Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


10 augusztus
15komment

Ez az: kőkeményen lecsapni a virággyerekekre

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenkét éves rovatunk mai, e helyütt már nyolcvanadik kiadásában először Bhutánban nézünk körbe kissé, ahol, csak hogy csigázzam kissé a kíváncsiságotokat, a fejlesztési projekteket, új törvényeket nem a parlament vagy az alkotmánybíróság, hanem a Bruttó Nemzeti Boldogság Bizottsága (!) hagyja jóvá. Igen: Bhután ugyan nem különösképpen gazdag ország – a legfontosabb mutatónak viszont nem is a GDP-t, hanem a lakosok boldogságát tekintik. A királyság már 2006-ban is a világ 8. legboldogabb országának számított (ha jól sejtem, ugyanezen lista utolsó helyén tartózkodunk, nulla ponttal…), s a helyzet azóta alighanem csak javult, hiszen ők mindent ezért tesznek. Ozora mellett fesztivált tartottak a XXI. századi békés hippik, vagyis a goások – az utolsó pillanatig kétséges volt, megrendezhetik-e egyáltalán a több ezer külföldit is vonzó összejövetelt, aztán nagy keverés után az utolsó pillanatban engedélyezték a bulit, persze olyan erősségű rendőri jelenlét mellett, ami díszére vált volna bármilyen fél- vagy egész militáns erőszakszervezet parlagfűirtó piknikének is. Mindenkit megmotoztak, voltak, akiktől vizeletmintát vettek, végül negyvenakárhány embert vettek őrizetbe, mi több, szalagcímben olvastam, hogy még egy táskatolvajt is fogtak: legfőbb ideje, hogy rendesen adjanak békés társadalmunk legfőbb felforgatóinak. Végül pár szóban elmesélem, hogyan sikerült folyamatban lévő szabadságom alatt megreggeliznem egy nem is olyan olcsó kis szállodában, mindegy is, hogy hol, de kétségtelenül a Balaton partján – kicsit elmélkedni óhajtok róla, érdemes-e ilyen helyen az egy forintos hektónkénti áron beszerzett narancs juice-t felszolgálni vagy sem, és egyéb borzalmak. Kezdünk, kérem, kapcsoljátok ki a mobilokat…

Hirdetés

* Bhutánban a legfontosabb az emberek boldogsága.

A Kína és India között megbúvó, fél magyarországnyi kis állam ezer éven keresztül teljesen el volt zárva a világtól. A hatvanas évekig nem voltak aszfaltozott utak, gépjárművek, posta, elektromos vagy telefonhálózat. Aztán, 1972-ben Dzsigme Szingje Vangcsuk király került trónra, és ezzel új korszak vette kezdetét. Ő ugyanis a világban általános GDP mérése helyett megalkotta a “bruttó nemzeti boldogság” fogalmát, ami elsőre ugyan elég őrülten hangzik, a valóságban mégis működik. A király úgy gondolta, hogy kicsiny méretük, csekély gazdasági erejük és a katonai erő hiánya miatt kultúrájuk lehet az egyetlen tényező, amely identitásukat megőrizheti. Így, bár az ország teljes megújítását és modernizálását tűzték ki célul, ezt úgy valósítják meg, hogy közben féltve óvják kulturális és tradicionális értékeiket. A nemzeti boldogság rendszere négy pilléren nyugszik: ezek a fenntartható fejlődés, a környezetvédelem, a kultúra megőrzése és a felelős kormányzás. Ezek szellemében határoznak mindenfajta fejlesztésről, mindennapi életük is e keretek között zajlik – s a különös rendszer, hisszük vagy sem, működik. Bár az ország nyugati szemmel nézve továbbra is fejletlen, lakói elégedettek: egy néhány évvel ezelőtti felmérés szerint Bhután a világ nyolcadik legboldogabb országa, egy listán pedig, amely a világ legbarátságosabb városait veszi számba, Timpu, az ország alig hetvenezres fővárosa az előkelő harmadik helyet érte el. A király saját pénzéből utakat építtet, iskolákat alapít, így rohamtempóban számolják fel az írástudatlanságot, s bár saját egyetemük még nincs, a fiatalok Indiában és Angliában tanulhatnak tovább – kell-e mondani, hogy tanulmányai befejezése után legtöbbjük visszatér a boldogság szigetére. Az országban gyakorlatilag ismeretlen fogalom a bűnözés – a Lonely Planet, a talán leghasználhatóbb útikönyv Bhutánról szóló kötete a “Veszélyek” című fejezetben (amely más országok esetében általában több oldat tesz ki) ennyit bír felsorolni: 1. Éjjel esetleg ugatnak a kutyák. 2. A hegyi utak kanyargósak. 3. Magas hegyeken szédülhet az utazó. 4. Az időjárás szeszélyes lehet. A bhutáni rendszer talán legkülönösebb eleme mégis az, hogy a népszerű király 2006-ban önként lemondott hatalmáról, átadta a trónt fiának, aki már egy alkotmányos monarchia feje lett – megalakult az ország első demokratikus kormánya: a demokráciát viszont a nép nem fogadta valami nagy lelkesedéssel. A király egyébként azért szorgalmazta az átalakítást, hogy soha ne kerülhessen gonosz vagy alkalmatlan uralkodó kezébe a hatalom. Hát… ennyi a mai igaz tündérmese, kedves honfitársaim: minden, a magyar viszonyokra vonatkozó esetleges áthallás csupán a véletlen műve…

* Több tucatnyi embert vettek őrizetbe a kedden kezdődött O.Z.O.R.A. fesztiválon.

Szinte érthetetlen lenne az egész ügy, ha nem Magyarországon történt volna. Ja, nagy sebességgel előrebocsátom, nem vagyok kimondottan ráizgulva a goa kultúrára – vagyis én nem igazán vagyok alkalmas rá, hogy pár napon át transzba esve imbolyogjak némi pszichedelikus zenére, a fennmaradó időben pedig hercig kis agyagedényeket korongozzak, gigantikus fa objekteket építsek, vagy a tudat hetedik bugyráról értekezzek szakállas bölcsekkel: ellenben egy cseppet sem zavar, ha másoknak pont ez teszi elviselhetővé a földi létet. Az is lehet, hogy csak az a baj, hogy még soha nem próbáltam – mellesleg pedig az egész ügyet mégis szimpatikussá teszi a tökéletesen ésszerűtlen, woodstockos hippisége. Akkor is kétlem, hogy ma az Ozora melletti fesztivál jelenti a magyar társadalomra fenekedő legnagyobb veszélyt, még ha a rendőrség és az országimázs kártyavárát kétségbeesetten támasztgató úgynevezett közszolgálati média ezt minden rendelkezésére álló eszközzel óhajtja is bebizonyítani. Érdekes volt már a kezdet is: májustól folyt a szervezés, a különféle hatósági és egyéb engedélyek beszerzése – nagyjából az utolsó napig úgy tűnt, minden rendben, amikor is hirtelen bevágott a villám, a területileg illetékes jegyző a rendőrségre hivatkozva mégsem engedélyezi a több tízezres fesztivál megrendezését. Sokan sutyorogtak arról, az ok talán az lehetett, hogy egy igencsak magas rangot elért rendőrtiszt nem kapta meg, ami neki jár – nos, a magam részéről ezt, ebben a makulátlan közélettel megáldott országban, ahol a kormány, hogy egyebet ne mondjak, például épp most rendez korrupció-megelőzési tréningeket köztisztviselőknek, szóval itt ezt még oly élénk fantáziával se tudnám elképzelni. Két-három napig ment a taku és a lebegtetés, a helyszínre közben beérkeztek az első fecskék, pár ezer bel- és külföldi vendég, aztán az utolsó pillanatban kiderült, mégis indulhat a móka. A rendőrség azért halvány jelenléttel biztosította a rendezvényt: alapszintű, szolid átvizsgálást foganatosítottak, melynek keretében nem is nyúltak fel mindenki végbelébe, és beérték a szúrópróbaszerű vizeletvizsgálattal is – negyvenakárhány esetben kábítószerrel való visszaélésre derült fény, és sikeresen elfogtak egy táskatolvajt is. Félreértés ne essék, én nem vagyok épp a drogok barátja, ebben az országban még narkót is szedni a mindennapos történések mellé amúgy is tiszta pénzkidobás: szóval jogos, jogos, jogos minden. Könyörtelenül le kell sújtani a csúnya füvezőkre: bárgyú mosolyuk, összevissza táncikálásuk, korszerűtlen méklávnovór eszmeiségük joggal háborítja fel a végsőkig a becsületes alkoholista, feleség- és gyerekverő, mindentgyűlölő állampolgárokat pláne, de mindenki mást is. Azt csak csendben vetem fel, vajon egy hasonló mélységű vizsgálódás milyen eredményt hozna az ország bármelyik másik tömeges rendezvényén, ahol nyilván kizárólag sajtos pogácsával és aszalt gyümölcsös Jó reggelt-szelettel viszik be a négy napi táncikához a szükséges plusz energiát a résztvevők. Egyvalami biztos: ha jövőre lesz még goázás Ozorán, én tutira ott leszek – egy trombitára csavart alaptörvény lesz nálam, csak mert kíváncsi vagyok, minek minősítik majd. Azt még nem tudom, hová dugjam.

* Megreggeliztem egy kis szállodában.

Bár látszat szerint másfél éve egyfolytában szabadságon vagyok, a valóság nagyon más: néhány helyen megemlítettem már, talán soha életemben olyan galád és kizsigerelő-basáskodó főnököm nem volt, mint amióta szabadfuldokló lettem – most viszont, amikor agyölő negyven fokokkal beköszöntött a kánikula, volt néhány nap, amikor úgy döntöttem, vakációzni megyek. Így jutottam el például a Balatonra, ahol évek óta nem élveztem már a hely kínálta kikapcsolódási formákat, mint például a déli parton a fél napos túra a szügyig érő vízmélységért. De nem finnyáskodom: nagyon is jól éreztem magam a Balcsin, barátokkal voltam, nagyszerű társaságban, többször is, és minden stimmelt. Egy estét egy kis szállodában töltöttem, mindegy is hogy hol, egyszerű és tiszta, barátságos kis hely, mosolygós üzemeltetőkkel. Ügyesen aludtam, majd reggel – mi meglepő – reggelizni mentem, mivel az árban az is benne foglaltatott. Amúgy soha nem reggelizek, ezért aztán ilyen alkalmakkor nagyon szeretek. Kialakult viszont egy rossz szokásom: ahogy belépek az étterembe, rögtön a juice-os ibrikekre vándorol a pillantásom – és amikor (tízből mondjuk nyolcszor) meglátom az átlátszóan halvány, hektónként egy forintért beszerezhető, iszonyatos ízű folyékony műanyagot, az élettől is elmegy a kedvem, nem hogy a reggelitől. Elmondom akkor, mi volt még kapható e legutóbbi brékfaszton. Voltak kenyerek és egyéb péksütemények – kivétel nélkül a legszarabb minőség mind, extra dry. Volt rántotta, ízetlen, zsír- és mindenmentes, szégyenteljes. Volt valami sült kolbász, csak a rozsdamentes tetejét emeltem le, a többit kapásból tudtam. Volt szalámi: a csúcsa a Zala felvágott, fakó színek, gyanús fajták – és volt sajt, a jól bevált növényi jellegű műtrappista. Volt kis dobozos margarin, brrrr – de hopp, megörültem, mellette vízzel teli tál, benne darabolt vaj: aztán arról is kiderült, hogy margarin. Volt a már említett juice. Volt ócska kávé. Volt egyféle tea. Még a paradicsomnak is volt valami borzasztó mellékíze. Volt egy lekvár, darabos sárgabarack, lédig – na, az abszolút ehető minőségben. De azért ez egy kicsit, én legalább úgy érzem, karcsú. Nem volt egyszerű simán dörmögni valamit, amikor kifelé menet megkérdezték, mindennel meg voltam-e elégedve… S hogy miért nem szóltam semmit? Mert ez az a szint, ahol felesleges belekezdeni: ahol fénylő vezérlő csillag a totális spórolás, eszébe se jut senkinek, vajon megéri-e ezret fogni a tízezret hozó vendégen – ja… mármint ha legközelebb is vendég lenne a szerencsétlen. A magam részéről biztosan tudom, hogy soha többet, a környékre se – és, ha jól vettem ki az arckifejezésekből, mások is hoztak magukban bizonyos sarkalatos döntéseket. Csak azt kérem, amikor netán újból kezdődik a “érthetetlenmiértnemjönnekavendégekabalatonra” kezdetű vendéglátós panaszopera, legalább ennek a helynek a direktorát, Herr Sparsamot ne lássam-halljam a kórusban…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (28 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

15 komment

  1. KutyaZX14 szerint:

    …és értetlenül lesi a honi vendéglátós, hogy jöhet ki a szomszédban egy éjszaka (frankó) reggelivel 10-12 euróból.
    naja, ahogy maribá’ mondaná: sokszor nyolc az negyvennyolc.

  2. Hatlövet szerint:

    “A király saját pénzéből utakat építtet, iskolákat alapít, így rohamtempóban számolják fel az írástudatlanságot, s bár saját egyetemük még nincs, a fiatalok Indiában és Angliában tanulhatnak tovább….”
    A királynak szerintem még ott sincs saját pénze, azt is az adófizetők dobják össze neki, de kétségtelen, hogy igen jó és nemes célokra fordítja.
    Ilyen királyt én is eltudnék képzelni, aki nem a néppel való levelezésre meg a nem létező labdarúgásra stadionok építésére fordít milliárdokat miközben gyermek alattvalói éheznek.

    Lehet valami igazságod az O.Z.O.R.A. feszttel kapcsolatban, de én inkább azt gyanítom, hogy az egykori olajszőkítő barátunk lehet hogy már kábszerben utazik, oszt hogy adja már ki magát, hogy idejön a sok ezer holland meg belga aztán hozza magával a jó anyagot és nem tőle veszi.

  3. Lajoska szerint:

    Szerintem itt magyarban is magas a boldogság szint csak nem mutatja az ember. Ha csak azt veszük figyelembe hogy biztonságban vagyunk és nincs itt drog meg ilyesmi már minden ok meg van a boldogságra. Az álandó fejlődés és jólét az ami engem földobb, csak nehogy a végén a semmibe hupanjak. Vagy egy jó kis balatoni hotelba? Példádból okulva, mindegy.

  4. Caci szerint:

    Azért az az éjszakai kutya ugatás elég durva… volt már hozzá szerencsém… :)

  5. K.Tamás szerint:

    Helló Kapitány!
    Nagyon rövid leszek,ha nem baj…
    MARHA NAGY VOLTÁL és PISZKOSUL TETSZETT!!!
    Le a kalappal,csak így tovább!

  6. DonCarlo szerint:

    Az a boldogságjelző nálunk nem működne. Legfeljebb bizonyos tájidegen egyéneknél ;)

    A hasonló reggelihez nekem is volt szerencsém, sajnos én plusz fizettem is érte. Mikor teleettünk magunkat feleségemmel, próbáltuk összedobni, hogy sikerült-e leenni? Hát nem. Max a negyedét…

  7. fcking szerint:

    akkor minden oké! várjuk a következő írááááást! :)

  8. Propán Bután szerint:

    Tudod András, mink magyarok nagyon szeretjük a tréfát, és értékellyük is amiket írsz, de nem igazán értjük, mire akarsz kijukadni velük. Azt mondod, nem vagyunk így is elég boldogok?
    Azt mondod, idejönnek azok az idegenek ugrabugrálni a mi földünkre, és hagynunk kéne?
    Hát nem tudom, nekem reggel dolgoznom kell mennem, és engem zavarnak :)))))

    • Boda Kapitány szerint:

      Hát… vannak ilyen zavaró tényezők az életben – kinek-kinek más és más… Ha idáig hallatszott az ugrabugrájuk, akkor maximálisan megértelek: jövőre majd szólok nekik, hogy vegyék le a kopogós cipőjüket… Jó munkát…

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


9 − kettő =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz