Hétlövet

Barátok közt: Pityu, az oldalkocsi Paganinije (II.)

letöltés PDF-ben

Csendes és szép pillanatokban is gazdag hétvégét tölthettem el a pálosoknál – először, de korántsem utoljára

A kocka akkor lett elvetve, amikor a Gyimesben járva találkoztunk Bátor Botonddal, a magyarországi pálos rend tartományfőnökével: öt perc alatt kiderült, hogy motorozik, továbbmegyek, egy Yamaha FJR 1300-as túramotorral, ami azért nem pont a legalja a kategóriának. Ennél is meglepőbb volt azonban, hogy nem én hívtam el őt egy motoros találkozóra, hanem épp fordítva: ő invitált meg engem Pálosszentkútra, a pálosok bázisára, ahol immár negyedszer várták a motorosokat, zarándoklatra. És nem egyedül utaztam Kiskunfélegyháza mellé, hanem meghívtam Papp László atyát, azaz Diegót, régi jó barátomat, akit nyilván olvasóim közül is sokan ismernek. Laci most Tökölön teljesít szolgálatot, természetesen megvan a motorja – és szerencsére az elképesztő életkedve, derűje, hite, szeretete sem fakult semmit, úgyhogy remek első napot zárhattunk pénteken, amikor éjjel két óra tájban végül a pálosok könyvtárában elhelyezett két szivacsra ledőltünk. Mögöttünk volt egy igazán kellemes motorozás, két ragyogó koncert, sok-sok sztori, anekdota, teli szájas röhögés, és egy komoly, az átlagosakhoz képest őszintébb, direktebb, élveboncolósabb, ezért is nagyon jóleső beszélgetés, amelynek részese volt Balogh Laci, Diego barátom egykori iskolatársa, valamint Heinczinger Miki, a fantasztikus muzsikusokból/énekhangokból álló Misztrál együttes egyik pillére is. És a kései óra ellenére jót beszélgettünk még a könyvtárban is, előbb a minket kedvesen oda kísérő testvérrel hármasban, aztán Diegóval még, elalvás előtt pár szót. Amikor aztán jó éjt kívántam, Laci kereken és szó szerint egy másodperc alatt már szép ritmusosan szuszogott – és, nem gőgösségből mondom, de szerintem én se sokkal maradtam el tőle. Szűk három órával később épp azt álmodtam, hogy biciklizünk hátul a sóderes kis úton, én a kék Skolnyik típusú vázas bicajomon épp elöl haladok a Halálkanyar felé, amikor a Fazekas Zsolti a Pajtással kilép a szélárnyékomból, és vad csengetés közepette elkezd előzni… Tekertem, ahogy csak bírtam, de a Zsolti csak csönget, csak csönget… na, itt ébredtem fel. Hogy mire?

Jó, hát nem egyszerű a fejünk, de mit csináljunk – reggel hét óra múlt és még innen vagyunk a kávén

Hát tényleg elég komolyan csöngettek: amikor kissé magamhoz tértem, rájöttem, közös imára szólít az éles hangú csengettyű, de az ügyeletes testvér nem érte be ennyivel, be is kopogott/szólt mindenhová, ahol pálosok aludtak – viszont dicséretesen ökumenikus módon felébresztett mindenkit, de furcsamód valahogy ezt is nagyon helyénvalónak gondoltam. Mellesleg nagyon szép hangú kis csengettyű volt. Öt órától a folyosóról hozzánk is beszűrődött a mormolás, amikor olykor-olykor magamhoz tértem, s hallgattam pár percig, pont kellemesen elzsongított, hogy visszaaludjak.

Részemről álomreggeli: egy kis virsli mustárral, friss kenyérrel, paprika és paradicsom… nyami…

Ezen a kellemes kis hullámvasúton ingáztunk úgy hét óráig, akkor felkeltünk, összepakoltuk alkalmi nyoszolyáinkat, majd egyházi ügyekben fokozottan jártas barátom, Laci javaslatára elmentünk megvizsgálni, mi újság a konyhán.

Hogy úgy mondjam, nem csalatkoztunk: a nagy étkezőasztalnál már vagy tízen üldögéltek – lehetséges, hogy még nem is említettem, szép számmal gyűltünk össze Szentkúton… Valahogyan ez is nagyon kellemes volt: sokan voltunk, mégsem volt az a kifejezett tömeg, amiben már, tudod, utat kell törni… nem álltak ezren sorba a büfénél, nem léptek a lábadra a koncert közben… szóval, hála Istennek, úgy lehet, szó szerint, hiányzott mindaz, ami miatt nagyjából tizenöt éve nem jártam motoros találkozón – igaz, a megelőző pár évben voltam annyin, ami bőven kiátlagolja.

Balogh Laci figyelmeztetően felemeli a mutatóujját – hamarosan kezdődik a délelőtti program

Írnám, hogy roskadozott az ebédlőasztal – nem hazudnék, csupán azért nem lenne igaz, mert akkora volt, hogy a roskadoztatásához egy falunak való mennyiségű étel kellett volna… Mindenesetre virsli volt bőséggel, s a szokásos friss kenyér és mustár mellett egy kis ízes paradicsom-paprika is került elénk. Tea, üdítő és minden más – hogy, hogy nem, még egy ártatlannak tűnő butykosból is kaphatott egy korty papramorgót, aki úgy gondolta, a szombatot motorozás nélkül tölti el. Mi persze tudtuk, hogy este indulunk hazafelé, így szépen maradtunk a teánál.

Eperjes Károly színművész tanúságtétele – hogy miről, az legalábbis véleményes

Illendően megköszönjük a kitűnő reggelit is, aztán kilépünk a ragyogó napsütésbe, s a büfében magunkhoz szólítjuk a napindító kávét – aztán a ligetben foglalunk helyet, Laci, Laci meg én, hiszen hamarosan érkezik maga Eperjes Károly színművész, tanúságtételre. Ez nem jogi processzus, a meghívott ilyenkor arról beszél hallgatóságának, hogyan talált rá az igazi útra, milyen szerepet tölt be az életében a hit, Isten – nos hát kiderül, egy kis késés várható a tanúságtételt illetően, a forgalmi viszonyokra való tekintettel.

Ez a molinó végig kint volt a három nap során – szerintem elég sok mindent elmond a derék pálosok hozzáállásáról. Így kell, kéne csinálni

Nos, végül megérkezik Eperjes Károly, és közel két órában fejti ki, hogyan lett mindennapjainak elválaszthatatlan része a vallás. Bevallom, ez idő alatt keletkezik néhány apróbb fenntartás a lelkemben a produkciót illetően: átlagembereknél csak elgondolkodtatni szokott, amikor valaki lényegében egyfolytában és teljes erőből buzizik – egy magát kereszténynek nevező felebarátunk esetében kissé ellentmondásosnak vélem ezt a gondolkodást. Elmondhatom, nem egyedül hajtom le a fejem, amikor századszorra is elhangzik valami újabb a “szivárványosokról”, minden alkalommal szemmel láthatóan nagy élvezettel, igazi altesti rippantásokkal, szándékos szellemi környezetszennyezést elkövetve mutatva, milyen is a másság.

Veszi az ő testét…

És nem kevésbé megrázó egy kolléga szájából az sem, amikor napi “kultúrpolitikát” cibálva a szent helyre, Eperjes elmondja, bizony, az alternatív színházaknak nem lenne szabad adni semmilyen támogatást… Biztató viszont, hogy úgy érzékelem, a hallgatók többségének mérsékelten tetszik ez a fajta show – amivel az előadó valami egészen másról tesz tanúságot, mint a hite, a megbocsátása, a felebarátsága vagy a szívjósága.

Zord motorosok, de ez csak a látszat: tiszta hittel térdre borulnak, amikor kell

És persze hogy nem kihagyható a gigantikus hosszúságú produkcióból az éles, leplezetlen, gyomorra mért, több felvonásban adagolt kampánybeszéd sem – felőlem mindenki abban hisz, arra szavaz, azt csinál, amiben, akire, amit szeret: csak talán ne itt, ne így. Taps van, és Eperjes Károly marad az őt követő szentmisén is, ahol buzgó imádságot mutat be.

A szentmisére a gazdik a ligetben sorakoztatják fel motorjaikat – mi hagyjuk őket a helyükön, Diego azt mondja, ha itt lesz az áldás, simán eléri őket, engem pedig ez a szakvélemény teljesen megnyugtat.

Laci is tevőlegesen vesz részt a szentmise lebonyolításában

(Az áldást végül is Kiskunmajsán, a templomnál kapták meg a vasak – még ki kell faggatnom Diegót, most mi a helyzet a mi gépeinkkel, igaz, én nem különösebben izgulok, az én motoromat épp ő áldotta meg vagy négy-öt éve, sőt, még egy Szent Kristóf-amulettet is kaptam akkor, ez idáig tökéletesen működik, és azt hiszem, az ilyesmit nem kell rendszeresen megújítani – vagy tévedek???)

A liget lombjainak árnyékából nézzük a szép szertartást

Persze végignézzük a szertartást, amelynek lebonyolításában Balogh Laci is tevőlegesen részt vesz – buzgón énekel és imádkozik a jelen lévő motorosok jelentős része is, ami persze nem véletlen, hiszen a zöm vallásos, ez jól látszik a pólókra nyomott, mellényekre varrt emblémákról, logókról is… Szép és méltóságteljes ez a mise is: s a végén, az adományozásnál végre a motorosok is adhatnak valamit a vendégszerető, barátságos pálosoknak – egy kis hozzájárulás ahhoz a rendezvényhez, ahol nem szednek belépőt, ahol vendég vagy éjszakára és egy reggelire is… nem beszélve a hangulatról.

Motoros dzseki és rendi öltözet – Botond atyán szépen megfér a kettő: ahogy a szívében is

Amit csak fokoz, hogy délben több mint százhúsz motor indul felvonulni a környékben. Balogh Laci elmegy, mi, amúgy öregesen, inkább maradunk. Mint a jó turisták, integetünk a rendőri felvezetéssel elinduló méretes konvoj minden tagjának, aztán viszont okosan letelepszünk a helyi nagycsaládos egyesület bográcsainak környékén, ahol már nagyban folynak az ebéd előkészületei – s közben szépen elmondom Diegónak, azért nem szeretek úgynevezett motoros felvonulásra járni, avagy általában tömegben, s kiváltképp ismeretlen tömegben motorozni, mert számosak az ebben rejlő veszélyek.

Gyakorlás a steetfighter-show-ra: egy picit még lehetett volna. Otthon

Egyetértünk, aztán megebédelünk: a nagycsaládosok babgulyása… khm… na, a részletek mellőzésével mondjuk udvariasan azt, nem izzik fel a Michelin-csillag a belső zsebemben.

Jó másfél óra múlva érnek csak vissza a felvonulók: Laci hamarosan betoppan hozzánk, a büfébe – erőteljesen feldúltnak látszik. Az is. Kiderül, egy endurós gyerek (természetesen egy utassal a háta mögött) bölcsen egykerekezni kezdett a tömeg közepén rendelkezésére álló egy köbméteres térben, és célba is ért hamar – az első kerekével Laci hátsó sárvédőjét sikerült telibe vágnia, amitől perecelt is egyet (mármint az egykerekező), utasának felületi, de igen fájdalmas horzsolásait a mentő látta el.

Pityu az ülésen, az oldalkocsin, Pityu fent, Pityu lent: egy világszínvonalú show nagymestere

Laci motorjáról leesett a rendszámvilágítás kis gombája, szerencsére nem törött el, a rendszámtáblatartó keretével ellentétben – kérdezem tőle, mik voltak az endurós utolsó szavai, miután kifizette az ötvenezer forintot azonnal, ám Laci beérte annyival, hogy felírta a rendszámát, ha valami mégis lenne… Az okozó mindenesetre nem tér vissza a táborba: egy hülye döntés után egy bölcs, hm, meg kell adni, határozottan javuló tendencia. És Laci is búcsút vesz tőlünk – szólítja a hivatás, meg amúgy is kedvét szegte kissé a koccanás, látom rajta. Találkozunk még, mondjuk – kétségem sincs felőle.

Kerékcsere menet közben – poénra kivitelezve, tökéletesen

Jön a street fighterek, azaz motoros fenegyerekek bemutatója – ebben a műfajban láttam már pár csodát jártamban-keltemben: azt viszont valahogy már a két srác bemelegítése során érzem, itt nem leszek libabőrös a trükköktől… Egy lepukkant MZ persze – Mókus mester, vagy épp Michal “Mike” Martinek óta tudjuk – semmi jónak nem lehet az elrontója, itt ráadásul még egy sokat látott CBR is játszik… csak hát… a gépészek valahogy nem állnak teljesen a helyzet magaslatán.

Attila testvér is beszáll – az oldalkocsiba, meg a buliba is

Az ifjabbik fiatalember a bemutató során öt percen belül kétszer is jelentősebben talajt fog, és feladja – kollégája sokkal tovább bírja, cserébe viszont nem is csinál semmi különöset, leszámítva, hogy erőteljeseket gyorsít, és a táv végén egy pillanatra elengedi a kormányt, illetőleg ránehezedik az első kerékre, és a hátsót füstölteti. Még mielőtt baja esne, szerencsére abbahagyja.

Visszafelé mosolyt fakasztó ügybuzgalommal szórja az oldalkocsiból az áldást az atya

Belendül viszont Pityu, akit kezdetben (meg)mosolyogva, aztán szájtátva, még később vadul tapsolva és ordítozva nézünk, a show végén pedig mindenki igyekszik legalább egy kézszorításra a közelébe férkőzni. Pityunak egy nagyjából negyven esztendős oldalkocsis IZS a munkaeszköze, amit két kerékre kap, és így rója fel-alá a köröket a keskeny kis aszfaltcsíkon. Kezdetben. Aztán az oldalkocsira ülve emeli meg magát. Aztán egy embert ültet a gondolába, úgy kapja fel a gépet, persze nem csak egyenesen tud menni két keréken, de megfordulni, szlalomozni, vagy bármi mást is.

Némi tüzeskedés keretében kerül fel a korona a műsorra: szép volt, Pityu!

Aztán jön a defektszerelés, vagyis az a figura, hogy az oldalkocsiban ülő segítő leszereli a harmadik kereket és kiadja valakinek, mennek egy kört, visszaveszi és visszacsavarozza a helyére… Aztán Attila testvér szeretne menni egy kört Pityuval, mit mondjak, naná, hogy mehet – visszafelé már úgy szórja az áldást két kézzel, hogy öröm nézni, mindenki teli szájjal kacag, leginkább is Attila atya. Hat ember kapaszkodik fel az IZS-re – ezt már nem hiszem el, mondom Diegónak: pedig de, hat emberrel is megy az emelés és a tartás, egy teljes hosszon át, aztán visszafelé minden leér, egy pillanatra bekap a lábtartó, megtorpan a gép, és gyorsan le kell ugrálni róla, de természetesen semmi baj… Hála Istennek – ezt itt, azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk.

Dzseki fel: hazafelé végig szembeszélben dörgölünk

Van még egy lobogó lángoktól látványos körben forgás, igen mutatós kis rész. És aztán is nagyon jó nézni, ahogyan Pityu vagy másfél óra trükközés után is szó nélkül, angyali türelemmel, nagy odafigyeléssel viszi sorban a gyerekeket, a felnőtteket, bárkit… és csak a legvégén száll le a motorról, kicsit csapzottan, egy rajongó már nyomja is a kezébe a kori sört – ha valaki nagyon megérdemli, hát az ő… Ha lenne bennem egy morzsányi üzleti érzék, most, a pótkocsi-színpad tövében szerződtetném le Pityut egy 2014-es teljes európai körútra – esküszöm, mindketten kőgazdagon térnénk haza nyár végén.

Mit mondjak: megkapó, hogy Balogh Tomi barátom ilyen szép márványtáblával üdvözölte anno születési évemet… Köszi, Tomi…

Most viszont lelkiekben gazdagodva indulunk haza kitűnő barátommal az igencsak keményen támadó szélben: nektek is elmondom, amit a két napban nekik párszor – nevezetesen hogy az a gyanúm, amennyiben az egyház szeretne megőrizni valamit befolyásának maradékából, azt az olyan és hasonló embereire építve teheti meg, mint Diego, Botond atya és stábja vagy épp Balogh Laci, Miki… és nyilván nagyon-nagyon sokan még, akiket személyesen nem ismerek… Akik mélyen hisznek, önmagukban, Istenben, a hivatásukban is, ám akiknek az a tetteikben is megnyilvánuló véleményük, hogy 2013-at, nem pedig 1752-t írunk – tetszik vagy nem, a helyzet ez, a világ ilyen, amilyen: lehet ellene berzenkedni, és lehet alkalmazkodni hozzá. Harcolni az ellen, ami rossz, alkalmazva mindazt, ami jó. Akik ezt teszik, azok járnak el helyesen. Istennek tetsző módon, mélységesen hiszem – még akkor is, ha épp rossz arcú motorosokkal barátkoznak, avagy nagy melegben jóízűen megisznak egy sört, és hálát adnak érte. Dicsér – tessék…

(32 lövet, átlagosan: 6.94 a hétlövetből)

 Loading ...