Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


04 május
9komment

Mer’ ha nem volnák szabad, élni sem tudnák…

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenkét éves rovatunk mai, e helyütt már hatvanhatodik kiadásában szomszédolással kezdünk: pár szót ejtünk arról, hogy Romániának is megvan a maga mákostésztája, vagyis az az étele, amit az Európai Unió szeretne mihamarabb levetetni a román étlapokról – a rendkívül jelentős nemzetközi bonyodalmat okozó étel a mics, ez a csevapcsicsához hasonló kis kolbászka. Epés erdélyi megjegyzés szerint ez az egyetlen étel, ami a román gasztronómiából egyáltalán említésre méltó: el ne higgyük – azt viszont bátran, hogy a mics pompás étel. S hogy miért szeretné az EU eltüntetni? Nos, az adalékanyagokat szabályozó uniós direktíva miatt – a micsben ugyanis szódabikarbóna található… Megvédjük a kolbászkát… Aztán egy kicsit itthon söpörgetünk: megkerülhetetlen a trafikügy – szinte naponta bukik ki valami újabb botrány a nemzeti dohányárudák pályáztatása körül – ha minden jól megy, súroljuk kissé a vak komondor gyémántkoszorús tahó gazdiját is, aki – vélekedésem szerint – az évtized kifogásával simán megússza majd, hogy mata részegen betörte élettársa arcát. Gyáván tekergőző egy féreg, de képviselő persze marad: “Miért mondanák le?” – kérdezte egy interjúban. Nos hát, nálam már ezért a kérdésért is, azonnali hatállyal… És utoljára még egy kis blogverseny: én ugyan nem jutottam be az igazi fináléba, de hogy például honnan hová utazik a tizenhat szerencsés, milyen általános vélemények körvonalazódnak a Nagy Blogcsere programjáról, hogy mit írtam nekik én, s hogy indul-e majd a HL a méredzkedésen jövőre is, nos, minderről bőségesen olvashattok a mai Classicban, a szokásos lapozást követően. Vegytiszta motoros hétvége, traktormajális Bócsán, dusnoki retróparty a Vajas partján szombat éjjel, erdőszéli sátorozással, Orfű és Mecsek Rallye vasárnap, hétfőn meg három óra újabb boldog buszvezetés – imádok élni, mondtam már???

Hirdetés

* Veszélybe kerülhet a román nemzeti ételnek számító mics az EU adalékanyagokat szabályozó direktívái miatt.

A rossz nyelvek szerint a mics, ez a nagyon kellemes fűszerezésű és állagú, csevapcsicsa-szerű kolbászka a román gasztronómia csúcsa – ezt a pletykát persze nyilvánvalóan csupán a rosszindulat szüli. Kétségtelen tény azért, hogy a román szakácsművészet gerincét a roston és nyárson sült ételek adják – a mics pedig egyenesen a zászlóshajó… (Fontos háttérinformációként itt jegyezném meg, hogy rendkívül közkedvelt ételnek számít a mamaliga elnevezésű kukoricakása/puliszka – hát… nem tudom… a magam részéről egyszer vegytiszta udvariasságból, hogy meg ne sértsem a nagyon kedves háziakat, begyűrtem egy ráadásul irtóztató adagot, és utána nagyon keveset szóltam annál az asztalnál, továbbá sokáig úgy gondoltam, életemben soha többé semmit nem fogok enni, de aztán másnap túllendültem ezen a mélyponton, viszont a puliszka szó hallatán máig is bizseregni kezd egy kicsit a szemem sarka…) A mics viszont fergetegesen jó: nekem is meglepő, de ha épp nincs háziasszony a közelben, aki kigyurkászná a rudacskákat a darált marha- vagy vegyes húsból, nyugodtan megvásárolhatjuk bármelyik nagyáruházban, általában elég komoly, társasági kiszerelésben árusítják, és soha nem nyúlhatunk mellé vele. Nem volt azért mindig így: pár évtizeden keresztül vezette azt az országot egy fénylő csillag, nagyszerű demokrata, továbbá ragyogó gazdasági (de minden máshoz is a legjobban értő) szakember, aki az államadósság kifizetését tartotta első számú feladatának, s el is érte, hogy Románia – ha jól sejtem, az egyetlen országként a világon – megszabaduljon tartozásaitól, igaz, közben az emberek kicsit fakérget ettek, de az ilyen földhözragadt semmiségek a Ceausescuhoz hasonló világjobbítókat a legkevésbé szokták zavarni, különös tekintettel arra, hogy halvány fogalmuk sincs, hogyan él/döglődik az a pár millió pechvogel, aki istenkirályi tündöklésüket végigkínlódni kénytelen. Csak mellesleg jegyzem meg, hogy a végjátékban a több milliárd dolláros, fáradságosan összerabolt vagyon se sokat segített az imádott házaspáron – no, de nem is erről, hanem a micsről akartam beszélni, ami a Ceau-érában népgazdasági érdekből ehetetlen volt: mint minden más akkoriban. A mics-re viszont most rendesen ráakadt az EU, betiltanák: merthogy szaftosságát nagyrészt a benne lévő szódabikarbóna adja, bizonyos antioxidánsok pedig tartósítják és rózsaszínné teszik. Victor Ponta román miniszterelnök azonnal megszólalt a stratégiai fontosságú kérdésben: kijelentette, mindent elkövet majd, hogy a mics-et románikumnak nyilvánítsák, s így minden összetevő benne maradhasson… Zárójelben, ha már a mics összetevői így kicsapják a biztosítékot, ennyire védeni muszáj a román népet, hadd kérdezzem már meg, ugyan miképpen árusíthat az EU-ban ismeretlen bármikből készülő, élelmiszerre emlékeztető bármiket is mondjuk a Meki vagy a többi hasonló gyorslánc? Ugye véletlenül sem azért, mert egy icuri-picurit komolyabb anyagi potenciál tornyosul mögöttük, mint ami a román (vagy bármelyik) húsipart megvédhetné az ilyesfajta kóstolgatástól?

* Lényegében csak azok nem nyerhettek a trafikpályázaton, akik miatt – a hangzatos indoklások szerint – kiírták.

Szinte napról napra világosabb, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) kidolgozóit aligha vádolhatja bárki is hazugsággal. A történet a címről szól: ha együttműködsz, benne vagy a rendszerben, jutifalit érdemelsz, ha nem, köszi szépen az eddigiekért, fájdalommal búcsúzunk, hesspics, kismajom. Nincsenek titkok, egyszerű és zavarbaejtően egyértelmű az élet, a szisztéma húsz év, utólag (előbb lázári mértékben, majd legfelsőbb szinten még két százalékkal) emelt haszonkulcsú trafikozással honorál mindenkit, akit a káderezők megfelelően emelkedett szellemiségűnek ítélnek: hogy mondjuk harminc éve ezt csinálod, az nyilvánvalóan nem lehet szempont – lényegesen fontosabb, sikerült-e jó helyre születned, vagyis a párttitkár, albizottsági alelnök, illetőleg, kiemelt esetben a vak/megvadulós komondor gazdijának fia/rokona vagy-e. Ez esetben ugyanis több kérdésnek helye nincs, ha netán kicsit soknak tűnne a hitbizományosok rétege, mit van mit tenni, kétharmadból nyilvánvaló, hogy több kerül ki. Kérdezni itt amúgy is egyre kevésbé ildomos: a kákán is folyton csomót keresők ideje végre leáldozni látszik, amennyiben hat perc alatt írva/hozva/elfogadva lett egy SOS-törvény, mely szerint lényegében tetszés szerint korlátozhatják akár a közérdekű adatokhoz való hozzáférést is. Igazság: minek is kéne tudnia bárkinek, mi lesz a közpénzek sorsa, amikor amúgy is köztudomású? Nem szükséges udvariasan mosolyogni, magyarázkodni tovább: immár a hátsóbb sorokból is gátlás nélkül szabad benyúlni a fazékba, na jó, nem a húsosba, azt máshol tartjuk, de a moslékosból azért pár zsíros bögrével kimerhet, akinek van hozzá gusztusa. Így tehát nem kell megismerni a trafikosztogatás szempontjait sem. Illetve… most olvasom, a világtengely helyrebillentésén folyamatosan munkálkodó főparancsnok ismét közbeszólt: “Nem engedhető meg, hogy elveszítsék a megélhetésüket azok, akik eddig főállásban trafikot működtettek, de nem nyertek a dohányboltpályázaton…” Világos, mint a nap: nem engedhető meg. Senkit nem hagyunk az út szélén – aki még áll, azt az árokba kell rúgni, akkor nem látszik, vagyis nincs. Aki itt nem látszik, az amúgy sincs. Annyit ér, amennyit látszik. Továbbmenőleg: ez az az ország, ahol az új Mercedes-buszon álldogálva-kvaterkázva az ország és a főváros embere élő egyenesben, két rekeszizom-rengető Hahota-élc között simán megbeszélheti, hogyan kéne visszavenni egy Andrássy úti, csinos épületet a portugál tulajdonosától. “Kezdeményezzétek, hogy legyen ilyen törvény, én csinálok egy olyat.” – mondja a tamáskodó főpolginak a Törvény. Ízlelgessük kicsit ezt a ragyogó mondatot. Olvassuk-hallgassuk a párbeszédet egy külföldi befektető, üzletember, cég- vagy ingatlantulajdonos szemével/agyával, és fejezzük be, de íziben a csodálkozást, hogy mi miért is történik itt, Banánföldön. Nem értjük, miért nem bírja felfogni az élettársa arcát-orrát több helyen eltörő egysejtű gumicsizma, hogy villámsebesen el kéne takarodnia minden olyan területről, ahol nyilvánosan látható-hallható-érzékelhető? De miért mondanák le, kérdez vissza: és valóba’, mi se tudhassuk aztat. Ja, persze, akkor sajnálatosan megszűnne az őt de mennyire megillető mentelmi jog, ami mögött Fülöpszálláson, és különösen az ő tanyáján továbbra is következmények nélkül folytatható az igényes időutazás 1758-ba, első éjszakai joggal és pénzszámolvaasszonyvervével. A frakcióból viszont gálánsan kilép, nehogy a rohadék sajtó érthetetlen piszkálódása miatt árny vetülhessen a Pártra. A makulátlanra, hótisztára, fiatalra, demokratára, keresztényre, népire. Az íróasztalom sarkán megint cseresznyepirosan villódzni kezd az útlevelem – de lehet, hogy csak fáradt kicsit a szemem, elnézést, mindennel meg vagyok elégedve, talán elég ennyi is egyelőre.

* Véget ért – legalábbis a Hétlövet és a másik öt magyar blog számára – a Nagy Blogcsereverseny. 

Ígérem, mostantól egy éven át nem esik szó erről a szolid megméretésről többet – de azt is ígértem, beszámolok a végeredményről, kezdjük a rövidhírrel: nem jutottam be a Big Blog Exchange tizenhatos, utazó keretébe, vigasznak marad hát a százas toplista, amin viszont a Hétlövet, mint olyan, masszívan az élmezőnyben virgonckodott. Egészen pontosan 369 szavazatotoknak köszönhetően az európai mezőny hatodik helyén büszkélkedett sokáig a HL, s a közel 1200 induló közül világszerte a 37. helyre voksoltátok fel, kedves/lelkes böngészőim – köszönet érte. Nagyon izgultam, de aztán a zsűri, amely alaposan átvizsgálta a száz finalistát tartalmilag, képileg és ki tudja, még hányféle szempontrendszer alapján bírálta a pályázókat, néhány napja döntött, a tizenhatos lista felkerült a BBE oldalára, és a HL nem szerepelt rajta. Ez praktikusan annyit jelent, hogy június 7. és 17. között mégiscsak ráérek, nem utazom. A legjobbak ugyanis tíz napra országot cserélnek – amerikai-spanyol, szingapúri-brit, izlandi-izraeli, argentin-új-zélandi, brazil-francia, fülöp-szigeteki-német, belga-dél-afrikai, kanadai-malaysiai párosokat sorsolt össze a vak szerencse. Sokan sokfélét írtak a szervezőknek – az első öt perc után én is küldtem egy röpke kommentet, amelyben egyrészt gratuláltam minden győztesnek, s természetesen az ötletgazdáknak és megvalósítóknak is: de azért nem mulasztottam el udvariasan és halkan hozzáfűzni, legközelebb inkább csak angol nyelvű oldalak részére írják ki a vetélkedést… Hamarosan nagyon elszégyelltem magam: megkaptam a nagyon kulturált választ, amiben a szervezők részletesen kifejtették, ők minden nyelvre alaposan fel voltak készülve, minden oldalt nagyon gondosan elemeztek, ráadásul nem is minden győztes blogja angol nyelvű – van öt finalista, akié nem. Illő módon tüstént elnézést is kértem, és a továbbiakban eszem ágában se volt odaírni, hogy az ötből minimum kettőnek angol nyelvű verziója is van, egy harmadikat, a német kuglófsütő hölgyet pedig a vak sorsolás repítette a mezőnybe, ő speciel nulla szavazatot szorgoskodott össze az előválogatón. De tényleg nem szeretnék magyaroskodni: belátom, lehetetlen tizenhat helyre száz országot besuszpájzolni – és ha az Egyesült Államokból vagy Brazíliából egy-egy blog kapott helyet, nekünk, magyaroknak még a nulla is sok egy kicsit… Őszintén mondom viszont: riszpekt azért is, amit kaptunk – már a százas lista is komoly nemzetközi ismertséget hozott az egyébként már eddig is több mint ötven országban olvasott HL-nek. Az amerikai győztessel, Andy Andersennel, a Backpacking Diplomacy szerzőjével pedig egész jól összecinciztünk, amolyan kis véd- és dacszövetséget kötöttünk, és gyanítom, nem ő lesz az egyetlen… Most mindenesetre hamarosan lekerül a logó internetes oldalunkról, s az élet megy tovább a megszokott mederben – egészen jövő ilyenkorig, amikor természetesen újra nekiugrunk a feladatnak: s akkor majd ismét csak kérem a segítséget mindenkitől… Hátha egyszer mégiscsak kell vennem a világ másik felén pár izgalmas hűtőmágnest…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (30 lövet, átlagosan: 6.93 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

9 komment

  1. Kovács Miklós szerint:

    Jó kis írás,és sajnos nagyon aktuális.Arab partnereim most mondtak vissza egy 3 millió Eurós befektetést, miután utána jártak az itteni viszonyoknak, és tájékozódtak “NAGY VEZÉRÜNK”
    gazdasági zsenialitásáról, és sajátos reprivatizációs gyakorlatáról.
    A román mics (mititei)körüli anomáliáról.
    Az egész Romanikummá nyilvánítással az a probléma, hogy ezzel az erővel minden Balkáni ország kérhetné a kisajátítást. Ez az étel kb. 400 évvel ezelőt került a Balkáni országokba Török közvetítéssel. Országokként csak az elnevezés változik (csevapcsicsa,kebecseta, stb.)és a tájakként eltérő fűszerezés, mint minden más nemzetközileg ismert ételnél.
    Az alap ugyanaz háromféle darált hús (a bárány az alap benne)a fűszerek,és a grillen sütés.
    Nem tudom mi a gond a szódabikarbónával az Uniónak, mivel az élelmiszer ipar, cukrászat, szinte mindenben használja.De a leírtakkal ellentétben nem a mics szaftosságát segíti.
    Csevapban, hamburgereknél is használják,célja a puhítás, sütés közben hő hatására szén-dioxid szabadul fel ez lazítja az állagát, a darált húsból készült ételeket kellően rugalmassá teszi, a hús nem mállik szét. Van ahol szódavizet használnak a helyettesítésére.
    A szaftosságát azzal segíti, hogy hamarabb puhul a hús, nem kell túlsütni, ami grillezett húsok cipőtalp keménységű állagához vezet.

  2. K.Tamás szerint:

    Kedves Kapitány!
    Rövid leszek;BRAVÓ,BRAVÓ és BRAVÓ!!!

  3. Hatlövet szerint:

    A mics egy remek étel, az EU ételbürokratái meg húzzanak a faxba. Idióták!
    Azért nem kicsit vagyok kíváncsi, hogy a cigipiac után mit nyúl le a Fidesz a klientúrának?
    Gyógyszer (mondjuk rájuk férne), alkohol, üzemanyag?

  4. dirtydog77 szerint:

    Az eurovíziós fesztiválon Wolf Katinál előrébb jutott egy sarlós öreglányokból álló brigád,mert jót nevettek rajtuk a zsűrizők,nem számít semmi a sarlós brigád nem vitte sem előtte sem utána semmire….Már már csoda hogyha egy mindenkit érdeklő és olvasható blog mint a HÉT-LÖVET célba ért mint most mert beszélnek róla ők is ,már pedig szerintem csak arról beszélnek ami fontos és ez jó,nem sablonosan írsz,melósokkal dolgozom akik csak csirke pörköltet esznek a hét öt napján és soha egyik sem szokott olvasni /ez nem vélemény hanem megkérdeztem tőlük/ és még is a Szuper infós HÉT-LÖVET minden szombaton kézről kézre jár ebédkor,a pörkölt királyok közt,röhögnek és néha komolyan is veszik,imádom őket és ők is engem!TE VAGY A KIRÁLY csak így tovább!!

  5. m.b. szerint:

    Az eú csatlakozás előtt 2003 ban, az volt a szöveg hogy a mákot tiltják be itthon. És mi lett? A cigaretták is tovább égnek és mindenki megnyugszik, hátradőlve tovább olvassuk a HL.

  6. Paduc szerint:

    Régen szóltam, de most kell. Nagyon jó kis írás!!!

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


6 × három =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz