Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


27 május
9komment

Mariazelltől Grazig: a végét megúszom, szó szerint (II.)

A nap süt, a króm csillog, a tankban üzemanyag - felhők csak a horizonton: lehet-e szebb a pünkösd?

A nap süt, a króm csillog, a tankban üzemanyag – felhők csak a horizonton: lehet-e szebb a pünkösd?

Lassan egy hete már, hogy beszámoltam legutóbbi osztrák kalandozásunkról, amikor Mariazellbe hajtattunk a szokásos bajnokcsapattal – az út indoka az volt, hogy előleget fizetünk be a Haus Franziskus-ban, ahová augusztusban érkezik majd négy napra egy dunaújvárosi motoros különítmény: a magyar tulajdonlású kis hotelben rögvest kiderült, foglalóra nincs szükség, csak szépen meg kellett mondanunk az időpontot, és már rendben is voltunk, barátságosan elbúcsúztunk. Odakint, egy hangulatos gyalogösvény melletti padon az arra járó osztrák turisták buzgó málcájtozása közepette ebédeltünk, azaz fogyasztottunk az otthon készített szendvicsekből – Körtének, továbbmenőleg szerintem Körténé Gyöngyinek köszönhetően azok a khm… kissé talán hanyagabb természetű kollégák se maradtak éhen, akik elmulasztottak útravalót készíteni és csomagolni. Vagyis én. Ittunk egy kis kólát, aztán elkészítettük a szokásos csoportképet, beütöttem a gps-be Suszter barátomék grazi címét, bedugtam a bal fülembe a készülék fejhallgatóját, és megindultunk – nagyjából húsz kilométert még egy irányba tartunk, jósolta a Körte, aztán én elmegyek jobbra, ők meg tovább keletnek, Sopronnak. Le is nyomtuk azt a húszast, aztán valamiért megálltunk – nekem különösen jól jött, mert szegény Marika kétségbeesetten, folyamatosan a sztrádára akart felvinni, legfőbb ideje volt hát kiütni a fejecskéjéből az autópályákat, fizetős és földutakat, kompokat és egyéb érdekességeket. Erre minden rendbe jött. A Kész Laci elszívta a cigijét, aztán még megnéztük a Körte új akkumulátorát, ismét elbúcsúztunk röviden, nyeregbe pattantunk, és egy kis dombnál, jelentékeny dudálás és villogtatás közepette én tényleg lekanyarodtam derékszögben jobbra, Lacusék meg mentek tovább, még láttam, ahogy eltűnnek a száz méterrel odébbi jobbosban, és már húztam is tovább. És újra megláttam egy jelentősebb, sötétszürke felhőt, jó messze, a horizont tájékán – valami azt súgta, ott lehet alatta Graz: és ezúttal se tévedtem, mint jó két órával később kiderült. Hogy mi? Kérlek, fáradjatok beljebb, hadd mondom el…

Hirdetés
Még vagy 20-30 kilométert a Körtéék mögött megyek, és ezzel lecsúszok a szép 20-as út élményeiről... sebaj, majd legközelebb

Még vagy 20-30 kilométert a Körtéék mögött megyek, és ezzel lecsúszok a szép 20-as út élményeiről… sebaj, majd legközelebb

A nagyjából száznegyven kilométeres távra nagyjából két óra menetidőt jósolt hűséges kis kínai gps-készülékem. Csodálkoztam kissé a dolgon, és azt gondoltam, majd rájön – de aztán én jöttem rá. Egyrészt eleve elszúrtam a dolgot, hogy a Körtéékkel tartottam azon a már említett húsz-harminc kilométeren, és Mariazellnél nem mentem le egyből simán a 20-as kis úton – az lett volna 110 kilométer, és (bár így, a 72-esen se volt épp csúnya) az most, ahogy nézem, egyenesen gyönyörű, szerpentinekkel, erdei kis kanyargósokkal van tele. De sebaj: legalább maradt valami legközelebbre is, merthogy lesz legközelebb, abban egészen biztos vagyok. A 72-esen egyébként nagyjából végig hetvenes korlátozás van érvényben, nem is szólva a számos településről, amit érint.

Időnként azért látni pár komolyabb hegyláncocskát is

Időnként azért látni pár komolyabb hegyláncocskát is

Érdekes, de nyilván a pünkösdi ünnepnek köszönhető, hogy egész Ausztria úgy néz ki, mint abban a Spektrumon látható sorozatban, az Élet az ember után címűben mutatják meg igen plasztikusan, ami arról szól, milyen lesz a világ az emberiség kipusztulása utáni első, huszadik, századik, s a többi évben. Nem is tudom, hány falun és kisvároson duruzsolok át úgy, hogy egy árva lelket, de még egy kiskutyát vagy egy feketerigót se látok sehol, szerintem még a legyek is elrepültek valamerre hosszú hétvégézni – az egyedüli kivételt a teraszos vendéglők jelentik, azok viszont tele vannak, az egyik kisvárosban egy teljes asztal személyzete emeli rám a söröskorsóját, ahogy elgurulok előttük… Egészség…

Még egy utolsó, közös megálló, aztán pár kilométerrel odébb elköszönök a Körtééktől

Még egy utolsó, közös megálló, aztán pár kilométerrel odébb elköszönök a Körtééktől

Két faluval lejjebb az egyik buszmegállóban ügyesen bujkálva viszont egészen mást emel rám egy rendőr bácsi – nem, nem a pisztolyát, illetve végül is, de, a sebességmérő kézi készülékét: azt aztán olvashatod, Hansi bruder, olyan 49 lesz rajta, hogy magad is elcsodálkozol, neeeeem, az úti költségvetésben mi már elég régen nem tervezünk sort a büntetésnek, kőkeményen betartjuk a legutolsó harmincas táblát is, pláne külföldön, de itthon se kevésbé, jobb a békesség, megöregedtünk, elpunnyadtunk, nem fizetünk, és kész. Sajnos csak későn veszem észre a traffipaxot, na nem, mondom, nem olyan értelemben: tavalytól kedves szenvedélyem lett, hogy én fotózom le őket, ha autóval vannak, ha gyalogszerrel – de ezúttal már nincs időm előkapni a gépemet, olyan jól elbújt a szerv…

Hopp, egy NSU Prinz - nem mindennap fut az ember elé...

Hopp, egy NSU Prinz – nem mindennap fut az ember elé…

Kényelmesen poroszkálom végig a 72-est, nézelődöm, egy-egy szebb résznél meg-megállok, fényképezgetek. Épp művészeti jellegű képeket készítek egy erdős-kanyargós szakaszon is, hallgatom a madárkák dalát, csodásan bukolikus az egész, amikor szemben feltűnik egy NSU Prinz, becslésem szerint 1968-ból… Hoppá… aztán egy szép, korabeli Mini… aztán egy brutális 911-es Porsche meg egy negyvenéves Ferrari burukkol el ötvennel, és egy egész sor veterán csodaautó… mindenki mosolyogva integet, én meg tátott szájjal vissza.

Hopp, egy művészeti kép az út szélén...

Hopp, egy művészeti kép az út szélén…

Elmennek, egy darabig még hallom a hangjukat, aztán megint tökéletes lesz az erdei csönd. Szeretem ezeket a magányos utakat – amikor nem kell időre mennem, nem kell sietnem sehová, amikor nem maradok le senkitől és nem tartok fel senkit, bámészkodom, zenét hallgatok, rendesen átmosom az agyam, és kiöblítek belőle mindent, ami nem oda való. Dr. Motor segít.

Dr. Walter Funkhaus nőgyógyász és/vagy plasztiksebész Bécsből, a vasárnapi autójával

Dr. Walter Funkhaus nőgyógyász és/vagy plasztiksebész Bécsből, a vasárnapi autójával

Tíz kilométerrel lejjebb ismét csak egy Porsche jelenik meg a tükrömben, az éjfekete kabrió már nem veterán szerkezet, a két hátsó kereke középen majdnem összeér… hatvanéves bécsi plasztikai sebésznek saccolom a vezetőjét, az első egyenesebb szakasznál lehúzódom, hogy elengedjem, de hamarosan újra találkozunk, amikor is utolérünk két lassabb kiskocsit. Jó kanyargós ez a szakasz is, hallom, hogy időnként kettes fokozatban vijjog a Porsche, de a doktor nem és nem képes elszánni magát, hogy kilépjen… Én viszonylag könnyűszerrel túljuthatnék mindhármukon, de nem arcoskodok – nem sietek sehová, ráadásul végstádiumos a gumim, igyekszem kerülni a nagy gázzal, nagy fékkel járó erőhatásokat, úgyhogy maradunk, egészen egy belátható részig, amikor végre mind a ketten ellépünk a cammogóktól.

Tankolok - semmi gond, csak ilyen az arcom, amikor meglátom a benzinárat

Tankolok – semmi gond, csak ilyen az arcom, amikor meglátom a benzinárat

Megyünk is vagy két kilométert, amikor egy félpályás lezárás lámpájánál újra összerázódik a mezőny.

Bő két órája köszöntem el a srácoktól – még egy kis kanyargás, szépen elmegyek Gleisdorf mellett, hopszi, kifogyóban a benya, egy megálló, egy gyors tankolás, és nemsokára be is érek Grazba. Mariatrost kerületen át visz be az út, fejben igyekszem felidézni a Graz-térképet, amit pár hónapja álmomból felkeltve is tudtam… és igen, megvan, észak-északkeletről támadunk.

Kábé ez a "fele se tréfa" kategória - volt már, hogy elsurrantam ilyen felhők széle mellett: pünkösdkor nem sikerült

Kábé ez a “fele se tréfa” kategória – volt már, hogy elsurrantam ilyen felhők széle mellett: pünkösdkor nem sikerült

És támad a szürke felhő is, amit két órája nézegetek – most értem alá, kezd csöpögni, mint jól tudjuk, csúszósság szempontjából ez a legrosszabb szakasz, és tényleg… ilyenkor ugyanis (legyünk kicsit népszerűen tudományosak) a vízből és az úton lévő koszból kialakul egy roppant kellemes krém, amin irgalmatlan nagyot lehet perecelni. Mindegy, szép finoman, dupla féktávval ballagok, harminccal, mert azt érzem, épp csak az úton vagyok nagyjából. Egy picit jobban rákezd, gondolkodom rajta, hogy megállok felkapni a dzsekim, de hideg végül is nincs, és ha elnézek a Suszterék felé, mintha ott már derülne… úgyhogy megyek tovább az évszaknak megfelelő egy pólóban.

Gold Wingek hosszú tömött sorokban Graz belvárosában - egy sávval odébbról fotózom a brigádot

Gold Wingek hosszú tömött sorokban Graz belvárosában – egy sávval odébbról fotózom a brigádot

Szépen beérek a belvárosba, egész jól kitanultam annak idején, decemberben mindent pár hét alatt, amíg a gyerekeket hordtam iskolába, meg kórházba mentünk a Marcsihoz: itt a nagy park, aztán az Operaház a fura vasszoborral, Jakominiplatz, a város szíve, aztán balra a kis híd után, a bíróság épülete jön, amire szükség, azaz baj esetén ügyesen rá lehet engedni egy komplett fémdobozt, aztán senki se ki, se be… és jobbra, a felüljárónál, a gigantikus szék az XXXLutz bútorbolt előtt… de hopp… mi ez a sok fény mögöttem meg a kék lámpák és a vijjogás?

Cseh rendszám, kék villogók és sziréna a fehér oldalkocsison - kétlem, hogy erre legyintene az osztrák rendőr... de nem az én dolgom

Cseh rendszám, kék villogók és sziréna a fehér oldalkocsison – kétlem, hogy erre legyintene az osztrák rendőr… de nem az én dolgom

Meredek a tükörbe, az tisztán látszik, motorosok, nem is kevesen… no de… jaja… Gold Wing találkozó ér mögém – természetesen a kék lámpák a felvezető hófehér oldalkocsison vannak, és a rendőrségi sziréna is azon szól… hm, de kíváncsi tudnék lenni, adott esetben mit szól egy osztrák rendőr erre a felszereltségre, valahogy kétlem, hogy azt mondaná, weiter spazieren… Amúgy a fehér gépen cseh rendszám van, vagy legalábbis valami olyasmi… Mindenki bőszen integet rám, én meg vissza, fotózom a csapatot, s egy jó darabig együtt is haladunk – szerintem már azt hiszik, velük tartok, de hát azért annyira nem fajulhatnak el a dolgok, hogy én Gold Wing találkozóra menjek, úgyhogy a Louis motorosboltnál én szépen levágok jobbra, Straßgang felé, dudál és villog mindenki, okés, jó szórakozást, hölgyek-urak…

Cseppek a sisakomon - semmi vész, végül még a dzsekimet se kellett felvenni

Cseppek a sisakomon – semmi vész, végül még a dzsekimet se kellett felvenni

A maradék három kilométeren rendesen esni kezd, de felőlem akár havazhat is, most már akkor is végigmegyek – a szélvédő mögül ki-kipillogva a vasút után befordulok balra, és úgy gondolom, átvágok a sorompó mellett (Zoliék egy rendes lakóparkban élnek, aminek parkolóit sorompókkal védik több irányból is), de a sorompó melletti kis réshez, ahol épp át tudnék slisszolni, beállt egy derék autós ember, így hát megkerülöm az egész brájzlit, és a másik oldalról hatolok be. Hogy be szabad-e menni ilyen helyen? Nos, régi alapvetésem, hogy amennyiben a hatóságok azt szeretnék, ne juthasson be ilyen helyre motor, nagyon egyszerűen képesek lennének megakadályozni – hogy nem teszik, az viszont az engedéllyel egyenértékű, s vonatkozik ez a szép elv a parkolóházaktól kezdve több száz forgalomtól (elvileg) elzárt területre.

Lili baba: egy kis bizalmatlanság a kezdeteknél, de aztán...

Lili baba: egy kis bizalmatlanság a kezdeteknél, de aztán…

Így aztán nyugalmasan bementem, és hamarosan már két gyerek, Lencsi meg Dani ugrált visítozva a nyakamba, s egy harmadik méregetett az édesanyja karjáról kicsit még gyanakodva, de azért egy megelőlegezett félmosollyal – Lili baba, aki ugyebár abban a korban van, amikor minden nap más és más, ehhez képest bő két hónap nem látás igencsak jelentős idő…

Lencsi...

Lencsi…

És elkezdődik a szokásos, felhőtlen grazi esték egyike, Suszteréknál – vagyis először kajálunk egy könnyű update-es tízezer kalóriást (már legalábbis én) az isteni Stefánia-vagdaltból, de hogy ne érhesse szó a ház elejét, utána szépen nekiállunk lemozogni: azaz előbb teniszezünk, aztán meg golfozunk, ahogyan urakhoz illik. Kicsit talán levesz a sportteljesítmény értékéből, hogy a wii nevű játékkonzol segítségével brillírozunk a salakos pályán meg a tizennyolc lyukas golfparadicsomban – de kitűnően szórakozunk.

Suszter golfos karaktere, Guszti

Suszter golfos karaktere, Guszti

A wii szenzorai érzékelik a játékos mozgását, úgyhogy rendesen ütni kell a golflabdát, ha csavarod, csavarja, ha erősen ütöd, messzebbre megy, igazi wiirtuális wiilág, de hogy szórakoztató, az nem vitás. Susztert természetesen lehetetlen megverni, na, egyszer nagyon közel kerülök hozzá, de akkor meg a szerencsém hagy faképnél: az egyetlen, ami vigasztal a tragédiában, a játékosa külseje – egy az egyben a Bódi Guszti, ahányszor csak ránézek, mindenért megbocsátok.

Golfos alapállásom

Golfos alapállásom

Három előtt fekszünk le, s reggel fél hatkor ismét átbotorkál a szobámba Lencsi baba, mellém heveredik, én pedig átkarolom – de most sajnos nincs kedve szundikálni, kipihente magát, akárcsak én, úgyhogy beszélgetni kezdünk, és Lencsi mindent elmesél, ami csak fontos; hogy kik a barátnői, és mit mondtak neki az utóbbi hetekben; hogy milyen hellókittys cuccok a legmenőbbek újabban; mik a trendek a Princess-öltöztetés területén, aztán közelebb húzunk pár játékot és azokkal is meg kell ismerkednem. Aznapra van még egy kis pókemberes memóriajáték, amiben mind a két gyerek szikáran lealáz (csodálom, hogy Lilike nem száll be, szerintem még fél év, és jön ő is, hogy a dobogóra se férjek fel…), aztán újból egy pompás ebéd, és aztán egész délután meg este dolgozunk a projekten, ami… ami… amiről egyelőre nem mondhatok semmit, de talán… talán pár hét múlva igen…

Elköszönök Lilitől meg apától is...

Elköszönök Lilitől meg apától is…

Mindenesetre jön a kedd reggel, amikor is elbúcsúzom az oviba induló gyerekektől, aztán Marcsival elmegyünk a kerületi hivatalba, és kijelentkezem Grazból, a szó hivatalos értelmében is. Tíz óra körül elköszönök a nagyoktól is, és lóra pattanok – természetesen meg kell állnom a Louis-ban, teljesítek egy megbízatást: és innentől lényegében meg se állok hazáig, csak a határ után egy benzinkútnál, ahol két barátságos osztrák motorossal dumálok egy félórát.

Két osztrák kollégával még összespannerolok Veszprém előtt

Két osztrák kollégával még összespannerolok Veszprém előtt

És nemsokára már otthon nézegetem a hátsó gumimat, amin még csak az első szövetréteg kezdeget kilátszani – de sebaj, másnap már Gyusza cseréli a gumikat meg az olajat a motoron: hm, most nézem, elég sokat fényképezgettem, úgyhogy ebben a pillanatban eldőlt, abból is lesz majd egy sok fotós poszt, mindenki okulására…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (44 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

9 komment

  1. Suszter és a Gyík szerint:

    Kétségtelen, hogy Guszti sokat tett azért, hogy nyeretlenül is jól érezd magad… Természetesen Susztert mindenki elveri, így köszönöm, hogy végre magam is nyertes lehettem. :)

  2. thieszj szerint:

    Sokadszorra is meg kell állapítsam, hogy ilyen jó stílussal gyakorlatilag bármiről írsz, szórakoztató…szerintem az adóbevallásod is olvasmányos lenne ha ebben a stílben lehetne írni :) üdv: Jenő

  3. dirtydog77 szerint:

    Jól néz ki a nőgyógyász verda,hát te tudsz élni barátom.Egyszer wii-ztem öcséméknél és mivel ők felső kategóriások elég nehezen tudtak rá venni az éneklésre karaokére mondtam rendben de aztán bokszolunk wiin oksa,hát oksa,zenébe kikaptam de a bokszba győztem de igaziból mert a végére úgy be rúgtam hogy be vertem egyet igaziból sajnos,többet nem wii-zek.Olyan jól írtál megint mintha könyvet olvasnék nagyon zsír,várunk még sok ilyen jót,király vagy ,kösz az élményeket!!!

    • Boda Kapitány szerint:

      Kezd az a meggyőződésem kialakulni, hogy érdemes lenne a kommentnél hosszabb műfajban is dolgoznod – már ha nem teszed amúgy… :-D

  4. DonCarlo szerint:

    Élvezetes mint minden útleírásod! Lehet nekem is Gold Wing-et kellene vennem, hogy átéljem ezeket? :) Bár így monitor előtt nem is ázom, nem is fázom bogár sem megy a szemebembe….és újra kezdhetem akár többször is! :) Köszönet az írásért Captain!

    • Boda Kapitány szerint:

      Hm… eláruljam, hogy a Gold Wingen nem ázol, nem fázol, és nem megy bogár a szádba? :-) Ja, és minden héten újrakezdheted, ha van lehetőség tankolni…

      • DonCarlo szerint:

        Ha egyszer lesz egy GW-m, akkor nekem is csak a “be(le)tevőre” fog menni a fizum :) Azt hogy merre a hova, azt majd elindulás után döntöm el, csak guruljon :)

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


× 4 = húsz(on) nyolc

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz