Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


26 szeptember
11komment

Sofibá megteszi az első kilométereket… (II.)

Sofibá komolyban, koncentráltan... bizony, ez így ment, sok-sok órán keresztül...

Sofibá komolyban, koncentráltan… bizony, ez így ment, sok-sok órán keresztül…

Alig pár hete történt: szinte még meg sem száradt a honi hivatalok olajozott működésének köszönhetően mindössze öt hét alatt elkészült jogosítványomon a hologram, amikor is (mint erről az első részben beszámoltam) egy szombat délután fontos hívást kaptam – a hívásban pedig felhívást egy röpke keringőre, másnapi indulással, Németországba, a Berlin-Düsseldorf viszonylaton. Táncpartneremként álombuszt, egy Mercedes Tourismót ajánlott fel kedvenc fuvarozási vállalatom feje, továbbá, mivel ekkora távra már több mint ajánlatos “négy kézben” menni, egy rutinos sofibát, Zolit, akivel szombat délután telefonon váltottam is pár szót: nem árultam zsákbamacskát, jobbnak láttam őszintén bevallani, hogy a busszal megtett kilométerek ügyében egyelőre nem keresett még a Guinness… cserébe viszont ékes szóval megígértem, igyekszem jó tanítványa lenni, és próbálok mindent elkövetni, hogy ne legyen sok gondja velem… Gondosan összecsomagoltam, csináltam magamnak pár ügyes kis szendvicset, aztán tíz óra körül bekucorodtam az ágyba, tekintettel arra, hogy Zolival reggel hat órára beszéltünk meg randit – a kilencszáz előtt tehát várt rám bő nyolcvan kilométer, így, figyelembe véve a Kék Villám brutális menettulajdonságait, a háromnegyed ötös indulást éreztem indokoltnak. Nem sok esélyt adtam rá, hogy sikerül ezen a példátlanul korai órán elaludnom, plusz a mindig jelentkező utazási lázam – ám szerencsére a tévében sikerült rálelnem valami politikai elemző műsorra, ez pedig nálam a legbiztosabb út az ideiglenes kómához. Negyed ötkor, ahogy ilyes esetekben mindig, magától felpattant a szemem, egy schnell zuhany az álom utolsó morzsáit is kimosta a szememből. Gyors beöltözés után átgondoltam, nem felejtek-e otthon valamit, és már vittem is lefelé hűséges matrózzsákomat és a laptopot az autóhoz. Öt óra ötvenkor pedig már a company bázisán, a hófehér Tourismo mellett paroláztam Zolival: kedves utasaim, kérjük, helyezkedjenek el a kocsi belsejében – indulnánk, ha lehet…

Hirdetés
Hajnali első találka: körbejárkálom, kicsit még mindig nem hiszem, hogy hamarosan én is vezethetem majd

Hajnali első találka: körbejárkálom, kicsit még mindig nem hiszem, hogy hamarosan én is vezethetem majd

Két sofibá között nincs is tán jobb ismerkedés, mint ha együtt átnézik a buszt: olaj, víz, ékszíjak hátul, aztán a gumikra is vetünk egy pillantást – Zoli ellenőrizgetés közben elmeséli, milyen is volt tavaly lényegében három defekttel hazatérni Németországból, az ugye nem lehet kérdés, hogy ilyesmi csak éjszaka történhet, az osztrák autópályán, és ha jól emlékszem, kiadós esőben sikerült abszolválni például mindjárt az elsőt… pár órát mindenki pihent, a busz alatt laposkúszó sofibát leszámítva, de persze  ilyen helyzetre is létezik megoldás, a legjobb bizonyíték rá, hogy Zoli épp mellettem vizsgálgatja az abroncsokat.

A vezérpult - annyi kapcsolóval, mint egy vadászgépen szokásos: a fotó készítésének pillanatában a gombok nagy részének funkciójáról persze még segédfogalmam sincs

A vezérpult – annyi kapcsolóval, mint egy vadászgépen szokásos: a fotó készítésének pillanatában a gombok nagy részének funkciójáról persze még segédfogalmam sincs

Aztán a papírokat nézegetjük, van belőlük bőséggel, vagy két jó vaskos paksaméta is – menetlevél, belföldi részletes és külföldre szóló tervezet, a busz papírjai/engedélyei tucatszám, különféle bankkártyák tankoláshoz, no meg az elektronikus útdíjfizetéshez szükséges dobozkák, az úgynevezett Go Box-ok feltöltéséhez… egy szó mint száz, adminisztrálunk bőszen, aztán kicsit végre beindítjuk a vasat, feltermeljük a levegőt, belőjük a gps-t, majd még egyszer körbejárjuk a paripát, és máris ránk köszönt a fél hét, amikor is befut főnökünk, hogy a végső finomításokat közölje a kocsiparancsnokkal, azaz Zolival.

Takaros utasfertály - legfeljebb tüzetesebb szemlélődés után jöhet rá az ember, hogy több mint egymillió kilométert tett meg már a jó kis Tourismo...

Takaros utasfertály – legfeljebb tüzetesebb szemlélődés után jöhet rá az ember, hogy több mint egymillió kilométert tett meg már a jó kis Tourismo…

Hamar kiderül, hogy még tankolnunk kell, továbbá felvenni a pótkerekünket az éjjel-nappali gumisnál, a Maglódi úton – márpedig ez a két, kissé váratlanul jött teendő érezhető veszélybe sodorja a háromnegyed nyolcas kiállásunkat a megbeszélt utasfelvevő pontra, az Andor utcai buszvégállomás közelébe. Zoli tehát kicsit idegesen kezdi a napot a vezérállásban, mert utál késni: az első közös vonásunk, elárulom, nem az utolsó.

Ezt a csillagos frontelemet kell lenyitni, akkor lehet lebocsátani a pótkereket tartó görgős fiókot - a Maglódi úton eljátszunk vele kissé

Ezt a csillagos frontelemet kell lenyitni, akkor lehet lebocsátani a pótkereket tartó görgős fiókot – a Maglódi úton eljátszunk vele kissé

Nevetséges kétszázvalahány litert nyomatunk a négyszázkilencvenes tankba, ki nem csurran épp, de ezerháromszáz kilométert bőven és biztonságosan el kell tudnunk menni ennyivel – nem árt tudni, mert a műszerünk valamiért nem műkszik. Kicsit fura azért egy Mercedesnél, amiben kevesebb mint tízezer kilométer van – tudálékoskodom, mert persze egy óvatlan pillanatban még a bázison kipróbáltam a kapitányi ülést, és meglestem a kilométerórát. Zoli válaszából aztán elég gyorsan kiderül, hogy a hat számjegyes óra az elmúlt tizennégy év során egyet már fordult csendesen… azaz egymillió-nyolcezer-akármi az a nyolcezer…

Nemzetközi járat, a Go Box-ok egy részével - osztrák, cseh, lengyel útdíjmasinéria a képen

Nemzetközi járat, a Go Box-ok egy részével – osztrák, cseh, lengyel útdíjmasinéria a képen

Ja, hogy ez tizennégy éves busz… hm… oké… ha tüzetesebben megnézi az ember, persze észreveszi a pörsenéseket itt-ott – de alapvetően azért semmi komoly… És számítsuk még bele, hogy a szerelmes szem átsiklik a semmiségeken…

Majdnem egy órába telik, mire mindenki megérkezik és bepakoljuk a busz hasába a poggyászt

Majdnem egy órába telik, mire mindenki megérkezik és bepakoljuk a busz hasába a poggyászt

Bedobjuk a pótkereket is – na jó, ez így egy kicsit nagyképű kijelentés lett. Szóval hármasban, a gumis srác segítségével bekínlódjuk valahogy az elöl kialakított csúszószekrénybe a nagyjából mázsás kereket – hely híján nem mondom el az összes gondot, ami ennél a műveletnél adódhat, de hogy módunkban áll mindet végigélvezni, oda-vissza, az bizonyos. De egyszer csak minden stimmel, a szekrény a helyére csúszik, Zoli visszanyomja a frontelemet a helyére, és már tűzünk is, felvenni az utazókat.

Egy kép békaperspektívából - sajnálom, nekem mindenhonnan szép

Egy kép békaperspektívából – sajnálom, nekem mindenhonnan szép

Öt percet késünk, de kár volt annyira aggódnunk: nagyjából kilenc óra, mire a teljes társaság összeverődik, addig is folyamatosan, két oldalról pakolgatjuk a termetes poggyászokat a Tourismo feneketlen gyomrába. Közben kiderül az is, a srácok színpadépítő munkások, a piacvezető amerikai cég alkalmazottjai…

Zolié az első négy és fél óra - minden apró mozdulatát figyelmesen követem, hiszen tudom, nemsokára én jövök...

Zolié az első négy és fél óra – minden apró mozdulatát figyelmesen követem, hiszen tudom, nemsokára én jövök…

Meg nem tudnám mondani, hogyan és miért ugrik be az agyam hátuljából, de valamiért előre tudom, így meg se rezzenek, amikor egy kósza mondatból kiderül, hogy Roger Waters fantasztikus produkciójának hardware-ét készítik egyszerre két helyszínen a héten – a rocktörténet egyik (?) legfontosabb alapműve, a The Wall színpada mellett korábban dolgoztak már Madonna, a Stones, vagy annak idején szegény Michael Jackson és még száz világhírű művész turnéin is…

Miénk a pálya, az autópálya... és nem mindig csak a külső sáv - csak a megengedett sebességgel, de azzal lehetőleg mindenhol, ha biztonságos, ez az alapszabály

Miénk a pálya, az autópálya… és nem mindig csak a külső sáv – csak a megengedett sebességgel, de azzal lehetőleg mindenhol, ha biztonságos, ez az alapszabály

Mindenki megvan, indulhatunk. Zoli szép óvatosan megmozdítja tizenkét méteres bálnácskánkat, alig pár perc alatt átsiklunk Bodapest vasárnap délelőtti laza forgalmán, és hamarosan már az autópályán haladunk. Ezerötszázon, hatosban, csodásan duruzsol a Tourismo, én az idegenvezető lehajthatós kis székén foglalok helyet, és miközben élvezem a suhanást, a szemem sarkából igyekszem ellesni minden figurát Zolitól, hiszen minden pillanatban ott zakatol az agyamban, hogy “mindjárt” én következem… nos, ez a mindjárt azért még bő három óra, majd valahol Csehország táján várható a váltás – én viszont nagyjából egy napja másra se gondolok, csak arra a pillanatra…

Egy szusszanásnyi pihenő Csehországban - ha mindenki elszívta a cigijét, teljes nyugalmat kérek: én jövök...

Egy szusszanásnyi pihenő Csehországban – ha mindenki elszívta a cigijét, teljes nyugalmat kérek: én jövök…

Megállunk az első pihenőre, egy kicsit szusszanunk, és már veretünk is tovább, hiába, több mint kilencszáz kilométer a nagyjából hetvenes átlagot tudó busszal időben sem csekélység, hajrá…

Minden szép eseménytelen: Zoli is úgy megy, hogy ha valaki kitenné a jól kitöltött pohár sörét a kis asztalra, tízezer kilométeren sem löttyenne ki egy csepp se – minőségi munka, így kell ezt csinálni. Így akarom csinálni… így fogom csinálni… majd egyszer, valamikor, valahol, a távoli jövőben… ööööö… hogy mit mondasz, Zotya? Micsoda? Hogy akkor most, ennél a parkolónál? Hogy cseréljük a korongot a tachográfban? Én jövök… Persze… Aha… értem… oké… húsz perc… Rendben, uraim, akkor mindenki a fedélzeten? Köszönöm… Zárom az ajtókat… Indulunk…

Csak ránézek erre a képre, és sajgón hiányzik az egész... a francba... egy újabb kíméletlen szenvedély az életemben... no sebaj, ettől szép

Csak ránézek erre a képre, és sajgón hiányzik az egész… a francba… egy újabb kíméletlen szenvedély az életemben… no sebaj, ettől szép

És akkor bezöttyenek az ülésbe, megnyomom a megfelelő gombot, a motor a szokott nyugalommal duruzsolni kezd, és mintha csak ugyanez a kapcsoló lenne az én agyam izgalomközpontjának kikapcsolója is – a pulzusom egy másodperc alatt hetvenre zuhan, és nagyon szép nyugis sofibásan jön a kuplung, váltó, tükör, kézifék, kormány, tükör, jobbhátsósaroknézés, és tükörsimán elindulunk, méltóságteljesen végiggurulunk a parkolón, aztán egy szimpla gyorsítás, és máris a sztrádán gurulunk…

Egy kis útépítés, szűkület - kopasz sofibák álma: de aztán, amikor túl vagy rajta... huhú... de nagy érzés...

Egy kis útépítés, szűkület – kopasz sofibák álma: de aztán, amikor túl vagy rajta… huhú… de nagy érzés…

Időnként a belső tükörbe pislogok, vizslatom, sejtheti-e valaki zöldségemet – de aligha: húsz perc múlva minket leszámítva olyan szépen alszik mindenki a buszban, mint a 42. számú összevont óvodai egység Mackó csoportjában ebéd után.

Milyen jó is így, mondom magamban/magamnak, kezdésnek ez a pazar, itt, a sztrádán egy kismajom is elvinné a buszt, legalább szokom egy kicsit a dolgokat, mire sűrűbb lesz, már van bennem pár száz kilcsi. Ahogy ezt végiggondolom, nyolcvanas, majd hatvanas tábla – kezdődik az útépítés, szűkülő sávokkal… Ühüm… Hát akkor hadd szóljon.

Lassításkor jobb kéz finoman kattintgatja a retarder karját - igazi művészet jól játszani vele

Lassításkor jobb kéz finoman kattintgatja a retarder karját – igazi művészet jól játszani vele

Két méter ötven a mi szélességünk, nagyjából két méter hetven lehet a jobb oldali (nem gumi) bóják, és a másik oldalon a sávot szegélyező, enyhén lejtős vízelvezető árkocska között – utóbbira nem nagyon kéne rámenni, azt jól sejtem, kicsit meg tudná ingatni a tonnákat, de a bóják sincsenek túl távol… Kopasz sofibá pillázik rendesen, jár a szemem ide-oda, mint a reklámmacskának, szerencsémre nem csak holmi kis száz méteres szakaszról van szó: vagy nyolc kilométeren át gyakorolhatom a szűk sávban haladást – na, azért csendesen kifújom a levegőt úgy három percen át egyfolytában, amikor baj nélkül kiérünk a végén…

Vége a pályának, cserélünk és egy kisebb úton folytatjuk, a hegyeken át: szinte minden parkoló zsúfolásig van a hétvégi stop miatt veszteglő kamionokkal

Vége a pályának, cserélünk és egy kisebb úton folytatjuk, a hegyeken át: szinte minden parkoló zsúfolásig van a hétvégi stop miatt veszteglő kamionokkal

Jólesően szétárad bennem az önbizalom, még jobban feloldódom, és elkezdem igazán élvezni a dolgot, egészen lazán előzök meg néhány cammogósabb kamiont, hiába no, azért csak 400 lóerő fura ura vagyok – és persze figyelek, koncentrálok, hogy minden moccanásunk vajpuha és sima legyen, ha meg nagy ritkán lassítani kell valamiért a húszpár tonnát alattunk, használom nagy kedvencemet, a retardert, leánykori nevén tartósféket… Prágához érve már van a lábamban pár száz kilométer, és ez jól jön a délutáni csúcsban a három-négysávos, járművekkel tömött körgyűrűn.

Vörös téglás kis házak, keskeny, szűkítőkkel nehezített utacskák Cottbus előtt

Vörös téglás kis házak, keskeny, szűkítőkkel nehezített utacskák Cottbus előtt

Aztán hamarosan véget ér a sztráda, és mi ismét cserélünk, kimondhatatlan érzés, hogy eseménymentesen lejárt a négy és fél órám, így aztán Zoli megy át a hegyeken, én meg őszintén irigylem érte, mert remek tájakon, jelentékenyen kanyargós szakaszokon, lejtőkön, kis falvakon haladunk keresztül.

Kis utcában van a Jugendherberge, ahol éjszakázunk - fél busszal a járdára húzódunk, hogy elférjenek az autók

Kis utcában van a Jugendherberge, ahol éjszakázunk – fél busszal a járdára húzódunk, hogy elférjenek az autók

Menet közben kiderül, hogy Berlin előtt be kell még lépnünk Cottbus-ba, felveszünk valakit, másvalakit meg lerakunk – ez viszont azt jelenti, hogy Zoli (akivel eddigre már igencsak egy hullámhosszon muzsikálunk) nem viheti végig a buszt (yessssssss!!!), úgyhogy a röpke utasfelvételt követően már én ügyeskedem vissza magunkat a sztrádára a keskeny és útszűkítőkkel nehezített utacskákon át, és ugyancsak rám vár a késő esti Berlin, őszinte örömömre. A várostáblától még 29 kilométerre, a német főváros egyik külső kerületében terül el a szállásunk, egyébiránt egy igazi Jugendherberge, azaz ifjúsági szálló – de hadd mondjam el mindenekelőtt, milyen jó először érezni, hogy isteni egy világvárosban vezetni egy ekkora monstrumot: ahogy a tankönyvem mondta, tényleg a forgalom karmestere lehetek, akire mindenki figyel.

Egyszerű, tiszta és olcsó: a német/osztrák ifjúsági szálláshálózat simán csak zseniálisan működik, hosszú évtizedek óta

Egyszerű, tiszta és olcsó: a német/osztrák ifjúsági szálláshálózat simán csak zseniálisan működik, hosszú évtizedek óta

És ezzel élni több mint jó – visszaélni nem elegáns, tehát tilos. Hab a tortán, hogy a szállócska egy keskeny kis utcában található, épp mint az Andrássy út melletti kis szervízút: balról platánok, jobbról, valami építkezés miatt konténerek szűkítik tovább a rendelkezésemre álló teret – bátran mondhatom (én legalábbis érzem), a közönség lélegzetvisszafojtva figyeli, beférünk-e, öt-öt centi a tükröknél, néha kevesebb, de azért megvan… Egy kis ötperces vastaps talán nem esett volna rosszul, de így se rossz: láthatóan mindenki kötelező minimumnak tekintette a produkciót.

Egy utolsó kép még, mielőtt felmennénk, naná

Egy utolsó kép még, mielőtt felmennénk, naná

Ez aztán nap volt a javából, Boda kapitány maradéktalanul boldog… A srácok lepakolnak, mi elvégezzük a műszakzáró rutinokat Zolival, s hamarosan átvesszük a szobakulcsunkat, egy egyszerű, de remek kis kétágyast kapunk, minden oké. Másnap estig elvileg semmi dolgunk: hogy hogyan telik el a szabadnapunk Berlinben, miként jutunk át azután Düsseldorfba, arról legközelebb… az én idő előtti, kalandos hazautamról meg überlegközelebb – az időpont-kitalálás jogát továbbra is fenntartom… addig is, hajrá busz…

 

(A mai adag végén egy kolléga, Nepálból – egy kis mobiltelefonálás nélkül nem élet az élet ott sem: éééés… igen, a bal oldalon ott A Lány, Aki A Világon Minden Sofibá Mellett Ott Áll, kivéve persze engem…)

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (31 lövet, átlagosan: 6.97 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

11 komment

  1. Hatlövet szerint:

    Nagyon jó volt ez a rész is András.
    Akkor most a kopasz fel van avatva, ha jól emlékszem a hajósoknál áthúzzák őket a hajó alatt.
    Buszosoknál nincs ilyen szokás?
    Várom már a történet folytatását is.

    • Boda Kapitány szerint:

      Az a hajósavatás ismereteim szerint inkább kalózmódszer volt, és akit áthúztak egy akkora hajó alatt, az többnyire már nem bontakoztatta ki a további karrierjét… azt meg nem tudom, itt van-e valami hagyomány: majd teremtünk, ha nincs… Mire a Körte elkészül, kitalálok valami szaftosat… :-)

  2. rizsapista szerint:

    Esküszöm, jobban izgultam – útszűkület,szűk utcácskák – , mint Te! Még mindig izzad a tenyerem! “Csak” úgy vezess, ahogy írsz, nem lesz gond, szál sem! :)

    • Boda Kapitány szerint:

      Az útszűkület az tényleg elég meredek volt elsőre, pláne hogy tartani kellett a tempót, nehogy valakinek feltűnjön a “zöldségem”… :-) Most már viszont nincs, amitől félek – megfontoltan/átgondoltan minden helyzet megoldható szépen, ráadásul direkt élvezetesek a szakügyi kihívások… úgyhogy várom az újabbakat…

  3. ePresmájrém szerint:

    Újabb szenvedély az életedben, de ezért fizetnek is. Lehet duplán élvezni!

  4. HCS szerint:

    Annyira jól írsz, mindig feldob, ha olvaslak! Várom a következő részt! A Lány meg biztosan felszáll majd arra a buszra egyszer…

  5. LTy/i szerint:

    Szia Kapitány!
    Igazán élveztem a mai sofibás beszámolódat! :)
    Az pedig kiváltképpen tetszett, hogy a 15. képeden felfedeztem a HL emblémáját, mintha az útra festették volna…pedig nem is… ;)

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


6 × kilenc =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz