Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


02 október
6komment

Sofibá(k) szabadnapos(ak) (III.)

Zolival a busz előtt, az olimpiai stadion területén, azaz a Hertha bázisán

Zolival a busz előtt, az olimpiai stadion területén, azaz a Hertha bázisán

Hol is tartottunk, kedves utasaim? Ja, igen, tudom már: egy napos otthoni izgalmak után Budapesttől vasárnap estére egészen Berlinig jutottunk, még egy cottbus-i kitérő is belefért az útba – ezért szerencsés, ha hosszabb utakat két gépkocsivezetővel ír ki a fuvart szervező szakember… no meg azért is, mert a zöldfülű sofibák számára nagyon is hasznos, ha a tapasztaltabb kolléga türelmesen elmagyarázza, mit is kell pontosan írni a menetlevél rubrikáiba; rákérdez, megfelelő állásba kapcsolta-e a kedves Mr. Green a tachográf választógombját; a pihenőkben pedig pár aktuális jó tanáccsal látja el, példának okáért felhívja legendásan éber figyelmét, hogy mindig nagyon figyeljen az előre kilógó, ezért aztán erősen sérülékeny tükrökre… mert ugyebár egy több mint tizenkét méter hosszú buszt jobb tükör nélkül vezetni, minimum bevállalós produkció. De mondhatnám máshogyan is. És azért is jó, hogy Zolival ketten vagyunk ezen a túrán, mert egyrészt ellát a fenti bónuszokkal, iszonyú sokat segít mindenben, miközben soha, egy hangos szóval se szól bele abba, amit csinálok – másfelől pedig… hát egészen egyszerű, gyerekek… mert én vagyok a másik sofibá, és ily módon begereblyézhetem az első… mondjuk 6-800 kilométeremet, aminek egy része nem is annyira sima… Átvágni az esti Berlinen a Mercedes-szel… nyami… kevés dologgal összevethető élvezet és élmény. No de: a lényeg, hogy simán (na jó: a gps habozása miatt egy körforgót alaposabban is megmutatok a srácoknak, de csak kétszer nyomjuk le a kört – ennyi meg azért bele kell férjen) megérkezünk a Berlin egy külsőbb kerületében található bázisunkra, egy úgynevezett Jugendherbergébe, azaz ifjúsági szállóba, ahol egy ötven-hatvan éves, szigorú arcú, de arany szívű hölgy, maga Frau Scholz intéz minden ügyes-bajos dolgot. És, Frau Scholz, ámulatomra, nagyon jó véleménnyel van a magyarokról… s hogy hogyan teszem még elvakultabb rajongónkká… nos, ezt is megosztom veletek odabe’. Nyomom a csengőt, fejezzük be a beszállást, kérem… Tovább »»

Hirdetés
Szerencsénk van: pont akad egy busznyi helyünk a szállás kis utcájában

Szerencsénk van: pont akad egy busznyi helyünk a szállás kis utcájában

Vasárnap este már nem sokat cicózunk: megérkezünk, segítünk kipakolni a srácoknak a busz aljából, szépen bejátsszuk a buszt egy pompás parkolóhelyre a szűk kis utcácskában, aztán harapunk még pár falatot a hazai madárláttákból, majd elfoglaljuk Zolival a kétágyas, saját fürdőszobás, 11-es szobát, és ismét módomban áll megállapítani, hogy az osztrák/német területeken működő Jugendherberge-hálózat tudja a dolgát, kiválóan. Az ifjúsági szállások tiszták, rendezettek, egyszerűek: semmi jelentékeny extra, de a legtöbb helyen minden remekül működik, és legelsősorban is olcsó. Igaz, rendszerint több ágyasak a szobák, sőt, akár emeletes ágyasak is lehetnek, és nem ismeretlen fogalom a Dormitorium, ahol akár egy tucatnyian is alhatnak egy térben, továbbá alaphelyzetben a folyosón található a vizesblokk: ez ilyen.

Jó kis szállásunk az utcafrontról

Jó kis szállásunk az utcafrontról

Van még egy enyhe és/de kellemes csináldmagad-feeling is a rendszerben, amennyiben a legtöbb helyen te viszed fel a szobába és magad húzod fel az ágyneműt, és távozáskor is te dobod a szennyesbe; a svédasztalos reggeli (friss pékáru, vaj, lekvár, sajt, szalámi, tea, kávé) színhelyén a legtöbb helyen kiírják, légy oly bátyjuk csak annyit elvenni, amit bizonyosan meg is eszel: azaz ha jólesik, fordulj huszonhatszor, de ne vigyél ki elsőre másfél kiló sajtot, amiből megeszel öt dekát, a többit meg kidobod… Szóval normális dolgokra nevelnek…

A terüljasztalkám, itt még meglehetősen kezdeti állapotban

A terüljasztalkám, itt még meglehetősen kezdeti állapotban

Mellesleg, Frau Scholz másnap elmondja, ők azt hitték, diákcsoport érkezik hozzájuk Magyarországról – ehhez képest “kicsit” meglepődtek, amikor beállítottak az ifjú munkások, akik egyébként lényegében két műszakban járatják csúcsra a szobákat: természetesen, ha már így alakult, nem szóltak semmit, ezért is németek, de tagadhatatlan, a dolog nem mindkét fél részéről teljesen korrekt. A Jugendherbergében előre bejelentkezés után megszállhat ugyan felnőtt, de nem “üzemszerűen”, hogy úgy mondjam. Nem törvényellenes, de nem is épp elegáns dolog ez, Frau Scholz gesztusai is erre utalnak – de hát ez van…

Csak semmi nagyzolás, kérem, németek vagyunk: olcsót, jót, jól

Csak semmi nagyzolás, kérem, németek vagyunk: olcsót, jót, jól

Kétségtelen, ennél olcsóbb szállást aligha találhattak volna az építő cég – mint később számunkra is érzékletesen kiderül – rendkívül nagyvonalú vezetői, és ez lényegében minden más szempontot felülíró tény.

Mi mindenesetre, némi zuhanyzás után igencsak jót durmolunk Zolival – elalvás előtt még egyszer lepörgetem magamban a nap filmjét, alighanem gyorsítva kissé, mert szerintem öt perc után az álommanók rám dobnak pár szívlapátnyi elixírt. Másnap reggel azért viszonylag időben felkelünk: óhajtanánk egy normális reggelit, és szeretnénk megtudni, milyen lesz a beosztásunk, azaz mikor és hová kell vinnünk a srácokat.

Maradéktalanul elégedett vagyok a reggelivel - talán látszik...

Maradéktalanul elégedett vagyok a reggelivel – talán látszik…

Utóbbi viszonylag hamar kiderül: csak kora este lesz egy fuvarunk az Olimpiai Stadionba, egyben a Hertha bázisára, ami sétálva sincs túl messze, busszal meg lényegében bő öt perc – leginkább a munkához szükséges cuccok felszállítása miatt lesz ránk szükség, találka a szálló előtt, a mi srácaink este kezdik a melót, azaz váltják a másik brigádot, és kedd reggelig nyomják majd egyfolytában. Merthogy huszonnégy órában épül a színpad Waters mester nagyszerű show-jához.

Zoli teszteli a kis notebook-ot - én jó darabig nem jutok fel a hálóra az aljas kis wifi-gomb miatt

Zoli teszteli a kis notebook-ot – én jó darabig nem jutok fel a hálóra az aljas kis wifi-gomb miatt

Biztos ami tuti, megreggelizünk: valaki blindre bekaffantja, hogy két zsemle jár fejenként, általános szörnyülködés fogadja a hírt, én persze pontosan tudom, hogy Frau Scholz addig pakolja ki az utánpótlást, amíg mozogni bírunk, mindegy, nem okoskodok, csak csendes könyörtelenséggel betolok négy vajas-szalámis-sajtost, lesz, ami lesz – valami egyébként is azt súgja, ebédre aligha leszünk díszvendégei a nagyon elfoglalt, és velünk meglehetősen… na… khm… hát… sajátos stílusban kommunikáló cégvezetésnek, holott elvileg a sofibák ellátásáról nekik kell gondoskodniuk.

A kép hátterében, mögöttem óriási kedvencem, a vonalas telefon - amúgy hátra, a lépcső alatti szűk kis sofőrpihenőbe csörög

A kép hátterében, mögöttem óriási kedvencem, a vonalas telefon – amúgy hátra, a lépcső alatti szűk kis sofőrpihenőbe csörög

Ők viszont, csendes kérdezősködésünkre azt mondják, ez a szép feladat a mi főnökünkre hárult volna – mi természetesen semmilyen formában nem veszünk részt a vitában, délutánra csendesen, estére egy kicsit feltűnőbben korgunk, és nagymértékben örülünk, hogy legalább szállásunk van. Akkora fantáziánk nincs, hogy elképzeljük, lesz ez még másképp is – pedig.

Látkép a szobánk ablakából, természetesen busszal

Látkép a szobánk ablakából, természetesen busszal

Aztán átnézzük kicsit, majd kitakarítjuk a buszt, összeszedünk pár zsáknyi szemetet a sorok közül, és azt is kiderítjük, hová szabad elhelyeznünk – a szálló mögötti udvarban állnak a szelektív gyűjtők, Frau Scholz kisegítője minket is kisegít, és megmutatja, mit hová. A délelőtt további részében igyekszünk rákapcsolódni a világhálóra – a srácoknak már előző este sikerült, nekem totál kínai, ráadásul akárhogy erőlködöm, a laptop egyszerűen nem lát hálózatot, pedig van… Zoli ezerszer megkérdezi, nincs-e wifi-kapcsolóm, ezredszerre is nagy magabiztossággal válaszolom, hogy nincs, szinte már idegesít az értetlensége – aztán egyszerre csak megtalálom a kis gombot a gépem oldalán, csak a mindent tudó sejtheti, hogyan kapcsolódhatott ki. Legalább ennyivel is többet tudok, hurrá.

Helyi járat, emeletes kiadásban - a csuklósok meg beállnak a megállóba, és automatikusan oldalra dőlnek, hogy még könnyebb legyen felszállni

Helyi járat, emeletes kiadásban – a csuklósok meg beállnak a megállóba, és automatikusan oldalra dőlnek, hogy még könnyebb legyen felszállni

Kissé meg is merülünk a nagy ijedségre a virtuális világban, de aztán úgy döntünk, élőben is bolygunk kicsit a környéken: a borongós, esőre hajló időben a kis kertvárosi utcákon át elsétálunk a stadion környékére – bő negyedóra alatt ott is vagyunk. Egy egyszerű kis kioszkba nyitunk be, a srácok egy része is pont idáig jutott, kajálnak, szolidan sörözgetnek – mi is leülünk, kapunk egy étlapot a kedves pincérlánytól, a menüsor elég egyszerű, van vagy ötféle étel, és kábé a rántotthús áll a piramis csúcsán. Nekem nincs különösebb kedvem semmihez, iszom egy pohár sört, Zoli megkíván egy, a leírás alapján olaszosnak tűnő levest, kérjük, hamarosan kapja – a tűrhetőnél erősebb produkció, négy euró, ár-érték rendben. Körbenézünk: semmi cicoma, minden egyszerű, németes – és a hely, itt, a semmi abszolút közepén, hétfő délután… hát igen… muszáj kimondani, dübörög.

Vezérállás, oldalról - reggel kitakarítjuk és átnézzük az egész buszt

Vezérállás, oldalról – reggel kitakarítjuk és átnézzük az egész buszt

Diáklányok térnek be suli után egy capuccinóra; két nyugdíjas pár sörözget az egyik asztalnál, jókedvük fokozhatatlan és fékezhetetlen, időnként olyanokat nyerítenek, hogy mocorog tőle az álmennyezet; átutazók esnek be enni valami egyszerűt – minden olcsó, de, látom, jól fogyasztható és bőséges, és elgondolni se nagyon merem, mi folyhat itt egy győztes hazai meccs után… Vagy vesztes, gancegál.

Először a finomra rágott fűrészpor tűnik fel a párkányon

Először a finomra rágott fűrészpor tűnik fel a párkányon

Lassan visszahúzunk a bázisra, Zoli ledől egy kicsit, én meg, szorgos hangya, a földre telepszem, és elkezdem írni ennek a dolgozatnak az első részét. Később lemegyünk az étkezőbe, ahol Frau Scholz meghív egy teára, aztán megbeszéljük a világ ügyes-bajos dolgait, elmeséli, hogy annak idején, a háború után Szerbiából települt át a család… ő nagyon szereti a magyarokat, igen kedves és barátságos nép, neki csak jó tapasztalatai vannak… hm… csak bólogatok nagyokat… izé… én is szeretem a magyarokat – a többi tekintetben meg erősen irigylem Frau Scholzot.

Aztán egy áldozatot is meglátok, és, az átható dongást hallva összerakom a képet...

Aztán egy áldozatot is meglátok, és, az átható dongást hallva összerakom a képet…

Kicsit körbejárom az éttermet, kinézek az ablakon… aztán valamiért a belső ablakpárkányra téved a tekintetem, ami tiszta por… De miféle por lehet ez ebben a tüchtig kis szállóban, kérdezi ekkor éles hangon a bennem lakó tweedzakós, sétapálcás Bandy Holmes, és abban a pillanatban meglátok egy darázshullát a fűrészpor (!!!) mellett… Hopp… kezd összeállni a kép, Watson… és ugyanekkor… valami mély, nagyon komoly zúgást hallok, mint egy távoli helikopter hangja… honnan jön ez? Közelebb lépek az ablakhoz, s hirtelen észreveszem, hogy odakint, egy nyíláson keresztül másodpercenként úgy húsz darázs áramlik ki-be a redőnytokba.

Az olimpiai stadion egyik külső pályája, ide visszük a srácokat - innen megyünk tovább legközelebb...

Az olimpiai stadion egyik külső pályája, ide visszük a srácokat – innen megyünk tovább legközelebb…

Kész a sztori, a nagy fa tok szinte rezeg, a vékony falon túl nyilvánvalóan minimum sok ezres kolónia tobzódik odabent – na most, ezek úgy rágják a fát, mint hároméves rotweiler a főtt csirkemellet, ha egyszer, mondjuk egy hűvösebb napon úgy döntenek, szűk három perc alatt indulnak meg egyszerre befelé, és akkor egy nagyon izgalmas reggeli vár az épp ott kakaózó gyerekcsoportra… Természetesen haladéktalanul értesítem Frau Scholzot nyomozásom eredményéről – ő meg elhűlve nézi bemutatott bizonyítékaimat. Bőségesen ellátom szakvéleménnyel, ő pedig sopánkodik, továbbá haladéktalanul keresni kezdi a telefonkönyvben azt a merész vállalkozót, aki kiebrudalja majd a hívatlan, közismerten mérsékelten barátságos betolakodókat… Aztán hosszasan hálálkodik, mert mekkora baj lehetett volna, ha nem veszem észre a darazsakat – az biztos, hogy országimázsunk szénásszekerére ezzel fel is dobtam a magam villájával: Frau Scholz szerelme édes hazánk iránt csak fokozódik.

Lassan indulnunk kell: visszük a stadionhoz a srácokat – de csak legközelebb, mert mára, most nézem a tachográfot, sajnos lejárt az engedélyezett olvasási időtök, úgyhogy muszáj megpihennünk egy kicsit. A következő részben moccanunk, és elhagyjuk Berlint, Düsseldorfba buszozunk – én meg onnan, másnap, Kölnt is érintve, haza: naná, hogy hiperkalandos körülmények közepette. Nem túlzok, majd meglátjátok – hamarosan…

 

(A mai dolgozat végére egy belga kolléga jobbra kis íves szabadgyakorlata Firenzében…)

 

 

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (28 lövet, átlagosan: 6.93 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

6 komment

  1. Hatlövet szerint:

    Jó volt ez a rész is, bár olyan sok kilométert nem tett meg a “züldfülű” sofibá.
    Örülök hogy legalább Te javítottad az országimázsunkat német területen. :)

  2. DonCarlo szerint:

    Mostanában kicsit elvoltam, de mos hirtelen elolvastam ezeket a buszos “dolgozatokat” és persze most felpörgött a kíváncsiság generátor, hogy mi is lehet az a KALAND visszafelé :) Már alig várom! De azért örülök, hogy egyből a mély vízben is tudsz úszni / buszozni (nemkívánt_törlendő) Én azért próbálkoztam volna némi volános tapasztalatot szerezni pár százas kilóméter tekinktetében, de nemhiába nem rollerrel motorozol, hanem igazi nagy vassal, nem csodálom, hogy egyből kézreállt a buszkormány is! Gratulálok, és várom a folyt.köv.-öt! :D

  3. ePresmájrém szerint:

    Unalmas eseménytelen életed, végre kalandosra vált.

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


4 + hat =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz