Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


01 május
4komment

Lisszaboni villanások (V.)

Új sorozat megy egy ideje itt, a HL-en… A holding menedzsmentje maratoni, gyilkos hangulatú, kőkemény határozatok meghozatalával végződő ülésén úgy döntött, hogy ezentúl minden szerdán egy kis retróval dobjuk fel a hangulatot, a rovat címe továbbra is: Retrográd. Azt tapasztaltam ugyanis meglepve, hogy az elmúlt huszonnégy évben írtam ezt-azt – s bár szokás mondani, az újságírás alapvetően a pillanat műfaja, azért úgy gondoltam, van néhány olyan jellegű csasztuskám, amit még ma is át lehet futni egy kis önfegyelemmel és elszántsággal. Érdekes: határozottan azt érzem, nem szorulnak komoly korrekcióra ezek a régi írások, magyaráznom se kell őket, és magyarázkodnivalóm sincs miattuk. Egy kicsit tehát belenézünk a múlt feneketlen kútjába, hétről hétre – szívből remélem, nektek is legalább annyira szórakoztató lesz a találkozás egy ifjabb (?) Bodával, mint nekem a válogatás… Nagy divat a sorozat – felültünk hát mi is erre a szerelvényre, s egy hatrészes folytatásost kezdtünk lassan egy hónapja. 1993-ban Spanyolországba/Portugáliába utaztam, viszonylag hosszú időre, két hónapra. Kalandjaimról levelekben számoltam be – e-mailnek nyoma sem volt még, így hát írógéppel írtam, s postán küldtem haza kis szösszeneteimet a hidalgók hazájából. Az első részben megérkezésem és berendezkedésem volt a fő téma – Madridtól harminc kilométerre, Alcalá de Henáresben vertem tanyát; a második opuszban arra próbáltam rávilágítani, hogyan múlatom az időt a távoli Spanyolországban. A harmadik folytatásban megindultam portugál/spanyol anabázisomra – a negyedik részben Portóig jutottunk el. Most a portugál hétköznapokból kaphattok egy kis ízelítőt – Lisszabon után tovább indulunk Sevilla irányába, de kis híján elakadunk, mert egy kisvárosnál éjszaka majdnem kifogy a benya… de ez is megoldódik… Hajtás után kiderül, hogyan…

Hirdetés

Lisszabon természetesen abszolút nagyváros, s mint ilyen, rendelkezik a fenti kategória minden létező hátrányával: például a — vesszőparipa — dugók terén sok, nálánál nagyságrendekkel terebélyesebb város előtt (?) jár. Csak a motorosoknak áll a zászló Lisszabonban: elképesztő ügyességgel és lélegzetelállító gyorsasággal cikáznak a sávok között a centiméteres réseken is átbújó aprócska mopedek: a nagyobbak a felezővonalon húznak alkalmas pillanatban egy-egy kövér gázt, az araszoló kocsikból irigykedve bámuló szerencsétlen áldozatok mellett.

Ami szinte már az első métereken feltűnhet a centrumban sétálgató turistának, az a rengeteg koldus. Látható, hogy a legtöbben nem jókedvükben furulyáznak-dobolnak-énekelnek stb., és van, aki rongyaiba csavarva, arcát eltakarva már csak mozdulatlanul ül: neki nincs már mit mutatnia a világnak, a világ pedig ezt nem nagyon díjazza: a néhány száz szánalmas escudo legfeljebb ha egy szendvicsre vagy egy pohár sörre elég. A bevásárlóutcák európai fényáradatából letérve, alig pár száz méter után eljutunk a centrumot is át-átszövő sikátorokig, amikbe még nappal sem igen jut fényesség, s helyenként bizony klasszikus szegénynegyedeken haladhatunk át aggodalmasan pislogva: az élet az utcán zajlik, s nem túl vidámak a felvonások…

Lisszabon egyik fő turistanevezetessége a St. Jorge-kastély, mely meglehetősen romos állapotban ugyan, de, mindmáig impresszíven uralja a várost egy magaslaton. Némi fantáziával következtethetünk az eredeti építmény impozáns mivoltára, de már a szemünk elé táruló csodálatos körpanoráma is megéri az — érzésem szerint helyenként derékszögben emelkedő — út megmászását. Az indulásunk óta első igazán szép, napsütéses nap délutánját élvezhetjük a kastély falai között, este pedig a nagypénteki előkészületek jegyében egy nem kicsit mulatságos (bár nem annak szánt) passiójáték főpróbájába botlunk, igazi, strandpapucsos Jézuskával, szépen megszemélyesített fával, virággal és napocskával: a vallásos áhítat elmarad, viszont — többszörös szószerintiség — istentelenül kacag a publikum. És persze — ha az ember Portóban csak kóstolgatta, de palackostól elfeledte volna megvenni — beszerezhető még némi portói itt is, ezer escudóért már egészen tűrhetőt árulnak, s hogy mit tudhat ugyanott 135 ezerért (kb. 70 ezer forint!) a százhárom éves nedű, azt bizonyára még az sem fogja megtudni, aki megveszi.

Ha — emlékezetem szerint azt írtam — Spanyolországban nehézkes a pénzváltás, akkor Portugáliában gyakorlatilag lehetetlen: ördögi szerencsével és kitartó, szívós munkával azért sikerül beépülnöm egy bankba, s innen már csupán negyedórácska az egész könnyed procedúra. Este — nagy-nagy dugókban bandukolva elhagyjuk Lisszabont, egy hatalmas, Golden Gate-szerű függőhídon át, majd lassan elmarad a várost jelképező monumentális Krisztus-emlékmű is, s negyedóra múlva a kissé — azt hisszük — enyhülő forgalomban már a horizontról is eltűnik a Megváltó gigászi sziluettje: Sevilla következik.

Persze azért nem azonnal. Nagypéntek előestéje lévén a főutakon is hatalmas a forgalom, s ha nem is lépésben, mindenesetre meglehetősen gyengén haladunk — pedig jó négyszáz kilométer áll még előttünk. Beja városka után aztán elmaradnak az autók, a falvak, az emberek, végül már fényt se látunk közel-távol: ez lenne talán a világ vége? Ahogy már ilyenkor lenni szokott, a benzin fogytán, escudo-készletünk tíz körüli, amiért itt nem sok mindent osztanak, alakul a kaland. A néptelen, teljesen kihalt határállomáson átérve máris keresem a benzinkutat, de csak egy bezártat találok. Tovább: a mutató már régesrég elhagyta a nullát, s nemhogy benzinkút, de még egy falucska sincs sehol. Aztán huszonöt idegtépő kilométer után találunk egyet (nem benzinkutat: falut), épp körmenet van, a nép az utcákon. Egy önkéntes, készséges segítőnk akad azonnal egy fiatal fiú személyében, aki több ismerősét is felzörgeti éjnek évadján, de hiába: senki nem tud segíteni, pedig a jóindulatot (főleg a kellemes, borközi állapotban, amiben a falu népe kollektíván leledzik) bőven mérik errefelé. Ha már így alakult, egy kicsit szemlélődünk az éjféli forgatagban: az egyik kocsmában kakaskodó, mondjuk úgy finoman: kapatos tinédzserek adnak ízelítőt az andalúziai virtusból — néhány repedt szék és sajgó koponya (itt az utóbbi a keményebb) bánja a kétperces inzultust. De még a legkisebbeknek is joga van ilyenkor a mulatozáshoz: a karon ülő gyerekek is készülnek már a felnőttkorra — igaz. a cumisüvegben egyelőre — azt hiszem — csak szörp van…

Megtudjuk még. hogy a megszaporodott bűnesetek miatt nincsenek éjjel-nappali kutak a környéken, még néhány kilométert gurulunk hát a következőig, ott megállunk, s reggel nyolcig — a nyitásig — pihenünk a kocsiban: akkor telitankolunk — a tulaj nem túl baráti pillantásokat vet ránk, talán vándoros külsőnk teszi bizalmatlanná —, és nekilátunk a még megmaradt száz kilométer elfogyasztásának, amely Andalúzia fővárosától, Sevillától elválaszt.

(Folytatjuk)

Lisszabon és a St. Jorge erőd - húsz éve elég romos volt, gyanítom, azóta szépen kikupálták...

Lisszabon és a St. Jorge kastély – húsz éve elég romos volt, gyanítom, azóta szépen kikupálták…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (17 lövet, átlagosan: 6.94 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

4 komment

  1. dirtydog77 szerint:

    mekkora sztorik ezek amiket írsz nagyon be jön,de az embernek elkel azt képzelni hogy az ottani embereknek ez az otthon,nekünk pedig a világ!Hajrá,hajrá!

  2. Magyar Mirtill szerint:

    Szia Kapitány!
    Bizony jól gyanitod, hogy a St.Jorge várat és Lisszabont kikupálták az évek folyamán. Én tavaly jártam itt először és nagyon tetszett a város és környéke. Gyönyörű hely, nagyon szépen rendbe hoztak mindent. Koldusokra egyáltalán nem emlékszem, viszont a csodálatos épületekre, a várra, múzeumokra,tágas utcákra,finom ételekre és jó borokra, no meg a bús, melankolikus fado zenére annál inkább. Meglepődésemre magyar szót nem hallottam a városban, pedig Portugália még a magyarok zsebének is megengedhető. Nem tudom, mennyire propagálják Portugáliát Magyarországon, viszont a TAP Légitársaság tavaly májusi magazinjában több oldalas cikket közöltek Budapestről. Ismét köszönet egy klassz irásodért.

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


× öt = 45

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz