Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


03 július
7komment

A nagy generá tortúra – még minden jó (I.)

Nehéz egy ilyen képhez mit hozzáfűzni - Jánoska készítette, Kész Laci próbálgatja vendéglátóinknál, milyen lenne osztrák parasztnak

Nehéz egy ilyen képhez mit hozzáfűzni – Jánoska készítette, Kész Laci próbálgatja vendéglátóinknál, milyen lenne osztrák parasztnak

Mondjon rám, ki mit szeretne – szittyaság ide, huntyaság oda, én bizony szeretem az osztrákokat. Na jó, nem az összeset, ezt azért nem állítanám, de ez önmagában nem olyan nagy cucc, sejtésem szerint az összes csehet, franciát, spanyolt, magyart, sőt, az összes eszkimót se kedvelem, bár utóbbiakból legjobb tudomásom szerint egy darabbal sem találkoztam még, úgyhogy elvileg elképzelhető, hogy egy szálig bejönne mind. Na, oké, ne kalandozzunk, ha már épp kalandozásról akarok mesélni, tudom, nem értek rá: szóval a lényeg, hogy szeretem az osztrákokat, mert adegy van egy kibeba szép országuk, adkettő egészen szépen rendben is tartják mindazt, ami az övék, adhárom különösen rendben vannak a motoros szempontból max csillagosötös útjaik, legyenek akármilyen szerpentinesek, akármilyen magasságon és hőingadozási körülmények közepette, és adnégy mindazon osztrákok, akiket ismerek, és ezért szeretek, azok rendesek, segítőkészek, barátságosak, jó fejek, nincs bőrnadrágjuk, árvalányhajas kalapjuk, nem jódliznak, és nem isszák Almdudlerrel a Jägert. Mindez pedig több mint elég, hogy visszajárós legyek. Eljött hát június utolsó hete, ez pedig idestova négy éve egyet jelent az igen egyszerű nevű falucskával, ahová a Körtével, a Késszel és kapcsolódó részeikkel legrendszeresebben járunk – Mörtschach mellett, a Pirkachbergen tanyázunk ilyenkor, hogy egészen pontos legyek az Obere Roner Kasában, ház- és helyrajzi szám nincs, ha fenn a hegyen, 1450 méteren, körben kétezres hegyekkel megkérded, mindenki tudja. Amúgy itt készül az időjárás nagy tételben, sokszor tíz perc alatt lesz a napsütésből zivatar. Vagy épp hó: merthogy az is volt, bizony – nem kenyerem a fennhéjázás, de képzeljétek el, amikor június 26-án álltunk a havas esőben, plusz négy fokban, és tátott szájjal néztük az ötszáz méterre lévő, vakítóan és frissen fehérre meszelt hegyeket, a szomszédunkban lévő Großglockner hóviharok miatt lezárva a járműforgalom elől. Jánoska még két nappal korábban volt fenn motorral, majd elmesélem, az se volt egyszerű… Meg bizonyos szempontokból az én nyolc napom se, erről is ejtünk szót okosan. Most mindenesetre jöjjön az elindulás, csodás, hatszáz kilométeres odautunk, aminek vége felé két, más-más utat választott kis csapatunk úgy egyesült, ahogy megbeszélni se tudtuk volna… Guruljatok beljebb, és suttogjátok ordítva velem: Fel, Pirkachbergre!

Hirdetés
Fantasztikusan szép a reggel - már hat óra előtt érezhető, fázni bizonyosan nem fogunk. Legalábbis az úton

Fantasztikusan szép a reggel – már hat óra előtt érezhető, fázni bizonyosan nem fogunk. Legalábbis az úton

Hogy miért indultunk a szokott szombat helyett már pénteken hajnalban? Az ok egyszerű: Dani, azaz Daniella, fő kapcsolattartónk a vendéglátó Suntinger család részéről, megajánlott egy plusz napot, vagy inkább estét-éjszakát, a péntekit, féláron, kiderült, az előző vendégek egy nappal előbb elhagyják a hüttét. Jó, tudom, igazatok van – valaki, akinek meséltem még indulás előtt, bele is mondta az arcomba, “hát, azért nyilván neki is jó féláron eladnia, ha így is, úgy is lelépnek”, nos, bizony, jól érzed, ez az igazi Hungarikum-B gondolkodás: ha neki is jó, az igazából nekünk már majdnem rossz, sőt, rosszabb…

Jánoska remek képe, megint csak - a Kész kábé minden indulás előtt ilyen depresszív...

Jánoska remek képe, megint csak – a Kész kábé minden indulás előtt ilyen depresszív…

Nekünk persze inkább tökéletes volt: mindenki átszervezte egy kicsit az életét, a Körtéék meg különösen örültek, nekik ugyanis egy családi kötelező miatt már szerdán haza kellett indulniuk, így szép simán nyertek egy ajándék napot, meg mind ugyanígy – én pláne úgy vagyok vele, nyolc éjszaka az egyik kedvenc helyemen szinte bizonyosan jobb, mint hét, nos… nem is volt semmi gond, csak hát… izé… na mindegy, akarok róla beszélni, igen.

Laci vezeti a kis csapatot, Jánoska mögötte, én, szokásomhoz híven szerényen meghúzódom a hátsó sorban

Laci vezeti a kis csapatot, Jánoska mögötte, én, szokásomhoz híven szerényen meghúzódom a hátsó sorban

Reggel hatra volt megbeszélve a randi, mármint nekünk, azaz Kész Lacival és Jánoskával kiegészült motortriónknak – mi vadregényesebb, tekergősebb, a Körtéék viszont egy kicsit (derék)kímélőbb, gyorsabb, részben autópályás variációt választottak, ezért ők csak nyolc körül startoltak, hogy nagyjából egyszerre érjünk a megbeszélt helyre, vagyis a bázisunkkal szomszédos kistelepülés, Winklern élelmiszerboltjához. A Volán-telep méltán népszerű kisvendéglőjének parkolójából végül hat után húsz perccel gördültünk ki – volt még némi rakományoptimalizálási teendőnk, nem mennék bele a részletekbe, a lényeg, hogy az én motoromban volt plusz súly gazdagon…

Egy tankolás Körmend környékén, és már fordulunk is le, Felsőszölnök felé, hogy átsurranjunk Szlovéniába

Egy tankolás Körmend környékén, és már fordulunk is le, Felsőszölnök felé, hogy átsurranjunk Szlovéniába

De kinek is jutna eszébe bármire panaszkodni, amikor előtte áll egy pompásnak ígérkező ausztriai kiruccanás, bő hatszáz kilométer, az idő meseszép, már hajnalban is megfelelő a hőmérséklet, hogy akár a dzsekit ledobva motorozzunk, felhő sehol…

Fehérvár, Veszprém, végig a nyolcason, hamar letudjuk a magyar szakaszt, ez már szinte rutinműtét – rövidesen már a szlovén lankák között kanyargunk, szeretem ezt a részt, olyan szép nyugalmas az egész, ügyes kezű tervezők valaha elnyújtott, kellemesen íves kanyarokat karcoltak a csendes völgyekbe, amiken – akárhányszor járjak is rajta – vegytiszta élvezet végiggurulni…

Úgy utálom, amikor egy ilyen osztrák híd láttán annak kell eszembe jutnia: "Nálunk meddig maradnának rajta a muskátlik ládában?"

Úgy utálom, amikor egy ilyen osztrák híd láttán annak kell eszembe jutnia: “Nálunk meddig maradnának rajta a muskátlik ládában?”

A nap elég magasan jár az égen, és elég erősen is tűz – akkora hőség tán, biztatjuk magunkat, nincs, mint amilyenből eljöttünk, de azért izzadunk rendesen. Mariboron is keresztülverekedjük magunkat – utána meg komoly kamionforgalomban törünk előre: aztán átérünk Ausztriába, jönnek a kis enyhet adó, árnyékos szakaszok, a Lavamünd előtti csodás motorozást kínáló szerpentines részek, természetesen egyre szaporodnak a kollégák az úton, de még így is élmény ez az út, örülünk, hogy ezt választottuk, egyezünk meg a srácokkal az egyik röpke fasírtozás közben, a szlovén-osztrák határon. És élmény a húsz perc is, amit a festői víztározó partján lötyögünk el, csak úgy – mert ha állni nem is szeretünk annyira, igazából azért olyan eszméletlenül sem sietünk sehová.

Átmegyünk Mariboron - itt már meleg van, de rendesen...

Átmegyünk Mariboron – itt már meleg van, de rendesen…

A korábbi években rendszerint odáig voltunk az osztrák közlekedési kultúráért – hogy segítenek az autósok az előrejutásban, milyen nyugodtak a kedves járművezetők meg a többi… na, az idén valahogy nincs nagy mázlim a labanc kocsisokkal: valamelyik városban kihajt elém egy Insignia, a kellemesnél kicsit jobban kell fékeznem miatta, de kit érdekel, meg se köszöni, hátra se néz, sebaj, nem az elismerésért vagyunk kulturáltak ugyebár, na, vagy száz méterrel odébb lemegyek a buszsávba, amikor az Opel mellé érek, a csóka egy pillantás nélkül, dinamikus mozdulattal simán rám húzza a vackát, szerencsére már tűnök is el, mert számítok rá, de arra nem, hogy még ő kezd el habzó szájjal anyázni, amikor életmentési célzattal rádudálok…

Egyszer csak megjelenik mögöttünk a piros Ferrari - először nem is megláttam, inkább meghallottam...

Egyszer csak megjelenik mögöttünk a piros Ferrari – először nem is megláttam, inkább meghallottam…

A csávó amúgy David Hasselhoffra hajaz, ilyen sorscsapott embert már csak ezért se bánthatok komolyabban: ő szeretne egy fénykardozást, jön utánam ökölrázva, a következő pirosnál pont utolérem az enyéimet, Kész Laci is elkezd hátranézegetni, az ember meg hirtelen talált valami érdekeset a jobb első ülés előtt. Na, hát ilyen osztrák is van. De lehet, hogy ki-bevándorolt.

A másik húsz kilométerrel odébb jön, egy kétsávos úton: Lacusék kis tempóban előzik a sűrű sort, én is ballagok mögöttük, egy audis, húszéves mókamiki, épp amikor mögé érek, huncutul ránt egyet balra a kormányon, és széles/gúnyos vigyorral nézi a tükörben, eléggé beszartam-e.

Jobb a béke - menjetek csak, Graz-környéki zsellér ifjak...

Jobb a béke – menjetek csak, Graz-környéki zsellér ifjak…

Na, ezt az ifjabb Herr Pötschkopfot nagyon nagy kedvem lenne a kisablakon át kiszólítani, hogy a Körte szép szavait idézzem, adni neki gyorsan egyfolytában kétszáz pofont ököllel, egyúttal szépen átvizsgálni, tudunk-e az elsősegélydoboza minden egyes hozzávalójának megfelelő feladatot találni rajta. “Foglalod a kurvanyádat…” – mormogom aztán a költővel mikirurkozás helyett, miközben kikerülöm a mitugrász kis majmot. És ezredszer is megfogadom, hogy rendszeresítem a féltéglát a motoromon, amit ilyen mértékű tahóságnál majd csak elkezdek úgy félkézzel fel-feldobálni a delikvens előtt… Na, nyugi, semmi törvénysértés, haladjunk szépen…

Pazar a terep, az árnyékos részek egy kis felüdülést, a kanyarok izgalmat hoznak

Pazar a terep, az árnyékos részek egy kis felüdülést, a kanyarok izgalmat hoznak

Még a hegyi szakaszon ér utol minket viszont egy tűzpiros Ferrari, GU a rendszáma, azaz, hú de vágom ám, csodáljatok, kérlek, Graz Umgebung, vagyis Graz környéke, még azazabb, a helyiek szép szavaival: grazi parasztok. Félre rosszindulat, előítélet, irigység: a kabrióban két fiatalember lapul, egy darabig sikerül feltartani őket, illetve fenntartani az érdeklődésüket, hogyan is kanyarodik hat mázsa két keréken, de aztán az egyik rövid egyenesben addig nógatom őket, hogy nagy könnyen csak elénk vinnyogtatják az ötszáz pacikát…

Modern technika meg gps ide vagy oda - azért egy jó papír alapú cucc mindig jól tud jönni...

Modern technika meg gps ide vagy oda – azért egy jó papír alapú cucc mindig jól tud jönni…

Most mi megyünk utánuk, ők viszont hamarosan elkövetik azt a szarvashibát, hogy megelőzik a Kész Lacit is, aki – későbbi állítása szerint csak azért, hogy hallgathassa a kigyorsításaik hangját – utánuk ered, s vele mi is… Laci persze izgalmában azt is sikeresen elfelejti, hogy Jánoska megkérte, kétszázanként tankoljunk, s az épp most lett volna aktuális, de harminc kilométerrel később, amikor a Ferrari pályát téveszt előttünk, s másfelé kanyarodik, meglesz az is, gond nélkül…

Jánoska művészi képe - a háttérben a kis víztározó tó

Jánoska művészi képe – a háttérben a kis víztározó tó

Bő húsz kilométerrel Winklern, azaz az úticélunk előtt, vagy két kilométerrel előttünk meglátok egy motort, helyesbítek: egy kis fekete pontot… Valami mégis azt súgja, nem lehet más, csak a Körtéék… Mekkora poén lenne már – Kész Laci is érezhet valamit, mert kissé odapörköl, megyünk, egyre közelebb érünk, éééésss… naná, hogy ők azok… menet közben pacsizunk le, hihetetlen, ilyen nincs, ezt megbeszélni soha nem lehetett volna, millióhoz az egy a sansz, de nekünk bejött, parádésan. Pár perc múlva már a boltnál cserélünk nevetgélve tapasztalatot, aztán bemegyünk, veszünk némi jóféle söröket estére, a vacsink bőségesen meglesz a maradékból, a szendvicsekből, miegyéb – gond egy szál se, itt vagyunk, minden tökéletes, minden rendben.

És igen, ők azok, elöl, a Körtéék - manőverünk bonyolultsága olyasmi, mint amikor a Mir meg a Discovery összekapcsolódott... már ha volt ilyen...

És igen, ők azok, elöl, a Körtéék – manőverünk bonyolultsága olyasmi, mint amikor a Mir meg a Discovery összekapcsolódott… már ha volt ilyen…

És tényleg: felérünk a Suntingerhofhoz, szállásadóink majorságához, ahol a szokott üdvözlésben van részünk – megkapjuk a snapszot, ezúttal borókapálinkát vagy valami arra emlékeztetőt, plusz a szükséges infókat: van egy további üvegcse welcome drink az asztalon, egy kis szalonna meg füstölt kolbász a hűtőben, a kulcs rejtekhelyével kapcsolatban pedig Dani elárulja, a héten a B variáció van életben, azaz kulcs a lábtörlő alatt (az A esetén, ahogyan majd a végén kell hagynunk, a muskátlis láda mellé kell rakni, szerintem tényleg csak azért, hogy a háziak el ne unják magukat…), kár lenne tagadnom, ezt a mélységű közbiztonságot azért egy cseppecskét irigylem, bár nyilván belejátszanak a hely sajátos adottságai is, csak hogy ne szálljunk el teljesen.

Otthon, újra otthon - nyolc napra... de jó is ez...

Otthon, újra otthon – nyolc napra… de jó is ez…

Felérünk, szépen berakjuk a motorokat a kis oldalsó udvarba, és körülnézünk az ismerős kis házikóban: gyönyörű minden, tavaly megkapták a turisztikai hivatal minőségtanúsító oklevelét, a hütte tehát kiemelkedően jó színvonalú hely lett, immár hivatalosan is. Kajálunk egy keveset, megiszunk pár sört, aztán dr. Kész, dr. Körte és még néhány tudós elme kialakítja a zsizsegő szellemi erőteret, aztán egy bő óra múlva már szépen dőlünk is el, mint a dominó. Ha tudnám, mi vár rám másnap, alighanem inkább átaludnám a napot. De még nem tudom. Ti viszont hamarosan megtudhatjátok, a folytatás(ok)ból, valamikor, még a héten…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (38 lövet, átlagosan: 6.97 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

7 komment

  1. dirtydog77 szerint:

    Hát irigyellek titeket,izgalmas kis túra,király vagy!

  2. Hatlövet szerint:

    Eddig jó és élvezetes a történet.
    Ahogy gyanítom a helyzet fokozódni fog.

  3. lica szerint:

    Nagyon klassz az írásod … várom a folytatást ;)

  4. Green Fancy szerint:

    Még, még, még! Ennyi nem elég! :-)

    “ilyen sorscsapott embert már csak ezért se bánthatok komolyabban” -szeretem az ilyen és ehhez hasonló mondatokat, miért is ne tenném, hiszen ékes magyar nyelvünk annyi szépséget rejt magában.

    Én bringázom és sajnos hasonló tapasztalataim vannak az utakról, a közlekedési morálról. :-(

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


× 9 = ötven négy

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz