Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


09 május
7komment

Tabdusnorfű – sűrűsödés szombat estétől (II.)

Mediék kisfia, Martin megmutatja, milyen elszánt, ha gulyáskanalazásról van szó...

Mediék kisfia, Martin megmutatja, milyen elszánt, ha gulyáskanalazásról van szó…

Sűrűsödő hétvége – törzsolvasóim minden bizonnyal ismerik már a fogalmat, én nagyon is jól, évtizedek óta, a gond csak az, hogy egyre jobban kedvelem is. Megfigyeltem, hogy sokszor szándékosan nem is tervezek semmit egy-egy hétvégére: kajánul figyelem, sikerül-e valamikor egyet itthon töltenem, egy jó kis tévézéssel, ötórai teával, szombat délutáni rejtvényfejtéssel… Még mielőtt bárki félreértene: semmi bajom ezekkel, sőt – de mindegy is, mi a véleményem az egyéb tevékenységekről, hiszen 99 százalékos biztonsággal tudom, szerdán vagy csütörtökön elkezdődik. Olvasok egy izgalmas programról a neten, felhív vagy üzen a Körte, a Kész Laci, a Medi, a Varga Zsolti, a… tudom is én… és bemondja a tuti programot, aminek egyik alap alkotóeleme, hogy valahová el kell motorozni érte… Innentől kezdve az már nagyjából bizonyos, mi lesz – perceken, de legkésőbb órákon belül meggyőzöm magam, menni kell: mert megfigyeléseim szerint sajnálatosan kurta az élet, és pontosan tudom, hogy sok-sok más mellett minden meg nem tett kilométert, el nem égetett molekula benzint bánni fogok, ha egyszer eljön a nagy diafilm-vetítés, és le kell guggolnom a besötétített gardróbban, miközben a nagy szakállú, mosolygós bácsi befűzi a látszatra jó vaskos filmet, aminek a dobozán, amikor óvatosan lesandítok, látom, nagy betűkkel ott áll: BODA ANDRÁS – és alatta még: (Éghetetlen film). Szóval a végkimenetel bizonyos: az érdekes kérdés még, vajon egy program vár-e rám, vagy beesik még kettő-három, és lehet cikázni egy izgalmasat… Nos, a múlt hét vége ilyen kellemes csapongással telt: először kiderült, szombat este a Mediterran Pub-ban, Dusnokon buli várható, néhány régi jó barátommal a körzetben; továbbá hogy vasárnap Orfűre kirándul egy szélesebb kör – a sűrűsödéshez ez esetben már csak az kellett, hogy szombat kora délutánra befűzzem a bócsai traktormajálist, továbbá egy röpke vizitációt a Varga Zsoltiéknál, az új udvar tiszteletére, és máris rendben volt minden. Hétvége, második ének – lapozz, ha kell!

Hirdetés
Igazi remekmű, lépcsők helyett mesteri dombokkal, völgyekkel: a Varga-udvar

Igazi remekmű, lépcsők helyett mesteri dombokkal, völgyekkel: a Varga-udvar

A traktormajális, mint az talán korábbi ömlengésemből szépen kiderülhetett, második alkalommal is épp oly parádésra sikeredett Bócsán, mint a tavalyi. Épp e hétvégén kezdődik Bokorban a nagy traktorfesztivál, a Körte volt kedves átküldeni a linkjét – hm… tépelődtem, gondolkodtam, nézegettem a korábbi képeket, és szerintem nem megyek, mert az mintha egy picit már túlságosan is profi, túlontúl tömegvonzós lenne: úgy döntöttem, ez a bócsai marad az én játékom inkább, a közvetlenségével, viszonylagos kicsiségével, barátságos traktorgazdáival, emberléptékével.

Móni nagymamája, aki egy akkurát kis trike-on közlekedik büszkén: hiába, motoros família, le se lehetne tagadni

Móni nagymamája, aki egy akkurát kis trike-on közlekedik büszkén: hiába, motoros família, le se lehetne tagadni

Négy óra körül, a kiskőrösi motormosás után megállunk Vargáék takaros kis portája előtt, Tabdin természetesen. Az udvar… hát kérem, az udvar egész egyszerűen lélegzetelállító lett Varga Zsoltiéknál, természetesen ez is saját produkcióban készült, Zsoltiék tervei alapján egy volt kolléga, Csabi vezényletével, s a Varga család legendásan hatékony segédmunkájával lényegében, az előkészületeket leszámítva két nap alatt… A minőségét illetően a legárgusabb szem sem találhat kivetnivalót benne – szépség, jóság, no persze van még vissza pár apróbb rész, az utcai lehajtó, és bent pár apróbb folt, de a projekt 95 százalékban kész, pompás.

Zoli pincéjében ez a látvány fogad: a Simson Star, amit Zoli soha nem fog eladni

Zoli pincéjében ez a látvány fogad: a Simson Star, amit Zoli soha nem fog eladni

Ezen felbuzdulva elfogyasztunk pár pohár ásványvizet az árnyékos teraszon – Varga Zsolti nemrég ért haza a kalákából: épp Tabdi főhollandjának, Andrénak segített kiásni egy medence helyét. Talán még emlékeztek, André az a boldogtalan ember, aki egy orvos barátjával karöltve kifejlesztett és (az alapszakmája asztalos) el is készített egy szülőszéket Hollandiában, és eléggé betalált vele – azóta olyan életjáradékot kap, amiből Tabdiban (vagy épp Tahitin), becslésem szerint, nagyjából tisztességesen meg lehet élni…

Egy polc a nem tudom hányból - csak isteni nektárok mindenhol...

Egy polc a nem tudom hányból – csak isteni nektárok mindenhol…

Búcsúzunk, mert Berci már rám is telefonált, hol kések – Mediéknél kész a kaja, és azt mondták, feltétlenül megvárnak vele, ő viszont, mármint Berci, hadd ne mondjam, milyen éhes. Gyors búcsúzkodás után tehát indulás. Remek út a Kiskőröst Kalocsával összekötő – azon ritka pályák egyike Magyarországon, amik nem életveszélyesek motoros szempontból, ráadásul a vonalvezetése is kellemes, az idő elsőrangú, egy pompás menettel ünnepeljük tehát az újabb szabad szombatot, majd balra fordulunk a buszpályaudvarnál, s rákanyarodunk a lényegesen kínosabb minőségű 51-esre, amin hamarosan elérjük Dusnokot, s a Nyárfa utcát, Mediék főhadiszállását.

Az öreg Dunáról szóló szomorkás dalt Zoli is dúdolja - de szerencsére azért Dávid énekli zengőn, tisztán, szépen

Az öreg Dunáról szóló szomorkás dalt Zoli is dúdolja – de szerencsére azért Dávid énekli zengőn, tisztán, szépen

Családi buli is van, a kertben terítettek, hosszú asztalsor fogad: egy kis névnapozás az ürügy – így aztán elsőbb anyukákkal és apukákkal, mi több, nagymamákkal és unokatestvérekkel ismerkedünk, mindenki kiemelkedően jó fej, a hangulat emelkedett, pedig még egy kortyot nem ittunk. Én legalábbis biztosan ne… na, ez már nem igaz – Zoli, teljes nevén Kacsás Zoli, aki egyben a szembeszomszéd is, ugyanis egy perc alatt elrabolja lényegében a teljes társaságot, mire észbe kapnánk, már a pincéjében ücsörgünk, ahol egy esetleges… na, mondjátok már meg, ki most a mi nemzetünk ellensége… na, mondjuk egy esetleges európai uniós ostrom és blokád esetén öt évet szerintem mindenképpen ki lehetne bekkelni, már ami az italneműek mennyiségét illeti… A minőség tekintetében ugyancsak dőreség lenne bármit szólni: kapok egy olyan rozét, hogy a szemem keresztbe áll (pedig nem akármilyen minőséghez vagyok szokva Tabdiban – szomszéd barátaink, Mariann és Sanyi borai nem véletlenül halmozzák a díjakat…), aztán Berci addig cifrázza a könyörgést, mígnem Zoli megnyit egy csodásan hasas butykost, benne olyan szilvapálinka, amire kevés a szó nálam.

Az első kanyarok és repeták után még van egy kevés az évszázad gulyásából

Az első kanyarok és repeták után még van egy kevés az évszázad gulyásából

És megjönnek a Kész Laciék is, ha pedig mindez kevés lenne, Zoli titokban már megkérte egy barátját, Dávidot, váratlanul toppanjon már be a pincébe egy mívesen elkészített szólótambura társaságában, és adjon elő élőben két-három rác dalt – ötlet és kivitelezés egyformán zseniális, amúgy is nagyon bírok minden ilyesfajta muzsikát, Dávid előadása pedig simán csak lenyűgöző…

Trióban: ilyen kép kedvéért még az emós baseball-sapkámat is felveszem...

Trióban: ilyen kép kedvéért még az emós baseball-sapkámat is felveszem…

Egy kicsit még feltartjuk Zolit, aki Hajósra hivatalos épp – közösségi érdekből kell sietnie, komolyabb mennyiségű alkohol szakszerű ártalmatlanítása a brigádfeladat -, aztán megköszönjük a gavalléros vendéglátást, és visszatérünk Mediékhez, ahol már az asztalon gőzölög a gulyás, pontosabban szeretnék fogalmazni: A GULYÁS, Mónika, Medi felesége ugyanis olyan formátumban készíti ezt az ételt, ahogyan a Bodák nagy könyvében meg van írva. Azaz: a hús sebészeti igényességgel előkészített, a zöldségek nincsenek szétfőzve, az egész ízesítés hibátlan, a leves mindent tartalmaz, amit tartalmaznia kell, és semmi nincs benne, ami nem bele való – ez bizony ilyen egyszerű.

A pub - szerintem kívülről is mutatós...

A pub – szerintem kívülről is mutatós…

Mélységesen hiszem, hogy két púpozott tányérral mutatom ki legszebben szeretetem és hálám – és hogy milyen ügyesen eszik már önállóan Martin, aki pedig még csak kétéves, azt lessétek meg például a címlapfotón.

Az este, ez a “csak úgy”, sallangmentes kerti party, kell-e külön mondanom, több mint kitűnő. Százszor mondtam már, de százegyedszer is szívesen teszem: a gyengém az ilyen társaság, ahol bármi bármikor szóba kerülhet; ahol mindenki adja-veszi a poénokat, naná, hogy csakis jobbnál jobbakat; ahol még érintőlegesen se kerül szóba se politika, se más hasonló betegség; ahol mindenki pontosan tisztában van vele, az ilyesfajta felhőtlen, csodás hangulatot árasztó együttlétek jelentik az élet – egyik, de részünkről nagyon nem nélkülözhető – értelmét.

Tánc, jókedv - ismét hajnalig tartott a party a Mediterran-ban

Tánc, jókedv – ismét hajnalig tartott a party a Mediterran-ban

Nyolc óra után aztán szépen beállunk a motorokkal az udvarra, az alagsorban előkészítjük a kellemes tömegszállást, elköszönünk Martintól, és elindulunk a Mediterran-ba, ahol retróparty készülődik.

Kilencig még folyik a szolidabbnak mondható bemelegítés, ám akkor néhány emberbe belebújik az ördög, és táncba fog – a példa pedig ragadós, lassacskán a pub teljes belső terét betöltik a táncolók: alakul a party, szó se róla, tizenegy körül pedig megérkeznek a dusnoki ifjak is, és a Vajas partján kialakul a hétvégente megszokott visszafogott hangulat.

Kisebb-nagyobb két- és háromkerekűek az udvaron - reggeli csendélet

Kisebb-nagyobb két- és háromkerekűek az udvaron – reggeli csendélet

Mi – mármint a Kész, a Medi és jómagam – persze tényleg nem nagyon csapkodunk bele a lecsóba, mint mindig, most is van eszünk: Lacusékkal másnap reggel indulunk, időre be kell csatlakoznunk az Orfűre tartó nagyobb menetbe Tamásinál, Medi meg… na, ezt nem is meséltem még – PeZóval egyetemben celeb lett, nem is celebek, inkább sztárok, amennyiben egy hamarosan bemutatandó rockmusical vagy mi szereplői lesznek, motorostul, szóval neki meg főpróba tíztől, Szigetszentmiklóson, motorral megy, és amúgy is észnél kell lennie, amióta színész.

Ez az a kép, amin azért minden rajta van, aminek rajta kell - Medi kihozza a vasat a garázsból

Ez az a kép, amin azért minden rajta van, aminek rajta kell – Medi kihozza a vasat a garázsból

Így hát hajnali fél kettőre hazaténfergünk, s félórán belül már majdnem mindenki elégedetten szundikál a szuterénben – azt halványan már az én elalvásom előtt is érzékelem, hogy sírinak aligha nevezhető a csend, ám tény, senki nem panaszkodik másnap reggel, amikor a Kész Laci az udvaron saját kis kempingszettjén főzni kezdi az isteni Omniát… Móniék persze odabent is megkínálnak mindenkit egy feketével, de Kész Lacinak a termoszt is meg kell töltenie, hiszen a másik konvojban ott lesz majd a Körte, a világ második legnagyobb úti kávéfogyasztója.

Martin mester a szúnyogháló mögött

Martin mester a szúnyogháló mögött

Kilenckor hajszálpontosan meg is indulunk, pedig nem egyszerű a dolgunk, hiszen alig tíz perccel korábban történt, hogy a garázsfeljáróban megjelent Medi a V-Rod nyergében, zöld fürdőköpenyben, papucsban, fekete zokniban – és azért ebből a mélyütésből valahogyan fel kellett tápászkodni… hiába, azért minket se puhafából faragtak: go. Ragyogó napsütésben ballagunk az M9-esen, népszerű nevén az Orbán Viktor-hídon át Szekszárdig, majd onnan Somogyország csodálatos ívű, zöldellő lankáin át Tamásiig, ahol egy barátságos Lidl-parkolóban reggelizve várjuk a Dunaújvárosból ereszkedő társaságot.

A kúton végül beolvadunk a nagyobb csapatba, s így megyünk Orfűre

A kúton végül beolvadunk a nagyobb csapatba, s így megyünk Orfűre

Épp a második sonkás-sajtos croissant közepénél tartok, amikor a nagyjából tucatnyi motor átrobog ötven méterrel előttünk – észrevesznek, de nem állnak meg, mi viszont csak úgy tíz perc múlva indulunk, semmi gond, kicsit tempósabb menetre váltunk, s húsz kilométerre, egy benzinkútnál be is érjük őket.

Pacsi a srácoknak, a lányoknak puszi – minimális pauza után megyünk is tovább, innen már Gyusza vezeti fel a társaságot, a tempó elegánsan higgadt. Átmegyünk a Sásd-Oroszló közötti hullámvasúton, aztán egy egészen jó kis szerpentinezést követően beérünk Orfűre, ahol is megebédelünk. A Muskátli vendéglő a mázlista – jó pár asztalt összetolnak a teraszon a kedvünkért… Később, mindenki őszinte örömére, befut Körtéék kisunokája, Botond, és a nem kevésbé boldog/büszke szülők, Réka és Dani is.

Sugárzó nagyszülők - és a valószínűtlenül kék szemű Botond

Sugárzó nagyszülők – és a valószínűtlenül kék szemű Botond

A kaja – apróbb kifogásoktól eltekintve – kitűnő, az étlapot elnézve van egy olyan érzésem, hogy még a lekváros palacsintát is medvehagymával készítik el: de hát ez most a hip a gasztronómiában, a környéken ráadásul van bőven… ugye időm is van, tejem is van, miért ne szoptassak, ahogy a régi bonmot tartja. A végén még egy kólát is a ház ajándékának minősít mosolygós pincérünk, minden oké, indulhatunk tovább…

Megyünk haza, sajnos ez a nagy helyzet, papuskám, gondolom magamban… és méghozzá micsoda úton, tyű… a Bodák egyik ősi fészkén, Komlón keresztül, aztán a Mézes-rétet, Mázaszászvárt (illetve immár Mázát és Szászvárt), Kárászt érintve Bonyhádig – a hetvenes évektől ezen az úton nagyjából ezerszer jöttünk a nagymamámhoz… na, egyszer majd szépen lassan végiggurulok rajta, és elmesélem az egészet, töviről hegyire.

Gyusza - aki kivételesen beérte nyolc gombóc fagyival is...

Gyusza – aki kivételesen beérte nyolc gombóc fagyival is…

Most csendesen begurulunk Bonyhádra, ahol egy hete vasárnap kis híján el is kapott a TEK a nemzeti érzelmes motoros lövöldöző helyett – innen már sima az út hazáig, Földváron természetesen kötelező megálló a Tóth cukrászda, ahol Gyusza kivételesen beéri szerény nyolc gombóccal… aztán elköszönünk, és kisebb csoportokban indulunk tovább, a végén mégis egy konvojként érjük el a várost – hiába, a megszokás… És leteszem a motort, és ugyanazt érzem, amit ilyen hétvégék után szoktam: hogy ez az egész is megy a nagy winchesterre, amin szerencsére megmaradnak a filmek, a képek, az adatok… remélhetőleg örökre.

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (30 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

7 komment

  1. Hatlövet szerint:

    Nagyon jó élvezetes élménybeszámoló volt ez is András.

  2. DonCarlo szerint:

    Ej, ezt megint élvezet volt olvasni! Remélem most hétvégén is el leszel valamerre, hogy jövő héten legyen mit olvasnunk :) Ezt meg köszönjük Captain ;)

    • DonCarlo szerint:

      Ezeket az idióta szmájlikat nem oda tettem, de valahogy mindig máshová kerülnek min ahová szánom őket. Ezt példul a végére szántam: ;)

    • DonCarlo szerint:

      de nem a végén kacsint

      • Boda Kapitány szerint:

        Sajnos a smiley-kezelés valamiért teljességgel esetleges, szóval ha hármat akarsz elhelyezni három helyén a kommentnek, nyugodtan beszórhatod a végére egyben, majd ő elhelyezi… :-D :-D :-D a hétvége… hát… jó lenne mindig menni valamerre, de sajnos zsebfüggő a kedvem – most épp maradok szerintem…

  3. dirtydog77 szerint:

    Ti aztán tudtok élni!!

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


7 + négy =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz