Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


31 augusztus
12komment

Feldobnánk a tányért, elkapnánk a tányért…

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenkét éves rovatunk mai, e helyütt már nyolcvanharmadik kiadásában először egy szerintem meglehetősen mulatságos kínai ügyet említünk: egy Honan tartománybeli állatkertben egy kutyát állítottak be az oroszlán posztjára, a leopárdok helyén átfestett rókák sunnyogtak, kígyók helyett pedig “borotvált és pikkelyesre festett patkányok” várták a hiszékeny nézőket… A beszámoló szerint előfordult, hogy az “oroszlán” el is ugatta magát… Kici, ócó – két röhögés közben próbálom felidézni, vajon minden rendben lehetett-e a pandaparkban, amit Csengduban látogattam meg 2007-ben… Aztán: megnéztem, még ma, azaz augusztus 27-én  is jelentkeztek arra az állásajánlatra, amellyel Németországba kerestek mosogatót/pultost – a hirdetést március 17-én adták fel, több százan jelentkeztek rá, a szövegben mindössze minimális információt rejtett a feladó, a fizetésről példának okáért egy árva szó se esik. Mégis vonzó, mégis sorba állunk és bármit megadnánk érte, hogy mi legyünk a kiválasztottak – én továbbra is rémesen szomorúnak érzem, hogy így van, pedig pár hónapja engem se sok választott el tőle, hogy ugyanebbe vágjak… Hogy miért? Szerintem nem nagy kérdés. Egymillió új munkahely árnyékában, 47 ezer forinttal. Végezetül egy kis aktuális rovarhelyzet a lakásomból, megfejelve egy újabb elképesztő ufó-rejtéllyel: a slusszkulcsomat ugyan nem hozták vissza a kis szemetek, a kamerám tapadókorongját viszont annál inkább… Elmondom, hogy esett, és ha valaki tud más megoldást, tisztelettel és izgatottan várom. Ahogyan most minden érdeklődőt odabent: gyertek.

Hirdetés

* Kutyát mutattak be oroszlánként egy kínai állatkertben.

Legyünk azért tárgyilagosak: nem holmi szálkásszőrű pincsre bízták a király szerepét – a tibeti masztiffról gondolták úgy a Honan tartománybeli állatkertben, hogy meg fog felelni erre a feladatra. Ráadásul a masztiff kétségkívül lényegesen olcsóbb üzemeltetésű, ha szabad mondanom, kicibb és ócóbb oroszlán lehet, mint a valódi, alkalmazásával továbbá lényegesen kisebb a látogatókra leselkedő esetleges életveszély – ha netán beesne valaki a barlangjába, a jámbor, nagy testű kutyus legfeljebb arcon nyalja, hogy hamarabb magához térjen… Mellesleg azért a kiválasztott masztiff sem járt ám olyan rosszul: szegény kutyákkal az ázsiai ország egyes vidékein nem bánnak épp kesztyűs kézzel, mi több, és sőt – a részleteket pedig engedelmetekkel mellőzném, mert tényleg megrázóak, igaz, én álságos mimóza módjára a disznóvágásra is csak a pecsenyesütés környékén szoktam besündörögni, de onnan aztán megbízhatóan teljesítek… A tibeti masztiff egyébként, szó se róla, félhomályban, egy kis hunyorítással, netán pár pohárka mai-tai elfogyasztása után éppenséggel nézhető kisebb testű oroszlánnak: azt viszont már aligha lehetett kidumálni – s a különös állatkertről felröppent hír mellett videófelvétel is bizonyítja, hogy valóban így történt -, amikor a kutyszlán a rácsok mögött párszor elvakkantotta magát unalmában… És megnéztem volna a rókákat is, akiket – nyilván altatásban, és nyilván igazgatói utasításra – leopárdnak festett át néhány kreatív állatkerti alkalmazott: de leginkább talán mégiscsak az érdekelne, milyenek lehettek a kígyók, amiket leborotvált patkányok voltak hivatottak megszemélyesíteni, amiknek a csupasz bőrére pikkelyeket hennázott a személyzet… Hagynék még egy kis időt ennek a terráriumnak az elképzelésére: ha nem röhögtök eléggé, gondolkodjatok el, mert a ti fantáziátokban van a hiba… Véletlennek persze nem mondanám, hogy ez az eset épp a hamisítás fellegvárában történt meg – jut eszembe, amikor pár éve a csengdui piacon márkás karórákat vásároltam: két Rolexet meg egy Breitlinget kértem ki a vitrinből, aztán megkérdeztem, mennyi lesz. Az ember 180 dolláros egységárat rajzolt fel a papírfecnijére, én az egyszerűség kedvéért lehúztam a nullát, és egy egyszerű jelzéssel mutattam, hogy a háromra vonatkozik az ajánlatom – két perc múlva harmincat fizettem, és készen is voltunk. Mellesleg: lehet kacarászni, de az egyik, amire rálátok, a mai napig tökéletesen és pontosan működik, és azért mégse kellett tizennyolcmilliót ledobni érte… Jó, persze, tudom: a hegyikristály fedőüveg, és a többi… rendben. Ja, míg el nem felejtem: fura ez a kutyabőrbe bújt oroszlán – az jutott róla eszembe, hány gigantikus nagyvadnak kiplakátolt lényt csodálunk naponta a mi kis hazai zoo-nkban… Aztán nézed, nézed – az meg unalmában ugatni kezd, és már ki is bukik, hogy csak egy szaros kis kutya: de igaz, a legtöbbet ördögi ügyességgel csóválja valamelyik farok…

* Több százan jelentkeznek egy német mosogatói állásra.

Március közepén került fel a netre a hirdetés, amelyben mosogatót/pultost keresnek Németországba – most, ugyebár lassan szeptember van, de láthatóan mit se lankad az érdeklődés az álomállás iránt. Pedig nem mondhatnám, hogy túl sok részletet árul el a hirdető – hogy értsétek, betűhíven idézem a teljes szöveget: ”Mosogatos vagy Pultos munka Németországba, kicsi nelyv tudás elönyös lenne, szállás meg enni biztositva van.” Kicsi nelyv tudás elönyös, jawohl,  mindegy. Hogy mennyi a pénz, mennyit kell érte dolgozni, hol, kinek, hogyan, tökéletesen mellékes. Sorakoznak a jelentkezők, sokan a német, néhányan több nyelv ismeretével – olyan is akad, akinek német adószáma, bejelentett lakcíme is van… nem tudom, értitek-e, miért hír ez a hír… szóval… hogy van egy munkahely, mosogatni kell – és tulajdonképpen a többi mindegy. Szállás meg enni biztosítva van: ennyi a ma Magyarországán bőségesen elég, hogy valaki úgy gondolja, érdemes pár száz vagy ezer kilométerre lennie az otthonától, a szeretteitől, a barátaitól, meg minden mástól, ami elvileg ide kötné. Illetve, ha úgy gondolja, ha máshogy, nincsen más: csak az ilyesfajta pókfonal-remények. És még illetve: azért természetesen, ha kiírva nincs is konkrétan, nagyjából biztosra vehető, hogy Németországban szorgalmas mosogatással legalább ezer-ezerkétszáz euró megkereshető havonta, ez pedig már kis híján egyharmad államtitkár-helyettesi fizetés, persze a hamarosan várható harminc százalékos emelés előtt, legfőbb ideje volt, mi sem természetesebb, én kérek elnézést, hogy szóba hozom. És ezer euróból, ha a szállás meg az enni biztosítva, lényegében ezret félretehet a szerény magyar, amiből esetleg eltarthatja az ezer kilométerre élő családot. Mert otthon, ha innen nézzük, itthon, erre sajnos elég kevés a sansz. Ismerem a dilemmát, említettem is valamikor, bő egy éve: nekem se sok hiányzott, hogy lelépjek, és egy hangulatmentes kis tiroli síszálló hátsó traktusában kezdjem el a halhatatlan Pierre Richard jelenetet élesben eljátszani: Feldobom a tányért, elkapom a tányért… és a többi… Mert ugyan mi veszítenivalóm lehetett volna? Álomgázsiért ténykedtem és ténykedem itt – félre ne értsen senki, nem panaszkodom, ez van, valamiért továbbra sem húzóágazat a blogírás, nehezen, pontosabban egyáltalán nem piacosítható a még oly jó szó is, és bármennyire is lenyűgöz, milyen sokan ragaszkodnak ahhoz, amit fáradhatatlan segítőtársammal, Suszterrel művelünk ezen a játszótéren, milyen sokan dicsérik ezt s azt a dolgozatot szóban, írásban, valahogy még soha nem mondta a boltban a pénztáros néni: “Ó, Boda úr, tudom ám, milyen népszerű az olvasók körében, úgyhogy tolja csak át azt a két kiflit, a tejfölt, meg a piros Balaton szeletet, a vendégünk volt…” Ehhez képest pedig egy német mosogatói állás – ahol, mellesleg, ráadásul, még meg is becsülnek, a csapat része vagy, emberszámba vesznek, sőt… – a mostani “keresetem” minimum ötszöröséért, bizony álom, kedves mindenki. Tudom, hogy ki kell tartani, tudom, hogy ha mindenki elmegy, akkor izé… csak hát… ha hosszú éveken át azt látod, hogy itt bizony esze ágában sincs senkinek emberhez méltó, élhető (lassan: elviselhető) országot csinálni, leszámítva néhány tízezer embert, akiknek egyre inkább az, akkor előbb-utóbb kissé felmerül az a kínzó gondolat, hogy sajnálatosan csak ez az egy életünk van. És még ebben lenne jó pár normális évet eltölteni, én úgy merészelem gondolni. És piszkosul szomorú vagyok: egyfelől a sok száz mosogatásra jelentkező honfitársam miatt – meg persze azért is, hogy én tavaly nyáron egy paraszthajszállal lemaradtam Tirolról… Na sebaj: így viszont bejöhet a busz…

* Meglett a kamerám tapadókorongja.

Tudom, tudom, kissé belterjes örömhír – nekem mégis az, a javából, hónapok óta ezen stresszeltem, felfogni nem tudtam, hová siríthettem el, aztán három napja egyszer csak… no de előbb még jöjjön pár érdekes rovarhír házam tájáról, csak ínyenceknek… Hát először is örömmel adom hírül, hogy sikeresen megrendeztem az I. Árvaszúnyog Világtalálkozót – egyelőre csak becsülni tudom a durván egy hét alatt durván a lakásomba érkezett hiperaktív kis lények összlétszámát: esténként nagyjából 300 millióan röpködtek vibrálva a lámpám körül, majd három centi vastag rétegben lehevertek mindenhová, amiből én elhamarkodottan arra következtettem, hogy végeztek, ám másnap estére kiderült, csak aludtak egyet, és indult minden előről… Még mielőtt azt gondolnátok, hogy a nyitott ablakon át jutottak be hozzám, közlöm, nem: testméretük miatt a csukott nyílászárókon is cincogva kacarásznak – jó, megengedem, az egyetlen ember vagyok e kies kis honban, aki szabad akaratából kimaradt az össznépi ablakkorszerűsítési programból, kívülről nem olyan szépek az ablakaim, igaz, én viszont kívülről ritkán látom őket, cserébe soha nem kell szellőztetnem, mert mindig szellőztetek, és két éve egyszer, amikor a Duna felől fújt a szél, ugyanígy, zárt ablaknál behullott a hó a konyhaasztalkámra, amibe volt valami romantikusan megejtő, de ez mellékszál, és több komolyságot kérnék ott hátul is. Itt vannak azután a hangyák, a szokott útvonalakon, a fürdőszobám a szakterületük, de nagyon kevesen vannak és nagyon ritkán: szoktam nekik szórni pár morzsát, intenek felém, úgy köszönik meg, és aztán eltűnnek feldolgozni. Jól megvagyunk: a Szilárdéktól tanultam, hogy nem kell harcolni velük, az a jobb út, és igaz. Van viszont most egy új fajom: tisztesség ne essék szólván a vécécsészémben él, nem csodálom, hiszen műtői tisztaság uralkodik a teljes régióban, a légy pedig, mint tudjuk, a legtisztább állat, hiszen egész nap mosdik. Egyébiránt egészen aprócska kis légyről van szó, korábban azt hittem, gyümölcslégy, de nem, még annál is kisebb, és már korábban is találkoztam vele, nagyon helyes kis állat, de komolyan mondom – na ez a vécés változata viszont akkora király, hogy például a kánikula idején láttam, hogy úszni is tud, és onnan száll fel, mint a hidroplán, amúgy, normálisan az ülőkén mászkál, és olyan szelíd, hogy szinte megsimogatni is hagyja magát. De van ennél is fontosabb hírem: megvan a kamerám tapadókorongja, amit július óta eszelősen keresek, 18 négyzetméteres birodalmamat pont ezerszer túrtam fel keresztben-hosszában, mindent, de mindent átkutattam, sehol. Három napja itt ülök a gépnél, ahol most is és amúgy mindig, a kis asztalnál… na, javában ihlek, elnézek az asztal sarkára… bazz… ott a tapadókorong: egy harminc centis, állvánnyal, csavarokkal ellátott kütyü, tehát nem olyasmi, ami nehezen észlelhető. Ott áll, büszkén, kihívóan, mint hadd ne mondjam mi a hadd ne mondjam hol – és ennyi. A tapadókorongom. Az asztalon: amit pont ezerszer néztem át, négyzetcentiről négyzetcentire… Na neeeee… Ha most azt mondjátok, nem az ufók vitték el leméretezni, mert nekik is kell valami a kis kamerájukhoz, s nem ugyanők hozták vissza valamelyik nap, amikor lent voltam a Balatonon, nem vagytok igazi olvasóim… S hogy miért pont tőlem vitték el a tapikorit? Hát mert múlt télen, még a slusszkulcsom ellopásakor rájöttek, hogy velem bármit meg lehet csinálni…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (26 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

12 komment

  1. ePresmájrém szerint:

    Hamisítás ide hamisítás oda az eredeti kínai a legjobb. Takarítói állás elnyeréséhez kormánymeghízotti odaszólás kell. Hogy is van? 1 000 000 új munkahely? Ez igazán megnyugtató hogy meglett a tapadókorong, szólj ha az én sziloplaszt kinyomóm is meglesz! Kösz!

  2. Almann Sándor szerint:

    Csak egy tipp, hátha…
    Az asztal sarkára írj valami köszönet-félét, s juttasd eszükbe, kéne a slusszkulcs is. Esetleg egy méltányos csere is érdekelne.

  3. rizsapista szerint:

    Kapitány!

    A lakni, és enni, az nagyon kevés! Kell(ene) munkába járni, tisztálkodni, ruházkodni – meg egy apróság -, ÉLNI! Nem, nem mindennapi tivornyás színházlátogatásra gondolok,nem. Talán egy kis internet hozzáférés, haza telefon, esetleg újság, könyv, séta egy fagyival…ilyenek. És máris ott vagy, hogy ötszáz lesz abból az ezerből. Ezer kilométerre, egyedül… Nos, én is szomorú vagyok. Én azért, mert a sorban állók cseberből vederbe kerülnek ( na jó, esetleg! egy fél számmal nagyobb vederbe ),és ezért képesek bármit, de szó szerint bármit feláldozni. Tegyék, az ő dolguk. Csak annyit kérek szépen, akkor a nálunk szerencsétlenebb országokból ide érkező ” pultos/mosogató ” jövőben reménykedők ugyan annyi megértést kapjanak, mint a fenti jelentkezők.

    • Boda Kapitány szerint:

      Szándékom szerint magam is arra próbáltam volna utalni, hogy az a különösen nagyon szomorú, hogy már ennyi miatt is simán sorba állnak az emberek, augusztus végén még három reménykedő kérdőjellel írják a márciusi hirdetéshez, hogy aktuális-e még… és nem a Karib-szigeti gondnok állásról beszélünk… Mellesleg: ha “csak” ötszáz eurót tudnék félretenni havonta, sajnos, meg kell mondanom, az se fájna annyira… És még sajnos: aki kimegy, aki ott van a családja miatt, az igenis elrakja az ezret, mert muszáj… Tudom, hogy ezekben a dolgokban kivételesen nincs köztünk egyetértés, de hidd el, több dolgot gondolok veled azonosan, mint látszik… Bár ezt te is tudod… :-) Písz

  4. K.Tamás szerint:

    Kedves Kapitány!
    Itt most azt gondolom,hogy vitatkozni fogunk.
    Ugyanis.
    Én a magam részéről ezzel a “rizspistával “totál egyet értek.Mert szín tiszta igazságot írt le.Szerintem az 500 környéki eurót azért már itt is meg lehet keresni.Na persze nem kis városunk helyi viszonylataira gondolok,nem,még véletlenül sem.Mert itt azt olyan keresi csak meg,aki valamilyen szinten hátszeles,és/vagy 3 helyen dolgozik,persze ha van módja rá.De hidd el légyszíves,hogy ekkora összeget már itthon is meg lehet keresni és itthon vagyok,magyarul beszélek.
    A másik.
    Van egy haverom,aki a nyugati határszél egyik településén él.Sokat és gyakran jár át az osztrák sógorokhoz és ömleng,hogy itt ez csak ennyi és annyi,mert bezzeg nálunk…
    Ez lehet,hogy igaz,sőt biztos,de azt szoktam neki mondani,hogy először is náluk nem volt 40-45 évnyi marxizmus,továbbá ezek a sógorok,a történelmet ismerve ugye ott b…baltáztak ki velünk ahol csak tudtak,(Rákóczi szabadságharctól,az Osztrák-Magyar Monarchiáig)szóval szó szó,nem is lehet összehasonlítani őket velünk.Mert szerintem ezt se hagyjuk figyelmen kívül.De kb.500 körüli eurót ha az ember ügyes és odafigyel azt itthon is össze lehet rántani.Még egyszer mondom,nem Dunaújváros és környékén!!!

  5. Hatlövet szerint:

    Igen 500 eurót itt is meg lehet keresni, (főleg ha az átlagkereset 700 euró körüli, )a gond csupán az hogy a megélhetés 600 euró.
    Azért más az optikája a dolognak ha 1200 euró keresetből 1000-ből megélsz a többit meg felhalmozod, esetleg az itthoniakat segíted vele.
    Ebben a kérdésben is teljesen egyetértek Andrással és úgy nézem sok százezer magyar honfitársam is, akik között nem csak mosogató hanem diplomás mérnök, orvos, egészségügyi és informatikus szakember is szép számmal megtalálható.
    Akkor most miről is beszélünk? Ja hogy ők is mind hülyék? Mert emberhez méltó életre vágynak maguk és gyermekeik számára?
    Mert nem akarnak 47.000 forintból “megélni” és a kiskirályokat és földesurakat szolgálni?

    • K.Tamás szerint:

      Bocsáss meg!Azt nem hiszem,hogy mondtam volna,hogy hülyék ezek az emberek.Nem!Nem azok.Ha megteheti természetesen menjen,én csak annyit mondtam,hogy 500 eurót itthon is meg lehet keresni.És ennyi…

      • Hatlövet szerint:

        Nem kimondottam neked válaszoltam, de a lényeg az, hogy meg tudsz e élni 500 euróból, ha annyi a kereseted.
        Ha 600 euró a megélhetés akkor nem igazán.
        Én csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy egy dolog a kereset egy másik meg a megélhetés.

  6. Balika szerint:

    Nem az a lenyeg hogy meg lehet-e keresni 500 eurot vagy sem
    aza lenyeg hogy 500 eurobol elsz vagy 500 eurot elsz fel
    Ha az utobbi, az igen gyenge ezresbol is marad 500

  7. dirtydog77 szerint:

    Ami nem kínai az nem is eredeti!

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


5 + = hét

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz