Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


28 szeptember
12komment

Minden lomot a FŐKEFÉNEK!

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenkét éves rovatunk mai, e helyütt már nyolcvanhetedik kiadásában először megismerkedünk egy netes kalkulátor oldallal, ahol bárki könnyűszerrel kiszámolhatja, a világ gazdagabbik részéhez tartozik-e, avagy tényleg olyan szerencsétlen csóró, mint amilyennek érzi magát. Előre elárulhatom, az eredmény meglepő lesz – amennyiben nem politikusok és/vagy nagyvállalkozók vagyunk, nagyjából holtbiztosan az emberiség felső tíz százalékába fogunk esni: ténykérdés, hogy így is van, bármilyen fura. Az oldal célja egyébként, hogy rádöbbentse a látogatót, milyen mélységes szegénységben él a Föld lakóinak többsége, és támogatást szerezzen a legelesettebbeknek. Én azért kicsit összetettebbnek látom a problémát – mindjárt részletezünk. És ha már szegénység: bűncselekmény lesz a lomizás, azaz a lomtalanításkor kirakott cuccok válogatása/elvitele – az én ízlésem szerint ismét sikerült egy pompás központi rendelkezést hozni, remélem, az alkot alaptörvénybe is bekerül, mellesleg ha ettől nem oldódik meg minden gond, hát semmitől nem fog. Egyelőre két évet kaphat tehát a jövőben az, aki lopja a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. vagyonát: a hulladéktörvény értelmében ugyanis a kihelyezés pillanatában a tárgyak a cég tulajdonába mennek át. Szép, kerek, magyaros történet. Lezárult egy három, majdnem négy hónapon át zajló vitás ügyem egy hiperbunkó német céggel – a végén még a német fogyasztóvédelmet is bevontam, mondjuk azt, közepes eredménnyel: végül is visszakapom a pénzemet, szívem szerint mentem volna tovább is, de bevallom, kicsit már untam. Remélem, ti nem fogjátok a mai HL-t – Super Selection ezen a héten is odabent. Indulok.

Hirdetés

* Egy internetes oldalon kiszámolhatjuk, hányadikak vagyunk a gazdagsági össz-világranglistán.

Méghozzá könnyűszerrel: elég beírni az éves össz-jövedelmünket, s máris pörögnek a százalékok – megjósolhatom, nagyjából a felső tizenöt-húszba kerülünk mi, magyarok, feltéve, hogy nem politikusok és/vagy jótőkések vagyunk. Kimondom a kerek perecet: én például az 1.188.940.117-ik leggazdagabb ember vagyok a Földön, simán benne a burzsoázia felső ötödében. Kiegészítőleg vagyonnyilatkozhatom a kalkulátor alapján még azt is, hogy 520.83 forintot kaparok össze óránként – ha jól sejtem, nagyjából napi nyolc órára osztja le a megadott összeget a program, így jön ki, no hát nem is vagyok már elégedetlen, egy óra alatt összehozok kis híján másfél liter benzint, avagy egy sört másodosztályon. Kicsit mintha még túl is lennék tán értékelve. Ugyanitt, mint majd a továbbiakból kiderül, nyilván elgondolkodtatásul, elárulják azt is, hogy például egy zimbabwei embertársam ugyanezen óra alatt mindössze 77.75 forintot csipeget össze. Azt nem tudom persze, hogyan sikerült Zimbabwében egy pizzafutár/blogger/sofibát találni az összevetés kedvéért, aki 28 négyzetméteren lakik, van egy hatszázezret futott autója meg két motorja – na jó, nem hülyülök, pontosan tudom, hogy átlagokról van szó, oké, ez a szabály, így játszunk, minden rendben. Mondjuk… hogy kis híján hétszer annyit keresek, mint egy átlag zimbabwei, akár el is kápráztathatna - az üzenet nagyjából nyilván az akar lenni, hogy nagyon sokan vannak, akik ennyivel szegényebbek nálam: merthogy a kalkulátorlap legalján jön egy kövérkés adománygomb, aminek megnyomásával segíthetek mondjuk egy éhezőnek, vagy egy nálam nagyságrendekkel szerényebben élő embertársamnak. Ez is oké… Én valahogy mégis azt gondolom, ennél azért bonyolultabb kicsit a helyzet. Megpróbálom megvilágítani egy példával: sokszor hallottunk már a szerencsétlen, teszem azt egy dollárért egy munkanapot végigrobotoló kínai munkásnőkről, és az innen hallgatva tényleg nagyon megrázónak tűnik – ám amikor véletlenül elvetődtem Kínába, és kissé elképedve láttam, mennyibe kerül mondjuk a hántolt rizs a boltban (továbbá a buszjegy, a lakbér vagy a benzin), aztán egy kockás papíron kiszámoltam, mit is ér a szegény munkásnő napi egy, azaz havi harminc dollárja rizsben (egészen elképesztő szám jött ki), majd az aránypárt, értsd, változatlanul rizsben számolva, átültettem magyar viszonyokra, és azt találtam (a pontos számokra már nem emlékszem, de a nagyságrendekre nagyon is), hogy egy honi varrónőnek, amennyiben még létezne ilyen, nagyjából kétszázötvenezer forintot kéne keresnie havonta, hogy ugyanolyan szerencsétlen lehessen, mint kínai sorstársa. Amivel persze nem azt akarom mondani, hogy nem él valóban sok-sok millió szerencsétlen, nincstelen, éhező pária szerte a világon: sokkal inkább azt gondolom, hogy gyakran nem látjuk pontosan a valós helyzetet – ránézünk egy számra, tényként nyalunk be valami netre feldobott méretes ökörséget, és máris kész a véleményünk, ami persze megingathatatlan és örök. Szóval… lehet, hogy a mi zimbabwei emberünk 77.75-öt keres óránként – de úgy saccolom, a kiadása is kevesebb valamicskével, mint nekem: arra például egyenest mérget vennék, hogy a fűtési költsége kevesebb mint hetede az enyémnek…

* Bűncselekmény lesz a lomizás, akár két évet is kaphat, aki hozzányúl az utcára kirakott holmikhoz.

A lomtalanításkor kirakott cuccok ugyanis az új törvény értelmében a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt., népszerű nevén a FŐKEFE tulajdonát képezik, attól a pillanattól, hogy az utcára kerülnek. Azt sajnos nem tudom, mi a helyzet vidékütt, megfigyeléseim szerint mi, parasztok, itt lent leginkább csak zavarunk mindenkit a fővárosban, leszámítva persze a mindenkori választások előtti időszakot, amikor meglátogatnak minket, és gyorsan elmondják, még mindig imádnak minket, hiszen meg is mondták húsz éve, és ha majd változás lesz, szólnak. Szerintem az itteni lom is a FŐKEFE tulajdonát képezi, külön pech, hogy nálunk az utcában speciel épp holnapután helyezik majd ki a konténert – már előre izgulok, nehogy valamelyik szomszéd kacsintós pénztárcát, Gazdálkodj okosan-táblát, netán csengős mozdonyt, vagy valami más kívánatos tárgyat dobjon ki, mert akkor már megint nem fogom tudni ott hagyni, és, amilyen az én formám, engem tettenérnek, és visznek is íziben, kurta vasban. Nem szabad kockáztatni. Házmestereink rendet tartanak: így is kell, alulról kell megindulni – tűrhetetlen, hogy egyes magukról megfeledkezett “polgártársaink” (azaz, pontosabban, de, értitek, bizalmasan szólva, rohadt nemzetáruló nincstelen semmirevaló kolonc csövesek, hajléktalanok, nincstelenek, mozgássérültek, munkanélküliek, keresőképtelenek, kommunisták) súlyos száz forintokat harácsolnak össze évente többször is a nyamvadt gyűjtögetésükkel, miközben lélekromboló látványukkal, egész létezésükkel sokkolják a jó érzésű állampolgárokat. Ideje volt már valamit lépni ebben a súlyos kérdésben, értsétek meg, véreim: mindannyiunk jövőjét, dübörgő (ez úton elnézést kérek a másodikon Kovács nénitől, tíz után csendesebbek leszünk, ígérem) gazdaságunk stabilitását veszélyeztették az együttműködésre alkalmatlan, adószempontból reménytelen, antiszoci, egy szó, mint száz, feleslegesen élő lomizók. Mostantól, ha ötvenezer forint feletti értéket lopsz a kirakott lomból, magyarán mondjuk megrakod a pótos IFÁ-t, két évet kaphatsz, statáriálisan – ha még hajléktalan is vagy hozzá, plusz kiderül néhány egyéb stiklid, netán belecsúszol a három csapásba, simán életfogyt. És ezzel végre rend lesz az országban… Csak megsúgom, egyáltalán nem lehetetlen egyébként az sem, hogy a kormány újabb rétegek vagy unokatesók/keresztgyerekek jutifalathoz juttatását tűzte ki céljául: egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy hamarosan kiépül a Nemzeti Használtcikk-kereskedelmi Vállalat Zrt. országos hálózata, a kis boltokat a FŐKEFE látja majd el áruval. Gyerekeket természetesen ezekbe a boltokba se engednek majd belépni, nehogy pszichés károsodást szenvedjenek a használt árucikkek látványától. Nem mellékesen e tekintetben is példát mutathatunk a szakadék szélén tántorgó Nyugatnak: ha pár éven belül sikerül a lomiboltokat világhálózattá fejleszteni, könnyedén megoldjuk az áruterítést – sólyomszárnyon repülhet majd kifelé, ami nekünk már nem kell. Épülhet tovább a nagy magyar vár: légből, szarból.

* Lezárulni látszik a Nagy Generátorügy.

A dolog még júniusban kezdődött, amikor egy pechsorozatnak köszönhetően a motorom áramellátásáért felelős generátora elájult kissé. Kaptam egyet kölcsön a Gyuszától, azzal mentünk ki Ausztriába, ott, második nap az is behalt. Kértem és kaptam egyet kölcsön a Vasitól, gyorsposta bevonásával, azzal nem lett semmi gond, hazajöttem vele és visszaadtam neki. Motoros barátaim, elsősorban is márkatársaim kissé eltávolodtak tőlem, gondoltam, ideje vásárolnom egy új generátort, hogy visszaszerezzem a bizalmukat: a neten rendeltem egyet, Németországból, én azt hittem, gyári eredetit, azaz Hitachit. Valamit azonban mellényomtam idegességemben: egy utángyártott vadiúj érkezett postai úton, 190 euróért, na, sebaj, német portéka, nem lesz vele semmi gond. Betettük a Körtével, teszteltem, eljutottam vele Érdig, meghalt. Hazahoztuk a motort, ügyesen kiszereltük a cuccot, két nap múlva visszaküldtem a cégnek, hamarosan írtak, minden oké, gyári hibás volt a generátor, kérdezték, hogyan kárpótoljanak. Írtam, ebből az utángyártottból nem kérnék többet, talán megérthető, küldjenek inkább egy Hitachit. Visszaírtak, rendben, plusz 107 euró. Hm. Újra írtam nekik: mondom, szerintem jawohl, de egyrészt 28 euró volt a visszaposta, másrészt mondjuk legyen 50 euró a motor hazaszállítása, meg 50 a plusz ki-beszerelgetésekre, az 128, nem kérem a 21 eurót, csak küldjék simán a gyári generátort. Hosszú levelezgetés végén annyit írtak, hogy a vállalati nagytanács engedélyezte a 28 eurós postaköltségem átvállalását, 79-et utaljak és indul a kárpótlás. Írtam, hogy nem értem, miért nekem kell bármit is fizetnem, amikor kettőnk közül nem én hibáztam, ugyanakkor viszont nekem keletkeztek plusz költségeim, amik nem keletkeznek, ha ők nem egy gyári hibás cuccot küldenek, továbbá hogy nem vagyok meggyőződve arról, hogy egy német ügyféllel is ebben a stílusban tudnának tárgyalni (azt csak zárójelben írom, mintha itthon lettem volna: senki egy szó elnézést nem kért, még közelítőleg se, még a mai napig se, igazából ez vágta szét az agyam)… de zárjuk rövidre a dolgot, adják vissza a pénzem és slussz, nyelem a többit és továbbléptem. Jött a válasz: nézzem át a netes szerződést, az apró betűs részben ott áll, ők pénzt nem adnak vissza. Oké, srácok. Szeptemberben írtam a német fogyasztóvédelemnek, akik egy meghatalmazást követően, a teljes addigi levelezést tanulmányozva átvették az ügyem képviseletét. Gondoltam, innen sima a dolog – de hamarosan rá kellett jönnöm, egyszerűen vagy nem értik, mi a gondom, vagy nem akarják érteni: pár udvarias levelet írtak a cégnek, azok meg toronymagasról tettek az egészre és, gyanítom, jót röhögtek rajtam… a végén, mint fogalmaztak, “auf Kulanzbasis”, azaz jószándékúlag avagy szánalomból beleegyeztek, hogy visszautalják a vételárat, amit egyébként négy hónapon át voltak oly szívesek megőrizni számomra. Itt tart az ügy, és, bár tehetném, nem megyek feljebb: megvárom az utalást, és igyekszem felejteni, továbbá visszafogni magam, nehogy elinduljak Wismarba, személyesen, dalban köszönni meg az AL-Electric (csak hogy el tudjátok kerülni, ha belebotlanátok valahol) korrektségét, miután az összes portálüvegüket megkocogtattam egy húszkilós népszavával. Ja, hogy mi van a generátorral? Azt a bátyám, a bölcskei kis háza verandáján állva egy rozsdás csavarhúzó, egy csorba hidegvágó meg a régi pákája segítségével húsz perc alatt rendbe rakta – azóta négyezret mentem vele gond nélkül, és valószínűleg soha többé semmi baja nem is lesz…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (34 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

12 komment

  1. ePresmájrém szerint:

    A jövedelmek értékét abban látjuk hogy ahol megkeresük milyen anyagi javakat tudunk érte kapni. Itt annyit amennyit. Tudjuk!

    Gondolom, a lomtalanítás tetején ülő foglaló beosztásban lévő erőszakos tolakodó figurák miatt születet ez a lomtalanítási tárgyak állami kézrátétele.

    Nagyszerű! Él a Goldwing! Sok szerencsét hozzá! Most csalódott vagy? Hogy ott a kultúrált nyugaton is megtörténhet ilyesmi?

  2. rizsapista szerint:

    Tetszik az Al-Electric! Én eddig úgy gondoltam: tipikusan magyar jelenség lenne…vagy mégsem?

  3. Hatlövet szerint:

    Miért nem először a bratyónak vitted a cuccost?
    Miért rendeltél előbb újat és csak amikor azzal úgy jártál ahogy akkor fordultál hozzá?
    Nah végül is a lényeg hogy megy a verda hibátlanul, aminek örülök nagyon.

    Én is úgy látom András, hogy alakul a lomi mutyi is. Na és mi van akkor, ha használt, megunt de hibátlanul működő műszaki vagy használati tárgyamat kevésbé tehetős embertársamnak adom. Előtte fel kell ajánlanom a FŐKEFÉNEK?
    Mert ha nem akkor meglopom őket? Hát B+ ezek totál meghülyültek.

    • Boda Kapitány szerint:

      Jó a kérdés… mindegyik… igazából egy gyári újat akartam rendelni, hogy egyszer és mindenkorra letudjam a gondokat, csak mellényomtam… közben pár szakműhelyes fiaskó után aztán úgy gondoltam, a tesóm még nem hibázott… és most se… :-) A főkefés kérdésed meg sajnálom hogy nem nekem jutott eszembe… :-) köszi a továbbgondolást…

  4. Kacago Vidor szerint:

    Lomizás…
    A lomizásban ártalmatlan, sőt, mindenkinek hasznos, ha a kiselejtezett bútorokat, valaki felhasználja, és ha a fémeket elviszik a MÉH-be.
    A lomizásban ártalmas amikor a bútorokat tüzelőnek aprítják, mert a lakkozott, festett faanyagok elégetése erősen környezetszennyező, mérgező.
    Van az országban néhány “megátalkodott” aki egész télen hulladékkal, szeméttel fűt, a szomszédokat az őrületbe kergetve, és hiába a feljelentés a hatóság 100%-ban impotens velük szemben. Egy ismerősöm emiatt szeretne is elköltözni az odatelepült “félvér” szomszédja mellől, csak sajnálja a hegyoldali fekvésű, saját építésű házát. A lomizás tiltásának ő biztos örül.

    A Nagy Generátorügy happy end-del végződött. A történetben szomorú, hogy nincs egy becsületes, hozzáértő szerelő… Illetve, lehet hogy van, csak meg kell találni.
    A német alkatrészkereskedő cég pedig, jogszerűen kért többet a gyári alkatrészért, mert az általában sokkal drágább, mint az utángyártott. Emiatt a reklamáció szerintem alaptalan. Szerintem, ilyen minden kereskedő, hasonló esetekben, nem adnak sehol drágábbat az olcsóbb hibás termékért cserébe.

    • Boda Kapitány szerint:

      Azt értem, hogy ami drágább, az drágább… oké… csak azt nem értem, ha nekem az ő hibájukból, és csakis abból, keletkezett – nagyon vékony cerkával számolva – valamicskével több károm (és csak az anyagi jellegűeket számolom, nem azt, amit jogászkodva még lehetne, nevezetesen hogy hivatalosan három hónapig állt a motorom szezonban, három hónapig náluk volt a pénzem és a többi, megrázkódtatás, miegyéb), na, akkor innentől nem értem én ezt a számolást… Hogy tudniillik most ezt az egészet én fizetem, aki jóhiszeműen rendeltem egy új alkatrészt, amit joggal gondoltam működőképesnek. Nem volt az: nem az én hibámból, ehhez képest most mégis én állok mindent, és még örüljek, hogy visszaadták a pénzemet – auf Kulanzbasis: ez utóbbitól külön a falnak mentem, hogy még ők a jóindulatúak. Ha egy németnek egy centet kellett volna fizetnie a cég hibájából, ezer kilométerről odarepül, szilánkosra veri az asztalt, kifizetteti a centet és a repjegyét, és simán meg is van… Én meg visszakapom a lóvémat, és nyelek egyet… Szerintem…

      • Kacago Vidor szerint:

        Igazad van, ha hibás terméket vesz az ember, akkor elvárható lenne minden kár megtérítése.
        Lehet, hogy a cég nagyfőnöke mindezt meg is adná, csak költségkímélés miatt az ügyfélszolgálat nincs felhatalmazva erre.
        A főnökök “méltányosságból” van amikor az ügyfél javára döntenek akkor is, ha a kártérítési kötelezettségek miatt nem lenne muszáj fizetni.

        • Boda Kapitány szerint:

          Erről az ügyről mindenkinek tudnia kellett, tekintettel a német fogyasztóvédelem bevonására… A másik meglepő volt, hogy senki egy ingyenes elnézést se kért… erre írta a Körte, hogy lehetséges, hogy magyar a tulajdonos… :-D

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


+ egy = 10

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz