Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


27 április
7komment

A motoros bőr babydollban is motoros…

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenkét éves rovatunk mai, e helyütt már hatvanötödik kiadásában először egy indiai közgazdász gondolatainak adunk némi teret, aki állítja, téves alapállásból indulunk ki akkor, amikor például a globalizációról gondolkodunk, így aztán a következtetéseink is alaposan félrecsúsznak… Mellesleg engem tényleg régóta foglalkoztat, miért is jobb/felemelőbb nekem, ha egy sarkantyújától árvalányhajas kalpagjáig színmagyar, aranyos multi belez, mint ha egy szemét pénzsóvár külföldi; hogy miért is volt olyan bődületesen fontos visszavenni a MOL-t az orosz Szurgutnyeftegaztól a piaci érték néhányszorosáért, és a többi… Globalózungok: szerintem érdekes megközelítésekkel. Feltörte a Nemzeti Érzelmű Motorosok vezetőjének számítógépét az Anonymus, és nyilvánossá tett néhány képet: Jeszenszky Sándor a Jobbik IX. kerületi elnöke is volt, nemrég lemondott, mert nem akarta, hogy az Adj gázt! elnevezésű, legfelsőbb szinten betiltott rendezvény körüli botrány ártson pártjának. Bejött. Mellesleg: bármit gondoljunk is a dolog esztétikai oldaláról – 2013-ban Magyarországon még tényleg botrány, ha valaki otthon bőrtangában rúdtáncol, olvasztott csokoládét nyal le egy monguz tarkójáról, avagy semjénzsé ünnepi beszédeinek felhasználásával nemzeti rockoperát ír? Szóval: milyen emberi kvalitásokat öl ki a tangás rúdtánc és egyebek? Ami engem illet, köszönöm, minden okés – hét hónap után végeztem egy könyvfordítással: pár szóban elmondom, milyen jó most nekem… Globális megoldások, bőrtanci és szabadbandi a Classic egy darab, de annál szélesebb hasábján – hűsöljetek velem az áprilisi kánikulában…

Hirdetés

* “Globalózungok” visznek minket tévútra – állítja Pankaj Ghemawat indiai közgazdász.

A professzor – aki a Rajk László kollégium diákjainak díját vette át a napokban – mindössze 16 volt, amikor a Harvard-ot kezdte, alkalmazott matematika szakon, de 22 évesen már közgazdaságtanból is doktorált, utána pedig a Harvard legfiatalabb professzora lett. 2008-ban az Economist a legjelentősebb “menedzsmentguruk” közé sorolta: vállalati stratégiával, globalizációval, fejlődő piacokkal és játékelmélettel foglalkozik. Mérései szerint világszerte igencsak túlzóan ítéljük meg globalizációs szintünket – pedig valójában nagyon is gyerekcipőben jár még a bolygó méretű összefogás. Magyarországnak – mondja Ghemawat – már csak az ország mérete miatt is muszáj lenne törekednie a nagyobb nyitottságra: az utóbbi időben viszont e téren rossz irányba megyünk. Ráadásul a globalizációhoz kapcsolódó hiedelmek és félelmek – ezek a globalózungok, azaz angolul a globaloney-k – csak tovább mélyítik a problémákat. Érdekes egyébként látni, milyen tisztán látja egy-egy külső szem, egy értelmes elme Magyarország betegségeit – már persze ahhoz képest, hogy sokunknak már fel sem tűnik, miket tesznek/nyeletnek be velünk: akik nyeletik, azok meg természetszerűleg igyekeznek mindent elkövetni, hogy minél kevesebb lehetőségünk legyen felfogni, mi folyik itt, immár nem is fű alatt, hanem egyenest, pacekba, telibe… De bocsánat, már megint elkalandoztam… ne én bölcselkedjek már: hallgassuk inkább a professzort. “Magyarország az elmúlt években összesítve visszaesett a 2005-ös szintjére. Ezzel az egyik legnagyobb visszaesést produkálta a vizsgált országok között. Szóval úgy tűnik, hogy nem a jó irányba történtek lépések. Másrészt a magyar export 85 százaléka megy Európába, közel 75 százalék pedig uniós országokba. Ebben a helyzetben azért érdekesnek tűnnek azok a hangok, amik szerint az országnak nincs szüksége az EU-ra.” Érdekesnek bizony… a gyűlölt EU, amely úgy pikkel ránk, persze csak irigykedik a fantasztikus tempónkra, amire egyetlen másik tagállam se képes… legszívesebben az arcába köpnénk, ahogy kell, csak a rohadt támogatásuk miatt még tartani kell némi látszatot, de tudják azt a mi derék istenes embereink, lesz ez még így se, oké, tudom, teljesen rosszul látom, kommer vagyok, libó vagyok, hülye vagyok. Rendben, dumáljuk majd át, mondjuk egy bő év múlva, remélem, lesz hol, lesz mit…

* Feltörte a Nemzeti Érzelmű Motorosok vezetőjének számítógépét az Anonymus.

Az akció nem volt véletlen: Jeszenszky Sándor a közelmúltig a Jobbik politikusaként tevékenykedett, de lemondott, mert az általuk, kétségkívül nemzeti érzelmek alapján szervezett, roppant szellemesen, plusz beleköthetetlenül elnevezett Adj gázt! című “motoros felvonulás” többeknél kiverte a biztosítékot, a végén magának kedves vezetőnknek kellett személyesen helyrepattintania a világ tengelyét, immár nem először… Jeszenszky Sándor mindenesetre halkan kilépett, hogy ne ártson a Jobbiknak – néhány nappal később viszont az Anonymus akcióba lendült, s a tőlük megszokott minimális diszkrécióval közkinccsé tették a nemzeti érzelmű kőbiker merevlemezének tartalmát. Legalábbis annak egy részét – persze richtig nem a jót, a szépet, a lélekemelőt, amiből nyilván szintén bőségesen akad egy ilyen számítógépen: nem, csak azokat a képeket mutatták be, amelyeken J. S. először valami bőr babydollban, majd – elnézést kérek, de én csupán ennyit láttam, s mivel a srác nem kimondottan a zsánerem, ettől kezdve csupán a beszámolókra hagyatkozom – tangában rúdtáncol, aztán pedig már csupán egy bőrrúd társaságában látható, ami viszont elidegeníthetetlenül az övé, s kapcsolatuk egy idő után túlmutat a barátságon… na, de a részleteket tényleg hagyjuk. Botrány, ugye? De mi is? Négy éve az is az volt, de még mekkora, hogy egy – speciel épp dunaújvárosi – iskola gazdasági vezetője legénybúcsúkon és hasonló kulturális összejöveteleken vállalt fellépést, jellemzően nem a kettős főkönyvvezetés tárgykörében. Természetesen lehet sarkos véleményünk arról, aki például erotikustáncol. Pláne lehet arról, aki netán a táncnál többet is bevállal, juj. Mellékszál, de elárulom, emberek általában nem azért tevékenykednek a gazdaság e szegmenseiben, mert annyira lelkesednek érte – de ha meg netán azért, akkor is, mi van? És természetesen tarthatjuk (pláne férfiként) erőteljesen furának egy férfin a bőrtangát – de amúgy kinek mi köze hozzá, mi zajlik a másik magánéletében, szabadidejében, háló- vagy fürdőszobájában? Feltétlenül rosszabbul ad-e össze két számoszlopot, na jó: hoz meg egy fontos döntést az a gazdasági szakember, aki előző este megrázta a cickóit húsz fél- vagy tökrészeg kandúr előtt, mint az, aki a paplan fölé tett kézzel a Napfivér, Holdnővér című remeket nézte? Azaz, más szóval: tényleg bűnöző-e, aki otthon, ha senki se látja, teljes odaadással, másfél ujjpercesen piszkálja az orrát? No igen: más kérdés persze, vajon akkor is ilyen jó fejnek kell-e lenni, ha a bőrtangás rúdtáncos amúgy épp egy olyan szerveződés vezető személyisége, amely kíméletlenül üldöz mindent, ami más. Hm… szerintem, ha törvénybe nem ütközik, ő is azt csinál, amit akar. Amúgy egy ilyen kis rúdrisza mifelénk szóra se érdemes semmiség: ha jól látom, van itt több mint elég velejéig őskeresztény, jóval feljebb, aki aktívan, napi szinten részese olyan történéseknek, amikből egyért is bőven kijár az öröktűz…

* Végeztem a fordítással…

Készen van egy újabb könyv, pár hét, és a boltokba kerül: hét hónap után rám szakadt az édes szabadság… Sokadik alkalommal élem meg újra az egész folyamatot, tényleg tudom már, mi után mi következik, mégis mindig elcsodálkozom – például harmadik nap, midőn a nyolcadik oldalnál kicsordul a könnyem, amikor századszor megnézve is igaznak találom, hogy 482 oldal van vissza… Vagy amikor kiszámolom, hogy ha mondjuk százötvenhat nap van a határidő lejártáig, akkor minden nap – azaz, helyesebben, minden éjszaka – négy oldalt kell megcsinálnom ahhoz, hogy időre elkészüljek. Tudom, nevetségesen kevésnek hangzik – a baj csak az, hogy egyrészt nem szellős könyvoldalakról, hanem zsúfolt word-lapokról beszélünk, azaz karakterszámban elég jelentős mennyiségről; másrészt nem csupán olvasgatni kell, úszni egy kellemes sztorival, hanem élvezhető magyar nyelvre kell fordítani egy történetet, aminek sokszor az eredetijével is vannak apróbb gondok. Amikor például először olvastam el egy fülszövegben, hogy X. Y. bestseller-szerzőnek ez a – konkrétan ennyi volt, ha jól emlékszem, büszkélkedtek vele – 182. regénye, kicsit hátrahőköltem… Az futott át az agyamon, ha az illető húszéves korában lett bestseller-író (ennek az esélye persze nagyjából nulla, csak a példa kedvéért mondom), és hetvenéves koráig írt, akkor átlagosan évi 3.64 iszonyat vastag (mindegyik az, mert általában, gondolom, terjedelemre szerződtet a kiadó) könyvet kell kikínlódnod az álomgázsiért. Ez pedig óhatatlanul kihat a minőségre. A “minőségre”, mondom inkább. Jó, az nem téma, hogy egyes szereplőket itt John-nak, tíz oldallal később Jon-nak, megint máshol egyenesen Joe-nak hívnak, ez sima ügy… Meg az is, hogy magyarul mívesebben lehet fogalmazni, legalább szórakozok kicsit: nálunk a kórházi takarítónő soha nem fog ugyanúgy beszélni, mint az őrült agysebész vagy az uruguayi ál-lelkész – és ha németül meg is felel úgy egy dalocska szövege, hogy nem rímel, és még a szótagszám se stimmel, én igény esetén akár a kottát is mellékelni tudnám hozzá, és kimondottan kihívásnak érzem, ha az egyik főszereplő nevére kell sor végi rímet találnom – csak hogy érzékeltessem a dolog szépségét, az illetőt úgy hívják, Bwana. És persze negyven perc után meglesz. És persze nyeli az időt, hogy bármiről legyen szó, szeretném sejteni az összefüggéseket, hogy az az olvasó se nézzen tök hülyének, aki tényleg szakértője a témának, így hát, ha szükséges, beleásom magam bármibe. Ezért van, hogy a Sixtusi Kápolnában idegenvezetést vállalhatnék; hogy úgy érzem, apróbb hasi műtéteket szükség esetén bármikor; hogy a görög-perzsa összecsapásokat egy terepasztalon végig tudnám vezényelni; hogy viszonylag pontosan ismerem a hipnózis, a mélyvízi búvárkodás és a páncélszekrények feltörésének megannyi fineszét. Megannyi értékes, jól hasznosítható tudás… Sebaj, kit érdekel, végeztem, emberek: s a legszebb, mint mindig, most is a villámsebes utolsó harminc oldal volt – a legérdekesebb, megfigyeltem, hogy ezen a részen az összes könyv úgy van megírva, hogy lényegében egyetlenegy ismeretlen szóval sem találkozom. Bármilyen nyelvről legyen is szó…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (32 lövet, átlagosan: 6.78 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

7 komment

  1. K.Tamás szerint:

    Kapitány!
    Szóval figyelj öreg.Azért domborítottál Te ettől lényegesen sokkal jobbat és nagyobbat is…

  2. m.b. szerint:

    Balról süt a nap a professzor véleményére. Az európai fellendülés egyik mozgatórugója hazánk. Tangában vagy a nélkül de végérvényesen megmutatjuk hogy kell megülni a motort. Csak a kicsavart nevű romantikus hősök maradnak tovább együgyűek.

  3. rizsapista szerint:

    Monnyuk, azt soha nem értettem, ha valaki otthonában pávatollal a seggében, ugatva rohangál fel-alá, kukoricalepényt pörgetve szamurájkardon, borotva habbal a bal orrlyukában, az miért ne lehetne kitűnő autószerelő? Vagy orvos. Esetleg király. Vagy valami. A bölcs közgazdász jóginak meg szólhatna valaki, hogy nem mi tartjuk szükségtelennek az EU-t, a nevezett rohad ki alólunk. Spontán, saját erőből.

  4. rulez szerint:

    Jókat mulatok a rímeiden, mint pl.: Bwana…hab van a… :) Most értem a végére ennek a brilliáns fordításnak, nagy élmény volt! De szeretem a többi írásod is. Soha nem gondoltam volna, hogy nőként élvezettel fogok olvasni egy generátor-cserét, vagy hokimeccs beszámolót. Jöhet a következő domborítás, és persze vadászom a többi fordításodat is.

  5. Hatlövet szerint:

    Nem az a baj hogy pávatollal a seggében rúdon pörögve egy szál pöcsben szamurájkarddal nagy Magyarország térképen szalonnázik, hanem az hogy ezért mindenki mást leszól.
    A közgazdász jóginak nem kell szólni ismeri ő a szakmáját, viszont nem biztos hogy az EU rothad ki alólunk sokkal inkább mi roothadunk ki az EU-ból.

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


4 × = harminc hat

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz