Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


25 április
10komment

Bojgás az világba – a nagy zarándoklat, Nagyrákosig (II.)

Tavasz, művészi képek, séta az Őrségben

Tavasz, művészi képek, séta az Őrségben

Régóta tudom Murphytől, hogy ami elromolhat, az el is romlik, viszont huszonnégy éve vettem Belgiumban az első Gold Winget, ami most harmincöt éves mindössze, és köszöni szépen, jó egészségnek örvend – majd 2008 őszén, a korszellemnek megfelelően az ebay-en, csak képek alapján, Amerikában megvettem a nagy testvért/álmot, az ezeröcsit, kicsivel kevesebb, mint az itthoni ára feléért, és pont annyiért, amennyit innen-onnan sikerült összetarhálnom családilag. Szóval tudtam a Murphyt, de úgy gondoltam, elég jól ismerem a GW-et, és úgy gondolom ma is – és tudtam-tudom, hogy soha nem romlik el. És kész. És hiába mondtok akármi mást, ez a helyzet. Jó: három éve tényleg elpattant a generátorban valami drót – kerek egy héttel azután, hogy megjártam a Dunaújváros-Toulouse-Párizs-Dunaújváros matinét, szűk négy és fél ezer kilométert egy hét alatt, abból négy nap Toulouse… kicsit jobban örültem ennek az időzítésnek, mint ha mondjuk a Szajna völgyében kellett volna megoldanom a helyzetet, ahol köztudott, ha valaki az akcentusodból kiszúrja, hogy nem vagy született francia, csak aljas indokból anyanyelvi szinten tanultad meg a nyelvét, lenéző félmosollyal már sarkon is fordul és ott hagy… én meg annyit tudtam volna mondani franciául, hogy “Goldvinzs zseneratőr kaputt…”, és lehet, hogy ez ott nem lett volna elég. De nem is ezt akartam mondani: hanem azt, hogy vasárnap, amikor a Körtéékkel elmentünk az Ausztriában található, pompás 56-os útra tavaszköszönteni végre, hazafelé újra csak elment a töltésem. Az intelligens/érző lény motor persze ismét addig vitt, hogy ne legyen nagyon nagy a gond: az őriszentpéteri Bognár fogadó parkolójától húsz méterre fogyott ki az áramom, és tudtuk, a motor ezúttal ott marad egy kicsit. És vele maradtam én is (pontosabban ő, a helyszínen gyorstalpalón megismert, a Bognár tőszomszédságában lakó Rolandnak, kedves szüleinek, továbbá kedvesének köszönhetően egy pompás garázsban), a többiek meg szépen elindultak hazafelé – felém meg Dunaújvárosból moccant Boda jr. egy autóval, hogy valamikor majd én is hazaérjek… Volt tehát nagyjából három órám: fáradjatok  beljebb, és elmesélem, miféle haszontalanságokkal töltöttem el a hirtelen rám zuhant, gyalogos szabadságot…

Hirdetés
Íme, az Őriszentpéter központjában álló kis rekreációs központ, szökőkúttal, lugassal

Íme, az Őriszentpéter központjában álló kis rekreációs központ, szökőkúttal, lugassal

Nos hát először is szorgalmasan integettem a parkolóból a két, gyorsan távolodó motor után, aztán gondolkodóba estem, mitévő is legyek. Először azt találtam ki, visszatelepszem a Bognár étterem/fogadó kies teraszára, kikérek még egy Schweppes narancsot, lesz, ami lesz, elvégre is egyszer élünk… De aztán mást gondoltam ki: lemegyek Őriszentpéter centrumába, ott mégiscsak inkább történik valami, autók, motorok, buszok járnak, és elképzelhető, hogy a földekről, műszakból beérkező traktorok is feltűnnek… Elbúcsúztam hát minden kedves helyi segítőtől a Bognárban, s útnak indultam lefelé.

Szökik, szépen... nagyszerűen elpihengettem a lemenő nap fényében sütkérezve, like a boss...

Szökik, szépen… nagyszerűen elpihengettem a lemenő nap fényében sütkérezve, like a boss…

Ötszáz méter az egész út, panyókára vetettem a dzsekim, jobb kezemben fogtam a bukósisakom, s a kellemes, késő délutáni napsütésben először a mini buszpályaudvaron győződtem meg róla, hogy roppant igazam volt, amikor autós segítséget kértem – öt óra körül jár: a busz viszont nem sűrűn. Mindezek után úgy lesétáltam a közeli körforgóig, mint a pinty.

A nevezetes körforgó, melybe négy út csatlakozik be

A nevezetes körforgó, melybe négy út csatlakozik be

Egy kellemes kis szökőkutat is telepítettek a központba, köréje néhány kis padot, a kis ácsolmány fölé pedig amolyan kis lugast futtattak, amit nagyon is kedvelnek a madarak – az ülőkéken ezért szép vastagon áll a guanó, nem panaszképpen mondom persze, én csak annyit kértem szárnyas barátainktól, amíg ott ülök, ne a fejemre: és tessék, csak szépen kell beszélni velük, simán kibírták a kedvemért ezt is. Lehevertem tehát, a lábamat amerikásan felpakoltam az egyik gerendára, és ábrándos szemmel bámultam, milyen szépen szökik a szökőkút…

Újsütetű cimbim, a mg-gépszerelőből lett újságkihordó még csak a körforgónál jár...

Újsütetű cimbim, a mg-gépszerelőből lett újságkihordó még csak a körforgónál jár…

Aztán meguntam ezt is: átköltöztem hát húsz méterrel odébb, az út túloldalára, felültem egy jópofa kőpárkányra a Centrum étterem terasza előtt, és a lehető legszemérmetlenebb módon, nyílt arccal nézelődtem. Aztán egyszerre csak megjelent a hátam mögött egy idősebb, őszes hajú úriember, ha megengeditek, a magam kendőzetlen módján kimondom, bár szabad téren voltunk, s egy kis szellő is lengedezett, már pusztán hagyományos érzékszervi feltérképezés után se mertem volna teljes absztinenciával megvádolni. Már a kis boltnál felfigyeltem tért ölelő járására, aztán öt perc múlva már ott állt a hátam mögött, nem ment tovább, csak állt.

Aztán megindulok Nagyrákos felé, és látom, milyen pompásak a késő délutáni fények...

Aztán megindulok Nagyrákos felé, és látom, milyen pompásak a késő délutáni fények…

Én meg nem fordultam hátra, gondoltam, majd szól, ha kell neki valami. És szólt is, nem volt zavarban, kérdezte, na, hol a motorom, miért nem azzal vagyok… ő egyébként nagyon tiszteli a motorosokat… aztán elmesélte, milyen volt, amikor a hetvenes években a Trophy MZ-vel elment Sátoraljaújhelyre, reggel hétkor indult, délben ott is volt… százötvenet ment az az MZ… ugye emlékszem rá, melyik típus volt… és azt vettem észre, kezd pompásan szórakoztatni az ember, megfordultam hát, és rendes beszélgetésbe fogtunk, semmi baj nem volt vele az égvilágon, egy kevéskét tényleg ivott, de nem volt vészes. Nagy hatásszünetet tartva megkérdezte, tudom-e, melyik erősebb traktor, a Zetor 4011, vagy az UE 28-as Dutra… hát, nem könnyű kérdés, mondtam verejtékező homlokkal Őriszentpéter Vágó Istvánjának, végül láthatóan lejárt az időm, s én betippeltem a Zetort, amivel elnyertem újdonsült cimborám őszinte csodálatát és teljes bizalmát…

Csodás, ahogy a nap bever a kanyarba egy picit... élőben még szebb volt... tudom, hogy mindenki ezt mondja... de tényleg...

Csodás, ahogy a nap bever a kanyarba egy picit… élőben még szebb volt… tudom, hogy mindenki ezt mondja… de tényleg…

Neki is van egy Zetorja, mondta nem is leplezett büszkeséggel, negyvenéves, dombról indul, nincs benne akkumulátor, mert drága… és dolgozik, remekül, nem is csoda, hogy tökéletes, hiszen ő egyébiránt mezőgazdaságigép-szerelő. Volt. De húsz éve beszart a téesz, azóta… hát sok mindennel foglalkozott, de benne van a Moldovában is, Az Őrség panasza címűben, majd olvassam el. Most épp újságkihordó, a Vas Népét teríti hajnalban. Tudom-e, mi az… Hajaj, pajti… A terjesztési mutatókkal (azért emlékszem egészen pontosan, mert nálunk mindig a Vas Népe volt a “bezzeg”) meg a PLT-vel végképp térdre kényszerítem, na, azért csak volt valami haszna a cégnél eltöltött huszonpár évemnek… A végén bemegy a Centrumba egy jó pohár sörre, én meg újra szedelőzködöm.

Már a nagyrákosi buszmegállóban várakozom...

Már a nagyrákosi buszmegállóban várakozom…

Átmegyek a TeleHázhoz – de jó sok jó időt eltöltöttünk itt Boda jr-ral anno, mindent tudnak, mindenben segítenek, pompás szellemi műhely, ráadásul a Hétrétország fesztivál központja, amely rendezvény olyasmi, mint annak idején Kapolcs volt, azzal a különbséggel, hogy az ittenieknek van erejük és emberi tartásuk megmaradni kicsinek, és nem beállni kufárnak… A TeleHáz vezetője (gyanítom, és remélem, még mindig) Sülyi Péter, az Omega egykori legendás szövegírója, na, hess, élmények, hess, jobb, ha bele se kezdek ebbe a körbe, a lényeg, hogy a TeleHáz sajna zárva, láthatóan valami átalakítás is folyik, mindenfelé faanyag…

Cím nélkül... de továbbra is ott ülök...

Cím nélkül… de továbbra is ott ülök…

Egy pillantást vetek még a néhány éve a forradalmi újításnak indult Solo-Duo elektromos autót tervező cég szemközt álló, különleges formájú főhadiszállása felé – hogy működnek-e, vagy túl jó dolgokat találtak ki, hogy itthon maradhassanak, nem tudom: mindenesetre elég kihaltnak tűnik a bázis.

Elérem a város (de fura nekem városozni Őrit…) szélét, s hirtelen ötlettől vezérelve nem állok meg, ballagok tovább az úton, ki az erdőbe. Tíz perc múlva elérem azt a kis kültéri tanyát, ahol bő öt éve egyszer (motorral, elektromos gondokkal toppantunk be, ugyancsak egy vasárnap) igen kedvesen segítettek rajtunk: még mindig az a mély hangú kutya jelzi az idegent, mint akkor…

Kompozíció, gyerekek, kompozíció... annyi téma hevert a nagyrákosi utcán, győztem rögzíteni...

Kompozíció, gyerekek, kompozíció… annyi téma hevert a nagyrákosi utcán, győztem rögzíteni…

Az úton hirtelen megcsillan valami: nini, egy rendszám. Felveszem, nehogy egy figyelmetlen autós széttapossa – majd szépen megállunk egy rendőrőrsnél, és leadom: örülni fog a gazdája.

Erdős szakasz jön: még az útról nézve is gyönyörű szép az egész. És emitt egy kis csörtetés hallatszik a sűrűből, készítem a gépet, de bármi is az, meggondolja magát… ötven méterrel odébb mintha egy mókus csúfondáros pofiját látnám az egyik ág mögül kibukkanni egy pillanatra – de csak fákat fotózgatok… Nem baj: pompásan érzem magam, mint amikor stoppal járok – nagyokat szippantok a friss erdei levegőből, autó alig-alig zavarja az idillt.

Földközeli korszak - gondolom, mindenki átesett már hasonlón: most kezdek rágerjedni...

Földközeli korszak – gondolom, mindenki átesett már hasonlón: most kezdek rágerjedni…

Ruganyosan lépkedek, szemben a forgalommal, fórsriftosan masírozok, egyik kanyart a másik után hagyom magam mögött, mígnem egyszerre csak szépen beérek a következő faluba – Nagyrákoson vagyok, öt kilométert letudtam, ennyivel is közelebb vagyok a szembe haladó Boda jr-hoz. Hiszem én.

Keresztülbaktatok a nem épp nyúlfarknyi falun, derekasan ugatnak a kutyák, rebbennek a függönyök, közben ismét csak az útba eső fákat-virágokat fényképezgetem, meg a nívódíjas, 1400 méter hosszú vasúti völgyhidat is, aztán leülök a falu végi buszmegálló járdaszegélyére, és várakozó álláspontra helyezkedem.

Ideiglenes kis szállásom homlokzata...

Ideiglenes kis szállásom homlokzata…

Vagy egy órát ücsörgök: ránézek a telefonomra, mindjárt nyolc óra – hol ez a gyerek? A következő pillanatban csörög a telefon, ő az, na, mi a helyzet, hol vagy, kérdezi… Aha… tehát nem Zalaegerszeg, hanem Körmend felől jött… Félreértés tisztázva, tíz perc múlva az autóban ülök, Bence elmeséli, körbement a városban, aztán keresett a Bognárban, mondták, igen, jártam ott, felhívták a Centrumot, igen, láttak, ott ültem előtte, de elmentem… közben a telefonom nem volt elérhető – hát, az Őrség már csak ilyen hely, gyakori a gyenge térerő…

Nívódíjas - a háttérben látható völgyhíd

Nívódíjas – a háttérben látható völgyhíd

Némán, vigyorogva mutatom fel a rendszámot: “Nem egy Suzukiról esett le?” – kérdezi Boda jr. kapásból… Kiderül, a tulajdonos két barátjával épp most fésüli át a terepet – öt perc múlva kissé örül, amikor a kezébe adom a rendszámát…

Szép kényelmesen elbattyogunk haza: Csákánydoroszló előtt egy őzike majdnem sikeresen elénk lép a szürkületből, de neki is, nekünk is szerencsénk van. Tizenegy tájban már a gép előtt ücsörgök, és gyakorlok a másnapi elméleti vizsgára – egészen hajnali háromig edzek… A másnapi vizsga – már említettem – teljes siker, kedden reggel tehát a szokásos felállásban, de kivételesen egy négykerekűvel indulhatunk motort menteni: de azért kell még némi előkészület… Hétfőn, a harmadik, terveim szerint befejező részben jön minden, ígérem…

 

Itt a kedvenc osztrák szakaszunk – a Kész Laci kameráján keresztül, először oda:

Aztán meg vissza:

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (32 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

10 komment

  1. másikBoda szerint:

    Ha, Ispánk felé vetted volna az utat akár jó menedéket találhattál volna egy volt Dunaújvárosinál a Keleti szeren.

  2. Hatlövet szerint:

    Jó volt ez a kis történődés is, olyan mint hegyi kis patak amikor a hegyről a völgybe ér és ott lelassulva nézelődik és megnyugszik kicsit, de már alig várom hogy megtudjam sikerült e életet lehelni a japán szamurájba egy Hitachi generátorcserével.

  3. Hatlövet szerint:

    Jut eszembe a lemerült akksit hogy töltitek fel?
    Beindítjátok bypass akksival és a generátor majd feltölti hazafelé?

  4. dirtydog77 szerint:

    Király vagy!

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


három + = 6

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz