Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


08 június
9komment

Gátra arc!

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenkét éves rovatunk mai, e helyütt már hetvenegyedik kiadása először Lettországba repíti böngészőinket – hogy mekkora a balti állam adóssága, azt nem tudom, 2014-től viszont euróval fizetnek ott is, tudjátok, ez az a pénz, amit mi perpill olyan háromszáz helyi egységért vásárolunk: ja, persze, pontosan tisztában vagyok vele, hogy az Európai Uniónak, az eurónak, és úgy általában a világnak (Magyarországot kivéve) vége, és nagyon rossz lenne száguldó gazdaságunknak, ha nálunk is… én valahogy mégis azt gondolom, a lett példában, a menetben, ami idáig vezetett, azért van pár érdekes mozzanat. Például hogy négy év alatt letudták az egészet… Két és fél évet kapott viszont egy férfi, aki államtitkárnak, mi több, szakállamtitkárnak (jut eszembe, ha egyszer majd megtehetem, felveszek egy embert az arcszőrzetemmel kapcsolatos t*evékenységek koordinálására, hogy egyszer végre legyen egy szakállam-titkárom nekem is, valamint lásd még a mobilok kiírását, A szám foglalt…), szóval szakállamtitkárnak adta ki magát, és alig várta, hogy megvesztegessék – vagyis a megszólalásig, és azon is túl hasonlított, és csak korai letartóztatása okozta, hogy nem sikerült felnyalnia pár milliót. Szerintem egyébként az lehetett gyanús, hogy túl keveset kért. Hallottátok már a köpenicki kapitány történetét? Ha nem, ez most változhat… Végezetül elmondom, miért jó gáton dolgozni – elsősorban is azért, mert lényegesen többet segíthetsz, mint szinte bármivel, másodsorban, számomra kissé meglepő módon, kiváló a hangulat: ráadásul, már pár kör talicskázás után kellemesen magadénak érzed a művet, úgyhogy én például rövidesen visszatérek, és legény leszek újra. Kövessétek a példámat, most kell cselekedni, nem a jövő héten észt osztani, hogyan kellett volna. Ár ide, ár oda, mi továbbra is ingyen élünk, ráadásul a Classic változatlanul, üzemzavar nélkül a tiétek: hörpöljük.

Hirdetés

* 2014. január elsejétől bevezetik az eurót Lettországban.

Tudom, tudom, nagyon megvetendő dolog, ha egy országban euró van, ráadásul nyilvánvaló tény, sokkal ócskábban keresnék, hiszen a 270 euró három darab pénz, nyolcvanezer forint meg négy – fene tudja, én azért továbbra sem feledem, hogy 2003-ban az újságokban már javában arról olvasgattunk, merre fog nézni a túzok a magyar kéteurós hátoldalán… Az azóta eltelt időben sok szép és érdekes ígérettel lett ellátva a boldog magyar nemzet, leszámítva a legújabb kort, amikor is a politikusok rájöttek, hogy akkor se történik semmi, ha nem ígérgetnek, így azóta nem rabolják a saját drága szabadidejüket azzal, hogy illúziókat keltsenek rabszolgáikban, nyugodtan megmondják az igazat, végül is így becsületes. Például nagyon is pompás nekünk a forint, hogy mást ne mondjak, pár száz vagy ezer ember elég régóta elég jó pénzeket keresgél az árfolyam-lötyögtetéssel, itt tehát nem lesz euró, ha Barroso két mankóval, kintornával meg egy planétás papagájjal csúszik térden a Parlament nagymedencéje mellett, úgy könyörög, vezessük be, akkor sem. Azért hallgassátok meg a lettek rövid történetét. 2000-től a GDP rendesen meglódult, s e szempontból a lettek a kontinens éllovasainak számítottak. Ám a kedvező adatokat leginkább a belső fogyasztás eredményezte, úgyhogy 2008 végére jött a teljes eladósodás, a szép színes lufi nagy csattanással kipukkadt – a lett gazdaság például 2009 első három hónapjában 18 százalékot zuhant, ez volt a legmeredekebb gazdasági visszaesés az EU történetében, és 2010-ben rekorderek voltak a 22.5 százalékos munkanélküliség tekintetében is. Paul Krugman, aki 2008-ban közgazdasági Nobel-díjat kapott, egy tanulmányában Európa Argentínájának nevezte Lettországot. Aztán, mindenki meglepetésére, a lettek összekapták magukat – olyannyira, hogy a gazdaság 2012-ben 3.5 százalékos növekedést produkált, mára lényegében minden fontos nemzetközi minősítésük pozitív, s jövő év január elsején bevezethetik az eurót. Mert, úgy tűnik, így is lehet egy kis országban rendet tenni, nagyon mélyről visszajönni – nem lenne tán feltétlenül muszáj évtizedekig véreztetni egy egész országot. Amúgy nem lehetne, hogy a kínai, örmény meg szaúd-arábiai pénzkuncsorgó turnék helyett inkább Rigába utazzon el valaki (még az se lenne baj, ha kivételesen értene is valamihez), és egyszerűen megkérdezze, hogyan is csinálták? Én úgy tudom, kérdezni, pláne a jobbtól, nem nagy szégyen: ja, hogy némi szándék is kéne a valódi jobbításra… na, az már más kérdés – azt magunkban, hogy pontosabb legyek, magatokban kéne megtalálni két rezsicsökkentés között…

* Két és fél évet kapott egy férfi, aki államtitkárnak adta ki magát.

Mi több: szakállamtitkárnak – a férfi természetesen nem most, hanem még 2009-ben és 2010-ben igyekezett némi pénzt kicsalni, amikor is az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetőjéhez, valamint Nádudvar polgármesteréhez látogatott, és Szaló Péter államtitkárnak adta ki magát. A találkozókon felajánlotta, hogy szívesen támogatja futó projektjeiket, és nem is kér mást cserébe, csak némi előnyt a saját cégének, illetve pár színes papírt. A csaló, meg kell adni, remekül tartotta fenn a látszatot – volt, hogy a Miniszterelnöki Hivatal nyilvános előterében tárgyalt az ügyfelekkel, máskor egy Parlament melletti kávézóba kísérte át őket. Nem véletlen egyébként a rutin: az illető nem tétlenkedett az elmúlt években, ugyanilyen bűncselekményekért (egy másik kormányzati tényező nevével visszaélve 20 millióért rendelt különféle gépeket, amiket csak azért nem tudott átvenni, mert időközben letartóztatták) épp jogerős börtönbüntetését tölti, egy másik ügye pedig fellebbezési szakaszban jár. Könnyű lenne egy legyintéssel elintézni a dolgot: szerintem viszont olyasfajta – kétségtelenül rossz irányt választó – őstehetségről lehet szó, mint amilyen annak idején a köpenicki kapitány volt. A kapitány valódi neve Wilhelm Voigt, és már 14 évesen két hét elzárást kapott lopásért. 1864 és 1891 között sikkasztásért és okirathamisításért összesen 25 évet töltött börtönben – lényegében csak levegőt venni és átöltözni járt ki. 1891-ben aztán – ezúttal lopásért – tizenöt évet kapott egyben. 1906-ban szabadul, s Hamburgban telepszik le, természetesen illegálisan. Némi töprengés után megszületik fejében a nagy idea: beszerez egy igen meggyőző kapitányi egyenruhát, s miután röviden teszteli a hatását, a helyi laktanyához masírozik, ahol négy gránátosnak és egy őrmesternek megparancsolja, hogy kövessék, titkos államügyről van szó. Kis eszkvadronjával vonatra száll, Köpenickbe megy, az állomásról egyenesen a városházához hajtat. Elfoglalja, lezáratja a bejáratot, a helyi rendőrségnek kiadja, tartsák fenn a rendet és a közbiztonságot, továbbá letiltatja a postán a kimenő telefonhívásokat. Letartóztatja a város polgármesterét és kincstárnokát, akiket sikkasztással vádol meg, és bűnjelként felvesz a város kasszájából 4002 márka 37 pfenniget – az átvételről elegánsan nyugtát ad, melyre egykori börtönigazgatója nevét írja. A két letartóztatott városvezetőt gránátosai őrizetében Berlinbe küldi, a többieknek meghagyja, tartsák a városházát, ő pedig civilbe öltözik, és megpattan. Tíz nap múlva ugyan elkapják, de császári kegyelemben részesül – állítólag II. Vilmos is kitűnően szórakozott az eseten… Egy másodpercre még vissza a mi államtitkárunkhoz: olvasom, hogy a bíró az ítélet indoklásakor kiemelte, a vádlott cselekménye akár derékba is törhette volna azok karrierjét, akikre cselekményei elkövetésekor hivatkozott. Hm… hát ahogy itt körbenézek, ebben az egyben szerintem tévedni tetszik…

* Irány a gát!

Kicsit éreztem ma reggel a valamikori izmaim helyét, és valahogy este se kellett bámulnom a tévét, hogy elszenderedjek. Amúgy meg sokat tanultam előző délután… ráadásul újra felfedeztem, milyen apró dolgoknak is tud örülni az ember. Mondjuk amikor úgy a huszadik körnél kezded végre elkapni a talicskatolás ritmusát, és rájössz, hogy az első száz méter utáni saccod, hogy még száz lépés, és hangtalanul összeesel, téves volt… Vagy amikor valaki a célba éréskor odalép, és segít lepakolni a zsákokat. Amikor magad mögé igazítod az üres talicskát, és – édes pihenés – visszaballagsz vele a homokzsákokig. Amikor a szúrós szemű lapátolós bácsi, aki olyan gyanakodva méreget, amióta megérkeztél, az első óra után odaszól valami biztatót. Amikor eláll az eső. Amikor újra esni kezd, de nem annyira, mint az előbb. Amikor látod, hogy egy újabb sorral magasodik a zsákfal. Amikor az alkalmi kis brigád az öt perces pihenőnél alig észrevehetően megnyitja a kört, hogy te is odaférj. Amikor megkínálnak egy cigivel. Amikor búcsúzáskor, a nap végén veled is kezet fognak. És ott van még az egész ügy lenyűgöző egyszerűsége: itt nem beszélni kell, hanem talicskát tolni, lapátolni, zsákot rakni. A tudományt legfeljebb azok a tapasztalt helyi erők képviselik, akik kijelölik a gát vonalát, ellenőrzik, jól illeszkednek-e egymáshoz a fal “téglái”, a homokzsákok, no meg a miniszterelnök, de ő egyelőre nem itt irányít. És persze hangulat van, cseppet sem rossz, mert anélkül még a gátépítés se megy: leírhatatlan, milyen kifinomultan cukkolják egymást folyamatosan a vízparti házikók tulajdonosai – akikről persze azért jól sejthető, belül közel sem ennyire felhőtlen a jókedvük. Mégse mutatják: csak leszegik a fejüket, és belemártják a lapátot a hatalmas homokpiramisokba, töltenek, rendületlenül, aztán feldobálják a kis traktor narancsszínű pótkocsijára a kész zsákokat, hadd induljon mihamarabb a súlyos rakománnyal a töltés végére. A legfurcsább a nap vége: ahogy tartok hazafelé, és a kocsiban egyfolytában a gát jár a fejemben. Pár órát szántam a dologra, de már tudom, nem ennyi lesz belőle – az a gát ugyanis immár az enyém is: csak egy icipicikét, de az. És most már azt akarom, hogy erősebb, magasabb, szélesebb legyen: hogy ne engedjen, ne szakadhasson át – és tudom, hogy jönnöm kell vasárnap is, meg hétfőn is, és maradni, amíg szükséges. Nem hősködésből, nem azért, hogy levideózzam magam, miközben a természetet regulázom: inkább csak mert jó. Ja, csak mondom, a gátnak akárhány – hozzám hasonló – tulajdonosa lehet: minél több, annál jobb. Nem júliusban, nem jövőre, srácok-lányok: MOST kell odaállni, és egy kicsit melózni ebben a pár napban. Szó nélkül: már csak önmagunkért is. És egy kicsit mindannyiunkért, igen.

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (36 lövet, átlagosan: 6.94 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

9 komment

  1. Hatlövet szerint:

    Talán az a lettek titka, hogy nincs matolcsyjuk meg gyurcsányuk.

  2. Horváth Lajos szerint:

    Gátat vetni önmagunknak. Ez jó!

  3. dirtydog77 szerint:

    Nem tudom lehet utálni fogtok ezért,a gyengébbet megvédtem a szegénynek kenyeret adtam mikor régebben kellett gátat építeni elmentem segítettem…De mikor engem kilakoltattak a hitelem miatt 3 gyerekkel valahogy senki sem segített és elfordultak inkább szó szerint,ez van ,ne haragudjatok rám.

    • Boda Kapitány szerint:

      Megértelek… és mégse az a jó megoldás, hogy ugyanolyan légy… tudom, ez csak szó, és könnyen mondom, de akkor is ez a helyzet…

  4. Lajoska szerint:

    Hol let hol nem let ez az euró nekünk csak egy ócska ígéret, bár most már nem is ígérgetik. Gondolom van már pár államtitkár aki csak euróban számol, főleg a svájci bankszámláján. A megosztás nagymesterei már ezt is elérték, hogy van aki megy a gátra és van aki nem.

    • rizsapista szerint:

      Én nem tudom, hogy a ” megosztás mesterei” mit értek el, s mit nem, de az, hogy valaki azért nem megy mert X ezt mondta, Y meg azt, nos az nem más, mint ócska kifogás! Szerintem.

  5. K.Tamás szerint:

    Kedves Kapitány!

    Szóval marha jó volt minden és megint csak kösz az élményt….
    De!De azért az ne felejtsük el,hogy a lettek egy lényegesen kisebb nemzet,ahol a problémát a kisebb létszám miatt ú.m.gyorsabban meg lehetett oldani.
    Ami meg a csalókkal kapcsolatos,nos csalás és köpönyegforgatás szerintem az egész rendszerváltoztató hókuszpókusz.
    És akkor máris eljutottunk a lényeghez Drága Apám,hogy igenis,dolgozni kell,ill.kellene és akkor nem lenne ennyi “elégedetlen”ember,aki csak a pofával tud tenni és dolgozni,nem pedig a tettel.És akkor fel fog épülni nemcsak a gát,hanem az egész ország.
    Nagyon jó és kegyetlen nagy voltál.Kösz!

  6. Dani szerint:

    Kapitányom,

    Nem tudom, bevállalnánk-e a 18%-os GDP visszaesést és a 22,5%-os munkanélküliséget…
    Szerintem inkább nem vagy ne.
    Ez elég nyomasztónak tűnik:

    http://www.origo.hu/gazdasag/gazdasag-plusz/20120528-lett-gazdasagi-csoda-mi-all-a-gyors-novekedes-mogott.html

    A gátazásért egy virtuális giga-pacsi. Szánom-bánom, én már csak a következőnél lehetek gáttulajdonos.

    • Boda Kapitány szerint:

      Ebből a GDP-ből már bármit bevállalnék lassan, ha egyszer tényleg jobb lenne egy fokozattal… már legalábbis ahogy én érzem… A munkanélküliség dettó…

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


négy × = 12

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz