Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


11 május
3komment

Keringőző nagymama, konyakosmeggyel

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenkét éves rovatunk mai, e helyütt már hatvanhetedik kiadásának első hírét el se fogjátok hinni, pedig éles és komoly: Oslónak kevés a szemete, ezért importálnak, például Svédországból, de még Olaszországból is megéri számukra a hulladékszállítás – a norvégok az ország energiaszükségletének felét szemétégetésből nyerik… Hát erre kéne most gombot varrni, pajtások – mindenesetre szemetelünk egy kicsikét. Könnyű állandóan csak a rosszat látni, szidni a politikusokat, hogy nem csinálnak semmit – miközben dehogynem. Szépen épülget például a felcsúti Aranycsapat-stadion, gyenge 3.8 milliárdból meg is áll majd, már a látványtervei is elérhetők, de ha jobban szeretnéd, egy sárkányrepülős bajtárs már körbenézett a helyszínen, lélegzetelállító az egész, Brazíliának díszére válna… De nem is ezt akartam mondani: hanem azt, hogy még ilyen komoly munkálatok közben is jut idő arra, hogy ránk, szegény pórokra gondoljanak. A mi egészségünk ugyanis mindennél fontosabb vezetőink számára – ki tudja, lehet, hogy rájöttek, ha mind idő előtt megdöglünk/lelépünk, viszonylag értelmetlennek mondható a további rezsicsökkentés, s talán ezért is tették fel a Magyar Kormánytisztviselői Kar Információs Portáljára (remélem, látni, hogy mindent nagybetűvel írtam) az Energiaegyensúly családoknak című örökbecsűt. Végigszaladunk, rajt. És végül némileg szolgálati jelleggel pár sor azzal kapcsolatban, hogy hamarosan újra a Csángóföld felé fordítjuk szekerünk rúdját Nyulasi jóbarátommal – még egy könyvszállítmányt szeretnénk eljuttatni a gyimesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Líceumba, Berszán Lajos atya iskolájába: szeretnénk, ha mindenki elkezdené dobozolni az adományát, aki korábban jelentkezett. Részletek odabent – gyertek, kész a Classic.

Hirdetés

* Kevés a szemete a norvég fővárosnak, ezért Oslo importra szorul.

Hagyok időt a hír feldolgozására – megmondom őszintén, kis ideig én is azt gondoltam, hogy legnagyobb kedvencem, a Hírcsárda túlórázott, de aztán rá kellett döbbennem, nem. És tudom, van még rajtam kívül, aki most jelentőségteljesen kezdi méregetni a szemetesvödröt a konyhában, vagy a konténert az ablakból – hát ha ennyire kell ezeknek az amúgy is szerencsétlen sorsú norvégoknak, uccu, segítsünk rajtuk, válasszunk egy skandináv testvérvárost, indítsunk állandó nemzetközi kukásautójáratot, a gyerekek az oviban karácsonykor csomagoljanak cipőskatulyába májkrémes dobozokat, mustáros tubust, vécépapírgurigát meg krumplihéjat, és küldjék légipostán Oslóba. Nem jó nézni a nélkülözést: és ezek szerint ott északon már ott tartanak, hogy nincs is miből szemetük képződjön – mi meg, például, boldog és gazdag dunaújvárosiak, ugye, harminc kilométerre vitetjük a maradékot, kerül, amibe kerül, mert ugye a saját szeméttelepünk környékén annak idején volt pár grimbusz, mindegy, nem érdekes, ki cseszte el, kifizetjük közösen, írják a többihez, mulatunk, amióta élünk… Na, ha van ennél komolyabb, hát arra fordítva: a helyzet északon az, hogy az energia felét szemétégetésből nyerik a skandinávok – ráadásul olyan hatékonysággal művelik ezt a sportot, hogy kevés az a szemét, ami náluk képződik. Így aztán importálnak – például Svédországból, Nagy-Britanniából, Olaszországból. Olaszországból!!! Kifúrja az oldalam a kíváncsiság, vajon mit érezhetett mondjuk a nápolyi polgármester, amikor beleolvasott az első norvég e-mailbe: “Bon giorno! Örülnénk, ha tudna segíteni rajtunk: nagyobb mennyiségű vegyes szemétre lenne szükségünk. Pénz nem akadály. Kérjük, ha ajánlatunk érdekli, vegye fel a kapcsolatot az oslói szemétégetővel, ahol a részletes ajánlatot is rendelkezésére bocsátják. Grazie.” És tényleg: mennyi lehet vajon a szemét tonnája? Tavaly egyébként Svédország került hasonló helyzetbe: ők akkor 800 ezer tonnát shoppingoltak. Csak egyszer tudnék egy ilyen bizniszbe belefolyni valamilyen furfanggal – sajnos a távolság miatt a magánimport elég szerény haszonnal kecsegtet… a nagyobb falatokat meg, gondolom, ez esetben is a csókosok nyalják fel. A szörnyű skandináv szeméthiány kialakulásáért persze az ott lakók is felelősök: a keletkező szemét négy (!!!) százaléka kerül a szeméttelepekre (az Egyesült Államokban ez 34, nálunk, gyanítom, 86), minden mást újrahasznosítanak. Egy hatékonyabb szemétkezelő rendszert ismerek, a gyimesit: sok évvel ezelőtt állítólag a román szemétkezelés rendszeréből kihagyták a teljes térséget. Az anekdota szerint hónapokkal később valaki Bukarestben a homlokára vágott, tyű, baj van, az egész Gyimes gigászi szeméthalom alatt agonizál már, helyszíni terepszemle, de azonnal. A bejáráskor meglepődve látták, sehol semmi szemét – a bizottság mindjárt meg is kérdezi a kerítés mellett pipázgató Pista bácsit, mit csinálnak a hulladékkal. “Hát, ami marad, azt feletetjük az állatokkal.” “No, de amit nem esznek meg az állatok, azzal mit csinálnak?” “Azt meg elégetjük.” “No de ami nem ég el?” “Hát az meg úgyis jó lesz még valamire…”

* Energiaegyensúly-táblázattal segíti a magyar családok életét a kormányzat.

Egészen pontosan a Magyar Kormánytisztviselői Kar, amely egyéb bokros teendői mellett még erre is gondot fordít, ez úton is köszönöm, a magam részéről már hetek óta az információs portálon található energiaegyensúly-táblázat alapján vezetem az életemet, és családomat is igyekszem erre nevelni. A táblázatban nem csupán a száraz kalória-adatokat foglalták össze a gondos kormánytisztviselők, nem: életszerű példákkal igyekeznek megvilágítani, milyen tevékenységekkel célszerű ellensúlyozni az energiabevitelt, annak érdekében, hogy minél hosszabb időn keresztül munkaképesek maradjunk, s fizethessük például a nyugdíj-adót, ami korábban ugye nyugdíjjárulék volt, ma viszont már szerencsére csak adó, ami éppúgy tetszőleges célokra fordítható, mint mondjuk a néhai magánnyugdíjpénztári megtakarítások. Na, könnyen jött, könnyen ment: nézzük inkább, hogyan is kell manapság előírásos energiaegyensúlyban élni. Nézzük például a nagymamát, aki 90 kg, és a következő tevékenységeket végzi (zárójelben pedig a tevékenységhez szükséges energia): egy órán át porszívózik (egy korpás zsemle, és másfél deci sovány tej), két órán át keresztrejtvényt fejt (40 deka szőlő, két-három szem dió), egy órán át port törölget (öt szem konyakos meggy), 45 percen át keringőzik (1.2 dkg gyümölcsös pite), másfél órán át sétál és kirakatot néz (6.5 deka mogyoró), két órán át almát szed (egy tábla csoki). Nagypapa 80 kg-os: ő például másfél órán át tapétázik (egy adag csirkegulyás, egy szelet barna kenyér), egy és egy negyed óráig autót mos (egy adag csirkepörkölt zöldborsófőzelékkel), vagy épp 45 percig avart söpröget (egy korpás kifli, egy túrókrém). Édesanya 60 kg, ő másfél órán át lovagol (10 deka virslisaláta, egy szelet barna kenyér), továbbá korcsolyázik, gimnasztikai gyakorlatokat végez, sífut 9 km/h sebességgel, asztaliteniszezik, és két és fél órán át mosogat, egy csomó korszerű kaja bevitele közben – a százkilós édesapa nem lovagoltatja ugyan őt, cserébe egy és háromnegyed órát kártyázik a barátokkal, egy órán át fát ültet (gombapörkölt durumtésztával és salátával), kétórás tévénézése közben pedig egy tüktojt fogyaszt egy zsemlével. A gyerekekre már nincs elég helyem – de érdekes talán, hogy a gazdaságos negyvenkilós kislány három óra 35 percig vasal egy túrórudi és két deci gyümölcslé fejében, továbbá vív, kézilabdázik, teniszezik, zongorázik és táncedzésen vesz részt, míg az ötvenöt kilós fiúcska vékony szelet kalács és egy kefír után/közben két és fél órát utazik a vonaton. Vonatról jut eszembe, egy középiskolás fiú levelét olvastam a minap, tanácsot kért egy szakembertől, milyen autót vegyen, mert: “…iskolába vonattal  illetve busszal járok. A három átszállás miatt ez napi három, három és fél óra, télen sokszor négy is. Pedig csak 13 km a táv. Ehelyett szeretnék kocsival járni.” Keringőző nagymama korpás kiflivel. Na ja.

* Itt az idő, lassan újra megindulunk Gyimesfelsőlokra: ismét könyvadományt viszünk – várjuk a felajánlásokat.

Múlt októberben szerveztük meg Nyulasi barátommal az első kanyart: bizonyára többen emlékeznek még az esetre, három részben írtuk meg itt, a HL-en. Egy gáláns felajánlásnak köszönhetően jelentős mennyiségű, kiváló állapotú, értékes tartalmú könyvhöz jutottunk hozzá, s a gyorsan, sallangmentesen körvonalazódó akcióhoz igen sokan csatlakoztak. A csángóföldi út üzemanyagköltségét igyekeztünk kis adományokból összeszedegetni, hogy minél többen részesei lehessenek a jó szándékú ügynek, amelynek során a gyimesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Líceumba, a méltán legendás szervező, Berszán Lajos atya iskolájába juttattuk el a több ezer kötetnyi könyvet, ahol nagy örömmel fogadták az adományt. Aligha túlzok, amikor azt mondom, összesen közel százan járultak hozzá az út sikeréhez, újfent lélekemelő érzés volt látni, hogy ilyen sokan támogatták a menetet. És hatalmas segítséget kaptunk a Pap-testvérektől, akik teljesen ingyenesen adtak kölcsön egy méretes furgont az útra. Nagy örömünkre már odakint azt számolgathattuk, hogy az összegyűlt üzemanyagköltség nem csupán egy fordulóra lesz elegendő – ezért Lajos atyát azon melegében megkérdeztük, fogadnának-e még egy szép adag könyvet: ő pedig nagy örömmel mondott igent a felajánlásra. Hazaértünk, és láttuk, hogy valóban csaknem egy teljes fordulóra való pénzt sikerült megspórolnunk – így tehát, örömmel szólok, hamarosan újra megindulunk kelet felé. Pénzt, értelemszerűen már nem kérünk: sokan voltak viszont, akik az őszi menetre jó szívvel ajánlottak könyveket. Akkor, fájó szívvel nemet mondtunk – most viszont úgy gondoljuk, elsősorban nekik adnánk lehetőséget. Többek elérhetőségét őrzöm, mégis ez úton kérnék szépen mindenkit, jelentkezzen a [email protected] címen, írja meg, nagyjából mennyi könyvet szeretne küldeni, s hogy hogyan tudjuk felvenni az adományt. Amit – szeretnénk kérni – banános vagy hasonló keménypapír dobozba csomagoljanak, s ha lehet, azt is kérjük, ne púpozzák agyon a ládákat, mert, ugye, idős, beteg emberek vagyunk a Nyulasival, és nem tudunk frappánsan nyolcvan kilókkal labdázgatni… Azt is kérjük, hogy a könyvek tematikáját illetően minden adományozó tartsa szem előtt, hogy középiskolás közönség kapja majd őket – elsősorban tehát szépirodalmi, ifjúsági, művészeti könyveket várnánk: mindenfajta szélsőséges kiadványtól, s a velük járó kínos helyzetektől, kérjük, kíméljenek meg minket és őket is. Az autó befogadóképessége véges, ráadásul vannak, akik máris bejelentkeztek néhány ládával – az újakkal a beérkezések sorrendjében vesszük fel a kapcsolatot, s bár igyekszünk minden egyes kötetet elvinni, garanciát ezúttal sem tudunk adni. Mindenesetre minden jó szándékot várunk ismét, a nagy tavaszi könyvjárat előtt – a fejleményekről beszámolunk.

 

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (30 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

3 komment

  1. Thiesz Jenő szerint:

    Kapitány, a témaválasztásaid mindenki számára érdekesek, nagyon élveztem fanyar humorod és szelíd iróniád, további sok sikert!

  2. dirtydog77 szerint:

    Annyira durva a magyar állam hogy ez hihetetlen, megpróbálok könyveket szerezni és kereslek.

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


− 3 = három

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz