Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


08 május
2komment

Granadát látni és… (VI.)

Új sorozat megy egy ideje itt, a HL-en… A holding menedzsmentje maratoni, gyilkos hangulatú, kőkemény határozatok meghozatalával végződő ülésén úgy döntött, hogy ezentúl minden szerdán egy kis retróval dobjuk fel a hangulatot, a rovat címe továbbra is: Retrográd. Azt tapasztaltam ugyanis meglepve, hogy az elmúlt huszonnégy évben írtam ezt-azt – s bár szokás mondani, az újságírás alapvetően a pillanat műfaja, azért úgy gondoltam, van néhány olyan jellegű csasztuskám, amit még ma is át lehet futni egy kis önfegyelemmel és elszántsággal. Érdekes: határozottan azt érzem, nem szorulnak komoly korrekcióra ezek a régi írások, magyaráznom se kell őket, és magyarázkodnivalóm sincs miattuk. Egy kicsit tehát belenézünk a múlt feneketlen kútjába, hétről hétre – szívből remélem, nektek is legalább annyira szórakoztató lesz a találkozás egy ifjabb (?) Bodával, mint nekem a válogatás… Nagy divat a sorozat – felültünk hát mi is erre a szerelvényre, s egy hatrészes folytatásost kezdtünk több mint egy hónapja. 1993-ban Spanyolországba/Portugáliába utaztam, viszonylag hosszú időre, két hónapra. Kalandjaimról levelekben számoltam be – e-mailnek nyoma sem volt még, így hát írógéppel írtam, s postán küldtem haza kis szösszeneteimet a hidalgók hazájából. Az első részben megérkezésem és berendezkedésem volt a fő téma; a második opuszban arra próbáltam rávilágítani, hogyan múlatom az időt a távoli Spanyolországban. A harmadik folytatásban megindultam portugál/spanyol anabázisomra – a negyedik részben Portóig jutottunk el. Az utolsó előtti epizódban a portugál hétköznapokból kaphattatok egy kis ízelítőt – most pedig az utolsó részt olvashatjátok, Sevillával, Expóval, mega-katedrálissal, bikaviadallal… 

Hirdetés

Sevillába a nagyhét, a Semana Santa, még pontosabban a nagypénteki körmenet megtekintésére érkezünk. Az ünnepi felvonulás már reggel megkezdődött, már a város szélén gondosan elterelik a forgalmat (van mit): gyalogosan sétálunk hát a központ felé. Rálátni az Expo területére is, de hiába keresem a mi tornyos pavilonunkat, sehol nem lelem. Beljebb érve ritkán látható tömeg mindenhol, ráadásul egyre sűrűsödik a nép, később már szinte mozdulni sem lehet. Egy viszonylag több levegővel kecsegtető helyen megállunk, és figyeljük a lassan, méltóságteljesen lépegető, meg-megálló menetet. Hatalmas, káprázatos pompával díszített oltárokat, vallásos jeleneteket megörökítő szoborcsoportokat kísérnek csuklyákat viselő, gyertyás kiválasztottak, köztük — a termetből ítélve — apró gyerekek. A több mázsás építményeket ötven-hatvanfős csapatok viszik, rendkívüli összeszokottsággal kapják fel, teszik le a monstre oltárokat a „karmesterek” csengő- vagy dobjelzéseire. (Az összeszokottság, a pompa, s a többi nem csoda: Sevilla lakossága egész évben készül a nagyhét rendezvényeire. S persze remek zenekarok (tűzoltó-, katona-, gyerek- és önkéntes amatőr szabadcsapatok) adják a talpalávalót mindenkinek. A hangulat óriási, a legszebb képeket, a zenekarokat, s minden mást is dübörgő taps fogadja mindenütt — s hol van még az este…

Addig is megnézzük a katedrálist, Spanyolország legnagyobbját: elképesztő élmény a csaknem százhúsz méter hosszú, hetven méter széles templom, a belépéskor mintha külön városba toppanna az ember. Mindenfelé turistacsoportok, talán több ezren is lehetünk egyszerre, bábeli hang- és nyelvzavar a gigászi épületben. A katedrális után marad még némi időnk, így megnézzük az Alcazart, a XI. századi erődítményt-palotát, ahol az épületegyüttes csodái mellett a kézművesek, árusok kirakodóvására kínál egzotikus élményt. (Végre egy kis hazai: „itt a pirost” játszanak ugyanolyan kartondobozokon, ugyanolyan szivacsgolyóval ugyanazok, mint nálunk.) Meg egy kocsma, ahol spontán, tüzes folkműsort ad két középkorú caballero — a címzett ugyan főként két érettebb señora, de azért mi is nyugodtan élvezhetjük a show-t.

Estére több ezer bérelhető szék övezi a körmenet esti útvonalát, a délelőttinél tízszer nagyobb a felhajtás, és százszoros a tömeg: mi csak beleszagolunk a dologba, a végeredmény úgy is pontosan sejthető: az oltárok felvonulása után a nép teljes és alapos bűnbánatot tart, az összes kocsmárosok legnagyobb örömére. Az áhított dél, Cádiz városa vár.

Pontosabban a város remek óceáni strandja, ahol igazi déli verőn álmodozunk a fövenyen egy teljes napot, s a hullámokkal is meglehetősen jól elszórakozhat az ember: a tenger itt már tökéletes a fürdéshez. Aki már napozott szélben, annak nem kell elmondanom a nap poénját, mindenki másnak üzenem, szélben soha ne napozzon: fájdalmas a másnapi ébredés (meg a harmadnapi, meg azután még elég sokáig…)

Malagában a fentiek miatt kissé mozgássérültnek hatunk ugyan, ez azonban cseppet sem hatja meg azt a jegyüzért, akitől másfélszeres áron veszünk jegyet a délutáni bikaviadalra. (Pedig az egyszeres ár sem csekélység.) Természetesen az olcsóbb, azaz a napos oldalon ülünk (a meglehetősen lanyha napsütésben ennek szerencsére alig van hátránya), és már alig várom, hogy megláthassam Finito de Córdobát (Córdoba Végzete: az egyik viador hangulatos neve) és két társát, akik a hat “brave torost” hivatottak ledöfködni. A bikaviadal mellesleg nem sport, s a legkevésbé sem állatkínzás: a spanyolok szerint művészet. S valóban: ha nem is mondhatom, hogy valami különös örömöt éreznék a gyönyörű állatok kimúlása fölött, az egész valahogy mégis természetes, rendjén való, így kell lennie az ősi — és mindmáig varázslatos — rituálé jogán. S az „igazság pillanata” valahogyan méltóságteljes halálhoz juttatja a bikát, az ellenfelet, akinek sorsa aligha kétséges ugyan, mégis szebben végzi talán, mint a névtelenül konzervgyárak mészárszékeire masírozó állattömegek… Egy bikát a közönség lecseréltet, túlzott gyengesége miatt, aztán egy torreádor is hasonló sorsra jut — miután nemhogy elsőre, nyolcadszorra is alig tud végezni a szerencsétlen toróval. Nem nagyon tapsolják vissza… Finito viszont kárpótolja a népet, ám a végzet az utolsó menetet megint nagyon szánalmasra faragja — elégedetlen moraj, majd repülnek a bérelt kispárnák az aréna homokjába (azért mindenki igyekszik legalább egy pályamunkást eltalálni), s mint egy vesztett futballmeccs után, vonul zsörtölődve kifelé a tömeg.

A spanyol közmondás szerint „Aki nem látta Granadát, nem látott semmit”: ennyit nem lehet kockáztatni, útban „hazafelé” benézünk hát az egykori arab királyi központba, melynek kis, fehérre meszelt házacskái a mai napig őrzik a hosszan tartó mór uralom nyomait-jeleit. A fő látványosság, amiért évente milliók zarándokolnak ide, az Alhambra, a mór palotaépítészet legcsodálatosabb, megdöbbentően épen maradt alkotása. Lakosztályok, szövevényes folyosók, díszkutak, belső udvarok, kecses oszlopcsarnokok, s hihetetlenül gazdag díszítésű, csipkeszerűen áttört falak, pompás függő- és díszkertek, ligetek: tudtak élni ezek a mórok.

A szükséges idő, hogy az ember mindent végigjárjon és megcsodáljon, talán csak hetekben mérhető — mi csupán egy napot tudunk az Alhambrára szánni, hiszen csaknem ötszáz kilométer még az utunk vissza Madridig — a Renault pedig jó autó (ez a reklám helye), de — legalábbis az enyém — nem túl sportos…

(Vége)

Korántsem mehet biztosra a matador - nem ritka, hogy a bika győz... (Fotó: EFE/Gustavo Cuevas)

Korántsem mehet biztosra a matador – nem ritka, hogy a bika győz… (Fotó: EFE/Gustavo Cuevas)

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (19 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

2 komment

  1. dirtydog77 szerint:

    Elfogyott a pénzünk a sok bor és csaj áradat miatt,elmentünk egy építkezésre dolgozni,azt sem tudtam mit beszélnek de ők se hogy mi mit,de mindig megkaptuk a pénzt,király volt vissza hozod a régi emlékeimet,úgy érzem elfelejtettem hogy hogy is szeretnék élni,de te eszembe juttattad,köszönöm,király írás,izgalommal várom a következőt!!!

    • Boda Kapitány szerint:

      Örülök… de ennek itt a vége – legalábbis a spanyol sorozatnak és 1993-nak… hogy lesz-e folytatása a régi írások visszaidézésének, nos, egyelőre ez is nyitott kérdés még…

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


öt + 6 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz