Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


23 szeptember
9komment

Sofibá bekezd… (I.)

Az egyik legbiztonságosabb típus: én nem ilyenre kaptam a megbízást

Az egyik legbiztonságosabb típus: én nem ilyenre kaptam a megbízást

Röpke, kiemelkedően eseménytelen életem során jól megfigyeltem már, hogy a legkomolyabb történések akkor következnek be, amikor a legkevésbé számítok rájuk. Példának okáért pár hete ücsörgök otthon egy álmos szombat délután, merő véletlenségből épp a kedvenc buszsofőrös játékommal játszom a gépen, azaz edzek, mint rendesen, annál a küldetésnél járok, amikor a „városi hatóságok” felkérnek (naná, hogy engem), vigyek már át a városszéli börtönből tizenkét zsiványt a bíróságra – na, egye fene, tűrhető gázsiért (bár erről nem esik szó, de sejthető) elfogadom a felkérést, pláne hogy a közlekedési szabályok nem vonatkoznak rám, a lényeg, hogy minél gyorsabban ott legyek, és kövessem minél szorosabban a kísérő helikoptert… na, pont a híd után nyomatom be a szűk jobbosba hűséges háromtengelyesemet, amikor megszólal a telefonom… Francba… Nem a városi hatóságok, kétségtelen… de… tíz másodpercen belül kiderül, felkérésem jött, az első komoly… „Németországba kéne menni, holnap reggel indulnál, hetedikéig, a Tourismóval, négy kézben, egy kollégával…” – mondja kedvenc buszos cégem főnöke, a többit már nem is nagyon hallom, úristen, Mercedes Tourismo, Németország, én, holnap reggel… Valahogyan még elhebegem, hogy kis időt kérek, hogy megnézzem, lenne-e valami egyéb dolgom, aztán úgy-ahogy elköszönök, lenyomom a telefont, és pihegek. A rabok türelmetlenül várják, hogy vigyem már őket tovább, de eszem ágában sincs – alapjáraton dohog a játékbusz.

Hirdetés
Viszem a börtöntöltelékeket, jobbra egy rendőri áteresztőpont... de már csak állok, és lelki szemem előtt csak az igazi busz lebeg...

Viszem a börtöntöltelékeket, jobbra egy rendőri áteresztőpont… de már csak állok, és lelki szemem előtt csak az igazi busz lebeg…

Úgy érzem magam, mint egy szende kislány, akit este tízre randira hívott a fiúja a Szalki-sziget szélén húzódó csalitos mellé kulturális célzattal: elég pontosan tudom, mi vár rám, azt is csalhatatlanul érzem, hogy nagyon jó lesz, de azért éppen úgy kétszáz a pulzusom – és bennem is az a kérdés dörömböl, vajon tényleg jól fogok-e csinálni mindent…  És vajh mit fog gondolni a kolléga úr, akivel megyek, ha kiderül, hogy… hát igen, legalább magunkkal legyünk viszonylag őszinték, ugyebár, nos hát, egyszer úgyis kiderül majd, hogy a legkomolyabb buszos gyakorlatom mind ez idáig a gyakorlati vizsgám, amikor is összesen 68 súlyos kilométert teljesítettem, a Dunaújváros-Solt-Dunaújváros viszonylatot hibátlanul abszolválva, ami persze nem akármilyen vértezetet ad a leendő sofibá egójának, no de azért mégis…

Ő az: hogy egészen pontos legyek, egy ilyen Tourismo vár rám, ha igent mondok végre

Ő az: hogy egészen pontos legyek, egy ilyen Tourismo vár rám, ha igent mondok végre

No és mit szólnak majd a kedves utasok, ha kipattan, hogy épp ők a szerencsés kiválasztottak, akik egy csodásnak ígérkező karrier bimbódzásánál jelen lehetnek széles hátam mögött… Egy Budapest-Berlin távon, ha jól saccolom, kicsit komolyabb helyzetek ígérkeznek alighanem, mint mondjuk a piros traktor kikerülése Kisapostag előtt az egyenesben, bár az sem volt azért piskóta ám… No de… mindenekelőtt… itt, azaz még ott a csodás Tourismo, amin, ha minden igaz, most első ízben nem utas, hanem a bal első ülésen helyet foglaló világok ura lehetek… ha…

Ennek a sárga apróságnak az Amszterdamból történő hazakormányzásáról - hála annak a ténynek, hogy egy jogosítvány öt hét alatt készül el - például sikeresen lemaradtam. Kérdezzétek meg, fájt-e...

Ennek a sárga apróságnak az Amszterdamból történő hazakormányzásáról – hála annak a ténynek, hogy egy jogosítvány öt hét alatt készül el – például sikeresen lemaradtam. Kérdezzétek meg, fájt-e…

No… szedd össze magad, András fiam, ábrándozás helyett nézzük, mi áll a naptárban a héten… azt mondja, hogy… Érsekújvár, hokimeccs, első a szezonban… tyű… ez nagyon fáj… ráadásul félig-meddig már meg is beszéltük a Lacival, aki a hokisok utaztatását szervezi, hogy a csapatbusszal megyek, mert akkor út közben kicsit beszélgethetünk a sofibával, hogyan és mint is van ez az egész… oké… na, igaz, egyelőre azért senki nem hívott, és beszélgetés helyett, ugye nem kell magyaráznom, csak jobb lenne pár nagyságrenddel, ha mindjárt élesben is tesztelhetném magam egy kicsit…

Az első szerelem, a "tancsibusz": akármin ülök majd, emlékezni fogok rá - és kitűnő oktatóimra, Esztire, Attilára... és még sokakra...

Az első szerelem, a “tancsibusz”: akármin ülök majd, emlékezni fogok rá – és kitűnő oktatóimra, Esztire, Attilára… és még sokakra…

Közben kinagyítom a Mercedes Tourismo-fotóimat, nézegetem, aztán meglesek még párat, egy videót mellé, üzem közben… ah… mesés… És buszti közben szépen eszembe jutnak kedves mestereim, Eszti meg Attila tanácsai, ötletei, történetei, és azt gondolom, igen, hát persze hogy bele kell nyesni, túl kell esni ezen is, a következő már jobb lesz, az az utáni meg még inkább, akárcsak… de ezt már említettem, a jó kislány esete, ugye… Akkor ott van még a Pista, akihez pedig bejelentkeztem pizzafutárnak, pont elvállaltam a keddet meg a hétvégét, hát a kedd akkor ugrik… de ő ugye a barátom, száz éve, és azért az, hogy ha most ki is tolok vele, mégis megértse, hogy most mennem kell…

Sofibá junior pár hónapja mindössze, miközben igyekszik elsajátítani a rutinpálya feladatait...

Sofibá junior pár hónapja mindössze, miközben igyekszik elsajátítani a rutinpálya feladatait…

Akkor ez is pipa, semmi gond… na… turi-turi-turizmó, pampararamm, hiphip… yes… és akkor lesújt a villám, eszembe jut, hoppá, übercseszdmeg, megafakk: pénteken este nyílik a fotókiállítás – a mindennél keményebb ügy, hogy az enyém… És egyáltalán nem hetedikén, hanem hatodikán – és előtte egy nappal be is kell rendeznünk… És, lássuk be szép tárgyilagosan, elég hülyén venné ki magát, ha a saját kiállításomról hiányoznék – amit továbbmenőleg én magam nyitok meg magamnak – meg persze a kedves közönségnek, amennyiben kegyeskedik elfáradni… Vagyis: nem megyek Németországba.

Te vagy a fény az éjszakában - egy tömegbe szürkülő thai buszocska...

Te vagy a fény az éjszakában – egy tömegbe szürkülő thai buszocska…

Amikor idáig eljutok a gondolkodásban, virtuálisan, belül már keservesen zokogok. Mert pontosan tudom, hogy most visszahívom a főnökömet (akivel sajnálatosan még el se tudtunk jutni eddig a státuszig), megmondom neki, hogy ezt a melót se tudom elvállalni, mert… izé… érted… kiállításom lesz (amúgy is, eleve mennyire elképesztően vicces már a helyzetem, nevezetesen hogy sofibá fotókiállítással meg bloggal, na, ezeket nehezen fogom majd mesélni/megértetni a sofőrvárókban, de minima mindenki hülyének néz majd, erre korábban is gondoltam már, mellesleg ez utóbbiban évtizedes gyakorlatom van, úgyhogy annyira azért nem izgat), ő természetesen le fogja tenni a telefont, és soha többé nem hív, teljes joggal – kinek kell egy fotós-irkálós-motorozós, null kilométeres sofibá, akinek soha nincs ideje és lehetősége elvállalni megbízatást…

Nem lenne tán helyesebb először egy ekkorával megpróbálni? Anyukám biztos erre szavazna...

Nem lenne tán helyesebb először egy ekkorával megpróbálni? Anyukám biztos erre szavazna…

Mindegy, akárhogyan színezem is: végül persze összekapom magam, kézbe fogom a telefont, és hívom az emberemet, mert változatlanul az a merőben, már-már tarthatatlanul korszerűtlen nézetem, hogy ha nem is a legjobb, és sőt mi több: nekem valamiért mégis, továbbra is a legkézenfekvőbb az egyenes út. Szóval hívom, elmondom egyszerűen, mi a szitu, és várom a sorsom… Tíz másodperc: „És akkor addig jó? Ráérsz? Mikorra kéne itthon lenned?” Öhmm… izé… csütörtökre valamikor… – makogom, mire a másik oldalon csak annyit mondanak: „Oké, akkor kimész a busszal Berlinig és/vagy Düsseldorfig, aztán majd hazahozunk valahogyan.”

Ezt mondjuk sajátnak, a Hippy Tours Inc. vezércsillagának nagyon el tudnám képzelni... Jönnétek???

Ezt mondjuk sajátnak, a Hippy Tours Inc. vezércsillagának nagyon el tudnám képzelni… Jönnétek???

Fogom a telefont, állok nagyon hülyén a szoba közepén, nem mondhatnám, hogy nagyon képben vagyok: legszívesebben ordítanék, annyira tetszik az egész sztori – aztán egy kicsit ordítok is, de persze csak úgy szép halkan, magamnak, bent, ahogyan szoktam ilyen sorsdöntő pillanatokban… aztán azért szépen felhívogatok minden fontos embert, és elmesélem, mi vár rám… De még mesélés közben is kétszáz a pulzusom szerintem… És felpakolom a fácséra három viccesnek hitt mondatban, a szép Mercedes-képpel egyetemben, hogy sokan drukkoljanak – mert ha valaha, hát most tényleg nagyon nagy szükségem lesz rá… Főleg amikor először elhelyezkedem a vezérállásban… De addig még van néhány teendő, méghozzá sebesen.

Poénos festésben még a svájciak is tudnak ezt-azt

Poénos festésben még a svájciak is tudnak ezt-azt

Pakolásban/készülődésben szerencsére Európa-szinten jegyeznek. Alvásból indulva két-három percen belül tudok az utcán lent lenni (párszor volt alkalmam tesztelni élesben), ha szükséges, plusz három perc árán egyszerű poggyászt is összeállítok – egy félóra alatt viszont már teljes menetfelszerelésben állok elébe lényegében bármilyen bevetésnek: estére tehát simán összerakom a kis cuccot, megspékelve kamerával, fényképezőgéppel, olvasnivalóval… még a boltba is sikerül leugranom, veszek némi szendvicsnek valót, össze is készítem, plusz a szokásos három banán, pár kis víz.

Már a helyszínen, hajnalban, in situ, a GÉP mellett...

Már a helyszínen, hajnalban, in situ, a GÉP mellett…

Időközben megkapom a “másik két kéz”, Zoli számát – fel is hívom, beszélünk pár szót, így elsőre mindenképpen szimpatikus, és attól se kap sokkot, amikor megmondom, teljesen “zöld” vagyok: a lényeg, hogy másnap reggel hatkor találkozunk, csekkoljuk a buszt, kitöltögetjük a papírokat, kényelmesen, ne kelljen kapkodni, hétkor elindulunk, és háromnegyed nyolckor az Andor utcában felvesszük kedves utasainkat, akiket Németországba  szállítmányozunk. Egyelőre ennyi biztos: merthogy a buszozásban elég sok az improvizáció, tudom meg Zolitól. Másnap reggel ez a tétel elég fényesen be is igazolódik – amikor is fél hét után nem sokkal kiderül, még tankolnunk kell, továbbá felvenni egy pótkereket a Maglódi úton… ja… de kicsit most még előző este van, amikor viszont képtelen vagyok elaludni az izgalomtól, de aztán kényszerítem magam, elvégre is hosszú nap vár rám, olyan élményekkel, amikről még fogalmam sincs… Például reggel még tankolni kell a buszba, meg felvenni egy pótkereket a Maglódi úton… Képzeljétek, bevertem a fejem valamelyik nap az ágydeszkába, de szerencsére semmi bajom… És akkor innen megyünk tovább legközelebb – e pillanatban pontosan nem tudom, mikor: elvégre is nem menetrend szerint, hanem különjáratban haladunk, Berlin felé. Majd, remélhetőleg még a héten…

(Szórakoztatásból egy sofibás mestermunka a számos fellelhetőből a végére…)

 

 

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (31 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

9 komment

  1. márk anna szerint:

    Nagyon szeretem az írásaidat András….Kifejezetten aranyos ez az izgulós,első út…a készülődés….minden..

  2. rizsapista szerint:

    Na végre, Sofibá, na végre! :)

  3. Kurucz Gergely szerint:

    Ez a youtube-bejátszás a forgalmi vizsga része? Csak mert nem ismerős a hely ÚÁO és Solt között. :D

  4. Hatlövet szerint:

    Tetszett…tetszett….tetszett!
    Én már akkor láttam hogy profi vagy, amikor találkoztunk a Kallós-Dózsa kereszteződésben és simán észrevettél mikor Te balra nagy ívben én jobbra kis ívben. Ja és simán észrevettél! Tanulóként, gyakorlati vizsga előtt!

  5. ePresmájrém szerint:

    Egyre fokozódó idegtépő történet!

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


+ kettő = 10

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz