Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


10 június
3komment

Lovak, fogatok – s a lélek szép ünnepe, virágos véggel (II.)

Utolsó eligazítás - a pap bácsi mindenhol ott van, mindenről tud, minden szálat a kezében tart

Utolsó eligazítás – a pap bácsi mindenhol ott van, mindenről tud, minden szálat a kezében tart

Bő egy hete megírtam már e hasábokon, hogy Nyulasi barátommal, és derék segítőkkel rendesen megpakoltuk a kölcsön kapott Citroent sokaktól ajándékba kapott könyvekkel, és szombat hajnalban szembe indultunk a kelő nappal – a világ egyik legcsodálatosabb fertálya, a Gyimes volt ismét az úticélunk, egészen pontosan Gyimesfelsőlok, ahol az Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Líceumba vittünk, immár másodízben, könyvadományt. Ezúttal Berszán Lajos atya, a kiváló középiskola megálmodója, alapítója (az intézmény alapkövét szinte napra pontosan húsz éve helyezték el), lelki vezetője fogadott minket: nem mellékesen épp az ő javaslatára érkeztünk az utolsó májusi hétvégén, az iskolában ugyanis ekkor van a kicsengetés, azaz a ballagás, és ez, a pap bácsi ezt ígérte, nem akármilyen élmény. Immár elmondhatom: felejthetetlen. Az első részt ott hagytuk abba, hogy délután öt óra körül megebédeltünk, utána bevettünk egy tokaji aszút, majd Lajos atya Volkswagenével egy lendületes menetben leautóztunk a falu kissé arrébbi részére, Récepatakára, ahol egy szép kis házban Igyenes András és felesége lakik – őket tavaly ismertük meg, amikor régi dunaújvárosi ismerősök üdvözletét vittük nekik: mit hoz a sors, elég szépen összebarátkoztunk velük mi is. A pap bácsi megállt a szomszédos kis bolt előtt, és a lelkünkre kötötte, ha dudál, azonnal induljunk kifelé András bácsiéktól, mert sietős este elé nézünk. Szinte lerohantuk tehát a zavarbaejtően vendégszerető házaspárt – ugye felesleges mondanom, hogy a házigazda két percen belül prezentálta a sárgaszilvából esztergált speciális anyagot, amiből hét perc alatt épp két púpozott ibrikkel eresztettünk be. Jóféle matéria ám: ékesen mutatja az is, hogy a Nyulasi a második után egyből meghallotta a dudaszót – zártuk hát a mondatot, sietős puszikat adtunk, és András bácsi kíséretében elrohantunk a boltig, de az autónál egy lélek sem volt. Álldogáltunk bután, majd visszaballagtunk, hallucinogén barátom pedig esküdözött, hogy de valaki tényleg dudált. Valahol. Ittunk még egyet, hátha nekem is megfújják a harsonákat, de csak a csend percegett. Újabb negyedóra beszélgetés, majd egy gyors búcsú után viszont már tényleg indulnunk kellett: hazafelé három pálinkásüvegben kotyogott a tudás a hátsó ülésen – két butykos papramorgót Lajos atya szerzett be, a harmadikat mi kaptuk, ha már húsz perc alatt sajna nem csúszott be a liter… Hogy ittunk-e még egy kupicával este, elmondom odabe…

Hirdetés
Kotyogó utastársaim a hátsó sorban, visszafelé úton a líceumhoz

Kotyogó utastársaim a hátsó sorban, visszafelé úton a líceumhoz

Éppen jókor érünk vissza: perceken belül érkezik a tiszakécskeiek delegációja – régi jó kapcsolat, minden ballagáson itt vannak, sőt, hagyományosan ők hozzák a dísz-szögeket, amikkel az iskola zászlórúdjára minden végzett diák ünnepélyesen felerősíti a nevét tartalmazó kis réztáblát. Ezúttal a város jegyzője, a volt polgármester és még néhányan érkeztek – hamarosan az alagsori ebédlő egyik asztalánál ismerkedünk. De én előtte még kint beszélgetek pár szót Bátor Botonddal, a magyarországi pálos szerzetesrend tartományfőnökével, aki egyébként az édesanyját is elhozta az ünnepségre, s egy hét feltöltődésre.

Andrások egy sorban - sietünk vissza az autóhoz... téves riasztás

Andrások egy sorban – sietünk vissza az autóhoz… téves riasztás

Nagyjából két perc alatt – kapaszkodjatok – a motorokra terelődik köztünk a szó, kiderül ugyanis, hogy a  tartományfőnök egy FJR-rel (a kép csak tájékoztatás jellegű, nem tudom, az övé milyen évjáratú) mocorog, ugye nem kell külön mondanom, hogy nem túl ellenséges köztünk a hangulat, egyebek mellett elárulhatom, hogy találkozásunk egyik szép hozadékaként július 12-én minden jel szerint Petőfiszállásra hajtatok, ahol Botond szervez motoros búcsút és közös imádságot… terveim (frissítek: tíz perce történt megbeszélésünk) szerint elcsalom magammal Papp “Diez” Laci barátomat, aki annak idején Mezőfalván teljesített szolgálatot, és szintén kitűnő ember, rendíthetetlen hitű pap, és persze ügybuzgó motoros.

Minden készen áll a vasárnapi ünnepségre

Minden készen áll a vasárnapi ünnepségre

Kibírnátok-e, hogy erről az eseményről ne számoljak be? Köszönöm. Ott leszünk.

Mindenesetre a mintegy másfél órája lezajlott “ebéd” után megvacsorázunk, előtte viszont Lajos atya kínálja körbe a szilvóriumot – eredetileg úgy gondolom, nincs már égető szükségem további pálinkára, de elég az atyai pillantás, hogy rájöjjek, egy kis pohárka meg nem árthat semmiképp: és úgy is van, bizony. Pompás a vacsora, és nem kevésbé az utána következő kvaterkázás – elsősorban a pap bácsi mesél, s mindannyian remekül szórakozunk, hiszen házigazdánk (van-e, akit ez meglep?) ragyogó és szellemes előadó/szónok. Kicsiben is.

Ez már az ébredés környéke, tíz órás, csodás alvás után

Ez már az ébredés környéke, tíz órás, csodás alvás után

Hamarosan befut a debreceni különítmény is, a létavértesi görög katolikus esperes hívei – a magunk részéről köszöntjük őket, aztán szépen, diszkréten elhúzódunk Zsoltival, és hagyjuk kibontakozni az újonnan érkezetteket: mi helyi idő szerint háromnegyed tízkor már a kellemes kis vendégszobában tollászkodunk. Negyedóra múlva meg teljes gőzzel horpasztunk – és olyan tíz órát alszunk megint a kerekes kórházi ágyakon, hogy szinte azt érzem reggel, meg kéne gyónnom. Lehet valami a levegőben, vagy a matracban, vagy a hely sugárzásában – sehol máshol nem tudok (Nyulasi is ezt mondja, tehát: tudunk) olyat aludni, mint a líceum paplakjának vendégszobájában.

Csángó gyerek ha felül a lovára...

Csángó gyerek ha felül a lovára…

Reggel nyolc után kelünk – barátom lejárja szokott reggeli protokollját, mire kimegyek a szobából, már otthonosan, öntevékenyen a konyhában reggelizik, és nekem is ezt javasolja: negyedóra múlva Lajos atya szól be, hogy az alagsorban vár ránk a reggeli… Így aztán ott már csak elegánsan kávézunk. Kilenc óra előtt kilépünk az udvarra, melyet ragyogó fénybe borít az egy hét óta először kibukkanó napocska – körbenézve csak azt mondhatjuk, nem volt hiábavaló, hogy előző nap késő estig készülődtek a diákok, a tanárok: a nagy színpad gyönyörűen felszerszámozva, az egész udvar, az épületek díszben, a földbe szúrt, a kerítéshez rögzített kis fák, virágok mindenhol, és lassan gyülekeznek a nézők és a főszereplők egyaránt.

Pompás pacik: én ugyan meg nem mondanám róluk, hogy "közönséges" fogatos lovak

Pompás pacik: én ugyan meg nem mondanám róluk, hogy “közönséges” fogatos lovak

Kilenctől ugyanis lovas-lovaskocsis felvonulás veszi kezdetét, amikor is a csángó viseletbe öltözött végzősök bő órás poroszkálás során bejárják az egész falut. Fantasztikus a nyüzsgés az udvaron: a csodásan kicsinosított lovak – amik egyébként, nekem szinte hihetetlen, közönséges, helyi fogatos jószágok, munkalovak – kissé, hogy pontos legyek, helyenként khm… elég szembeötlően nem is olyan kissé izgatottak egymás közelségétől, s az egyre duzzadó embertömegtől.

Fogatból is több tucat szállította az alsóbb osztályos diákokat

Fogatból is több tucat szállította az alsóbb osztályos diákokat

És izgul a rajtuk ülők egy része is – na, természetesen nem a délcegen feszítő legényekről beszélek, akik láthatóan kisgyerek koruktól igen jó barátságban vannak a nyereggel: inkább az ifjú hölgyek egy része idegeskedik szemmel láthatóan és jól hallhatóan, e járatlanabb lovas kisasszonyok paripájának kötőfékjét ezért, igen bölcsen, a szükségtelen baleseteket elkerülendő, a család egy türelmes férfi tagja szorongatja, a várakozás és a menet ideje alatt egyaránt.

Visszafelé a hevesebb vérmérsékletű lovak már unták kissé a felvonulgatást, magukat szórakoztatták

Visszafelé a hevesebb vérmérsékletű lovak már unták kissé a felvonulgatást, magukat szórakoztatták

Kilenc óra, lassacskán az utolsó utas is felkapaszkodik a szekerekre, Lajos atya pedig katonásan megindítja a menetet – nem szabad csúszni, mert a program nem rövid: ezt ebben a pillanatban mi még csak sejtjük, de igaz lesz. Kicsivel több mint egy óra, mire a menet megfordul a falukörön, a nagy kapun vonulnak be, s az iskola udvarán ismét szinte közlekedési dugó alakul ki – a türelmetlenebb pacik bőszen “egykerekeznek”, a földet kapálják konokul, de aztán szépen leszáll róluk mindenki, a jószágokat hazavezetik, a fogatok is kigurulnak csendesen, és hamarosan a hozzátartozók sorakozhatnak fel a színpad előtt, ahol a széksorok egy részét a ballagó diákok foglalják el, szemben velük a fúvószenekar, amely az egész esemény során hibátlanul teljesít.

Közös fotón Laci, Inci, paci

Közös fotón Laci, Inci, paci

És megkezdődik az ünnepi szentmise, ami egész egyszerűen megkapóan szép: Lajos atya szól pár szót (ahogyan emelt hangon csendre inti az oldalt beszélgetőket, arról könyvet lehetne/kéne írni…), szépen sorban megemlítve azokat is, akik az alapítás huszadik évfordulóját már nem érhették meg. Aztán Bátor Botond tart példabeszédet – mi sem természetesebb, a motorozás is megjelenik a gondolatmenetben, bizonyos kátyúkról esik szó: ha csak azokat nézzük, beléjük is hajtunk, de ha magabiztosan előre tekintünk, kikerülhető az összes… szép, szép, szép.

Balra Bátor Botond pálos tartományfőnök, Lajos atya, és a Magyarországról érkezett görög-keleti esperes, akinek a nevét, szégyellem, csúnyán elfelejtettem...

Balra Bátor Botond pálos tartományfőnök, középen Lajos atya, jobbra Szimicsku Ferenc létavértesi görög katolikus esperes

Nem csak emiatt remek a beszéd íve, komoly, belülről fakadó, ezért is magával ragadó a szenvedélyesség, amivel Botond beszél: élvezetes szellemi élmény az egész, szájtátva hallgatom. Előttünk egy középkorú úriember szeméből némán peregnek a könnyek, megértem, bizony, nagyon szép és tiszta, amit hallunk, és nagyon mélyre hatol. És csodálatos közben az orgonakísérettel mindvégig nagyon sokat szereplő énekkar: nem is tudom, mikor hallottam ilyen szépen, nyíltan, egyszerűen, unalom, szégyellősség és hátsó szándék nélkül, kristálytisztán éneklő fiatalokat – lélekemelő nézni az arcokat is közben… ha semmi más nem történt volna, csak őket hallhatjuk, akkor sem lehetne okunk panaszra… tudom, nem szép dolog, de irigylem Antal Tibor ének-zenetanárt a csapatáért, őket meg odaadó, lelkes tanárukért.

A fantasztikusan éneklő kórus

A fantasztikusan éneklő kórus

És hadd említsem meg, mert egy ilyen eseménynél egyáltalán nem mellékes körülmény, a hangosítást, amivel előző nap este elég sokáig kísérletezgettek, most már tudom is, miért: minden szó, minden lélegzetvétel tökéletesen hallható, nem kevés, nem sok, épp jó – csak mondom, szabad téren vagyunk, és nem tízmilliós a cucc… Na, mellékszál…

Behúzódtak, de nem menekültek

Behúzódtak, de nem menekültek

A pergő ritmusú, méltóságteljes, mégis nagyon emberi, s valami mélységes nyugalmat árasztó szentmise bő másfél órán át tart – időközben egy sötét felhő szép sutyiban bearaszol a völgybe, cseperegni, majd esni kezd, pattannak az ernyők, a diákok is kapnak, s a színpadon állókat is ellátják: a pálos tartományfőnök viszont felcsapja hófehér rendi öltözetének csuklyáját… a remeteség kötelez, súgom a Nyulasinak, és magamban behúzok még egy strigulát a pálosoknak… Aztán abbamarad az eső, felragyog a nap, hogy félóra múlva újból esni kezdjen, még elszántabban – s innentől így megy le az egész ballagás, egy kis nyár, egy kis ősz…

Kis szünet, átöltözés után csiniben jön vissza mindenki

Kis szünet, átöltözés után csiniben jön vissza mindenki

Aztán a ballagók elvonulnak átöltözni – a viseletet felváltja a csini: a diákok osztályonként egyforma anyagú ruhában térnek vissza, s indulhat a “polgári” ballagás, az általunk is jól ismert kötelezőkkel, végtelenített Gaudeamus-szal, tarisznyákkal, elmorzsolt könnycseppekkel, lényegében az összes elköszönő és útra bocsátó beszédben megszámlálhatatlan “nagybetűsélettel”, rögös és kanyargós utakkal, tömény reménytelenséggel és mégis bizakodásra ösztönzéssel.

Öt órát állni? Az unokáért mindent...

Öt órát állni? Az unokáért mindent…

És jön a legvége, amikor a fiatalok lelépkednek a színpadról, és elkezdődik az igazi tyúkszemezés, mert semmit nem ér a hatvankilós rózsacsokor átadása, ha öt percen belül meg nem történik, s ha az elsőségért netán emberáldozatra van szükség, hát az is meglesz – mi azért arrébb állunk kissé, mert belőlünk kevés van, de szerencsére azért komolyabb baj nélkül megkapja mindenki az első virágbolt nyitásához szükséges alaptőkét.

Megmoccan a tömeg, indul a harc a pole position-ért

Megmoccan a tömeg, indul a harc a pole position-ért

Ebéd jön, mi más is jöhetne az öt órás ünnepség után – egy isteni zöldséges-húsgombócos-házi tésztás leves, aztán egy kolbászos-sült húsos-krumplipürés tál: na, ezt kár volt leírnom, most ugyanis vasárnap van, egy asztalnál ülök, egyáltalán nem egyházi környezetben, és az egyetlen ehető dolog a környékemen… pillanat… ez a táblácska Milka… volt, de azért ez nem pont ugyanolyan… A két szép fogás között/alatt alaposabban is módunk nyílik megismerkedni egy újabb kitűnő emberrel, Ambrus Istvánnal, a líceum aligazgatójával, történelemtanárral – sok más mellett vele is abban maradunk, erősen tartjuk a kapcsolatot, s ha bármiben tudunk, igyekszünk segíteni.

Kicsit szomorkás, esős az idő, amikor elhagyjuk kedves falunkat...

Kicsit szomorkás, esős az idő, amikor elhagyjuk kedves falunkat…

Végül aztán mindenkitől illendően elköszönünk, régi rossz szokásunkhoz híven még a konyhába is benyitunk két őszinte szóra, hogy megköszönjük minden érintettnek a sok finomságot – aztán gyorsan bedobáljuk a betyárbútort a Jumperbe, és magyar idő szerint fél háromkor már döcögünk is lefelé a kavicsos úton. Szép egyenletesen végigballagunk a Székelyföldön, ismét csak a Bucsin felé, így üresen még nagyobb élmény. Marosvásárhelynél olyan felhőszakadást kapunk, amilyet még képen se nagyon láttam, egyszer csak varázsütésre minden száraz… Később kicsit elszórakozunk még vele, vajon átjutunk-e az alaposan kiszámolgatott üzemanyaggal a határon, de aztán inkább nem kockáztatunk, rátankolunk egy keveset Kolozsvár után – és így, ismét csak mindenfajta további esemény és rendkívüli esemény nélkül hajnali fél kettőre haza is érünk.

A Királyhágó előtt

A Királyhágó előtt

Máris kérdezték tőlünk, azért mondom itt, a végén: igen, igen, ha az én véleményemre vagytok kíváncsiak, mindenképpen megyünk még, belátható időn belül – hogy viszünk-e valamit, egyelőre nem tudjuk, lehet, hogy csak egy kis kazal pénzt, mert a Nyulasi hazafelé, szokásos ájult álmélkodásaink közepette azt találta mondani, addig nem nyughatik, amíg egy kis házat nem vesz ott, a Gyimes völgyében, amihez csak csatlakozni tudtam. Természetesen csak elviekben – a mi kondícióink alapján ehhez minimum egy ötöslottós négyes kellene. Mi mást mondhatnék egy ilyen írás végén: buzgón imádkozunk érte.

(Az út összes fotóját itt tekinthetitek meg. Az alábbi videón pedig a lovas menet visszaérkezését láthatjátok.)

 

 

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (28 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

3 komment

  1. Hatlövet szerint:

    Nagyon jó írás volt ez is. Ha olyan típus lennék még irigykednék is rátok hogy milyen nagyszerű élményekben van részetek.
    A lottó ötösömből ha bejön, szakítok két házra valót nektek ott a gyimesi völgyben.
    Neked András még egy jó motorra valót is.

    • Boda Kapitány szerint:

      Laci, tudod, hogy a motorom már megvan, marad is, örökre… Mondjuk a most, sajnos viszonylag hamarosan rám váró szerviz árát elfogadom, ha meglesz az ötösöd, az olyan három kiló… Ha az itthoni Hondánál vásárolom az alkatrészt, 450. :-) Úgyhogy kicsit még kivárok…

  2. Medve Ilona szerint:

    Én sem vagyok olyan típus, de azért irigykedek egy kissé.És nem csak most….

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


6 × öt =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz