyar közszolgálati tévé, hallgathatatlanná a rádió. Híradó híradó hátán: egyik kiváló szóvivő fröcsköli, amit épp a tartályába töltöttek, aztán a másik olvassa be a kötelező jóságot, a harmadik magyarázza a magyarázhatatlant – majd a tökéletes pártatlanság jegyében bejön valamelyik ellenzéki bohócka, és elkezd handabandázni, csak hogy még felhőtlenebb lehessen a szórakozás. Mintha ők nem ugyanott szotyoláztak és raboltak volna mondjuk tizenpár évet – most viszont, ha ismeretlen okból még egy esélyt kapnak, majd tök máshogyan lesz minden, úttör cserkészbecsszóra, és addig is baromira sajnálják… ja, hogy nem nekik jutott eszükbe az, ami ellen most felvont szemöldökkel, fejhangon ágálnak: nevezetesen hogy hogyan is lehet ezen a szép nagy játszótéren betonnal kiönteni az összes homokozóformát, kisvödröt, magát a homokozót, sőt, hamarosan a nem szimpatikus, túl sokat pofázó pajtikákat is. Mert a Viktoré a laszti. Nagyon szó szerint. És nem adja oda senkinek: meg amúgy is csak ő tud játszani. Így hát a legjobb is ő. Őszintén szólva egyébként roppant boldog lennék már attól is, ha lenne egyetlen olyan tíz perc a közhírműsorban, amiben nem hangzik el pölö a magyar emberek kifejezés… És közben Lovas István nemzetes uram független újságírásra biztatja a maga sajátos stílusában a nemzetközi sajtó munkatársait: mert ez a rothadó Nyugat meg EU képtelen elviselni, hogy simán előzzük, de csak azért sem akar lehúzódni a nyomorult a trágyadomb Ferrarijával, pedig ni, alig vagyunk háromszáz méterrel mögötte a Barkasszal, réges-rég kitettük az indexet, és dudálunk, ahogy a csövön kifér, rázzuk az öklünket, ordítunk, hát húzódj már, állj meg, vagy kezdj el tolatni a szaroddal, hogy végleg megelőzhessünk, te… te… köcsög… (ja… bocs… ha már úgyis megálltál, adjál már tíz eurót tankolni, köszi). És akkor még ezek a zugfirkászok sem hajlandók sugározni a zigazat – kell gyors’ hozni egy törvényt, hogy takarodjanak végre haza: hát de nem megvagyunk nélkülük? Majd megesszük mi azt a kis szart, annyi baj legyen…

* Megkezdődött, és december végéig tart a rendőrség Lavina akciója.

Lavina: ha nem értenéd, majd megérted. A lényeg, hogy – szigorúan csak balesetmegelőzési céllal, a te érdekedben, mérnek, mindenhol, egy szakaszon akár tíz traffipax is lehet egymás után két kilométerrel, mérnek nappal és mérnek éjjel. Mert mindig és minden veszélyes – e tárgykörben egyébként szeptemberben már feltártunk pár érdekes tényt, íme. Hát… lavina még nem volt sehol múlt csütörtökön, de én azért már szép havas lettem – békésen ballagtunk hazafelé Bodapestről, egy tizennyolc személyes kisbusszal, sofibá mögött több külhoni és pár magyar, este tizenegy elmúlt, tehát módfelett jó hangulatban, nótázgatva, viccelődve. Mármost akár furgon, akár busz: én még a legelején szent esküvéssel megfogadtam, nem fogom a zsíros órabéremet büntetésekre költeni, én tudományosan nem sietek sehová, akinek ez nem tetszik, szólhat, de aztán én is szólok, és ő visszaül. Jövünk tehát, ahol hetven, ott hatvannyolccal, ahol ötven, negyvenkilenccel. Ercsi, fél tizenkettő, nem délben, de nekem mindegy, nincs kivétel: negyvenkilenc, végig. Elmarad a laktanya, kezdődik a lejtő a település végén, hohó, nem kajáljuk meg, oda még be szoktak állni, tudom… de ott sincsenek. No hát akkor mehetünk, meggurulunk, továbbá ötösben elkövetünk egy halvány gyorsítást, no… abban a pillanatban zseblámpa köröz, szemben egy kisbusz telibe a sávunkban… hm… fék, megállunk, a pirossal áthúzott Ercsi tábla öt méterrel előttem. Személyi és menetokmányok… ifjú hölgy, elviszi a papírokat, majd visszajön: hatvanhattal haladtam, elismerem-e… el hát, régi elismerő családból származom, nekem már az ükszüleim is ilyesmivel foglalkoztak a kor szintjén… Ötezertől ötvenezerig van ennek a tétele… én most akciósan megúszhatom öttel… naná, akarom. Éjfél előtt félórával… balesetmegelőzünk: felállítjuk a mikrobuszt a sávba, szembe, az ülésre tesszük megemelve a háromlábat, így csak ő láthat téged, és akkor megelőzzük a balt. Öté’. Jogszerű, tudom, nem is ez fáj… csak öt, nem ötven, halleluja, így csak egy ingyen tíz órás műszak, még büntetőpontot se kaptam, azt is örömmel elmondja az ifjú hölgy… csak… szóval… mindegy… Ugye tényleg nem arról van szó, hogy valamiért mintha muszáj lenne bevételt generálni a rendőrségnek, és egy-egy rosszabb hó végén, ha szükséges, a rossz szögben álló sárfogó gumi is kifogásolhatóvá válik… De hát akkor miért nem vezetjük be egy éjszakai, elpottyantott törvény segítségével államérdekből, hogy Magyarországon a megengedett legnagyobb sebesség 20 km/h, sztrádán is? Miért nem köttetünk be a tulajdonos költségén minden járműbe egy online kapcsolatot biztosító szerkezetet, ami minden indításkor levon ötszáz forint átalánybüntetést, átutalással (természetesen ez nem minősülhetne ingyenes tranzakciónak)? Valamit úgyis elkövetnénk, ha már megyünk – na, persze az átalány befizetése azért nem mentesít az elkövetett szabályszegésekért fizetendő összegek perkálása alól… De vissza Ercsire: igazán nem lehetek elégedetlen, hiszen ötezerért még egy kis oktatás/feddés is jár a végén, a hölgy (akinek születésekor sajnos alighanem már rég túl voltam az első százezer kilométeren, de tudom, ettől még… na…)  lelkes nonprofi pedagógusként mondja, a továbbiakban nagyon vigyázzak a megfelelő sebesség alkalmazására. Abszolút… nagyon… és alig várom a Lavinát is – kizárólag a magyar emberek fokozott élete és emelt szintű testi épsége érdekében. Tudom.

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (31 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

13 komment

  1. öreg barátnéd szerint:

    Kérlek András ne adj ötleteket újabb adókra és illetékekre.

  2. Hum Jani szerint:

    A Lovas cikk [email protected] jó s minden szavadban a magyar valóság! Ez nagyon a helyén van! *****5

  3. Spingár László szerint:

    A Lovas-féle brüsszeliták nagyon sok kárt okoznak országunknak. (Nem hazát írok, mert nem tudom, nekem lehet-e még olyanom.) Vártam, hogy a dietetikus szabadságharcosunkat visszahívják, de nem találom a hírekben.

  4. Hatlövet szerint:

    Nagyon együtt érzek veled büntetésügyileg, tudom miről beszélsz.
    Egyébként meg szerintem a rendőrség azért veszi fel állományba ezeket a fiatal csinos hölgyeket, hogy kevésbé fájjon. :)

  5. Kacago Vidor szerint:

    Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik.
    Örök igazság: lehetetlenség minden traffipaxot észrevenni, és nem mindig villognak a szembejövő kollégák.
    Húszas éveim elején egy egész havi fizetéssel gazdagítottam az államkasszát, mert lakott területen 70-el kaptak el.
    Akkoriban rendszeres gyorshajtó voltam, de mára lehiggadtam.
    Sokszor haladok a megengedett legnagyobb sebességgel, és számos esetben megelőznek.
    Elkönyvelem, biztos hasmenése van, vagy szülni megy, azért siet ennyire…

    • Boda Kapitány szerint:

      Én nem jártam a kútra… pontosan ezt írtam le, hogy valahogy az fáj pluszban a számomra nagyon sok öt pénz mellett, hogy miközben a hülyeséggel határos szabálykövetésben vagyok, egy ilyen idióta, pénzlehúzós helyen teszik rám a szopóálarcot…

  6. Kacago Vidor szerint:

    Tanulság, kockázatos maradéktalanul be nem tartani a szabályokat.

    A pech mellett eszméletlen szerencséd is volt, hogy a “kihágást” helyszíni bírsággal lehetett rendezni, olcsón. :)

    Ha postázták volna a bírságot (sok munka a rendőrségnek!), akkor 30.000,- lett volna a bírság összege ! ! !

    http://kalkulatorlap.hu/gyorshajtas_buntetes_kalkulator.html

    http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0700410.KOR

  7. rizsapista szerint:

    Kapitány! Hallgatni kéne arra az ifjú hölgyre! Fiatal kora ellenére, mély bölcsességek tudója lehet! :)

  8. DonCarlo szerint:

    A drágaköves részhez a saját gondolatom: 1: “húbb+!”; 2: ha futotta ezeket a kavicsokat ebbe a dobozba tenni, akkor talán nem fog neki hiányozni; 3: kíváncsi lennék mit szólt volna hozzá egy politikus? :)

    A lavinához meg csak annyit, hogy amikor engem megállított egy szöszi főtörzs, és se bizti öv, a jogsim egy éve lejárt, csak pislogtam, mint az a bizonyos zöld állat. ÉS mikor kimondta a varázsszót: itt helyben ötezer… végig sem hagytam mondani: OKÉÉÉÉ állom!! :)

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


− kettő = 2

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz